TGM: „Jeremiási átkaimat szórom a jelenkorra”

Egy régebbi interjú Tamás Gáspár Miklóssal

Én nem a polarizáltságot tartom rossznak, hanem a közönyt”

Kérdés: Ön korábbi írásaiban kárhoztatta a politikai polarizációt.

Válasz: Soha nem kárhoztattam a politikai polarizációt. Sőt, éppen ellenkezőleg: nagyon is ókori eszményeim vannak, azt hiszem, hogy a megosztottság jó; megértem az athéniakat, akik száműzték azokat, akik nem vettek részt a közösségben folyó vitákban és harcokban. Nem a polarizációt tartom rossznak, hanem a közönyt.

Kérdés: Nézzük akkor, mit gondol.

Válasz: Magyarország csak különös esete az általános folyamatnak, amelyben szabad szemmel láthatók az ellentmondások. Az antik és a reneszánsz városállamok politikai eszményeit a XVIII. századtól kezdve megpróbálták kiterjeszteni a nagy kiterjedésű territoriális államokra, ami lehetetlenség.  Ezeket régen nem a területi imperatívusz tartotta össze (vagyis a teljes terület és a teljes lakosság fölötti közigazgatási, jogi, demográfiai és politikai-katonai kontroll), mint azóta, hanem a monarchiához és a szakralitáshoz való személyes viszony.

A hűség, nem pedig a kötelesség.

A köztársaságban viszont a kötelesség tartja össze a honpolgárokat. Ehhez kapcsolódik a honpolgári aktivitás és a kormányzásban való részvétel kötelessége is. Ez a demokratikus alapelv. A köztársasági elv kombinálása a territoriális elvvel ősi probléma, de mindig is megoldhatatlan volt.

Demokráciákat tíz- vagy százmilliós államokban bevezetni, vagyis komolyan venni, hogy ekkora nép kormányozza önmagát, hazugság. Ez nem lehetséges az osztálytársadalom viszonyai között, ahol kiküszöbölhetetlen érdekellentétek állnak fenn nagyméretű populációk között.

Ilyen óriási államokban békét és rendet csak úgy lehet fönntartani, ha közvetítő intézményekre bízzuk, és a legtöbb konfliktust a magánéletbe száműzzük. Innen származik a civil társadalom hipotézise. Eszerint a gazdaság magánügy: önkéntes, szabad és szerződéses viszonyok sztochasztikus, aleatorikus, véletlenszerű egyvelege, amelyben nem érvényesül kényszer. Nem kell hozzá kommunistának lenni, hogy mindenki tudja: ez képtelenség.

A munka: uralmi viszony. A munka alá van rendelve a tőkének, és nem megfordítva. A szabadság zónája, amely a munkaszerződéstől és a piactól a nyilvánosságon keresztül az érzelmi ökonómiáig terjed: ez liberális utópia. Pontosabban: ez a modern utópia lényege – és sajnos utópiának is hamis.

Az emberek egymást kizáró dolgokat kívánnak. Több demokráciát követelnek, és szuverén magánéletet akarnak. Szeretnének jogállamot, ami azonban összeegyeztethetlen az igazi demokráciával, hiszen ott a törvényhozás és a bíráskodás nem különülhet el a kormányzástól. (Nálunk még esküdtszék sincs!) Szeretnének egyenlőséget, ugyanakkor piaci szabadságot is szeretnének. Természetesen ezeket az igényeket egyszerre nem lehet kielégíteni. Teljes ostobaság lenne azt mondani, hogy az emberiség teljes megváltozása nélkül ezek a problémák orvosolhatóak lennének.

Kérdés: De ha ez a nézőpont, akkor nincs is értelme speciális magyar problémákról beszélni.

Válasz: Azért lehet. Mondok példát. Hogyan lehet például Magyarországon valaki konzervatív? A konzervatív modernség előtti múltra kellene hogy visszanézzen. Magyarországon, amely nem volt független ország, ez nem nemzeti hagyományt jelent. Lehet valaki olyan következetes, mint a Jobbikot inspiráló László András és Baranyi Tibor Imre, akik a szakrális királyság eszméjét hirdetik, és ebből valóban következik, hogy nekik a Habsburgokat és Haynaut kell tisztelniük. Nekik a maguk szempontjából igazuk van, mert ha olyan tradíciót látnak, amelynek az oszlopai a liberális Kossuth, a szocialista Petőfi és a kommunista Táncsics, akkor nekik nem jut hagyomány. Konzervatívnak lenni olyan országban, amelynek szinte csak forradalmi tradíciója van, olyan országban, amelynek a teljes intellektuális múltja baloldali, a társadalmi múltja pedig mélységesen arisztokratikus és feudális, egész egyszerűen nem lehetséges. (Már ha nem akarjuk egyszerűen letagadni a történelmünket.)

Kérdés: De kell-e egyáltalán konzervatívnak lenni?

Válasz: Bizonyos értelemben elkerülhetetlen. A válságban lévő modernség elleni lázadás egyik fő formájáról beszélünk elvégre. Vannak más speciális nehézségek is olyan országban, amelyben a nemzeti függetlenséget úgy hívják, hogy Trianon. Különös ország. A legnagyobb gyászünnepünk a nemzeti függetlenség. Gyászoljuk a nemzeti függetlenséget, amelyhez egyébként ragaszkodunk. Gyászoljuk a velünk szemben ellenséges dinasztiát, mert a kettős monarchia korában még érintetlen volt az a terület, amely a mai csonkamagyarokat már nem is érdekli.

Ami van, az trágyadomb”

Kérdés: Lépjünk egy kicsit hátrébb, akkor az Ön értelmezésében a politika a társadalmi elégedetlenségek és konfliktusok többé-kevésbé tűrhető menedzselésre vonatkozik?

Válasz: Dehogy. Ezeknek az ellentmondásoknak az eklektikus és harmóniára vágyó menedzselése csupán ahhoz vezet, ami van: s ami van, az trágyadomb.

Kérdés: Oké, trágyadomb, de mi ennek az alternatívája: a földrengés, a világforradalom?

Válasz: Gondolkodni kellene. A gondolkodás mint tevékenység: elfeledett praxis. De az, ahogy ezekről a kérdésekről például Hegel gondolkodott, nem teljességgel leutánozhatatlan. Ugyan barbár, unalmas, vulgáris, idióta világban élünk, amelyben a szellemi színvonal igénye pusztán fölszólításként is nehezen megfogalmazható, de azért nincs még olyan távol, amikor még képesek voltunk gondolkodni.

Kérdés: Ez Ön szerint hat a politikai minőségére is?

Válasz: Ez ugyanaz. Ezerszer magasabb szellemi színvonalon volt az Országos Tervhivatal, mint a többé-kevésbé „szabadon választott” mai kormányok. Ott próbálták legalább maguknak megválaszolni: mi a jólét, mi az életszínvonal, melyek a szükségletek, s hogyan lehet megtudni, hogy valóságosak-e. Amikor valaki tervez, fölmerülnek ezek a kérdések. Nem sikerült persze megoldani őket, a posztsztálinista rendszer másodosztályú jóléti állammá alakult át, és evvel a saját különleges látásmódjukat sutba vágták, de az alapkérdések legalább szóba kerültek.

Kérdés: Úgy gondolja, hogy a most kormányzók gondolati restséggel vádolhatók?

Válasz: Nem, nem, nem. Ez nem morális hiba, ez  morális válság. Tehát történeti kérdés. Erről nem az egyes aktorok tehetnek. Mint ahogy a korábbiaknak se személyes érdemük, hogy az ő idejükben még volt intellektuális komolyság. Szerencsétlen mai gyerekek, véletlenül odasodorta őket az élet, nem tehetnek róla. Azt az ellenzéki újságírást, amely komoly érzelmeket mutat, teszem azt, Lázár Jánossal szemben, én meglehetősen komikusnak tartom. Lázár János belőlem nem vált ki erős érzéseket. Egyáltalán: mai magyar vagy bárhonnani politikus nem vált ki belőlem érzelmeket. Csak bábuk. Ami van, az trágyadomb. Nekik is ebben kell élniük, nem kell őket se irigyelni, se gyűlölni, se követni. A korszellem elutasítja a politikafilozófiai vitákat. Az elmúlt négyezer évben egészen a huszadik század utolsó negyedéig az emberiség képes volt rá, hogy értelmes módon ezekben a terminusokban vitatkozzék a közügyekről – ma ez nincs így.

Kérdés: Nem lehetséges, hogy a politikai filozófia mindig is vesztes, alárendelt pozícióban volt a politikai gyakorlathoz képest? Ön azt mondja, hogy a politikai filozófiai kérdések mintha szorosabb összefüggésben lettek volna a politikai döntéshozatali képességgel.

Válasz: Nem a „döntéshozatali képességgel”, a közösség irányításának és  önirányításának a gyakorlatával. Csak nem fog bedőlni ezeknek a technokrata dumáknak, hogy „döntéshozatali képesség”…

Kérdés: Maradjunk Plutarkhosznál…

Válasz: Maradjunk,  jó.

Kérdés: Nem emlékszem arra, hogy Plutarkhosz hőseinél annyira jellegzetes lett volna, hogy felnőtt, vitaképes polgárok megvitatták a közügyeket.

Válasz: De hiszen Plutarkhosz pontosan a monarchiákat írta le. Amiről én beszélek, az természetesen a polisz hagyománya.

Kérdés: Így könnyű kibújni, persze.

Válasz: Joggal lehet így kibújni. Azt nem állíthatjuk, hogy Platónnak vagy Szophoklésznek nem volt köze a valósághoz. Mint ahogy azt sem állíthatjuk, hogy Aquinói Szent Tamásnak nem volt köze a valósághoz.

Kérdés: De a politikára gyakorolt hatásuk…

Válasz: Az ő gondolataik és fogalmaik nyomán alakult ki a politikai és jogrendszer. Az tény, hogy egészen a kommunizmusig minden társadalomban a létező vagy elképzelt hierarchia csúcsán a szellem állt. Évezredekig az egyház meg az egyház által fölkent szakrális, monarchikus tekintély. A korai filozófia fölfedezte a rációt, a szellemet mint önálló létezőt. Az emberiség fölismerte a ráció önállóságát és elkülönülését a szenvedélyektől, a tapasztalattól, a térbeliségtől, a testtől. Nem arról van szó, hogy a filozófia kauzális (oksági) értelemben meghatározza a jelenségeket és történéseket, de a filozófia volt a fő  formája annak, ahogyan gondolkodunk a közös ügyekről. Arról, hogy miként helyes élni, együtt és külön-külön. Az, hogy történetesen olyan országban üldögélünk és beszélgetünk most, amely a filozófiátlanságban csak egyetlen civilizációhoz hasonlítható, ez az ókori Egyiptom, hát kérem…

Kérdés: Csak kevesebb a piramis.

Válasz: Türelem. Majd lesz több piramis.

29 hozzászólás “TGM: „Jeremiási átkaimat szórom a jelenkorra”” bejegyzéshez

    1. Erre nagyon világosan emlékszem. Én nem mosolyogtam meg, hanem ekkor döbbentem rá, hogy vége a szocializmusnak. Mert már akkor NEM LEHETETT visszafordítani a történéseket. Az MHSZ-ben országos aktívaértekezletet tartottak és Kéry vezérőrnagy, az MHSZ országos, egyben utolsó elnöke (talán rokona a horthysta Kéry-nek?) elrendelte, hogy az MHSZ címeréből ki kell venni a vörös csillagot. Néhányan felálltunk, és bátortalan lépésekkel elhagytuk az üléstermet.
      A büfében véletlenül mellette álltam, és dicsekedve beszélt arról, hogy kubai látogatásakor tett egy kis kitérőt Acapulco-ba (gondolom, nem a saját pénzéből) És a fene tudja, kivel találkozott ott és miben állapodott meg…

        1. Idős édesapám (1919-es vöröskatona, aki tényleg tudta, hogy mi a proletárdiktatúra) és 23 évvel fiatalabb édesanyám (aki a Horthy-rendszerben cselédlányként kezdett) intelmei ma is a fülemben csengenek:
          – Fiam, tudjuk, nem olyan jó lett ez a szocializmus, ahogy hittük és ahogy elterveztük. De soha ne tudjátok meg, milyen a kapitalizmus – mert annál ez a rendszer, ami ellen lázongtok – ezerszer jobb…
          Apám már nem érte meg az 1989-es ellenforradalmat. Anyám, aki 2004-ben halt meg, azt mondogatta, hogy örül annak, hogy nekünk nem lett rosszabb, de semmiben sem bízhatunk…
          Ez egy munkás-értelmiségi keserű véleménye az igazságról.

          1. Macska
            2016-08-01 – 15:35

            Ha ezt nekem mondtad, akkor kissé durva volt.

  1. „A munka: uralmi viszony. A munka alá van rendelve a tőkének, és nem megfordítva. A szabadság zónája, amely a munkaszerződéstől és a piactól a nyilvánosságon keresztül az érzelmi ökonómiáig terjed: ez liberális utópia. Pontosabban: ez a modern utópia lényege – és sajnos utópiának is hamis.”

    Igen, azt hiszem ez a lényege az interjunak. De én ezt már 89-ben is tudtam 🙁

    1. Nem volt kunszt. Akkoriban. Hisz megtanították világnézet órán. Meg a politikai foglalkozásokon. A megoldással együtt – amiről viszont TGM soha sem fog tudomást venni – hamarabb fogja levágni a füleit. A tulajdon két kezével.

      Íme:
      „A polgároknak azt a nemre, vallásra, fajra, nemzetiségre való tekintet nélküli egyenlőségét, amelyet a polgári demokrácia mindig és mindenütt megígért, de sehol sem valósított meg és a kapitalizmus uralma következtében nem is valósíthatott meg, a szovjethatalom, vagyis a proletariátus diktatúrája egy csapásra és teljes egészében megvalósítja, mert ezt csakis a termelési eszközök magántulajdonában és az azok felosztásáért és újrafelosztásáért folyó harcban nem érdekelt munkásoknak a hatalma valósíthatja meg.” (Lenin)

      Még a hülyegyerek is tudta. Az „átkosban”. Kivéve persze TGM-et – a nagyokost. Mert Ő aztán – sokkal jobban tudta!

    2. Grúz és R!

      TGM pontatlan volt. A munka NEM uralmi viszony, hanem a természet szükségletkielégítésre alkalmatlan dolgainak alkalmasakká való átalakítására irányuló emberi tevékenység, s mint ilyen az ember „differentia specifikája” (megkülönböztető jegye). A BÉRMUNKA van a tőkének alávetve – bérmunka és tőkés kizsákmányolás ugyanannak a tőkés termelési módnak az egymástól elválaszthatatlan két oldala.

      Ez nagyon fontos megkülönböztetés (állandó vitában vagyok miatta az anarcho-kommunistákkal, akik tudatosan keverik össze a munkát a bérmunkával, s mint ilyent a kommunizmusban megszüntetendőnek állítanak be).

      A lenini idézet viszont 1919 március 6-án jelent meg, azaz a polgárháború kellős közepén. Lenin, hasonlóan a bolsevik vezetők többségéhez ekkor a szükséges erénnyé nyílvánításának hibájába esett, és a polgárháborús hadikommunizmust a kommunizmus adekvát formájának fogta fel. 1920-ban a polgárháború lényegében véget ért, ám a hadikommunizmus politikája folytatódott. Emiatt lázadások sora tört ki, nem a polgárháborúban vereséget szenvedett volt uralkodó osztályok, hanem a dolgozó parasztság – az akkori lakosság zöme – részéről. A két legismertebb ezek közül 1921-ben a kronstadti és a tambovi felkelések voltak. A bolsevikok a felkeléseket kegyetlenül leverték és megtorolták, ám Lenin és a pártvezetés többsége felismerte, hogy az oroszországi elmaradottság, az azt elmélyítő, a lényegében vesztett háború és a testvérgyilkos pőlgárháború következményei, a mérhetetlen anyagi és erkölcsi károk miatt a kommunista társadalom gyors megvalósításáról szó sem lehet. 1921-ben Leninék kidolgozták és bevezették az Új Gazdaságpolitikát (NEP), amely a mezőgazdaságban és a kisiparban széles teret engedett a piaci viszonyoknak, amelyek „nap-mint-nap újraszülik a kapitalizmust” (Lenin) Ugyanakkor 1920-21-ben Lenin kezdeményezésére kidolgozták az országos villamosítási tervet (GOELRO), melynek kapcsán Lenin megfogalmazta híres afforizmáját:

      „Kommunizmus = szovjethatalom + az egész ország villamosítása”

      Ennek értelmezése – nem ellentmondva Lenin szellemiségének

      – Kommunizmus, a tőkés termelési módot meghaladó, a bérmunkán alapuló kizsákmányolást megszüntető társadalmi-gazdasági rend;

      – Szovjethatalom, az alulról szerveződő küldötti (és nem képviseleti) demokrácián alapuló proletárdiktatúra, ahol a küldötteket a küldők konkrét feladatokkal látják el, és nem szépen hangzó program bűvöletében választják őket, a feladatok teljesítéséről, a testületi munkáról folyamatosan beszámoltatják a küldötteket, a nem vagy rosszul teljesítőket visszahívják, újakat küldve helyettük;

      – Egész ország villamosítása, tágabb értelemben az élenjáró csúcstechnológia fejlesztése és mind kiterjedtebb alkalmazása.

      A döntő momentum természetesen a szovjethatalom.

      Sztálin felismerve az 1922-ben „rásózott” adminisztratív tisztségében, a főtitkári tisztségben rejlő lehetőségeket „mérhetetlen hatalmat öszpontosított kezében” (Lenin) és 1928-ig lényegében felszámolta a szovjethatalmat, a szovjeteket az új hatalmi központ, a Pártközpont (Nomenklatúra) engedelmes végrehajtó szerveivé züllesztve. 1928-ban likvidálta a NEP-et és megkezdte – polgárháborús körülményeket gerjesztve – a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálását, ezzel egyidejüleg, és jelentős mértékben erre támaszkodva egy „új” gazdaságpolitikát, az eufemisztikusan „tervgazdaságnak” nevezett tervutasításos, adminisztratívan központilag (a Nomenklatúra által) vezérelt gazdaságpolitikát vezettek be, amely a bérmunka mellett (ami végig, a rendszerváltásig uralkodó maradt) 1954-ig a jobbágyi és rabszolgatartó kényszermunkát (kolhozok és a GULAG) is alkalmazta. Látható, hogy ez durva visszalépés volt az 1921-es lenini elképzelésekhez képest – „bonapartista ellenforradalom” (Trockij).

      Természetesen mindebben Sztálinnak csak annyi szerepe volt, hogy „ő volt a megfelelő ember a megfelelő időben a megfelelő helyen”. Ha ő nincs, lett volna helyette más (akár Trockij), hiszen az objektív ok „az oroszországi elmaradottság, az azt elmélyítő, a lényegében vesztett háború és a testvérgyilkos pőlgárháború következményei, a mérhetetlen anyagi és erkölcsi károk” voltak.

      Vagyis a Lenin-idézet nem azt igazolja, amire R oly gorombán felhasználni akarta.

  2. Gazsi pontosan azt mondja, amit az újpolgár elvár tőle. Ez az ember a Demagógok Demagógja.

    „Kérdés: De kell-e egyáltalán konzervatívnak lenni?
    Válasz: Bizonyos értelemben elkerülhetetlen.”

    Pedig egy jobb korban elég szépen „elkerültük”. Négy évtizeden keresztül – és – ugyan kinek hiányoztak a konzervatívok? (Meg a nácik? Meg a liberálisok? Meg a polgárok? Úgy am block… Már a reformerek se.) Nem költői kérdésnek szántam: a rendszerváltó értelmiségnek hiányoztak. Rajtuk kívül aztán senkinek. Még a korabeli maszekoknak sem igazán – akik közül a tisztességesek már régen tönkrementek.

    Aztán:
    „Kérdés: Oké, trágyadomb, de mi ennek az alternatívája: a földrengés, a világforradalom?” – nyilvánvalóan az, de legalábbis Kun Béla meg a Sendero Luminoso. Ehhez képest TGM Válasza:
    „Gondolkodni kellene.” … meg vizimugymugy…

  3. Kedves Olvasók!

    Úgy látom, mégsem akarnak olvasni. Pontosan azért tettem fel az interjút, ráadásul úgy, hogy a szabályokkal ellentétben nem látszik, hogy hol jelent meg először, hogy „jó helyen” elolvasva végre a tartalmáról vitatkozzunk, ha lehet. De nem lehet. Szomorú, hogy ennyi absztrakciós képességet nem mutatnak a beírók.
    Azt is hadd utasítsam vissza, hogy a fent említett kormánypárti szócsövet „kvázi legitimálnánk”. A nevét kizárólag a derék kommentelők írták ide… Tehát Szász Gábor tézisét megfordítva: aki nem olvassa a kritikákat, nem érezheti úgy, hogy a 888-at úgy tekintjük, mintha szalonképes lenne.
    Végül: Tamás Gáspár Miklós a MEBAL egyik tagszervezetének, az ATTAC Magyarországnak a korábbi elnöke. Az interjú rendesen, hivatkozással az eredetire, a második résszel együtt megjelent más radikális baloldali honlapon is – gondolom, szintén a tartalma miatt. Tehát Kedves Kommentelők: próbálják meg elolvasni a beszélgetést és a tartalmával szálljanak vitába, ha úgy gondolják…

    Mebaladmin

    1. Tisztelt Mebaladmin!

      A TGM-mel interjú formája (megjelenési helyének, készítőinek politikai minősége) kizárja a tartalmáról való vitát, pontosabban előbb a formát kell megbeszélni, vagyis azt, hogy elvileg tisztázzuk, meddig mehetünk el jobbra vitaterep választásakor és mi módon, milyen feltételekkel, biztosítékokkal. E tekintetben a mebaladmin részéről komoly elfogultságot érzékelek TGM szóban forgó politikakommunikációs művelete javára. Például, az itt fent látható jelmondat (Minden vélemény számít!) dacára, mi okból mulasztja el immár három kritikámból legalább egynek bejegyzésként történő fölhelyezését? Bármelyiket elolvasva, külön jelzem, találni tartalmi bírálatot is (a jobbágy boldogsága stb.). Ugyancsak bőven lelni tartalomra vonatkoztatásokat a többi használótárs reflexióiban. Tehát mielőtt pálcát törne felettünk, kéretik gondosabban olvasni tőlünk.

      Magam megnyilvánulásai közül elsősorban ezeket ajánlhatom:

      Jelen bejegyzésnél – Fekete György 2016-07-31-08:14;

      Kapcsolódó Népszava-írásom:
      https://nepszava.hu/cikk/1101101-a-politikai-megszolalas-modszertanahoz

      A TGM: Kétféle jobboldal c. bejegyzésnél: krónikás 07-17-19:50; Fekete György 07-20-08:45; Fekete György 07-27-00:36.

      Ideillesztem a mebaladminnak közlésre közvetlenül elküldött bírálatomat (tartalmi irányultságot csak olyan valaki nem talál benne, aki szelektíven olvas…):

      Tamás Gáspár Miklós legutóbbi interjújához (888.hu)

      TGM-nek is jót tenne, ha most esetleg nála szerényebb műveltséggel bíró, de szintén tisztességes polgártársai közös kritikai bölcsessége mérlegre helyezné, helyes-e, hogy rendszerkritikus (a kapitalizmust nem meghaladhatatlannak tekintő) baloldali közéleti személy (mint ő) ilyenformán interjút ad szélsőjobboldali orgánum számára, íme:
      TGM: „Jeremiási átkaimat szórom a jelenkorra”

      Engem elborzaszt ez a TGM-interjú. Mi ösztönözhette Gazsit?

      Persze, tele van szellemes gondolatokkal, ahogyan tőle megszoktuk. Meg bakugrásokkal.

      Ám olyasmikkel is, amelyek nagyon megdöbbentenek.

      „A honfitársaimról és felebarátaimról van szó, akiknek szeretnék méltóbb életet… (…) …még mindig én vagyok az egyik leghatékonyabb értelmiségi Magyarországon.”

      Mi ez, ha nem színtiszta küldetéstudat? (Ami Hitlernek is volt.)

      „…azokban a korokban, amelyekben rendelkezésre állt – legalábbis elvileg – a szerzetesség mint alternatív életforma, ott nagyobb terepe volt a boldogságnak. (…) De szerzetes lehetett [a jobbágy]. Volt kiút. És elmehettek katonának. Kóbor lovagnak. Kalóznak. Brigantinak, betyárnak. Ami szintén kiút. És volt, persze sokkal gyakrabban volt, amiből nem lehetett kiút. A nőknek semmi más nem volt, mint olykor az apácaság.”

      Vajon mi váltotta ki a középkor nagy parasztfelkeléseit? A szerzetesség mint alternatíva dacára?

      „„Én mondom meg, hová megyek nyaralni.” A szabadság minő magasztos formája!(nevet).”

      És akiknek nincs anyagi lehetőségük ilyen döntést hozni?

      Gazsi nagyon súlyos politikai hibát vétett. Indokolok, cáfolva a szóban forgó interjú lehetséges igazolásait.

      1/ Megszólítandók a félrevezetett, a széljobb eszmékbe manipulált emberek (főleg a fiatalok!). Azonban ilyen hosszú anyaghoz (négy lepedő!) az olvasók zömének nincs türelme. Ugyanakkor a lap szerkesztői lobogtathatják, ők nem szélsőjobboldaliak, hiszen TGM is megszólal náluk…

      2/ Kizárólag a liberálisokat, a konzervatívokat és a baloldalt (burzsoá szocialistákat) bírálja benne, meg általában az elitet; a fasizmust, nácizmust érdemben nem (nem leplezi le). Ez így hamis, ez így jobboldali populizmus, a weimarosodási folyamat támogatása. Akkor is, ha nem szándékosan.

      TGM anno szembefordult kommunista szülei társadalomfelfogásával, első saját politikai nézetrendszerével, s majd a liberális kemény maghoz tartozás bő tíz évét követően rendszerkritikus baloldali lett – kommunistává alakulva. Manapság viszont megérjük, hogy kiköt a szociálisan érzékeny szélsőjobboldali véleményformáló figurájánál? Ugyanakkor melegszívű, humánus valaki továbbra is. Figyelmeztetni kellene, hogy a jóra törekvés éhsége politikai tévutakra sodorhatja.

      Merem megállapítani, hogy ezúttal a 888.hu használta Gazsit, nem pedig Gazsi ezt a széljobb online lapot.

      Kétségtelen, TGM társadalmi tekintetben nincs a helyén. Olyan szellemi kapacitással és emberségtartalommal bír, hogy ifjak tucatjait illene tanítania – a felsőoktatásban. A tőlünk nyugatra eső országok bizonyítják, a tőke uralma simán elviseli, hogy egyetemi katedráin marxi szemléletű oktatók is elférnek. Nincs annyi független szellemünk, hogy e megoldásról lemondjunk.

      Fekete György

      (E-mail, 2016. 07. 10.)

      Belső levelezővitáinkban hozzáfűztem a fentiekhez:

      Összegezve. Mi végre idealizálja TGM a prekapitalista társadalmakat? Folyton hangsúlyozza a kapitalizmusban megélhető szabadság formalizmusát, ugyanakkor megfeledkezik arról, hogy korábban a szabadságszintek között áttörhetetlen falak húzódtak, illetve az ezeken kívülre kerülést a magamra mért önkirekesztés biztosította (ami, a szerzetesség, a kapitalizmusban is van, még ha igen periférikusan is…).

      Gazsi önigazolást helyezett föl a Facebook-oldalára, amire a 888.hu ráült (előbb hozta, majd megválaszolta…). A Gazsi által adott magyarázathoz fűzök még három észrevételt.

      1/ Az önbizalom, a pozitív önértékelés ennyire direkt kisugárzása politikailag kontraproduktív. A nem kevés ilyen fogalmazása közül: „Senki nem dicsekedhet vele, hogy támogatom…”

      2/ Olyan viselkedési árnyalatokat hangsúlyoz lényegeseknek, amelyek a politikai konfliktusok kiéleződésekor nyomban elfakulnak, vagyis e tekintetben mondvacsinált érveléssel él: „Nem rasszista, csak az antirasszistákat gúnyolja és diszkreditálja. Nem nőgyűlölő, csak a feministákat gyalázza. Nem antiszemita, csak az antiszemitizmus miatt fölháborodókon kacag. Nem kíván nyíltan rosszat az alsóbb néposztályoknak, csak a „szociális érzékenységet” nyilvánítja nevetségesnek.”

      3/ Saját felelőssége föl se vetődik Gazsiban: „…jól fölbosszantották az interjúmmal a saját híveiket, ráadásul fölháborították az én híveimet: pont ilyesmit szeretnek csinálni.” – írja kvázi mentegetésként, mert egyértelműen bagatellizáló kontextusról van szó. Ugyanakkor nem teszi föl a kérdést: vajon mi okból, illetve mi végre volt ő partner e bosszantásban?

      Jómagam szintén szorgalmazom a TGM-interjú (amelyet a szélsőjobboldalközeli internetes lap készített vele) levételét a MEBAL honlapjáról. Tartalomcentrikus vitáját A KAPCSOLÓDÓ KOMMUNIKÁCIÓS METODIKAI KÉRDÉSEK ELVI SZINTŰ TISZTÁZÁSÁT KÖVETŐEN TUDOM FUNKCIONÁLISNAK ELKÉPZELNI.

      1. >„A honfitársaimról és felebarátaimról van szó, akiknek szeretnék méltóbb életet… (…) …még mindig én vagyok az egyik leghatékonyabb értelmiségi Magyarországon.”

        Mi ez, ha nem színtiszta küldetéstudat? (Ami Hitlernek is volt. [Már akkor a következőképpen megváltoztattam, mielőtt elküldtem a Népszavának. Különben a Népszabadságnak még korrigálás nélkül ment, de tényleg professzionális szerkesztő ezt szóvá se teszi, ha hozza a kéziratot, automatikusan kiigazítja, például, ahogyan én tettem: >>Ami – politikai szerepvállalásnál – gyakorta hozzájárult, hogy az esetleg elkerülhetőnél több vér folyjon. Történelmi tapasztalat.<< – F. Gy.])<

        A fenti levél Mészáros Gyulának elküldve: e-mail, From: Fekete György [mailto:fekete.gyorgy@upcmail.hu]
        Sent: Sunday, July 10, 2016 7:44 AM
        To: 'Mészáros Gyula'
        Subject: így fölhelyeztem a Facebookra (TGM, 888.hu) – küldöm a Mebal-nak; föltétel esetén hozzászólásos nyers szövege törölhető (a Horány-bejegyzésnél).

        Két napig keringett (július 10-11-én) a MEBAL belső levelezésében, ennél fogva kizárt, hogy Mészáros Gy. ne tudott volna róla, mégse reagált. Elutasítóan se. Egyszerűen negligált. Nem először. (Ha meg nagyon ritkán megteszi, úgy kivitelezi, mint az a szerkesztő, aki el van telve szerkesztői postjától…)

      2. Erre mondják, hogy ugyanezt gondoljuk, csak nem tudjuk ilyen frappánsan, logikai láncoltba fűzve elmondani.
        Saját magamra különösképpen igaz, mert nem vagyok a szó embere.
        Köszönöm, Gyuri.

  4. Rendszerkritikus baloldali közszemély szélsőjobboldali orgánumnak adott interjújának helye van-e a MEBAL honlapján?

    Tehát szintén nem TGM-mel foglalkozom, hanem magunkkal, ugyanis – ismételten rögzítem – megszólalásom arra irányul, hogy TGM ominózust interjúja szerepeljen-e a MEBAL-weben.

    Szilárd meggyőződésem, hogy nem helyes.

    Először is azért, mert ez az interjú másolata annak, amelyet TGM a 888.hu-nak adott (e tényen semmit nem változtat, hogy a másolat felelőseként szereplő mebaladmin egyfelől nem jelzi a forrást, a 888.hu nevű internetes lapot, másfelől a kérdéseknél elhagyja a kérdezők – az eredeti anyagban kérdésekként(!) feltüntetett – nevét). A 888.hu kétségtelenül demokráciaellenes, dühödten antiliberális, kormányszolgaként szélsőjobboldalközeli internetes lap, amellyel olyan szinten se vállalhatunk közösséget, hogy bármilyen írást adunk neki (rendszerkritikus baloldaliként fogalmazok). Különösen elutasítjuk, hogy interjút készítsen velünk, hiszen ez már nem is akció-egybeesés (deklarálatlan akcióegység) a szóban forgó orgánummal, hanem konkrét együttműködés, sőt kollaboráció (hiszen az efféle közös cselekvés óhatatlanul is elvfeladás képzetét kelti táborunk tagjaiban, akár erősítve a polgári ellenfeleink által amúgy is újra és újra provokált eszmei zűrzavar előidézését bennük). Tudniillik e szerepvállalással szentesítjük: szélsőjobboldali eszmék médiuma szalonképes a nyilvánosságban, normális része a civil közbeszédnek. Ezt nem tehetjük. Az ún. weimarosodás végzetes történelmi tapasztalata (a nácik fölkapaszkodása a jogállam demokratikus grádicsain, hogy így a főhatalmat megszerezve megsemmisítsék ezt az államiságot) int bennünket, semmiféle módon nem járulhatunk hozzá, hogy a szélsőjobboldal szerveződései, intézményei, megnyilvánulásai másképpen megjelenhessenek, mint közös dolgaink elfajulásai. A szélsőjobboldal – betudhatóan a kapitalizmusnak – társadalmunk rákos kinövése. Ne feledjük, „Auschwitz nem gázkamrákkal, hanem jelzőkkel kezdődött” (Sütő András: Az álomkommandó).

    Másodszor. Indokolatlan is ezt a TGM-interjút média-felületünkön megjeleníteni. Ugyanis az interjút megkérdőjelező bírálatunk zöme messze nem a tartalomra, hanem az elkészítő és közlő sajtóorgánumra, a vele való együtt-cselekvésre vonatkozott. Vagyis ez az általunk történő utóközlés eltéríti, eltematizálja a vitát eredetileg helyes irányából. A szó szoros értelmében elkanalizálja. A szennybe. A náci mocsokkal érintkezésbe. Még ha nem is szándékosan is.

    Ez esetben a tárgyat képező köztéri megnyilvánulás tartalma azért is közömbös, mert a rendszerkritikai baloldalon szintén megillet mindenkit a képzelet szabadsága. Ha valaki korunk Jeremiásának érzi magát – úgy legyen… Ha valaki azt hajítja a nyilvánosba, hogy „én vagyok az egyik leghatékonyabb értelmiségi Magyarországon” – tegye… A bohócsipkát fejünkre csapni elemi jogunk. Amitől rendszerkritikánk se foszt meg.

    A 888.hu csak mostanában már háromszor lovagolta meg „Gazsinkat”, íme:
    – TGM: „Jeremiási átkaimat szórom a jelenkorra”. 888.hu, Fűrész Gábor – GFG – Ketipisz Sztavrosz.2016. július 9.,
    – Ketipisz Sztavrosz: TGM a 888-ról. 888.hu, 2016. július 25.,
    – Fűrész Gábor: Válasz TGM-nek: a 888.hu és más paranormális dolgok a jobboldalon. 888.hu. 2016. július 26.

    A 888.hu végül – harmadjára – színt vall, mire kellett neki „Gazsi”. Érdemes hosszabban idézni:
    „TGM-nek igaza van abban, hogy ami számunkra, tőkejövedelemmel nem rendelkező, „munkaerejük eladásából” élőknek marad, az a józan ész, a gondolkodás és a reflexió képessége. Ezek istenadta dolgok, soha nem lehet felszámolni, elvenni őket. Az emberi állapot részei. Azonban e „képességek” a politika és a politikai cselekvők számára is adottak. Ez az a kortárs jobboldali szemlélet, amit itthon Lánczi András képvisel. (…) A „kapitalizmus”, ma ismert nevén: piacgazdaság és problémáinak kritikus, reflexív kezelésére a jobboldalon nem azért van szükség, mert a belátható jövőben van alternatívája ennek modellnek, hanem mert a jelenben alkalmazkodni kell hozzá, adott esetben újra kell gondolni a politika és az állam szerepét, korrigálni kell, válságok esetén pedig védeni túlkapásaitól az állampolgárokat. A „kapitalizmus” valóban egy komplex, személytelen struktúrák és automatizmusok révén működő gazdasági rendszer, így „kritikája”, korrekciója józan ésszel túllép az elitekkel és tőkésekkel szembeni egypontnullás ellenszenven. A piacgazdaság tagadása azonban jelenleg ésszerűtlen, életidegen, ahogy Machiavelli számára ésszerűtlen lett volna a fejedelem hatalmának tagadása.”

    Összegezve. Utólag se védjük meg Gazsi kollaborációvá torzult/torzított politikai kommunikációs műveletét, kárhoztatott interjúját. Annak ellenére, hogy a 888.hu TGM kihasználásából eljutott kioktatásának merészeléséig:
    „…a 21-ik században, már nem a meztelenség, a szex, a polgárpukkasztó „botrány” az ami forradalmi. Ezek mind a jelen popkultúrájának részei, így redundánsak, üresek. (…) Ami forradalmi az a józan ész, a reflexió, az egyenes beszéd vagy éppen a hit. Szegény katolikus egyház. Nála forradalmibb erőt ma nehéz elképzelni.
    TGM a 888-al és a kortárs jobboldallal kapcsolatban (facebook-os válaszreakciójában) ott téved, hogy a 20-ik század és a 20-ik században leírt történelem perspektívájából próbálja megérteni azt. Ami felesleges, hiábavaló, mert a 20-ik század ma egyszerűen nem fontos, nem releváns. Nem vagyunk sem nihilisták, sem cinikus, reakciós machivaellisták. Vagy azok vagyunk. Mindegy. Ugyanis ezeknek az antagonizmusoknak akkor van jelentésük, ha a másik oldalon ott áll a „haladás”, egy pozitív utópia (mondjuk a kommunizmus) megvalósulásának történelmi lehetősége stb.
    A koordináta-rendszer azonban egyszerűen elillant. Elnyelte az idő, a förtelmes 20-ik századdal együtt, ahol az európai ember megpróbálta a „történelem igazságát” és a ráció uralmát erővel kikényszeríteni. Ez volt a fasizmus és a szovjet „kommunizmus”. E két dolognál mélyebb megvetésre érdemes történelmi projektet nem tudok elképzelni. (…)
    A gondolkodás és a reflexió nem azonos a „rációval”, az analitikus ésszel, a frontális kéreg egyeduralmával. A „ráció” és a ráció gőgje az, ami felszántotta a 20-ik századot. Bukása szerénységre int mindenkit.
    A mai jobboldal szemszögéből a józan ész pragmatizmusa (szituatív gyakorlatiassága) áll szemben a kamuval, a hazuggal, az álszenttel, a status quo vak védelmével, a régimódi utópiával és mindenféle „izmussal”, vagy üres morális gőggel. Különös tekintettel a közkedvelt posztmodern, „jogvédő” liberalizmusra, ami a globális játszótéren tőkejövedelmet szerzők körében gyanúsan népszerű.” – lásd ugyanott: http://888.hu/article-valasz-tgm-nek-a-888-hu-es-mas-paranormalis-dolgok-a-jobboldalon

    Fennen hangoztatott, valójában üres liberalizmusellenessége dacára se éri meg együtt haladni a 888.hu-val. Egy millimétert se! Sőt, látszatát is kerüljük.

    A szélsőjobboldallal nem ülünk le tárgyalni. Semmilyen körülmények közepette. (Még Sztálin se adta oda Paulust fiáért, Jakovért.) Leleplezzük. Álruháit lerántjuk (itt is úgy isteníti magát az „egyenes beszéd” híveként, ahogyan Hitler szította az indulatokat a zsidó plutokraták ármánykodásai ellen…)

    Kell ez nekünk?

    Avagy így akarunk a közbeszéd főáramába kerülni? Ha ez igaz, milyen alapon támadjuk burzsoá rendszer népámítását?

    (Fekete György)

  5. 1. Ez nem régi interjú.
    2. Szélsőjobbos fórumon jelent meg. Nem véletlen, hogy ezért többen is bíráltuk TGM-et. Aki nem olvasta a kritikáinkat, annak röviden csak annyit, hogy ezzel kvázi legitimálja részünkről a 888-at, mintha szalonképes lenne.
    3. A fentiek alapján kérem ennek a hírnek a levételét.

    Szász Gábor, a MEBAL egyik őrzője

Vélemény, hozzászólás?