WTF Baloldal – A kör négyszögesítése

Kedves Olvasó!

A Kettős mérce blog cikksorozatot indított WTF baloldal (Mi az a baloldal? Kell-e baloldal? Mi lesz a baloldal?) címmel. A legjobb, ha az eredeti helyén olvassa a cikkeket, de néhányat – nem feltétlenül időrendben – felteszünk ide is, ezzel remélve növelni azok körét, akikhez eljutnak az írások.

Jó olvasást kívánnak a szerkesztők!

A kör négyszögesítése

Szalai Erzsébet

Először is: mi nem a baloldal?

A baloldaliság nem merülhet ki a szegényekkel, gyengékkel és a különböző kisebbségekkel való együttérzésben. Nem merülhet ki az értük való – de az elesettség, megalázottság mélyebb okait, összefüggéseit nem firtató, azokra nem reflektáló – munkálkodásban sem. Megteszik mindezt részben a konzervatívok, és teljes egészében a liberálisok is.

Nem azonos a szabadság-egyenlőség-testvériség értékeinek képviseletével sem: ezek így sematikusan, statikusan egymás mellé téve a kapitalizmust – tágabb értelemben  a modernitást – bevezető nagy polgári forradalom jelszavai voltak, ezért inkább eme nagy történelmi korszak uralkodó eszmei áramlatának, a liberalizmusnak feleltethetőek meg. Ehhez kapcsolódó és az alapokat érintő történelmi tapasztalat, hogy a három alapérték együttesen, egy időben soha nem valósult, mert nem is valósulhatott, meg. Erre mindjárt visszatérek.

A baloldaliság a magam megközelítésében egy zsigeri, érzelmi és eszmei attitűd. A baloldali ember a gyengék oldalán áll – nem csak úgy általában, hanem az erősekkel szemben. Még inkább azzal a rendszerrel szemben, amely az erősek gyengék feletti uralmát létrehozza és folyamatosan újratermeli. A baloldal ezért antikapitalista, vagy legalábbis kapitalizmus-kritikus. Hisz abban, hogy a kapitalizmus – vagyis manapság már az élet minden szféráját átható, maga alá gyűrő tőkelogika – meghaladható. Hogy – mint azt Az újkapitalizmus – és ami utána jöhet… c. 2006-os könyvemben részletesen is kifejtettem – a mai kapitalizmus méhében megfoganhatnak (embrionális formában részben már ma is jelen vannak) azok a folyamatok, mechanizmusok, melyek hosszabb távon egy újszocialista alternatívát alapozhatnak meg.

Ennek lényege a szabadság-egyenlőség-testvériség értékeinek DINAMIKUS egyensúlya, vagyis folyamatos versenye; annak a belátásnak, helyesebben „belátásodásnak” az alapján, hogy viszonyuk problematikus, vagy legalábbis korántsem konfliktusmentes. Ez többek között azt jelenti, hogy adott körülmények között – különösen az újszocializmus felé vezető úton – az egyenlőség (az én olvasatomban esélyegyenlőség) megvalósulása vagy megközelítése érdekében egyes társadalmi csoportok (ma elsősorban a burzsoázia) szabadságát (legalábbis átmenetileg) korlátozni szükséges.

Nagy és számomra egyelőre nyitott kérdés, hogy ilyen körülmények között hogyan kerülhető el az erő alkalmazása, közelebbről az a diktatúra, mely a létezett szocializmus hajnalát jellemezte, és amelyet a magam részéről zsigerileg elutasítok.

És ezzel végre eljutottunk a dilemmákhoz: azokhoz a további kérdésekhez, melyekre a baloldal egyelőre nem tudott releváns választ adni. Mint ahogyan ezeket illetően magam is bizonytalan vagyok.

Az első ilyen kérdés a baloldal által megkerülhetetlen tőke-munka viszonyhoz kapcsolódik. Ennek lényege a kizsákmányolás: Marx elmélete szerint a tőkések által a termelés során felhasznált munkaerő (élőmunka) olyan áru, mely az újratermeléséhez szükségesnél nagyobb értéket képes létrehozni. A különbözet a tőkések által elsajátított értéktöbblet, mely a piac közvetítésével profitként jelenik meg és realizálódik. Marx korához képest az 1970-es évektől datálható újkapitalizmus fejleménye, hogy (különösen a perifériákon és félperifériákon) a munkások által kapott bér széles rétegeiknél még a munkaerejük újratermeléséhez szükséges értéket tartalmazó áruk megvásárlására sem elegendő. Magyarországi példa: hazánkban ma a létminimum 92 ezer forint, a nettó minimálbér ezzel szemben csak 69 ezer forint.

De miért nincs ebből világraszóló vagy legalábbis országos ribillió? És a szuperkizsákmányolás elleni lázadás elmaradásában mi a baloldal felelőssége?

Nos, a szabadversenyes kapitalizmust követő (abból kinövő) monopolkapitalizmus korában a létrejött óriásmonopóliumok, oligopóliumok foglyul ejtik a nemzetállamokat, sőt a nemzetközi pénzügyi szervezeteket is – de ennél is továbbmenve, arra is képesek, hogy ezek háta mögé bújva szinte láthatatlanná váljanak a társadalom, a munkásság számára. A tulajdon ezzel ellentétes irányú mozgása révén kialakuló nagy – ezért úgyszintén monopolvonásokat mutató – intézményi befektetők viszonyai pedig még saját kisbefektetőik számára is átláthatatlanok.

Ezzel párhuzamosan, a hálózatosított és „rugalmasított” munkaerőpiacon a verseny éleződik, a munkásság helyzete differenciálódik, sőt viszonyai az atomizálódás jeleit mutatják – erről az oldalról is hiányoznak tehát az osztállyá szerveződés, vagyis a kizsákmányolóikkal szembeni lázadás feltételei. Pontosabban: az újkapitalizmusban, különösen manapság az alapviszonyaik felismerésétől is megfosztott „emberek” „romló életviszonyaik” elleni lázadása a mindenkori államhatalom ellen irányul. Hiszen a 2008-as világgazdasági válság folyományaként az alávetett társadalom széles rétegei jövedelmeinek (ezen belül közösségi javainak) a tőke érdekeiben álló, a tőke által követelt megcsapolását – azaz a megszorításokat – a mindenkori államhatalom hajtja végre.

Ebbe bukott bele az európai szociáldemokrácia. (Ide tartozna a görög tragédia elemzése, de ebbe most nem tudok belemenni.) És ebbe bukott bele a még meg sem születő magyar is. A politikai baloldalt súlyos történelmi felelősség terheli a tőke és a munka konfliktusos viszonyának eltagadásában. Továbbmenve,  abban, hogy a jobboldal mellett maga is tevékeny szerepet vállalt azon személyek és csoportok marginalizálásában, akik eme alapkonfliktust tematizálni merték és merik. Vagy csak egyszerűen a nyilvánosságban kimondják azt a két szót, hogy tőkés és munkás.

Mindazonáltal magam is tudom, hogy a kérdés a fentieknél bonyolultabb. Az autentikus baloldal mindig is elsősorban a kapitalizmus társadalmi-termelési viszonyait, nem pedig egyes domináns főszereplőit – vagyis az egyes burzsoákat – támadta. (A „tőke” maga sem puszta vagyontárgyakat jelent, hanem egy sajátos termelési viszonyt). De hogy lehet eme viszonyt megváltoztatni, vagy legalábbis belső erőviszonyait módosítani a domináns főszereplők támadása – továbbmenve, a történelmi gyakorlatnak megfelelően bűnbakká való kikiáltása – nélkül?

Számomra ez komoly dilemmát jelent, különös tekintettel arra, hogy a bűnösök kipellengérezése és üldöztetésük meghirdetése ma a szélsőjobboldal első számú programja – hozzáteszem: nagy népszerűségnek örvendő programja, különösen a fiatal munkásság és a cseperedő fiatal értelmiség körében (ld. elsősorban Bartha Eszter és Tóth András nemsokára megjelenő munkáját).

A következő dilemma abból adódik – és itt most elsősorban Magyarországra fókuszálok –, hogy a baloldalnak egyszerre kell a jelenleginél nemzetibbnek (jobban szeretem azt a kifejezést, hogy patriótábbnak) és nemzetközibbnek lennie.

Mit jelent ez?

Már 1995-ben megfogalmaztam azt a kritikámat, hogy Csurka István 1992-es híres-nevezetes náci szellemiségű dolgozata után a politikai baloldal és értelmiségi szószólói a nemzeti sorskérdések tematizálását egyetlen mozdulattal átengedték a szélsőjobboldalnak. [A „Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán” c. írásban Csurka azt állítja, a Kádár rendszerben hatalmas lett a zsidó befolyás Magyarországon, és a zsidó hegemónia fenntartása érdekében azóta is minden olyan szervezetet veszélyesnek titulált a politikai elit, amely veszélyeztetni merte volna a zsidóság privilegizált pozícióját – a szerk.] Nagyjából a 2000-es évek közepétől pedig az tapasztalható, hogy magukat baloldalinak mondó értelmiségi közszereplők egyre nagyobb számban és intenzitással fejezik ki az általuk tesze-toszának, szolgalelkűnek, nacionalistának vagy egyszerre mindháromnak tekintett nép iránti megvetésüket.

Különösen felerősödtek ezek a hangok a Fidesz 2010-es, majd 2014-es választási győzelme után. A politikai baloldal és értelmiségi képviselői szinte semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy megértsék bukásuk és egy (szélső)jobboldali tekintélyelvű rezsim győzelmének mélyebb társadalmi okait, valamint számot vessenek az abban viselt felelősségükkel – ehelyett az „elkorcsosult” népre mutogatnak. Ez pedig nem hogy nem növeli vonzerejüket, hanem közvetlen táptalajává válik a társadalom szinte minden szintjét eluraló meg nem értésnek – sőt agressziónak.

De ez a politikai baloldal egyben mérhetetlenül provinciális is. Ő és értelmisége meg sem kísérli Magyarország sorsát nemzetközi, globális összefüggéseiben látni és láttatni, ez pedig szűklátókörűségével és rosszul felfogott érdekeivel magyarázható: ez teszi lehetővé azt, hogy a politikai riválisaival folytatott küzdelemben – ezen riválisok támadásában és túlígérésében – az ország mozgásterét jóval tágasabbnak láttassa a valóságosnál. (Persze ezt tette a Fidesz-KDNP is: ellenzékben.) És ez az attitűd magyarázza azt is, hogy eltakarja a szemét a Nyugat és legközvetlenebb közege, az Európai Unió valóban súlyos válságának látványától – melyben persze nincs egyedül.

Jórészt ezt teszi az európai szociáldemokrácia is. Már említett bukásának ez a másik, bár az előzővel szorosan összefüggő oka. És a provinciális – de paradox módon egyben szervilis – magyar politikai baloldal feltétel nélkül felesküdött eme szociáldemokráciára. Mely sajnos ma már nem az egységesülő Európa eszményét, hanem elsősorban a mögötte álló gazdasági érdekcsoportok érdekeit szolgálja. (Minden kétséget kizáróan mutatja ezt a TTIP, azaz a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség támogatása, mely alól Magyarországon a baloldalinak mondott politikai erők közül az  Együtt–PM delegáltja az egyetlen kivétel).

Legutóbb Görögország tragikus sorsa bizonyította: egy kicsi, félperifériás ország egyedül, önerejéből képtelen kitörni globális meghatározottságaiból. Ez csak sorstársaival együtt lehetséges.

De hogyan lehet egy eljövendő baloldalnak empatikusabbnak lenni saját népével úgy, hogy közben lázasan kell keresnie külső szövetségeseit – amelyek munkásságai, népeinek kulturális tradíciói, és aktuális élethelyzetei már vagy még sok tekintetben egészen mások? Számomra ez (is) egyelőre nyitott kérdés.

Summa summárum: ha megközelítéseimnek van realitása, akkor az újbaloldalnak a kör négyszögesítésére kell vállalkoznia. Küzdenie kell az esélyegyenlőségért – de közben védenie kell a szabadság és testvériség értékeit is. Katalizálnia kell a munkásság osztállyá szerveződését, ennek keretében fel kell lépnie a tőkével (vagy legalább is annak túlkapásaival) szemben – de egyben következetesen elutasítva a szélsőjobboldalra jellemző diktatórikus és bűnbakképző törekvéseket. Védenie kell saját népét és annak értékeit – de közben nemzetközivé is kell válnia.

Nehéz, de talán a kollektív bölcsesség által nem megoldhatatlan feladatok. Talán még megvalósítható-regenerálható(?) valami az „okoskodó magánemberek közönségéből” (Habermas). Vagyis itt elsősorban a ma formálódó új baloldali civil szerveződések játszhatnak kulcsszerepet. A kényszerítő körülmény mindenesetre nagyon erős: már itt sötétül felettünk a fasizmus árnya.

 

28 hozzászólás “WTF Baloldal – A kör négyszögesítése” bejegyzéshez

  1. A probléma az, hogy a baloldal elvben, mint Lenin fogalmazta a polgárháború idején, minden erőszak ellen van, csak a történelem ezt a kérdést mindig konkrétan veti fel…De hát ma az erőszak egyáltalán nincsen napirenden. Ma az a fő kérdés, amit ebben a széteső, nagyon, nagyon zavaros, narcisztikus értelmiségiek magánszámainak színvonaltalan együttese egyáltalán nem értik, nem is érintik. hogyan lehet antikapitalista, közösségi tulajdonban gondolkodó népi tömegmozgalmat elősegíteni itt és szerte a világban.

    1. „a széteső, nagyon, nagyon zavaros, narcisztikus értelmiségiek magánszámainak színvonaltalan együttese egyáltalán nem értik, nem is érintik. hogyan lehet antikapitalista, közösségi tulajdonban gondolkodó népi tömegmozgalmat elősegíteni itt és szerte a világban” – talán mert a széteső, nagyon, nagyon zavaros, narcisztikus értelmiségiek magánszámainak színvonaltalan együttese nem is erre irányuló módon cselekszik. szalai vagy tgm nyilatkozatai nem programhirdetések vagy fogalmi tisztázások, utóbbinál noha előfordul ilyen, de csak partikulárisan, hanem egy-egy zsurnaliszta rutinmunkái a megélhetésért.
      Arról már nem is szólva, hogy a kispolgár szorongó pszichéjéhez baj zsolt gyűlölködései és egyéb szélsőjobbos bértollnokok pánikkeltései könnyebben eltalálnak, mert egyszerűbbek, könnyebben emészthetőek.
      A történelem cselekvő személye a nép. Amíg azonban a népet alkotó egyének fejében a baloldaliak „magánszámainál” biztosabban ül az ezerszer annyi demagóg által sulykolt fasiszta szenny (itt ingyenélő, az amiidonk.hu-n egy „sasvári péter” – a kettő ugyanazt a neonáci blogot linkelte be, úgyhogy lehet, a kettő ugyanaz) addig elképesztően nehezített a felvilágosítás. Ennyi.

        1. Nem tudom, meddig marad kint odaát, de azt hiszem, végre sikerült szakítanom egy időrabló függőségemmel, az indoklást itt is átadom:

          „Kedves Tovaris!
          Tetszik vagy sem, a legmodernebb filozófia, társtud, ped, transzlatológiai ismeretek megkapása után én nem beszélhetek olyan primitív módon, mint a hihetlenül műveletlen tuskó phoenix, és nem leszek türelmes soha a tudatlanságával és rosszindulatával szemben sem.
          Adekvát értelmezéseket, ÁMDE nem kispolgári-tudatlan, hanem értő, szövegelemző, filozófiai értelmezéseket adtam az összes baromságra, ami itt elhangzott. Az, hogy a leghülyébbek számára ez őrültségnek hangzik, vagy zavarosnak, mert hiányzik az a műveltség, amely a tudásbeli szakadékot áthidalhatná, az az ő szegénységi bizonyítványuk.
          (Ugyanolyan, a kommunikációt ellehetetlenítően tudatlanok phoenix és a rajongói, mintha akár tételes nácikat akarnék felvilágosítani az origón vagy mandineren. Frusztráló, hogy nekem van igazam, és a nácik ezért tárgyi vitákba nem is mennek bele, mégis sikerül kihamisítaniuk, azt, hogy nem értenek, mert magas nekik, az, idézem, „halandzsa”. Egyetlen Krausz vagy Marosán Bence vagy Weiss prof. szétverhetné ezt a bandát, hát kinyilatkoztatják, hogy „nem kell ide szakértő, mert lebuknánk, hogy hülyék vagyunk!” – igen, azok. Nagyon.)
          Fáradtnak érzem magam, mert tisztán tudományos, marxista, filozófiai érveléssel ma nem lehet mire menni orbánia állítólag „baloldalán”, ahol pedig valódi baloldaliaknak éppen ezirányban kellene elkötelezetteknek lenniük.

          Ezen az oldalon marxizmusnak nincs helye, mondják, gyakorlatilag nyíltan. Ez az oldal az álbaloldali számkukac kóklerségé.
          Ám legyen.

          A filozófiát, minden tudomány őseredetijét egy nácitól ért sértést pedig soha meg ne bocsássa a nyilasvezér phoenixnek senki.”

          1. Sajnálom, válaszoltam is rá, de törlést a moderátor részéről eddig még nem tapasztaltam.
            Ellenben a Népi Front oldalán annál inkább beindult egy „aLEx” nevű próféta özönlése…

        2. Kedves Tovaris!
          A phoenix-szel folytatott vitámat le tudná menteni, kérem, és újra megadni az e-mailt, amelyikre írjak? Onnan aztán elkérném a másolatot, mert egész jó érvelést adtam ott elő, és sok minden nagyon szépen lett lekanyarítva…
          (Természetesen a ttip-tüntetéses cikknél lévőről van szó…)
          Nekem ugyanis arra az oldalra már gyomrom nincs menni…

          1. Egy „aLEx” nevű őrült most destruálja a Népi Front „Frontoldal” c. honlapját.

          2. A TTIP-vitán talált összes kérdéses szöveget lementettem és e-mailben elküldöm, word-formátumban

        3. Kedves Tovaris!
          Egyetértek, hogy ez az „alex” destruál, és érvelni kellene vele szemben – igen ám, csakhogy ránézve a „frontoldalra”, elvette a kedvemet a harcba beszállástól a tény, hogy ott is egy második destruáló tényező uralkodik: phoenix, minden marxizmust írtó brossúra-recitáló áltudósok és semmit-meg-nem-értők (egyelőre) koronázatlan cárja.
          És őalsága ugyanazt a taktikát alkalmazza az „alex”-szel szemben is, amit velem szemben: amikor tudományos, azaz lényegi kérdésekről van szó, vagy valóban észre sem veszi a kérdést, vagy, tudván, hogy nem ért hozzá, úgy tesz, mintha nem is venné észre a tudományos problémát, és gyorsan hozzálát, hogy vagy egy egymilliószor elcsépelt brossúra-idézetet, vagy egy saját írását vágja a másikhoz, (ugyanezt a taktikát bezzeg dr. feketének felrótta!) vagy valamilyen állítólagos formai („Форма – ничто. Содержание, это всё.” Дедушка Ленин) vagy éppen netikett-semmiséggel igyekezzen kibillenteni ellenfelét annak gondolatritmusából. A tudományos vita követelményeit tehát nem tartja be, így arat látszatgyőzelmeket. Ezzel öli a viták tudományos tartalmát, így marxista értékét is.
          Szemtelen alak: kiprovokálja, hogy elküldjék melegebb éghajlatra, hogy aztán ezzel a „sebbel” sajnáltathassa magát. Az ilyenek a legundorítóbbak.
          (Arról már nem is szólva, hogy a brossúra-szint az, ami öli a marxizmust, nem az értelmezés – az értelmezés ugyanis csak a marxizmus igazát képes megállapítani.)
          Szóval, amíg phoenix ott rontja a levegőt, képtelenség értelmes vitát kezdeni – ugyanis bármilyen értelmes tézis leírásakor az ember két oldalról kapná a tüzet: phoenix és „alex” állásai felől. Kereszttűzbe, megbocsát, tüzérségi vagy legalább aknavető-fedezet nélkül nem bocsátkozom.

          1. Hát, furcsa egy illető, de próbáljuk meg azt értékelni belőle, ami használható. De mi is lenne, ha mindenki ugyanazon a véleményen lenne?

          2. Nekem a „Frontoldallal” kapcsolatban nekem a fő problémám az, hogy ellenőrizetlen híreket közöl, mindenféle kommentár nélkül, populista szociáldemagógiát sugall, „nemzeti kommunista” és „nyitott” más, nem kommunista nézetek irányában – az eredmény meg is látszik. Egyébként tele van az előtte a Thürmer-ülepét nyaló, majd onnan megszökött niemandokkal…

      1. Érdemes gondolkodni a problémán, hogy amikor a munkásosztály nem akar vagy nem tud vagy egyszerűen nem folytat osztályharcot, akkor hogyan viszonyuljunk magához az osztályharchoz. Én azt mondom, hogy a radikális nézőpontot kell képviselni, de tudni kell a funkcióját, kinek, mit miért írunk…Mint írtam ez az álvita itt a kettős mércén egy kakofónia, de a szerkesztő ezt is akarta előidézni. Balos is volt, meg vissza is vette ezáltal. A fontos az volt a lapban, hogy ne legyen igazi vita, ne legyen az egésznek semmiféle szervezeti és politikai konzekvenciája.

        1. A munkásosztály ismét fel fogja fedezni az osztályharcot, ha a körülmények arra fogják késztetni őket. Nekünk inkább sürgősen szükségünk lenne néhány „ütős teoretikusra”, akik összeszedik a szocializmus ideiglenes megszűnése után a kapitalizmus törvényszerűségeit és a helyükre teszik őket. Mert szerintem ez a káosz blokkolja ma az osztályharcot is. Természetesen, a mai viszonyokhoz újra kell fogalmazni a munkásosztály fogalmát, mert a technika mai fejlettsége miatt erős átfedésnek vannak a hagyományosan vett fizikai munka és az értelmiségi tevékenység között. Az ún. műszaki értelmiség nem konstruktív, hanem praktikus része részben munkásosztálynak is felfogható.

  2. A cikkben szereplő lagymatag, gyáva determinusok, az óvatosan piszkálgatni a kakit, a szalon-baloldaliság, a kommunista szónak és az osztályharc megnevezésének a mellőzése – na emiatt áll a baloldal ma ott, ahol van.
    Október 23-a közeledtével nem is olyan rossz duma…
    Pedig a cikk jó szándékkal íródott. Csak hát tudjuk, a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve…

  3. „számomra egyelőre nyitott kérdés, hogy ilyen körülmények között hogyan kerülhető el az erő alkalmazása, közelebbről az a diktatúra, mely a létezett szocializmus hajnalát jellemezte, és amelyet a magam részéről zsigerileg elutasítok.”
    Erre gondoltam az előző megjegyzésemmel. Ezt a munkát végezzék el mások, a szerző szerint, mert akkor nem tud kedvére „diktatúrázni”. Megjegyzem, hogy a szabadság egyenlőség és testvériség bajnokai véres diktatúrával jutottak hatalomra és bizony napjainkban a náci diktatúrákkal védik magukat, ha kell. Sajnos nem lehet egyszerre dugni is, meg szűznek is maradni.
    Amit az értelmiséfg árulásáról ír, az tényszerűen igaz, és a levezetés is tökéletes. Egy ponton van vitám vele. Azt írja, hogy az un . baloldali fajtájának az a hibája, hogy nem ejti ki a munkás és tőkés szavakat. Nem, nem ez, hanem az, hogy nem definiálja az új helyzetnek megfelelöen. Ugyanis nem csak a burzsoázia alakult át, hanem az értéktöbbletet termelő osztály is. No, egyelőre ennyit. Bocsánat a visszatérésért, de ez a cikk gondolatébresztő volt.

    1. A diktatúra nem a proletariátus „úri jókedvében” jött létre, hanem az ellene indított ellenforradalom miatt. Nem tudom, egyesek nem tanultak párttörténetet? Ha meg tudja a szerző „dumálni” a kapitalistákat, hogy ugyan már, tessenek szépen átadni a hatalmat a proletariátusnak, természetesen a termelő eszközöket is grátiszként – akkor szerintem nem lesz proletárdiktatúra.

  4. Hát igen. Nem szeretem, de a munkát, amitöl iszonyodik a szerző, azt végezze el már valaki. Én nem átkozom a szerzőt, de újat sem tudott mondani. Igen a burzsoázia negfoghatatlanná vált. Internacionalizálódott, és ügyesen játszik a nacionalista húrokon. Egyetlen mondata, ami meggondolandó. Az utolsó.

  5. A baloldal elsősorban a tőke elleni harc legfontosabb ereje. A kizsákmányolásmentes társadalom, a népjólét, a társadalmi igazságosság és a haladás legfőbb tényezője. A baloldal nem egy egységes massza, rendkívül sok irányzata, árnyalata van. De a baloldal teljesen hatástalan – mint manapság tapasztalható – ha mellőzi a kommunistákkal, mint a leg-baloldalibb politikai erővel való szövetséget.

Hozzászólás a(z) r bejegyzéshez Válasz megszakítása