16 hozzászólás “ЭТОГО ЗАБЫТЬ НЕЛЬЗЯ!” bejegyzéshez

    1. ??????????????????????????????????

      Nézd már meg kicsit figyelmesebben, hogy mire megy ki a (digitalizációs) játék!

      A movie készítői a történelem totális digitális meghamisításának módszerét demonstrálják.

  1. Nem csak az utóbbi években újra és újra, hanem még a 60-as években készült szovjet filmekben is mindig az a kérdés állt a középpontban, hogy miért tudtak a németek kezdetben olyan sikereket elérni, amely következtében hatalmas területeket foglaltak el, hadseregeket zártak körül és semmisítettek meg, valamint szovjet katonák százezreit ejtették fogságba?

        1. Hát én ilyen sztálinista ömlelgéseket nem szoktam produkálni. Természetesen nem a szovjet népek önfeláldozó hősiességét vonom kétségbe, és nem is Hruscsov sztálinista antisztalinizmusát „dicsőitem”. De Sztálin bűnnél nagyobb hibáiról nem Hruscsovtól van tudomásom. És ahogyan a Napóleon elleni Nagy Honvédő Háború igazi hőseinek az orosz népet tartom, mértékkel elismerem Kutuzov és hadvezér társai érdemeit viszont a Szent Szövetséget összekalapáló cárról nem igen van jó szavam, ugyanez a helyzet a Hitler elleni háború esetében is – természetesen „mutatis mutandis”.

          Igen jellemző, hogy hogyan váltott színt Sztálin a német orvtámadás után, s hogyan váltott vissza régi színére fokozatosan 1943-tól 1946-ig. Mint „tiszteletbeli pityerec” különösen nem tudom neki megbocsátani a „leningrádi ügyet”, ahol leszámoltatott a leningrádi blokád hős vezetőivel (nem hű vazulusára, a blokádot háttérbe húzodva végig rettegő Zsdanovra gondolok).

          A médium, ahonnan a cikk (gyengécskén) le lett fordítva, egy putyinista sajtóorgánum, ahol a sztálinizmust a szovjet hatalom nélkül próbálják reinkarnálni (az adott cikk szerzője erről egy-két apró helyen megfeledkezik ugyan – de ez „bocsánatos bűn”, még nem olyan furfangos, mint a gazdája). Általában jellemző, hogy egyre szorosabb párhuzamot vonnak a két Nagy Honvédő Háború között, elmosva azt az alapvető különbséget, hogy az első a szentszövetségi európai ellenforradalom fontos része volt, az utóbbi viszont egy antifasiszta, interacionalista, szocialista fordulat igéretét hordozta magában. E fordulat legnagyobb akadálya – az USA-NATO-imperializmus mellett – éppen a sztálinista „bonapartista ellenforradalom” volt.

          1. Nincs ellenvetésem.
            Annyit azonban hozzáteszek, hogy bármennyire hős egy nép – kétség nem fér a szovjet nép hősiességéhez – nem önmagától az.
            Abban a hazaszeretet – mind a legfőbb érzelmi alap – az akkori környezet, az akkori politikai vezetés, a gazdasági és társadalmi környezet is döntő mértékben jelen volt.

            Ez az, amit lehet tagadni, magyarázni, de mit sem változtat a megtörténteken.

            Saját életemre visszagondolva – már „sajnos” van elegendő történelmi távlat hozzá – most kezdek sok dolgot a helyére tenni, mert már nem befolyásolnak a jelen sokszor hamis illúziói.

    1. Hát, nekem valahogy sántít ez a „nem lekommunistázható” történészi eszmefuttatás, a szándékát értem, de történelmi értéke szerintem nincs. Legfeljebb egy memoár kerekedhetett volna ki belőle. A Molotov-Ribbentrop paktum létrejöttének körülményei – a Népszövetség impotenciája, Hitlernek a nyugati polgári demokrácia elleni támadása – bármennyire is furcsa volt a világ számára – az eltelt idő függvényében egyre világosabban igazolja, hogy Sztálin nem tehetett mást – még ha nagy árat is fizetett a Szovjetunió érte.
      A fő cél a két ellenség – a náci Németország és a „bolsevik” Szovjetunió összeugrasztása volt, abban reménykedve, hogy megsemmisítik egymást.
      Csak Hitler nem azt tette, amire a nyugat számított…

      1. „Sztálin politikája ezzel szemben „lényegében mindig is bizonyos fajta józan reálpolitika volt””. Mit vitatsz a Lukács recenziójában? Nem tudlak követni. Mutass rá konkrétan a recenzió szövegében, amit bírálsz.

        1. Nem akarok vitatkozni, igazad van. Arra akartam kilyukadni, hogy a nyugati történészek nem mentesek saját látásmódjuktól – ez a természetük – de legalább vannak, akik kénytelenek beismerni, ha nehezen is, hogy Hitlert és Sztálin csak a legeslegfelszínesebb külsőségek alapján lehet „összehasonlítani” – a lényeget tekintve nem. Sztálin hibái az általa kialakított politikában leledzenek, de sokkal realistább politikus volt, mint Hitler.
          Hitler azzal, hogy megtámadta a Szovjetuniót, a realizmust kiiktatta gondolkodásmódjából…

          1. Örülök, hogy értesz (gondoltam is, hogy így van, s csupán a „radikalizmusod” lendülete hömpölygött, különben csupa igazat elénk sodorva): amennyiben a „kommunistázással” elhülyített közönségnek nem „lekommunistázható” és egyúttal szakmájában elismert történészre hivatkozva mutatunk rá a történelmi valóra, talán inkább meghallanak bennünket.

  2. Az utóbbi években hatalmas reneszánszát éli a szovjet-orosz filmművészet, amely vadonatúj filmekkel mutatja be, sokszor más nézőpontból is a Nagy Honvédő Háborút. A filmek többsége elsősorban a háború kezdeti időszakait mutatja be, sok hamis mítoszt, pátoszt oszlat el. Eddig úgy tudtuk, hogy a Wehrmacht szinte akadálytalanul tört előre – Drang nach Osten…
    Pedig, a fejetlenség, a káosz kétségtelen megléte ellenére már az első napokban tömeges hősiesség jellemezte a Vörös Hadsereg ellenállását. Ennek első, eklatáns példája a breszti erőd ellenállása volt. Már kora ősszel jelentősen lefékeződött a német „villámháború”, ami a volokalamszki országúton történt, az megmutatta, hogy a Vörös Hadsereg nem is olyan gyenge, mint ahogy a németek gondolták.
    Persze, a németek hatalmas gazdasági potenciálja még 1942 végéig újabb hatalmas támadásokra adott lehetőséget, de a Szovjetunió gazdaságának a 30-as években történ hatalmas modernizációja olyan ipari potenciált hozott létre, amelyet a náci Németország már nem tudott felülmúlni.
    A nyugati országok két vasat tartottak a tűzben. A létüket veszélyeztető náci Németország legyőzését, valamint a Szovjetuniónak a háborúban történő legyengítését.
    Lehet gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha….ha a Szovjetunió belső politikai-gazdasági–társadalmi viszonyai kedvezőbben alakulnak, mint ahogy alakultak…a háború nem tartott volna négy évig, sokkal kevesebb áldozatot követelt volna.

Hozzászólás a(z) Tovaris bejegyzéshez Válasz megszakítása