200 éve született Marx Károly

A Mebal Szimpatizánsait és Minden Olvasónkat emlékeztetjük arra, hogy Karl Marx ma lenne 200 éves. A modern tudomány, a tudományos szocializmus és a modern munkásmozgalom alapítója. 
Marx volt az a gondolkodó, aki elsőként ismerte fel és elemezte ​következetesen tudományos módszerekkel ​a polgári társadalom, a kapitalizmus fejlődésének gyógyíthatatlan ellentmondásait, törvényszerűségeit, emberellenes természetét.
Marx nyitott utat egy humanista,antikapitalista alternatíva felé, amely megmentheti az emberiséget a pusztulástól.
​A kapitalizmus történetét, a válságok, háborúk, népirtások, a munkanélküliség, a félelmetes egyenlőtlenségek kísérik végig, napjainkig. ​
A Mebal az  emberség és kisebb közösségeinek érdekében keresi ​a kiutat a tőkés piacgazdálkodás útvesztőiből, keresi ​a társadalmi önszerveződés lehetőségeit és támogatja az ilyen típusú kísérleteket ​a tőke uralmával szemben.​
Ezért Marx örökösének tekintjük magunkat.

33 hozzászólás “200 éve született Marx Károly” bejegyzéshez

  1. Ez a dolog itt Nietschevel igen bonyolult. Ideológiailag merítettek belőle a nácik, miként Sztálin is merített Marxból. De ebből nem következik, hogy az „elődök” felelősek az „utódokért”. A nácik radikalizálták Nietschét, a sztálini időkben viszont éppenséggel „kiherélték” Marxot.
    Valóban, ha a liberálisok védik meg Marxot, akkor jól nézünk ki. Azt jelenti, hogy fel akarják számolni mindazt, ami Maxrban valóban forradalmi, mindenekelőtt a módszerét, unalmas szakközgazdászt szeretnének belőle faragni.

    1. Már elnézést, de ha Sztálinék „kiherélték” Marxot (és meggyőződéssel állítom, hogy tették), akkor éppenséggel nem merítettek belőle, csupán hivatkoztak rá, ami nem ugyanaz. Ezzel szemben a hitleráj lényegi elemeket vett át Nietschetől („vallásos ateizmus”, alsóbb rendű vs felsőbb rendű ember stb. stb.) minden „kiherélés” nélkül. A „marxizmus-leninizmus” (a „Rövid tanfolyam”) a marxi-lenini elmélet bizonyítható meghamisítása, a náci filozófia/ideológia viszont szerves folytatása Nietsche nézeteinek, semmiféle jelentős hamisítás nem mutatható ki.

  2. A magyar liberálisokat az is fűti, hogy meggátolják egy új magyar baloldal felemelkedését, amely a fennálló gazdasági rend bírálatából indul ki. Marxot gyűlölik, mert egy ilyen baloldal – mások között – Marxot kellene, hogy a zászlajára írja. A liberók szeretnének a baloldal helyére bemenni jó szokásukhoz híven. Ezért arra van szükségük, hogy minden valóban épkézláb baloldali kör, egyén szerveződés lejáratásába kezdjenek, illetve, hogy a lejaratást felturbózzák. Fő szövegük, hogy ezek a „balosok” old school ” szerveződések. Ezek a figurák a Hvg-től az Indexig egyfajta ideológiai verőlegények. A verőlegényekkel nem érdemes vitatkozni.

    1. Sajnos sajtó-szerte előforduló anomália, persze e tény nem menti az elkövetőt. Jómagam átéltem a tiedéhez hasonló helyzetet, elszomorítja az embert. Mert nem igazán etikus…

      1. Tökéletesen egyetértek.
        Ettől függetlenül a „népszava” egy ócska burzsoá (bulvár) lappá silányult. Azt hiszik, ez majd megmenti őket a Népszabadság sorsától.
        A krími híddal kapcsolatos hozzászólásaimat is törölték, de úgy tettek, mint ha ők találták volna fel a spanyolviaszt.

    1. Tényállítás: „Mivel Alfred Rosenberg nem igen tekinthető valódi filozófusnak, azért a náci filozófia legautentikusabb forrása nem lehet más, csak Nietzsche.” (Ez mellesleg nem azonos azzal a tényállítással, hogy „Nietzsche felelős a nácizmusért”)

      Érvelés ezen állítás mellett: „Lukács – bőséges hivatkozásokkal – megmutatta, hogy Nietzsche “vallásos ateista”, Bismarckot jobbról bíráló, az emberi lét alapformájának a felsőbb rendű és alsóbb rendű emberek viszonyán alapuló rabszolgaságot tartó, stb. stb. filozófiát hirdetett. … Nietzsche saját korának egyik kiemelkedően legreakciósabb filozófusa volt, akinek filozófiáját természetes módon építette rendszere alapjaiba a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább nyílt terrorisztikus diktatúrája, a hitleri náci-fasiszta “preventív ellenforradalom”.” (Lukács valamivel bővebben, szebben érvelt a tényállítás mellett – persze ő is dilettánsan leegyszerűsített)

      Tényállítás: „Nietzschét felelőssé tenni a nácizmusért dilettáns leegyszerűsítés.”

      Érvelés ezen állítás mellett: „Ugyanis számos más tényező együttállására [is? – Phoenix] volt szükség.” ????

      Az érvelés valójában azt bizonyítja, hogy egy másik, a megérvelttől alapjaiban különböző tényállítás hamis: „Kizárólag Nietzsche felelős a nácizmusért” – ami tényleg evidensen nem igaz.

      1. Az érvelés valójában azt bizonyítja, hogy egy másik, a megérvelttől alapjaiban különböző tényállítás hamis: “Kizárólag Nietzsche felelős a nácizmusért” – ami tényleg evidensen nem igaz, de amit nem is állított sem Lukács György, sem Phoenix s legjobb tudomásom szerint más sem.

  3. Nietzsche történelmi értelemben se felelős a nácizmusért. Evvel együtt Lukácstól „Az ész trónfosztása ” igen hasznos olvasmány, csupán kritikailag kell fogadni.

    A szóban forgó liberális filozófusról pedig saját ideológiai korlátait figyelembe véve mondható, mégpedig okkal, hogy igen korrekten nyilvánult meg a Marx-évforduló ügyében.

  4. Nietzsche nem volt „előfutára” a német nácizmusnak – de az nem tagadható, hogy a nácik merítettek belőle ezt-azt…pestiesen, lenyúltak belőle…aztán jól belecsempészték a náci ideológiába.

  5. Liberális honi filozófustól igen korrekt vélemény jelent meg az évfordulós marxizálásról. Mivel nem mindenkinek van bejárása a Facebookra, ahol olvasható, ezért idemásolom:

    Olvasom azt a sok bejegyzést, kommentet, ami itt Marxról az utóbbi időben felgyülemlett.
    Sok véleményvezérről, ellentmondást nem tűrő, kinyilatkoztató véleményformálóról egyértelműen átjön, hogy nem (vagy alig) olvashatta Marx írásait. Magam soha nem foglalkoztam behatóan Marx munkásságával (egészen egyszerűen azért, mert más érdekelt), ám meglehetősen sok Marx-munkát elolvastam még egyetemista koromban.
    Manapság, amikor itt-ott már egyenesen arról olvasni, hogy Berijáról vagy Péter Gáborról is Marx tehet, szeretném jelezni, hogy ez a logika nagyjából megfelelne annak, amely szerint Torquemadáról pedig Jézus tehet.
    Vagy, hogy egy másik példával éljek: véleményem szerint Lukács György leggyengébb munkája Az ész trónfosztása, amelyből – többek között – megtudhatjuk, hogy Nietzsche a fasizmus előfutára volt. (Lásd erről egy külön kiadványt: Lukács György: Nietzsche és a fasizmus (Nietzsche és a német fasizmus, Nietzsche mint a fasiszta esztétika előfutára). Szóval a német fasizmus szellemi okozója Nietzsche volna, ki más?
    Amúgy, ha Lajos kilöki Bélát a negyedik emeleti ablakból, Béla haláláért nem a gravitáció, s nem Newton lesz a felelős.
    /Gábor György/

    https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1669295653148361&id=100002038264412

    1. Nietzsche nem volt „előfutára” a német nácizmusnak – de az nem tagadható, hogy a nácik merítettek belőle ezt-azt…pestiesen, lenyúltak belőle…aztán jól belecsempészték a náci ideológiába.

    2. Beleolvastam (hosszú idő eltelte után ismét) „Az ész trónfosztása” Nietzsche-fejezetébe és meg kellett állapítanom, hogy Gábor György valószínűleg ugyanúgy nem olvasta Lukácsot, mint ahogyan az általa – jogosan – bírált „Marx-falók” nem olvasták Marxot. Lukács – bőséges hivatkozásokkal – megmutatta, hogy Nietzsche „vallásos ateista”, Bismarckot jobbról bíráló, az emberi lét alapformájának a felsőbb rendű és alsóbb rendű emberek viszonyán alapuló rabszolgaságot tartó, stb. stb. filozófiát hírdetett. Mivel Alfred Rosenberg nem igen tekinthető valódi filozófusnak, azért a náci filozófia legautentikusabb forrása nem lehet más, csak Nietzsche.

      Gábor György párhuzama már csak azért is elfogadhatatlan, mert az evangéliumi Jézus (pontosabban a nevében föllépő mozgalom a császári Rómában) és Marx forradalmárok voltak, akiknek forradalmát „bonapartista ellenforradalomba” forgatták egyfelől a katolikus egyház és a Szent Inkvizíció, másfelől a sztálinizmus, amikért természetesen sem Jézust, sem Marxot nem terheli felelősség. Viszont Nietzsche saját korának egyik kiemelkedően legreakciósabb filozófusa volt, akinek filozófiáját természetes módon építette rendszere alapjaiba a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább nyílt terrorisztikus diktatúrája, a hitleri náci-fasiszta „preventív ellenforradalom”.

      Kicsit Gábor Györgyről is szól Caesar állítólagos mondása:

      „Az Istenek óvjanak meg a barátaimtól! Az ellenségeimtől majd valahogy megvédem magamat.

  6. Moszkvában fényes katonai parádét rendeztek a Győzelem Napja alkalmából, ahol is beszédében Putyin kijelentette:

    …”Oroszország nem fogja megengedni a történelem eltorzítását és azok hőseit feledésbe menni”…

  7. «Самое важное и эффективное учение в развитии человечества». В день 200-летнего юбилея Карла Маркса коммунисты возложили цветы к его памятнику

    https://kprf.ru/party-live/cknews/175381.html

    A cikkben G.A. Zjuganov méltatta Marx világtörténelmi jelentőségét és máig töretlen korszerűségét.

  8. A burzsoá sajtó vazallusaival eszeveszett lejárató kampányba kezdett Marx ellen.

    Meglepődtem, amikor a ZDF televízó, több mint egy órás dokumentumban tisztességesen megemlékezett Marx-ról, méltatva történelmi, közgazdasági és filozófiai munkásságát, kiemelte, hogy …”habár a történelem túlhaladta a marxizmust, Németország büszkén tekinthet Karl Marx-ra és óriási munkásságára”…

    1. Nálunk ha „megkésve is”, de eltávolították Marx szobrát az előzőleg róla elnevezett közgazdaság tudományi egyetem aulájából. Miközben nyugati egyetemeken tanítják Marx minden fontos elméletét, hiszen nála jobban a kapitalista gazdaság lényegét és működését kevesen tudták megfelelően elemezni.

      1. „nála jobban a kapitalista gazdaság lényegét és működését kevesen tudták megfelelően elemezni”

        „Nála jobban” – senki. Hozzá hasonló mélységben és érvényességgel – kevesen.

Hozzászólás a(z) Tovaris bejegyzéshez Válasz megszakítása