A Horthy-rendszer jellegéről

Népszava Online: A Szép Szó előző számában “Honvédség, csendőrség, holokauszt” címmel egy történészek között lefolytatott vitáról olvashattunk. Történelem tanárként ehhez szeretném hozzáfűzni a véleményemet.

A Horthy-rendszer nem volt fasiszta! – a közelmúltban újdonságként hangsúlyozza Romsics Ignác történész, holott Andics Erzsébet és Nemes Dezső, akik leginkább az ellenkezőjét állították, már sok-sok esztendeje halottak. Andics különben is csak az 1970-es évek közepéig dirigálhatott a honi történettudományban és történészképzésben (akkortájt detronizálták).
Már az 1960-as években jelentek meg komoly tudományos munkák, amelyek szerzői visszafogottan fogalmaztak a lovastengerész országlásáról, kettőt említenék közülük, Szinai Miklóst és Szűcs Lászlót.

Az 1970-es évek derekától számosan – a nyolcvanas évtizedben már meghatározó trendként – a Horthy-rendszer egészét kifejezetten nem fasisztának írták le. Jellemzésekor nagy hangsúlyt helyeztek strukturális változásaira, az árnyalt megközelítésre: Incze Miklós, Juhász Gyula, L. Nagy Zsuzsa, Lackó Miklós, Ormos Mária, Ránki György, Sipos Péter, hogy csak néhány kutatót említsek. A magyar történettudományt reprezentáló – Ránki György főszerkesztette – monstrum kötet (Magyarország története 1918-1919 1919-1945, MTA /1976/) 1400(!) oldalának egyikén se minősítik a Horthy-rendszert mint olyant fasisztának.

E tudósok között régóta konszenzus létezett a Horthy-rendszer jellege és fő lényegi változásai tekintetében. Úgy foglalnám össze: az időhatárok természetesen viszonylagosak, egyszer a bel-, máskor a külpolitika “szalad előre”, igen lényegesek a politikai intézményrendszeren belüli olyan módosulások, mint például a házszabály változtatások, a választójogi rendelkezések, a kormányzói jogkör kiterjesztések, hogy csak néhányat említsek.
1919-1921- ben kezdődött meg a Horthy-rendszer kialakulása. Ekkor markánsan “előfasiszta”, illetve fasizmusba tartó, illetve “ős fasiszta” jegyek jellemezték. Legjellemzőbb vonása a főleg paraszti nincsteleneket és zsidókat gyilkoló tiszti különítmények , a “szegediek” tombolása volt.

A Horthy-rendszer konszolidációja, sikerévei és válsága 1921-1931 közé tehető. Tekintélyelvű, korlátozott parlamentarizmus jellemezte ezt az időszakot, amely balra moccanhatatlanul zárt, jobbról viszont integrált. 1931-1937 közötti időszakban alakult ki a Horthy-rendszer fasizálódása. A nagybirtok és a nagytőke mellé belépett a hatalomba a felső katonatiszti és államhivatalnoki csoport. Mögötte az egyre hangosabban hallatta a hangját az elégedetlen, az “árja” őrségváltást követelő, keresztény úri középosztály. Az utóbbi alatt meg már tolakodott, kavargott a szélsőjobboldali politikai szervezkedések, pártok tömegbázisát képező, radikálisan zsidógyűlölő, fasiszta “forradalomra” vágyakozó szociális massza: az úri középosztály alsó rétegét jelentő alacsonyabb rangú, rosszabbul fizetett katonatiszti és hivatalnoki értelmiség. Az antiszemita kispolgárok és közalkalmazottak, s a kimondott csőcselék, a lumpenfigurák.

A külpolitikában az angol-francia irányú tájékozódást egyértelműen felváltotta az olasz, majd a német orientáció, amelynek előzményei az 1920-as évek közepétől, Bethlen idejében kialakulóban voltak.
1938-1944 között – meglátásom szerint – a Horthy-rendszer minden kétséget kizáróan fasiszta jelleget öltött. Nácibarát külpolitika, rasszista belpolitika jellemezte, hiszen akkoriban lépett életbe a zsidótörvények sorozata, amelyet sokkal inkább generáltak belső – hazai – követelések, semmint a hitleri Németország kívánságai.

A következő szakasz kezdete szinte naptári konkrétsággal meghatározható: Magyarország német megszállása, 1944. március 19. Vége úgyszintén: Szálasi Ferenc nyilas puccsa, náci segédlettel. Ebben az időben a Horthy-rendszer a fasiszta, pontosabban a nemzetiszocialista rendszerváltozatok egyikévé züllik. Igaz, korlátozott szuverenitással, de Horthy saját döntéséből következően államfő maradt, lényegében – tudván-tudva! – pilátusi módon asszisztált a teljes magyar vidéki zsidóság náci megsemmisítő táborokba deportálásához, és hol háttérben maradással, hol aktívan biztosítja, hogy a magyar társadalom szövetségeseknek tekintse Hitler katonáit. Hogy az ország egységét, rendjét megőrizve fokozza háborús részvételét és Németország gazdasági kiszolgálását, s közben a közigazgatás a német elvárásoknak megfelelően működjön.

Megkerülhetetlen a kérdés: mi ösztönzi Romsicsot, hogy a Horthy-rendszer megítélést illetően hamis fényben tüntesse fel a honi történészcéh rendszerváltást megelőző negyedszázados teljesítményét? Véleményem szerint prózai ok az indíték: megfelelés és viszonosság. Nemrég kitért az elől a kihívás elől, hogy egyértelműen leszögezze Horthy Miklós egykori kormányzó bizonyított bűnösségét a szinte teljes magyar vidéki zsidóság lemészárlásában, majd Bethlen Istvánt próbálta a tényeket kissé megerőszakolva történeti példaképként a közvélemény elé állítani. A tudós történészeink pedig kénytelenek hallgatni, tűrni. “Fortélyos félelem igazgat…”

Fekete György

“A Horthy-rendszer jellegéről” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Fasizmus a nagy társadalmi-gazdasági válságok idején lecsúszó középosztály mozgalma. A fasizmus társadalmi bázisa alapos társadalmi és önkritika hiányában nem érti lecsúszása okát, meg van rémülve, elveszettnek, sebezhetőnek érzi magát. ezért
    a) bűnbakot keres és talál;
    b) csordába verődik;
    c) fanatikusan rábízza magát egy karizmatikus, demagóg vezérre;
    d) a tőle másképpen gondolkodókkal és az általa megjelölt bűnbakokkal szemben szélsőségesen agresszív;
    e) magát a nemzet legkiválóbb képviselőjének tartja, ezért szélsőségesen nacionalista, soviniszta (idegengyűlölő);
    f) a válság legyőzésének, megelőzésének útját a “munka társadalmában”, az erőszakosan fenntartott osztálybékében (korporativizmus), a kizsákmányolásnak szinte (vagy egészen) a rabszolga-munkáig való fokozásában látja.
    [megjegyzés: a jelenség nevét Mussolini mozgalmától vesszük kölcsön, amely e jelenség prototípusa]

    A nácizmus a fasizmus szélsőségesen rasszista formája, amikor is a bűnbakot rasszista alapon keresi és találja meg, és a rabszolgamunkát a rasszizmusa tárgyául szolgáló társadalmi csoport esetében természetes módon alkalmazza.
    [megjegyzés: a jelenség nevét Hitler mozgalmától vesszük kölcsön, amely e jelenség prototípusa]
    Nos, aki ezen kritériumok többségének megfelel, én azokat nevezem fasisztának, nácinak, nyilasnak stb. Ilyenek vannak, aki letagadja az vagy vak, vagy maga is közéjük tartozik (vesd össze: “szemérmes” fasizmus, nácizmus – olyan fasiszta, náci aki hevesen tiltakozik az ellen, hogy ő az lenne).

  2. Horthy rendszer fasiszta mivoltát csak azok tagadják, akik erről el akarják terelni a figyelmet. Sőt. Náci jellegűnek is nevezhető, mert amíg Mussolini fasiszta rendszere nem üldözte a zsidókat, Hitler a fejelméletét az ideológiája alapkövévé tette. Tehát, a Horthy-rendszer e tekintetben, bizony náci is volt egy kicsit.

    1. Azért pontosítsunk: a valóságban a Mussolini-fasizmus is elővette, igaz, főleg ’37-től az antiszemitizmust, de aztán szépen bepótoltak mindent, ami addig “elmaradt”… Amellett az afrikai megszállt területeken a feketékkel szemben sem éppen az egyenjogúság hangján kommunikáltak. És bár az olasz fajelméletben nem a németes típ “északi fajos” megközelítés járta, de az ún. mediterrán típus felsőbbrendűségét azt hangsúlyozták.
      Ekképp teljesebb a kép, engedelmükkel.

  3. Igen kiváló írás. Komoly szakmai tudás es éppen a mai kurzus lovagok leleplezése. Fontos írás a maga nemében. Romsics mint a rendszerhez vezeto átmenet ideológusa.

  4. “Legjellemzőbb vonása a főleg paraszti nincsteleneket és zsidókat gyilkoló tiszti különítmények , a “szegediek” tombolása volt.”
    Szerintem a tudós szerző kifelejtett valakiket az áldozatok közül. Remélem nem azért, amiért a jelen regnálók szokták. Nyugodjanak békében ők is!

    1. Azt hiszem, itt a vöröskatonákra, a kommunistákra és a baloldali szociáldemokratákra gondoltál….

Hozzászólás