A Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapja

A Magyar Antifasiszta Liga felhívása: A Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapja, 2012. július 27.

Értesítjük barátainkat, szimpatizánsainkat, hogy a Magyar Antifasiszta Liga, a nacionalista radikalizmus, a jobboldal erősödésének megakadályozásában érdekelt politikai- és civil szerveződésekkel együttműködve, az antifasiszta összefogás szellemének kifejezésére ezévben is megmozdulást szervez a Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapján, 2012 július 27-én Ságvári Endrének, a neves antifasiszta mártírnak a csendőr nyomozókkal vívott halálos tűzpárbaja évfordulójának emblematikus napján, a Gesztenyéskerti Antifasiszta Emlékműnél, 17 órai kezdettel. (Az emlékmű Bp. XII. Jagello úton, a Kongresszusi Központ mellett található.)  

A találkozásunkat, a közös kiállással demonstrálást az idén is, és sajnos, változatlanul a szélsőségesen antidemokratikus hatalmi intézkedések, a rassszista-antiszemita-cigányellenes gyűlölet kifejeződésének a tömeges elszegényedés miatt növekvő terjedése, az e jelenséget tápláló elviselhetetlen társadalmi-szociális leépülés, a jogállamiság, a jogbiztonság szisztematikus leépítésével maguknak politikai továbbélést biztosítani remélő kormányzó körök hatalom­gyakorlásának elutasítása teszik aktuálissá.

A demonstrációt az emlékmű megkoszorúzásával, ill. a fentiekben meghirdetett szellemiséggel való azono­su­lást kifejező virág-elhelyezéssel kötjük egybe.

Budapest, 2013 július 12.

A Magyar Antifasiszta Liga Ügyvezető Testülete

Vélemény, hozzászólás?