A Magyar Antifasiszta Liga tiltakozása az FTC-MTK-meccsen történtek kapcsán

FTC_csatáry1A szög és az ő zsákja …

Ismét kibújhatott a Horthy-fasizmus rozsdás szöge a Fidesz-varrta zsákból: az illetékesek részéről botrányosan „bambára” vett intézkedési kötelesség körülményei közt, az FTC–MTK közötti 203. örökrangadón fasiszta huligánok grafikus módszerrel tüntethettek a Holocaust idején Kassa rendőrparancsnokaként az emberiesség ellen véghezvitt rémtettekkel vádolt, nemrég elhunyt Csatáry László emlékének hódolva. Azaz, személyén keresztül valójában tetteit éltették, az ilyen és hasonló rémségek elviselésére a fasiszta Magyarország akkori hatóságai által a visszacsatolt területeken is az állami terror eszközeivel kényszerített zsidóság még élő, ill. leszármazott  képviselőinek az egykor elviselt szenvedésekért járó megbecsülésébe, emberi méltóságába kíséreltek meg belegázolni. Más eseményekkel és tendenciákkal párhuzamba állítva, valójában egyfajta fenyegetést kívántak volna kifejezni.

A Magyar Antifasiszta Liga mélyen elítéli ezeket a primitív, lumpenizálódott csoportok által gerjesztett, nyilvánvalóan a társadalmi béke ellen irányuló cselekményeket!

Nem hallgathatjuk el, hogy a regnáló politikai hatalom prominens képviselőinek hangzatos, nagyívű, ámde hamisnak bizonyuló kijelentései és ígérgetései ellenére változatlanul megnyilvánuló antiszemita, Holokauszt-tagadó (de minimum relativizáló) fellépéseket csak e hatalmi politizálás részeként lehet értelmezni, továbbá, hogy a kétségtelenül hatásosabbnak várandó társadalmi ellenlépések hiányában, ám azok mellett is a végrehajtó hatalom egyértelmű felelősségének tekintjük az ilyen fasiszta-fasisztoid megnyilvánulások elleni átfogó fellépést, méghozzá azok letörésének megkérdőjelezhetetlen igényével! Amely jogállami követelményt nemhogy erősítenék, de kimondottan alá is ássák pl. az igazságszolgáltatási hatalmi ág részéről mind fokozottabban tapasztalható, kimondottan engedékeny, a közfelháborodást kiváltó események bagatellizálására, netán az elkövetők büntethetőségének kizárására irányuló eljárási minták. Elegendő itt talán csak azon ügyészségi állásfoglalásra emlékeztetnünk, melyben klasszikusan tautologikus jogalkalmazási okfejtéssel mertek nem is olyan régen olyan véleményt kifejteni, mely szerint – az alkalmazott érvelésük lényegét tekintve – törvény a Holokauszt tagadását rendeli büntetni, annak kvázi „dicsőítését” nem, amire tekintettel megtagadták nyomozás elrendelését bizonyítottan, nyilvánosság előtt elkövetett faji kisebbség elleni uszítás tényállásában!!!

A közélet fasizálódásáért a felelősség a mindenkori politikai hatalmat terheli! Egyértelmű bizonyossággal kell a társadalom előtt láttatni, hogy nem valamiféle sanda politikai háttéralkuk alapozzák meg a kormánypártok és a szélsőjobboldal rasszista összefonódását …

Követeljük, hogy a kormány tegye meg a részéről alkotmányos kötelességének tekintendő lépéseket a barna métely visszaszorításáért, az államhatalmi gyakorlat fasizálódását kiszolgálók szigorú felelősségre vonásáért !

Budapest, 2013 augusztus 19.

A Magyar Antifasiszta Liga Ügyvezető Testülete

4 hozzászólás “A Magyar Antifasiszta Liga tiltakozása az FTC-MTK-meccsen történtek kapcsán” bejegyzéshez

  1. Először, az MSZP elnök egy igazi s@ggfej,egy buta akarnok, egy szimpa karrierista; másodszor az igazi probléma tényleg az, hogy a nácik megint gyökeret vertek Magyarországon. A fradista „körök” válasza Kuvatov „mérsékelt vezérnek” ezt szépen mutatja, már öntudatuk is van, nem szégyenlősek, őszintén kiállnak a nácizmus mellett a rendszer legnagyobb dicsőségére.

  2. Az a helyzet, hogy a dicső MSZP elnök meg a kommunizmus bűneivel foglalkozik. Nem a kapitalizmus bűneivel kellene így náculás idején? Ezek közül csak egyik a nácizmus!
    Egy szociáldemokratának? Na ennyit a magyar „baloldalról”, aminek nem is akarunk, remélem, a részei lenni.

  3. Én gyakorlatilag sokkal fontosabbnak azt a kérdést, amely e szövegben, noha van egy-két nehéz mondat benne feltárul, hogy az egész antiszemita uszítás milyen mélyen rejtőzik a rendszerben. Kubatov úréknak 9o perc nem volt elég, hogy eltávolítsák ezt a szennyiratot. Nem akarták eltávolítani. A TV-szpíker hosszan nézi a tv-nézőkkel együtt a molinót és nem szól, mert nem mer szólni, mert fél a hatalomtól, hogy kirúgják, tehát a hatalom inkább a nácik oldalán áll, mint a „normalitásén”, még saját törvényeit sem tiszteli…

  4. Csak pontosítsunk picit: a) Csatáryt pusztán vádolni másodszor, mikor már 1946-ban már objektív tényfeltárás után, jogosan elítélték, mint háborús bűnöst, csak sajnos nem végezték ki, ahogy kellett volna – az annyiban fura, hogy kész ítélet után újra nyomozni, miközben már tanú se maradt talán… Kár volt betiltani a kivégzést, simán véget ért volna az ügy a ’46-os ítélet végrehajtásával! b) az elkövetett uszítás kategóriájáról szeretném megkérdezni, hogy hogyan legyünk logikusak – ha a zsidóságot vallási csoportnak vesszük, mint teszem én, azzal kikerülhetjük a szélsőjobb „faji”, „vérségi” olvasatát, ami tudománytalan, eugenetikus zagyvalék, és megalapozása a népírtásnak, miközben a „fajosság” értelmetlen fogalom. – ha viszont a zsidóságot valaki elválasztja valóságos keretétől, és a felekezeti-hitéleti kereteken túl egy „faji” olvasatot is ad neki, az nem gabalyodik-e bele a fasiszta fajelméletesség hálójába? (Ne feledjük, mert fontos: minden fasiszta fajelmélet egyfelől egy leszármazási kontinuitás állításával vö. „ősi faj” ill. egy vélt/valós közösség vérségi-faji homogenitásával vö.”tiszta faj” kezdődik, és persze ez a „genetika” rögtön eszmék hordozója is lesz, és akkor „a vérükben van”, „a génjeikben”, kvázi goauldnak veszik az „ellenségeiket”.) Ezért lenne fontos tisztázni ezt a fontos kérdést.
    (Végtére, ha egy „vallási csoport elleni uszítás” kevésbé üldözött uszítás, mint egy „fajié”, akkor a törvényalkotó műveletlen/gonosz, és ekképp nevezteti fajjá a vallást. A hibás törvényt ki kell javíttatni – az EU talán a megfelelő pressziót gyakorolhatná Orbániára.)

Hozzászólás a(z) Kalous Antal bejegyzéshez Válasz megszakítása