A MEASZ elnökének levele Orbán Viktornak

Kedves Barátunk!
Szíves tájékoztatásul mellékelten megküldjük legfrissebb hírlevelünket.
Üdvözlettel
a MEASZ titkársága
Orbán Viktornak,
Magyarország miniszterelnökének
B u d a p e s t
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnöksége és tagsága megdöbbenésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy Budapest felszabadulásának évfordulóját megelőzően idén is szélsőséges nézeteket valló személyek náci szimbólumokkal ünnepelték a fővárosban az általuk dicsőített „Kitörés Napját”, amihez bizony idén is rendőri segédlet is járult. Megítélésünk szerint ez az Ön felelősségének a kérdését is felveti.
Ismert az a tény, hogy a II. világháborút követően Magyarország számára is tiltottá vált náci szimbólumok használata. Az elmúlt napok eseményei azonban jogosan keltenek aggodalmat a társadalom széles köreiben, különösen azon személyeket érinti ez mélyen, akik elszenvedői voltak a háború borzalmainak. Meddig lehet az ilyen megmozdulásokat tolerálni, amit a magyar rendőrség tétlenül szemlél, és nem foganatosít semmilyen érdemi intézkedést?
A MEASZ tűrhetetlennek tartja és határozottan elítéli az ország vezetésének a szélsőséges náci nézetekkel szembeni engedékeny magatartását. Nem vet jó fényt országunkra, ha tovább folytatódhat hazánkban a humanizmus eszméit lábbal tipró és elutasító fasiszta eszmék terjesztése és náci szimbólumok használata. Ez komoly aggodalmakat vethet fel olyan országok vezetőinek körében is, így például Oroszországban és a volt Szovjetunió utódállamaiban is, amelyeknek népei hatalmas áldozatot hoztak a II. világháborúban a fasizmus és a hitleri náci Németország legyőzésében.
Ön számos alkalommal találkozott már Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével, akinek hazájában a fasizmus újjáéledése és a történelem meghamisítása elleni harc kérdése fontos szerepet kap a jövő nemzedékének nevelésében. Talán nem lenne érdektelen ebben is véleménycserét folytatni az orosz vezetővel, hogy a veszélyt felismerve elejét lehessen venni a társadalmunkat fenyegető szélsőséges indulatok kitörésének.
Budapest, 2017. február 20.
Tisztelettel
Hanti Vilmos
elnök

47 hozzászólás “A MEASZ elnökének levele Orbán Viktornak” bejegyzéshez

  1. A volt szocializmus létrehozta a „Forradalmi Ifjúsági Napok” szimbiózisát – megpróbálva kontinuitást teremteni az 1848-as forradalom és szabadságharc, a Tanácsköztársaság és a felszabadulás ideológiai értelmezésével. Ma, a jelenlegi neohorthysta hatalom az 1956-os ellenforradalmat állítja „ikertestvérként” a 48-as események mellé. Ha lehet, ez még sántább hasonlat, mint annak idején a FIN volt.
    A „ruszkik” már régóta hazamentek…
    Mindenesetre, a Tanácsköztársaság emlékének meggyalázása, elkussolása a jelenlegi hatalom egyik ideológiai alapja is…

  2. Én március 15-ét mindig abban a szellemben ünnepeltem, hogy Petőfit a kor burzsoá-feudális reakciója „communisticus tanok hirdetésével” vádolt meg.
    Petőfi, azon túl, hogy lényegében kommunista volt, internacionalista is volt, mert nemzeti jellege mellett a „világszabadság” hirdetője is volt – piros arccal és piros zászlókkal.
    Nem véletlenül törölték a versei szavalásakor a „sehonnai bitang ember” kifejezéseit…

        1. A Kommunista.neten már írtam erről (itt könnyebben elérhető: http://radikalisbal.blogspot.hu/2014/05/a-munkasoknak-nincs-hazajuk-tevedett-e.html )

          „A polgári forradalmak által kialakított haza-fogalom ezt a szétaprózottságot volt hivatott egyesíteni – főként természetesen a burzsoázia érdekei szerint. Ezért beszélhet Marx joggal nemzetről, hazáról „burzsoá értelemben”.
          Történelemoktatásunk súlyos hiányossága, hogy ezt nem csak nem hangsúlyozza ki, de ellenkezőleg, a XVIII-XIX. századokban keletkezett romantikus történelem-visszavetítéseknek (kevésbé eufemisztikusan történelemhamisításoknak) ad széles teret. Ez lényegében a „létező szocializmus” időszakára is igaz, bár valamivel kevésbé, mint a Horthy-korszakra, vagy az azt újraélesztgető mára.
          A három legismertebb romantikus versünk (Szózat, Himnusz, Nemzeti dal) sok példát nyújtanak az ilyen hamis visszavetítésekre. A három szerző becsületére legyen mondva, hogy mindhárman megírták saját romantikájuk kritikáját is: Kölcsey a „Huszt”-ot, Vörösmarty a „Gondolatok a könyvtárban”-t, és Petőfi „A XIX. század költői”-t, illetve az „Egy gondolat bánt engem”-et.”

          1. Természetesen, a nacionalizmus kezdeti időszakában, amikor ez a fajta szemlélet a nemzeti függetlenség, a gyarmati sors alól való felszabadulás hajtóereje volt – szükséges pozitívumként szerepelt. Ennek az irodalomban és a művészetekben is megvannak a visszatükröződései.
            A baj az, amit elmondtál a történelem oktatás, a történelem hamisítás tekintetében. Teljesen egyetértek.
            Én azt szoktam mondani, hogy nem az a magyar, aki nemzetthy-színű féltéglával döngeti honfiúi keblét és pizza méretű kokárdával hőbörög a magyar szabadságért.
            Attól, hogy valaki jó hazafi, jó internacionalista is lehet.
            Ami most megy, az szánalmas, bakelit hazafiság…

      1. Akkor a magyar nacionalizmus, Petőfié különösen, pozitív volt. Lásd erről Marx és Engels akkori véleménye, különös tekintettel a Bécset támogató szláv és román nacionalizmusokról… Ne essünk a 19. századi magyar szociáldemokrácia doktriner hibájába e kérdés kapcsán. Dialektikusan! Lenin szintén ezt hangsúlyozta, különösen a nemzeti kérdésben.

          1. Akkor még ez is:

            Természetesen én nem a reformkori nacionalizmust bíráltam (ez a belinkelt teljes írásomból világosan kiderül), hanem annak a máig ható negatív oldalát, a romantikus visszavetítéseken alapuló – a XX.-XXI. századi fasizmusba hajló nacionalizmust alátámasztó – történelemhamisítást.

    1. Remélem, a legjobb megoldás fog születni. Mondjuk, én egy új Szovjetunió „ábrándjában” gondolkodom, de az már a régi formájában nem fog megvalósulni.
      Szerintem az érintett lakosság fogja eldönteni, hogy hová akar tartozni.
      A nyugati imperializmus egyetlen féken tartója jelenleg az orosz „imperializmus”. Az idézőjel azt mutatja, hogy az orosz „imperializmus” nem világuralomra törekszik, hanem csupán a saját érdekszférája biztosítására. Még annyira sem, mint a volt Szovjetunió…

  3. Ez pontatlan. A Donbassz-háború alapmotívuma a Nyugat részéről Ukrajna bevonása a NATO-ba, orosz részről ennek megakadályozása. A Nyugat ukrán szövetségesei között szép számmal vannak náci-fasiszták, az oroszok ukrajnai (ukrán és orosz) szövetségesei kissé naiv álmodozók, akik túl sokat várnak Putyintól. Ha Putyinnak sikerül egy az osztrák államszerződéshez hasonló ukrán semlegességi nyilatkozatot tető alá hozni, simán magukra fogja hagyni a „népköztársaságokat” – maximum az ukrajnai orosz nyelv visszahelyezését a második hivatalos nyelv rangjára, és némi orosz autonómiát a Donbassz és az odesszai Tengermellék oroszajkú lakósai számára fog kieszközölni, de az sem biztos.

      1. Szerintem – van olyan érzésem – hogy Putyin számításba vette azt a végső lehetőséget is, ha nem sikerül Ukrajnában az „osztrák államszerződés” klónját létrehozni, akkor marad Ukrajna keleti és déli területeinek „visszatérése” Oroszországhoz.
        Túl sok orosz lakik Ukrajna területén, akik már nem akarnak úgy élni, mint annak előtte. És ez nem csak „államnyelv” kérdése.

        1. Azt hiszem, nem érted a lényeget.

          Putyint (azaz az Orosz Birodalmat) elsősorban nem az oroszajkúak sorsa érdekli, hanem az, hogy a NATO ne hatoljon jobban be az orosz érdekszférába. Ezért egy annektált dél-kelet Ukrajna egy NATO-tag „maradék” Ukrajnával elfogadhatatlan megoldás.

          A Krim egy egészen más kérdés. Ott sem az oroszajkú lakosság volt a lényeges, hanem a Fekete tengeri Orosz Flotta biztonsága.

          1. „Elfogadhatatlan” megoldás, de végső esetben meglépheti. Ha nem lesz más választása.
            De valóban egy „inert” Ukrajna lenne a legmegfelelőbb megoldás. Ha Ukrajna valahogy „megtérne” és belépne az Eurázsiai Közösségbe – akkor is a NATO lenne a határai mentén. Emiatt teljesen mindegy, hogy Dél-délkelet Ukrajna visszakerül Oroszországhoz – akkor is a NATO fogja körbe venni.
            Nem véletlen, hogy az orosz érdekek érvényesítése mellett a NATO feloszlatása is igen fontos célja Oroszországnak – amire a világpolitika alakulása fel is jogosítja.

          2. Azt hiszem, még mindig nem érted egészen az orosz (több száz éves) geopolitikát:

            1) Az Orosz Birodalomnak jól körülhatárolt érdekszférája van, amit nem akar (az erős centralizáltsága miatt nem tud) kitágítani, de a szűkítését nem engedi semmilyen körülmények között

            2) Az Orosz Birodalom nagyhatalom, és így jogot formál minden világpolitikai kérdésbe meghatározó módon beleszólni.

            3) az 1) és/vagy a 2) megsértése esetén az Orosz Birodalom átlépheti az érdekszférája határait, de a célja elérése után (vagy legalább annak elérése után, hogy az adott ügyben „ne veszítse el az arcát”) önként visszavonul az érdekszférája határai mögé.

            Az 1990-es rendszerváltások nyomán a gazdaságilag megroggyant Oroszország fogcsikorgatva kiengedte érdekszférájából a balti államokat, a kelet-európai VSZ-államokat, de Grúziát (a Kaukázust), Ukrajnát, Belorussziát és Kazahsztánt (Közép-Ázsiát) semmilyen körülmények között nem engedi el. A maximum, ameddig elmegy: az orosz-barát semlegesség elfogadása.

          3. Értem én, csak nem biztos, hogy én úgy látom, mint te.

    1. Tulajdonképpen a Krím „visszatérését” lehetővé tévő népszavazáson felbuzdulva hirdette meg a donyecki és luganszki régiók saját népszavazásukat is, amelyet Putyin nyomatékosan el akart halasztatni az illetékesekkel – mert a népszavazás nem az Oroszországhoz való csatlakozást akarta kimondani, hanem „népköztársaságként”, erősen a valamikori szocialista múltra emlékeztetve – kiemelve az új kijevi junta erősen fasiszta/náci jellegét.
      Aztán, mivel a helyzet úgy alakult – Putyin kénytelen volt segítséget nyújtani – mindvégig borotvaélen táncolva a NATO-val való közvetlen konfliktus lehetőségén.
      A népköztársaságok sikerein felbőszül ukrán „büntető alakulatok” egyre hevesebben támadták a milíciákat, sőt kifejezetten a lakosság megfélemlítésére törekedtek.
      A kijevi juntának sikerült a népszavazáson kivált két régióból jelentős részeket megtartania, így Kramatorszk, Szlavjanszk és Mariupol környékét, azonban az Ogyessza környéki tengermellék kivételével elveszítette az Azovi-tenger feletti ellenőrzését. A milícia tönkreverte az ukrán hadsereg bevetett alakulatainak és felszerelésének nagy részét. Az oroszok segítsége nélkül azonban már nem tudtak volna ellenállni. Egymillió ember menekült át a rosztovi, krasznodari és voronyezsi régióba – miközben az orosz segéyszállítmányok tartják életben a lakosságot. az ukránok vas- és acéliparuk nagy részét, szénbányászatukat majdnem teljesen elveszítették.
      Putyin a Szíriai intervencióval tulajdonképpen felkészült egy esetleges NATO-támadás ellensúlyozására – amely meglehetősen visszafogta a NATO támadási szándékait.

  4. Érzékeltetném a különbséget szimbolikus szinten a két rezsim között, mert nincsen több időm most. Az új, 1989-es magyar nemzetállam 2010 óta egyértelműen a pronáci háború örökségéből indul ki, azt tekinti legitimációs ideológiája egyik fontos elemének. Az új orosz állam legitimációs kiindulópontja a nagy honvédő háború. Ezt a kommunista és antifasiszta örökséget a rezsim igyekszik „dekommunizálni”, de az antifasiszta karakterét egyáltalán nem tagadja. A kommunisták helyére igyekszik „beinjektálni” az egyházat és a háborút magát „russzifikálni”. Az orosz oligarchikus kapitalizmus ezen a síkon több engedményt kénytelen tenni a szovjet örökségnek, mint például az ukrán pronáci rezsim. Hogy ennek formációelméleti szempontból van-e és ha van, mi a jelentősége, messzire vivő elméleti vitakérdés. A politikában ennek jelentősége van.. Például bármilyen legyen is az orosz kommunista párt, mégis csak legális, míg Ukrajnában be van tiltva stb., stb. Tehát a problémának elméleti, politikai és morális síkjait világosan el kell különíteni egy eredményes vita feltételeként. Magyarországon az egész múlt kép olyan hazugságokra épít, amelyek egyike sem sugall semmiféle humanisztikus antifa üzenetet…A nagy honvédő háború sohasem „menthető meg” az antifasiszta üzenetektől.

    1. Kedves Tamás!

      Néhány megjegyzést tennék hozzászólásodhoz. Mintegy „Информация к размышлению”.

      Az orosz Kommunista Párt, mint az SZKP része a Janajev-puccs után be lett tiltva. A nacionalista-sztálinista Zjuganov féle párt – utóbb létrejött képződményként – valóban létezik – akárcsak nálunk a különböző magukat kommunistának valló politikai formációk. Thürmer amilyen feleslegesen erőszakolta bele a Munkáspárt nevébe a „Kommunista” jelzőt, olyan gyáván és önként távolította azt el onnan. Egyébként a Zjuganov-párt csak politikai súlyában különbözik a Thürmer-párttól, jellegében (persze mutatis mutandis) jóval kevésbé.

      A Nagy Honvédő Háborúnak (már a nevével is) az antifasiszta jellegét már Sztálin kezdte háttérbe szorítani. A Jégmezők lovagja (Alekszander Nyevszkij) című – egyébként kitűnő – propagandafilmtől kezdve módszeresen folyt az orosz birodalmi nosztalgia helyreállítása – beleértve a pravoszláv egyház „rehabilitálását” – melynek egyik csúcspontja 1943-ban az 1917-ben eltörölt tiszti váll-lapok visszaállítása volt.

      Sokan nem tudják, hogy május 9-e 1948 és 1964 között közönséges munkanap volt, és csak Brezsnyev – saját háborús szerepének felértékelésével együtt (miatt?) – nyilváníttatta 1965-ben a második legnagyobb szovjet ünneppé (november 7-e után), diszszemlével, tüzijátékkal, ismeretlen katona sírjával, hős városokkal, stb.

      Leningrádi ismerőseim mesélték, hogy 1948-ban egyik napról a másikra eltüntek az utcákról az addig elég nagy számban előforduló végtag-hiányos hadirokkantak, és soha többet nem kerültek elő. Ez valószínűleg nem csak Leningrádban volt így.

      Mivel – szilárd meggyőződésem szerint – az 1985-92-es közép-kelet-európai és azon belül a volt szovjetunió-beli rendszerváltások a sztálinista „bonapartista ellenforradalom” történelmileg logikus és következetes lezárásai, amit mindenütt, de a volt Szovjetunióban látványosan és nyilvánvalóan a posztsztálinista Nomenklatúra vezényelt le, azért történelmileg logikusnak és következetesnek tartom, hogy a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelmet – megfosztva annak antifasiszta tartalmától – az orosz-pravoszláv birodalmi hadi dicsőség elemévé változtatva ünneplik – hivatalos körökben, természetesen.

      1. Van azért egy markáns különbség a Zjuganov és a Thürmer vezette kommunista pártok között:
        Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) valóban kommunista párt, igen nagy támogatottsággal, amely támogatottság állandóan növekszik, mindenütt jelen van Oroszországban – míg a Munkáspárt (minek is nevezzem) egy jelentéktelen taglétszámmal rendelkező, a hazai szélsőjobboldallal elvtelen kompromisszumokat kötő alakulat, amelyet a Thürmer személye körül kialakult „személyi kultusz” jellemez.
        A magam részéről nagyon meg lennék elégedve, ha csak fele arányú kommunista pártunk lenne, mint ami Oroszországban van.

      2. Elvben igazad van, de ne keverjük a síkokat. Hiszen mindemellett a honvédő háború antináci jellegét nem hallgatják el. A kommunista párt szerepét elhallgatják. De amit írsz, az nem szól az Orbán-rendszer javára, amiről az eredeti kérdés szólt.

        1. Semmit sem kívántam kevésbé, mint az Orbán-rendszer javára szólni 🙂

          Mint írtam, mindezt mint “Информация к размышлению” írtam, nem kifejezetten a véleményed vitatása céljából. Mindamellett azt azért kívánatosnak tartom, hogy a sztálini „bonapartista ellenforradalom” szerves folytatásaként végbemenő jelcini-putyini ellenforradalmat a helyén kezeljük. Azt is észrevéve, hogy ha érdekei úgy kívánják, akár neonáci pártok támogatását is megengedi magának. Akárcsak az imperialista ellenfelei …

          1. Mint az összes nagyhatalmi vezető…Obama, Tramp és a többiek…felépítettek az ukrofasiszta rezsimet, az IÁ-t stb. Putyin ezekhez képest baba piskóta…

          2. Putyin rendszere azzal, hogy a Nagy Honvédő Háború és a szovjet lét sok kulturális hagyományát nem csak tűri, hanem ápolja is – közvetve elismeri a kommunisták szerepét a Szovjetunió történelme folyamán. Nem is tudna hatalmon lenne, ha nem ezt tenné. Az, hogy „fényezi” a pravoszláv egyházat (emellett hatalmas mecset építéséhez is hozzájárult) a vallásos tömegeket is megnyeri.
            Nem szeretjük Putyint, de Oroszország soha nem látott fejlődéséhez ez is hozzájárult.

  5. Engem az bosszant, hogy Hanti úr miért nem hívta fel Orbán figyelmét arra, hogy egy olyan ország elnökével „barátkozik”, aki látványosan őrzi a volt Szovjetunió náciellenes, Nagy Honvédő Háború folyamán kialakult hagyományait? Hogyan képzeli el a magyar miniszterelnök azt, hogy ő személyében kommunista- és szovjetellenes, továbbá az orosz nagykövetségről is látható szovjet hősi emlékmű lebontását fontolgatja? Hogy számol el lelkiismeretébe (ha van egyáltalán neki olyan) – hogy országszerte meggyalázzák a szovjet katonasírokat?
    Nemsokára megtartják Moszkvában a május 9-i Győzelem Napi hagyományos díszszemlét – de idén lesz a Nagy Októberi Forradalom 100. évfordulója is.
    Ez hiányzik a magyar antifasiszták naptárából?

    https://www.youtube.com/watch?v=fYLdQa-4M3o

    1. Egyet értek veled, így kérdem. Mennyi lehet, legalább nagyságrendileg, egy-egy ilyen éves győzelmi díszszemle költsége? Hiszen ilyen grandiózus katonai parádét, pláne évente, még a jóval gazdagabb USA se enged meg magának. Félreértés ne essék, kérdésem abszolút jóhiszemű. Ellenfeleink fölteszik. Mit válaszolhatunk mi?

      1. Nem vagyok közgazdász – még sejtelmem sincs arról, mennyibe kerülhet az általam ismert és nem ismert katonai berendezések költsége, az ottani bérek és egyéb járulékos költségek – de ez a díszszemle valószínűleg töredéke lehet egy „közönséges” hadgyakorlaténak – mint pl. a nemrégiben lezajlott Délnyugat-Oroszországi és az Észak-Kaukázus térségében lefolytatott hadgyakorlat. Nem tudom továbbá, hogy mennyibe került a szíriai intervenció – de ott főleg a már legyártott és raktárkészleteket képező anyagok leamortizálása folyt, nem kis „hátsó szándékkal”, hogy élesben próbálják ki azt a haditechnikát, amely eddig otthon a védelmi feladatokat látta el.

        1. Véleményem szerint az orosz díszszemlék erődemonstrálások, mivel a nyugati propaganda állandóan Oroszország gyengeségét, elavult haditechnikáját harsogja.
          Hogy az USA nem tart díszszemléket? Mert ott vannak mindenütt a világon, ez felér egy „dísz” szemlével.
          Ők úgy demonstrálnak.

          1. Olvastam a Krasznaja Zvjezda-ban, hogy a díszszemlékben részt vevő állomány rendkívüli szabadságot kap, amikor bevonulnak az állomáshelyeikre, a hivatásos állomány esetenként pénzjutalmat is kap. Na és persze hullanak a kitüntetések, előléptetések. De a legfontosabb, hogy az egész hadsereg harci morálja erős maradjon. ez a harci morál az afganisztáni intervenció és a Szovjetunió szétesése után alaposan megcsappant – ami elszemtelenítette az USA-t.
            Most meg kétségbeesetten próbálja az USA a hegemóniáját visszaállítani.

    2. Nem értem a hozzászólásodat. Ha jól látom, Hanti úr levelében (a végén) szinte szó szerint az van, amit Te hiányolsz.

      Mindazonáltal én nagyjából Judittal értek egyet. A Jelcin-Putyin rendszer május kilencedikén az Orosz Birodalom valaha volt katonai dicsőségét ünnepli, és nem az antifasiszta győzelmet. Hitlerben az ősellenség Német Birodalom vezérét, és nem „a finánctőke legreakciósabb, legimperialistább, legsovinisztább nyílt terrorisztikus diktatúrájának” diktátorát ítélik el. Ellenkezőleg, Putyin ma – nem terjeszkedési, csupán zavarkeltési céllal – az EU legszélsőjobboldalibb erőit támogatja. Persze ebben csak tükörképe az USA-NATO politikának, amely viszont – igaz, nem csupán zavarkeltési, de terjeszkedési céllal is, főképpen azzal – a volt szovjet köztársaságokban, most elsősorban Ukrajnában, a nyílt fasiszta-náci erőket támogatja.

      Egy hegeli triász képe kezd kibontakozni: az I. világháború volt a tézis – a világ újrafelosztásáért folyó esztelen öldöklés, ahol az egyik oldal aljasabb volt, mint a másik; a II. világháború volt az antitézis, ahol ismét imperialista harc indult a világ újrafelosztásáért, de most az egyik oldalon „a finánctőke … nyílt terrorisztikus diktatúrájával” szemben a másik oldal az emberiség megmentése érdekében igazságos, felszabadító háborút folytatott; és ma a szintézis – ismét egyformán aljas erők feszülnek egymás ellen a világ újrafelosztása jegyében, de most mindkét fél finánctőkés csoportjai a másik félnél támogatnak „legreakciósabb, legimperialistább, legsovinisztább nyílt terrorisztikus diktatúrára” készülő (vagyis fasiszta/náci) csoportokat, pártokat. Hogy ebből mi lesz, ha meg nem állítjuk, azt még elképzelni is szörnyű.

  6. Nem mondanék ilyet, hogy „ez komoly aggodalmakat vethet fel olyan országok vezetőinek körében is, így például Oroszországban és a volt Szovjetunió utódállamaiban is”… nincs a vilàgon se antikommunistàbb ezeknél…

        1. Az „ukrop”-ok részéről valószínűleg a russzofób etnikai motívumok is jelen vannak, de az oroszok szláv testvéreiknek tekintik az ukránokat, akikkel vállvetve harcoltak a nácik ellen a Nagy Honvédő Háború idején. Erről számos hivatalos és nem hivatalos dokumentumot olvastam…
          Vajon honnan is eredhet az „Ukrán Front-ok” elvevezés a náci Németország elleni végső hadműveletek megkezdésekor?
          A tavalyi május 9-i díszszemlén is ott vitték az 1…4 Ukrán Front-ok zászlóit a többi front zászlajával együtt. (mellékelt videó) Gondolom, nem véletlenül…

          1. A másik hozzászólásodhoz:

            A Nagy Honvédő Háború idején általában a „halál a német-fasiszta megszállókra!” jelszót használták, mégpedig nem olyan hangsúllyal, hogy „… a FASISZTA, mellesleg német …”, hanem inkább azzal, hogy „… a NÉMET, amúgy még fasiszta is …”. Hogy ez így volt, azt az is bizonyítja, hogy a nem német fasisztákról, a magyarokról, olaszokról, spanyolokról, románokról alig esett szó, a szovjet állampolgárságú kollaboránsokról (például és mindenek előtt az ukránokról) meg jószerével egyáltalán nem. A babij-jar-i tömeggyilkosságokról például 1961-ig hallgattak. És nem az elpusztított zsidók miatt (az áldozatoknak csak mintegy a fele volt zsidóként lemészárolva, a másik fele szovjet hadifogoly volt), hanem – nagy valószinűséggel – amiatt, hogy a gyilkosok jelentős része ukrán kollaboráns volt. Az is elgondolkodtató, hogy miközben 1945 után tömegével represszálták árulás vádjával a „gyáván” hadifogságba esett, és életben maradt szovjet katonákat, a valódi kollaboránsokról, például a banderistákról alig esett szó.

            Ehhez a hsz-hez.

            A Szovjetunió a III.Birodalom érdekszférájával Ukrajna és Belorusszia mentén érintkezett, ezért – teljesen logikusan – a déli frontokat ukrán frontoknak, az északiakat belorusz frontoknak nevezték – minden ideológiai tartalom nélkül.

Hozzászólás a(z) Tovaris bejegyzéshez Válasz megszakítása