A török diktatórikus rezsim az ISIS mellé állt – egy lépéssel közelebb a világháborúhoz. 2. rész

Előző írásunkban foglalt tézisek néhány nap alatt igazolódtak. Utasítsuk el különféle zavaros összeesküvés-elméleteket, és csak a tényekből induljunk ki, így próbálva meg további kiindulópontokat megfogalmazni.
Tudjuk, a NATO részben fedezte Erdogán akcióját. Noha az akció talán legközvetlenebb oka Törökország és az Iszlám Állam gazdasági összefonódásában rejlik (maga az Erdogán-család érdekelt közvetlenül a „fekete olajbizniszben”), ám az akció egy sokkal szélesebb összefüggés-rendszerbe illeszkedik. A Közel- és Közép-Kelet balkanizálódásának nevezett folyamat az Iszlám Állam elszabadulásával felgyorsult, amennyiben a térség szinte minden gazdasági és politikai érdekellentéte felszínre került, a világrendszer átalakulásának egy újabb kisülési pontja, amely veszélyesebb probléma, mint az Ukrajna körüli harc.

Az USA abban érdekelt, hogy a térségben a káosz erői szabaduljanak el addig a fokig, amíg mindenki az USA-hoz nem fordul egy új Pax Americana megteremtése érdekében, ami egyúttal a térségben ismét megszilárdítaná az USA döntőbírói szerepkörét. Ez nem jelenti azt, hogy a NATO-n belül egységes álláspont alakult volna ki a NATO-tag Törökországgal való szolidaritást illetően. Sőt még maga Obama elnök – akinek hozzájárulása nélkül aligha történhetett volna meg az orosz „szövetséges” gép lelövése – sem fenntartás nélkül híve a Törökország-Iszlám Állam sajátos szövetségének, „egyesülésének”, hiszen a térség olyan destabilizálódása is bekövetkezhet, amely kikerül az ellenőrzés alól egy újabb világégést eredményezve. Ugyanakkor Törökország és az Iszlám Állam együttműködése nem jelenti azt, hogy a „két kalifátus” egyesült volna. Törökország csak annyiban tolerálja a másik Iszlám Államot, amennyiben az számára támogatást jelent a közép-keleti hatalmi harcokban igen különböző típusú ellenségek ellen: Szíria, Irak, Irán, Egyiptom, Izrael.
Oroszország érdekei is nyilvánvalóak. Egyfelől el akarja kerülni, hogy a Kaukázus-vidéki iszlamista erők, a terrorizmus egyik fontos fellegvára megerősödjön, másodszorra az Asszad-féle vezetőség esetleges bukása után kiszoruljon a térségből. Harmadjára, nem közömbös számára, hogy e fontos régióban milyen gazdasági és geopolitikai erőviszonyok alakulnak ki, miféle kapcsolat-rendszer jön létre az egykori szovjet köztársaságok szomszédságában. Ha azokat is elragadná az iszlamista fundamentalizmus a maguk önkényuralmi-diktatórikus berendezkedésükkel, Oroszország befolyása súlyosan sérülne az egykori szovjet tagköztársaságok régiójában. Ne feledjük, az olajban gazdag Azerbajdzsán valamilyen fokon török-szövetséges és bármikor kiélezheti az etnikai konfliktusokat ebben a térségben (Hegyi Karabah). Törökország érdekei természetesen alapvetően megalapozták ezt a minden szempontból bűnös katonai akciót. Törökország a NATO-val a háta mögött meg akarta mutatni Oroszországnak, az orosz vezető rétegnek, Putyinnak, hogy az orosz-török üzleti barátság ellenére a közép-keleti térségben Törökország önálló hatalmi tényező, sőt a legerősebb állam, amely igényt tart a térség vezető hatalma szerepére. A szunnita vallási kártya oly fontos számára, hogy a térség ellenőrzését az iszlám zászlaja alatt kívánja megvalósítani a maga régi vágású – de a modern populizmus eszközeivel operáló – konzervatív természete szerint, ami az Iszlám Állammal való kapcsolatokat is megalapozhatja (nem szólva itt a szédületes olajbizniszről).
Jelentős számú gazdasági, politikai és vallási érdekellentét húzódik az egyes hatalmi tényezők között, ám végső soron a katonai erőnek lesz döntő szerepe. Nem szabad elfelejteni, hogy Izrael közelebb áll Oroszországhoz, mint Törökországhoz, még ha az orosz szövetséges Irán ma esküdt ellensége is. Erdogán gondolkodása e téren igen egyszerű: meg akarja szabadítani az egész régiót az igazi iszlám – úgymond – minden ellenségétől. Törökország fő riválisa Irán, amely Oroszországgal és Szíriával képez blokkot, más oldalról azonban az amerikaiakkal is konfrontál, amennyiben az USA Izraellel az „iszlamizmustól” nagyon eltérő érdekeket képvisel a helyi és a globális politikában-gazdaságban általában. Nem véletlenül merül fel Törökország NATO-ban betöltött szerepének felülvizsgálata mind török, mind nyugati oldalon.
Oroszország „kifárasztása” mint a az USA és a NATO egyik célkitűzése igen kockázatos vállalkozás. mert egy új háborús övezet ebben a régióban valóban világháborúval terhes. Ugyanakkor a török vezető réteget is elgondolkodtatja, hogy Törökország gazdaságilag jobban függ Oroszországtól, mint fordítva, ezért csak a kibékülés vagy a polarizálódás (mint az „iszlám fundamentalizmus előretolt védőbástyája”) között választhat. Mindkét esetben Oroszország erőteljesebb szerephez juthat a térségben.
Tehát ezért a „logikus” végkimenetel az izolálódó Törökország lassú visszavonulásában vagy a háborús viszonyok kiterjedésében prognosztizálható. Mindez döntően attól függ, hogy az USA végül is milyen irányba mozdítja el a török külpolitikát. Az egypólusú világrendszer felbomlása, mint Wallerstein helyesen feltételezte, csak a káosz további eluralkodásával mehet végbe. A török-orosz konfliktus ezt igazán jól tükrözi.
Folyt. köv.
Vladlen

77 thoughts on “A török diktatórikus rezsim az ISIS mellé állt – egy lépéssel közelebb a világháborúhoz. 2. rész”

  1. Ezzel a vitával csupán az a bajom, hogy jól offolva lett – és rajtam kívül nem sokan szóltak hozzá – a valódi értelemben….

  2. Miki Bacsi, 2015-12-02 – 19:45

    Ön beszél itt “új marxista logikáról, amikor még a “régiről” sincs halvány fogalma sem?

  3. Miki Bacsi, 2015-12-03 – 20:53

    Lám, ez ám a politikai érettség: “miki bácsi” már Erdogan efendit is az elvtársának nevezi…

  4. EMLÉKEZÉS

    [Az aktualitás miatt inkább törlök néhány már megadott linket, hogy ne késleltessen a rendszer-moderáció.]

    Félreértés ne essék, Vladlen írásának témája politikailag legaktuálisabb. Ezért szóltam hozzá – krónikásként meg a valódi nevem alatt egyaránt. Többször is. Ugyanakkor számunkra ma kivételesen fontos évforduló van. Nem véletlenül az a rendszerkritikai baloldal tudományos orgánumának a neve, ami.

    Mivel alább olvasható tisztelgésemet nincs lehetőségem közvetlenül és külön bejegyzésként fölhelyezni (természetesen az Adminisztrátor megteheti, hogy átemeli), ezért idetenném. Természetesen a konstruktivitás jegyében. Hiszen – minden bizonnyal – József Attila is hasonlóan vélekedne az itt tárgyalt veszedelmekről, mint az itt vitázó többség.

    Lehajtotta fejét a Vaspárnára vagy rázuhant? – oly mindegy… Idegenkezűség nem volt, ha csak a Sors nem az. 1937. december 3. 19:35 után talán egy perccel. Balatonszárszó.
    Vö. Voit Krisztinától: http://epa.oszk.hu/02500/02518/00168/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1960_02-03_176-181.pdf

    Kerek 22 éve, amikor frissen született szellemgyermekemet, a mentálpedagógiát dédelgettem, vettem a bátorságot, hogy ne csupán elrévedjek a Költő életén/halálán, hanem kényszert éreztem valamit írni is.
    Így formálódott ez a kis esszé, amelynek tárgya – végül is – mi, mindannyian.

    Mondandójának zömét hadd kínáljam – illő tisztelettel, évről évre előjövő megrendüléssel (miként gyermekkoromban újra és újra megmozgatta képzeletemet Petőfi mindörökre eltűnése a segesvári ütközetben).

    /A felnőtt gyermek közérzete/

    Vágjunk a közepébe: a montázs-személyiség fogalmát tárgyaljuk, amelyet a nemrég elhunyt Avar Pál pszichiáter főorvos és munkatársa, dr. Valkai Zsuzsanna pszichológus vezetett be a közösségi mentálhigiéné elméletébe és gyakorlatába. Ez a szakkifejezés egy meghatározott – az egyént és környezetét egyaránt megterhelő – személyiségszerkezetet jelöl, annak lényegét igyekszik megragadni, akárcsak az amerikai Bradshaw elméletében a “felnőtt gyermek” fogalma. Mindkét teória szerint arról van szó, hogy számos emberi baj, keserűség kiváltója egy sajátos személyiségállapot. Aki ebben szenved – mert ez az állapot mindig sok szenvedéssel jár – az nem egészen érett, pontosabban nem arányosan érett ember. Nincs benne egyensúlyban a gyermeki, a serdülő (illetve adoleszcens) és a felnőtt én. Az ilyen ember hiába számít felnőttnek (kora, intelligenciája, egzisztenciája, családi háttere stb. alapján), valójában mégsem az, mert még mindig nem dőlt el benne: melyik énje váljék uralkodóvá. Felnőtt is meg nem is, kamasz is meg nem is, gyerek is meg nem is. Az állandó belső ingadozás miatt jön létre és rögzül a montázs-személyiség állapota, amelyben – miként az összemontírozott fényképen – együvé nem illő emberi vonások, viselkedési kényszerek jelennek meg. (…)

    A montázs-ember azért olyan védtelen a jelen kihívásaival szemben, … mert egyrészt a múlt tölti ki gondolatvilágát (szinte készenléti állapotban várja, hogy bármely pillanatban rágódni kezdjen egykori sebein – mintegy gombnyomásra: START!), másrészt igen gyakran összemosódva rögzül tudatában a valóságosan átélt sérelem és az, amit csak annak érez. Sőt, szélsőséges esetben az is lejátszódhat, hogy feldolgozatlan múltbeli frusztrációi (a másoktól elvárt sajnálat, együttérzés, szeretet, támogatás hiánya, a kellő gondoskodás elmaradása, illetve elhagyás, ridegség, kegyetlenség, a megszégyenítés fájdalmainak megélése a gyermekkorban) arra késztetik, hogy kompenzálásukra önsajnálat-hajkurászásba kezdjen, s e célból – mintegy öntudatlan tudatossággal – maga frusztráltassa saját magát a sajnálat, illetve önsajnálat utáni kóros vágyakozásában. Ez akár tragikus végkifejlethez is vezethet: a totális frusztráció, az öngyilkosság elkövetéséhez (vagy megkísérléséhez). A “felnőtt gyermek” tehát – ha túl sok csapás érte, ha túl sok “ág húzza” – a halál előszobájában toporog. Miként József Attila is ott toporgott annak idején, hosszú évekig.
    Hogyan alakul ki a montázs-személyiség, miből keletkezik ez az önpusztító énszerkezet? Avar és Bradshaw egyaránt utal a család negatív szerepére, az akarat oly mértékű megtörésére, a szégyenérzet oly mértékű felébresztésére és elmélyítésére, amelynek folytán valami efféle hang szólal meg aztán unos-untalan a felnőtt gyermekben: “Nem én követek el időnként szégyellni valót, hanem én magam vagyok a szégyen: tévedés maga a létezésem!” Ezt az állapotot – némileg vulgarizálva – a következőképpen is megfogalmazhatjuk, mondjuk, egy képzeletbeli férfi, egy anya-komplexusos felnőtt gyermek szájába adva: “Azért, hogy kikerüljek anyám szégyent szégyenre halmozó kontrollja alól, amelytől képtelen vagyok szabadulni, új anyát, pótanyát keresek magamnak – a szeretőmben.” (…)

    A legtöbb felnőtt gyermek egyébként meglehetősen ambivalens lélek. A közös gyökérből, a konzerválódott (kis)gyermeki személyiségből két – egymással ellentétes – irányban bontakoznak ki a meghatározó vonások, s ha elhatalmasodnak, még fel is erősíthetik egymást. E két fő irányultság: egyik felől egy igen erős énfeladási igény, egy permanens énfelajánlkozási vágy, másik felől egy nem kevésbé erős gyermeki hatalomvágy, “infantilis imperializmus”. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hasonló elemzés – mutatis mutandis – a kamasz, illetve adoleszcens én anakronisztikus uralma esetén is elvégezhető.)
    A montázs-személyiség emberi kapcsolatai nehezen alakulnak ki, hiszen szeretete is éretlen, képtelen a felnőtt, szuverén önszeretetre. Hol azzal kínlódik, hogy nem tud önmagának annyit adni, amennyit ő ad másoknak, hol pedig azzal, hogy annyit sem tud adni önmagának, amennyit mások megadnak maguknak. Kapcsolatai egyre aszimmetrikusabbá válnak, rendre függő helyzetbe kerül, állandó érzelmi, fizikai – jobb esetben csak szellemi – magánnyal küszködve. S ha ráadásul még kimagasló intellektusú egyéniség is, gazdag érzelemvilággal, kialakulhat benne: részben a parttalan szabadság olthatatlan szomja, részben pedig az űzött-hajszolt vad szenvedélyes sóvárgása a menedék, a biztonság után, összefonódva más erős érzésekkel – a múlt miatti állandó szégyenkezéssel; a valamikori megaláztatások miatti megújuló dühvel; az önsajnálat és az éngyengeség örökös önkínzásával; az úgynevezett “normálisok” előtti lelepleződés szüntelenül szorongató félelmével; a szép emberi kapcsolatokra való áhítozással s az ezekre való képtelenség bizonyosságának tudatával; az “egyedül vagyok, holott mindenkit szeretek” alapérzésével; de legfőképpen a minden pillanatban tudata felszínére törekvő halálvággyal, a pusztulás és pusztítás belső erőivel. Az ilyenekből lesz a félreértett zseni, a megváltó gondolatok reménytelen hajtogatója, aki keblére ölelné a világot, őt mégsem öleli keblére senki, sőt a konformok, a szürkék, az ügyeskedők túlélik őt: megisszák borát, elszeretik kedveseit stb.

    A “felnőtt gyermek” nincs jóban önmagával, nem társa saját magának, ismeretlen számára a “boldog vagyok magamtól, magamnak” élménye, lassanként kialszik benne a “szükség van rám”, a “dolgom, teendőm van a világon” érzése is. A többiek tapintatosan lesajnálják (vagy a háta mögött összemosolyognak), mindenhol és mindenkor ő a gond, a teher, ő a megoldandó (vagy kiiktatandó) probléma, ő az önállótlan (akin segíteni kell), ő az, akit mindig meg kell érteni, akire mindig tekintettel kell lenni. Végül mindenkinek elege lesz belőle, s akad, aki nyíltan szemébe is vágja: “Te csupán kapni akarsz, adni nem! Te mindig csak magadra gondolsz! Nőj már fel!” S ezt ő maga is igaznak érzi valahol. Ámde azt is sejti, hogy nem egy kárhoztatója hamiskártyás abban az élet-pókerben, amelyben ő becsületes játékos. Így jut el esetleg a végső elhatározásig…

    (Fekete György: Gyermekké tettél… József Attila személyisége egy új lélektani fogalom tükrében. Lyukasóra, 1993/10. Szinte teljes szövege online olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) felületén: Az andreutika mentálpedagógiai alkalmazása – 101-104. old. Jelen közlése javított.)

  5. Félreértés ne essék, Vladlen írásának témája politikailag legaktuálisabb. Ezért szóltam hozzá – krónikásként meg a valódi nevem alatt egyaránt. Többször is. Ugyanakkor számunkra ma kivételesen fontos évforduló van. Nem véletlenül az a rendszerkritikai baloldal tudományos orgánumának a neve, ami.

    Mivel alább olvasható tisztelgésemet nincs lehetőségem közvetlenül és külön bejegyzésként fölhelyezni (természetesen az Adminisztrátor megteheti, hogy átemeli), ezért idetenném. Természetesen a konstruktivitás jegyében. Hiszen – minden bizonnyal – József Attila is hasonlóan vélekedne az itt tárgyalt veszedelmekről, mint az itt vitázó többség.

    Lehajtotta fejét a Vaspárnára vagy rázuhant? – oly mindegy… Idegenkezűség nem volt, ha csak a Sors nem az. 1937. december 3. 19:35 után talán egy perccel. Balatonszárszó.
    Lásd Asperján Györgytől: https://www.facebook.com/asperjan39/posts/977878678954399
    Vö. Voit Krisztinától: http://epa.oszk.hu/02500/02518/00168/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1960_02-03_176-181.pdf

    Kerek 22 éve, amikor frissen született szellemgyermekemet, a mentálpedagógiát dédelgettem, vettem a bátorságot, hogy ne csupán elrévedjek a Költő életén/halálán, hanem kényszert éreztem valamit írni is.
    Így formálódott ez a kis esszé, amelynek tárgya – végül is – mi, mindannyian.

    Mondandójának zömét hadd kínáljam – illő tisztelettel, évről évre előjövő megrendüléssel (miként gyermekkoromban újra és újra megmozgatta képzeletemet Petőfi mindörökre eltűnése a segesvári ütközetben).

    /A felnőtt gyermek közérzete/

    Vágjunk a közepébe: a montázs-személyiség fogalmát tárgyaljuk, amelyet a nemrég elhunyt Avar Pál pszichiáter főorvos és munkatársa, dr. Valkai Zsuzsanna pszichológus vezetett be a közösségi mentálhigiéné elméletébe és gyakorlatába. Ez a szakkifejezés egy meghatározott – az egyént és környezetét egyaránt megterhelő – személyiségszerkezetet jelöl, annak lényegét igyekszik megragadni, akárcsak az amerikai Bradshaw elméletében a “felnőtt gyermek” fogalma. Mindkét teória szerint arról van szó, hogy számos emberi baj, keserűség kiváltója egy sajátos személyiségállapot. Aki ebben szenved – mert ez az állapot mindig sok szenvedéssel jár – az nem egészen érett, pontosabban nem arányosan érett ember. Nincs benne egyensúlyban a gyermeki, a serdülő (illetve adoleszcens) és a felnőtt én. Az ilyen ember hiába számít felnőttnek (kora, intelligenciája, egzisztenciája, családi háttere stb. alapján), valójában mégsem az, mert még mindig nem dőlt el benne: melyik énje váljék uralkodóvá. Felnőtt is meg nem is, kamasz is meg nem is, gyerek is meg nem is. Az állandó belső ingadozás miatt jön létre és rögzül a montázs-személyiség állapota, amelyben – miként az összemontírozott fényképen – együvé nem illő emberi vonások, viselkedési kényszerek jelennek meg. (…)

    A montázs-ember azért olyan védtelen a jelen kihívásaival szemben, … mert egyrészt a múlt tölti ki gondolatvilágát (szinte készenléti állapotban várja, hogy bármely pillanatban rágódni kezdjen egykori sebein – mintegy gombnyomásra: START!), másrészt igen gyakran összemosódva rögzül tudatában a valóságosan átélt sérelem és az, amit csak annak érez. Sőt, szélsőséges esetben az is lejátszódhat, hogy feldolgozatlan múltbeli frusztrációi (a másoktól elvárt sajnálat, együttérzés, szeretet, támogatás hiánya, a kellő gondoskodás elmaradása, illetve elhagyás, ridegség, kegyetlenség, a megszégyenítés fájdalmainak megélése a gyermekkorban) arra késztetik, hogy kompenzálásukra önsajnálat-hajkurászásba kezdjen, s e célból – mintegy öntudatlan tudatossággal – maga frusztráltassa saját magát a sajnálat, illetve önsajnálat utáni kóros vágyakozásában. Ez akár tragikus végkifejlethez is vezethet: a totális frusztráció, az öngyilkosság elkövetéséhez (vagy megkísérléséhez). A “felnőtt gyermek” tehát – ha túl sok csapás érte, ha túl sok “ág húzza” – a halál előszobájában toporog. Miként József Attila is ott toporgott annak idején, hosszú évekig.
    Hogyan alakul ki a montázs-személyiség, miből keletkezik ez az önpusztító énszerkezet? Avar és Bradshaw egyaránt utal a család negatív szerepére, az akarat oly mértékű megtörésére, a szégyenérzet oly mértékű felébresztésére és elmélyítésére, amelynek folytán valami efféle hang szólal meg aztán unos-untalan a felnőtt gyermekben: “Nem én követek el időnként szégyellni valót, hanem én magam vagyok a szégyen: tévedés maga a létezésem!” Ezt az állapotot – némileg vulgarizálva – a következőképpen is megfogalmazhatjuk, mondjuk, egy képzeletbeli férfi, egy anya-komplexusos felnőtt gyermek szájába adva: “Azért, hogy kikerüljek anyám szégyent szégyenre halmozó kontrollja alól, amelytől képtelen vagyok szabadulni, új anyát, pótanyát keresek magamnak – a szeretőmben.” (…)

    A legtöbb felnőtt gyermek egyébként meglehetősen ambivalens lélek. A közös gyökérből, a konzerválódott (kis)gyermeki személyiségből két – egymással ellentétes – irányban bontakoznak ki a meghatározó vonások, s ha elhatalmasodnak, még fel is erősíthetik egymást. E két fő irányultság: egyik felől egy igen erős énfeladási igény, egy permanens énfelajánlkozási vágy, másik felől egy nem kevésbé erős gyermeki hatalomvágy, “infantilis imperializmus”. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hasonló elemzés – mutatis mutandis – a kamasz, illetve adoleszcens én anakronisztikus uralma esetén is elvégezhető.)
    A montázs-személyiség emberi kapcsolatai nehezen alakulnak ki, hiszen szeretete is éretlen, képtelen a felnőtt, szuverén önszeretetre. Hol azzal kínlódik, hogy nem tud önmagának annyit adni, amennyit ő ad másoknak, hol pedig azzal, hogy annyit sem tud adni önmagának, amennyit mások megadnak maguknak. Kapcsolatai egyre aszimmetrikusabbá válnak, rendre függő helyzetbe kerül, állandó érzelmi, fizikai – jobb esetben csak szellemi – magánnyal küszködve. S ha ráadásul még kimagasló intellektusú egyéniség is, gazdag érzelemvilággal, kialakulhat benne: részben a parttalan szabadság olthatatlan szomja, részben pedig az űzött-hajszolt vad szenvedélyes sóvárgása a menedék, a biztonság után, összefonódva más erős érzésekkel – a múlt miatti állandó szégyenkezéssel; a valamikori megaláztatások miatti megújuló dühvel; az önsajnálat és az éngyengeség örökös önkínzásával; az úgynevezett “normálisok” előtti lelepleződés szüntelenül szorongató félelmével; a szép emberi kapcsolatokra való áhítozással s az ezekre való képtelenség bizonyosságának tudatával; az “egyedül vagyok, holott mindenkit szeretek” alapérzésével; de legfőképpen a minden pillanatban tudata felszínére törekvő halálvággyal, a pusztulás és pusztítás belső erőivel. Az ilyenekből lesz a félreértett zseni, a megváltó gondolatok reménytelen hajtogatója, aki keblére ölelné a világot, őt mégsem öleli keblére senki, sőt a konformok, a szürkék, az ügyeskedők túlélik őt: megisszák borát, elszeretik kedveseit stb.

    A “felnőtt gyermek” nincs jóban önmagával, nem társa saját magának, ismeretlen számára a “boldog vagyok magamtól, magamnak” élménye, lassanként kialszik benne a “szükség van rám”, a “dolgom, teendőm van a világon” érzése is. A többiek tapintatosan lesajnálják (vagy a háta mögött összemosolyognak), mindenhol és mindenkor ő a gond, a teher, ő a megoldandó (vagy kiiktatandó) probléma, ő az önállótlan (akin segíteni kell), ő az, akit mindig meg kell érteni, akire mindig tekintettel kell lenni. Végül mindenkinek elege lesz belőle, s akad, aki nyíltan szemébe is vágja: “Te csupán kapni akarsz, adni nem! Te mindig csak magadra gondolsz! Nőj már fel!” S ezt ő maga is igaznak érzi valahol. Ámde azt is sejti, hogy nem egy kárhoztatója hamiskártyás abban az élet-pókerben, amelyben ő becsületes játékos. Így jut el esetleg a végső elhatározásig…

    (Fekete György: Gyermekké tettél… József Attila személyisége egy új lélektani fogalom tükrében. Lyukasóra, 1993/10. Szinte teljes szövege online olvasható itt: http://mek.oszk.hu/11300/11324/ – 101-104. old. Jelen közlése javított.)

  6. Nézze, Miki, meg kell értenie, hogy ezen az oldalon ugyan a régi rendszert is kritikaian szemlélok vannak nagy többségben, de soha nem fogadjak el es nem támogatják a mai rendszer antikommunistait. Nem olyan bonyolult ez.

    1. Kedves Diak!

      Ez feltunt nekem is. 🙂

      Nem is annyira az antikommunistak zsigerbeli gyulolete meglepo szamomra, hanem inkabb a vakbuzgo, zelota hozzaallas a volt Szovjetunio tetteihez. Talan pontosabban ugy kene fogalmaznom, hogy azon remtettek zelota modon valo letagadasa, vagy elbagatellizalasa az, ami eleinte meglepett.
      De azota mar hozzaszoktam ehhez is, mert vegulis ertheto. Nyilvanvalo, hogy akiknek ennyire szivugyuk az ertelmetlen verengzes, azok ujra megtennek azt, ha lehetoseguk nyilna ra.

      1. Az antikommunisták zsigeri gyűlöletével van baj, burzsoá-fasisztoid “Miki bácsi”. De Önnek megvannak azok a korlátai, amelyek nem teszik lehetővé a dolgok dialektikus értelmezését – még ha akarná, akkor sem. A volt Szovjetunió tettei összességében hozzájárultak a náci Németország legyőzéséhez.
        Aki meg azon kesereg, hogy “Putyin miért nem dobott Ankarára atombombát”, az pedig elmekórtani eset.
        Mert akkor már nem írogathatna ennyi hülyeséget folyamatosan, de sajnos, mi sem…

  7. Ecce homo! Így is lehet honlapot destruálni, még burzsoá és náci bejegyzések sem szükségeltetnek hozzá. Jelige: Mindenki hülye, csak én nem…

  8. Szerintem egyikünk se gyáva.

    Nem értem, mi szükség személyeskedő fogalmazásokra. Hiszen nélkülük vitázhatnánk eredményesebben. Mert személyeskedő vita = veszekedés. Tárgyszerű vita = szellemi produkció.

    Konkrétan. Jómagam szintén sok vitába keveredtem Mikibacsival (részemről legutóbb: krónikás 2015-12-01 – 12:52). Ad hominem megszólalást tapasztaltam tőle is. Ám ez indokolja a személyeskedés fokozását? Íme: “Miki bácsi, a “nagy magyar”, gyáván megszökött és disszidált, nem akart hős lenni a “kommunizmus” elleni harcában. Míg mi itthon maradtunk és az ország gyarapodásáért dolgoztunk.” Ez kérem demagógia. Logikájával 1956-ban százezer “gyáva” magyar hagyta el az országot… Elvi álláspont, ha szakszerű elemzés helyett gyávázunk? Evvel az igénytelenséggel szemlélve a dolgokat II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Károlyi Mihály, Kun Béla – mind-mind gyávák.

    1. Mielőtt bárki – némi szövegértelmezést elvégezve – rám pirít, jelzem, lebuktattam magam…

      Igen, krónikás szintén én vagyok. Tudniillik dacára annak, hogy politikai-történeti nézeteim szöges ellentétben állnak Miki bacsiéval (például), legalább annyi személyeskedést kaptam, mint ő. Ezért váltottam fedezéknévre. Ám miután így eltakarva is részesültem ebből, sőt a trágárkodásból is (hiszen anyagcsere-végtermék lett rám küldve), nem sok értelmét látom megkülönböztetni, hogy krónikásként vagy a saját, igazi nevem alatt szólalok meg. Mindazonáltal, ha bárki a jövőben nick-név alatt ocsmányságokat címez nekem, az illető kizárólag harmadik személyben szerepelhet fogalmazásaimban, bárhogyan is jegyzem azokat. Valószínűleg csak a rendkívül fajsúlyosnak gondoltakat szignálom majd valódi nevemmel, mint jelen esetben.) Különben van róla tudomásom, hogy evvel az eljárással nem csupán én élek . Ez itt is, másutt is, megszokott metódus a Hálón. Ugyanakkor, mint az Adminisztrátor jelezte korábban, immár tiszteletben tartom mások elrejtőzését. Ugyanakkor furcsállom, hogy a trágárság visszautasításában magamra maradtam…

      1. Itt és most éppenséggel semmi ok semmilyen “rápirításra”. Amit Tanár úr a nickjével csinált, az tökéletesen összhangban van a netikettel.

        Éppenséggel én szoktam emlegetni, hogy a nick mögé kukucskálás az egyéb kukkolásokkal esik egy megítélés alá. Viszont a netes fórumozás egyik intellektuális játékának tartom, hogy a hozzászólásai alapján felépítsük vitapartnerünk szellemi profilját, amit bizonyos esetekben “kukkolás” nélkül is módunkban áll ellenőrizni, máskor meg nem. Most a Tanár úr esetében már “Krónikás” negyedik-ötödik hozzászólása után 98%-os valószínűséggel tisztában voltam azzal, hogy “krónikás” igen-igen közeláll “Fekete György” fórumtársunkhoz, és ezt a felismerés csendesen azzal jeleztem, hogy Tanár úrnak kezdtem szólítani.

        Jól emlékszem, hogy a Kommunista.netről első alkalommal történt kitiltásom (akkoriban Red Starként szignáltam magam) után Vendégként szóltam hozzá többek között Tovaris hozzászólásaihoz, amit ő igen csak zokon vett. Többször figyelmeztettem, hogy stílusom alapján tudhatná ki vagyok, mignem egy nyilvánvaló stilusjegy alapján “a fejéhez kapott”: “Úristen, hogy erre eddig nem jöttem rá!”

        Szó, ami szó, itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenkit kérjek, a vita tartalmát vegyük komolyan, ne saját magunkat! “Játszani is engedd!” (József Attila)

        1. Ezért javasoltam nyomatékkal az imént a személyeskedések, különösen azok trágár, illetve rágalmazó formájának elhagyását. Ez sokkal fontosabb, mint hogy a nick-név okán rá lehet-e pirítani a Tanár úrra vagy nem. Ez az ügy, nem a bújócska. Az utóbbival továbbra se értek egyet, mert következik belőle az előbbi lehetősége. Helytelen etikett, de tudomásul veszem. A személyeskedést, legyen az a karakterrongálás bármilyen módja, ellenben kérlelhetetlenül elutasítom. Magam nem is űzöm, legfeljebb önvédelmi kényszerből tükrözöm, de így is ritkán és rossz lelkiismerettel.

          Hiába hivatkozol József Attilára, kedves Phoenix, a felelősség nem vállalása, a rendre visszatérő éretlenfelnőtt-viselkedés nem azonos a gyermeki játszásba merüléssel. Felnőtt embereket felnőtt korúként mocskolni nem az, amiről a részedről idézett költői sor szól. Jómagam is citálhatnék álláspontom javára, ded úgy vélem, így is érthetően fejezem ki kapcsolódó gondolataimat.

          Másik professzióm, a mentálpedagógia szemléletében a tekintélyérvként felmutatott Költő pusztulásának (sic!) alapvető okát felnőtt gyermeksége képezte. Belőle fakadt zseniális munkássága, ám úgy, hogy egyúttal tragédiás halálához kanalizálta (újabb sic!) őt. Erről írtam a Lyukasóra 1993/10. számába. Nagyobb részét az interneten is elolvashatod, ha érdekel: http://mek.oszk.hu/11300/11324/ – 101-105. old.

          1. Tényleg nagyon nincs kedvem ismét belebonyolódni egy személyeskedő (ál)vitába, mert a Tanár úr (rossz szokása szerint) félreérti/félremagyarázza a szavaimat.

            Nagyon szépen kérlek, Tanár úr, hogy olvasd el figyelmesen mégegyszer, amit írtam, és próbáld meg úgy érteni, ahogyan írtam! Előre is köszönöm.

        2. Merő jószándékból(naivitásból) nem vettem észre a cselt. Ez is bizonyítja, hogy alapból nem vagyok gonosz ember. Viszont Fekete úr továbbra is folyamatosan destruál, ami bizony nem jó dolog.

        3. A kommunista net gyakorlatilag naci. Ha valakit onnan kitiltnak, dicsőség. Be sem lepni oda, bölcsesség. 🙂

          1. A “kommunista” net. – így lenne helyesebb a megjelölés, valóban egy náci szennylappá züllött, skizofrén-paranoid “laptulajdonos” szellemi onániája, amely módszeresen kitiltotta onnan azokat, akik “kommunistagyanús” szerzők voltak – személy személyemet is beleértve.

          2. Nincs egészen igazad (bár majdnem).

            A kom.netet egy politikai kalandor hozta létre, akinek bejegyzései (azok gyakorisága, hangnem-hullámzásai) a mániás depresszió tüneteit idézik meglepő pontossággal. Az ő szövegei (miközben nem győzi hangsúlyozni, hogy nem kommunista) kezdetben a sztálinizmussal szimpatizáltak, majd lassan átmentek hungarista-antiszemitába (ekkor ezt tartotta összhangban levőnek a kommunizmussal – a Bal-Rad törzsközönségéhez hasonlóan), majd nemrég átment iszlám fundamentalistába. Mindez jól illeszkedik az általam (laikus módon) diagnosztizált elmebajához. Rajtam kívül már minden kommunistát sikerűlt elűznie, engem eddig háromszor tiltott ki (most is ki vagyok tiltva), és én kifejezetten az ő bosszantására maradok. Ő, bár műszakilag megtehetné, hogy végleg eltávolítson, ezt nem teszi, mert szerintem azért tartja életben az oldalt (amit egyszer már megszüntetett, azután mégsem), mert engem le akar intellektuálisan győzni. Én viszont többször megírtam, hogy amint leveszik a portál fejlécéből a “kommunista” szót, engem soha többet nem látnak. Azóta az oldal csendesen haldoklik.

      2. Szerintem abba kellene hagyni Fekete baratunk ertelmetlen maceralasat! A kozos gondolkodas legalabb a balosok kozott jarjon egyutt a kolcsonos tisztelettel.

        1. 1/ A kommunikációban a generális (a1/) és a konkrét érvényességű kijelentések (b1/) más-más szerepet töltenek be, amikképpen az indítás, támadás (a2/) és a válaszolás, védekezés, tükrözés (b2/) akciói is.

          2/ Másik emberre vonatkoztatott általánosítás, főleg a személye egészét negatívnak hirdető, vagyis karakterrongáló (a/), nem azonos nézetének vagy valamely műveletének tárgyszerű taglalásával (b/).

          3/ Embertársunk véleményének csupán jelzővel – különösen a megbélyegző hatásúval – való minősítése (a/) és érvelő vitatása (b/ közé nem húzható egyenlőségjel.

          Amikor vitában az 1/ a1-b1, illetve 2-3/a alkalmazására szorítkozunk, akkor partnerünkkel szemben óhatatlanul is személyeskedést követünk el, illetve azt kezdeményezzük. Tehát „egyirányú utcát” nyitunk.

          1. Eltördelés javítva:

            “1/ A kommunikációban a generális (a1/) és a konkrét érvényességű (b1/) kijelentések…”

        2. További elütéseket leltem, ezért megértésben bízva fölhelyezem az egészet újra.

          ——————————————————————-

          1/ A kommunikációban a generális (a1) és a konkrét érvényességű (b1) kijelentések más-más szerepet töltenek be, amikképpen az indítás, támadás (a2) és a válaszolás, védekezés, tükrözés (b2) akciói is.

          2/ Másik emberre vonatkoztatott általánosítás, főleg a személye egészét negatívnak hirdető, vagyis karakterrongáló (a), nem azonos nézetének vagy valamely műveletének tárgyszerű taglalásával (b).

          3/ Embertársunk véleményének csupán jelzővel – különösen a megbélyegző hatásúval – való minősítése (a) és érvelő vitatása (b) közé nem húzható egyenlőségjel.

          Amikor vitában az 1/a1-a2, illetve 2-3/a alkalmazására szorítkozunk, akkor partnerünkkel szemben óhatatlanul is személyeskedést követünk el, illetve azt kezdeményezzük. Tehát „egyirányú utcát” nyitunk.

  9. Szeretnék fölvetni egy módszertani elvet eszmecserénkhez – itt és most.
    A konstruktivitás igényével.

    Nem értem, mi szükség személyeskedő fogalmazásokra. Hiszen nélkülük vitázhatnánk eredményesebben. Mert személyeskedő vita = veszekedés. Tárgyszerű vita = szellemi produkció.

    Konkrétan. Jómagam szintén sok vitába keveredtem Mikibacsival (részemről legutóbb: krónikás 2015-12-01 – 12:52). Ad hominem megszólalást tapasztaltam tőle is. Ám ez indokolja a személyeskedés fokozását? Íme: “Miki bácsi, a “nagy magyar”, gyáván megszökött és disszidált, nem akart hős lenni a “kommunizmus” elleni harcában. Míg mi itthon maradtunk és az ország gyarapodásáért dolgoztunk.” Ez kérem demagógia. Logikájával 1956-ban százezer “gyáva” magyar hagyta el az országot… Sőt, így osztogatva a jelzőket, Kádár Jánosnak ugyancsak kijár: november elsején este – elfogadva a meghívást – “gyáván” bekuncsorog a szovjet követségre, holott közvetlenül előtte, aznap délelőtt hepciáskodik a szovjet nagykövet Andropovnak, miszerint a magyarországi események forradalmat jelentenek, majd közvetlenül ezután, a kormányülésen, megszavazza a semlegességi nyilatkozatot… Elvi álláspont, ha szakszerű elemzés helyett gyávázunk? Evvel az igénytelenséggel szemlélve a dolgokat II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Károlyi Mihály, Kun Béla – mind-mind gyávák.

  10. Miki bacsival rengeteg dologban nagyon nem értek egyet, például abban, hogy atombombát kíván Ankarára (ki is jelentette, hogy ezt komolyan és konkrétan gondolja…); ez is bizonyítja, hogy a nacionalista szenvedélyeket tüzeli (lásd diák 2015-12-01 – 09:36).

    Forradalom-ellenforradalom felfogásához (Miki Bacsi 2015-12-01 – 05:20). Miki bacsi, a történelmi folyamatok igen összetettek. Mint a részedről reklamált esetben is. Tulajdonképpen azt kérdezted, hogy hol volt az a forradalom, amely az államszocializmus despotikus formájának létrehozására irányult. Nos, ez a tartalom és cél sajnos benne van az 1945-1948-as forradalmi átalakulásban. Hogy milyen mértékben, változik a folyamat előrehaladtával, ám potenciálisan akkor is ott van, amikor az MKP elhatárolja magát az általa nyilvánvalóan csak sztálini módon értelmezhető proletárdiktatúrától (hogy az ezt sugalmazó-elrendelő Sztálin mennyire gondolta komolyan, más, szintén soktényezős ügy). Ugyanakkor számon kérni, hogy volt-e sztálinista forradalom Magyarországon, egyfelől történelmietlen, másfelől fogalmakat-tényeket – a valós összefüggéseket átlépve – egymásba mosó szemlélet.

    A kérdéskörben eligazodáshoz megadhatom (tömören), ahogyan – alapvetően – én értelmezem 1956 tragikus eseményeit.

    Több folyamat, illetve társadalmi/nemzeti tartalom mozgott egymással párhuzamosan.

    1/ Államszocialista (“sztálinista”) hatalom, illetve ellenforradalom, még nem kimerült történelmi tartalékokkal (progresszivitással).

    2/ A termelői önigazgatás értelmében demokratikus szocialista (kommünszocialista) forradalom, amely viszont nem találkozott számára pozitív konkrét történelmi körülményekkel.

    3/ Polgári demokratikus forradalom, amely részben – mint kapitalizmust visszaállítani szorgalmazó erő – ellenforradalom is.

    4/ Neo-horthysta ellenforradalom.

    A fentiekből a 2-4. alá foglaltak – átmeneti szövetségben, pontosabban spontán akcióegységben az 1. ellen fegyveres felkelésben küzdöttek, valamint a Szovjetunió beavatkozásával szemben magyar függetlenségi harcot vívtak.

    Az államszocializmus restaurálásának opponálása egyértelműen forradalmi (kommünszocialista) tartalommal és formával a második szovjet intervenciót követő két hónapban figyelhető meg, a munkástanácsokban. Erőszakkal történő kiiktatásukig a politikából.

    Természetesen e jegyzetem erősen absztrakt, tehát ennélfogva további árnyalást feltételezve olvasandó (például: 1956. november 4. után is, bár nem meghatározóan, szerepeltek a munkástanácsokban tudatosan szocializmusellenes személyek, illetve a munkástanácsok objektíve nézve egyszerre bírtak forradalmi és ellenforradalmi jelleggel…).

    Összegezve és a leginkább elvi síkon. A kelet-európai régióban az államszocializmusba torkolló társadalmi átalakulások – dacára, hogy nem produkáltak a tőkésnél történelmileg magasabb szintű formációt, még abba sikeres átvezetést se -, feudalizmusellenes és utóbb antifasiszta, továbbá modernizációs tartalmuknál fogva (az akkor külön államként nem is létező Csehországban lezajlott változások kivételével) forradalmaknak értékelhetők. Nem pusztán a centrumhoz közelítésnek nyitottak utat (avagy: megakadályozták a félperifériából perifériába csúszást), hanem társadalmaikban történelmi értelemben elültették a szocializmus eszméjét és a kapitalizmust nem megszüntető, de mindenképpen humanizáló hatással voltak a centrumra.

    1. Összességében egyetértek az elemzéssel. Magam is hasonlót írtam 1012-ben (is, máskor is)

      http://www.kommunista.net/blog/1956-rol-ujra-es-ujra#comment-52200

      “A magam nevében nyilatkozom
      Phoenix, 2012, október 30 – 16:12

      1948 és ’56 között igen sajátos állapot volt Magyarországon. 1945-ben forradalmi átalakulások kezdődtek a törvényszerűen Szálasi-rendszerbe torkolló Horthy-rendszer eltörlésére. Ennek szilárd hátteret adott az antifasiszta háború fő terheit viselő szovjet Vörös Hadsereg. Ám ugyanez a hadsereg ideexportálta Sztálin bonapartista ellenforradalmát is, amely maga viszont az orosz kapitalizmus elmaradott keletiessége miatt aligha volt a Szovjetunióban elkerülhető. Horthy-Magyarország kapitalizmusa nem sokban különbözött a cári Oroszország kapitalizmusától, így ez a bonapartista ellenforradalom sem volt teljesen “idegen test” a magyar történelemben – jellemző módon, amíg a sztálini rezsim a Szovjetunióban a cári bürokratikus államrendszert állította nagy pontossággal helyre, addig a Rákosi-rendszer a magyar dzsentrivilágot rekonstruálta (és nem valamiféle cionista szisztémát – ezért a gusztustalan antiszemita kitételedet nyugodtan megtarthattad volna magadnak). Így ’56-ra a rendszernek három (esetleg négy) féle ellenzéke volt:

      1) Az Angyal István nevével fémjelzett antisztálinista-kommunista ellenzék

      2) A demokratikus koalíciós pártok (amiket mellesleg Rákosi hivatalosan elfelejtett betiltani – majd csak Kádár tiltja be őket 1957-ben) nyugatos polgári demokráciát elképzelő csoportja (ez esetleg szétválasztható az urbánus és a népies irányzatokra)

      3) A horthysta ellenzék a nemzeti-keresztényektől a nyilasokig.

      Velük szemben két csoport volt, amelyek eléggé összefolytak

      a) Az “ortodox” sztálinisták (Gerő és köre)

      b) A reformokra hajló posztsztálinisták (Kádár és köre)

      Nagy Imre és köre tragédiája az volt, hogy egyszerre tartozott a 2) és a b) csoportokhoz is – éa egyikhez sem igazán. Ők voltak a tuti biztos vesztesek.

      A szovjet segítséggel csak az a) és a b) csoportoknak volt esélye a győzelemre. Az, hogy a Berija-Hruscsov párviadalt Hruscsov nyerte meg a b) csoport javára billentette a mérleget. Nagy Imre további személyes tragédiája az volt, hogy ő eredetileg Berija “jóembere” volt. Ez végleg megpecsételte a sorsát.

      Történelmileg nem volt lehetetlen az 1) csoport és a b) csoport kiegyezése – talán Kádár bűne, talán tragédiája, hogy ez nem valósult meg.

      Marx azt írta, hogy “az ember anatómiája a kulcs a majom anatómiájához”. Az 1989-es rendszerváltás és annak jelenlegi állapota azt mutatja, hogy ha a Szovjetunió magára hagyta volna Kádárékat, akkor a 2) és 3) csoport összefogva legyőzte volna az a) és b) csoportokat, majd (mivel akkor még az eredeti horthysták viszonylag sokan voltak és viszonylag fiatalok) a 3) csoport gyorsan kiszorította volna a 2) csoportot a hatalomból és leszámolt volna (nagyon véresen) az a) és b) csoport mellett, de talán még előttük is az 1) csoporttal és az akkori görög, spanyol, portugál szélsőjobb diktatúrákhoz hasonló diktatúrát valósítottak volna meg.”

      1. Phoenix 2015-12-01 – 17:36 kapcsán

        Jómagam se először jelenítem meg e nézetemet (krónikás 2015-12-01 – 12:52). Különben elgondolkodtató konform jelenség. Több ember ugyanabban a témában hasonlókra jön rá, holott egymással sose értekeztek róla… Ráadásul, amire jutnak, társadalmi közegükben elég hosszú ideig nonkomformnak számít…

        Egy markánsabb eltérést (a néhány közük) ugyanakkor jeleznék. A vizsgált időszakban az ún. kádári csoportot én nem érzékelem, szerintem ez a kádári – későbbi – hatalom retrospekciója.

      2. Összességében: Az ország érdekét nézve – a kor történelméből nem kiemelve – szükség volt a szovjet intervencióra. Azt ugyan nem tudom kifejteni, hogy miért csak ők egyedül vállalták magukra a beavatkozás meglehetősen kínos procedúráját – gondolom a VSZ túl fiatal, kiforratlan szervezete és a világpolitika súlyos helyzete indokolta.

      1. Oh, hogyne, en mindent megertek. Azt is, hogy egy orosz repulogep lett lelove. Oroszorszag pedig az egyik nagyhatalom, es nem engedheti meg masoknak, hogy lokdossek ot oda vissza, mint egy faszt. Meg felreertik masok, ha nem lep fel kello szigorral.

        Gee, nem vesznek tobbe zoldseget Torokorszagtol? Hu de kibasztak Erdogannal! Gondolom egesz testeben remeg a felelemtol Erdogan elvtars!

        1. A vulgáris kiszólásoktól elvonatkoztatva, ha Önnek lenne fogalma arról, mi van ma Oroszországban – nem beszélne zöldségeket (ostobaságokat). Oroszország nem azért nem vesz zöldséget, mert ő nem tudná megtermelni otthon, hanem azért, mert van rá pénze, hogy megvegye. A biztonságos ellátás érdekében az utóbbi két évben elkezdték fejleszteni a saját ellátóbázist – ami meg klimatikusan nem terem meg arrafelé, azt importálják. Onnan, ahol olcsóbban megkapják.
          Törökországot nem a zöldségexport, hanem az energiahiány és az építőipari vállalkozások korlátozása fogja súlyosan érinteni.
          Oroszország valóban nem hagyja, hogy az érdekei sérüljenek. Csak neki vigyázni kell egy revans-lelövéssel is, mert ha lelő egy török gépet, akkor egyben NATO-gépet is lő le.
          Az orosz turisták törökországi jelenlétének megszűnése igenis érzékenyen érinti majd a török idegenforgalmat. Ismerve a jelenlegi török viszonyokat – bizonyára nem fognak ebbe belerokkanni – de ha tovább folytatják a jelenlegi politikát, Törökország elveszítheti az utóbbi ötven évben elért eredményeit. Az elmúlt években négy alkalommal jártam Törökországban (a lányom ott dolgozott) – s mint a világon mindenütt, nyitott szemekkel és fülekkel szoktam járni – emiatt a piszkon kívül szokott rám is ragadni némi ismeret.
          Törökország jelenleg a NATO leginstabilabb országa – a második legnagyobb hadsereggel.
          “Isten” őrizzen, hogy egy ilyen ország tagja legyen az amúgy is döglődő Európai Uniónak…

          1. Éppen ma jelentették be, hogy a NATO repülőgépeket telepít Törökországba, a szír határ közelébe. (mintha a török légierő nem lenne elég önmagában a terroristák elleni harcra – persze, ha komolyan akarnák) A döntést azzal indokolták, hogy onnan könnyebben támadhatják az IS állásokat.
            Ez önmagában igaz is lehetne, de a helyzet bonyolításával az oroszokat akarják akadályozni, ráadásul igen könnyen konfliktusba kerülhetnek egymással. Az “iszlám állam” infrastruktúráját nagy részben már megsemmisítette az orosz légierő. A sok részre szakadt, de még jelentős fegyverzettel és létszámmal rendelkező iszlám államot teljes egészében csak szárazföldi hadműveletekkel lehet véglegesen felszámolni. Azonban a maradéknak még mindig lesz elég ereje ahhoz, hogy szerte a világban akárhol végrehajtsanak terrorista akciókat – “jó szokásuk” szerint…

          2. Hja, tegnap este olvastam, hogy Pesten is akartak robbantani es lovoldozni a bekeaktivistak. Gondolom pikkelnek Magyarrszagra a kerites miatt.

          1. Visszatartom a lelegzetemet: Erdogan elvtars azt mondta, hogy ha lesz bizonyitek arra, hogy Torokorszag es az IS olajat csencsel, o lemond. Most pedig mar van bizonyitek – Moszkvabol. Tehat addig nem veszek levegot, amig Erdogan le nem mond. 🙂

  11. Ad Vladlen

    Kedves Vladlen!

    Az imént írtam, hogy elemzésed igen izgalmas (krónikás 2015-11-30 – 10:55). Hozzáteszem, intellektuális és gyakorlati politikai is. Egy kérdést föltettem, érdeklődéssel várom, te hogyan látod, amit kérdezek (lásd ott).

    Kérdésemet néhány további szemponttal egészíteném ki. Természetesen tévedhetek, viszont úgy látom, hogy a NATO és Oroszország viszonya eléggé mechanikusan van felfogva, benne Oroszország, a már kapitalista nagyhatalom Oroszország Európával szembeni imperializmusmentessége kvázi abszolutizálva lenne a jövőre nézve.

    Egyrészt ezt elhamarkodottnak gondolom, hiszen nem számol avval, hogy Oroszországban a konzervatív erők fölé kerekedhetnek a radikális jobboldali, illetve agresszív nacionalista irányzatok.

    Másrészt emlékeztet azon időkre, amikor az USA-Szovjetunió viszonyt hajlottunk kizárólag bilaterálisnak felfogni.

    Így azután nem csoda, hogy nem tudtunk igazán mit kezdeni a következőkkel (mi, kommunista alapon ellenzékieskedve morgók sem).

    1956-ból az amerikai külügyminisztérium távirata a moszkvai USA-nagykövetnek: “Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.” (Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének emlékirataiban); “Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.” Rendben, ezt még magyarázható a szuezi válsággal. Ám a későbbi idevonatkoztatható talányok már nem.

    Az USA, a NATO asszisztált Csehszlovákia 1968-as VSZ-megszállásához. Ugyanígy a szükségállapot bevezetéséhez Lengyelországban (1981).

    Holott a magyarázat kiszúrja az ember szemét.

    A NATO nem a Szovjetunió (Oroszország) elleni agresszióhoz szükséges, hanem csupán blokkolásához – adott helyzetben. Ez egy. Kettő: a Szovjetunió/Oroszország pedig az esetleg túlizmosodó Németország európai hatalmi blokkolásához szükséges – az USA számára (hiszen a két legutóbbi világháború történelmi tapasztalata, hogy ehhez Anglia és Franciaország kettőse kevés). Különösen fontos e szempont most, hogy Németország újra egységes.

    Összegezem. Szerintem súlyos hibát vétünk, ha a NATO-t csupán a Közel-és Közép-Kelet balkanizálódása felől nézzük.

    A NATO elsősorban európai tényező, az európai erőegyensúly eszköze, az USA, a nyugat-európai nagyhatalmak és olasz szövetségesük, valamint az Orosz Föderáció hatalmi háromszögében.

    A NATO feloszlatását követelni akkor van értelme, ha Nyugat-Európában baloldali antikapitalista politikai fordulat aktualitásával lehet számolni. Ekkor tényleg megszüntetendő, ugyanis félő, Szentszövetség módjára viselkedne.

    Egyebekben is követelhetjük a NATO feloszlatást, hozzátéve, hogy a feloszlatást kísérő általános lefegyverzésnek része Oroszország lefegyverzése is.

    Különben az általános lefegyverzés tekintetében elfog a szkepticizmus, ha eszembe jut a Népszövetség…

    1. …elfog a szepszis. Többet nem javítok ilyesmit, mert tudom, te nem szőrözöl.

      ““Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”” (Ezt valamelyik, a szuezi válságot tárgyaló feldolgozásból vettem valamikor, de nem lelem, hogy konkrétan honnan, ráadásul, úgy sejlik, másodkézből…)

    2. Köszönöm a sokféle hozzászólást. Nem reagálok a ruszofób, rasszista, prokapitalista megszólalásokra, ezeket trollnak tekintem ezen az oldalon. Krónikás felvetései, kérdései megválaszolandók. Idő hiányában röviden szólok. A NATO megszüntetésének követelése valóban egy átfogó nemzetközi antikapitalista program része, de Magyarországon is követelni kell egy antiimperialista meggyőződésű embernek. Putyin kapitalizmusa, maga a Putyin-rendszer egyedül Ingyenebédnek kellene, hogy tessék, hiszen itt ő rajong a kapitalizmusért, Jelcin kapitalizmusa mintegy ötmillió emberéletet vitt el szerény statisztikai adatok szerint, Putyin kapitalizmusa ehhez képest alulteljesít, méghozzá jelentősen. Tehát ez a szerencsétlen, ahogyan itt valaki nevezte, rémesen zavaros gondolkodású ember, mintha vissza akar térni a szocializmushoz.
      Krónikás viszont azt hiszem, nem olvas engem egészen pontosan. A NATO ma már a globális kapitalizmus globális fegyvere, tehát bármely antikapitalista-szocialista követelményrendszer magában foglalja a teljes leszerelést és a magántulajdon felváltását közösségi tulajdonnal, mint feltételt, amely nélkül a NATO és a teljes leszerelés, így természetesen Oroszországé is, lehetetlen.
      Ám az adott konkrét helyzetben Obama nyilvános megszólalását és a háttérben folytatott amerikai politikát meg kell különböztetni. Az iszlamista Erdogán a NATO vezérkar hallgatólag beleegyezése nélkül biztosan nem merte volna lelőni a bombázót. A politika nem azonos a nyilvános beszéddel.

      1. A globális kapitalizmus egyetlen ellenpólusa ma Oroszország. Még ha kapitalista is…
        Oroszország egyértelműen Szíria mellé állt – nem kevés érdek-identitás miatt. Csak ugye, Asszad ellen először az USA által létrehozott és finanszírozott “szabad Szíria” harcolt, később az ebből kifejlődött “iszlám állam” – amelynek az államisághoz annyi köze van, mint a hajdúnak a harangöntéshez – így az orosz intervenció megoszlik a két Asszad-ellenes ellenzék irtása között. Asszad sem egy elsőáldozós kiscserkész – akinek legnagyobb érdeme az, hogy nem volt hajlandó meghunyászkodni az USA nagyhatalmi törekvéseinek.
        Igaza van annak, aki azt említette, hogy minden mögött az olaj áll, a többi csak smafu…
        S azért fokozatosan kiderülnek a háttérben álló disznóságok is. S még nem tudjuk, Izrael nem véletlenül a nevető harmadik lesz, mert rendesen sunnyog – pedig Szíria volt mindig is a legerősebb ellenfele a térségben.
        Amíg az események nem kerülnek nyugvópontra, egy újabb világháború veszélye igenis reális lehetőség.

      2. Ad vladlen 2015-11-30 – 23:13

        Kedves Vladlen!

        “A NATO ma már a globális kapitalizmus globális fegyvere, tehát bármely antikapitalista-szocialista követelményrendszer magában foglalja a teljes leszerelést és a magántulajdon felváltását közösségi tulajdonnal, mint feltételt, amely nélkül a NATO és a teljes leszerelés, így természetesen Oroszországé is” – szerintem ez fordítva is igaz.

        “A politika nem azonos a nyilvános beszéddel.” – Nem vitattam.

        Fenntartom, hogy a kapitalista, immár nyilvánvalóan világhatalmi pozícióba törekvő putyini Oroszországról feltételezni az imperializmusmentességet vállalhatatlan kockázat Európának. Ennek belátása ugyanakkor nem zárja ki, hogy adott nemzetközi ügyben (Ukrajna, ISIS…) ne állhatna a baloldal Oroszország mellé.

        Amennyiben megintünk itt valakit (nagyon helyesen), hogy ne szítsa a nacionalista szenvedélyeket, legalább annyira kötelességünk jelezni, hogy rendszerkritikus baloldali nem kelt hangulatot Izrael ellen: “Izrael nem véletlenül a nevető harmadik lesz, mert rendesen sunnyog – pedig Szíria volt mindig is a legerősebb ellenfele a térségben”. A hangulatkeltés nem azonos a korrekt bírálattal. Az idézett fogalmazás logikájával Churchill szintén “sunnyogott”, amikor Lengyelország német, majd szovjet megtámadása után nem üzent hadat Sztálinnak is. Továbbá nem értem. Elismerjük az Orosz Föderáció jogát önérdekei védelmére. Ugyanez nem illeti meg Izraelt? Most az a baj, ha nem háborúzik? Ha háborúzik (sapka fent) baj, ha nem (sapka lent), akkor az a baj? Ez lehet a következetes baloldal álláspontja?

  12. Izrael nem lövi le az orosz gépeket, ha véletlenül betévednek izraeli terültre, mint az legutóbb a Golan-fennsíkon történt (igaz, a Golan-fennsík nem Izraelé, csak éppen megszállva tartja) – hanem kommunikációs csatornát létesítettek az oroszokkal, hogy elkerüljék a tévedéseket.

    http://www.vesti.ru/doc.html?id=2692407&tid=95994

    1. Kedves Tovaris!

      Elenk tevedesben vagy. A Golant Izrael annektalta, igy tehat az Izrael resze. Hogy ezt ki fogadja el es ki nem az mas kerdes.

      Mindazonaltal, en radarkezelo voltam a Magyar Nephaderegnek nevezett Leanybalett Intezetben, es gondolom, hogy a nemzetkozi torvenyek ezen a teren a mai napig is ervenyben vannak.
      Katonai repulogepek nem repulhetnek be meg a sajat orszagukban sem a megszabott hatarzonaba, ami ha jol remlik 20 km szeles, parhuzamos a hatarral. Kulonleges engedellyel, illetve kozos megegyezessel persze szabad nekik.
      Itt az a kerdes, hogy Putyinnak vajon volt-e egyezmenye Erdogannal ebben az ugyben, de en errol nem tudok. Viszont fel merem tetelezni, hogy elozetes megegyezes nelkul az orosz gepek nem bombaztak volna szinte kozvetlen a szir-torok hataron. No es hat ahogy Putyin is mondta, miszerint “hatbaszurtak” ot, sejtem, hogy lehetett valamifele atmeneti egyezseg.

  13. Izgalmas elemzés. Ugyanakkor, kérdem a szerzőt, a szöveg következő két megállapítása között nincs ellentét?

    1/ “Utasítsuk el különféle zavaros összeesküvés-elméleteket…”

    2/ “Obama elnök … hozzájárulása nélkül aligha történhetett volna meg az orosz „szövetséges” gép lelövése…”

    1. A szerzo helyett: a vilagsajto kozolte, hkgy a torok gep amerikai adatok alapjan tamadta meg az orosz gepet. Hogy Obama egyetertett-e vele, nem tudjuk, de a szerzo sem fkglal allast e tekjntetben.

      1. Szerintem a szerző éppen hogy konkrétan állást foglal. Megismétlem az idézést tőle: “Obama elnök… hozzájárulása nélkül aligha történhetett volna meg az orosz „szövetséges” gép lelövése”.

  14. Azért kellett egy kis idő, hogy rájöjjenek sokan: a nyugatnak teljesen mindegy, hogy cár, “kommunizmus”, vagy kapitalizmus van Oroszországban. A russzofóbia, amely állami politika rangjára van emelve – mindenek felett.
    Továbbá a féktelen düh és irigység amiatt, hogy az oroszok birtokolják a világ természeti erőforrásainak jelentős részét.
    Imperialistáéknál ez nagyon nagy ok a háborús törekvésekre. De ne feledjük: imperialistáéknál – amíg nem volt “kommunizmus” – az volt a szokás, hogy egymás között osztották fel a világot. Háborúkkal leginkább.

    1. Törökország olaj- és gázszállítója nagy részben Oroszország. A törököknek nincs jelentős mennyiségű olajuk, emiatt is megy az iszlám terrorizmus most már egyre leplezetlenebb támogatása. A terroristák által elfoglalt területeken lévő szír és iraki olajlétesítmények jóval a világpiaci ár alatt szállították eddig az olajat a törököknek. Törökország, mint orgazda, felvásárolta a rablott olajat. Ebből fegyverkeztek fel a terroristák, több tízezer gépkocsival, modern fegyverekkel és sikerült nekik már-már elfoglalni Szíriát. Közben szétlőtték a városokat, emiatt a menekültek tíz- és százezreit irányították nyugat felé, még pénzelve is őket – becsempészve közéjük a később aktivizálandó “alvó” terroristákat.

    2. a russzofóbia indokolt.

      az oroszok két forradalmunkat verték le.

      paks2 – sima hazaárulás.
      orbáni fasisztoid autokrácia támogatása

      remélem bedől ez a szemét putyin rendszer.
      jah persze, ha az amcsik mennek be, akkor azok rohadt imperialisták, ha az oroszok, akkor ők a jogos érdekeiket védik. miféle emberek maguk?

      újabb adalék az elvtársaknak. kis olvasnivaló, mikor épp kijönnek putyin fenekéből levegőt venni:

      http://444.hu/2015/11/29/ket-belga-fizikus-azt-allitja-hogy-mindenki-hazudik-a-torokok-altal-lelott-orosz-geprol

        1. Először is az “ingyen ebéd” úr sületlenségeire:
          Sz 1848-as forradalmat a “Szentszövetség” verte le, az osztrákok, az orosz cári seregek (megakadályozandó a lengyel forradalmi mozgalmakat – ráadásul egy lengyel származású gróf (tábornok) vezetésével – Paszkiewicz), a horvátok és a rossz nemzetiségi politika miatt a Magyarország uralma alatt lévő nemzetiségek.
          1956-ban ellenforradalom volt, jó lenne, ha megszokná. A fasiszta, horthysta ellenforradalmi erőket a Varsói Szerződés keretein belül a Szovjetunió vállalta magára – amelyben a szocialista országok támogatták a Szovjetuniót.
          Paks miért hazaárulás? Mert tudunk vele áramot termelni – s nem kell egy sötét barlangban tüzet csiholni a kovakővel?
          Amikor “elvtársakról” beszél, kikre gondol? Mert mi nem vagyunk az elvtársai, Ön legfeljebb a saját eszmetársait nevezheti “elvtársainak” – wazze.

          1. Ha 1956 ellenforradalom volt, akkor megkerdeznem, hogy mikor es hol zajlott le az a forradalom Magyarorszagon, ami ellen volt?

          2. A cárizmus, hozzáfűzendő, nem csak a “szent szövetség” középkort erőszakkal konzerválni akaró, retrográd és természetellenes feudálfasizmusa okán segített leverni a republikánus-antifeudális, (egyenest: tyrannicida), antiklerikális, sőt szociális akaratokat egyesítő 1848-49-es, hazánk történetének EGYETLEN forradalom-szabadságharc kombinációját, hanem azért is, mert a romanov-gangster valóban saját sorsát vélhette akár előre látni a habsburg-önkényt fenyegető demokrata “veszélyben”. Ráadásul a romanovok sosem voltak oroszok: német és osztrák dinasztiákkal házasodott, az orosz birodalom népeit lenéző germán mixtúra voltak ezek, a cári zászló két harmada a habsburg-bűnbanda zászlaja.

            Az 1956. évi nyilas puccskísérlet az 1945. évi forradalmi átalakulás és annak 1948. évi betetőzése, az antifasiszta erők a fordulat évében aratott győzelme, a nácik felelősségre vonásának érdemi folytatása ellen a cia által támogatott támadása volt.
            Ez máig is látható: valahány náci kutya csak igenli az 56. évi nyilas puccskísérletet, előbb-utóbb mind kikotyogja a fasizmus iránti rajongását. Még az is, aki öt hazugsággal előbb még zsidónak mondta magát – micsoda pocsék álca! (A nácik logikája szerint persze “van értelme” – ők azt képzelik, hogy zsidónak mondva magukat, vagy ilyen nicknévvel, majd mindenki mindent elhisz nekik – de az éles szeműek felismerik a kommunizmusrágalmazás mögött a nácit, az zsidónak álcázott fasiszta trollt pedig visszautasítják. Így járt pl. az a mosho, vagy mi.)

          3. Arról már nem is szólva, hogy tessék átadni az ingyenélő nácinak:
            a) “indokolt” előítélet NINCS. Az előítélet hamis “indokokkal” történő pszeudo”racionalizálása” a fasiszta eszmeiség sajátja. “Fajbiológia”, “geopolitika”, “neoliberalizmus”, “totalitarizmus-elmélet”… Azt kell mondjam, nagyon fontos beismerést tett most a szélsőjobbos troll, hogy a gyűlölködéseket, sovinizmust a saját politikai oldala eszközei szerint kezelte. És mint amerika-istenítő és náci, bemutatta, hogy az usa és a fasizmus VALÓBAN pusztán hiponíma-hiperoníma kapcsolatban állnak egymással.
            b) az 1848-49. évi forradalmat és szabadságharcot a kor szélsőjobbja éppen a forradalom baloldalisága, vagyis forradalmi jellege miatt végletesen megvetette, és inkább a habsburgokhoz fordult. Vagyis éppenséggel az ingyenélő mélyen hallgathat “az oroszok” – fasiszta általánosítás – és “a mi forradalmunk” – azaz, amihez az ingyenélőnek semmi köze – kapcsán, ugyanis speciel ő nyalta volna fel leglelkesebben a kozákok lovai után a

      1. En altalaban nem vagyok sem orosz, sem nemet, sem amerikai, sem magyar parti, de ebben az esetben Putyin elvtarsnak adok igazat.

        Nem Putyin Oroszorszaga kezdte telirakni raketakkal Mexicot es Canadat, valamint Hollandiat, Belgiumot, Norvegiat es Irorszagot, hanem a NATO-t vezette nagyhatalmak tettek ezt meg az Oroszorszaghoz kozel levo orszagokban.

        Nem Oroszorszag avatkozott bele az ukran valasztasokba eloszor, hanem a nyugati hatalmak.

        Putyin elvtars a Kozel-Keleten se akarta kitolni Sziria hatarait egy kisse nagyobb lebensraum erdekeben, hanem Amerika – elsosorban a kis muzulman terror-szereto elnoke – tette lehetove ezt a kaoszt, hogy Asszad elvtarst elzavarjak Sziriabol (es elarasszak Europat es Eszak-Amerikat tobbmilliokra rugo muzulman hordakkal).

        Ez csak a szoksasos nagyhatalmi haboru – jelenleg alacsony szinten – aminek soran egyik nagyhatalom sem engedheti meg maganak azt, hogy gyengenek latszodjon. Ugyanugy, amikor ket ferfi verexik. Ha az egyik felelmet mutat, mar vege is van.
        Sajnos ezert szokott aztan egy alacsony szintu kis kakaskodasbol teljes haboru kialakulni.
        Es ezert is irtam eloszor, hogy en Putyin helyeben elparologtottam volna Ankarat. Az azonnali gyogyirt hozott volna, megmutatvan, hogy “igy jatszon barki is az Orosz Macival”. Az igaz, hogy mindenki jajgatna, hogy milyen csunya bacsik az oroszok, de most nem lenne haborus keszulodes minden oldalon, es az IS problemaja is heteken belul megoldodna..

        1. Már másodszor írod: “Putyin helyeben elparologtottam volna Ankarat”. Eddig “metaforának” olvastam. Immár megkérdem tőled, komolyan gondolod, hogy nukleáris fegyvert kellett volna Oroszországnak bevetnie Törökország ellen?!

          1. Nem metafora. Es nem egesz Torokorszag ellen. Eleg lett volna csak a fovarost elintezni, a csodalatos vezetoikkel egyutt. Abbol nem csak a maradek torok, de a NATO vezeto hatalmai is sokat tanultak volna.
            Igy viszont azt hiszik, hogy lehet tovabbra is packazni az Orosz Macival. Es jol hiszik.

        2. Ha nézné az orosz médiát, láthatná, hogy van ott egy hasonló gondolkodású (állítólag liberális) muki, Zsirinovszkij-nak hívják – aki szintét atombombát akarna hajigálni Ukrajnára és Törökországra. Menjenek, ebédeljenek egyszer együtt, lenne mit megbeszélni…

    3. Igy van. Csak a szokasos nagyhatalmi mocsok.

      Az igaz, hogy Putyin elvtars is keveri a szart a nemzetkozi prondon (lasd pl. irani atomfegyverkezes) de ahhoz kepest, hogy mennyi szart kevert a Szovjetunio regebben, szinte ma mar kezesbaranynak lehet nezni Oroszorszagot.
      Erre, ahelyett, hogy bekenhagynak oket, rajuk ugranak, mint a sakalok. (Persze valoszinu gyengeseget szaglanak a dogevok.)

      1. Mérhetetlenül ócska, hazug, primitív burzsoá szemét, amit itt összehordott. Ön egy russzofób suttyó.

        1. Arról már nem is szólva, hogy a neonyilas gyűlölködés (és a végletes-véglényi tudatlanság) jele putyint, a recarizátort “elvtársazni”, mégpedig folyamatosan. Ez a “mikibácsi” erősen úgy hangzik, mint vonescu gabrescu, (igen, a vasgárdista, aki nyilasvezér lett alcsút akaratából)…

          1. Gyerekek, nektek itt mindenki naci, nyilas, fasiszta, kapitalista, vagy kolonialista lesz, ha a legkevesbe is elter a velemenye a tieteketol.
            De igy legalabb mar ertheto miert kellett annak idejen irtaniuk az elvtarsaknak azokat, akiknek nem tetszett a rendszer.
            Ti, mint minden mas vallasos egyen, tudjatok nagyon jol a lelketek melyen, hogy zoldsegekeben hisztek, es rettegtek attol, hogy valaki meg jobban megingatja a mar amugy is ingo hiteteket.
            Nem kell ennyire felni a massagtol, a masok velemenyetol!!! Epp ezert jobb az olyan demokracia, ahol az egyeni szabadagjogok is meg vannak adva, mint a sotet kozepkort is meghazudtolo kommunista rendszer. Tehat nem csak beszelni, gondolkodni is szabad, es nem felni kell tole, hanem orulni neki! (Tudom, hogy ehhez nektek ido kell, mire meg tudjatok emeszteni.)

            Az elvtars szot pedig altalaban minden olyan hipokritara hasznalom, amelyiknek hatalma is van, amit tobbnyire emberek elnyomasara, vagy irtasara hasznal. Na jo, tudom, hogy ez kisse gunyos, de igy valik Hitler, Sztalin, Obama, Erdogan … stb. elvtarssa.
            Mellesleg, maganlevelezesemben Obamat kizarolag Sas elvtarsnak hivom, egyreszt mert a marxizmus es a mohamedanizmus valami zavaros kis egyvelege keringhet az agyaban, masreszt pedig azert, mert az elso megvalasztasa elott egy Crow nevu indian torzs tiszteletbeli tagjava valasztotta, es a Barack Black Eagle nevet adta neki, ami magyarul Barack Fekete Sas.
            Viccesnek talalom az egeszet.

  15. A török hadsereg a térség második legerősebb hadserege – ezen felül NATO-tag fegyveres erő. A vele való konfliktus végső soron világháborút jelentene.
    Mindenesetre felgyorsult az orosz haderő modernizálása, ami azt jelenti, hogy 2020 helyett már 2018-ra elérik a tervezett szintet.
    A fegyvereik pedig semmivel sem rosszabbak az amerikaiaknál. Sőt. Egy hónap alatt több iszlamo-fasiszta objektumot semmisítettek meg, mint a koalíció összesen.
    Ez a hadművelet a fegyverkonstruktőröknek is sok tervezési adattal szolgál. A legmodernebb repülőgépek pedig még be sem lettek vetve…

  16. A kapitalista üzlet mindent visz. Európában Erdogan kedvelt partner, a hülyék azt hiszik, megoldja a menekült-kérdést. Erdogan a lelövése elott felmérte saját fontosságát…

        1. Akkor miért szólítja Ön a nevezetteket elvtársnak? Jó lenne már rájönni arra, hogy mit jelent az elvtárs szó. Ugyanis annak elég mély és sajátos jelentése van. Mi, azonos elven lévők nevezzük magunkat egymás között elvtársnak.
          Használja csak nyugodtan az “úr”, a Mr. és a hasonló megszólítási formákat.
          Vagy úgy, ahogy én, aki simán azt mondom, hogy Putyin, Obama, Hollande, Erdogan…stb.

      1. miki bácsi, hagyd ebbe ezt embertelenül primitív uszítást. A török elnyomottak nekünk barátaink a szociális szolidaritásban. Nem őket, csak a kapitalizmust és a vele szövetségben álló hatalmi eliteket akarjuk szétzavarni egy humánusabb világ vagy rendszer érdekében. Te meg itt fűtöd a nacionalista szenvedélyeket. Legyen elég. kösz.

        1. Miki bácsi, a “nagy magyar”, gyáván megszökött és disszidált, nem akart hős lenni a “kommunizmus” elleni harcában. Míg mi itthon maradtunk és az ország gyarapodásáért dolgoztunk. Most megkérdezem, ki inkább a hős?

          1. Nov. 30.-an irtam ezt:
            ” En altalaban nem vagyok sem orosz, sem nemet, sem amerikai, sem magyar parti, de ebben az esetben Putyin elvtarsnak adok igazat. ”

            Ez engem “nagy magyarra” tesz? Tovaris, es az uj marxista logika?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *