Ungváry es Gogun aktuális üzenete a Magyar Nemzetben – A patologikus antikommunizmus összefonódása a ruszofóbiával

Próbáltam figyelemmel követni az Alekszandr Gogun történész körül kialakult vitát. Nem igazán tudva eligazodni abban, hogy voltaképpen mi is a vita lényege (netán: voltak-e – és mennyi – zsidó a nácikat 1941 és 1944 között kiszolgáló, fasiszta ukrán félkatonai szervezeteken belül), az a határozott benyomásom alakult ki: a vitát félrevitték eredeti tárgyától.

Meglehet, ez Ungváry Krisztián műve. Szövetségesül híva – és elnyerve – a (mint kiderült) igencsak kétes hírű Alekszandr Gogant. Aki hiába állítgatja: ő nem is ukrán, hiszen Szentpéterváron él. Ráadásul zsidó kötődésű tudományos intézetekben dolgozik. Nyugaton – ahol (az úgy látszik, még mindig bolsevista Kelet-Európával szemben) ő nyugodtan kifejtheti véleményét. Kedves egészségére kívánom

Hogy ő nem is ukrán, hanem Szentpéterváron él… Hát, istenkém. Attól még éppen ukrán is lehet (ha már egyszer ott született). Magával hozott értékítéletét nyugodtan hirdetheti: az intézet vezetése ezt hagyja, elnézi neki. (Lelkük rajta!) Ungváry es Gogun aktuális üzenete a Magyar Nemzetben – A patologikus antikommunizmus összefonódása a ruszofóbiával részletei…

Fekete György: Don-kanyar a nemzettudatban

A magyar királyi szovjetellenes agresszió első, egyszersmind legnagyobb és legvégzetesebb vereségére (1943. január 12-26.) emlékezés kapcsán

A realitás-kontroll beengedése érdekében

A magyar államszocializmus zordabb időszakaiban számon kérték a valamikori nép-fia Horthy-bakától (de az aknamezőre hajtott zsidó és nem zsidó munkaszolgálatostól is), miért nem állt át, miért nem ment át a front szovjet oldalára. Nemeskürty nevezetes könyvrekviemjéig, Sára elhíresült dokumentumfilmjéig, a Tények és tanúk sorozatig nemegyszer ez volt a megengedett személyes emlékezési mód a második világháború keleti frontjának Magyarországot érintő eseményeire, köztük a nemzettudatban Don-kanyar néven rögzült kataklizmára.

Fekete György: Don-kanyar a nemzettudatban részletei…

Putyin butasága vagy Lenin atombombája?

A politikusok azzal a céllal foglalkoznak a történelemmel, hogy mindenkori politikájukat igazolják vele.
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin azt találta mondani a napokban, hogy Lenin atombombát helyezett a modern orosz állam alá azáltal, ahogyan létrehozta 1922-ben a Szovjetuniót. Előre kijelentem, hogy bármekkora butaságnak tűnik is Putyin – valóban képtelen – kijelentése, nem butaságról van szó.
Vannak még olyanok, akik megtanulták rendesen a történelem leckét, és emlékeznek három dologra.

Putyin butasága vagy Lenin atombombája? részletei…