42 hozzászólás “„Az új hidegháború talán még veszélyesebb lesz, mint az előző volt”” bejegyzéshez

    1. Sok sikert hozzá. Én csak akkor fordítok, ha nagyon szükség van rá. Ugyanis nincs rá időm. Amikor ide beteszek néhány orosz anyagot, a vázlatos tartalmát szoktam csak leírni.
      A némettel ugyanígy vagyok…
      Feleségem Leningrádban végzett nyelvtanár, de ő szintén sok mással van elfoglalva. Most pl. éppen ebédet főz…

  1. Kedev es Barátaim, Csehov, Gruz, Tamás és Tovatis! Hazahozott a mentő. Meghatottan olvastam jókívánságaitokat.Lábadozom, azután meg egy olyan munkát kelle elkészítenem, amely évek óta feladatom, de eddig nem tudtam, hogyan fogjam meg. Most talán belevágok. Ez lesz az oka, ha nem merülök el újra különben élvezetes csatározásainkba, amelyeket viszont alkalmasint megkukkantopk. Telefonon elérhető vagyok: 06/1/277-6593.

        1. Ha nem lenne az emberben az élni akarás, akkor minek is élni? Nekem is rengeteg dolgom lenne még, megpróbálok versenyt futni az idővel. Az én egészségem is eléggé rozoga, de a gyógyszerek szerencsére még karban tartanak. Meg ott a kert, ami tavasztól őszig elég munkát ad, Most meg beszorulok a kis műhelyembe, és két kommentár között dolgozom is…

    1. Prof úr! Örömmel láttam a meghirdetett programban, (http://transform.hu/index.php/programok/pr-kulfold/607-meghivo-marx-aktualitasa-korunkban) hogy Ön is előad, kár, h magam nem lehetek ott meghallgatni.
      Kérdésem, hogy meg fog-e külön jelenni valahol az adott előadás, hogy ránézhessünk?
      Másfelől, a nov 13-14-i, a Gazdasági-filozófiai kéziratok kapcsán rendezendő konferenciára Ön jelentkezett-e? Heller Ágnes valóban eltántorító, de lesznek fiatalok a mezőnyben, ígéretes fiatalok is…

  2. Tájékoztatom Kedves Barátaimat, hogy néhány napra, hétre(?) kivon az eü. kényszer a forgalomból. Összepakoltam, a mentőt várom, hogy elvigyenek a sürgősségire, aztán majd ott döntenek (belgyógyászat, urológia vagy sebészet). Fejet kellett hajtanom a szerencsémre rendes, figyelmes háziorvosom előtt.
    A mostanában elkövetett, a szokottnál is több elírásom és elütésem e körülményeimmel függenek össze.

  3. Csehovnak – re 2014-09-17-18:58

    A rendszer nem ad lehetőséget újabb viszonválaszra, ezért reagálok így, külön.

    Próbálkozzunk az Ön által hivatkozott irodalommal, nem elhajózva a misztifikációk és metaforák világába. Levettem polcomról a nevezett Ormos-kötet. Újra megnéztem (élve a gyanúperrel) a Baltikumról szóló részeket. Nos, az Ön „tényszerű” állításával szemben („a balti államokban, közvetlenül azok sztálini felszabadítása előtt, nagyon komoly fasiszta tendenciájú uralmak jelentek meg”) azt kellett olvasnom,hogy 1936-ig(!) végleges vereséget szenvedtek a térség fasiszta „tendenciái”.

    Ennek tükrében nem csoda, hogy Ön elsiklik mindkét konkrét kérdésem fölött, s elkezd „szilvázni”…

    Nem mellesleg. Ormos Máriát jómagam is megbíráltam – http://nol.hu/velemeny/meltatlan_meltatas-333711 -, mégpedig a Népszabadságban. Ám tisztelem annyira munkásságát, hogy az Ön egyik tételére alkalmazott minősítésére, „hazugság”, nem vitt rá a lélek. Ormosnak valóban oda kellett volna külön helyezni, hogy NÁCI típusú fajelmélet nem volt. És nem volt rendszerszerűen kifejtett, doktrínaként megfogalmazott fajelmélete. A zsidók szakmányban történő halálra küldése a Salói Köztársasággal kezdődött, ami ugye az olasz fasizmus végjátéka. Korábban, a líbiai „rendcsinálások”, majd az etiópiai és szomáliai agresszió során valóban érvényesült egyfajta, a „fehér ember” felsőbb rendű civilizációját valló nézet. De, a gyakorlatban! Továbbá: hivatalosan nem hirdették, hogy a Afrika arab és néger lakói az emberiség ártalmára lennének. Evvel együtt Olaszország vegyi fegyvert is bevetett az etiópok ellen… Ez is rettenetes, mégis Ormosnak igaza van alaptételében, hogy lényegesen különbözött a nácik fajelméletétől (ami – tudjuk – a „végső megoldás” torkollott, számos ok következtében).

    Megismétlem hát a két konkrét kérdést. Ha ezeket megint negligálja (hozzászámítva, hogy mást adott elő igazolásként az Ormos-kötetből, mint ami benne van, akkor e vita folytatását részemről indokolatlannak gondolom.

    1/ Mire értendő az Ön által „demokratikus szomszédnak” titulált ország, amelyet baltikumi apróállamok fenyegettek?

    2/ Miféle levéltári anyagok tartalmazzák a történelmi igazságot a fenti tétel tárgyában? A Jezsov, utóbb Berija (Jagodát most nem említve) vezetett titkosszolgálaté? Igen, ezek valóban tartalmazzák, azonban nem az Ön állítását igazolóan, hanem azt cáfolóan. Az „összeesküvéstől” való félelem pszichózisa (illeszkedve a sztálini egyeduralomhoz) az efféle anyagok LEGFONTOSABB forráskritikai szempontja. Arra már nem is térek ki, hogy Ön az ex cathedra állítását lebegteti: „a titkosszolgálatok archívumait feltörő, a szovjetellenes, náci összeesküvések, uszítások, felbujtások láncolatát feltáró kutatás tudná csak teljes mélységében kimutatni”… Egyébként a szovjet archívumok általánosan nyitott kutathatóságáról Krausz Tamást kérdezném meg az Ön helyében, mielőtt a jelenben „feltörést” követelnék. Ám ide ajánlom a „A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban” c. munkáját (közösen Varga Éva Máriával), konkrétan a bevezető tanulmányát (Előszó).

    Szóval, maradjunk a tényeknél. Mert ha valakit az vezet, hogy mindenképpen győztessé váljon újra és újra az általa harci porondnak, de legalábbis önkritikával nem összeférő önérvényesítő terepnek tekintett interaktív online kommunikációban, annak nincs mit mondanom. És az Ön lekezelő stílusát már nem tárgyalom, csupán példázom („Próbáljuk meg” kifejezéssel indítja – mint ha katedráról intézné üzenetét, amit Professzorunk sose tett – a szóban forgó kommentjét).

    Összegezve. A minimum. Öntől visszalépést várok a hamisan hivatkozott Ormos-kötet Baltikumot tárgyaló részeit illetően. Vagyis választ az Ön állításához kapcsolódó, ám Ön részéről negligált két konkrét kérdésemre (itt fent meg az előző kommentemben). Amennyiben e vitát folytatni kívánja velem.

    1. Legfontosabb elütési hibák jelzése (elnézést kérek, de rögtön ide fogalmaztam), vagyis helyesen:

      „Levettem polcomról a nevezett Ormos-kötetet.” (Második bekezdés második mondata.)

      „Ám tisztelem annyira munkássága egészét, hogy az Ön által – Professzor Asszony egyik tételére – alkalmazott minősítésre, “hazugság”, nem vitt rá a lélek.” (Negyedik bekezdés, második mondat.)

      1. Most látom,hogy Csehov még egy provokatív, de nem igaz tételt csempészett jelen szövegébe.

        Ideemelek egy blogbejegyzésemből, amelyben összefoglaltam a Horthy-rendszer jellegéről folytatott vitát (a honi történettudományban), s annak kimenetelét (bizonyítva: nem Romsics Ignácz originális felfedezése, miszerint tarthatatlan e rendszer általánosan fasisztának minősítése, ami egyéb iránt valós).

        >…már az 1960-as években jelentek meg komoly tudományos munkák, amelyek szerzői visszafogottan fogalmaztak a lovastengerész országlásáról (Szinai Miklós, Szűcs László). Az 1970-es évek derekától számosan – a nyolcvanas évtizedben már meghatározó trendként – a Horthy-rendszer egészét kifejezetten nem fasisztának írták le. Jellemzésekor nagy hangsúlyt helyeztek strukturális változásaira, az árnyalt megközelítésre: Ránki György, Berend T. Iván, Ormos Mária, Incze Miklós, Lackó Miklós, Szabó Miklós, Juhász Gyula, L. Nagy Zsuzsa, Sipos Péter, hogy csak néhány tudóst említsek.

        Mire Romsics nagy dérrel-dúrral belépett a magyar történettudomány megváltójaként, addigra kollégái között régóta konszenzus alakult ki a következőkben (összefoglalom):

        1919-1921. A Horthy-rendszer kialakulása. Ekkor markáns pre-, illetve profasiszta („előfasiszta”, fasizmusba tartó), illetve protofasiszta („ősfasiszta”) jegyek.

        1922-1931. A Horthy-rendszer konszolidációja, sikerévei és válsága. Tekintélyelvű, korlátozott parlamentarizmus.

        1932-1937. A Horthy-rendszer fasizálódása. A nagybirtok és a nagytőke mellé belép az uralomba a felső katonatiszti-államhivatalnoki csoport (mögötte az egyre hangosabban elégedetlen, őrségváltást követelő úri középosztállyal; az utóbbi alatt meg már tolakszik-kavarog a szélsőjobboldali politikai szervezkedéseknek, pártoknak tömegbázist képező, zsidógyűlölő, fasiszta „forradalomra” vágyakozó szociális massza: az úri középosztály alsó rétegét jelentő katonatiszti és hivatalnoki-értelmiségi elemek, antiszemita kispolgárok és alkalmazottak, s a kimondott csőcselék, lumpenfigurák). A külpolitikában az angol-francia irányú tájékozódást egyértelműen felváltja az olasz, majd német orientáció (előzményei az 1920-as évek végén, még Bethlen idejében).

        1938-1944. A Horthy-rendszer fasiszta jellegű. Nácibarát külpolitika. Rasszista belpolitika (zsidótörvények sorozata), amelyet sokkal inkább generáltak belső – hazai – követelések, semmint a hitleri Németország kívánságai.

        1944. E szakasz kezdete szinte naptár szerinti konkrétsággal meghatározható: Magyarország német megszállása (1944. március 19.). Vége úgyszintén: Szálasi Ferenc nyilas puccsa, náci segédlettel. A Horthy-rendszer a fasiszta, pontosabban a nemzetiszocialista rendszerváltozatok egyikévé züllik. Igaz, korlátozott szuverenitással, de Horthy államfő marad (saját döntéséből), lényegében – tudván-tudva! – pilátusi módon asszisztál a teljes magyar vidéki zsidóság náci megsemmisítő táborokba deportálásához és – hol háttérben maradással, hol aktívan – biztosítja, hogy a magyar társadalom szövetségeseknek tekintse Hitler katonáit, hogy az ország egységét-rendjét megőrizve fokozza háborús részvételét és Németország gazdasági kiszolgálását, hogy a közigazgatás a német elvárásoknak megfelelően működjön (41 főispáni helyből 29-et új emberrel töltenek be a gettósítás zavartalansága érdekében!), hogy a többpártrendszer de facto megszüntetésével a parlamentarizmus maradékát felszámolják (a Keresztény Néppárt, a kormánypárt MÉP és MMP, valamint a nyilasok pártjának kivételével minden pártot betiltanak, s ugyanígy járnak el a szakszervezetekkel és a sajtó nagy részével, továbbá 124 egyesülettel).<

        http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/09/30/Jut_eszembe/

        1. Nos, ebben az esetben akár a fasizmus valaha megtörtént létezését is eltagadhatja, amennyiben a mellékes részletekbe erőszakkal belefeledkező szőrszálhasogatás valamint a tekintélyekre hivatkozás remekbeszabott példáit elfogadjuk.
          A fasizmus ideáltípusát keresni annyit jelent, mint kiválasztani egyetlen személyt mondjuk az egész emberiségből, és aki fikarcnyival is eltér az illetőtől, az kirekeszteni az emberiség köréből.
          Természetesen, ez a módszer ma nem ismeretlen: számtalan hortirehabilitátor működik így: „Ha – mondják – a hortizmus akár egy fikarcnyival is eltér a hitleri rendszertől, akkor már nem olyan, tehát VÁLLALHATÓ.” Ugyanekkora erővel mondhatják ezt a szálasi-féle hortizmusra is. A valóságos analógiát eltakarni jelentételen, két ország eltérő szerkezetéből eredő, a lényeg tekintetében elhanyagolható mellékismeretek birtokában, ez a fasiszta jelleg relativizálása. (Ezt a feudalizmus létének visszamenőleges tagadása során gyakorolta be a szélsőjobb, mondván: ha a francia feudalizmus más volt pár pontban, mint mondjuk a török, akkor mintának véve a francia feudalizmust, a többi ország teljes középkori történelmét elhazudhatjuk büntetlenül. Válaszom erre is csak az: Arisztotelész ezt már lejátszotta anno: az ember definíció szerint kétlábú. De látunk féllábút, aki mégis ember. Most mit kezdjünk? A válasz, hogy ne játszadozzunk hülyeségekkel, ugyanis a fasiszta rendszerek mentegetése bűn és egyben felbújtás fasizmusismétlésre. És csak azért, mert szőrszálhasogató pszeudoentellektüellek hülyeségeket hordtak össze már a hetvenes években is, még nem kell feladnunk az emberiség jogát a fennmaradásra, vagyis „vállalhatónak” tartani a Pilsudski, horti, orbán, obama, majdan stb. fasizmusokat.)

          A baj, szemmel láthatólag, hogy egy értelmes definíció hiányában minden álértelmiségi megfeledkezett a fasizmus valódi jelentőségéről: ez pedig a tőke (és gyakran a feudális maradványok) nemzetiszínekkel fellobogózott kereszteshadjárata a kommunizmus ellen, egyben pedig a nemzeti tőke agresszív terjeszkedési vágyának kifejeződése.

          Innen már érthető, miért látok én élesebben, mint mások? Mert én radikeliter hajlandó vagyok a jelenségek eredetének, okának kimutatására. Ez marxista hozzáállás. Nem leragadni a felszínnél, és elfogadni a hazugságokat, hanem az okok és összefüggések felkutatása ott, ahol mások tekintélyeket papagájolnak, mert úgy kényelmesebb. Egy kritikai társadalomelmélet mindig radicalis kell legyen, és nem (a szó kanti értelmében) dogmatikus.

          Köszönöm!

          1. Kedves Csehov!

            Nos, nézzük az Ön állításait és a tényeket.. Ormos Máriáék (lásd előző kommentemet) nem mentegetik a fasizmust, a nácizmust, a Horthy-rendszert se. „Csupán” analitikus és komparatív eljárást követnek. Az Ön által hivatkozott kötetében a nácizmust a fasizmus legradikálisabb változatának nevezi – szövegszerűen. Továbbá tény, hogy antiszemita fajelmélet a fasizmus végjátékáig (a salói köztársaságig) nem jellemezte Mussolini rendszerét. Itt írok erről (is): http://nol.hu/archivum/archiv-471642-273965

            A kétszer is föltett két kérdésemet immár másodszor negligálja, holott mindkettő szoros tárgyszerűséggel kapcsolódik az Ön állításaihoz:
            1/ “Hogy ezek milyen veszélyt jelentettek a demokratikus szomszédra” (Ön) – melyik ország volt a “demokratikus szomszéd”?
            2/ Miféle levéltári anyagok tartalmazzák a történelmi igazságot a fenti tétel tárgyában? A Jezsov, utóbb Berija (Jagodát most nem említve) vezetett titkosszolgálaté? Igen, ezek valóban tartalmazzák, azonban nem az Ön állítását igazolóan, hanem azt cáfolóan. Az “összeesküvéstől” való félelem pszichózisa (illeszkedve a sztálini egyeduralomhoz) az efféle anyagok LEGFONTOSABB forráskritikai szempontja. Arra már nem is térek ki, hogy Ön az ex cathedra állítását lebegteti: “a titkosszolgálatok archívumait feltörő, a szovjetellenes, náci összeesküvések, uszítások, felbujtások láncolatát feltáró kutatás tudná csak teljes mélységében kimutatni”… Egyébként a szovjet archívumok általánosan nyitott kutathatóságáról Krausz Tamást kérdezném meg az Ön helyében, mielőtt a jelenben “feltörést” követelnék. Ám ide ajánlom a “A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban” c. munkáját (közösen Varga Éva Máriával), konkrétan a bevezető tanulmányát (Előszó).

            E két kérdés sorozatos figyelmen kívül hagyása megkérdőjelezi az Ön vitapartneri hitelességét.

            Szerintem lehet, hogy Ön marxista, ám igencsak szektás módon. Meg tetszett ragadni Andics Erzsébet és Nemes Dezső szemléleténél. Tekintélyszemélyekre hivatkozással gúnyolja mindazokat a tisztességes történészeket (lásd megint fent), akik segítettek ellépni Andics és Nemes meghatározta felfogástól – Romsics Ignác ellenében soroltam fel őket. Ez már debattőrség.

            Nem kizárt, gondolom, hogy Ön kollégám (marxizmus tanszék vezetője vagy munkatárs lehetett), ellenben nézeteiből, azok előadásának agresszivitásából a tudományos szocializmus tantárgy színvonalas, de már régen megcáfolt tételeinek sokaságát érzékelem. Önt olvasva rám az a múlt jelenik meg, amikor – például – a Komintern a szociáldemokratákat szociálfasisztáknak bélyegezte.

            Megköszönöm a kérdésben kettőnk között lefolyt vitát, folytatását azonban nem látom produktívnak.

            Üdvözlettel: FGY

  4. Olvasgatom a hozzászólásokat, majd eszembe jut, hogy valamelyik nap az „ellenzéki” klubrádióban hallottam, hogy „Molotov-Ribbentrop” paktum napját az EU-ban néhány ujdondác (köztük fatornyos kicsi hazánk) javaslatára a kommunizmus áldozatainak napjává nyilvánították. Mozgalmat kellene indítani arra, hogy a müncheni egyezmény napját a kapitalizmus áldozatainak napjává tegyék. Csehország biztosan támogatná. 😀
    Sajnos attól tartok, hogy a magyar „értelmiségnek” nincs humorérézéke egy a megvalósulthoz hasonló idióta javaslat megtételére.
    Sajnálom néha Krausz Tamást, hogy a szép és nagyon értékes történettudományt a szeme láttára ennyien gyalázzák folytonosan. Politikusok, újságírók … „történészek”és Schmidt Mária… ebből a szempontból az én helyzetem könnyebb 🙂 a tovarisé is, de a Tanár Urat sem irígylem, van neki mit hallgatni egész nap arról, amit ő nagyon tisztességesen művel.

    1. A dolog pikantériája, hogy Molotov, Sztálin és a szocializmus mocskolására használják fel azt, aminek valóban a nyugat volt a magvetője, tetszik vagy sem: mert az ún. Curzon-vonaltól (és azt kik erőszakolták ki?) keletre a lakosság döntő többsége ukrán illetve belorusz volt, ezeket a kisebbségeket a soviniszta, tkp. fasiszta Pilsudski rendszere elnyomta és terrorizálta a „felsőbbrendű” lengyel faj nevében.
      Ergo: a SzÚ kiszabadította a rabságból az elnyomottakat, ráadásul külön humor, hogy Pilsudski, Gitler lengyel ikertestvére tehát saját német ikertestvére mancsa által bukott.
      Szóval, nézzük meg: kik is itt az áldozatok, mi a bűn, és ki a felbujtó?

        1. Ez ügyben egy másik kutatási irány a mérvadó: Ormos Mária: „Fasizmus-nácizmus” Magvető 1987. Bár a könyv alapvető tendenciája a fasizmus igazolhatatlan mentegetése, hiszen a nácizmust, ami pedig a fasizmus egy formája, el akarja választani a fasizmustól, mégis, tartalmaz egy-két fontos adatot. Például, hogy a balti államokban, közvetlenül azok sztálini felszabadítása előtt, nagyon komoly fasiszta tendenciájú uralmak jelentek meg. Hogy ezek milyen veszélyt jelentettek a demokratikus szomszédra, azt mélyebb, a titkosszolgálatok archívumait feltörő, a szovjetellenes, náci összeesküvések, uszítások, felbujtások láncolatát feltáró kutatás tudná csak teljes mélységében kimutatni.

          1. „Hogy ezek milyen veszélyt jelentettek a demokratikus szomszédra” Melyik ország volt a „demokratikus szomszéd”?

            „a titkosszolgálatok archívumait feltörő, a szovjetellenes, náci összeesküvések, uszítások, felbujtások láncolatát feltáró kutatás tudná csak teljes mélységében kimutatni” Talán a nagy perek? Hiszen azok során minden koholmányt nyilvánosságra hoztak – igaznak feltüntetve. Különben ismerem Ormos Mária nevezett munkáját, amelyben a fasizmus igazolt mentegetésével se találkoztam.

          2. Próbáljuk meg szóképpel: a kapitalizmus a prunus subgenus. (Szilva) Annak egyik fajtája mondjuk a besztercei, a másik a Stanley. APRÓ, tulajdonképpen lényegtelen különbségek vannak.
            No: az olasz fasizmus a kapitalizmus besztercei fedőnévvel ellátott rothadása, a náci fasizmus pedig a Stanley.
            A valóságban nincs különbség köztük. (Hazugság, hogy az olasz fasizmusnak ne lett volna fajelmélete, sőt, hazugság, hogy ne lett volna antiszemita.) A hortifasizmus se különb.

          3. Hadd idézzem egy barátom definícióját: (vázlatosan, nem szó szerint.

            Fasizmus: a társadalom középrétegeinek lecsúszásakor kialakuló mozgalom, amely megmutatja, hogy a középrétegek nem értik lecsúszásuk valódi okát, a kapitalizmus törvényszerűségeit. Bűnbakot keresnek és találnak. Egy karizmatikus vezér mögé sorakoznak fel, akinek nézeteit kritika nélkül fogadják el. Erre példa az olasz fasiszta mozgalom, Mussolinivel. Korporatív, „munka alapú” társadalmat hirdetnek, látszólag hegemónia és kapitalizmus, vallás ellenes, a baloldaltól eltulajdonított jelszavakkal. Populizmus és demagóga.

            Nácizmus: Mindezek megtartásával az ideológia kiegészítése a „felsőbbrendű” faj műelméletével, a zsidók mint fő ellenségek, valamint az alacsonyabb rendű népek feletti rendelkezési jog, beleértve az iparszerű megsemmisítésük lehetőségét is. Ennek fő ideológusa Hitler.

          4. @tovaris 09. 18.: Nem rossz, de legyünk óvatosak, amennyiben ez a definíció túlságosan nyit arra a szocdem, azaz kollaboráns hazugságra, hogy úgymond a fasizmusban a kispolgár „legyőzte” a tőkést. Elég megvizsgálnunk, hogy milyen gazdasági szerkezetűek a fasiszta országok, azt kell lássuk, hogy ezekben a nagytőke a helyén marad, és korlátlanul uralkodik. A kispolgár mindössze – a „nemzeti érdekegység” hazugsága mentén – azt képzelheti, hogy ez most legalább részben az „övé”.
            Tehát a dolog valóságbeli gyökeréről ne feledkezzünk el: a fasizmus – kapitalizmus, nacionalista, klerikális, néha jólétet ígérő álbaloldali jelszavakkal fellobogózva.
            De ehhez egyfelől Dimitrovot, másfelől Ulbrichtot érdemes olvasni.
            Akinek számára a tárgyilagos gazdasági- szociológiai vizsgálat eredménye az „sztálinista” és „koholmány” – miközben Sztálin és Rákosi büszkélkedhet azzal, hogy számtalan kínos igazságot csak az ő idejükben mertek kimondani – az azt mondja ezzel: „Zighejl! soha az igazság ne derüljön ki, inkább az összeesküvés-elméletek, semmint a valóság! Mert a valóság a legkeményebb sztálini szigorra indítana, a gyávák, az árulók és a telivér fasiszták viszont jobb, ha azt hazudják, hogy az ‘bűn’!”

        2. Hát igen. Ma a „felszabadult balti köztársaságokban” az orosz kisebbséget nyomják el. Tehát az igazság nem egyszerű! AZ EU-ban megkülönböztetés van nemzetiségi alapon. Szép új világ!!!!

  5. Putyin taktikát váltott. Nagyszerűen kihasználta a vallásos-nacionalista érzelmeket is. Miközben megállapíthatta, hogy az oroszok és a volt szovjetköztársaságokban igen nagy a nosztalgia a Szovjetunió iránt.
    Ez főleg a szovjet kulturális értékek megőrzésében és a 2. világháborús hagyományokban érződik. Napi rendszerességgel figyelem az orosz sajtót – nem csak a külföldieknek szólót – és ezeket tapasztaltam. A szovjet rendszer alatt a sztálinizmus egyik káros ideológiai hatása pont a történelmi hagyományok elhanyagolása és a vallással fennálló viszonyában mutatkozott meg.
    A kommunisták a kapitalizmus bírálata mellett mindazokat a putyini elképzeléseket támogatják, ami Oroszország nagyhatalmi érdekeiért folynak.

    1. „…a sztálinizmus egyik káros ideológiai hatása pont a történelmi hagyományok elhanyagolása” Utóbb ez változott (a nagy Honvédő Háború idején): Alekszandr Nyevszkij, Rettegett Iván, Nagy Péter, Kutuzov… A Rákosi-rendszer pedig megcsinálta a maga osztályharcos-népi „nacionalizmusát”.

    2. Felületes ítéletnek látom azt az állítást, hogy a sztalinscsina idején „elhanyagolták” volna a „történelmi hagyományokat” – ugyan miféle szempontból látszik így?
      Mert az biztos, hogy Vaszilij Jan és társai történelmi regényei, az Eisenstein-féle Ivan Groznij vagy éppen a szovjet történészet Sztálin idején is működtek, viszont, nagyon egészséges módon, nem költöttek „faji” mítoszokat, hanem, mint radikálisok (radix – a szó eredeti értelmében. lásd Marx Károly: A hegeli jogfilozófia kritikájához. MEM 1. k.) az embert és a társadalmat történelmi terméknek tekintették, ekképpen persze egy nemzetek feletti, a haladó vonalat képviselő cselekvési típust, a nép haladó hagyományait (értsd: a forradalmi-érdekvédő harcok emlékeit) igencsak hangsúlyozták.
      (Ezért persze tűnhet úgy, mintha nem nyúltak volna a történelemhez, de hogyan is nyúltak volna? A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtti szemlélet „történelmi hagyományai” a kancsuka és a kereszt, a címzetes, lovagi rendjeles idióták, rizsporos semmirekellők, gazemberek, párbaj”hős” sorozatgyilkosok, népnyúzó senkik és álmatag Oblomovok hatalommegőrzésének és szentesítésének gyakran soviniszta-nacionalista felhangú hagyományrendszere volt. Ugyan ebből a szemétből a szocializmus mit profitálhatott volna? Hiszen ez is csak olyan, mint nálunk a Szécheny-Wérbőczi-Tisza kultusz, sőt, az erőszakkal átértelmezett kuruckultusz, aminek a történelmi kurucokhoz semmi köze.Tehát el kellett dobni.)
      Attól tartok, az hathatott önre, hogy a hungaristák ma, akár egykor az elődeik, vagy a nácik, mindenáron „Erbe”-szerű, „faji” megalapozottságot akartak adni a német/hortista tőke igényeinek, ezért látszólag „sokat foglalkoztak/nak” a történelemmel – valójában: hamisítják azt. („Ősmagyar” dolgok lettek kitalálva a ’90-es években, éppúgy, ahogy a XIX. század a semmiből találta ki visszamenőleg a turult és a krikszkraksz „írást”…) Ők, mikor állandóan a történelemről hazudoznak, csak látszateredményeket mutatnak fel.
      Ezzel szembeállítva a baloldal valóban nem foglalkozik a történelemmel, de legalább nem is hamisítja azt. Nekünk, baloldaliaknak, nem szabad irígykednünk a szomszéd kertjében magasodó fröccsöntött fenyőkre, könyörgöm! A mi kertünk szerénynek látszik, de környezetbarát. És ez a fontosabb.

      1. Kedves Csehov, anélkül, hogy vitatnám bármely állítását (bár sematizmus bőven akadt az akkori és a későbbi államszocialista történelemszemléletében, lásd hazai nevek: Révai József, Molnár Erik, Mód Aladár), mert a polgári történetírásban is érvényesült egyfajta osztályalapú sematizmus (amelyre éppen Ön mutat rá igen érzékletesen), szeretném jelezné, hogy Tovaris egy ízig-vérig kommunista és a társadalmi-történelmi kérdésekre fogékony mérnök, vagyis reál értelmiségi. Ezekben a témákban minden bizonnyal én se fogalmazok hiba nélkül, holott történelemtanár valék, azonban inkább elhordozom, ha engem szednek ízekre.

        Kérem, bocsássa meg Tovaris, hogy kéretlen prókátoraként megszólaltam. Önt is kérem, kedves Csehov, hogy jelen megnyilvánulásomat ne értékelje valamiféle koalíciós fellépésnek baráti-elvtársi disputánkban.

      2. Köszönöm, Fekete György, Gyuri barátom kiegészítését a megítélésemmel kapcsolatban. Kedves, Anton Pavlovics, az utolsó bekezdésével maradéktalanul egyetértek. Mint volt sztálinista, én is a „helyén” kezelem Sztálint. A történelmi távlatok úgyis mindent meg fognak világítani, persze, csak azoknak, akik ezt akarják is….

        1. Kedves Tovaris, én egy pillanatig sem akartam önt semmivel vádolni, ez távol állt tőlem.
          Mindössze megkíséreltem találni magam számára egy magyarázati sémát, hogy vajon „mihez képest” látszik a baloldali történelemtanulmányozás a sztalinscsina idején a történelmi hagyományok „elhanyagolásának”, és spekulatíve beszéltem.
          Sajnálom, ha félreérthető voltam, és kedves Fekete úr, önnek is köszönöm a jóindulatú, de szerencsére életveszélyt-elhárítani-nem-kényszerült közbenjárását.
          (Mellesleg én tényleg úgy látom, hogy sajnos a jobboldali történelemolvasat az udvaroncokról szóló anekdoták és a feudálisoknak való fanfározás szintjén ragad le, míg azért baloldali olvasatok kénytelenek a nagyobb mélységekbe merülni a történelem mozgásai kérdésében, sőt, általánosságban elmondható, hogy valóban vannak osztályos jellegű eltolódások a két különböző történelemszemlélet érdeklődésében – de hát ez már a két szemlélet alapállásából is következik.)
          Magyarán: úgy tűnik, tévedtem az attitűdtulajdonításban, de remélem, azért sikerült olyat is mondanom, ami akár elindíthat egy reflexiót, újrafelfedezést… Jó lenne ezeket a kérdéseketis megvitatni és kikutatni és értelmezni – ha akad majd valakinek ideje rá. Nemde?

  6. Krausz Tamás professzor kommentje rövidebb, mégis többet mond a témában, mint ez a cikk. Idézem (a zömét):

    „Amerika mindent elrendező keze… Miközben állandóan öngólt is rúgnak. Megteremtik a káoszt és utána vereséget szenvednek, befolyásuk a világban csökken. A koncepciók erre semmi magyarázatot nem adnak, mert picit sematikusak. …nem elég felülről a struktúrát vázolni és az alsó szinteket, helyi érdekeket figyelmen kívül hagyni. Az USA Ukrajnában egyfelől nyert, mert elég rendesen összeveszejtette az EU-t Oroszországgal, másfelől veszíteni fog, mert a NATO bukja a Krímet és Kelet-Ukrajnát. Tehát Oroszország a szankciók ellenére sem legyengülve kerül ki az egészből, hanem éppen ellenkezőleg. Egy új “polaritás” részeként. (…) Az új világrend, amely most épül ki a bukott jaltai szisztéma helyén, nagyon multipoláris lesz. Ennek a multipolarizmusnak a szerkezetét kellene jól megérteni.”

    http://hu.mebal.eu/a-hegemon-torekvesei-egy-megrendult-vilagrendszerben-felvetesek/ – krausz T. 2014-09-12 – 23:57

Hozzászólás a(z) Fekete György bejegyzéshez Válasz megszakítása