Csikós Sándor: UKRÁN HAZAFIAK TÜNTETÉSE AZ UNGVÁRI MAGYAR FŐKONZULÁTUS ELŐTT

Május 23-án az Ukrán Hazafiak Országos Egyesülete tüntetést rendezett Ungváron, a magyar főkonzulátus épületénél.

Az akció résztvevői követelték a magyar kormánytól, hogy ne avatkozzon be Ukrajna belügyeibe, SZÜNTESSE BE A MAGYAR ÚTLEVELEK KIADÁSÁT – illetve ne folytasson spekulációkat az anyanyelvvel, illetve az oktatással kapcsolatban.

Az akciót TÁMOGATTÁK AZ ATO (1) RÉSZTVEVŐI, illetve a „Honvédő” elnevezésű társadalmi szervezet tagjai. Oleg Alekszandrov, az Ukrán Hazafiak Országos Egyesületének ügyvezető elnöke arra szólított fel, hogy az ukrán nyelv őriztessék meg, mint az Ukrán Nép államalkotó tényezője. Egyszersmind azzal vádolta meg a magyar hatóságokat, hogy Putyin, Moszkva totalitárius diktátorának a javára űznek játékot, illetve kezet emelnek Ukrajna területi integritására.

AZ UKRÁN HAZAFIAK A MAGYAR ÚTLEVELEK LEADÁSÁRA SZÓLÍTOTTAK FEL.

Az akció résztvevőinek körében hazafias felhívások hangzottak el: Kárpátalja – az Ukrajna! A mi nyelvünk: ukrán! Orbán szégyellje magát! DICSŐSÉG UKRAJNÁNAK! DICSŐSÉG A NEMZETNEK! (2)

A tüntetők hazafias tartalmú röplapokat osztogattak az ungvári lakosság körében.

Az akció végén a főkonzulátus képviselőjének átadtak egy, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett, követeléseket tartalmazó nyílt levelet. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett felhívásban, egyebek mellett, ez áll: „Követeljük, hogy a magyar vezetés hagyjon fel az Ukrajna belügyeibe való beavatkozás, illetve a nemzetiségek közötti gyűlölködés szításának szégyenteljes politikájával. BOCSÁSSÁK RENDELKEZÉSRE AZON UKRÁN ÁLLAMPOLGÁROK TELJES LISTÁJÁT, AKIK – AZ UKRÁN ALKOTMÁNY MEGSÉRTÉSÉVEL – MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPTAK, illetve közöljék a magyar állampolgárság megadásának jogi indokait. A MAGYAR KORMÁNY HAGYJON FEL A PUTYIN PARANCSÁRA FOLYTATOTT, UKRÁNELLENES POLITIKÁJÁVAL. Az ukrán nyelv: az ukrán lakosság államalkotó anyanyelve.”

Érdemes megjegyezni, hogy a tüntetés előtti éjszakán az egész városban terjesztették A JOBB SZEKTORNAK AZT A RÖPLAPJÁT, MELY VALAMENNYI MAGYART FELSZÓLÍT ARRA: „FONTOLJÁK MEG A TÖRTÉNELMI HAZÁJUKBA VALÓ KITELEPÜLÉST”. E röplapok arra is felszólítják UKRAJNA ÖNTUDATOS ÁLLAMPOLGÁRAIT ÉS HAZAFIAIT, HOGY NE SZEGJÉK MEG A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL SZÓLÓ UKRÁN TÖRVÉNYEKET.

A röplapon, továbbá, ez áll: UKRAJNÁBAN CSAK EGY NYELV – AZ UKRÁN –, ILLETVE EGY, EGYSÉGES UKRÁN ÁLLAMPOLGÁRSÁG LÉTEZIK. Azok számára, akik magyar állampolgároknak érzik magukat, és ehhez megvannak a megfelelő irataik, van értelme megfontolni a történelmi hazájukba való áttelepülést.”

MEGJEGYZÉSEK:

(A nagybetűs kiemelések a fordítótól származnak.)

(1) ATO – „Terrorellenes Művelet”2014 áprilisában így nevezték el a Donbassz tiltakozó mozgalmainak erőszakos, FEGYVERES úton való letörésére elhatározott büntető expedíciót. Az ATO-t először 2014. április 7-én hirdette meg Alekszandr (Olekszandr) Turcsinov, a parlament elnöke, egyben ügyvezető államfő (ez utóbbi minőségében). Mivel még az új kijevi vezetésben is egyesek visszahőköltek a saját népük – illetve annak egy része – elleni büntető terrorhadjárat ötletétől, előbb a CIA vezérigazgatója, majd maga Joe Biden akkori amerikai alelnök – külön e célból – Kijevbe látogatott, hogy kikövetelje az ATO beindítását. (Két hónappal korábban Amerika lármázott a leghangosabban, amikor a törvényes ukrán elnök, A „Berkut”(„Királysas”) nevű KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉGET BE AKARTA VETNI, HOGY VÉGET VESSENEK a Kijev központjában három hónapja tartó véres, erőszakos zavargásoknak).

Az ATO („Terrorellenes Művelet”) elnevezéssel, egyrészt, leplezni kívánták, hogy egy, a hivatalból a rendőri erők által elvégzendő feladatra – AZ ALKOTMÁNY FELRÚGÁSÁVAL – a hadsereget vetik be. Másrészt az ATO elnevezéssel azt kívánták sejtetni, hogy a Donbasszba, úgymond, orosz terroristák hatoltak be, és tőlük kell megmenteni a lerohanni kívánt Donbassz lakosságát.

Ez év télutóján azonban az álarc lehullt: a Donbasszban folyó terrorhadjáratot átkeresztelték azzá, ami mindig is volt: a hadsereg hadműveletévé („Különleges Erők Művelete”, OOSZ). Az új elnevezéssel egyben Porosenkó elnök még egy legyet ütött egy csapással: a hadsereg főparancsnokaként ő vált a hadműveletek irányítójává (így gondolván learatni a Donbassz térdre kényszerítésének babérjait). Egyben megnyeste az őt hatalmában és személyében egyaránt fenyegető titkosszolgálati lobbi túlsúlyát.

(2) Ezek a második világháborúban, Hitler oldalán harcoló fasiszta ukrán segédcsapatokban honos köszöntések egyik fele. A mai Ukrajnában nem nehéz hozzáképzelni a köszöntések másik felét („Dicsőség Ukrajnának! / A hősöknek dicsőség!”; „Dicsőség a nemzetnek! / Halál az ellenségre!”)

https://www.politnavigator.net/chemodan-vokzal-vengriya-piket-v-uzhgorode.html

UKRÁN HAZAFIAK TÜNTETÉSE AZ UNGVÁRI MAGYAR FŐKONZULÁTUS ELŐTT

(KOMMENTÁR)

  • Május 23-án az Ukrán Hazafiak Országos Egyesülete tüntetést rendezett Ungváron, a magyar főkonzulátus épületénél.

Az akció nem újdonság: az ukrán szélsőséges nacionalisták eszköztárában benne vannak a jelentős (vagy többségi), nem ukrán helyi lakosság elleni, megfélemlítő erődemonstrációk. Ilyenek rendszeresen vannak a Donbassz ukránok által megszállt városaiban – Szlavjanszkban, és kiváltképpen, az elukránosításra kiszemelt, orosz többségű Mariupol kikötővárosban.

A mostaninál megfélemlítőbb akciók zajlottak le Ungváron is. Például 2016. március 15-én – amikor az ukrán nacionalisták a magyar nemzeti ünnepről tartott megemlékezésre válaszul tartottak fenyegető felvonulást:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/07/09/500e2a7d9442c048ba4660609a367447.jpg

Ott is jelen voltak „az ATO veteránjai – jelesül a hírhedten náci „Azov” terrorbrigád, illetve a Jobb Szektor is, amelyik a második világháborús ukrán fasiszta segédcsapatoktól örökölte meg vörös-fekete zászlaját.

(Máig sem tudom, hogy az „Együttnek”a tavaly februári Putyin-látogatás elleni „fütyülős” tüntetésén, a féltucatnyi ukrán zászló mellett, mit keresett még a második világháborús ONU/UPA = Jobb Szektor vörös-fekete zászlaja is. Kettő is: az egyiket egy banderista egyenruhában parádézó hadastyán lobogtatta a kezében. Nesze neked, „baloldal”!)

Ha már olyan kényesek az urak Kijevben a nemzeti méltóságra, mondanák már el azt is: ki és miért vonult fel ukrán zászlókkal egy, csak Orosz- és Magyarországra tartozó esemény ellen tiltakozva? Nem beavatkozás-e a magyar belügyekbe, hogy ukrán állampolgárok Putyin MAGYARORSZÁGI látogatása ellen tüntetnek – BUDAPESTEN. (Próbálnék meg én tüntetni Kijevben a soron következő, magas rangú amerikai vendég látogatása ellen! Minimum, bilincsben toloncolnának ki az ország területéről.)

Rendszeresen gyalázzák meg a vereckei honfoglalási emlékművet is (ez még a szovjet időkben is meg- megesett). A feliratok: „itt Ukrajna van”; „Halál a magyarokra!”

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/10/15/213016cc215f364e24b295f395c58628.jpg

És hát, mit ne mondjak, az (ukrán) „nemzet lelke” sem éppen bizalomgerjesztő e kép jobb oldali pannóján:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/07/09/d2eb8979ec34eda290f82a6f78a42a97.jpg

  • Az akció résztvevői követelték a magyar kormánytól, hogy ne avatkozzon be Ukrajna belügyeibe…

Erről az az aranyos kis eset jut az eszembe, amikor Ljubov Nepop nagykövet asszony és kísérete – elhaladván egy trafik (vagy mi) előtt – ó, borzalom atyja, ne hagyj el! – a kirakatban megláttak egy térképet, amin a Krím Oroszország részeként szerepelt. Nosza, legott „ELBESZÉLGETÉSRE” RENDELTÉK BE AZ UKRÁN NAGYKÖVETSÉGRE A BOLT TULAJDONOSÁT (még jó, hogy ott nem pakolták be egy furgonba, hogy meg sem álljanak vele az SZBU [az ukrán gestapó] pincebörtöneiig, ahol, mint orosz ügynököt, az „oroszbarát szakadárok” támogatóját, terrorszervezet pénzelőjét, az ukrán területi integritást belülről fúró férget vallatták volna előbb ki, majd ítélték volna el uszkve 13-15 évre. Mindez, persze, fiktív rémtörténet. Azt azonban sehogy sem értem: MILYEN ALAPON, HOGY MERÉSZEL EGY KÜLFÖLDI ÁLLAM BÁRMIFÉLE ELJÁRÁST FOGANATOSÍTANI, MAGYAR TERÜLETEN, EGY MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR ELLEN – OLYASMIÉRT, AMIT AZ ILLETŐ MAGYAR TERÜLETEN KÖVETETT EL?!

Erről jut eszembe egy másik történet is – ez már ijesztőbb. És még felháborítóbb. 2016 tavaszán Hollandiában népszavazást tartottak arról, hogy az ország kormánya ratifikálja-e az EU és Ukrajna között megkötendő társulási szerződést. A külső felderítés vezetője ENGEDÉLYÉRT FORDULT POROSENKÓ ELNÖKHÖZ: HADD PRÓBÁLJA MEG BEFOLYÁSOLNI A HOLLANDIÁN BELÜLI FEJLEMÉNYEKET – AKÁR FIZIKAI „RÁHATÁS”SEGÍTSÉGÉVEL IS (!!!) Magyarán: ENGEDÉLYT KÉRT ARRA, HOGY AZ UKRÁN JOGHATÓSÁGOT KITERJESSZE HOLLAND TERÜLETRE, MEGFÉLEMLÍTSE, HA KELL, FIZIKAILAG IS INZULTÁLJA, saját országuk területén! AZ UKRAJNÁNAK NEM TETSZŐ HOLLAND POLITIKUSOKAT, KÖZÉLETI SZEREPLŐKET. Ez vajon nem beavatkozás-e egy másik ország belügyeibe? Egy szó, mint száz, egy a Donbassz ügyével rokonszenvező HOLLAND PARLAMENTI KÉPVISELŐ TANÁCSADÓJÁNAK autóját, az autópályán nekiszorították az elválasztó korlátnak. Az illetőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Azt a kijevi rezsimet egyébként messzemenőkig támogató Hollandia rendőrsége is elismerte, hogy a baleset szándékos volt. (A képviselő, egyébként, „értett a szóból”: lemondta a Donbassz aktivistáival tervezett közös programját.)

  • …Szüntesse be a magyar útlevelek kiadását… (A tüntetők által osztogatott röplapok) arra is felszólítják Ukrajna öntudatos állampolgárait és hazafiait, hogy ne szegjék meg a kettős állampolgárságról szóló ukrán törvényeket.

Csak jelezni szeretném: az ukrán legfelső vezetésből szinte mindenki zsebében ott van két – esetleg még annál is több – külföldi államnak az útlevele. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök amerikai állampolgár is volt. Ahogy amerikai állampolgárságot kapott – már jó pár évvel korábban, a CIA-nak tett szolgálatainak jutalmaként Valerij Nalivajcsenkó, a kijevi puccs győzelme után az említett SZBU első igazgatója. Aki a szervezet székházának egyik teljes emeletét az ilyen-olyan amerikai titkosszolgálatok rendelkezésére bocsátotta (oda „bennszülöttek” attól kezdve be sem tehették a lábukat”). Magán az épületen, az ukrán mellett, éveken át ott lobogott az amerikai zászló is. Mígnem ezt már a rezsim udvari sajtója is megelégelte.

  • –… illetve ne folytasson spekulációkat az anyanyelvvel, illetve az oktatással kapcsolatban.

Hát, az ember már csak ilyen: jár az agya, spekulál. Következtet. Például amikor azt hallja: az csak néhány év haladék a nemzetiségek gyermekeinek, hogy a negyedik osztály végéig még anyanyelvükön tanulhatnak. Még pár év, és már azt sem: 2020 és 2023 között megtörténik a teljes átállás arra, hogy a gyermekek az iskola legelső napjától kezdve, kizárólag ukrán nyelven tanuljanak. Hogy születőben van az „igazi” nyelvtörvény is: ami majd megtiltja, hogy a nemzetiségek egyáltalán anyanyelvükön szólaljanak meg. Évek óta folyik az orosz nyelv kiszorítása a tömegtájékoztatásból. Kezdték az oroszországi tévécsatornák adásainak blokkolásával. Folytatták az orosz nyelvű csatornák, illetve adásidő folyamatos, drasztikus csökkentésével. Az eredendően kétnyelvű országban ma már a közigazgatásban, egyéb ügyintézéskor már csak ukránul lehet beszélni. Újabban már az üzletekben is tilos oroszul kiszolgálni.

A hajdan inkább orosz nyelvű Kijevben mostanra megszűnt az utolsó, orosz tannyelvű iskola is. Hmelnyickij városában a polgármester azt is megtiltotta, hogy az utcán oroszul beszéljenek. A 2014 nyarán elfoglalt – elsöprő többségében oroszok, illetve oroszajkúak lakta Mariupol kikötővárost az ukránosítás kísérleti terepévé tették: a még megmaradt néhány orosz tannyelvű iskola az ősszel kezdődő új tanévben már nem indíthat majd új első osztályokat. A városban megkezdődött az etnikai tisztogatás is. A Nyugat-Ukrajnából, Galíciából érkező, „hithű” ukránok számára elfoglalják immár nem csak az üresen álló lakásokat, de megkezdődött az orosz lakosság kiköltöztetése otthonaiból, hogy a helyükre a galíciaiak települjenek (megkezdve egyben a város nemzeti-etnikai összetételének a megváltoztatását is).

Ráadásul Mariupol – miként a Donbassz maga is – nemzetiségi összetételét tekintve igen tarka: száznál is több az ott élő nemzetiségek száma. Eleik többnyire egy-másfél évszázada érkeztek az akkor gyors ipari fejlődésnek induló, és így munkahelyeket kínáló Donyec-medencébe. (Mariupolt az 1770-es években – II. Katalin parancsára – fekete-tengeri görögök alapították.) A sok nemzetiség közötti összekötő nyelv az orosz volt, még a Donbassz ukrán lakossága is kezdett eloroszosodni. (Sokan ugyan ukránoknak tartják magukat, ám beszélni leginkább csak oroszul – esetleg a helyi sajátosságú, kevert nyelven – tudnak.)

Irina Farion (egyetemi tanár Lvovban), a 2014-ben új rezsim első oktatási „miniszter””asszonya”, aki szerint az oroszokat már 1654-ben ki kellett volna irtani (csoda-e, ha a legkövetkezetesebben orosz tudatú régiók menekültek és meneküln(én)ek Ukrajnából:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/03/27/0496b108f61af3f41fd6cbf96262f196.jpg

És ki is az, aki „szítja a nemzetiségek közötti gyűlölködést”? Ki verte össze (sőt, lőtte agyon) 2014. február 20-án, Korszun-Sevcsenkónál, a Kijevből hazatartó krími tüntetőket? Kik is ostromolták meg a krími autonóm parlament épületét, ahol a képviselők (az Oroszországhoz történő csatlakozásról szóló) népszavazás kiírásáról készültek dönteni? Kik szorítják ki az orosz nyelvet a mindennapok használatából? Egy, az ukrán fogságot megjárt házaspárból (csak a feleséget engedték el, a férj ma is az ukrán börtönökben ül) az asszony elmondta: Oroszországból származó férjét, az egyik vallatás során, kifejezetten azért verték össze, mert nem tud ukránul.

  • …Az akciót támogatták az ATO résztvevői…

Például az ilyenek, akik legtöbbje nem is kárpátaljai születésű. Hanem a szomszédos, az ukrán nacionál-fasizmustól leginkább fertőzött megyékből (Lvov, Ivano-Frankovszk) valók. Akik egyébként a magját adták a Majdan néven ismert, három hónapig tartó véres, erőszakos tobzódásnak. Akik ellen, 2014 nyarán, önvédelmi osztagok kezdtek alakulni Kárpátalján, látva, hogy mi folyik Kijevben, illetve a közvetlen szomszédságban.

Ők tehát az ATO résztvevői, veteránjai, akik támogatták az ungvári főkonzulátus előtti tüntetést. Nem csak támogatták, részt is vettek rajta. (Uraim, Budapesten, ébresztő! Dörzsöljék ki szemükből az álmot, és jól nézzék meg, kiket is pátyolgatnak! És ne csodálkozzanak, ha az ilyenek kést döfnek a hátunkba):

Az egyik kép az „Azov” terrorbrigádról. A sárga alapon lévő fekete jelkép az SS egyik alakulatának volt a jelképe:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/05/25/21e89aa4c6cfde841b80f5bb2ccb8de5.jpg

Összenő, ami összetartozik. Az ATO veteránjai Kijev főutcáján. (Jelzem: jobbszélről annak az országnak a zászlaja látható, amelynek kijevi nagykövetsége ÜDVÖZÖLTE AZ UKRAJNAI NEMZETISÉGEKET – KÖZÖTTÜK MAGYARJAINKAT – JOGAIKTÓL MEGFOSZTÓ OKTATÁSI TÖRVÉNYT):

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/04/08/a3d1b3e35b7f541c4fbff4373224cd5b.jpg

Egy másik kép az „Azov”brigádról:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/02/14/12b09114a9ab1534da166c1692d697ff.jpg

Az „Azov”brigád és szellemi nagyapjuk:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/13/050b3eb1d9acbf9d11be5b36d8a3b6d2.jpg

Ma ezek „tartják fenn a rendet”

https://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/13/d422db6655e339026b5e4a22450f2a91.jpg

A Jobb Szektor – a második világháborús, fasiszta ONU/UPA vörös-fekete lobogójával – mostanra politikai párt és félkatonai alakulat is lett.

https://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/13/18b51c7f49e40e01cb9e89d0ab9350cc.jpg

Az „Azov”brigád néhány brigantija pár pillanata gyújtott alá egy keresztre feszített hadifogolynak

https://static.kepfeltolto.com/orig/2015/04/26/832c79c92bafa0f595d38f41792a9cad.jpg

Ezen a képen is minden együtt van, ami összetartozik:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2015/04/26/1a50c08531ae6d457611cf5e790b5128.jpg

  • Oleg Alekszandrov, az Ukrán Hazafiak Országos Egyesületének ügyvezető elnöke azzal vádolta meg a magyar hatóságokat, hogy Putyin, Moszkva totalitárius diktátorának a javára űznek játékot – illetve kezet emelnek Ukrajna területi integritására.

…Az akció végén a főkonzulátus képviselőjének átadtak egy, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett, követeléseket tartalmazó nyílt levelet. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett felhívásban, egyebek mellett, ez áll: „Követeljük, hogy a magyar vezetés hagyjon fel az Ukrajna belügyeibe való beavatkozás, illetve a nemzetiségek közötti gyűlölködés szításának szégyenteljes politikájával. (…) A magyar kormány hagyjon fel a Putyin parancsára folytatott, ukránellenes politikájával.

Porosenkó elnök rögeszméje, kezdettől fogva, hogy ármádiája a Donbasszban orosz reguláris csapatokkal áll szemben. Akik agressziót követtek el Ukrajna ellen, hogy feldarabolják, bekebelezzék.

Bárkit, akit az ukrán hatóságok letartóztatnak – vagy a Donbassz bármelyik elfogott vagy elrabolt harcosát – végső soron azért vallatják, kínozzák, hogy ismerje be: ő az orosz titkosszolgálatok ügynöke, kémje, diverzánsa, illetve az orosz reguláris hadsereg fegyverese. Vagy, legalábbis, egységüket hivatásos orosz tisztek irányítják.

Miért van erre szüksége Porosenkónak?

  • Erősíteni kell a „hazafias” szellemet az ukrán lakosság körében. Ébren kell tartani bennük a külső fenyegetettség érzését. Mindez ahhoz is szükséges, hogy – a honvédő háború szükségleteire hivatkozva – tovább lehessen srófolni a lakosságot sújtó népnyúzó intézkedéseket.
  • Elterelni a figyelmet a katasztrofális gazdasági és szociális helyzetről. A „veszélyre”hivatkozva el lehet fojtani (brutálisan is) az elégedetlenkedést.
  • Meg kellett és kell valahogy magyarázni: hogy van az, hogy a Donbassz „büdös prolijai”szedett-vedettnek mondott csapatai (főleg a háború kezdetén) sorozatban mérték a vereségeket az akkortájt „Európa legjobb hadseregének” mondott kijevi ármádiára. (Mostanra Lavrov orosz külügyminiszter „Minszkjei”és fegyverszünetei bénaságra, végső soron harakirire kényszerítik a Donbassz néphadseregeit.)
  • „Az orosz veszély”bűvszó a saját oroszellenességükbe hovatovább beleháborodó – sőt, már bele is háborodott nyugati vezetők számára. Gondolkodás nélkül nyílnak tehát a bukszák, jönnek a fegyverek, több mint félszáz ország zsoldosainak ezrei, katonai és titkosszolgálati szakértők, kiképzők, katonai és civil tanácsadók. (Miközben, Porosenkó „elnökkel” az élen, elég jól keresnek a beáramló nyugati – elsősorban amerikai – gazdasági és katonai segélyek megcsapolásából. Porosenkó bábelnök magánvagyona megduplázódott, mióta ő az ország vezetője)
  • A kijevi rezsim az „orosz veszély” jelszavával az amerikai vezetés (azon belül is, a háborús lobbi) keze alá dolgozik. Készségesen vállalja a csatlós, az eszköz szerepét az oroszellenes terveket dédelgető amerikai vezetők célkitűzéseiben, Oroszországnak egy helyi háborúba való berángatási törekvéseiben.

Porosenkó, a kijevi rezsim legtöbb blöffje, kitalációja, szemenszedett hazugsága, a tények elferdítése, visszájukra fordítása mind-mind ezzel, „az orosz agresszióval” függ össze. A legkirívóbb e téren az a nap volt, amikor a különböző szereplők, egyetlen nap leforgása alatt, négy különböző adatot közöltek arról, hogy hány orosz katona is van a Donbasszban. A vezérkari főnök kikottyantotta, hogy egy sem. (Hamar visszakozni kényszerült). Egyik helyettese már négyezerről, kevéssel később Porosenkó már kilencezerről beszélt. A csúcsot azonban aznap a távoli New Yorkból is mindenről jól értesült Samantha Powers amerikai ENSZ-nagykövet tartotta, aki húszezer orosz katonát említett. (Nos, hát így tessenek hinni az amerikai-ukrán propaganda kettősnek).

Ilyen nemtelen eszközökkel is célt lehet azonban érni. Főleg ha Nyugaton HINNI AKARJÁK ezt a tömény hazugságáradatot. Ezt próbálják „alátámasztani”az ilyen-olyan foglyokból megfélemlítéssel, bántalmazásokkal, kínzásokkal kicsikart „vallomásokkal”, amikor kamerák előtt kell felmondaniuk az ukrán titkosszolgálat által előre leírt „vallomások” szövegét.

Ha az illető nem elég kezes, akkor akár 10-15-18 évet is rásózhatnak. A LEGÉRDEKESEBB, HOGY A LEGSÚLYOSABB VÁDPONTOK KÖZÖTT HANGZANAK EL AZOK, amelyeket az Orbán Viktornak írt pimasz nyílt levél is tartalmaz: az orosz titkosszolgálatok embere, az ő parancsaikat hajtja végre; felforgatja Ukrajnát; Ukrajna területi integritása ellen tör.

Ennek alájátszott az Együtt „fütyülős tüntetése” Putyin 2017. február 2-i budapesti látogatásakor. Ahol nem kevesebbet vágtak Orbán Viktor fejéhez, hogy ő Putyin embere, az orosz titkosszolgálatok védik korrupt, zsarnoki hatalmát. Cserébe Orbán NEM LÉP FEL AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK DESTRUKTÍV, DEZINFORMÁCIÓS, A NATO (ÉS EU-) TAGORSZÁGAINAK BIZTONSÁGÁT VESZÉLYEZTETŐ PROPAGANDÁJA ELLEN. (E sorok íróját pedig azzal jelentette fel az Index 2017. január 31-én megjelent interjújában, hogy, orosz ügynökként, az egyik fake csoport adminisztrátoraként menedzseli e propaganda terjesztését. Szaftos kis koncepciós per kerekedhetnék belőle Kijevben, ha e sorok írója, valamiképpen, az ukrán titkosszolgálat kezei közé kerülne. Alkalmas arra, hogy újra „ráébressze”Európát „az orosz agresszió” veszedelmeire – főleg most, a Donbassz ellen indítandó, utolsónak remélt nagy roham előtt, vagy közben. )

A feljelentő cikk nyilván fölkeltette (a CIA ukrajnai fiókszervezetének tekintett) ukrán nemzetbiztonsági szolgálat, az SZBU figyelmét is. Az ukrán parlament pedig három éve felhatalmazta az ország titkosszolgálatait: a célszemélyt nem csak Ukrajna, de külföldi államok területén is elrabolhatják és Kijevbe hurcolhatják. (Lásd még a Magyarország által az ukrán szuverenitás ellen indított támadás.)

SZIGETVÁRI VIKTOR, az Együtt társelnöke VOLTAKÉPPEN AZ SZBU ÁLTAL SUGALMAZOTT TÉTELEKET ÜVÖLTÖTTE BESZÉDÉBEN. Amely kitételek feltűntek az Orbánnak címzett, pimasz nyílt levélben is. Összenő hát, ami összetartozik: a magyarországi un. „baloldal” – illetve az amerikai (és ukrán) titkosszolgálatok. EZÉRT LÁTHATTUK BUDAPEST UTCÁIN A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚS UKRÁN FASISZTA SEGÉDCSAPAT, AZ OUN/UPA vörös-fekete lobogóját. kettőt is.

  • A (tüntetők által osztogatott) röplapon, továbbá, ez áll: UKRAJNÁBAN CSAK EGY NYELV – AZ UKRÁN –, ILLETVE EGY, EGYSÉGES UKRÁN ÁLLAMPOLGÁRSÁG LÉTEZIK. Azok számára, akik magyar állampolgároknak érzik magukat, és ehhez megvannak a megfelelő irataik, van értelme megfontolni a történelmi hazájukba való áttelepülést.”

Ukrajnában csak egy nyelv létezik… Eldicsekedtek-e ezzel az ukrán hivatalos kiküldöttek az EU, a NATO, az Európa Tanács, az EBESZ – az ENSZ – fórumain? A Donbasszban, speciel, 130-nál is több nemzetiség él. Ezek, okkal feltételezhetjük, egymás között anyanyelvükön beszélnek. A DONBASSZBAN EGYÉBKÉNT MINIMUM KÉT NYELV LÉTEZIK: MA IS HIVATALOS NYELV AZ UKRÁN. Vannak ukrán iskolák, egyetemek, a feliratok nagyobb része ma is ukrán.

Ukrajnában csak egy nyelv létezik? Az ország más vidékein nem mindenütt értik A NYUGAT-UKRAJNAIAK, A GALÍCIAIAK BESZÉDÉT. Egy, Ukrajna központi részeiben élt, ott letartóztatott testvérpár elmondta: mikor Nyugat-Ukrajnába kerültek, tanulniuk kellett az ottani nyelvjárást. De nem is csoda: A csupán ALIG SZÁZ ÉVE LÉTREJÖTT ELSŐ UKRÁN ÁLLAMNAK MÉG NEM VOLT IDEJE ÖSSZERÁZÓDNI, EGYSÉGES NEMZETTÉ SZERVEZŐDNI. Magas rangú ukrán vezetőkkel is megesik, hogy rosszul, orosszal keverten beszélik az ukránt.

És hát, igen. „Az egységes ukrán nemzetet” legalább hétszerre fércelték össze 1654 óta. Előbb a Dnyeper jobb parti területei. Majd Ukrajna nyugatibb részei, a XVIII. század végén. Majd a Krivoj Rog – Donyecki Népköztársaságot csapták oda Ukrajnához, 1922-ben. Akkortájt lett „ukrán” Ogyessza is. Az egykori kelet-lengyel területeket 1939-ben csatolták (Szovjet-) Ukrajnához. 1940-ben (kárpótlásul az addig Ukrajnához tartozó Moldáv Autonóm Köztársaság elcsatolásáért) Ukrajnáé lett Észak-Bukovina és Dél-Besszarábia (ahol 2015-ben csírájában fojtották el a helyi bolgárok autonómia-mozgalmát). A kárpátaljai ruszinok 1944 végén A SZOVJETUNIÓHOZ akartak csatlakozni: ehelyett 1946-ban Ukrajnához csatolták őket. 1954-ben pedig Hruscsov akkori pártfőtitkár – egy nagyúri gesztussal – Ukrajnához csatolta át az oroszok lakta Krímet (a helyi lakosság megkérdezése nélkül), felrúgva ezzel nem csak a vonatkozó törvényeket, de a szovjet alkotmányt is. (A 2014. március 16-i népszavazás csak ezt a törvénytelenséget orvosolta, és, a nép akaratából és aktív mozgalma mellett, helyreállt a történelmi igazság.)

És hogy egy és oszthatatlan Ukrajna… A minszki béke-megállapodás egyik pontja szerint UKRAJNÁNAK FÖDERATÍV ÁLLAMMÁ KELL ÁTALAKULNIA. Mondani sem kell: (a nyugati „partnerek” teljes cinkossága mellett) UKRAJNA SEMMIT SEM TELJESÍT EBBŐL A MEGÁLLAPODÁSBÓL. LEGKEVESEBBET PEDIG ÉPPEN A FÖDERATÍV ÁLLAMMÁ TÖRTÉNŐ ÁTALAKULÁST ELŐÍRÓ PONTOT. Ha Porosenkó erről tárgyalgat is – néhány órával később, legkésőbb pedig másnap, a legnagyobb lelki nyugalommal jelenti ki: föderáció pedig nem lesz.

  • Érdemes megjegyezni, hogy a tüntetés előtti éjszakán az egész városban terjesztették A JOBB SZEKTORNAK AZT A RÖPLAPJÁT, MELY VALAMENNYI MAGYART FELSZÓLÍT ARRA: „FONTOLJÁK MEG A TÖRTÉNELMI HAZÁJUKBA VALÓ KITELEPÜLÉST”.

És hogy ki menjen el Kárpátaljáról? Több szerénységet, panove! UKRÁNOK, 1944-ig, soha nem éltek Kárpátalján. Élt ellenben egy, az ukrántól eltérő másik szláv nép, a ruszinok. Akik önálló nemzeti létét az ukránok, egész egyszerűen, nem ismerik el. És hát Kárpátalja, minimum 900 évig, egyvégtében a Magyar Királyság része volt. 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság ellen felvonuló csehszlovák hadsereg szállta meg, hozzájuk tartozott 1938-39-ig. A magyar fennhatóság néhány éve után, 1945-ben A SZOVJETUNIÓ ÉS CSEHSZLOVÁKIA KÖZÖTTI, az erről szóló külön megállapodás értelmében, AZ UTÓBBI ÁTENGEDTE A SZOVJETUNIÓNAK KÁRPÁTALJÁT. Így lett „ukrán”. (Erről Ukrajnában azt hazudják: Kárpátalját az 1919-ben volt, un. „Ukrán Népköztársaság” vette birtokba. Holott a nacionalista Petljurának kisebb gondja is nagyobb volt Kárpáraljánál (tán nem is tudott róla): előbb a lengyelektől kapott ki, majd a Vörös Hadsereg fenyegette hatalmát, legvégül pedig a nagyorosz soviniszta, fehérgárdista Gyenyikin generalisszimusz vetett véget az ukrán nacionalisták államának. OTTHON, KÁRPÁTALJÁN, A MAGYAROK VANNAK. Ha valaki hívatlanul betör egy másik ember otthonába, és ott elkezd rendezkedni, parancsolgatni, a házigazda általában kipenderíti az ilyet otthonából. Úgyhogy csak ne tessenek pattogni: örüljenek, hogy eddig megtűrték magukat. A magyarok is ezerszer több okkal mondhatnák a hívatlan, pimasz, követelőző – ráadásuk újabban még kötekedő, duhajkodó vendégnek: fel is út, le is út: bőrönd – vasútállomás – Kijev!

Ukrajnában ma szabadulni akarnak a szovjet örökségtől. Ez az ő dolguk. Ám: vigyázat! Ukrajna eddigi területeinek közel fele a szovjet korszakban lett Ukrajnáé. Ha szabadulni akarnak a szovjet örökségtől, akkor lehet szabadulni a szovjet időkben kapott területektől is – közöttük Kárpátaljától.

 

 

 

19 hozzászólás “Csikós Sándor: UKRÁN HAZAFIAK TÜNTETÉSE AZ UNGVÁRI MAGYAR FŐKONZULÁTUS ELŐTT” bejegyzéshez

  1. A konkrét cikkbeli témákra vonatkozóan érdekes kontraszt rajzolódik ki. Egyfelől Orbán szembesül azzal a típusú nacionalizmussal, amit a magyarok képviseltek a szomszédos országok többségi lakosságával szemben. A nacionalizmus óriási bumeráng.
    Putyin és Orbán viszonya is érdekes. A kézigránát lóbálná a partizánt? Putyin alapvető politikája a reá háruló nyugati fenyegetés és nyomásgyakorlás csökkentése – ebbe az Orbánnal való, elsősorban orosz érdekképviselet is belefér.
    Hogy kinek van nagyobb szüksége a másikra – találgatni sem érdemes. Mindenesetre a magyar „baloldal” szovjet- és orosz ellenessége a baloldal teljes hitelvesztését eredményezte.Az Orbán-rendszer leváltásáért még az ördöggel is szövetkeztek, ahelyett hogy a kommunista-szociáldemokrata „erőkkel” szövetkeztek volna.
    Ennek nagy böjtje lesz, ha Orbán megbukik és a „baloldali” kormányoknak alaposan be kell nyalni…Mert mindentől függetlenül, Magyarország sokban az oroszoktól függ, bármilyen politikai rendszer is van hatalmon.
    A kelet-ukrajnai „állóháború” viszont már veszélyesen hosszúra nyúlt. Szükséges lenne az oroszok konstruktív beavatkozására, de mint már többször is mondtam, a dolog nagyon kényes és veszélyes. Az ukrán rendszert belülről kellene megváltoztatni és visszatérni az Oroszországhoz fűződő viszony normalizálásához.
    Ráadásul Novorosszija szocialista, antikapitalista államberendezkedést szeretne, amely nem illik bele az Orosz Föderáció jelenlegi államszerkezetébe.
    Talán meg kellene idézni a Szovjetunió szellemét?

    1. Mellesleg több fórumon engem is bolsevista, kommunista, zsidó, kágébés ügynöknek neveztek, aki „oroszbérenc hazaáruló” – hogy csak a „legszalonképesebb” jelzőket soroljam…
      Ekkora tartalmilag és logikailag már eleve ellentmondó marhaságokat csak a félművelt, fasiszta/náci izék tudnak kitalálni.

  2. Ukrajna esetében az abszolút negatív (mármint a progresszióhoz való viszony).

    2014. február 22-én – három hónapi véres, erőszakos zavargások után – elűzték az ország törvényesen megválasztott elnökét, Viktor Janukovicsot.

    A hatalmat a zavargásokat irányító szűk csoport ragadta meg – amely kezdettől fogva szélsőségesen nacionalista, sőt kifejezetten fasiszta huligánokra támaszkodott ennek során. Azon a napon az alkotmányt, minden vonatkozó jogszabályt lábbal tiporva, megfosztották hatalmától az elűzött államfőt (aki a 2014. február 20-i véres provokáció nyomág kirobbant pogromhangulatban menekülni volt kénytelen.

    A hatalmat tehát egy gyors ütemben a fasizmus felé tolódó junta ragadta meg. Amely elfojtotta a puccs ellen tiltakozó, az ország föderatív átalakítását követelő tömegmozgalmakat. Két, délkeleti megye, Donyeck és Luganszk (a Donyec-medencében, oroszul Donbassz) azonban szembeszállt a juntával. Mivel amaz nem volt hajlandó szóba állni az elégedetlenkedőkkel, a két megye előbb a szuverenitását nyilvánította ki (2014. április 6-án), majd bő hónappal később (2014. május 11-én) népszavazásra bocsátotta a két korábbi megye kiválását Ukrajnából, önálló népköztársaságokat (Donyecki, illetve Luganszki) kiáltva ki. A választók több mint 80 százaléka járult az urnákhoz, a megjelentek több mint 90 százaléka a függetlenségre szavazott.

    Ekkor már folyt azonban a kijevi junta katonai büntetőhadjárata a két megye ellen. Május elejétől a „Terrorellenes Műveletnek” nevezett hadjárat szabályszerű (bár mindmáig furcsa, korlátozott) háborúvá fajult. Amelyben a kijevi rezsim ármádiája szabályszerű népirtásba kezdett: bombázta, nehéztüzérséggel, akna- és gránátvetőkkel – utóbb pedig rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal, foszfor- és kazettás bombákkal támadta, elsősorban a békés polgári lakosságot, illetve a létfontosságú közműveket. A kijevi hadsereg által elkövetett háborús bűntetteknek se szeri, se száma (kínzások, fosztogatások, gyilkosságok. A közkeletű, mintegy tízezres számmal szemben a halálos áldozatok száma elérheti a 80-100 ezret is (ha beleszámítjuk a két hadsereg veszteségeit is, mely veszteségek – mindkét részről – több tízezerre rúgnak. És a polgári áldozatok száma is jóval meghaladhatja a tízezret. A folyamatos ukrán tüzérségi tűz miatt alig van olyan hét, hogy ne lennének annak halálos áldozatai (főleg a mindmáig elsődlegesen ágyúzott polgári lakosság köréből).

  3. Olvastam:

    Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság a Szovjetunió felbomlásának periódusában Európa egzik legnagzobb állama volt a maga 52 milliós lakosságával, amely ma 3o millió alatt van. Akkoriban az NSZK GDP-jével volt azonos a gazdasági teljesítménye. és nem volt államadóssága. Fejlett rakéta- és űrhajózási technikával és termeléssel rendelkezett Komoly olajfeldolgozó-ipara, autógyártása, hajóépítőipara, műszeripara, vegyiipara és szintén jelentős vasúti infrastruktúrája volt. Ukrajna ma ENSZ adatok szerint első a világon a természetes elhalálozas szintjét tekintve. Első Európában (gyermek)elhalálozási ráta tekintetében. Egyike az elsők között a fekete szervkereskedelemben és a lakosság elnyomorodása, illetve az elnyomorodás növekedési üteme tekintetében. Két év múlva lesz a független Ukrajna 29 éves. Ennyi évet töltött el Sztálin a hatalomban, aki faekével vette át Oroszországot és atomerőművekkel adta át. A kapitalista Ukrajna fordított pályát futott be. Atomerőművekkel kezdte és faekével végezte be, ha egyáltalán megéli a 29. életévét.

    1. Én meg személyesen tapasztaltam, amikor az Ikarus jóvoltából a szovjet szervizállomásokat üzemeltük be, hogy Ukrajna igen fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkezett – a Szovjetunió szövetségi rendszerén belül.

  4. Innen kell megtudni, hogy az ukrán fasiszták üldözik a magyarokat.
    Ezek nem vicces dolgok. Az igazi internacionalista nem lehet szótlan az ukrán fasizmus ügyében, mert nagy háborút készítenek elő. A liberálisok azt is elhallgatják, hogy magyarokat üldöznek Ukrajnában.

    1. A mindenféle burzsoá irányzatok mindig „magyarüldözésekről” szólnak. Ez így teljesen nem igaz. Személyesen tapasztaltam Romániában és a szerbiai Vajdaságban (Vojvodina) – hogy a „bántott magyarok” a bántalmazást a többségi lakosság kigúnyolása, soviniszta és irredenta kijelentésekkel saját maguk idézték elő, amiért kiadós dádát kaptak, utána tele volt a magyar sajtó a „bántalmazásokkal”.
      Ha valaki egy kocsmában néhány Malligand-fok hatására kétségbe vonja egyes ott tartózkodók édesanyjának erkölcsi mivoltát, könnyen elcsattanhat néhány pofon, akár egy alattomos késszúrás.
      A „magyarbántalmazások” kevés kivétellel rendszerint a kocsma-morálban gyökereznek. Ráadásul mesterségesen szított szituációk eredményeként.
      Nyilván, az ukrajnai fasiszta „ízű” magyar ellenesség (de van orosz, ruszin, lengyel, román, moldáv, tatár és gagauz ellenesség is – az ideológiájukból adódó gyakorlati megvalósulás.

          1. Amikor a nemzeti érzést ördögtől valónak tekintjük. Más kérdés, hogy az ukrajnai válság megoldásának alapfeltétele a náci jeĺlegű banderista söpredék kiiktatása. Teljesen és kompromisszumok nélkül. Mi vagy ők? Ez a kérdés.

          2. A szektásság – egy politikai mozgalom vallási szektaként működése, vagyis a teljes elzárkózása azoktól, akik akármilyen kis mértékben is máskent látják a világot, mindenféle szövetségi politika elvetése, „egyedül a világ ellen” szemlélet. Természetesen, amit Tovaris írt, annak mindehhez a világon semmi köze sincs. Az inkább az „ellenségem ellensége a barátom – az ellenségem barátja az ellenségem” szindrómat súrolja.

            Már sokszor sok helyen említettem, hogy ha egy bergengóc és egy burgongéc internacionalista találkozik, akkor az azonos nézőpontjuk alapján barátilag megbeszélik a világ dolgait, ha viszont egy bergengóc és egy burgongéc iredenta fut össze, akkor a lényegében azonos gondolkodásmódjuk okán kitapossák egymás belét.

Hozzászólás a(z) Tovaris bejegyzéshez Válasz megszakítása