Dalos György: Tartás és magatartás. Rozsnyai Ervin személyiségéről

Dalos György: Tartás és magatartás. Rozsnyai Ervin személyiségéről (Részletek)

1965 nyarán a BM III/III. Csoportfőnöksége részletes ütemtervet dolgozott ki különféle ellenzéki személyek tevékenységének korlátozására. Elsőként július 29.-re Ladányi Mihály költőt idézték be, majd a következő napokban foganatosítandó tanúkihallgatások alapján őt és Imre Katalin irodalomtörténészt – így az ütemterv – „előreláthatólag augusztus 6-án rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítjük.” Ebben az az érdekes, hogy a név szerint felsorolt tanúknak a jelek szerint semmilyen szerepet nem szántak az előre kész döntés alátámasztásában. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy ugyanazon napokban – nyilván az akkortájt hirdetett „kétfrontos harc” jegyében Vásárhelyi Miklós újságírót, Erdős Pétert, a Szerzői Jogvédő Hivatal csoportvezetőjét és Dr. Göncz Árpád tisztviselőt várták hasonló célzattal a Gyorskocsi utcába.

Az Imre Katalin augusztus 6-án történt figyelmeztetéséről készült rendőri jelentés nevezett irodalmi kapcsolatait is felsorolta, ami arra utalt, hogy a hatóság további eljárásokra készül. S valóban: 1966. január 11-ére a belügyminiszter jóváhagyásával beidézték a listáról kiválasztott Galabárdi Zoltán és Tabák András írót, valamint Rozsnyai Ervin tanársegéd, Bp. VI. Eötvös utca 2. sz. alatti lakost. Ezen a napon ők is megkapták a rendőri figyelmeztetést, ám ügyükben nem vesződtek tanúkihallgatásokkal, hanem, mint a titkos javaslatból kiviláglik, „az előzőleg felterjesztett anyagokra”, értsd, feljelentésekre, lakás- és telefonlehallgatási jegyzőkönyvekre hagyatkoztak. Amit viszont a belügyi anyagokból nem tudhatunk meg, hogy az 1965 nyarán beindított eljárás-sorozat nem állt meg a rendőri szakasznál. A szabadfoglalkozású, verseiből élő Ladányi Mihályt, néhány nappal a szankció után becitálták a Művelődésügyi Minisztériumba és egyéves publikációs tilalommal sújtották. Imre Katalinnak el kellett hagynia munkahelyét, az Irodalomtörténeti Intézetet, s nem sokkal az ő kirúgása után Rozsnyaiéra is sor került. Az ő esetében a két történés közötti összefüggést egy későbbi forrás egyik mellékmondata teszi nyilvánvalóvá: Eszerint „intézkedésünkkel párhuzamosan, szignalizálásunk alapján elbocsátották az Iparművészeti Főiskola marxista tanszékéről” – közli a jelentés, amely mellesleg eléggé gyöngédtelenül Rozsnyai magyarosítás előtti vezetéknevét is közli.

+ + +

Ami velem történt, arról többször írtam már és nem is akarom fényezni magam, annál inkább Ervin bátorságról beszélni. Ő ugyanis – kizárt párttagként, elbocsátott filozófusként, ahogy akkoriban mondták, marginális értelmiségiként – lejárta a lábát, hogy pénzt gyűjtsön nekem és orosz feleségemnek, Rimmának. Ügyünkben még Heller Ágneshez is elment, noha Lukácsot és tanítványait ki nem állhatta és s így a vizit részéről nagyobb gesztus volt, mint a hatósággal való szembekerülés. Mert persze a BM-nek is feltűnt Ervin mozgolódása, behívták, izgatási eljárással fenyegették.  Ekkor megpróbálta mérsékelni magát, hiszen volt veszíteni valója: feleségével, Matilddal együtt két gyerekről, Andrásról és Katiról kellett gondoskodnia. Életszínvonalunk egyetlen dologban különbözött markánsan és ez feltűnt neki: a Lenin körúton nem volt fürdőszoba. Így hozta a sors, hogy két éven át szombat délelőttönként az ő lakásukban fürödtünk. Ha valami miatt késtünk, képes volt átjönni és szemüvege mögül elővillanó gunyoros szigorúsággal figyelmeztetni a tisztálkodás fontosságára, amely nála, mint minden – szintén a forradalmi erények közé tartozott.

Nekem, aki akkor még csak tanultam a kívülre-kerülést, hallatlanul imponált a tisztes szegénysége, izoláltsága, kommunista Diogenészként szűk körben terjesztett hatalmas tudása és fenntartás nélküli eszmehűsége. Utólag megrendülten olvasom a belügyi anyagban, hogy sorsunk láttán rajta is erőt vett az erkölcsi felháborodás és a poloska tanúsága szerint igencsak vérmes mondatokra ragadtatta magát, hadd idézzem, mert épp vakmerőségében, esztelenségében elragadó a szöveg: „Bármennyire tehetségesek is elvtársaink, ez a helyzet megfojtja őket és darabokra szaggatja tehetségüket. Egyszerűen úgy lehetne fogalmazni: miért kötik magukat a legális keretekhez, holott ezekben a keretekben a kort lehetetlen kifejezni… Eljutottam odáig, hogy elég a dumából, az agyamra megy…” És elindult partnert keresni, izgató szövegek gépi sokszorosítására – a szamizdat szó Magyarországon akkor még ismeretlen volt. Azt hiszem, Galabárdi Zoli beszélte le a veszélyes vállalkozásról.

Az engesztelhetetlen, konspiratív attitűd már-már gyerekes, anarchista pimaszsággal párosult nála. Néhány kupica pálinka után – kevés embert ismertem, akivel jobban lehetett inni – kissé spiccesen maga költötte gúnydalocskákat dúdolt, például a „Ggye eta ulica” kezdetű orosz románc dallamára: „Hol az a kormány és hol az a párt?/ Hol az a párt, amely nekünk nem árt?” És ebben benne volt sohasem titkolt zsidósága, slemilsége, s az, ami szellemében leginkább megfogott: a pátosz és a gúny robbanékony elegye. Amikor azt a témát adtam rövid előadásomnak, hogy „Tartás és magatartás”, erre a kettősségre gondoltam. Tartás az, hogy az ember mer olyan lenni, amilyen, magatartás pedig, hogy ezt élni is tudja, s van hozzá elég ereje, mersze, kedvessége és szuverén derűje. Mindez megvolt Ervinben.

Utjaink a hetvenes évek közepétől szétváltak – én változtam meg, távolodtam el fokról-fokra forradalmár önmagamtól. Nehéz, fájdalmas művelet az ilyesmi, hiszen hogyan is lehetne veszteség nélkül kiheverni testi azonosságunkat azzal a lénnyel, akivel már alig értünk egyet valamiben. Veszteség nélkül nem lehet megúszni. Mint Balázs Béla mondja: „Mert minden út és minden végtelen/ és mindig elhágy valamit a lélek,/ cserélve utat úttal untalan.” Közben az ember mind távolabb kerül az erősektől, a szilárdaktól, akik ha magukra maradnak is, legalább önmaguk maradnak. Ott vannak elevenen vagy holtan irigylésre méltó példaként, hűtlenségünk eleven bizonyítékaként, félévszázaddal később is szembejönnek velünk az Eötvös utca és a Király utca sarkán, némán köszönnek, és közben mindentudóan bólogatnak, szarkasztikusan mosolyognak.

2 thoughts on “Dalos György: Tartás és magatartás. Rozsnyai Ervin személyiségéről”

  1. A szerzőt van szerencsém (?) személyesen ismerni. Ő és elvbarátja, Haraszti Miklós a “maoista per” elítéltjei – ellentétben a cikkben említett költőkel, akik a Tűz-tánc csoport tagjaiként szintén “szélső balosok” voltak, de azok is maradtak (pontosabban: kommunisták, akik bírálták a Kádár-rendszert, annak kispolgári elhajlásaiért) – ők a 70-es évek végén 180 fokos fordulattal vad antikommunisták lettek, a későbbi SZDSZ legszélsőségesebb alapító tagjai voltak. Némi (igen enyhe) tiszteletet váltott ki belőlem ezzel kapcsoltban a cikk legvége.

    Az is igen érdekes, hogy leírja, Rozsnyai segített neki, és feleségének, Rimmának. Én ugyanis tudom, hogy az ő (D.Gy.) mulasztása miatt, Rimmának az egyetem elvégzése után kint kellett évekig maradnia a Szovjetunióban a kötelező munkavállalási rend (система распределения) keretében, ahol ráadásul, számítva arra, hogy úgy is Magyarországra fog utazni a férjéhez, meglehetősen kedvezőtlen állást vállalt el (a raszpregyelenyije úgy történt, hogy a végzős szovjet diákoknak egy listáról kellett munkahelyet választani, amikoris a tanulmányi és közösségi munka alapján kialakított sorrendben választhattak – Rimma mindenkit maga elé eresztett, és a “resztliből” választott, mondván, hogy ő úgy is elutazik Magyarországra).

  2. Az ellenállók ellenállálása? Inkább élvezze egy kicsit Dalos úr demokráciát! Hiszen olyan jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *