Dalos György: Tartás és magatartás. Rozsnyai Ervin személyiségéről

Dalos György: Tartás és magatartás. Rozsnyai Ervin személyiségéről (Részletek)

1965 nyarán a BM III/III. Csoportfőnöksége részletes ütemtervet dolgozott ki különféle ellenzéki személyek tevékenységének korlátozására. Elsőként július 29.-re Ladányi Mihály költőt idézték be, majd a következő napokban foganatosítandó tanúkihallgatások alapján őt és Imre Katalin irodalomtörténészt – így az ütemterv – „előreláthatólag augusztus 6-án rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítjük.” Ebben az az érdekes, hogy a név szerint felsorolt tanúknak a jelek szerint semmilyen szerepet nem szántak az előre kész döntés alátámasztásában. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy ugyanazon napokban – nyilván az akkortájt hirdetett „kétfrontos harc” jegyében Vásárhelyi Miklós újságírót, Erdős Pétert, a Szerzői Jogvédő Hivatal csoportvezetőjét és Dr. Göncz Árpád tisztviselőt várták hasonló célzattal a Gyorskocsi utcába.

Az Imre Katalin augusztus 6-án történt figyelmeztetéséről készült rendőri jelentés nevezett irodalmi kapcsolatait is felsorolta, ami arra utalt, hogy a hatóság további eljárásokra készül. S valóban: 1966. január 11-ére a belügyminiszter jóváhagyásával beidézték a listáról kiválasztott Galabárdi Zoltán és Tabák András írót, valamint Rozsnyai Ervin tanársegéd, Bp. VI. Eötvös utca 2. sz. alatti lakost. Ezen a napon ők is megkapták a rendőri figyelmeztetést, ám ügyükben nem vesződtek tanúkihallgatásokkal, hanem, mint a titkos javaslatból kiviláglik, „az előzőleg felterjesztett anyagokra”, értsd, feljelentésekre, lakás- és telefonlehallgatási jegyzőkönyvekre hagyatkoztak. Amit viszont a belügyi anyagokból nem tudhatunk meg, hogy az 1965 nyarán beindított eljárás-sorozat nem állt meg a rendőri szakasznál. A szabadfoglalkozású, verseiből élő Ladányi Mihályt, néhány nappal a szankció után becitálták a Művelődésügyi Minisztériumba és egyéves publikációs tilalommal sújtották. Imre Katalinnak el kellett hagynia munkahelyét, az Irodalomtörténeti Intézetet, s nem sokkal az ő kirúgása után Rozsnyaiéra is sor került. Az ő esetében a két történés közötti összefüggést egy későbbi forrás egyik mellékmondata teszi nyilvánvalóvá: Eszerint „intézkedésünkkel párhuzamosan, szignalizálásunk alapján elbocsátották az Iparművészeti Főiskola marxista tanszékéről” – közli a jelentés, amely mellesleg eléggé gyöngédtelenül Rozsnyai magyarosítás előtti vezetéknevét is közli.

+ + +

Ami velem történt, arról többször írtam már és nem is akarom fényezni magam, annál inkább Ervin bátorságról beszélni. Ő ugyanis – kizárt párttagként, elbocsátott filozófusként, ahogy akkoriban mondták, marginális értelmiségiként – lejárta a lábát, hogy pénzt gyűjtsön nekem és orosz feleségemnek, Rimmának. Ügyünkben még Heller Ágneshez is elment, noha Lukácsot és tanítványait ki nem állhatta és s így a vizit részéről nagyobb gesztus volt, mint a hatósággal való szembekerülés. Mert persze a BM-nek is feltűnt Ervin mozgolódása, behívták, izgatási eljárással fenyegették.  Ekkor megpróbálta mérsékelni magát, hiszen volt veszíteni valója: feleségével, Matilddal együtt két gyerekről, Andrásról és Katiról kellett gondoskodnia. Életszínvonalunk egyetlen dologban különbözött markánsan és ez feltűnt neki: a Lenin körúton nem volt fürdőszoba. Így hozta a sors, hogy két éven át szombat délelőttönként az ő lakásukban fürödtünk. Ha valami miatt késtünk, képes volt átjönni és szemüvege mögül elővillanó gunyoros szigorúsággal figyelmeztetni a tisztálkodás fontosságára, amely nála, mint minden – szintén a forradalmi erények közé tartozott.

Nekem, aki akkor még csak tanultam a kívülre-kerülést, hallatlanul imponált a tisztes szegénysége, izoláltsága, kommunista Diogenészként szűk körben terjesztett hatalmas tudása és fenntartás nélküli eszmehűsége. Utólag megrendülten olvasom a belügyi anyagban, hogy sorsunk láttán rajta is erőt vett az erkölcsi felháborodás és a poloska tanúsága szerint igencsak vérmes mondatokra ragadtatta magát, hadd idézzem, mert épp vakmerőségében, esztelenségében elragadó a szöveg: „Bármennyire tehetségesek is elvtársaink, ez a helyzet megfojtja őket és darabokra szaggatja tehetségüket. Egyszerűen úgy lehetne fogalmazni: miért kötik magukat a legális keretekhez, holott ezekben a keretekben a kort lehetetlen kifejezni… Eljutottam odáig, hogy elég a dumából, az agyamra megy…” És elindult partnert keresni, izgató szövegek gépi sokszorosítására – a szamizdat szó Magyarországon akkor még ismeretlen volt. Azt hiszem, Galabárdi Zoli beszélte le a veszélyes vállalkozásról.

Az engesztelhetetlen, konspiratív attitűd már-már gyerekes, anarchista pimaszsággal párosult nála. Néhány kupica pálinka után – kevés embert ismertem, akivel jobban lehetett inni – kissé spiccesen maga költötte gúnydalocskákat dúdolt, például a „Ggye eta ulica” kezdetű orosz románc dallamára: „Hol az a kormány és hol az a párt?/ Hol az a párt, amely nekünk nem árt?” És ebben benne volt sohasem titkolt zsidósága, slemilsége, s az, ami szellemében leginkább megfogott: a pátosz és a gúny robbanékony elegye. Amikor azt a témát adtam rövid előadásomnak, hogy „Tartás és magatartás”, erre a kettősségre gondoltam. Tartás az, hogy az ember mer olyan lenni, amilyen, magatartás pedig, hogy ezt élni is tudja, s van hozzá elég ereje, mersze, kedvessége és szuverén derűje. Mindez megvolt Ervinben.

Utjaink a hetvenes évek közepétől szétváltak – én változtam meg, távolodtam el fokról-fokra forradalmár önmagamtól. Nehéz, fájdalmas művelet az ilyesmi, hiszen hogyan is lehetne veszteség nélkül kiheverni testi azonosságunkat azzal a lénnyel, akivel már alig értünk egyet valamiben. Veszteség nélkül nem lehet megúszni. Mint Balázs Béla mondja: „Mert minden út és minden végtelen/ és mindig elhágy valamit a lélek,/ cserélve utat úttal untalan.” Közben az ember mind távolabb kerül az erősektől, a szilárdaktól, akik ha magukra maradnak is, legalább önmaguk maradnak. Ott vannak elevenen vagy holtan irigylésre méltó példaként, hűtlenségünk eleven bizonyítékaként, félévszázaddal később is szembejönnek velünk az Eötvös utca és a Király utca sarkán, némán köszönnek, és közben mindentudóan bólogatnak, szarkasztikusan mosolyognak.

6 thoughts on “Dalos György: Tartás és magatartás. Rozsnyai Ervin személyiségéről”

  1. A szerzőt van szerencsém (?) személyesen ismerni. Ő és elvbarátja, Haraszti Miklós a “maoista per” elítéltjei – ellentétben a cikkben említett költőkel, akik a Tűz-tánc csoport tagjaiként szintén “szélső balosok” voltak, de azok is maradtak (pontosabban: kommunisták, akik bírálták a Kádár-rendszert, annak kispolgári elhajlásaiért) – ők a 70-es évek végén 180 fokos fordulattal vad antikommunisták lettek, a későbbi SZDSZ legszélsőségesebb alapító tagjai voltak. Némi (igen enyhe) tiszteletet váltott ki belőlem ezzel kapcsoltban a cikk legvége.

    Az is igen érdekes, hogy leírja, Rozsnyai segített neki, és feleségének, Rimmának. Én ugyanis tudom, hogy az ő (D.Gy.) mulasztása miatt, Rimmának az egyetem elvégzése után kint kellett évekig maradnia a Szovjetunióban a kötelező munkavállalási rend (система распределения) keretében, ahol ráadásul, számítva arra, hogy úgy is Magyarországra fog utazni a férjéhez, meglehetősen kedvezőtlen állást vállalt el (a raszpregyelenyije úgy történt, hogy a végzős szovjet diákoknak egy listáról kellett munkahelyet választani, amikoris a tanulmányi és közösségi munka alapján kialakított sorrendben választhattak – Rimma mindenkit maga elé eresztett, és a “resztliből” választott, mondván, hogy ő úgy is elutazik Magyarországra).

    1. Tisztelt Phoenix, nem illik álnéven, magánügyekben hazug információkat terjeszteni. Azon kívül nem lettem antikommunista. D. Gy.

      1. Tisztelt Dalos György!

        Megkövetem, hogy magántermészetű dolgairól téves állításokat adtam közre. Sajnos forrásom, a nővérem, aki az Ön baráti köréhez tartozott Moszkvában, már nem tudja helyreigazítani tévedéseimet, mert a multiplex szklerózis nevű halálos betegség végső stádiumában van.

        Ami azt illeti, hogy Ön nem lett antikommunista, egy szélsőségesen antikommunista párt (SZDSZ) vezető ideológusaként nehezen tudja elhitetni velem. Régi maoista harcostársa, Haraszti Miklós eléggé nyíltan vállalja az antikommunizmusát. Mindamellett a cikke utolsó bekezdését valóban tisztelettel olvastam. Ott őszintébbnek tünt, mint amilyennek most mutatja magát.

        N. A. – N. V. öccse

        1. Sajnálom a nővérét – elég jóban voltunk. Ám az Ön helyében nem terjesztenék névtelenül rágalmakat. Arról pedig fogalmam sincs, milyen alapon tart engem a boldogult SZDSZ vezető ideológusának és egyáltalán ideológusnak – író vagyok, múétamat vállalom. Haraszti egyébként nem volt tagja a “Magyar Forradalmi Kommunisták Csoportjának”, amelyhez én tartoztam. Ha a dolog valóban érdekli, talán olvassa el “Hosszú menetelés – rövid tanfolyam” című könyvemet. D. Gy.

  2. Az ellenállók ellenállálása? Inkább élvezze egy kicsit Dalos úr demokráciát! Hiszen olyan jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük