Európai Baloldal: Mégis gyarmat leszünk!

http://www.amiidonk.hu/wp-content/uploads/2015/02/imperb.jpg

Az Európai Baloldal tiltakozik a terv ellen, hogy a NATO a kelet-európai csapattelepítés részeként Magyarországra is katonákat küldjön.

Az Egyesült Államok képtelen gazdasági eszközökkel uralni az évek óta tartó és nem szűnő gazdasági válságot, ezért katonai eszközökhöz nyúl a piacai fenntartásához és kiszélesítéséhez.

Oroszországgal kapcsolatban a gazdasági szankciók után megkezdődik a katonai fenyegetés azzal, hogy 7 országba telepítenek harci egységeket.

Magyarország nem vehet részt ilyen agresszív jellegű katonai fenyegetésben, különösképp, hogy annak fő célja egy illegitim, fasisztákkal kollaboráló puccsista junta támogatása.

A több százmilliárd forintos amerikai helikoptervásárlási projekt, a transzatlanti kereskedelmi paktum tárgyalásai és a 150 fős afganisztáni magyar haderő felajánlása után most a NATO csapattelepítésben való szervilis részvétel is csak azt erősíti, hogy a kormány semmiféle „szabadságharcot” nem vív az amerikai érdekek hazánkra erőltetése ellen.

A magyar társadalomnak nem más országok, hanem a korrupció ellen kell fegyverkeznie a nyilvánosság, a szólásszabadság fegyvereivel. Nem helikopterekre, hanem ingyenes internetre van szükségünk.

Európai Baloldal
Sajtóiroda

A közlemény a Munkáspárt 2006 weboldalán: Mégis gyarmat leszünk!

8 hozzászólás “Európai Baloldal: Mégis gyarmat leszünk!” bejegyzéshez

  1. tessék olvasni például az alapblog.hu-t elvtársak.

    „Nem tudom, ez a rezsim meddig húzza még, de tovább tudnak menni az őrület útján, Maduro beállamosított egy élelmiszerkereskedőt, és letartóztatta (!) a vezetőséget, válaszul a hiányra, ahol már egy csomag óvszer is vagy 800 dollárba (!) kerül, mondván, hogy a tőkések direkt csinálják a hiányt, meg ugye a gonosz külföldiek, blabla… És a Syriza-Podemos féle bagázsok ezt tartják üdvözítő útnak, igazi szocialista unortodox mennyország.
    http://www.bbc.com/news/world-latin-america-31178692

    „A görög unortodoxia viseletben való letükröződése: nem hordanak nyakkendőt. Tisztára mint a komcsik a fényes szelek idején, nincs új a nap alatt.”

    1. Aki ennyire tudatlan, az a „műélvezet” fogalmát is helytelenül használja – ld. fent. Persze egy agyatlan barom lehet a kapitalista rendszer nyertese, hiszen a bűnözéshez csak nyers agresszió kell – attól még lehet banelni a trollt.

  2. na de akkor mi bajuk Orbánnal? ő is a liberálfasiszta Amerika ellen harcol, nem? na meg a Jobbik is. Tessék példát venni a Szirizáról elvtárs, és baráti balt nyújtani a Jobbiknak. ellenségem ellensége a barátom. Így lenne szép kerek a világ. kollektivista egységfront a liberálfasiszták ellen.

    1. Kérje meg azt a balekot, aki felolvas magának, hogy ismertesse a cikk értelmét. Ebben ugyanis világosan szerepel, hogy orbán egyáltalán NEM harcol az usa ellen, különben nem venné meg a lepukkant helikoptereiket, nem venne részt a népírtó akcióikban (mint horti gitleréiben) stb. Az ifjúorbanisták gratuláltak a Syrizának, nem fordítva: a Syriza nem nyújtott kezet az ifjúorbanistáknak. Ráadásul, a „kollektív” illik az egységfront fogalmához, de egyik liberálfasisztával a másik ellen a liberalizmusellenes sem fog összefogni.

      Lehet maga jó tolvaj, ügyes pedofil, isteni nekrofil, orbánáldotta narkódíler, de hogy alapvető fogalmakat sem tud kezelni, az biztos. Banre javaslom.

    1. A NATO, ha a náci úr nem vette volna észre, „illegitim, fasisztákkal kollaboráló puccsista junta” támogatását végzi, pontosabban egy TELIVÉR fasiszta juntáét. (poroszjonyenko és bűntársai neobanderisták, vagyis a gitlerrel kollaboráló, népírtó banderisták örökségét hordozzák, éltetik. Jó reggelt! Mindehhez most igénybe veszik a neohungarista orbánia segítségét.) Kérdés, hogy német tőke keleti hódításai (ahol merkel szándékaiban újraegyesül gitlerrel) megérik-e azt erkölcsileg, hogy ezzel a szó minden értelmében maga a gitlerizmus kerül rehabilitációra? Az nszk a náci birodalom szintjére süllyedt vissza ezzel.
      Ezért, ha valahol „alakulnak a dolgok”, az bizony a NATO háza táján van. Bizony!
      Ám egy elkötelezett liberálfasisztának nyilván hiába is magyaráznám, hogy – a többnemzetiségű Okraina lakosságának döntő többsége orosz. – az orosz többség nem akar az agresszív ukrán kisebbség elnyomása és népírtásai alatt szenvedni, az anyanyelvét betiltva tudni, stb. – a nyugat az igazságtalan oldalra tesz, ha mégis az agresszív ukrán neobanderizmust támogatja. – a tőke terjeszkedése mindig humanitárius katasztrofákkal járt, főképp: okozta őket. Most sincs másképp. – a nyugat sem felsőbbrendű, hogy saját gazdasági, katonai hatalmának terjesztése igazolja a humanitárius katasztrófát, a népírtások támogatását és eltussolását, a többségi nemzetiség nyelvének, kulturájának, de még a télapó-figurának és a hótündér figurájának(!) tiltását. (Egy liberálisnak nyilván hiába is mondom: NINCSENEK „felsőbbrendű fajok”, sem a németek, ukránok, jenkik, magorok… ez esetben viszont a NATO, mint SS-Verfügungstruppe und Totenkopf bűnös módon támogatja a neobanderistákat.)

      Külső kérdés: – maga ugyanaz a neonáci troll, amely már az AMI oldalt is megtámadta párszor, „ingyenebed”, „ingyen” ill. „charly fighter” nickneveken, és mindannyiszor pusztán bunkóságával és tudatlanságával híva fel önmagára a figyelmet? – ha igen, megismétlem a kérdést: mennyit és milyen számítás alapján fizet önnek Alcsút? – milyen módon tartják a kapcsolatot? – ha kiderül, hogy a vállalkozáspárti neonáci, aki szerint „nincs ingyen ebéd”, azaz az erőszakkal elszegényítettek „megérdemlik”, hogy még jobban a sárba tiporják őket, szóval, hogy ez a fickó, mint gyanítom, egy háromelemis közmunkás, aki bérben trollkodik, és egy seprűnyélre támaszkodva védelmezi a burzsoák érdekeit, miközben ő maga is csak a ganét pucolhatja, (vö.: a hamis tudat problémája + a Stockholm-szindróma jelensége) akkor ezt a hírt ugye kiposztolhatom majd mindenütt kellő kárörvendések közepette?

      Köszönöm, hogy ürügyet adott ennek elmondására, Herr liberal!

Hozzászólás a(z) ingyenebed bejegyzéshez Válasz megszakítása