Európai urai tehetetlenek

J-L Mélenchon, a francia Baloldali Front vezetőjének közleménye az európai fiatalok  munkanélküliségével kapcsolatban Párizsban, november 12-én, 24 EU-tagország vezetőinek  részvételével tartott konferenciáról.  Mélenchon 2013. november 12-i közleménye (J-L Mélenchon blogjából. Ford. S.J.): 

Az európai eszme gyászhuszárjainak csúcsértekezlete az Elysée-palotában.

Francois Hollande összehívta az Elysée palotában az európai lidércnyomás legfőbb felelőseit: Merkelt, Barrosót, Van Rompuyt, Schultzot. Gyászos ábrázatuk volt legfőbb üzenetük a fiatalokhoz és a munkanélküliekhez. Semmi jó nem jöhet a foglalkoztatottság ügyében azoktól, akik Európát recesszióba és munkanélküliségbe sodorták. Protokoláris izgatottságuk fordított arányban áll eredményeikkel.

Azzal, hogy a megszorítások európai költségvetésének „már” létező eszközeire utalt vissza bennünket, Hollande jelezte, hogy bejelentéseinek semmilyen következménye nem lesz. Az EU tehetetlensége ez, amelyet Angela Merkel azzal a mondattal foglalt össze, hogy „a politika nem hoz létre munkalehetőséget”.

Ami pedig Martin Schultzot illeti, bejelentette, még mielőtt a képviselők megtárgyálták volna, hogy az európai Parlament a jövő héten megszavazza az EU 2014-re szóló megszorításos költségvetéseit. Így hát az Európai Szocialista Párt-nak az európai Bizottság elnöki posztjára pályázó jelöltje egy újabb megszorításos puccsnak a kidolgozója.

Az újabb bohózat után, itt az ideje a népeknek, hogy lerövidítsék kínjainkat azzal, hogy kisöprik az európai eszme e gyászhuszárjait.

 

 

Egy gondolat “Európai urai tehetetlenek” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Tovaris bejegyzéshez Válasz megszakítása