Fekete György: A nyolc általánosos nem tudja a kompetenciát, no meg a rasszizmust sem (tartalom és forma bírálata Révész Sándor írását illetően)

Ennek a cikknek nem itt kellene megjelennie. Az olvasó eldöntheti, hogy igazából hová, melyik lapba való. A sajtóetika szerint szóba jöhető orgánumok a rövidített közléstől is elzárkóztak. Ezért külön köszönöm a Gépnarancs szerkesztőinek, hogy a véleményszabadság szellemében befogadták munkámat.

A médiaelitbe tartozó liberális Révész Sándor hosszú cikket – Nincs ki az általánosunk. HVG, 2017. augusztus 11. http://hvg.hu/itthon/20170811_nincs_ki_az_altalanosunk_duro_dora_cenzus_revesz_sandor – eresztett meg arról, hogy tűrnünk kell a parlamenti demokrácia, azon belül a választópolgárok kompetencia-fogyatékosságait. A követelmény indokolt, a szerző szerteágazó érveléssel megalapozza. Önmagában egyet lehet vele érteni, mégis az eszmefuttatás fölvet néhány, talán nem jelentéktelen kritikai gondolatot.

Náci (valamint náci/fasiszta jellegű stb.) szervezet persona non grata a demokratikus politikai berendezkedésben, értsd, semmiféle javaslatát nem támogathatják a demokrácia pártjai, legyen az bármennyire ésszerű. A történelem bizonyítja, hogy a nácik minden ilyen eljárásukkal báránybőrbe bújt farkasként viselkednek. A liberális politikus vagy sajtóember, aki minderről nem vesz tudomást és bármiféle náci, úgymond JOBBÍTÓ kezdeményezést támogat (például, hogy az általános iskola nyolc osztályának elvégzése a választójog feltétele), bizony akaratlanul is megágyaz a szélső-jobboldal nemzet feletti uralmának.

Ezt a – demokrácia védelmének szempontjából – helyes felfogást adja közre Révész, amikor egyúttal meglékeli, közbevetve, hogy a „rasszista… (…) …üzenetek jogállamban jogilag nem minősíthetők és nem tilthatók.” Megjegyzem, miközben szorgoskodtam cikkem megjelenésén, fölmerült, vajon nem kiragadva idéztem-e Révésztől itt? Íme, a teljes szövegrész: „Egyáltalában nem mindegy, hogy kimutatható-e objektíven, tárgyilag a rasszizmus egy üzenetben, melyről a történelmi és társadalmi kontextus alapján bízvást állíthatjuk, hogy alkalmas rasszista érzelmek aktiválására és megerősítésére. Nem mindegy már csak jogi szempontból sem, mert az ilyen üzenetek jogállamban jogilag nem minősíthetők és nem tilthatók. (És itt most nem térünk ki arra, hogy egyébként mennyi értelme van a jog bevetésének a verbális rasszizmussal szemben.)” Akárhányszor olvasom újra, azt látom, hogy rövidre „egybeszerkesztett” idézésem elfogadható. Ugyanis Révész állításában a „rasszista érzelmek aktiválására és megerősítésére” alkalmas „üzenetek jogállamban jogilag nem minősíthetők és nem tilthatók”. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Révész e tény megállapításánál külön kiköti, hogy „kimutatható-e objektíven, tárgyilag a rasszizmus egy [ilyen] üzenetben”. A lényeg mégse változik. Mert akár kódolt volt a rasszizmus az efféle üzenetbe (ráadásul – esetleg – csupán a történelmi-társadalmi kontextus által, ahogyan Révész jelzi), akár nem, az eredmény dönt, nem pedig az elkövető, a „rasszista érzelmek aktiválására és megerősítésére” alkalmas üzenetet közzétevő személy szándéka (az utóbbi legföljebb enyhítő vagy súlyosbító körülmény).

Révész konklúziója: az olyan üzenetek közreadása nem büntethető jogállamban, amelyek úgy váltanak ki rasszista érzelmeket, hogy bennük-magukban nem mutatható ki tárgyilag rasszizmus. Rendben. Ám mi van, ha az adott helyzetben az ilyen üzenet rasszizmust gerjesztő hatásával a közrebocsátónak tisztában kellett lennie, illetve e tudása alapos okkal vélelmezhető, netán bizonyítható is? Ennél fogva Révész csúsztat, amikor az antiszemita érzések keltését potenciáló köztéri üzenetek tilalmazásakor Mikszáth és más nagy írók művei kiadásának lehetetlenségével riogat, ugyanis ezek az alkotók Auschwitz előtt, tehát a maitól teljesen különböző korban produkáltak. No meg a tisztes teljesítmények mindig felhasználhatók voltak nemtelen célokra. Tehát efféle esetekben nem Mikszáthot (vagy akárki klasszikust) kell pellengérre állítani. A jó szellemének gonosz célok alá rendelését szükséges büntetni. Ha úgy hozza a történelem, utólag is. Mint például változatlanul elítélendő (morálisan mindenképpen, de szerintem jogilag szintén megállna a továbbra is érvényben levő, 1947-es Párizsi Békeszerződés vonatkozó cikkelyei értelmében) a Petőfi-vers nyilas uralom alatt volt szavalása színházban-rádióban, illetve a költemény akkori kiplakátoztatása: „Itt a próba, az utósó (Sic! – a költemény eredeti helyesírással) / Nagy próba: / Jön az orosz, jön az orosz, / Itt is van már valóba, / Eljött tehát az utósó / Ítélet, / (…) // (…) Föl hazámnak valamennyi / Lakója! / (…) / Most egész Magyarország / Legyen egy nagy hadsereg // Ki is megyünk, szó sincs róla, / Mindnyájan. / Meghalni vagy győzelmet / Nyerni a szent csatában. (…) // (…) Ha a világ támad is meg, / Győznünk kell e csatákban; / Ha miljomnak el kell veszni, / Veszszen el!” (Föl a szent háborúra! Pest, 1849. Részlet.)

Visszatérve a fősodorhoz, mitől a részemről kifogásolt tétel Révésznél? Sokáig szintén hittem, hogy valamiféle – nem kevesek által dogmatizmusának, doktrinerségének tulajdonított – gondolkodási sajátossága következménye. Azonban kezdem belátni, közelebb járok az igazsághoz, amennyiben Révész elvszerűségének merevségét egy tőről fakadónak veszem a móddal, ahogyan a honi arisztokrácia számos konzervatív jelese (Bethlen, Teleki és mások) elutasította az általános választójogot, mert annak értelmében minden parasztember is szavazathoz jutott volna. Amiképpen a múlt század elején féltették a grófok nagybirtokaikat, akképpen védi Révész a magántulajdont mint olyant.

Akkor kompetenciahiányra (a nép éretlenségére) hivatkozva tagadták az általános választójog helyességét, most – a történelmi tapasztalatok dacára – a jogállamiság feltételéül szabják, hogy a náci/fasiszta/rasszista pártok (mint intézményesült nézetszerveződések…) a demokráciában akár a parlament tagjai lehessenek. Tudniillik ezek nem ártanak a magántulajdon általánosságának, s így, ha a választói akarat úgy dönt, a kormányrudat is megragadhatják (vagy az kezükbe adható, lásd az olasz király Mussolininak, Hindenburg elnök Hitlernek…). Ezért bírálja Révész a Népszavát és – egy füst alatt – a Klubrádiót („A Klubrádió többnyire nyájképző kérdéseket tesz föl, melyre engedelmes bégetéssel válaszol a hallgatóság nyájasítható része. Ez történt most is.”), mert helyet adtak olyan véleménynek, amely a Jobbik szóban forgó javaslatát – egyébként – kétségtelen rasszizmusa miatt veti el.

Viszont igencsak meghökkentő voltára tekintettel érdemes külön is szemügyre venni, hogyan kritizálja Révész a „népszavás” álláspontot:

Nagy a kísértés, hogy a jobbikos javaslatot azzal a könnyű és szimpatikus érveléssel utasítsuk el, melynek tipikus megfogalmazását adja egy éppen nem érintett, mert nyolc osztályt végzett hölgy a Népszavában: „a nyolc osztály hiánya nem jelenti azt, hogy valaki nem képes dönteni, vagy nincsenek gondolatai. Sok olyan, józan paraszti ésszel megáldott idősebb embert ismer, aki nem fejezte be az általános iskolát”. Így lehet a problémát megkerülni. Mintha a kompetencia-hiány nem jellemezné még a legkevésbé iskolázottakat sem. Holott éppen fordított a helyzet. A kompetencia-hiány jellemző a legiskolázottabbak körében is. Ez általános és a parlamentáris demokrácia lényegét érintő probléma.

Nézzük meg, kin edzette szövegszerkesztőjét a többeknek szerkesztő-idol (lásd Facebook-oldala). Idézem a kritikája tárgyául szolgáló személyt (előböngésztem, tudniillik Révész elmulasztotta a konkrét forrást megadni):

Kis falvakba is eljutott a hír, hogy a jobbikos Dúró Dóra nyolc általánoshoz, illetve alapfokú végzettséghez kötné a választójogot.

– Fiatalon mentem férjhez. Abbahagytam az általános iskolát, aztán gyorsan jött a két gyerek, sokáig nem is volt lehetőségem arra, hogy tanuljak. Nem azért, mert buta volnék, a családi körülmények miatt így alakult. Felnőttként fejeztem be a nyolcadikat, így engem már nem tudna kizárni a szavazásból a Jobbik, de sorstársaim nevében is felháborít javaslatuk. Ez olyan, mintha abból zárnának ki, hogy élhessek, elvégre a véleményünk szabad kinyilvánítása is az életünk része – mondja a harminchat éves Setét Miklósné. A ricsei asszony takarításból és számlák kihordásából él, szakmunkás végzettségű férje alkalmi munkákat kap. Szavai szerint a nyolc osztály hiánya nem jelenti azt, hogy valaki nem képes dönteni, vagy nincsenek gondolatai. Sok olyan, józan paraszti ésszel megáldott idősebb embert ismer, aki nem fejezte be az általános iskolát.” („Legalább előre közölték, hogy nem számítok.” Czene Gábor, Doros Judit, Vas András. Népszava, 2017. augusztus 8. http://nepszava.hu/cikk/1136991-legalabb-elore-kozoltek-hogy-nem-szamitok)

Na, igazán pompás! A nem egy idegen nyelvet bíró és ugyancsak nem egy bölcsészdiplomával rendelkező egyetemi végzettségű Révész Sándor, ráadásul sok évtizedes szerkesztői gyakorlattal a háta mögött, minden profizmusát rázúdítja – ismételjük: kire is? Olyan asszonyra, aki: 1/ fizikai dolgozó létére és kivételesen nehéz szociális körülmények között; 2/ munka mellett, felnőtt fejjel, családanyaként; 3/ pici falucskában élve jutott el az általános iskola teljes elvégzéséig. Éljen az arányosság diadala! A Szerkesztő Úr az iróniát sem sajnálja ideológiai célszemélyétől: „egy éppen nem érintett, mert nyolc osztályt végzett hölgy” (esküszöm, amikor először olvastam, meggyőződéssel gondoltam arra, hogy Révész valaki céhbeli kolléganőjén poénkodik…). Fogalmazása pont itt hat a leginkább fölényeskedőnek: „Mintha a kompetencia-hiány nem jellemezné még a legkevésbé iskolázottakat sem. Holott éppen fordított a helyzet. A kompetencia-hiány jellemző a legiskolázottabbak körében is. Ez általános és a parlamentáris demokrácia lényegét érintő probléma.” Ezek után egyáltalán nem fura, hogy Révész Sándor az elemi udvariasságra is fittyet hány. Hiszen annyi tiszteletben se részesíti ellenfelét, hogy megnevezze, holott – hozzá (Révészhez) képest többszörösen hátrányos társadalmi helyzete ellenére (nyilván nem kipárnázott értelmiségi sorsúton haladt az élete, s a jelenben is egzisztenciálisan – munkalehetőség, vagyoni helyzet, iskolázottság – összemérhetetlenül kiszolgáltatottabb) – volt bátorsága újságíróknak nyilatkozni, őszintén újságba beszélni.

Setét Miklósné, harminchat éves, Ricse. Takarít, számlákat kézbesít. Szakmunkás párja alkalmi munkás.

Első közlés:

GÉPNARANCS http://gepnarancs.hu/2017/08/a-nyolc-altalanosos-nem-tudja-a-kompetenciat-no-meg-a-rasszizmust-sem/

51 hozzászólás “Fekete György: A nyolc általánosos nem tudja a kompetenciát, no meg a rasszizmust sem (tartalom és forma bírálata Révész Sándor írását illetően)” bejegyzéshez

  1. A nürnbergi per kapcsán, ha már téma lett itt, komolyan és tömören fogalmazva.

    Nincs arról szó, hogy tényekről nem veszünk tudomást.

    Viszont szó van arról, hogy

    1/ nem követünk történelmietlen szemléletet, vagyis nem kérjük számon, miért nem ítélték el magukat az úgy, ahogy volt – a maga idejében humanista – nürnbergi per vádlói;

    2/ az akkor elrejtett-eltagadott tények nyílt feltárása dacára se adjuk föl a részint értékrendünkből, részint az objektivitásból származtatott történelemhű alapkérdésünket: vajon progresszív vagy regresszív hatást gyakorol az emberiség sorsának alakulására a tengelyhatalmak különben meghiúsult győzelme?

    1. Tovaris 2017-08-20 – 09:27 írta:

      „A párizsi békeszerződés cikkelyeit is valakik megfogalmazták annak idején. Ott nem a KOMMUNISTA ideológiát, hanem a FASISZTA/NÁCI ideológia és propaganda terjesztését tiltották be.”

      Erre válaszoltam (két, tartalmilag egyező verzióban) az 1/-ben általad megfogalmazottal teljesen összhangban, és ezért nem estek jól nekem a Te korábbi reagálásaid.

      A témát lezártnak tekintem (a magam részéről) és – immár teljesen őszintén – nagyon jó egészséget kívánok Neked.

      1. Kedves Phoenix! „az 1/-ben általad megfogalmazottal teljesen összhangban” kitételeddel kapcsolatban. Ezt nem fedi a szintén általad fogalmazott: “…a sztálini Szovjetunió a győztesek oldalán volt. Ugyanígy nem ítélte el a japán származású USA-állampolgárok származási alapon történt tömeges internálását az USA-ban, vagy az angolszász szövetséges légierők által végrehajtott indokolatlan tömeggyilkosságokat Drezdában, Frankfurtban és más német városokban, illetve Hirosimában és Nagaszakiban (miközben London és Coventry bombázása – joggal – a nürnbergi vádirat része volt).” – Red Star – Phoenix 2017-08-20 – 13:04 Ugyanis e szövegezésed szerintem arra utal, hogy már AKKOR, AKÁR A NÜRNBERGI PERBEN, el kellett volna ítélni a Szövetségesek vélelmezhető háborús bűneit is. E tétel (a te tételed) – állítom én – egyrészt történelmietlen, másrészt relativizálja a nácizmus/fasizmus emberiségellenes bűneit. Mindennek dacára nem értem, minek kevered ide érzéseidet, hiszen én nézetedet, nem pedig személyedet bíráltam. Parodizálni is tételt parodizáltam, nem személyt.
        Jókívánságodat meg ismételten köszönöm.

          1. Kedves Phoenix, természetesen a magad részéről lezárhatod, a valljuk meg, általad kezdeményezett téma felvetéséből kerekedett vitát. Amely ugyanannyira nem konstruktív az itt olvasható bejegyzésül szolgáló cikkhez kapcsolódó eszmecsere tekintetében, mint magára a cikk értelmezésére irányult hozzászólásod volt.

            Hozzáteszem: nem lehetne, hogy felhagysz az ún. királyi többes használatával?

            Jómagam kezdettől fogva nem szívesen veszek részt ebben a kommunikációban. Be is fejezem, csupán ne akard meghatározni, hogy mikor és milyen módon tegyem.

            Megfigyeltem (akaratlanul is), hogy ha nem kerekedsz felül valamely vitádban, akkor – kompenzációként – dominálni próbálod annak lezárását (jelen esetben is így cselekszel, ugyanis csak negligálni tudtad iménti szövegszerű bizonyításomat – Fekete György 2017-08-22 – 09:06)

            Na, itt a vége, fuss el véle!

  2. Tovaris
    2017-08-21 – 15:30 megihletett.

    Pedig a Dajli Majli is megírta.

    Ezért hát, elvtársak, ne feledjük megolajozni a csapágyakat és megfeszíteni a rugókat, és akkor hiába próbál ártani nekünk Szeleczky Zita füttyös kalauzként.

    Erős rés vagyunk a béke bástyáján!

    A hegyi kiképzésen oszt különösen vigyázni, mert ott, elvtársak, technikák járnak-kelnek.

  3. Nekem is négy rövidebb hozzászólásom is eltűnt, de ezek miatt nem nyitottam meg szövegszerkesztőt.
    Eszembe jut az ötvenes évek szlogenje:
    „az ellenség keze betette a lábát”…

  4. Amikor még létezett Nolblog, ott hol liberális, hol magukat büszkén nacionalistának, illetve szélső-jobboldalinak mutató bloggerek rendszeresen előhozakodtak az angolszász szövetségesek ún. háborús bűneivel, leginkább Drezda bombázásával (25 ezer áldozat). Hiába próbáltam elmagyarázni nekik, hogy a valódi gyilkosok nem Churchill és bombázó Harris voltak, hanem Hitler és Göring, no meg az a német nagytőke, amelynek nagyon is megfeleltek a náci világuralmi törekvések. Persze ők nem érték be ennyivel, hanem szovjet háborús bűnöket is emlegettek. Igaz, ezeket nem kötötték össze a bolsevik forradalom bonapartista eltorzulásával, hogy ne sztálinizmust írjak, viszont negligálták, amikor emlékeztettem őket: Sztálingrádot a német légierő úgy porig bombázta, hogy 40 ezer polgári lakos pusztult el (ugyanígy le se kakilták Guernica, Varsó, Rotterdam, Coventry, London Führer által elrendelt légi rombolásának emlékezetbe ajánlását). Remélem, hogy ezen a felületen, amelyet eleddig baloldalinak ismertem, legalább szovjet háborús bűnök hangoztatásával nem fogok találkozni a második világháború kapcsán. Nehogy eljussunk oda, ahová a nyilas Marschalkó Lajos keverte magát hazugságaival. Amelyeket összefont a „zsidó világösszeesküvés” állításával: „Vajon demokratikus volt e az, ami Nürnbergben történt a háborús bűnösök megbüntetésének ürügye alatt? Vajon csakugyan Amerika, Anglia, Franciaország ítélkezett ott, vagy Jehova kardja suhogott a legyőzöttek felett? … A nürnbergi ítéletek a humanizmus ellen elkövetett bűnök megtorlása jegyében jöttek létre. Az emelvényen pedig a katyini tömeggyilkosok és Drezda bombázói ültek. – lásd interneten is olvasható „könyve”: Világhódítók. AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK. München, 1958. Nem szennyezem fórumunkat a link idejegyzésével.

  5. „…a párizsi békeszerződés … a fasiszta TETTEKET, és nem eszméket rendeli üldözni.”

    Vö.

    1947. évi XVIII. törvény
    a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában

    (…)

    4. Cikk
    Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.

    (…)

    Igaz, a propaganda cselekvésben nyilvánul meg, vagyis tett, azonban miféle tett? Eszméket sugárzó, közvetítő, terjesztő…

    1. „… hanem az azokból kicsirázó agresszív, soviniszta, uszító, új háborúra előkészülő SZERVEZŐDÉSEKET és TETTEKET tiltja.”

      Red Star – Phoenix … 09:27

      … a pontosság kedvéért. ☺

      1. A pontosság kedvéért.

        Technikai problémák miatt ugyanazt a tartalmat két, némileg eltérő formában írtam le. De a 11:35-kor kelt változat is lényegében ugyanúgy folytatódik (csak ott konkrét példákkal, Magyar Gárda, stb.) mint a 09:27-kor kelt (ami mellesleg értelemszerűen 11:35-kor már olvasható volt, bár valójában a 11:35-ös volt az eredeti első változat).

  6. Ad Tovaris 2017-08-20 – 09:27

    Az (1947-es) párizsi békeszerződés szövegét most nincs kedvem előkeresni, de szinte biztos vagyok benne, hogy az nem a társadalmi-gazdasági válságok idején lecsúszó/lecsúszástól rettegő középosztály csordaszellemű, vezérelvű, bünbak-állító ESZMÉIT, hanem az azokból kicsirázó agresszív, soviniszta, uszító, új háborúra előkészülő SZERVEZŐDÉSEKET és TETTEKET tiltja. Persze az igazi antifasiszták (és szerintem a kommunistáknak ilyeneknek kell lenniük) már az eszme szintjén fel kell a fasizmus ellen venni a küzdelmet – főképpen azért, hogy a fentebb (ismételten) jellemzett fasiszta ideológiának a munkásmozgaloméval jelentős fedésben levő tömegbázisát a kapitalizmust valóban, és nem csak a szociális demagógia szintjén, elutasító oldalra átvezesse. A sandán – a párizsi békének nem a szellemére, csupán inkább rosszul, mint jól idézett betüjére hivatkozó – „jogszabályok” e célnak éppen az ellenkezőjét szolgálják – ahogyan arra (Phoenix 2017-08-19 – 21:09) hozzászólásomban már utaltam.

    Azonkívűl a párizsi béke természetesen nem ítélte el sem a sztálinista eszmét, sem a sztálinista gyakorlatot, hiszen – ha nem vetted volna észre – a sztálini Szovjetunió a győztesek oldalán volt. Ugyanígy nem ítélte el a japán származású USA-állampolgárok származási alapon történt tömeges internálását az USA-ban, vagy az angolszász szövetséges légierők által végrehajtott indokolatlan tömeggyilkosságokat Drezdában, Frankfurtban és más német városokban, illetve Hirosimában és Nagaszakiban (miközben London és Coventry bombázása – joggal – a nürnbergi vádirat része volt).

    A sztálinizmus nem egy elvont izé, aminek a nevében (rossz) emberek ezt-azt csinálták. A sztálinizmus a sajátos történelmi dialektika terméke, az olyan proletár forradalom nem sorszerű, de igen nagy valószínűségű és szerves következménye, amely egyfelől a körülmények folytán elkerülhetetlen, de másfelől társadalmi-gazdasági alapjai szinte teljesen hiányoznak (polgári forradalomként ilyen volt a „nagy” francia forradalom is!). A sztálinizmus e forradalom „bonapartista ellenforradalmi elfajulása”, ami természetesen konkrét emberek tetteiben jelenik meg, de ezeknek az embereknek „ugyanúgy nem lehet személyes bűnükül felróni, mint Trockijnak a nem bolsevik voltát” (Lenin után szabadon).

    A „sztálinisták” egyik legártalmasabb bűne (ahogyan ezt már többször leírtam), hogy lényegében ugyanazt vallják, mint az antikommunisták: a sztálinizmus a kommunizmus szerves része, voltaképpen azonosak.

    A mai orosz Sztálin-reneszánsz részleteit sem ismerem, de – ismerve az orosz történelmet – meg tudom érteni, anélkül, hogy a sztálinizmus felmentését olvasnám ki belőle. Mint sokszor leírtam már, Gorbacsov egyik legnagyobb bűnnél nagyobb hibája volt, hogy anélkül adta fel Afganisztánt, hogy megfelelő (katonai) ellenszolgáltatást csikart volna ki az USA-tól. Így az akkor még szovjet nép a kivonulást vereségként érte meg, olyan vereségként, amihez hasonló nem volt a Szovjetznió fennállása alatt. Sztálin uralma alatt azonban a Szovjetunió világraszóló győzelmet aratott a fasizmus felett. Ehhez a győzelkemhez Sztálinnak kb. annyi köze volt, mint I. Sándor cárnak a Napóleon felett aratott orosz győzelemhez. Ám az orosz történelmi tudat Sándornak erre a győzelmére büszke és nem jut el igazán hozzá, hogy Sándor az egyik oszlopa volt a mélyen ellenforradalmi Szent Szövetségnek, aminek egyik következménye volt például az orosz intervenció 1849-ben a magyar forradalom ellen.

    Vagy egy magyar/bolgár példa. A magyar történelmi tudat I. Ulászló és Hunyadi János kibékíthetetlen ellentétéről tud, amelynek tragikus végkifejlete a szerencsétlen várnai csata volt. A bolgár történelmi tudat viszont a legnagyobb hálával gondol (együtt-egyszere) Hunyadira és Ulászlóra, kettejük szobra néhány száz méterre áll egymástól a várnai tengerparton.

    Én tehát semmiféle pozitív értéket nem tulajdonítanék a mai oroszországi nosztalgikus Sztálin-kultusznak, annál is inkább, mert tudomásom van legalább ekkora monarchista nosztalgiáról is, sőt arról is, hogy e két nosztalgia tömegbázisának a metszete messze nem üreshalmaz.

    1. Vladiszlav Varnenszki és Hunyadi bolgár értelmezését ismerem, ott éltem három évig, volt alkalmam megismerkedni ennek történelmével, hatásaival.
      A párizsi békeszerződéssel kapcsolatban én is megjegyeztem, hogy a győztes Szovjetuniót nem lehetett ideológiailag elítélni, mert hiszen a fasizmus egyik legnagyobb legyőzője volt – és lényegében a kommunista ideológia volt a vezérelv a náci Németország elleni harcban – már csak emiatt sem.
      Az írásoddal egyetértek. Mint mondottam, a minap orosz emberekkel beszélgettem, és csupán a személyes benyomásaimat ismertettem. Az ünnepségeken rengeteg sarló-kalapácsos szovjet zászló és vörös csillag is volt látható.
      Ez ugyan külsőség – de hát a külsőségek azért sokat megmutatnak.

  7. Phoenix olvasata (Phoenix 2017-08-19 – 20:41) egészen egyedi. Ki akarja Révészt rasszistának beállítani? Én nem. Azt jelzem, s ebben bírálom, hogy Révész a kapitalizmus-apológiájában nem eléggé következetesen rasszizmus-ellenes, sőt a parlamentáris rendszerbe a kormányerővé válás lehetőségével legális politikai erőként beengedi a szélső-jobboldalt, tág kereteket biztosítva a náci nézetek publikus megjelenítésének, hiszen a mellett az álláspont mellett kardoskodik, amely a rasszista érzelmeket provokáló köztéri üzenetek jogi minősítését tiltja, amennyiben azokban-magukban nem állapítható meg rasszista felfogás. Tovább e gondolatot nem folytatom, ugyanis részletesen kifejtem a cikkben. Révész írásának erényeire pedig már utalok az első bekezdésben. A másik ügy, ami miatt Révész ezen írása nem csupán igaztalan és káros politikailag, hanem morálisan is elfogadhatatlan, hogy tudniillik a társadalom vidéki elesettjeit védő Népszava-riportot támadja – egyfajta éteri magasságú politológiai fejtegetésbe burkolódzva -, valamint – s ez a valóban felháborító – gúnyolódik az egyik egyszerű teremtés riportalanyon, akitől nyilvánvalóan nem várható el Révész társadalomtudományi bölcsessége és éleslátása… Mindkét esetben Révészt saját szövege állítja be olyannak, amilyenre való rávilágítás ezek szerint nem nyeri el Phoenix tetszését, holott végig szövegszerűen bizonyítok, számos és nem kiragadott idézéssel. Talán el kellene újra olvasni írásomat, nem gondolva arra, hogy a szerény szerző én vagyok, illetve elparancsolva a velem kapcsolatos, esetleg negatív elfogultságba torkolló érzelmeket, amelyek egy részéért minden bizonnyal én is felelősséget viselek.

      1. Sajnos van elvi véleménykülönbség, s nem csupán az. Mert – megismételem – Révész a kapitalizmus-apológiájában nem eléggé következetesen rasszizmus-ellenes, sőt a parlamentáris rendszerbe a kormányerővé válás lehetőségével legális politikai erőként beengedi a szélső-jobboldalt, tág kereteket biztosítva a náci nézetek publikus megjelenítésének, hiszen a mellett az álláspont mellett kardoskodik, amely a rasszista érzelmeket provokáló köztéri üzenetek jogi minősítését tiltja, amennyiben azokban-magukban nem állapítható meg rasszista felfogás. Tovább e gondolatot nem folytatom, ugyanis részletesen kifejtem a cikkben. Az ún. indulatomon rúgódzást nem is említve, ami nem más, mint karakterbántás, amelyre csak ez vonatkozhat „…a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.” Egyáltalában mire föl téma, hogy indulatos voltam-e? Ugyanis, ha volt egyáltalán indulatom, szublimáltam jóba, vagyis tárgyilagos, aprólékos, ugyanakkor elvi igényű, logikusnak szánt érvelésbe, miközben humanista, rasszizmus-ellenes, következetesen antikapitalista/antiliberális/antináci értékrendet – célpontjait nem összemosva – képviselek szövegemben, amelyről te magad fogalmaztad, kedves Tovaris, hogy „A cikk kiemelkedően intellektuális. (…) …így kerek, ahogy van. Üde írás a hazai szellemi sivatagban.” (Tovaris 2017-08-19 – 02:26). Te sem vetetted a szerző szemére semmilyen indulatát a tárgyban, különösen olyat nem, amely negatív hatással lett volna munkájára, avagy személyiségére vetne árnyékot.

  8. Ismét ki fogom magam ellen hívni a „népharagot”.

    Elolvastam Révész Sándor cikkét és nem értem Fekete György indulatát.

    Én a Révész-cikk lényegét a következő bekezdésben látom:

    „Aki a választói inkompetenciát ki akarja szűrni, annak nem a legkevésbé iskolázottak választójogát kell megszüntetnie, hanem magát a parlamentáris demokráciát a valóságos választások lehetőségével együtt. A legkevésbé iskolázottak megfosztása a választójogtól, egy szerzett jogtól, mely a politikai közösséghez való tartozást jelképezi, a politikai közösség inkompetenciájának a tényén nem változtat, hanem egyszerű bűnbakképzés, jogfosztás, politikai szegregáció csupán. Előkészítése annak, hogy a jogfosztott kisebbséggel bármit meg lehessen tenni.”

    Itt Révész – a maga módján – nem cáfolja, inkább megerősíti a Jobbik náci jellegét, és azt domborítja ki, hogy a nácizmusnak nem a rasszizmusa a lényege, hanem a fasizmusa: egy kisebbség jogfosztása csak bűnbak-képzés a fő cél – a demokrácia likvidálása, a totális önkényuralom – elérése érdekében.

    A cikk nagy részében Révész meglepően pontosan jellemzi a „parlamenti kreténizmust”, és ott tér el – súlyosan – e jelenség marxi értelmezésétől, amikor e „parlamenti kreténizmust” (amit ő „választói inkompetenciának” nevez) a polgári (burzsoá) parlamenti demokrácia gyermekbetegségének tartja csupán, amit az ki tud nőni. Azonban Fekete György nem ezt a – nagyon súlyos – tévedését rója fel Révész Sándornak, hanem rasszistának akarja őt beállítani – szerintem tiszta félreértésből.

  9. Most már kinyitok egy kommunikációs manőverem tárgyában. Magam jelzem, az 1947-es párizsi békeszerződésre hivatkozásom okkal vitatható, hiszen az (4. Cikk) – a példának hozott konkrét esetben – csak igen tágan és közvetve értelmezhető az 1945. évi V. és VII. törvényre történő visszaszármaztatással. Tudatosan és jó szándékkal manipuláltam, hogy a liberális nondirektivitást, illetve negligálást, amely vitaírásomat övezően várható volt és be is következett, elimináljam. Úgy tűnik, eme előre megfontolt cselekményem nem járt eredménnyel. A bírálatban fejtegetett kérdések túl kényesek liberálisainknak.

    1. Noha ezzel nem mindenki ért egyet – azaz, hogy a neoliberális politika mind a társadalmi életben, mint a gazdaságban oly mértékű károkat okoz, amelyek „megágyaznak” a fasizmusnak. A szólásszabadság, a vélemények szabad kifejtése – ideértve a nyílt, vagy burkolt fasiszta, náci, rasszista propagandát is – ellentétesek az 1947-es békeszerződésben foglaltakkal. A szólásszabadság és a vélemények, eszmék szabad terjedésének az igénye nem vonatkozhat olyan ideológiákra, amelyek burkoltan, vagy nyíltan emberiség ellenesek.
      Nem véletlenül jelentette ki a burzsoázia, hogy a kommunista eszme, ill. az általa működtetett rendszerek emberellenesek, mert így a fasizmus a saját erőszakos módszereivel, a demokratizmus látszatába csomagolva – végső soron megragadhatja a hatalmat.

      1. Érdekes, amikor a Szovjetunió világtörténelmi győzelme a fasizmus felett megtörtént – a kommunisták megbecsülése, tisztelete a világon mindenütt sokkal nagyobb volt, mint előtte. Gondoljunk csak a francia és olasz kommunista mozgalmakra, amelyek nagyban meghatározták a háború utáni politikai arculatot – a kapitalista berendezkedésen belül is.
        A hidegháború kiterjedésekor a burzsoá propaganda elővette a sztálinista jelenségeket és erőteljes ideológiai fellazításba kezdett. Nem vitatva a sztálinizmus bűneit – azok felnagyítása, abszolutizálása a kommunista eszme egészére – fokozatosan erodálta a kommunisták iránti tiszteletet.
        A folyamat hosszú volt és máig is tartó hatásai vannak.

        1. „… a burzsoá propaganda elővette a sztálinista jelenségeket és erőteljes ideológiai fellazításba kezdett”.

          Nana! Azért valóban volt egy kis koncepciós leszámolás a szovjet Zsidó Antifasiszta Bizottság tagjaival, egy kis „leningrádi ügy”, egy kis „harc a kozmopolitizmus ellen”, egy kis „orvos-per”, egy kis Rajk-per (és az összes neki megfelelő koncepciós persorozat a többi szocialista országban) …

          Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kommunisták tekintélyének kevés dolog ártott (árt) jobban, mint az a nézetazonosság ami a sztálinisták és az antikommunisták között folyamatosan megfigyelhető: mindkét csoport lényegében azonosítja a kommmunizmust a sztálinizmussal.

      2. Kedves Tovaris! Ebben azonos a véleményünk, azonban számosan, még a mi térfelünkről is, belekapaszkodnak abba, hogy máig – nem véletlenül – megoldatlan a hatályos 1947-es Párizsi Békeszerződés és a magyar belső joganyag kodifikálása (sokat beszélgettem erről Szász Gábor dr. barátommal). Erre utaltam az imént.

      3. „A szólásszabadság és a vélemények, eszmék szabad terjedésének az igénye nem vonatkozhat olyan ideológiákra, amelyek burkoltan, vagy nyíltan emberiség ellenesek.”

        Vigyázz! Nagyon veszélyes vizekre evezel!

        Ki dönti el véleményekről, eszmékről (és nem tettekről), hogy azok „burkoltan, vagy nyíltan emberiség ellenesek”? Az önkényuralmi jelképeket tíltó „remek” BTK-cikkely mellett emlékeztetnék arra, hogy a Németországi Kommunista Pártot 1956-ban betiltották – a nácitlanítási törvényekre hivatkozva.

        Az utolsó mondatod igencsak demagóg. Amikor a finánctőke Mussolinit és Hitlert hatalomra juttatta, akkor a a kommunista eszmét nem EMBERellenesnek, hanem NEMZETellenesnek állították be – s ezt valóban nem véletlenül. Ma ugyan a fasizmus/nácizmus valóban szégyenlősen kicsit megjátsza a demokratát, de ha ezzel, és nem a sovén nacionalizmusával juthatna a hatalom közelébe, akkor Mussolini és Hitler – akik büszke antidemokraták (illiberálisok?) voltak – nem juthattak volna hatalomra.

        1. A párizsi békeszerződés cikkelyeit is valakik megfogalmazták annak idején. Ott nem a KOMMUNISTA ideológiát, hanem a FASISZTA/NÁCI ideológia és propaganda terjesztését tiltották be.
          Nem támadva a te véleményedet, de nem a „sztálinizmus” – hanem a nevében cselekvő EMBEREK által elkövetett káros gyakorlat okozta kommunista elvek sérülését a Szovjetunióban és a volt szocialista országokban.
          Akkor miért népszerű jelenleg Oroszországban Sztálin és kora? Idén újra személyesen is meggyőződtem róla – a „nép között járva”.

          1. Most nincs érkezésem jogászkodni, de meg vagyok róla győződve, hogy a párizsi békeszerződés nem a középosztálynak tiltja meg, hogy rettegjen a lecsúszástól, hogy ezért – lélekben – csordába verődjön és vezért keressen magának, bünbakot keressen és találjon, hanem e középosztály militáns szerveződését, a bűnbakoknak kikiáltottak elleni uszítást, tettlegességek szervezését, új háborúra készülődését stb., azaz a fasiszta TETTEKET, és nem eszméket rendeli üldözni. Azaz e szerződés alapján a leghatározottabban fel kellett volna lépni már a Magyar Gárda megalakulásakor, új törvénycikkely nélkül bármilyen jelkép alatt elkövetett uszítás, zaklatás, stb. ellen. Nem a Németországi Kommunista Pártot kellett volna betiltani, hanem elfogni és bíróság elé állítani az NSZK-ba/ból több alkalommal szabadon be- és kiutazó Mengelét, stb. stb. Persze a tisztességes antifasisztáknak (köztük a kommunistáknak) eszmeileg fel kell lépni a fasiszta eszmék ellen, ráébresztve az embereket, hogy ezek az ordas eszmék bármikor tettekké fajulhatnak. Ám ezt az elvi harcot – mint azt a példák jól mutatják – a sandán megfogalmazott jogszabályok nem helyettesíthetik, sőt! …

            Vedd észre, hogy most éppen Te mosod össze a sztálinizmust a nácizmussal – persze sajátos módon. A párizsi békeszerződés azért nem foglalkozott a sztálinista ideológiával, mert egy olyan háborút zárt le, amelyet – többek között, de elsősorban – a sztálini Szovjetunió nyert meg. Ugyanígy nem foglalkozott az Egyesült Államokban ok és jog nélkül internált japán származású USA-állampolgárok internálásával, a Drezda, Hirosima, Nagaszaki és más városok ellen elkövetett indokolatlanul tömeggyilkos szövetséges támadásokkal, stb. stb.

            Olyan, hogy elvont „sztálinizmus”, nincs. A sztálinizmus az elkerülhetetlen, ám szinte minden társadalmi-gazdasági előfeltételnek híján levő proletárforradalom ugyan nem sorsszerű, de mégis nagy valószínűséggel és szervesen bekövetkező „bonapartista ellenforradalmi elfajulása”, amit természetesen emberek realizálnak, de ezt nekik „ugyanúgy nem lehet személyes bűnükül felróni, mint Trockijnak nem bolsevik voltát” (Lenin után szabadon).

            A most felbukkanó oroszországi neo-Sztálin-kultusz pontos okait nem áll módomban elemezni, de – ismerve az orosz történelmet – nem csodálkozom rajta. I. Sándor, minden oroszok cárja, a Szent Szövetség néven futó, az európai haladást súlyosan visszavető ellenforradalmi hullám egyik fő kezdeményezője nem éppen pozitív szereplője az orosz történelemnek, de mivel uralkodása alatt mértek döntő csapást az Oroszországra támadó Napoleonra (amiben talán neki volt a legkisebb pozítiv szerepe), azért őt is szinte kultikus tisztelet övezi.

            De hozhatok más – magyar/bolgár – példát is. A magyar történelmi tudatban Hunyadi János és I. Ulászló halálos ellenségekként szerepelnek (többek között az Ulászló által kierőszakolt, végzetes várnai csata miatt), de Bulgáriában mindkettőjüket (együtt!) hatalmas tisztelet övezi éppen a várnai csata miatt, és Várnában egymástól nem messze állnak emlékműveik.

          2. A fenébe! Egy órahosszat írt válaszomat megint elnyelte a rendszer!

          3. Ad Tovaris 2017-08-20 – 09:27

            Az (1947-es) párizsi békeszerződés szövegét most nincs kedvem előkeresni, de szinte biztos vagyok benne, hogy az nem a társadalmi-gazdasági válságok idején lecsúszó/lecsúszástól rettegő középosztály csordaszellemű, vezérelvű, bünbak-állító ESZMÉIT, hanem az azokból kicsirázó agresszív, soviniszta, uszító, új háborúra előkészülő SZERVEZŐDÉSEKET és TETTEKET tiltja. Persze az igazi antifasiszták (és szerintem a kommunistáknak ilyeneknek kell lenniük) már az eszme szintjén fel kell a fasizmus ellen venni a küzdelmet – főképpen azért, hogy a fentebb (ismételten) jellemzett fasiszta ideológiának a munkásmozgaloméval jelentős fedésben levő tömegbázisát a kapitalizmust valóban, és nem csak a szociális demagógia szintjén, elutasító oldalra átvezesse. A sandán – a párizsi békének nem a szellemére, csupán inkább rosszul, mint jól idézett betüjére hivatkozó – „jogszabályok” e célnak éppen az ellenkezőjét szolgálják – ahogyan arra (Phoenix 2017-08-19 – 21:09) hozzászólásomban már utaltam.

          4. Ad Tovaris 2017-08-20 – 09:27

            folytatás …

            Azonkívűl a párizsi béke természetesen nem ítélte el sem a sztálinista eszmét, sem a sztálinista gyakorlatot, hiszen – ha nem vetted volna észre – a sztálini Szovjetunió a győztesek oldalán volt. Ugyanígy nem ítélte el a japán származású USA-állampolgárok származási alapon történt tömeges internálását az USA-ban, vagy az angolszász szövetséges légierők által végrehajtott indokolatlan tömeggyilkosságokat Drezdában, Frankfurtban és más német városokban, illetve Hirosimában és Nagaszakiban (miközben London és Coventry bombázása – joggal – a nürnbergi vádirat része volt).

          5. Ad Tovaris 2017-08-20 – 09:27

            2. folytatás …

            A sztálinizmus nem egy elvont izé, aminek a nevében (rossz) emberek ezt-azt csinálták. A sztálinizmus a sajátos történelmi dialektika terméke, az olyan proletár forradalom nem sorszerű, de igen nagy valószínűségű és szerves következménye, amely egyfelől a körülmények folytán elkerülhetetlen, de másfelől társadalmi-gazdasági alapjai szinte teljesen hiányoznak (polgári forradalomként ilyen volt a „nagy” francia forradalom is!). A sztálinizmus e forradalom „bonapartista ellenforradalmi elfajulása”, ami természetesen konkrét emberek tetteiben jelenik meg, de ezeknek az embereknek „ugyanúgy nem lehet személyes bűnükül felróni, mint Trockijnak a nem bolsevik voltát” (Lenin után szabadon).

            A „sztálinisták” egyik legártalmasabb bűne (ahogyan ezt már többször leírtam), hogy lényegében ugyanazt vallják, mint az antikommunisták: a sztálinizmus a kommunizmus szerves része, voltaképpen azonosak.

          6. Ad Tovaris 2017-08-20 – 09:27

            3. folytatás …

            A mai orosz Sztálin-reneszánsz részleteit sem ismerem, de – ismerve az orosz történelmet – meg tudom érteni, anélkül, hogy a sztálinizmus felmentését olvasnám ki belőle. Mint sokszor leírtam már, Gorbacsov egyik legnagyobb bűnnél nagyobb hibája volt, hogy anélkül adta fel Afganisztánt, hogy megfelelő (katonai) ellenszolgáltatást csikart volna ki az USA-tól. Így az akkor még szovjet nép a kivonulást vereségként érte meg, olyan vereségként, amihez hasonló nem volt a Szovjetznió fennállása alatt. Sztálin uralma alatt azonban a Szovjetunió világraszóló győzelmet aratott a fasizmus felett. Ehhez a győzelkemhez Sztálinnak kb. annyi köze volt, mint I. Sándor cárnak a Napóleon felett aratott orosz győzelemhez. Ám az orosz történelmi tudat Sándornak erre a győzelmére büszke és nem jut el igazán hozzá, hogy Sándor az egyik oszlopa volt a mélyen ellenforradalmi Szent Szövetségnek, aminek egyik következménye volt például az orosz intervenció 1849-ben a magyar forradalom ellen.

            Vagy egy magyar/bolgár példa. A magyar történelmi tudat I. Ulászló és Hunyadi János kibékíthetetlen ellentétéről tud, amelynek tragikus végkifejlete a szerencsétlen várnai csata volt. A bolgár történelmi tudat viszont a legnagyobb hálával gondol (együtt-egyszere) Hunyadira és Ulászlóra, kettejük szobra néhány száz méterre áll egymástól a várnai tengerparton.

            Én tehát semmiféle pozitív értéket nem tulajdonítanék a mai oroszországi nosztalgikus Sztálin-kultusznak, annál is inkább, mert tudomásom van legalább ekkora monarchista nosztalgiáról is, sőt arról is, hogy e két nosztalgia tömegbázisának a metszete messze nem üreshalmaz.

            HSZ vége

          7. Tisztelt Admin!

            Legyél szíves ne moderáld ki a hozzászólásomat (a 3. folytatást már nem engedte át még moderálásra sem a rendszer)

          8. Kimoderálta!

            Hát Tovaris, soha nem fogod megtudni (s ami nagyobb baj, az olvasók sem), hogy ezúttal miben értünk egyet úgy, mintha nagyon nem értenénk egyet 🙁

        2. Ad Tovaris 2017-08-20 – 09:27

          Az (1947-es) párizsi békeszerződés szövegét most nincs kedvem előkeresni, de szinte biztos vagyok benne, hogy az nem a társadalmi-gazdasági válságok idején lecsúszó/lecsúszástól rettegő középosztály csordaszellemű, vezérelvű, bünbak-állító ESZMÉIT, hanem az azokból kicsirázó agresszív, soviniszta, uszító, új háborúra előkészülő SZERVEZŐDÉSEKET és TETTEKET tiltja. Persze az igazi antifasiszták (és szerintem a kommunistáknak ilyeneknek kell lenniük) már az eszme szintjén fel kell a fasizmus ellen venni a küzdelmet – főképpen azért, hogy a fentebb (ismételten) jellemzett fasiszta ideológiának a munkásmozgaloméval jelentős fedésben levő tömegbázisát a kapitalizmust valóban, és nem csak a szociális demagógia szintjén, elutasító oldalra átvezesse. A sandán – a párizsi békének nem a szellemére, csupán inkább rosszul, mint jól idézett betüjére hivatkozó – „jogszabályok” e célnak éppen az ellenkezőjét szolgálják – ahogyan arra (Phoenix 2017-08-19 – 21:09) hozzászólásomban már utaltam.

          Azonkívűl a párizsi béke természetesen nem ítélte el sem a sztálinista eszmét, sem a sztálinista gyakorlatot, hiszen – ha nem vetted volna észre – a sztálini Szovjetunió a győztesek oldalán volt. Ugyanígy nem ítélte el a japán származású USA-állampolgárok származási alapon történt tömeges internálását az USA-ban, vagy az angolszász szövetséges légierők által végrehajtott indokolatlan tömeggyilkosságokat Drezdában, Frankfurtban és más német városokban, illetve Hirosimában és Nagaszakiban (miközben London és Coventry bombázása – joggal – a nürnbergi vádirat része volt).

          A sztálinizmus nem egy elvont izé, aminek a nevében (rossz) emberek ezt-azt csinálták. A sztálinizmus a sajátos történelmi dialektika terméke, az olyan proletár forradalom nem sorszerű, de igen nagy valószínűségű és szerves következménye, amely egyfelől a körülmények folytán elkerülhetetlen, de másfelől társadalmi-gazdasági alapjai szinte teljesen hiányoznak (polgári forradalomként ilyen volt a „nagy” francia forradalom is!). A sztálinizmus e forradalom „bonapartista ellenforradalmi elfajulása”, ami természetesen konkrét emberek tetteiben jelenik meg, de ezeknek az embereknek „ugyanúgy nem lehet személyes bűnükül felróni, mint Trockijnak a nem bolsevik voltát” (Lenin után szabadon).

          A „sztálinisták” egyik legártalmasabb bűne (ahogyan ezt már többször leírtam), hogy lényegében ugyanazt vallják, mint az antikommunisták: a sztálinizmus a kommunizmus szerves része, voltaképpen azonosak.

          A mai orosz Sztálin-reneszánsz részleteit sem ismerem, de – ismerve az orosz történelmet – meg tudom érteni, anélkül, hogy a sztálinizmus felmentését olvasnám ki belőle. Mint sokszor leírtam már, Gorbacsov egyik legnagyobb bűnnél nagyobb hibája volt, hogy anélkül adta fel Afganisztánt, hogy megfelelő (katonai) ellenszolgáltatást csikart volna ki az USA-tól. Így az akkor még szovjet nép a kivonulást vereségként érte meg, olyan vereségként, amihez hasonló nem volt a Szovjetznió fennállása alatt. Sztálin uralma alatt azonban a Szovjetunió világraszóló győzelmet aratott a fasizmus felett. Ehhez a győzelkemhez Sztálinnak kb. annyi köze volt, mint I. Sándor cárnak a Napóleon felett aratott orosz győzelemhez. Ám az orosz történelmi tudat Sándornak erre a győzelmére büszke és nem jut el igazán hozzá, hogy Sándor az egyik oszlopa volt a mélyen ellenforradalmi Szent Szövetségnek, aminek egyik következménye volt például az orosz intervenció 1849-ben a magyar forradalom ellen.

          Vagy egy magyar/bolgár példa. A magyar történelmi tudat I. Ulászló és Hunyadi János kibékíthetetlen ellentétéről tud, amelynek tragikus végkifejlete a szerencsétlen várnai csata volt. A bolgár történelmi tudat viszont a legnagyobb hálával gondol (együtt-egyszere) Hunyadira és Ulászlóra, kettejük szobra néhány száz méterre áll egymástól a várnai tengerparton.

          Én tehát semmiféle pozitív értéket nem tulajdonítanék a mai oroszországi nosztalgikus Sztálin-kultusznak, annál is inkább, mert tudomásom van legalább ekkora monarchista nosztalgiáról is, sőt arról is, hogy e két nosztalgia tömegbázisának a metszete messze nem üreshalmaz.

          1. Köszönöm, akinek köszönni kell, és a duplázásért elnézést kérek annak nevében is, aki arról főként tehet.

          2. Mivel én is jártam már így (sőt, újabban percekig kell várni, mire a rendszer visszaigazolja a bejegyzéseimet – még ha nyúlfarknyik is – ezért szövegszerkesztővel írom meg, elmentem egy TEXT főkönyvtárba, és onnan másolom be. Ha eltűnik, újra be tudom másolni.

  10. A cikk kiemelkedően intellektuális. Már valahol kifejettem, hogy a HVG a hazai rendszerváltozás legfontosabb „szellemi” műhelye volt – cseppenként adagolta a „szellemiség mérgét”…
    A lényeghez kapcsolódóan nem tudok többet hozzátenni – így kerek, ahogy van. Üde írás a hazai szellemi sivatagban.

        1. Bizony előfordulnak. Ezért, éppen a szinkronikus evezőcsapások érdekében, magam is elfogadhatatlannak tartom, hogy a Szövetséges Hatalmak, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió és Franciaország vezetői nem ültek a nürnbergi perben a vádlottak padjára a nácik mellé, számot adván országaik háborús bűneiről. Amiképpen felháborítóan elmaradt a több millió elgázosított zsidó aranyfogaiból öntött rudakat és más rablott értéket banktrezorjaiban őrző semleges Svájc, valamint a szintén semleges, Hitlernek vasércet szállító Svédország, valamint a vatikáni nácimenekítő hálózaton szemet hunyó XII: Pius pápa és az SS főtiszteket befogadó Argentina képviselőből megalakított bíróság ítélkezése e perben.

          Miért nem ítélték el magukat is a győztesek Nürnbergben? Nahát…

          Vö.

          „…a sztálini Szovjetunió a győztesek oldalán volt. Ugyanígy nem ítélte el a japán származású USA-állampolgárok származási alapon történt tömeges internálását az USA-ban, vagy az angolszász szövetséges légierők által végrehajtott indokolatlan tömeggyilkosságokat Drezdában, Frankfurtban és más német városokban, illetve Hirosimában és Nagaszakiban (miközben London és Coventry bombázása – joggal – a nürnbergi vádirat része volt).” – Red Star – Phoenix 2017-08-20 – 13:04 és „Az írásoddal egyetértek.” – Tovaris 2017-08-20 – 20:23 E felsorolásból hiányoznak a szovjet háborús bűnök. Minden bizonnyal – amennyiben így folytatjuk – nem sokáig. És akkor a jelen fórum is igazodik az idők szavához…

          1. Kedves Fekete György!

            Most is ugye én személyeskedek Veled, ha megírom, hogy beteges az igyekezeted azirányba, hogy félreolvasva, félreértve, félremagyarázva rúgjál belém (ezúttal a tudatosan nem Veled, hanem Tovarissal vitázó soraim kapcsán), és megállapítom, hogy erre a mélytengeri színvonalra nem vagyok hajlandó Téged követni.

          2. Phoenix, míg én némi paródiával, ám a tárgyszerűség keretein belül maradva érveltem, személyedről egy ékezetet se ejtve, te lebetegezel engem. Tehát megállapítható, hogy kettőnk közül a másikkal én nem személyeskedtem.

          3. Megejtő az önkritikád!

            További jó egészséget kívánok!

          4. Kedves Phoenix!

            Örülök, hogy megejt az önkritikám. Minden bizonnyal a tied meg engem varázsolna el – ha gyakorolnád. Nem reklamálom, hogy bíráld magadat, csupán reagáltam arra, hogy szóba hoztad önkritikámat.

            Jókívánságodat viszont kifejezetten megköszönöm, mert sajnos egészségem koromhoz képest eléggé viharvert. Éppen most ment el a kötözőnővér, aki hetente kétszer, illetve háromszor gondozza a nyiroködémás-fekélyes mk. lábamat, s ugyanakkor hordozom három rákműtétem maradványait, mint keringési bajokat (nyirok és vér), cukorbetegséget, magas vérnyomást. A napokban váltottunk keményebb fájdalomcsillapítóra. Szerencsére kognitív funkcióim rendben vannak, az iménti keserű – nem jókedvemben fogalmazott paródiát – is kiráztam az ujjamból.

Hozzászólás a(z) Phoenix bejegyzéshez Válasz megszakítása