Fekete György: A Szovjetunió történetéhez

Megjelent az Élet és Irodalomban:

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;a_szovjetunio_tortenetehez;2016-08-25.html

Ungváry Rudolf Mérnöki eszmeőrzés című reflexiójában (ÉS, 2016/30., júl. 28.) téved, amikor azt állítja, hogy a sztálinizmus áldozataihoz „társul még a több millió halott, akikkel politikai okokból végeztek”. Vele szemben a szintén liberá­lis filozófiatörténész forrásokra és tu­do­mányos feldolgozásokra támaszko­dó számokat ad: „Mértéktartó számí­tá­sok szerint 1930–53 között 3 778 234 letartóztatásra került sor [vagyis ez bruttó szám, tartalmazza a valóban köztörvényes bűnözőket is – F. Gy.], ebből 786 098 kivégzéssel végződött” (Lendvai L. Ferenc: A Gonosz birodalmai. Áron Kiadó. Budapest, 2011., 235. old.). És akkor még nem is említettük, hogy a Gulagról tömegek tértek haza, sőt nem kevesen saját akaratukból – koncepciós ítéletüket kitöltve – tovább dolgoztak táborukban (persze ebben a háború utáni szörnyű általános életviszonyok igencsak szerepet játszottak – elsősorban nem a szovjet rendszer hibájából!).

Ki kellene lépni a történelmietlen számháborúból, amely a valamikori hidegháború kremlinológiájának egyik propagandaeszközét képezte (és nagyon idegen a komparatisztikus iskolától). A sztálini Szovjetunió – e tekintetben – alaposan alulmarad a hitleri Németországgal szemben. A Gulagban, amely munkatáborok rendszereként működött (igaz, pusztultak el benne nem kevesen, de célja nem mészárlás, tömeges megsemmisítés volt, pláne nem az utolsó írmagig szándékolva, hanem azt az államnak végzendő ingyenmunka kikényszerítése jelentette), életét veszítette 2 millió–2 millió 300 ezer ember (akiknek túlnyomó részét azonban – ismételjük – nem leölték). Természetesen a Szovjetunió éhínségeinek összes áldozatát és a polgárháború meg a nagy honvédő háború minden halottját a bolsevik párt uralmának számlájára írhatjuk, ez esetben viszont megfeledkezünk arról, hogy a polgárháborút nem a bolsevikok indították (puccsból pedig csakúgy nem lesz forradalom…), avagy szintén negligáljuk, hogy a náci Németország rohanta le a Szovjetuniót.

Az Ungváry részéről kritizált Szász Gábor a III. Országos Mérnökkongresszus jegyzőkönyvéből idézve éppen azt a történelmi tényt illusztrálta, hogy az állami tervezés abban az időben általános és aktív érdeklődést keltett a szakemberekben. (Mérnöki kiegészítés, ÉS, 2016/27., júl. 7.). Nem értem, mi gondja Szász ama megállapításával, miszerint az első három ötéves terv eredményeként „létrejött a tengelyhatalmak legyőzéséhez szükséges gazdasági-műszaki bázisok egyike”. Szakmai hozzá nem értésbe keveredünk, ha a második világháború alatt a Szovjetuniónak küldött amerikai–angol hadianyagra hivatkozva elvitatjuk, hogy az 1930-as évek szovjet iparosítása lényegesen hozzájárult a hitleri Németország fölött aratott győzelem gazdasági-műszaki bázisainak biztosításához, hiszen e szállítások zöme a sztálingrádi fordulat után zajlott, továbbá a nyugati szövetségesektől érkezett harci eszközök mennyisége – termékenként – a szovjet hadiipar háborús össztermelésének max. 5–20 százalékát tette ki – Alec Nove, Gosztonyi Péter (!), Ránki György.

Ugyancsak megkérdőjelezhető adatolásnak gondolom az 1932–33-as ukrajnai éhínségben elhunytak számát 3,5–7,5 (!) millió főben megjelölni; egyfelől tarthatatlan a becslés mértéke (nagyobb a terjedelem a minimálszámnál), másfelől az egész Szovjetunióban követelt ez az alapvetően természeti csapás (rendkívüli aszály) 3 millió körülire tehető áldozati számot. A katasztrófa e jellegének tagadása úgyszintén tévedés, másik fő okként a központi voluntarista gazdaságtervezés határozható meg. Ungváry azt se veszi figyelembe, hogy az ún. kulákokat sújtó kényszerintézkedések (fokozott begyűjtés, majd kitelepítésük) szempontjából a nemzetiségi-nemzeti hovatartozás közömbös volt, azok a nem ukrán, kizsákmányolónak minősített parasztságot ugyanúgy megcélozták. A megtorlás is minden fellázadt parasztra lecsapott.

A kapitalizmusnak betudható halálszám megbecsülésekor alapvető hiba kihagyni a gyarmatosításokat (no meg csupán Angliára szorítkozni), valamint a harmincéves háborút, az angol–francia háborúkat, a napóleoni hadjáratokat, a magyar szabadságharcot, a lengyel felkeléseket, a porosz–osztrák, a francia–piemonti–osztrák, a porosz–francia háborút, az amerikai polgárháborút, az USA háborúit a Monroe-elv értelmében, a balkáni háborúkat, az első és második világháborút… Szerintem ez a helyes közelítés, nem Ungváryé, aki a szovjet népek szenvedéseire hivatkozva így fogalmaz: az „angol ipari forradalom és a kapitalizmus kialakulása ilyen rövid idő alatt még csak közelítőleg se tudott ennyi áldozatot produkálni”.

(A szerző nyugalmazott történelemtanár)

17 thoughts on “Fekete György: A Szovjetunió történetéhez”

  1. Szél ellen pisálni nem lehet. Az államvallást, az ideológiát az uralkodó osztály diktálja – és az már rég nem a “bolsevizmus”, illetve a munkásosztály…

    Ennek következtében: aki 1945-ben veszített, az a német proli volt: az NSDAP. Derék polgárok kényszerűségből alacsonyodtak le hozzájuk, de azóta felülemelkedtek. A polgár, az entellektüel nem lúzer. A polgár nem veszít – de végül győzedelmeskedik és 1989-ben teszi ezt meg…

    Így hát ideje lenne végre tudomásul venni, hogy Hitler ma már csupán egy, megtévedt, rossz kisfiú! Nem írta meg a házi feladatot: a SZU meghódítását…

    A megátalkodott, velejéig romlott Főgonosz: az a Mao Ce-tung! – és egyre nyilvánvalóbb, hogy mi miatt kell annak lennie…

    Mellesleg Ő ugyanazokkal a módszerekkel alázott – szégyentábla a nyakba (a Fedél Nélkül árusai), kitelepítés (Tarnabod), utcaseprés – mint a Nagy Burzsoá Fülkeforradalom szabadságharcosai. Hogy mivel volt brutálisabb (és pusztítóbb) a kínai Vörös Gárda terrorja, mint a mindenféle “Betyárok” – kulák- polgár- és vagyonőrök – ténykedése – a narancsterror – döntse el ki-ki magának – az osztályérdeke és értékrendje függvényében! Amit én minderről gondolok, az régóta több mint bűncselekmény: Tabu.

    Nyilván a Reagan – áll a szobra – emléke előtt hódolt a Gonosz Birodalmai szerzője. Az ő eszméjét kanonizálja. Regan vesszőparipája volt ez a kifejezés, amit R. elnöksége idejében még volt kedve megmosolyogni az embernek…

    Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy még mindig nem értünk annak az útnak a végére, amin immár hat évtizede masírozunk. – Azért csak így tovább!

    1. A világtörténelem előrehaladások és visszalépések sorozata. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ami most van, az már nem tart sokáig (persze, lehet, hogy én már nem érem meg) – mert a fejlődés törvényszerűségeit nem lehet megváltoztatni, legfeljebb befolyásolni.
      Az emberiség fennmaradásának egyetlen alternatívája a szocializmus.

    1. Igen, látszik. Tehát a moderálásra várakozó szöveget csak a bejelentkezett szerző látja. Az Admin meg oda se bagózik, immár harmadik napja … Lehangoló.

  2. Olvastam egy szovjet regényben – már nem tudom, mi volt a címe, de azt hiszem, meg is filmesítették – hogy a GULAG-ról hazatért elítélt otthonát a németek lebombázták, nem volt hova mennie, nem maradt életben senkije – és visszakérte magát a táborba, ahol egy új ipari várost építettek, majd ott is telepedett le…

  3. Tisztelt Admin!

    Rettenetesen idegesítő, hogy amikor írok egy hozzászólást és linket rakok bele (hogy ne legyen kilométer hosszú a beírás), akkor először megjelenik a szöveg felett egy automata szöveg: “a hozzászólás moderálásra vár” vagy valami hasonló (ilyenkor se világos, hogy a beírást a szerzőn kívűl más is látja-e) majd az egész nyomtalanul eltünik. Nem lehet ezen a lehetetlen gyakorlaton változtatni?

    1. Erre nem megjelenik a szöveg – továbbra is a “A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.” fejléccel?!

      Ha a szöveg megmarad, kérem ezeket az okafogyottá váló hozzászólásaimat törölni.

      Vagy lehet, hogy éppen azért jelent meg a szöveg, mért én, a szerző újabb hozzászólással jeleztem, hogy “hahó itt vagyok!” és a “rendszer-moderációra várakozó” hozzászólást csak én, a szerző láthatom?

      1. Néha én is kaptam hasonló “üdvözletet”, ha egynél több linket csatoltam be. De mos már legfeljebb csak egyet csatolok és akkor “nem emel kifogást”…

  4. Az ábrándozás az élet megrontója, amely kancsalul, festett egekbe réved…
    Ennek ellenére eljátszottam a gondolattal, hogy ha a “népek ítélőszékének” főbírája lennék, Ungváry Krisztiánt halmazati büntetésként a Szovjetunió történetének megírására ítélném, mellékbüntetésként elrendelném megtanulni oroszul és legalább tíz évet orosz-szovjet levéltárakban kellene kutatásra fordítania. Pihenésképpen végigjáratnám vele az összes Nagy Honvédő Háború emlékére emelt hősi emlékművet. A piszkarjovói temetővel kezdeném, aztán jöhetne a Mamajev kurgán. Ja, kihagytam, elsőként el kellene olvasnia a “Nagy Honvédő Háború története” c. több kötetes munkát.

    1. Ne keverd össze a fiút az apjával! Itt az apáról, Ungváry Rudolfról van szó.

      Ungváry Rudolfról az amúgy köztudottan nem kommunista szimpatizáns Wikipedia a következőket írja:

      https://hu.wikipedia.org/wiki/Ungváry_Rudolf

      Ebből megtudhatjuk, hogy származása miatt (német is, burzsuj is) a Rákosi-rendszerben súlyosan diszkriminálták:

      “1955-ben érettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. 1955–1957 között a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatója volt. ”

      Mivel “1956-ban részt vett a forradalomban. 1956–1957 között az egyetem MEFESZ-titkára volt” – a kádári megtorlások áldozata lett: “1957-ben Kistarcsán internálták. 1958–1959 között vasesztergályosként dolgozott.” valamint “1959–1965 között a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult” – ja, ez már nem a megtorlás … (apámat, mivel 1919-ben vöröskatonaként a hazát védte a román betolakodók ellen, előbb Franczia-Kiss Mihály emberei félholtra verték, majd másfél évig Fegyverneken internálták – kiszabadulása után két évvel NEM TANULT – már csak a Numerus Clausus miatt sem – SEMMILYEN EGYETEMEN, pedig nagyon tehetségesen rajzolt).

      Ungváry Rudolf később is mellőzöttként állt szemben a rendszerrel: “1974–1979 között a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tudományos Tájékoztató Intézetének információs mérnöke, 1981–1983 között a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársa, 1983 óta az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa.”

      Nem ok nélkül tehát: “1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója”

      Hát ennyit róla. És végül a magánvéledményem 1995-ből:

      http://hu.mebal.eu/ungvary-es-gogun-aktualis-uzenete-a-magyar-nemzetben-a-patologikus-antikommunizmus-osszefonodasa-a-ruszofobiaval/

      Phoenix
      2016-03-13 – 21:43

      Ungváry Rudolfról egy régebbi írásom:

      ——————————————–

      ÉVFORDULÓ RUSSZOFÓBIÁVAL

  5. Nem tudom, ez az Ungváry mérnöknek milyen lehetett (mert ha olyan “minőségű”, mint “történészi” mivolta) – mert akkor az isten mentse meg az emberiséget, hogy valaha is mérnöki munkát végezzen, mert abba még konkrétan bele is halhatnak sokan…
    Két műszaki diplomám kikényszerítette ezt belőlem.

  6. Ez az Ungváry olyan szenvedélyes antikommunista, hogy teljes felkészületlensége és hozzá nem értése ellenére is képes ilyen vitákba belebocsátkozni. A fia innen veszi az összes torz hülyeségét. Gratulálok Fekete úrnak, pompásan lemosta a pályáról ezt a patologikus antikommunistát és hazudozót. Már Szász úr leleplezése is nagyszerű volt, de Fekete úr reagált vissza ennek a kútmérgezőnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *