Konok Péter föltesz egy mind ismertebb internetes orgánumra szövegtengert a huszadik századi magyar forradalmakról, ám ebben – lásd, http://kettosmerce.blog.hu/2015/10/28/oszirozsa_297 – 1956-ot évszámként se jegyzi (pedig a cikket az évfordulós napok egyikén röpíti, október 28-án…). 1919 emlékét illetően még inkább fortélyoskodik.
Ugyanis 1918 – amúgy történelmileg indokolt és érzésekkel helyénvaló bőséggel elárasztott – felidézéséhez tapasztva csupán ennyit és gúnyolódva szól a magyar kommünről: „…itt, a modern Magyarországon, ha a huszadik századot nézzük, akkor éppen csak kettő, vagy két és fél forradalom, mert hát 1918-ból nőtt ki 1919 is, talán a legfontosabb, de semmiképp nem az utcán kivívott forradalom, mikor a proletár tömegek falragaszokról értesültek, hogy a proletár tömegek átvették a hatalmat, mindenki menjen rendesen dolgozni, kérem, forradalom van, ne legyen semmi felfordulás!”
Nem állhatom meg, hogy legalább közbevetőleg ne jegyezzem meg: a múlt századi Magyarországon nem kettő és fél, hanem – a Konok-féle számítást tartva – három és fél forradalom volt. Tudniillik az 1945 utáni társadalmi átalakulások az ezeréves úri világot sarkaiból kifordító változásokat jelentettek, amelyek minden elégtelenségük dacára vagy éppen azok révén napjainkig ható lüktetést oltottak a magyar történelmi fejlődésbe…
Konok látszólag érzelemmel telített publicisztikai megnyilvánulása mögött – paradox módon – végtelenül száraz történelemszemlélet lappang. Száraz, mert sematikus. Sematikus, mert a történelem mozgásának be nem következett pozitív végkifejletét, a szabad egyének szabad közösségeinek állam nélküli társadalmát korábbi koroktól, folyamatoktól, történésektől, valamint az ezekhez kapcsolódó eszméktől és személyektől számon kéri. Amelyek/akik pedig fennakadnak – önmeghatározása szerint – anarcho-kommunista rostáján, azok valós, tényleges összefüggésekbe ágyazott értékelésétől és recepciójától hol közönyösen, hol valami kimódolt iróniával eltekint.
Így már magyarázható, hogy ezúttal miért helytakarékos a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság rovására a magát rendszerkritikus baloldalinak valló ideológiatörténész. És ebben a morzsányira önmaga szabta „terjedelemben” mi okból éri be az árnyoldal jelzésével.
Holott 1918 föllázadt bakái és 1919 világváltó proletárjai egyaránt a Megalázottak és Megnyomorítottak, a Nincstelenek, a Szegények, a Fürdőszobát-Balatont Sose Látott, Cipőtlen Gyerekek pártján álltak. Az előbbiek kaotikus ágálása az utóbbiak teremtő esetlenségében öltött testet. Ellenforradalmi korszakunk (jelenünkben zajlik!) fiataljaira gondolva álljon itt – a bírálat egyfajta hitelesítő pecsétjeként egy – kordokumentum (a szövegközi nagybetűs kiemelés tőlem – F. Gy.):
„A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA
(Elfogadta a szövetséges tanácsok országos gyűlése 1919 június 23-án)
A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmányának alapelvei
- §. A Tanácsköztársaságban a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat kezébe vett, abból a célból, hogy megszüntesse a kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát s ennek helyébe a szocialista termelési és társadalmi rendet tegye. A PROLETARIÁTUS DIKTATÚRÁJA azonban CSUPÁN ESZKÖZ mindennemű kizsákmányolás és mindenfajta osztályuralom megszüntetésére ÉS ELŐKÉSZÍTÉSE ANNAK A TÁRSADALMI RENDNEK, AMELY NEM ISMER OSZTÁLYOKAT, ÉS AMELYBEN MEGSZŰNIK AZ OSZTÁLYURALOM LEGFŐBB ESZKÖZE, AZ ÁLLAM HATALMA IS. (…)”– A szöveg tovább: https://hu.wikisource.org/wiki/A_Magyarorsz%C3%A1gi_Szocialista_Sz%C3%B6vets%C3%A9ges_Tan%C3%A1csk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_alkotm%C3%A1nya
Fekete György nyug. történelemtanár
gruz – 2015-11-04 – 22:34
Így van. Az utókornak egy lehetősége van – s ez egyben erkölcsi kötelessége is – hogy a tények megváltoztatása, hamisítása nélkül elemezze az akkor történteket és tanuljon belőle!
Most marha könnyű antisztálinistának lenni, de próbálta meg volna akkor valaki.
A „mi lett volna, ha….” igen is lényeges a történelem elemzésében, mert azok, akik a történelem alakítói voltak, ha lehetőségük volt rá, igenis figyelembe vették, hogy „ha nem úgy csinálják, ahogy”, akkor biztosan nem az fog történni, amit szerettek volna. Ha meg nem volt befolyásuk a történésekre, akkor azért csinálták, azt, amit, mert rá voltak kényszerítve – akaratukkal ellentétesen.
Természetesen a tévedés lehetősége mindenki számára mindig fennáll.
A valódi kommunisták pontosan tudják, hogy a régi rendszer visszahozhatatlan és nem is kell visszahozni, mert egyfelől nem lehet, másfelől az mégsem véletlen, hogy a munkásosztály sehol sem védte meg. A szocializmus mindig magasabb szinten tér vissza, mint Marx jövendölte. Az államszocializmus nem megismétlendő, hanem a szocializmus eredeti közösségi struktúráit kell rehabilitálni előbb, mert a szocializmus nem bevezethető. Egy történelmi folyamat. Tehát a munkások, a bérből élők, a lakosság nagy többségének érdekeit kifejező gazdasági demokráciia rendszere az, amelyből mint lehetőségből kell kiindulni. A régi rendszer, nevezzük bárhogy, sok olyasmit hagyott ránk, ami nem az elnyomás, hanem az emancipáció irányába mutat. A szocialista kultúra sok eleme ebbe a hagyományba illik. Ebben az értelemben Lenin korszerűbb, mint valaha, Sztálin korszerűtlenebb, mint valaha. Tehát nem új centralizált államgazdaság irányába kell tájékozódnunk, hanem olyan többszektorú vegyes gazdálkodás felé, amelyben egymás mellett léteznek a magán-, az állami és a közösségi tulajdon szférái. Versenyben fognak állni, ha lesz erő, amely a közösségi tulajdont visszahozza. Mi a közösségi tulajdont, a munkástulajdont, a közvetlen dolgozói tulajdonlást erősítjük. S ha valóban lesz munkásállam, akkor a közösségi-munkástanácsi tulajdon megerősödik és győzedelmeskedik. Az anarchisták ezt azért nem értik, mert csak a leegyszerűsített finalitások, végcélok vonzzák őket. Tehát ártalmatlanok, ezért imádja őket a polgári liberális sajtó. Mi megbecsüljük hagyományainkat, amelyek a nagy honvédő háború éppen úgy jelen van, mint az antikolonialista-antiimperialista harc hagyománya. Konok meg csak hadd haladjon a mai rezsimmel a hvg.hu oldalain Lenin szidalmazásával. Nem számít, mert csak ideig-óráig hat ez a fajta leegyszerűsítő szemlélet, hiszen semmi közölni valója nincsen arra vonatkozóan, mit tegyünk ma.
A forradalom felfalja saját gyermekeit…csak nem mindig. Néha visszaöklendezi őket.
Elolvastam Konok néhány írását. Ő egy antikommunista burzsoá izé – na. az ilyenek ásták alá a szocializmus ideológiai alapjait. Apám mondta, „fiam, ha az ellenség dicsér, akkor valamit nagyon rosszul csináltál”….
Konok rendkívül tehetséges ember és következetes anarchista, de semmiképpen se burzsoá. Épp ez a következetes anarchizmusa teszi, hogy hatalomellenes alapon elutasítja a proletárdiktatúrát és nem tesz különbséget a „szabadság zsarnoksága” és általában a zsarnokságok között, illetve a lenini proletárdiktatúra és a sztálini bonapartista ellenforradalom között. Ebben téved, de attól még nem lesz az ellenségünk.
Ez a cikke minden, a kritikában említett hibája és tévedése ellenére is kimagaslik a jobboldali szellemi sivatagból (mikor jelent meg az elmúlt években cikk az őszirózsás forradalomról, amiben nem a forradalmat és/vagy Károlyit gyalázták ?). Végcélunk azonos az anarchistákkal, csak a hozzá vezető utat látjuk máshogy, nem kellene ellenséget gyártanunk azokból, akivel lényegében egy oldalon állunk.
Szerintem Konok nem utasítja el a proletárdiktatúrát, csak másként értelmezi. Lásd pl. a Mahnovscsina brosúrát, amit tudomásom szerint magáénak vall.
„Bár a mahnovscsina a gyakorlatban felismerte, hogy a tőke, a magántulajdon mindennapos diktatúrájával szemben csak az osztállyá szervezett proletariátus diktatúrája, a kapitalista viszonyok feletti és elleni diktatúra, a bérmunka elleni diktatúra képes győzelmet aratni, de megijedt ennek a felismerésnek a totális alkalmazásától.”
„Leszögezzük, hogy Kunt nem azért ítéljük el, mert kommunista volt, hanem éppen azért, mert nem volt az. Ellenkezőleg, aktív szerepet játszott mind a magyarországi, mind az oroszországi (és mint látni fogjuk, az ukrajnai) forradalmi mozgalom megsemmisítésében.”
Szerintem azért burzsoá – még ha nem is az – mert egy platformon van a burzsoáziával – a lenini forradalom megítélését illetően. Nekünk, kommunistáknak azért ebben illik állást foglalni.
Azért illik különbséget tenni a proletárdiktatúra és a zsarnokság között. Már csak azért is, mert nem ugyanazok gyakorolják…
Legyünk pontosak. Konok nem burzsoá. De ellenséget ő csinál a kommunistákból, hogy elfoglalja a helyüket. Ugyanis hetente szidalmazza Lenint a liberális fórumokon (is). Tehetségesen. A Leninhez való viszonya nagyon hasonlatos a mai hatalomnak a Leninhez való viszonyához. Sajnos. Konok is tömeggyilkosként aposztrofálja és a szovjet himnuszt, amelynek hangjai felcsendültek a Győzelem napján 1945 május 9-én, saját fingásához hasonlítja. Ez valóban a mai hatalom ízlésvilága és azt is erősíti. Éppen nem következetes anarchista, hiszen ha az volna, nem ócsárolná a hatalom nyelvén és a hatalmat erősítő módon a régi rendszert. Tudhatná, hogy nem ugyanolyan, mint a kapitalizmus, de nem tudja. Stb. Ettől még persze nem ellenség, csak egy megkergült kispolgár.,
Lényegében egyetértünk. Rendszeres olvasója vagyok Konoknak, okos és tehetséges embernek tartottam, de a dogmatikus anarchizmusa és a 1989 előtti rendszer szemellenzős (kizárólag az egyéni szabadságjogok szemszögéből történő) szemlélete nekem is szemet szúrt. Lenint ő a kronstadti lázadás leveréséért kárhoztatja, amihez szintén nagyfokú dogmatizmus és a konkrét történelmi helyzet elemzésének hiánya kell (a munkásmozgalom történetének kutatójától ez eléggé meglepő). Lehet, hogy bele se gondol abba, hogy a hatalom szája íze szerint beszél olyankor, amikor „antikapitalista” alapon szidja a bolsevikokat.
Én azt hiszem itt van a lényeg elhantolva!
„Lenint ő a kronstadti lázadás leveréséért kárhoztatja, amihez szintén nagyfokú dogmatizmus és a konkrét történelmi helyzet elemzésének hiánya kell (a munkásmozgalom történetének kutatójától ez eléggé meglepő). ”
A Konok nevű, bármennyire is tehetséges, a történelem egy fontos sajátságát nem veszi figyelembe:a törtnelem OTT és AKKOR történik. Leninnek ott s akkor kellett cselekedni, az akkori információk birtokában. Utólag én is igen okos tudok lenni
Nem burzsoá, de véleménye igeni sokban a burzsoá ideológia „szertárából” származnak. Összességében, nála sokkal „jobbakat” is kritika ért annak idején a marxista-leninista ideológusok részéről.
Nekem nem tetszik, mert végső soron árt a kommunista ideológiának.
Mármint, ahogy maga az anarchizmus következetesnek mondható.
Konok antikommunizmusa a belepojegye a liberalus sajtoba. Kapard meg az anarchistat es elojon belole a liberalis.
Alapvetően igen. A Tanácsköztársaságot a Kisantant nyomta le – itt a „külső megrendelés” egyértelműnek tetszik.. 1956 és 89 (inkább: 82, 88) történéseiben viszont a külső ellenség szerepe sokak szerint (szvsz is) jelentős ugyan —, de csak másodlagos. A restauráció motorja, a hazai reakció: az értelmiség polgári érzelmű (meghatározó) része, a nómenklatúra-burzsoázia és magánszektoros cimboráik voltak. A Nyugat csak megtámogatta őket: SzER-val, IMF-el (Marshall-„segély” még nem jött össze), Soros Alapítvánnyal, stb…
Ökröm-Kemál +++ 🙂
Számoljunk akkor: volt egy félforradalom, 1918 (mert a termelőeszköz-tulajdonviszonyok és így a javakhoz való hozzáférés tekintetében, a burzsuá szokásoknak megfelelően ’18 őszén semmi sem történt), annak természetes és logikus forradalmi kifejlesztése, 1919, itt most tartunk másfélnél. 1945-ben ugye a termelőeszköz-elosztás szerkezetében forradalmi változások történtek, ámde a burzsuá szokásoknak megfelelően a fasiszta ideológia, és ezzel a visszarendeződés szándéka szabadon maradt (szálasi özvegye, mindszenti pl. még két évig büntetlenül garázdálkodhatott!) – a fasiszta maradékpártok feloszlatását már csak a „szalámitaktika” győzhette le négy évvel és egy neofasiszta, restauratív célú összeesküvéssel később! 1948, a fordulat éve lehetne forradalomnak számítva, mert ezzel kezdődött el igazán a fasizmus szilenciumra ítélése, egészen az 1956. évi nyilaspuccsig. (Ami viszont, mivel jobboldali, sőt, szélsőjoboldali, semmiképp sem forradalom, mert a jobboldal természete szerint forradalom-impotens: a revolutio ugyanis az eltorzult állapotok visszaforgatása a természetes állapotokba – az elitizmus /jobboldal/ szétverése, a természetes egalitás visszaállítása, tehát a forradalom kizárólagosan baloldali jelenség. Az elitárius, természetellenes jobboldalt ha „forradalminak” hazudja valaki, akkor azt állítja, hogy a jobboldal önmagára támad, és autoimmun-betegségek módján felfalja önmagát! De ez baromság. A jobboldal belső torzsalkodásai, pl. hosszú kések éjszakája, göncz kifütyülése saját eszmei testvérei által, a fityisz és a mocsokabbik látványosan semmitérő álvitái, mindez sosem lesz forradalmi.)
Tehát, a fordulat évét is beszámítva a XX. szd-ban volt összefoltozva három forradalom, amire jött a horti-féle ellenforradalom, a ’45-’48-as interregnum szélsőjobbos szándékok nyílt tevékenységével, az ’56. évi nyilas puccskísérlet, és az 1989-es fasiszta hatalomátvétel. (Hogy a kisebb jelentőségű, a hatalomátvétel utáni megmozdulásokat, pl. az ökröm-kemál puccstervezetet ne is említsük.)
Mellesleg, ha megnézzük, az összes ellenforradalom külföldi megrendelésre készült: horti-entente, ’56-cia, ’89-usa. Persze, ezzel az eleve ismert tényt húzhatjuk csak alá, mely szerint a kapitalizmus mindig fasizmusra bujtogat, mert ő maga is az.