Fekete György: Néhány módszertani gondolat a parlamenti választások utáni politizálásról – 2018

Bár most trendi a JOBBIK követőivel való közös akciózás, vezetőik meghívásához való csatlakozás helyett (lásd az április 14-én megtartott és a 21-ére tervezett kurzusváltó össznépi tüntetés) mind magányosabban, de fújom antifasiszta harsonámat, mert meggyőződésem, hogy a szélsőjobboldal valójában csak átfazonírozta magát. Vele összefogva őt segítjük hatalomra, s akkor majd ledobja báránybőrét, hogy faji diktatúra legyen fölöttünk a „csak” harácsoló jelenlegi helyett. Más úton kell haladnunk, hogy megszabadulhassunk az Orbán-rendszertől. Egyfelől konkrét társadalmi problémákban megszólalva (a legszegényebb rétegeknek-csoportoknak is élhető kapitalizmus programjával), másfelől az ordas eszméktől (romaellenesség, antiszemitizmus, bármiféle idegengyűlölet, más népek és kultúrák lenézése) abszolút mentesen.

Álljunk-e szóba az utóbbi években szalonpolitikusként öltözködni igyekvő szélsőjobboldali vezetőkkel a nyilvánosságban? Természetesen igen, ám a lehető legminimálisabb mértékben. Azonban egyáltalán nem hívjuk őket vitára, se valamiféle nézetcserére. Pláne nem esedezünk előttük, hogy kegyeskedjenek velünk tüntetni, hiszen evvel az eljárással elfogadottságukat növelnénk (mint tették az utalt, legutóbbi tüntetés szervezői). Ellenben közvetlenül fordulhatunk az általuk megtévesztett polgártársainkhoz, akik még a híveik. Mit tegyünk azonban, ha mégis közös placcra (dobogóra, fórumra) kerülünk hangadó szélsőjobboldaliakkal? Semmi gond, ilyenkor kertelés nélkül megmondjuk, hogy ugyan egymás mellett/után szerepelünk, ami legfeljebb azt jelenti, hogy ki-ki megfogalmazza álláspontját. Nem egyetértés igényével, de még vita szándékával sem. Ugyanis bizonyos dolgokról (erkölcsi-politikai-civilizációs értékekről) nem vitázunk, hanem azokról felfogásunkat előadjuk, azokról meggyőzően beszélünk. Így cselekszünk a holokausztról, a nácizmus bűnösségéről, s a mai rasszizmusok embertelenségeiről szólva. A nácit, a kirekesztő nacionalistát leleplezzük, a közönség elől nem titkolva, hogy minden egyezkedést hibának, illetve bűnnek tartunk vele.

Képzeljük el, hogy a szövetséges hatalmak munkatársai – a nürnbergi per helyett – leülnek egy tévébeszélgetésben (1945-ben már több kereskedelmi televízió működött az USA-ban) Hermann Göringgel, Alfred Rosenberggel és Julius Streicherrel pártatlanul megvitatni, mely okok és folyamatok vezettek a zsidókat, romákat, szlávokat, görögöket pusztító második világháború alatti népirtáshoz… Ugye, idióta gondolat?

A német nemzetiszocialisták, amikor lépésről-lépésre szétzúzták a weimari demokráciát, joggal emlegették, hogy őket demokratikus választásokon szavazták be a parlamentbe, s ezzel a hatalomba. E történelmi tapasztalat int bennünket, hogy a mi nácijaink ne válhassanak a politikai-társadalmi (társasági!) érintkezés normális, elfogadott szereplőivé. Vezéreikkel az összes fizikai kontaktust kerüljük, a kézfogást is, a velük történő nyilvános megjelenésekkor (ideértve a médiafórumokon való találkozásokat) elegendő akár egy biccentés.

/Fekete György/

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1872451919471511&id=100001201620145

10 hozzászólás “Fekete György: Néhány módszertani gondolat a parlamenti választások utáni politizálásról – 2018” bejegyzéshez

  1. Némi számtan

    2002-ben a győztes koalíció (MSZP-SZDSZ) a leadott szavazatok 47,5%-át kapta meg 70,53%-os részvétel mellett – azaz az összes szavazásra jogosultak 33,50%-a szavazott rájuk.

    2006-ban a győztes koalíció (MSZP-SZDSZ) a leadott szavazatok 49,71%-át kapta meg 67,83%-os részvétel mellett – azaz az összes szavazásra jogosultak 33,72%-a szavazott rájuk.

    2010-ben a győztes koalíció (Fidesz-KDNP) a leadott szavazatok 52,73%-át kapta meg 64,20%-os részvétel mellett – azaz az összes szavazásra jogosultak 33,85%-a szavazott rájuk.

    Mivel a választási rendszer már akkor is létező anomáliái miatt a lényegében egy pártként induló Fidesz-KDNP a korábbi MSZP-SZDSZ (csupán utólagos) koalícióktól alig nagyobb (33,85% vs 33,50%, 33,72%) eredménnyel a parlamentben kétharmados többséghez jutott, azért tovább ronthatta az amúgy is igazságtalan választási szisztémát: egy fordulós választást vezetett be, és a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező külhoni magyarokat nem csak szavazati joggal ruházta fel, de az ideiglenesen külföldön tartózkodóknál kedvezőbb lehetőségeket is biztosított számukra a szavazatuk leadásához. Ezzel olyan helyzetet teremtett, hogy a 2010 utáni választási eredményeket nem lehet egyszerűen összehasonlítani a korábbi eredményekkel.

    2014-ben a Fidesz-KDNP-re Magyarországon 2142142 szavazó adta le szavazatát. A (feltehetően hazai) részvételi arány 61,24% volt ami a Magyarországon 4918934 leadott szavazatszám alapján az összes magyarországi szavazásra jogosultak számát 8032224 főben valószínűsíti. E szerint a Fidesz-KDNP koalíció – a korábbi MSZP-SZD koalíciós eredményekkel összehasonlítható módon – a magyarországi választásra jogosultak 26,67%-ának szavazatát kapta meg, ami szignifikánsan kevesebb, mint a korábbi MSZP-SZDSZ koalíciók hasonló szavazati aránya (26,67% vs 33,50%, 33,72%).

    2018-ban a Fidesz-KDNP-re Magyarországon 2608086 szavazó adta le szavazatát. A (feltehetően hazai) részvételi arány 70,22% volt ami a Magyarországon 5570797 leadott szavazatszám alapján az összes magyarországi szavazásra jogosultak számát 7933348 főben valószínűsíti. E szerint a Fidesz-KDNP koalíció – a korábbi MSZP-SZD koalíciós eredményekkel összehasonlítható módon – a magyarországi választásra jogosultak 32,87%-ának szavazatát kapta meg, ami szignifikánsan kevesebb, mint a korábbi MSZP-SZDSZ koalíciók hasonló szavazati aránya (32,87% vs 33,50%, 33,72%).

    Összegezve: Orbán Viktorék permanens dicsekvése, hogy hatalmas felhatalmazást kaptak az ország vezetésére, az általuk kiagyalt és bevezetett igazságtalan választási szisztéma demagóg apológiája. Valójában felhatalmazásuk szignifikánsan kisebb, mint a 2002 és 2010 között kormányzó MSZP-SZD koaliciójé volt.

  2. A Krausz interjú nagyon érdekes, átfogó – néhány megállapításával nem tudok teljesen azonosulni – de ez annak is tulajdonítható, hogy rosszul értelmezek néhány dolgot.
    Mindenesetre nagyon régen nem olvastam a magyar sajtóban ilyen színvonalas, tudományos alaposságú okfejtést.

    1. Az interjú nagyon jó, teljesen egyetértek Tamással.

      Külön kiemelném a brit külügyminiszter jellemzését. Amikor Szijjártó Petike vendégeként Pesten járt, azt nyilatkozta, hogy

      „Sok angol cég van jelen Magyarországon, mint például a Tesco, ahol addig vásároltam az öltönyeimet, amig rám nem szóltak, hogy hordjak elegánsabbat.”

      Amikor ezt hallottam a TV-ben, éppen vacsoráztam, és szó szerint megállt a kanál a szájamban: uram isten! ez egy diplomata? Én a Tesco helyében azonnal elkezdenék lobbizni, hogy a pasast két lábbal rúgják ki.

    2. Meggyőződésem, hogy e munka (kivitelezése az interjúvolót is dicséri) érvelése annyira minőség, a belefoglalt gondolatok oly veretesek, hogy az olvasóban esetleges nézetkülönbsége dacára is a nem félretolható szellemi-erkölcsi-politikai teljesítmény benyomását kelti. Igen, nagyon meghökkentő állítás kap bizonyítást benne, miszerint a mai Oroszország kevésbé van ártó hatással Magyarországra, mint az Óperenciás-tengeren túlról az Egyesült Államok… E közvetlenül nem megfogalmazott, ám közvetve indukált tétel mögött általános összefüggés húzódik, konkrétan annak fölismerése, hogy a Nyugat demokrácia- és liberalizmusexportjának objektív képtelensége (és mégis működtetett, a nemzetközi hatalmi politikát kiszolgáló ideologikus funkciója) szüli, de legalábbis provokálja a kelet-európai oligarchikus kapitalizmusok (putyini, orbáni stb.) tekintélyelvűségét/illiberalizmusát, mégpedig rendszerszinten. Egyaránt kritikai szemlélet mind a nacionálkapitalizmust, mind a kapitalizmus globalitását nyíltan fölvállaló rendszereket illetően. Ez a magam olvasata.

  3. Itt nem tud egy új Majdan megvalósulni, mert már a Fidesz az új szélsőjobboldal. A régi szélsőjobb, a Jobbik túlságosan elavult, „premodern”, sose jut hatalomra, hacsak nem lesz ismét egy náci Németország.

  4. Amikor elhangzottak az „orosz tankok”, meg a „Kádár-diktatúra” – akkor azt mondtam, cseberből-vederbe.
    Az „ellenzék” csak a hatalmat akarja – a kapitalizmus marad.
    Mondjuk, ha az Orbán-féle rendszert eltakarítanák – pillanatnyi lélegzetvétel lenne, de a fasiszták is résen vannak…

  5. Elgondolkodtató, hogy tulajdonképpen minden skrupulus nélkül összeolvadtak az Orbán-rezsim elleni tüntetésen a szélsőjobboldallal a liberálisok meg a polgári szocialisták, mégpedig a kommunistázás, az antiszemitizmus és a romagyűlölet konszenzusában, ami a jelenlegi magyar társadalom igen jelentős (nagyobb?) részét egyébként is áthatja.

  6. A mai, magyar, depolitizált közvélemény nem tartja sem fasisztának, sem nácinak a „jobbik”-ot, sőt, aki nevén nevezi őket azokat mocskos kommunistának titulálják.
    A szombati tüntetésen olyan kommunista ellenes hisztéria közepette szidták Orbánt, hogy hányingerem támadt. A mai magyar „ellenzék” nem a rendszert akarja megváltoztatni, hanem csak a hatalmat megszerezni és átvenni a hatalmat és kapitalizmus ülepét tovább nyalogatni a fidesz helyett.

    Sejtésem, hogy a választás alatti számítógépes rendszerleállás a „hosszú bitek éjszakája” kísértetét idézi.

Vélemény, hozzászólás?