Hova fejlődik az egészségügy?

Híröshír.hu: Dr. Csehpál Etelka egy nyugdíjas, de még praktizáló, vidéki háziorvos, aki 64 évesen kölcsönből vásárolt praxist. Mai híradása elkeserítő: meghalt egy betege, aki élhetett volna. A doktornő a kormányt okolja.

Dr. Csehpál Etelka: Meghalt egy betegem. 54 éves volt. 1993-tól tavalyig rokkantnyugdíjas. Tavaly elvették tőle. Ellátás nélkül maradt. Nem fellebbezett, elege volt a magyar egészségügyből, azóta engem sem engedett magához. Sem orvost, sem egészségügyet nem akart. Tavasszal rákos lett – ő is tudta, mi is. Kaphatott volna nyugdíjat, de kitartott az elhatározása mellett. Tiszteletben tartottam akaratát és az élettársa is. Úgy halt meg a 21. században, ahogy talán a középkorban sem haltak meg. Nem panaszkodott. Párja tisztességgel ellátta, ahogy egy laikus elláthatta. Az, hogy szomorú vagyok, nem mond el semmit. Szégyellem, hogy ilyen egészségügyben kell dolgoznom. Annyira megalázták, hogy nem akart többé tudni erről az ellátási rendszerről. Mert ugye, ki van adva utasításban (gondolom), hogy hány százalékot kell vissza irányítani a nemlétező munkaerő piacra. Tisztelt / de általam nem/ Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselők! A döntéseiken emberéletek múlnak! Szálljanak már magukba és ne legyenek annyira elragadtatva az országlásuktól!!! Legszívesebben átkozódnék, de nem teszem. Nem kívánom, hogy járjanak hasonlóan. Egy éve nem kap ellátást. Ha nem lett volna ilyen családja, most szociális temetésre szorulna! Élettársa 50 métert sem tud gyalogolni, nem hogy sírt ásni… Mégis! Legyetek átkozottak döntéshozók…

Szociális biztonság Magyarországon? Hát annak se híre se hamva, szertefoszlott… A kormánytöbbség által megszavazott alaptörvényből kiiktatták a szociális biztonsághoz való jogot.

Vélemény, hozzászólás?