Kabai Domokos Lajos: Geopolitikai játszmákban vergődik Magyarország – Bekiáltás blog

Nem csak Venezuela, de a magyar kormány is rákerült Washington Moszkva és Peking elleni támadásának célkeresztjére.

Drámai mondatokkal szembesítette az Euronews január 31-ei, esti hírblokkja a közönséget. A televíziós csatorna közreadta Venezuela brüsszeli nagykövete, Claudia Salerano baljós nyilatkozatát azt követően, hogy az Európai Parlament 439 igen, 104 ellenző, 88 tartózkodó szavazattal elfogadta: az önmagát ideiglenes államfőnek kikiáltott Juan Guaidot ismeri el a dél-amerikai ország vezetőjének. Úgymond, a megrendezendő szabad választásokig, aminek lebonyolítását innen, Európából egy munkacsoport létrehozásával is segítenék. A nagykövetnő erre reagálva mondta:

„Az Európai Parlament nem helyezheti magát az ENSZ Biztonsági Tanácsa fölé. Ebben a helyzetben fel kell tenni a kérdést: szeretné-e az Európai Unió, hogy egy újabb lépéssel kerüljön közelebb a polgárháborúhoz Venezuela. Nem mintha országom változtatni akarna demokratikus berendezésén, de ezt a kérdést tegyék fel önmaguknak!”

Persze, az európai parlamenti képviselők megtapsolták saját határozatukat. Velük csattogtatták tenyerüket a néppárti Fidesz tagjai is, akik nevében néhány órával korábban még azt nyilatkozta Deutsch Tamás képviselő: „Semmilyen jogköre nincs a kizárólagos nemzeti szuverenitás jogkörébe tartozó kérdésekben az Európai Parlamentnek abban, hogy hogyan intézik az ügyeket az egyes országokban”. Aztán a szavazáskor, Orbán Viktor kényszeredett, a spanyolokkal takarózó utalásait követve, ő is megnyomta az igen gombot.

Moszkva és Peking felé fordultak

Most már utánuk a vízözön. Innentől az immár megszokott forgatókönyv szerint zajlanak az események: a Nyugat semmibe veszi fennen hirdetett értékrendjét. Átesve saját önkényes felhatalmazásának kínos pillanatain, gátlástalanul érvényesíteni fogja érdekeit. Ezúttal a kétségtelenül vitatható körülmények között, de a 2018 májusában, 67 százalékos többséggel megválasztott államfőt, Nicolás Madurot cseréltetné le a parlament elnökével, Juan Guaidoval. Merthogy Maduro megválasztásának körülményeit úgymond illegitimnek tartják. (Az önmagát ideiglenes államfőnek kikiáltott, harmincöt éves politikus lépését viszont nem! Hogy is van ez?)  Az ellenzék, amely 2015-ben a parlamentben megszerezte a többséget, s amelynek az eddig csupán a lakosság húsz százaléka által ismert Juan Guaido a vezére, bojkottálta az államfőválasztást. Emiatt, s az állítólagos csalásokra hivatkozva kérdőjelezik meg Maduro hatalmát.

Ha lecsupaszítva tekintjük át Venezuela utóbbi három évtizedének történetét, azt látjuk, hogy a szegények tömegeit felemelni akaró nemzetiek vissza-visszatérően csapnak össze az Amerikai Egyesült Államokra tekintő oligarchák képviselőivel. Ám csöppet sem mellékes, hogy az éles küzdelmek a parlamentarizmus keretei között zajlottak eddig. Amiből persze nem következik, hogy a hatalomban lévők esetenként ne éltek volna vissza a lehetőségeikkel. Akár így, akár úgy, a Maduro elődje, a Hugo Chávez által létrehozott Venezuelai Bolivár Köztársaság a hatalmas olajkincsből származó bevételekre alapozva több mint kétmillió lakást építtetett, hogy felszámolja a nyomornegyedeket. A harminc milliós, alacsony átlagéletkorú lakosság egyharmada jár iskolába. Csak egyetemből negyvenet hoztak létre. Kubai orvosok segítségével gyökeresen javították az egészségügyi ellátás feltételeit.

Viszont elküldték az országból a Nemzetközi Valuta Alap képviselőit. Az állam megvásárolta – tehát nem kisajátította – a nagy olajtársaságok részvényeit, és szakított az egyoldalú Amerika-függéssel. De ez a szakítás messze nem volt teljes. Az USA-beli Texasban sok ezer alkalmazottal működik a CITGO nevű venezuelai olajfinomító. Ennek Egyesült Államokbeli benzinkúthálózata forgalmazza az ottani gépkocsikban felhasznált üzemanyag ötödét. Csakhogy időközben az orosz Rosznyeft jelentős tulajdonrészt szerzett a venezuelai petróleum vállalatokban az államkölcsönök biztosítékaként. És emiatt az USA egyes körei az amerikai biztonsági kockázatok növekedéséről beszélnek. Tegyük hozzá: a maguk szempontjából érthetően.

Peking óvatosabb a százezernyi kínai miatt

Oroszország mellett kínai cégek is érdekeltek a venezuelai olajiparban, illetve Moszkvához hasonlóan, Peking fegyverekkel látja az ország erős hadseregét. Kínából szintén jelentős hitelek áramlottak Caracasba. Ám az utóbbi idők gazdasági nehézségei miatt ezek mértéke csökken. Viszont Kína továbbra is nagy vásárlója a venezuelai kőolajnak. Emellett a kínai cégek közreműködésével újultak meg, épültek ki a számítógépes és távközlési hálózatok – rossz nyelvek szerint a lakosság politikai ellenőrzését szintén lehetővé téve.

Kína több mint százezer polgárának engedte meg, hogy letelepedjék Venezuelában, s ott főként áruinak értékesítésével foglalkozzék. Talán ez az egyik oka annak, hogy Oroszországgal ellentétben, Kína caracasi nagykövete nem csak a hatalmat gyakorlók képviselőivel tartotta és tartja a kapcsolatot, de – a kormányzó hatalom rosszallásától kísérve – a parlamenti ellenzék vezetőivel is. Ezekben a napokban Peking kiváró taktikát választott: nem követte a moszkvai vezetést, és nem kezdte sietve bírálni az USA-t amiatt, hogy a washingtoni kormány – konkrétan az amerikai külügyminiszter közreműködésével – nyilvánvalóan le akarja mondatni a törvényes elnököt.

Ami az említett gazdasági nehézségeket illeti, többen azt állítják: a venezuelai állam túlvállalta magát a nagyszabású népjóléti programokkal, amelyek hatékony levezényléséhez hiányzanak a hozzáértő állami apparátusok. Emellett sokan az amerikai szankciókat, pénz- és áruvisszatartásokat okolják az eget verő inflációért. Ezekben a napokban London közölte, hogy nem szolgáltatják ki a caracasi kormánynak a Nagy-Britanniában őrzött 1,7 milliárd dollár értékű aranytartalékot. Nyilvánvalóan összhangban a tulajdon szentségére, a szabadpiacra vonatkozó nyugati értékrenddel…

Mindehhez jön, hogy a hatalmas olajbevételek tekintélyes része a korrupt tábornoki kar zsebében tűnik el. Ők ellenőrzik a kábítószer-kereskedelmet és az efféle kétes üzleteket. Talán emiatt, a hadsereg vezetése eddig kiállt Maduro mellett. Legyünk cinikusak: egyelőre nem hagyják ott a biztosat a bizonytalanért. Ráadásul a Nyugat által kiközösíteni óhajtott elnök, akinek testi épségére orosz zsoldosok vigyáznak, az elmúlt napok híradó tudósításai szerint, idejének jó részét a katonák között töltötte. Újabb és újabb egységek előtt mondott lelkesítő beszédeket, s vette rá őket, hogy nyilvánosan hitet tegyenek mellette.

Ellentámadásba lendül Washington

Mindez csupán csak azt példázza – a különböző források ellentmondásai miatti tévedés kockázatával –, hogy a venezuelai kép sem fekete vagy fehér. Úgyhogy óvatosan a szélsőséges megállapításokkal, még ha ezekre Brüsszelben, Strasbourgban és Washingtonban, illetve az ellenérdekelteknél szintén nagy most az igény! És megjegyzem azt is: mindez aligha érdekelne bárkit, ha a venezuelai kérdésnek nem a világ újrarendezésének geopolitikai sakkjátszmájához lenne köze. Az USA politikájára meghatározó befolyást gyakorló körök nyilvánvalóan eldöntötték: teljes ellentámadásba mennek át azon országokkal szemben, amelyek az elmúlt években kihívást intéztek az amerikai dollár meghatározó szerepe ellen.

Egyes államok vezetői belengették: korlátozni akarják Washingtonnak azt a lehetőségét, hogy a világ pénzügyi folyamatainak legfőbb ellenőreként a másutt létrehozott értékeket saját javára kamatoztassa. Néhány éve Kína és Oroszország vált a dollár elleni akciózás legfőbb motorjává. Ennek érdekében a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát, Dél-Afrikát tömörítő BRICS-szervezetben minden kontinensről maguk köré gyűjtöttek egy-egy gazdasági hatalmat. És akkor még nem említettük a többi, hasonló, általuk létrehozott gazdasági együttműködési szervezetet.

Venezuela ennek a folyamatnak a perifériáján volt eddig, de most a washingtoni ellentámadás gyújtópontjába került. Ellene játszott, hogy időközben, Brazíliában az addigi oroszbarát politikai hatalom amerikai elkötelezettségűre cserélődött. Kína pedig – az USA-val vívott kereskedelmi háborújának részeként – átmenetileg visszahúzódott Nicaraguából, ahol felfüggesztette az USA hasznára működtetett Panama-csatorna hatékonyabb vetélytársának szánt vízi út létesítésére vonatkozó terveinek megvalósítását. Eközben pedig a látszólag a barátinál is barátibb orosz–kínai kapcsolatokba is beférkőzött némi tartózkodás.

Mintha Pekingből gyanakodva néznék, miért is találkozott Vlagyimir Putyin orosz államfő és Abe Sinzó japán kormányfő egyvégtében immár huszonötödik alkalommal. A kínai vezetés attól tarthat, hogy minden ellenkező fogadkozás ellenére, Oroszország mégiscsak visszajuttat Japánnak a Kuril-szigetekből kettőt, ahol aztán a Kínát is fenyegető sokadik támaszpontot rendezhetik be az amerikaiak. Mert a maoista országban nem felejtik el, miként fordított hátat a sztálinista örökségnek Nyikita Hruscsov Szovjetuniója az ötvenes évek második felétől, majd miként adta fel a marxista-leninista alapelveket Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára, amivel nem csak országát hagyta cserben, de a liberális Nyugatnak tett naiv engedményekkel világszerte hátba támadta a Peking által progresszívnek tekintett erőket.

A Fehér Házban dől el, ki a legitim vezető

Nem kizárt, hogy ezt a Moszkva elleni kínai bizalmatlanságot Washingtonból is szítják. Ám akár így, akár úgy, a Fehér Házban, a Pentagonban, az amerikai jegybank szerepét betöltő magán pénzintézetben, a Federal Reserve igazgató tanácsában elérkezettnek láthatják az időt ahhoz, hogy visszaállítsák befolyásukat az egész dél-amerikai kontinensen. Hozzá Európában is támadást indítottak, minthogy mára beérni látszanak az orosz határokig tartó katonai megszállás (no, jó, katonai befolyás) eddigi lépései. E katonai befolyást aztán – a régi jó Monroe-elv szerint – épp mostanában konvertálják gazdaságivá. Vámháborút robbantottak ki az Európai Unió országaival, emellett pedig többek között azt követelik tőlük, hogy az orosz gáz minél nagyobb részét váltsák ki a harminc százalékkal drágább, cseppfolyósított amerikaival.

Jakov Kedmi, a rendszerváltozások után Kelet-Európa minden országában küldetést teljesített izraeli hírszerző-biztonságpolitikai szakértő, aki ma kiváló geopolitikai elemzéseivel vált ki nagy érdeklődést, azt mondta minderről az orosz állami tévé február 1-jei, Vecser című vitaműsorában:

– Az USA által kifejleszteni tervezett, egy marokban elférő, mini atombombákat a kis országok ellen vetik majd be. Azok ellen, amelyek vonakodnak teljesíteni Washington kívánságait. Szíria, Venezuela, Kuba, Nicaragua és hasonlók. (És persze, nem számolnak azzal, hogy ezek a terroristák kezébe is kerülnek. Ahogyan a líbiai fegyverarzenált ma az Al-Káida terrorszervezet használja. Mert az amerikai vezetés nem mindig érti, hogy tetteinek milyen következményei lesznek a világra nézve.) Mindez Jugoszláviával kezdődött, a kilencvenes évek elején. Először Slobodan Miloševics jugoszláv és szerb államfőt nyilvánították illegitimnek. Azóta, a Balkánon történtek mintájára – amelynek része volt Belgrád polgári célpontjainak bombázása is – Washingtonban döntik el, hogy mely ország, mely kormánya tekinthető legitimnek. Manapság Magyarország és Olaszország is célkeresztbe került, de akár Lengyelország vezetését is könnyen illegitimnek nyilváníthatják. Hogy Oroszországot már ne is említsük.

A nemzetközi politika normájává lett mára – hangsúlyozta Jakov Kedmi az itteni linkkel elérhető műsor 17:35 és 25:45 közötti részében –, hogy a kényelmetlenné vált országok vezetőit illegitimnek minősítik. És az úgynevezett liberális értelmiség élen jár annak követelésében, hogy akár erőszakkal is fel kell lépni az általuk nem kívánatos kormányok ellen. Mindenki lapít, mert tisztában van vele, hogy az USA bárkit, a szaúdi vezetőket is, saját embereivel válthatja fel. Venezuela példája is ezt mutatja. Jelentékeny amerikai katonai erővel vélhetően nem fognak beavatkozni, mert az ottani erős hadsereg, a kibontakozással fenyegető partizánmozgalom miatt nem vállalják fel a hatalmas saját emberáldozatot. E tekintetben is marad a jó ideje alkalmazott eljárás: döntő mértékben a helyi erőkkel végeztetik el a piszkos munkát.

Például úgy – teszem én hozzá –, ahogyan ez Iraktól, Afganisztánon, Líbián, Tunézián, Szírián, Grúzián át Ukrajnáig jó néhány országban történt és történni fog a jövőben is. A helybeli halottak százezrei, sőt milliói vannak már a veszteséglistán. Szétrombolt városok, falvak, amelyekből tízmillió számra menekülnek el az emberek, destabilizálva és egymás ellen fordítva elsősorban az USA gazdasági vetélytársának számító, addig sok tekintetben egyesülni akart európai országokat. Ami az amerikai finánctőke érdekeit megtestesítő Washington nézőpontjából megint csak nyereség. Mert oszd meg, és uralkodj!

Magyarország már a hidegháború terepe

Ami Magyarországot illeti, aligha kerülhető el, hogy előbb-utóbb hadszíntérré váljék a területünk ezeknek az Óperencián túli érdekeket szolgálva. Pontosabban, máris az – a hidegháború egyik terepévé váltunk. És ha szerencsénk van, nem leszünk mindent romba döntő, forró hadműveleti területté. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nyugat végül bármilyen áron, és természetesen a mi kontónkra, meg fogja értetni Magyarország feudális várurat játszó vezetőjével, érdemi teljesítmény nélküli, az Európai Unió pénzéből felhizlalt udvari burzsoáziájával, és az egész korrupt, nepotista bandát hatalmon tartó népével, hogy mihez tartsuk magunkat.

Ahogy megértette ezt a Nyugat a városai ellen hetyke rabló hadjáratokat indított honfoglaló magyarsággal az I. István és bajor felesége köré csoportosult német lovagok közreműködésével, akik aztán a népesség negyven százaléknyi részét kiirtották Jézus Krisztus nevében. Ahogyan az akkoriak tudomására hozták, hogy hol a helyük, amikor az egyesült európai hadak bevetésével a törököt a magyar tartományból a Nyugat érdekeinek megfelelően kiűzték, az erre alkalmatlannak tekintett magyari urak lényegi közreműködése nélkül. Amiként megérttették az addig Bécs ellen fenekedő Debrecennel és Eperjessel Antonio Caraffa császári tábornok zsoldosai az 1600-as évek végén, majd néhány évtizeddel később, a Rákóczi-szabadságharc után, amikor a Habsburgok felrobbanttatták a magyar várakat, nehogy még egyszer lázadás tűzfészkei lehessenek.

És akkor még nem is említettem az olyan arisztokraták kétes szerepét, mint amilyen herceg galántai Esterházy Miklós volt,aki annak érdekében, hogy bebújhasson Mária Terézia ágyába, 1741-ben, Pozsonyban rávette a magyar nemesség képviselőit, hogy úgymond életüket és vérüket (pontosabban katonának kényszerített jobbágyaik életét) ajánlják fel a Habsburg-ház megmentésére. Ezzel aztán elszalasztották az alkalmat, hogy két évszázad múltán ismét függetlenné válhassék a Magyar Királyság, amiért eleik Bocskaitól Rákócziig küzdöttek, s amiért – a sajnos, bizonyos értelemben politikai kalandor – Kossuth is sikertelen harcba vitte a népet további száz év múltán.

A sort a II. világháború végéig, de akár a rendszerváltozásig folytathatnám, bár szinte reménytelenül. A politikai és gazdasági haszonszerzés által motivált uralkodó osztály kegyeit leső magyar értelmiség – ritka kivételektől eltekintve – soha nem arra törekedett, hogy a tragédiák tanulságaival ismertesse meg a lakosságot, hanem a történelmi eseményeket romantikus fénnyel övezve, őt az ábrándok melengetésében támogassa. Ezzel tudatlanságban tartotta, s így akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy mindmáig szolgai mentalitásában maradjon meg a mindenkori uraknak kiszolgáltatott nép. Ennek következménye (is) a nemzeti katasztrófák sorozata, amelyek – tartok tőle – hamarosan újabbal bővülnek.

Furcsa módon, könnyen abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy Orbán Viktor, akinél többet kevesen tettek az ország megosztásáért, a társadalom különböző rétegeinek egymás ellen fordításáért, a nemzet szellemi és gazdasági erőinek meggyengítéséért, nagy tömegek erkölcsi elaljasításáért, ha kiéleződik a pávatánca miatti hatalmi játszma, akár a belügyekbe gátlástalanul beavatkozó Nyugat elleni szabadságharc élén találhatja magát. Bizony megtörténhet, hogy miközben vágyjuk a valóságos nyugati értékrend szerinti szabadságot, önrendelkezést, az Orbán-rezsimben meggyengített, hatalmat ellenőrző intézmények megerősítését, a mostani világpolitikai játszmák közepette, velünk kapcsolatban is maga a Nyugat dobja sutba az elveit.

Ha ez – Isten ments tőle! – bekövetkezik, Orbán Viktort semmi nem menti meg attól, hogy – az annyi kárt okozott, a Kossuthhoz vagy Horthyhoz hasonlóan kétes szerepet játszott nagyságaink példájára – utóbb magyar hőssé, mártírrá avattassék. S majdan szobrokat fognak állíttatni neki országszerte, ahogyan ez nálunk lenni szokott. Történhetne-e ez másként, s főleg miként, nem tudom. De hogy el kellene kerülni ezt a helyzetet, s kilépni az egyre mélyebb és egyre szűkülő, lefelé örvénylő spirálból, abban bizonyos vagyok! Ha ugyanis most sem sikerül ez, akkor itt a vége… #

CÍMKÉP: Nicolás Maduro mögött a venezuelai hadsereg, no meg Moszkva és Peking. Viszont önjelölt ellenfelét, Juan Guaidot az USA által befolyásolt Nyugat támogatja (Forrás: Fox News)

KIEGÉSZÍTÉS: Az elemzésem közzététele után egy nappal a Hírklikk számolt be „A magyar skizofrénia kezelése” című írásról, amely a magát az emberi jogokért küzdő, a korrupció elleni harcot folytatóként aposztrofáló, jobbközép értékeket követő Frontiers of Freedom, washingtoni székhelyű szervezet honlapján jelent meg. Eszerint: „Orbán Viktor már nem tolerálható tovább magyar kormányfőként”. A szerző Radványi Miklós, akinek a nevéhez fűződik az Orbán és nyolc társa ellen a Magnitsky törvény keretében született beadvány. Szerinte

Donald Trumpot a most távozó illetékes helyettes államtitkár és a budapesti amerikai nagykövet félrevezette. Nekik is köszönhetően nem jutott az elnök megfelelő információkhoz arról, mi folyik Magyarországon. Hosszú cikkében végigveszi az Orbán-rezsim ártalmas politikáját, rosszindulatú daganathoz hasonlítva azt. Megpróbál választ találni a kérdésre, hogy miért tűri ezt Magyarország, míg végül eljut odáig, hogy nemzeti skizofrénia alakult ki a magyarokban. Javaslata szerint: Orbán tűnjön el a politikai porondról despota és rasszista illiberális demokráciájával egyetemben.

Forrás: https://bekialtas.blog.hu/9999/12/31/a_vilagorvenyben_vergodik_magyarorszag#more14602860