Könyv a globális elitről

Az új szuperbirodalmak – A globális elit és a fentről jövő forradalom.

Világunk szuperbirodalmai szeretik, ha ünneplik őket, írja Chrystia Freeland „A szuperbirodalmak” c. könyvében. Attól viszont idegessé válnak, ha elemzés alá veszik őket. És mi van akkor, ha – nyilván, bizonyos korlátok között – egyszerre ünneplik és közvetlen közelről veszik őket szemügyre? A globális Reuters régi tudósítója megható képet fest a Big-Data-kapitalizmus világáról, annak a Szilícium-völgytől a Wall Streeten, a londoni City-n át a BRICS-államokig ívelő vezető osztályáról. A tudósítónő 20 év óta gyűjti interjúkban, találkozások során, sőt baráti kapcsolataiban (pld. Soros Györggyel) a napjainkban kialakuló globális elittel kapcsolatos információkat.

Itt rögtön felmerül a kérdés, hogyan lehet meghatározni napjainkban és történelmileg a gazdagságot. Freeland szerint gazdagságnak számítanak a legalább félmilliárd-egymilliárd dolláros vagyonok. Egy helyütt idézi egy multi-milliárdosnak arra az interjúban feltett kérdésre adott válaszát, hogy mennyi pénz szükséges ehhez. Az illető szerint „Egy milliárd kell csak az „egyebek” (repülőgép, csónak stb.) finanszírozásához. Ez, persze, az a minimum, ameddig hajlandó vagyok lemenni – ha akarok.”

A szupervagyon már csak globális jelenségként fogható fel, a szuperbirodalmak egy „nation unto itself”-et alkotnak, mégpedig egy olyan világban, amelyet nem utolsósorban a finánckapitalizmus jellemez, s már nem a feltűnő luxusfogyasztás a fő ismérve, hanem olyan hálózatokkal való rendelkezés, amelyek a legnagyobb fokú önrendelkezésen kívül ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen hatalom gyakorlását teszik lehetővé.

Jellemző, hogy ez az új osztály intenzíven képzett „számemberekből”, „Alpha Geek”-ekből, számítógép-mániákusokból áll. Állítólag agresszivitásukról, könyörtelen munkaszorgalmukról, valamint saját énjük lerombolására való hajlamukról lehet felismerni őket. Freelandnek, bizonyos fokú túlzásai ellenére is, van valami igaza. Gondoljunk csak,  mondjuk, Don DeLillos Romannak David Cronberg által találóan megfilmesített „Cosmopolis”-ára. A regény és a film is, viszonylag kevéssé ismert voltuk ellenére is, megmutatja, milyen messzire juthatnak el a 99%-nak jutó mindennapos élményektől ezek az új elitszerkezetek kibontakozásuk során, amit Freeland egy helyütt „az Úr világi kegyének” nevez.

De ez Freeland számára az a világ, amelyre kutatásai irányultak: Davos, az Oscar-díjak, Cannes, Sun Valley, az elit gondolatok olyan hálózatai, mint a TED (technológia, szórakoztatás, dizájn) és az AIF (Aspen gondolatok fesztiválja) vagy a Google Single University-je. A konferenciák e nemzetközi „global brain circulation”-jában Freeland eddig nem csak interjú-készítőként szerepelt, hanem panel-moderátorként és bennfentesként is. Kérdés, hogy könyve után is ilyen szívesen fogják-e őt meghívni maguk közé. Így nem véletlen, hogy a parlamenti választásokon a kanadai Liberális Párt színeiben fog indulni.

Végül is, hogyan is történhetne másként, mindenekelőtt a „winner-takes-all economy” szupersztárjai az elbűvölőek. A szuperbirodalmaknak még szükségük van megtollasodott segédcsapataikra.

Mitt Romney és Obama is konok milliárdos, akik a harvardi Jogi Egyetemen végeztek és érzelmek helyett a számokkal érvelnek szívesebben. Mindketten gondot fordítanak arra, hogy pártjaik bázisához szívélyesen viszonyuljanak, meg hogy hidegvérrel és robotszerűen ténykedjenek – Freeland.

A Föld szuperhatalmak menedékévé épült át, melyet a számkivetettek pusztasága vesz körül

A milliárdosok ma mégis mind ravaszabbakká és leleményesebbekké válnak nem csak politikai, tudományos, média- és kulturális segítő elitjükhöz, hanem mindenekelőtt adataikhoz való viszonyulásukban is, melyekben a jólétük záloga rejlik. A képzési rendszerben létrejött az elitképzésnek egy új szektora, amely az elitcsúcs kinevelését szolgálja. Mindez Freeland szerint egy felülről jövő forradalom része.

A profitvadászok eme újszerű világában a produktív kapitalizmus összeolvad a profithajhász kapitalizmussal, valami az államkapitalizmus a privátkapitalizmussal. Ezért a felelősség mindenekelőtt az új játszótársakat terheli: Kína milliárdosait, az indiai mogulokat, a vörös oligarchákat. A számolás az, ami számít:

A Nagy Adatforradalom Big Data-iból való profitálásra, az egyre növekvő, tárolásra, feldolgozásra és kiértékelésre váró adathalmazokkal való megbirkózásra azoknak van esélyük, akik matematikai vagy statisztikai doktorátust szereztek – Freeland.

A 2008 óta tartó válság során a Wall Streeten és a londoni Cityben is felismerték, hogy egy gyökeres deregulációs politika szakadékba vezet, és azt is, mondja Freeland, hogy a „legális korrupció” hatásosabban óvja az államot, mint a nyers korrupció – még akkor is, ha a világon, még most is, évenként mintegy 1 billió dollár kenőpénz folyik be piszkos zsebekbe. „Gyakran éppen egy erős, energikus, a gazdaságba belenyúló állam a plutokraták legjobb barátja.”

A középosztályra már nincsen szükség, azt mondják, hogy az nyugodtan fogadja el a drasztikus jövedelem-megvonásokat is. Amellett egyre kisebb lesz az értékeket előállító milliárdosok és a profithajszolók közötti különbség. Gondoljunk csak a Zuckerberg márka esetére, ahol az újító szuperrészvényessé változott át. A mindent átfogó üzenetet a szilícium-völgyi fiatal milliárdos, Tony Hsieh fogalmazta meg „Delivering Happiness” (kb. „Szállítjuk a boldogságot”) c. könyvének címével.

A tudás alapú túszejtés hatalma

Chrystia Freeland szkeptikusan-cinikusan mozog ebben a miliőben, alkalomadtán mégis bedől a szuperbirodalmak maga alkotta mítoszának. De az ezzel a réteggel való szoros, napi kapcsolata olyan dolgok észrevételéhez vezetett, amelyek jóval túlmutatnak a média által mutatott szokásos képeken. Az embernek csak arra kell ügyelnie, hogy ne hagyja figyelmen kívül a „régi pénznek” az „újjal” való összefonódását és a „régi pénznek” – beleértve az arisztokrácia maradványainak – a szerepét, ami még mindig a dinasztia-képzés és az öröklési praxis modelljéül szolgál.

Egy dolog világos: minél feljebb jut az ember a szupervagyonok régióiban, annál konokabb készséggel találkozik a kialakult gazdasági rendszer megvédésére. Freeland sem képes szabadulni a „gondolati vezetés”, a tudás alapú túszejtés hatalmának befolyásától. Diplomások „képesek segíteni bejutását a szuperelit által értékesnek tartott területekre, mégpedig tanácsadóként ténykedve vagy exkluzív előadásokat tartva számára.”

A könyv záró fejezetének elején Freeland idézi az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírásága egykori bírójának, Louis Brandeinek híressé vált mondását:

„Demokráciát vagy kevesek kezében összpontosuló gazdagságot kívánunk, de egyszerre mindkettőt nem érhetjük el.” Freeland könyve éles szemű zsurnalisztikai megfigyeléseket a saját rendszertől való távolság fenntartásával egyesít. A sok részlet és történet a „plutokrata globalizáció” mozaikképévé áll össze, még akkor is, ha azok néha híján vannak a történelmi és szociológiai mélységnek. De ő általában, sok más gazdagságról írónál jobban tudja, hogy miről beszél (s az ilyenekből egyre több van). És ő teljesen tudatosan nem ragad meg egyetlen pártot sem ebben a globális forradalomban, amely nem forradalmárok forradalma. Megmarad a legjobb értelemben vett liberálisnak. Ezért tudnak tanulni valamit ebből az „erőmutatványból” a kapitalizmus apologétái épp úgy, mint legélesebb kritikusai is. A könyv felér egy kötelező olvasmánnyal.

Hozzászólás