Közösségi finanszírozás

Kedves Támogatónk, Olvasónk, Barátunk!

Mint azt sokan tudjátok, az Eszmélet folyóirat Magyarország egyetlen rendszerkritikai elméleti-tudományos kiadványa, mely 1989-es első megjelenése óta szemben áll a globális tőkerendszerrel, annak társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeivel, természet- és emberromboló jellegével, hierarchikus viszonyaival, az állami elnyomással és önkénnyel.
Folyóiratunk természetesen egy percig nem maradt közömbös hazánk jelenkori közállapotaival szemben sem: következetesen elutasítjuk a 2010-ben hatalomra jutott autoriter, antidemokratikus, mélyen emberellenes, a fajgyűlöletet gátlástalanul használó, s a társadalmi igazságtalanságokat a végletekig fokozó Orbán-rezsimet. Az Eszmélet küldetésének tartja, hogy ezen ellentmondásos jelenségeket tudományos igényességgel, magas elméleti szinten elemezze, fenntartva egyúttal humanista baloldali elkötelezettségét.
A lap – miközben önkéntes munkában készül – évek óta semmiféle állami támogatásban nem részesül, pályázati lehetőségei egyre szűkülnek, így félő, hogy Magyarország egyetlen rendszerkritikus társadalomelméleti folyóirata nemsokára feléli tartalékait, s megjelenése lehetetlenné válik.
Ezért kérjük támogatóinkat, olvasóinkat – akiknek fontos, hogy a humanista társadalmi baloldal e fóruma továbbra is fennmaradjon -, ha tehetik, járuljanak hozzá akár csak egy jelképes összeggel a lap további működéséhez. Minden adományt köszönettel fogadunk, s azokat teljes egészében az Eszmélet folyóirat megjelenési költségeire fordítjuk.

A felajánlásokat a Patreon oldalon várjuk, ahol néhány kattintással havi rendszerességű felajánlást tehettek: https://www.patreon.com/eszmelet

A Szerkesztőség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *