Krausz pert nyert Szakály ellen

A Dr. Kárpáti Miklós Ügyvédi Iroda közleménye:

Dr. Krausz Tamás történész ma jogerősen, a Fővárosi Ítélőtábla előtt is pert nyert Szakály Sándor, a Veritas Intézet főigazgatója ellen. Mint ismeretes, Szakály Sándor tavaly, a Veritas Intézet megalakításáról szóló interjúban a tizenhétezer zsidó meggyilkolásával végződő, 1941-es kamenyeck-podolszki deportálásokat „inkább idegenrendészeti esemény”-ként minősítette.

Krausz Tamás erre akként reflektált, hogy aki a magyarországi holokauszt első eseményeként nyilvántartott deportálásokat ekként minősíti, az szélsőjobboldali provokációt hajt végre, és a holokausztot relativizálja.

A mai napon kihirdetett jogerős ítélet szerint Krausz Tamás nyilatkozata nem sérti Sz. S. jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogait, utóbbinak számítania kellett a heves reakciókra.

6 hozzászólás “Krausz pert nyert Szakály ellen” bejegyzéshez

  1. Sz. S.-nek ezzel a perrel nincs „jó hírneve”, tehát erkölcsi értelemben Krausz Tamás nem is sérthetett volna meg semmit. Még ha egy „veritas” nevű intézet főigazgatója is Sz.S. Sőt. Annál inkább…

        1. Ez egy elég rossz szóvicc volt. Az említett „idegenrendészeti esemény” a magyarországi Endlösung (és talán az egész őrület) legundorítóbb fejezete volt, ami miatt a Szabadság téri „emlékművet” apró darabokban kellene Szakály Sándor és „elvbarátai” fején szétverni.

          Az 1938 évi első bécsi döntés alapján Csehszlovákia szlovákiai területeit etnikai alapon osztották fel a már de facto nem létező Csehszlovákia és Magyarország között. Az addig – Trianon okán – Csehszlovákiához tartozó Kárpátalja délnyugati részét (Ungvár, Beregszász és Munkács környékét) 1938 november 2-án azért kapta meg Magyarország, mert az ott nagy számban lakó zsidó származású/vallású emberek magyaroknak vallották magukat, és így a magyar – meghaladva a ruszinokat – lett a legnépesebb etnikum. Ugyanerre az etnikai arányokra hivatkozva 1939 március 15-én (Hitler hallgatólagos belegyezésével) visszafoglalták a Kárpátalja fennmaradó részeit is. Figyeljük a dátumot!

          1939 május 4-én (!!!) a magyar Országgyűlés elfogadta az Imrédy Béla által megszövegeztetett, és Teleki Pál által előterjesztett („ezt a javaslatot nem én fogalmaztam, ha én fogalmaztam volna, sokkal szigorúbb lett volna”) 1939. évi IV, Törvénycikket „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” (II. Zsidótörvény), amelynek 3§-sa azzal kezdődik:

          „Honosítás,házasságkötés vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet.”

          Erre a törvényi (uram isten – törvény!!!!) helyre hivatkozva nyilvánították hontalannak azoknak a kárpátaljai zsidóknak, akik a vállalt magyarsága erősen hozzájárult Kárpátalja visszacsatolásának legitimálásához, jelentős részét és az 1941. július 15-én kezdődő „idegenrendészeti esemény” keretében Kámenyec-Podolszkij irányába kitoloncolták őket, ahol azután az SS a banderisták aktív segítségével lemészárolták őket.

          Azok a kárpátaljai zsidók, akik igazolni tudták, hogy ők maguk, vagy mindkét szüleik 1914 előtt magyar állampolgárok voltak, megkaphatták – a zsidótörvények által igencsak korlátozott formában – magyar állampolgárságot. Azonban 1944 május 15–június 7 között a VIII. (Kassai) csendőrkerület részeként megtörtént a Kárpátalja „zsidótlanítása” is. A kárpátaljai „magyar etnikai többséget” részben biztosító kárpátaljai zsidóság gyakorlatilag szinte maradéktalanul lett megsemmisítve – Horthy Miklós, Teleki Pál, Bárdossy László, Sztóyai Döme és más „magyarok” – megannyi egy egy birodalmi sas által űzött arkangyal – tevékeny közreműködésével.

          Az „idegenrendészeti cselekmény”, mint látjuk, az iszonytatóan mocskos „végső megoldás” talán leges legmocskosabb fejezete volt.

          1. Az Endlösung magyar kötődésű történetrészének egyik legdrámaibb és tragikusabb része, legalábbis most benyomásként, a határokon túli magyarajkú izraeliták mai szemmel már megdöbbentő naivitása a hortifasizmus iránt. Egy kosicei rabbiról véltem hallani egyszer, aki még üdvözölte is a hortisták bevonulását – három évvel később az egész gyülekezetével együtt Auschwitzban végezte.

            A zakarpátyiai zsidók önmagukat magyarnak vallása is ilyen, utólag már rémes dolog volt. (Igaz, amennyire nem volt ellensége gitlernek 1941 júni 22 előtt, Zakarpátyya zsidói úgysem menekülhettek volna meg sajnos.)

            Szomorú, hogy annak idején ennyire nem álltak rendelkezésre információk a fasizmus milyenségéről.

            (Viszont könyörgöm, ne akadjon ki azon, hogy törvény a gonoszt is kiszolgálhatja! A törvény, a jog fogalma sajnos neutrális. – Mindig csak az a kérdés, kinek-a törvénye.)

Hozzászólás a(z) Phoenix bejegyzéshez Válasz megszakítása