Krausz Tamás: a hatalmi elit ma is retteg a forradalom örökségétől – cikk a Népszaváról

November 7-e világtörténelmi jelentősége ma sem kérdőjelezhető meg Krausz Tamás szerint. A történész ugyanakkor úgy véli, nem is a jelentősége a kérdés, hanem inkább az, hogy a Szovjetunió felbomlása után milyen új viszony alakult ki az októberi forradalomhoz.

– Valóban világtörténelmi jelentőségű esemény volt november 7-e és száz év után is annak tekinthető-e? Annak idején három jelzőt is kapott: Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezték.

– Hogy világtörténelmi jelentőségűnek nevezhető-e, az abból derül ki, hogy a világ hány országában, hány konferencián, milyen részvétellel emlékeznek meg róla. Személyesen arról tudok beszámolni, hogy Brazíliában egy olyan egyetemi konferencián vettem részt, ahol ezer diák volt…

– Ott talán még Lukács György nevét is ismerik.

– Ismerik, talán szélesebb körben és mélyebben is, mint itthon. De ő csak a második legnépszerűbb magyar marxista szerző Brazíliában. Az első Mészáros István, ’56-os emigráns, A tőkén túl című kötet szerzője, amit az Eszmélet adott ki magyarul. Sao Paulóban vele hoztak összefüggésbe, mondván: még léteznek a magyar marxisták. (Ott értesültem arról is, hogy Mészáros István meghalt.) Ha nem is nagy számban, de még létezünk, hiszen Magyarországon is vannak november 7-i megemlékezések, tudományos konferenciák. Kínában vettem részt hasonlón, Oroszország szerte sok helyre hívnak és szívesen el is megyek, de Londonban, Prágában, sokfelé az Egyesült Államokban és szinte mindenütt a világon megemlékeznek a forradalom 100. évfordulójáról. Az orosz forradalom világtörténelmi jelentőségét az sem igen kérdőjelezi meg, aki gyűlöli, hiszen a 20. század történetére mindenképpen döntő befolyást gyakorolt. A forradalom után létrejött egy ország, amely hét évtizedig a világ második gazdasági-katonai hatalmává vált és tartósan létezett. Tehát nem a jelentősége a kérdés, hanem inkább az, hogy a Szovjetunió felbomlása után milyen új viszony alakult ki a forradalomhoz: mennyiben bukott meg és mi realizálódott belőle.

– És mennyiben?

– A forradalom alapvető, kimondottan szocialista céljai nem realizálódtak. A Lenin által az Állam és forradalomban megfogalmazott önigazgatói társadalom, amely a tőke és a hagyományos állam nélkül lenne képes egy új, emberközpontú szisztémát létrehozni, nem valósult meg.

– Volt erre egyáltalán kísérlet?

– Kísérlet volt, hiszen maguk a munkások először 1905-ben, majd 1917-ben ismét, meg a parasztok, illetve a katonák létrehozták a saját szervezeteiket, a szovjeteket, a parasztbizottságokat, a gyári-üzemi bizottságokat, stb. Ezek egy rövid időre hatalomra is jutottak, s felszínre hozták azokat az erőket, amelyek a forradalmat megformázták. Mindaddig léteztek, ameddig a szocialista kísérlet szembe nem került a történelmi feltételekkel. A szocializmus, mint történelmi kísérlet az adekvát történelmi előfeltételek hiányán bukott el. Ne feledjük, 1917/18-ban az orosz lakosság közel 80 százaléka analfabéta volt, kulturális színvonaluk ennek megfelelően nem állt azon a fokon, amelyen az önigazgatói társadalom működőképes. Úgy számoltak eredetileg, hogy az orosz forradalom az összeurópai forradalom része, ami, ugye nem jött be, így ott maradtak a saját társadalmi-történelmi korlátaik között.

– Miért kapta egyáltalán a szocialista jelzőt ez a forradalom?

– Mert a céljai, szervezetei, tömegmozgalma, az önszervező, önigazgatói struktúrák létrehozása, a forradalmárok céltételezése és ideológiái a szocializmus felé mutattak. A szovjetek, a tanácsok jó néhány hónapig, akár évekig működőképesek voltak, csak amikor be kellett rendezkedni az adott feltételek között az ellenséges környezetben, akkor derült ki, hogy ez az adott kulturális szinten nem lehetséges. Ekkor kerül vissza ismét az állam a maga elnyomó struktúráival ezen önigazgatói szervezetek helyére.

– Az ’56-os magyar munkástanácsok is a szovjetek mintájára jöttek létre vagy adja magát az önigazgatói forma?

– Azt gondolom, döntően adja magát, hiszen mindig, amikor a kapitalizmus összeomlik, válságba kerül – 1917 Oroszországától 1936 Spanyolországán át Portugáliáig és Latin-Amerika számos országáig -, ezek a munkás-dolgozói-paraszt-katonai önigazgatói struktúrák, tanácsok jönnek létre. Az államszocialista országok válságos periódusaiban is létrejöttek a dolgozók ilyen szervezetei, nemcsak Magyarországon, hanem Lengyelországban is, gondoljunk a Szolidaritás munkás-szárnyára, amelyet később, a rendszerváltás folyamatában szétzúztak. Az embereknek ugyanis élniük kell, a szabadságot pedig az adja meg számukra, ha képesek magukat megszervezni. Persze, aztán vagy a tőke vagy az állam le szokta őket verni, ez a hagyomány is létezik.

– Visszatérve 1917-re: a februári forradalom után még szükség volt november 7-re, hogy ezek a struktúrák létrejöjjenek?

– Olyan forradalmat nem ismerek, beleértve az angol, az amerikai vagy a francia forradalmat, amely a régi hatalmat nem söpörte volna félre. S ehhez mindig hozzátartozott a régi fegyveres apparátus elpucolása is. Pétervárott alig voltak halálos áldozatok. A vérfürdő mindig akkor kezdődik egy forradalomban, amikor jön az ellenforradalom.

– Félreértett, arra céloztam, hogy 1917 februárja már létrehozta a forradalom szervezeteit.

– Csakhogy a februári forradalom nem oldott meg egyetlen nagy kérdést sem, szemben a novemberivel, amely legalább hármat megoldott. Először is a hatalom kérdését: volt ugyanis egy ideiglenes polgári kormány, de ezek alatt ott voltak a szovjetek, amelyek tényleges hatalommal rendelkeztek, de a főhatalom nem volt a kezükben. Ezek nem kibékíthető viszonyban álltak a kormánnyal, hiszen az előbbiek a kapitalizmus valamilyen formájában gondolkodtak, míg a munkás-paraszt szervezetek közösségi tulajdonba akarták venni az üzemeket, nacionalizálták a földet és végrehajtották a földosztást. Ezt a két erőt nem lehetett összeegyeztetni, hiszen egy évezredes nagybirtokos uralkodó osztályt kellett lesöpörni a pástról. A harmadik kérdés, a háború: a szovjet kormány november 7-én deklarálta az imperialista háborúból való azonnali kilépést a békedekrétum formájában.

– Ön ma is elfogadja, ha jól értem, a marxi tézist, amely szerint a történelem osztályharcok története?

– Hogy a történelemben osztályharcok vannak, arról szilárdan meg vagyok győződve, s a 20-21. századi történelem nap mint nap igazolja is ezt. Ezt a felismerést eredetileg nem Marx, hanem polgári gondolkodók képviselték.

– Nem hiányoznak manapság épp az osztályok az osztályharchoz?

– Nem kell messzire menni, hiszen a Fidesz-kormány most hozza létre a nemzeti burzsoáziát. Ennél osztályharcosabb kormányt mikor látott a magyar történelemben? Ezt halálosan komolyan kérdezem. Korábban az állami tulajdon elvben a dolgozó lakosságé volt, amelyet az állami bürokrácia saját irányítása alá vont. 1989 után ez az elvben a lakosságot illető tulajdon átkerült privatizáció által egy új uralkodó osztályhoz. Van-e ennél fontosabb tény, ami igazolja a marxi osztályharcelméletet? Hát nem a tulajdon kérdése körül forog a történelem? 1917-ben ugyanúgy lehet ezt igazolni, mint napjainkban.

– De – gondolom – nem tartja kizárólagosnak az osztályharc elméletét?

– Történészként már csak tudom, hogy milyen bonyolult a történelem és hogy nem lehet egyetlen tézissel megmagyarázni. De vannak túlsúlyosan fontos tények és az osztályharc-problematika bizonyosan ezek közé tartozik. Ezt ma tagadni szerintem dőreség, de tudom, hogy tagadják, még a magukat baloldalinak nevezők közül is sokan. Sőt, az a hivatalos álláspont, hogy tagadni is kell. Nagy ravaszul – a régi-régi és sokszor kipróbált módszernek megfelelően – az osztályharc helyére az etnikai-vallási ellentéteket állítják, és ezeket az ellentéteket szítják, hogy a reális osztályellentéteket elfedjék. Létrejöttek minálunk az úgynevezett emlékezet-bizottságok, amelyekben történész kollégák is ülnek, s amelyek meghatározzák, hogyan kell az embereknek emlékezni. Tulajdonképpen ideológiai és politikai ellenőrzés alá vonják a történetírást, a történettudományt és más tudományokat is. Ezek és a hasonló struktúrák nem a fejlődés demokratikus tendenciáit erősítik, hanem a kialakult tekintélyelvű rendszert menedzselik.

– Azok közül, akik nem hívei az osztályharcnak, sokan állítják, november 7-én egyszerű puccs történt, egy kicsiny, de jól szervezett bolsevik csoport kihasználta a hatalmi vákuumot és magához ragadta a hatalmat.

– Ezek egészen gyermeki elképzelések a történelemről. Állapodjunk meg, puccs az, amikor a hatalmi eliten vagy uralkodó osztályon belüli küzdelmek során egy katonai átalakulással a hatalom az egyik frakció kezéből egy másikéba kerül. Mi itt egy világtörténelmi fordulatról beszélünk, amikor évszázados uralkodó osztályokat söpörnek ki a hatalomból. Minden forradalomnak része ez a „puccsista elem”, amely 1917-ben szinte semmiség volt ahhoz képest, amit a nép elszenvedett az évszázadok során Oroszországban. A néptömegek körében természetesen volt persze bosszúszellem, a háborús szenvedésekért, az elnyomatásért, a cári rendszer által okozott mérhetetlen pusztításért. Gondoljon csak bele, egészen 1905-ig Oroszországban a testi fenyítés legális eljárás volt.

– Vagyis nem a bolsevikok csinálták a forradalmat, hanem a forradalom termelte ki őket magából?

– Pontosan. A bolsevikok voltak azok, akik a leginkább kifejezték a tömegek akaratát 1917-ben: háborúból való kilépés, azonnali béke, a föld nacionalizálása és szétosztása a parasztok között, a bankok és a nagytőke kisöprése, társadalmi ellenőrzése. Ezek a követelések, amelyek a párizsi kommünre mennek vissza, nem is kaphattak más vezetést, mint a bolsevikok, mert mindenki más ellenezte ezeket, kezdetben még a bolsevikok egy része is. A bolsevikok pártja végül is felismerte: ha hatalomban akarnak maradni, ezt az antikapitalista tömegmozgalmat kell politikai és szervezeti formába önteni.

– Ehhez azért a hadseregre is szükség volt?

– Igen, a hadseregnek fontos szerepe volt, s itt Trockij személyét külön ki kell emelni. Önmagában meglepő, hogy egy „szemüveges értelmiségi” lesz a Vörös Hadsereg fő szervezője, a hadügyi népbiztos; Lenin után ő volt a forradalmi folyamat második embere. Ha nincs Vörös Hadsereg, nincs forradalom. Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja, hogy a polgárháború csúcspontján a fehéreknek összesen volt ötszázezer katonájuk, míg a Vörös Hadseregnek több mint hárommillió. A nép többsége ott látta követeléseit, a régi privilégiumok eltörlését megvédhetőnek. Lenin továbbá aláírta Lengyelország és Finnország függetlenségét, és általában is széles, soknemzetiségű társadalmi hátteret kívánt a forradalom számára teremteni.

– De a birodalmat azért fenntartotta.

– Nem a birodalmat tartotta fent, mert kinyilatkoztatták, hogy az új köztársaságoknak nem Szovjet-Oroszországba kell belépniük, hanem önálló jogon, szabadon csatlakozhatnak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéhez. Furcsa mód 1991-ben a Szovjetunió szétesésekor ennek különös jelentősége lett, mert erre hivatkozva verte szét a hatalmi elit az államszövetséget a népek feje fölött. Amikor 1918-tól különböző időkben összesen 14 ország katonái támadtak rá Szovjet-Oroszországra a forradalmat követően, valakinek az új államhatalmat meg kellett szervezni éppen az ellenséges Nyugattal szemben. Ez ugyebár hadsereg nélkül nem ment volna. A Vörös Hadseregnek ez a hazafias hagyománya a mai napig megvan. Az első történelmi tette ez volt, hogy nem engedte felosztani Oroszországot, s ezt a tettet még a fehérek is elismerték. S az októberi forradalomtól, a bolsevik hatalomtól elválaszthatatlan, hogy húsz évvel később nem Oroszországot, hanem egész Európát szabadították fel a náci megszállás alól. Ez nem relativizálható tény, noha a sztálinizmus bűneire mutogatva nem kevesen igyekeznek a Szovjetunió egész történetét kriminalizálni.

– De hát megszálltak minket az oroszok, tudjuk az új alkotmányból…

– Mi sandaságnak tekintjük e mondatokat. Történész szemmel nem az a lényeg, hogy valakik szimpatizálnak a nácikkal, vagy a Horthy-rendszerrel és úgy vélik, hogy itt egy szimpla szovjet megszállás volt, lényegében ok nélkül. Nyugodtan vélhetik így, a szívük joga. Más kérdés persze, hogy ezt alkotmányba foglalják, de ez is természetes egy tekintélyelvű jobboldali rezsim esetében. De a tényeket el kell ismerni: a Horthy-rendszernek csak Magyarországon van egymillió halottja: 600 ezer zsidó és további 400 ezer háborús halott. És a megszállt szovjet területeken a náci Németország ellenőrzése alatt a magyar megszálló erő legalább 200-250 ezer szovjet állampolgár közvetlen likvidálásához járult hozzá, közvetlenül részt vett a holokausztban szovjet területen. Ebben az értelemben beszélek a Horthy-rendszer kettős népirtásáról. Amikor bejöttek ide a németek 1944. március 19-én, a szovjet területeken már megtörtént a szóban forgó népirtás. Ha nem engedik be a németeket, a holokauszt valószínűleg megúszható, de nem ez történt. Nincs az az emlékezet-bizottság, amely a történelmi tényeket hasonló módon kétségbe vonhatná. Ebből következett a szovjet megszállás és a defasizálás, amelyet a győztes hatalmak együttesen írtak elő. Természetesen a felszabadítás-megszállás egyúttal súlyos sérelmekkel is járt, amelyekért a fő felelősség azokat terheli, akik megtámadták és jórészt elpusztították a Szovjetuniót.

– Visszatérve a katonai szervezettséghez, a bolsevikok a hadseregen belül is kiépítették a politikai ellenőrzés, a komisszárok rendszerét.

– Már 1918/19-ben teljesen világossá válik, de Lenin maga mondja ki 1920-ban, hogy „a szocializmus nem bevezethető, minthogy analfabéták vagyunk”. Már ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy a munkások és parasztok egy jelentős részének közvetlen napi érdekeivel szemben kényszert, erőszakot kell majd alkalmaznia az új államnak. Mert ezek az emberek látták, hogy a cári rendszerben micsoda nyomorúság, elnyomás volt, majd jött a forradalom és a polgárháború, amelyek finoman szólva nem kedveztek az emberek jóléte gyors megteremtésének. Kétségtelen, hogy nagyon sokfelé voltak lázadások, amelyeket a politikai hatalom azzal próbált ellensúlyozni, hogy létrehozta azokat az elnyomó-kényszerítő és nevelő-ellenőrző szerveket, például a politikai komisszárok intézményét, amelyek az állam és a kommunista párt érdekeinek érvényesítését szolgálták. A forradalmi tömegmozgalmak felmorzsolódása a polgárháború folyamatában oda vezetett, hogy a párt és az állam e tömegmozgalmak pótlékaként kezdett funkcionálni.

– Ha Lenin szerint sem volt bevezethető a szocializmus, miben különbözött az új rendszer a cáritól? S nem vezetett-e ez nyílegyenesen a sztálini diktatúrához?

– Nem lehet Leninből meg Sztálinból magyarázni a történelmet meg a forradalmat, csak fordítva. Ha nem így járunk el, a délibábos történetíráshoz, történelem-hamisításhoz jutunk el. Vannak alapvető, meghatározó körülmények, amelyekből ki kell indulni, hogy megértsük, miért cselekedett Lenin vagy Sztálin így vagy úgy. Az alapprobléma az, hogy Oroszországban nem létezett komoly formában a polgári demokratikus alternatíva. Vagy a fehérek katonatiszti diktatúrája vagy a bolsevik párt diktatúrája – ez volt a realitás. Gondoljunk bele, még ma sincs polgári demokrácia Oroszországban – 25 évvel a rendszerváltás után. Még Magyarországon sincs. De nem Putyin vagy Orbán Viktor miatt, hanem a történelmi feltételrendszerből fakadóan. Nem a farok csóválja a kutyát… Mindezt előre látni lehetett már a rendszerváltás folyamatában is. Már aki látni akarta.

– Miért ragadta magával a nyugati kortársakat is az októberi forradalom?

– Mert hihetetlen fordulatot jelentett az emberiség történetében. A forradalom, különösen októberi szakaszával deklarálta minden születési előjog eltörlését Oroszországban…

– Ezt a polgári forradalom is kimondta…

– A születési előjogok eltörlését a polgári forradalom is deklarálta. De egy dolog deklarálni és egy másik dolog megvalósítani. A polgári forradalmat nem a nem létező polgárság hajtotta végre, hanem a munkások, meg a parasztok, akik kimentek az utcára meg a falvakban elragadták a földet. A polgári forradalom munkásforradalom is volt, miközben persze az októberi munkásforradalom is ellátott polgári demokratikus funkciókat. Ezek közé tartozott, hogy elvileg deklarálták a népek, nemzetségek egyenlőségét a birodalom egész területén. Ezt alkotmányba is foglalták, ahogy a születési előjogok eltörlését. Minden ember egyenlő – ezt szociális kérdésként fogadták el, deklarálták, hogy a demokrácia nem csak politikai-jogi, hanem szociális és gazdasági kategória is. Hogy mit realizáltak mindebből a gyakorlatban, az külön kérdés, most az elvekről beszélünk. Nagyon rövid idő alatt népek egész sorát tanították meg írni-olvasni – ez megint egy polgári demokratikus feladat. Elképesztő fordulat megy végbe az országban: ha abból indulunk ki, hogy 1913-ban Oroszország az amerikai ipari termelés 6 százalékát adta, míg a 2. világháború előtt már 45 százalékát, akkor látszik némi fejlődés. Egy ilyen sebességgel fejlődő ország persze, hogy megragadja a nyugatiak fantáziáját is. De továbbmegyek: John Maynard Keynes már 1919-ben azt írta, hogy a bolsevizmussal szemben a nyugati államoknak mutatniuk kell valamit, mert különben elsöpri őket is a forradalom. Ilyen értelemben a szovjet fejlődés nélkül a nyugat-európai jóléti állam története nem érthető meg már az elmélet keletkezése pillanatában sem. Látjuk, mióta nincs Szovjetunió, a jóléti állam már senkit nem érdekel, lassan újra fizetni kell az oktatásért, az egészségügyért…

– Vagyis paradox módon a Szovjetunió a rivalizálás, a piaci verseny révén segítette a nyugati államokat?

– Nem az államokat segítette, hanem a népeket. A tőkés rendszereknek, ahogy mondtam, valamit mutatnia kellett. Orosz oldalról a piaci mozzanat is benne van, de ez a verseny másról szólt volna. Lenin és Sztálin között az alapvető gondolati különbség az volt, hogy az előbbi számára a szocializmus a társadalmi önigazgatást jelentette, Sztálin számára pedig azt, ami a Szovjetunióban létrejött 1929-33 után: a létező szocializmust. Itt van egy kulturális, ideológia, gondolati szakadás, hiszen ez Marxból vagy Leninből nem vezethető le. De Sztálin mégsem véletlenül került hatalomra. Itt van egy áthidalhatatlan ellentmondás, amit Trockíj már 1923-ban megfogalmazott, bár ő akkor még nem látta az ellentmondást. Ez abban állt, hogy szükség van az erőltetett iparosításra, de ezt munkásdemokráciával kell egyesíteni. Mármost a történelem még nem látott olyan erőltetett iparosítást, amely a munkásdemokrácia kiépítésével járt volna együtt. Ez Oroszországban nem is sikerülhetett, amivel nem azt akarom mondani, hogy a sztálini rendszer szükségszerűen jött létre, de valamilyen módon az alapstruktúrája kikerülhetetlen volt az adott feltételrendszerben. De a dolog lényege ebben az összefüggésben itt és most az, hogy a sztálini fordulatnak nincs a forradalomból levezethető elmélete, az a belső gazdasági-hatalmi harc folyamatában jött létre a történelmi feltételek nyomása alatt. Ezt a rendszert senki nem találta ki, noha elvben a demokratikus tervgazdálkodás fogalmilag létezett, de a sztálini rendszer nem arra, hanem a Nyugathoz való katonai és ipari felzárkózásra, utolérésre épült. És egy erőszakra épülő bürokratikus centralizációt hozott létre. Amikor Sztálin 1922-ben főtitkár lett, még ő sem tudta, hogy tíz évvel később lesz sztálini rendszer és hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit, aminek ő lesz az egyik hajtóereje. A forradalom azért falja fel saját gyermekeit, mert a forradalmárok nem képesek a forradalmi célokat megvalósítani és a kialakuló alternatívák megharcolása során egymást úgyszólván kiirtják. A szocializmus megvalósulatlansága következtében pedig bűnbakok keletkeznek és a hatalmi harcban sokan elvéreznek. Összefoglalva, a szocialista forradalom eredeti értékei szerint másfelé kellett volna venni az irányt, de mégsem véletlen, hogy a rendszer nem másfelé ment. Akik az orosz forradalmat meg akarják érteni, ne a nyugati fejlődési struktúrákból induljanak ki, ne ezek alapján elemezzenek, mert zsákutcába jutnak.

– Akkor idevág a kérdés, hogy 1917-ben mennyire érvényesült a mongol-tatár államszervezési, uralmi módszer, amely a középkorban alakult ki Oroszországban?

– A cári Oroszország is sokkal összetettebb rendszer volt ennél, a legkülönbözőbb hagyományokból, társadalmi-termelési módokból állt össze, amelyek között nyilván ott van a mongol-tatár örökség is. Ezt azért lényeges elmondani, mert világossá teszi: ahogy a szocializmust, a polgári demokráciát sem lehetett csak úgy bevezetni Oroszországban. Az embereknek máshogy áll össze a fejük. Az Egyesült Államok például rendszeresen megbombáz népeket, hogy ezek a népek az ő útját kövessék és a lakosság jelentős része ezt csendben tudomásul veszi, sőt támogatja. Oroszországban, Kínában stb. nem követik a „nyugati gondolkodást”, mert nem felel meg sem hagyományaiknak, sem „tanult” képességeiknek, társadalmi reflexeiknek. A bolsevik tapasztalat is azt mutatja, hogy nem lehet szocialista demokratákat nevelni kényszer útján, ahogyan nem lehet polgári demokratává „nevelni” népeket bombázás útján.

– Belső, orosz hagyomány lenne a hatalmi koncentráció, a központosítás, amely újra és újra létrejön?

– Az adott feltételrendszerben ez a létezés egyetlen módja, legalábbis úgy tűnik. Mert napjainkban is így van: nyugati polgári demokratikus eszközökkel nem lehet fenntartani egy ekkora országot, ezekkel a történelmi előzményekkel. Ne feledjük, a világrendszer adott hierarchiája nem is engedi kitörni ebből a keretből.

– A mai orosz vezetés mennyire érzi magáénak 1917 örökségét?

– Félnek tőle. Mind a nacionalisták, mind a liberálisok. Ezért is jönnek létre például a puccs-interpretációk. A hatalmi elit retteg az októberi forradalom hagyományaitól, mert az kisöpri a kapitalizmust. Feje tetejére állítja a világot, mert a fennálló oligarchikus kapitalizmussal szembeni alternatívát jelent. De tisztán nemzeti keretek között sem ismétlődik meg a történelem. A nagyon megváltozott világban a társadalmi forradalom nem a Téli Palota vagy a tőzsde elfoglalásában ölt testet, hanem a munkahelyek elfoglalásában, a tőkés magántulajdon közösségi tulajdonná való transzformálásában… Ez az a globális üzenet, amelyet ma ünnepelni érdemes azoknak, akik ezt társadalmi haladásként élik meg. Akik nem, azok továbbra is a „jó kapitalizmus” reményébe kapaszkodnak. Nem marad más.

Simon Zoltán

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1144665-krausz-tamas-a-hatalmi-elit-ma-is-retteg-a-forradalom-oroksegetol és http://nepszava.hu/cikk/1144665/2

17 thoughts on “Krausz Tamás: a hatalmi elit ma is retteg a forradalom örökségétől – cikk a Népszaváról”

  1. “10 millió a Gulag és a Holomord áldozata, 5 millió a polgárháborúé (amiért kizárólag a bolsevik puccsisták a felelősek)” Nem értem. Ezt Phoenix idézi valahonnan, valakitől vagy állítja? – lásd Phoenix 2017-11-06 – 14:36

    1. Annyira idézi, hogy a forrást (Heller Ágnes 80-as évekbeli szamizdatja) is megadta.

      Kéretik a szarkazmust felismerni, és a helyén kezelni!

  2. Ma reggel a Kossuth rádióban “megemlékeztek” a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról – “bolsevista puccsként” emlegetve, de a “hatalmas ívű történelmi eszmefuttatás” kényesen kihagyta azt az aprócska momentumot – hogy a forradalom a Krausz professzor által is jelzett hatalmas politikai, társadalmi és gazdasági nehézségek ellenére – VAJON MIKÉNT IS GYŐZHETETT EGYÁLTALÁN?

    1. Ja, meg megemlítették, hogy korunk legnagyobb élő történésze (sic!!!) Romsics Ignác.
      Ha valaki nem tudta volna…

  3. Gusztav Loránt
    olvasva az elmúlt 60 -100 évet bizonyára hibernációban töltő krausz elvtárs sorait eszembe ötlik,hogy mekkor kár az,hogy 100 m elpusztított embertársunk nem osztozhat ebben a nagyszerű élményben

    Szovjetunió: 20 millió áldozat;
    Kína: 65 millió;
    Vietnam: 1 millió;
    Koreai Népi Demokratikus Köztársaság: 2 millió;
    Kambodzsa: 2 millió;
    Kelet-Európa: 1 millió;
    Latin-Amerika: 150 000;
    Afrika: 1,7 millió;…Bővebben

    Amíg ilyen, és ehhez hasonló burzsoá baromságok rögződnek emberek agyában – a szellemi hibernáció nehezen lesz leküzdhető. A Szovjetuniót megtámadó hitleri Németország “számláját” 26 millió szovjet állampolgár halála terheli.

    1. Te óriásit tévedsz.

      A Szovjetunió adatait az illető “rosszul” adta meg. Valójában nem 20, hanem 30 millió az áldozatok száma (forrás: 1980-as évekbeli szamizdat, szerző Heller Ágnes) ebből 10 millió a Gulag és a Holomord áldozata, 5 millió a polgárháborúé (amiért kizárólag a bolsevik puccsisták a felelősek) és 15 millió a II. világháborúé (azóta 20-25 millióra pontosították az adatot, így az összes áldozat száma 45-50 millióra módosítandó), amiért kizárólag a sztálini Szovjetunió a felelős (“mértéktartóbb” források szerint a 20-25 millióból csak 15 millió a szovjetek sara, a többiért a tengely-hatalmak felelnek – igy Heller 1980-as évekbeli adata mégis helyes).

      Tudod ha már hazudik valaki, úgy hazudjon jó nagyot …

          1. Tudom. Tudjuk…De sajnos nem mindenki ismeri fel a relációkat…:-)))

  4. Nagyon fontos megállapításnak tartom, hogy Krausz professzor rávilágított az analfabetizmus rendkívül gátló körülményeire. De az analfabetizmus megszüntetése még csak az első lépés – lehetőség – hogy a tömegek közel kerüljenek a műveltség megszerzéséhez, sorsuk mivoltának a felismeréséhez.

    1. Lenin “definiciója” (mutatis mutandis) ma aktuálisabb, mint valaha:

      “kommunizmus=szovjethatalom+az egész ország villamosítása”

      ahol

      “kommunizmus” – a tőke társadalmának, a magántulajdonnak a meszüntetése

      “szovjethatalom” – a polgári parlamentáris képviseleti demokrácia meghaladása alulról építkező küldötti demokrácián alapuló önigazgató politikai struktúrával

      “egész ország villamosítása” – a (nem maoi értelmű, hanem valódi) kultúrális forradalmon alapuló mindenkori legmagasabb csúcstechnika fejlesztő alklmazása.

  5. Nagyon jó írás. Bár annak az idejét élnénk, hogy tanulási célzattal elemezzük a 100 éves eseményt.

  6. Valami ilyesmiről ábrándoztam a legutóbbi 25 évben. Már előtte is úgy véltem, hogy kellő időbeli távolság kell a minél objektívebb igazság feltárásához. Jó lenne, ha ez a cikk – és még sok más is – szélesebb publikációt kaphatna.
    Krausz Tamás, mint történész, hatalmas kutatómunkája eredményeire alapozza az elméleti megállapításait, nekem meglehetősen profán tapasztalataim vannak. Bízom az orosz népben, a Szovjetunió mélyen ható hagyományainak erejében – mely előbb utóbb kikényszeríti az orosz szocialista fordulatot.

  7. Így ajánlom a Facebookon (természetesen a valódi nevemen, mint itt is):

    >Ha nem szeretsz elbutított, szolgaságra idomított, a fogyasztás láncára fűzött rab lenni,
    OLVASD EL!<

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *