Krausz Tamás: Tertium datur. A párizsi merénylet apropóján

Megjelent az Eszmélet online kiadásában: http://eszmelet.hu/tertium-datur-a-parizsi-merenylet-apropojan/

A párizsi iszlamo-fasiszta merényletsorozat napnál világosabban megmutatja, hogy az a gondolkodásmód (és persze a mögötte meghúzódó érdekrendszer), amely a világot “globalista univerzalistákra” és “nemzeti-vallási fundamentalistákra” osztja ketté, szakadékba sodorja az emberiséget. Régóta írjuk-mondjuk, hogy itt ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. Huntington könyve – amely hovatovább kötelező egyetemi tananyaggá avanzsált –  a “civilizációk összeütközéséről”, az “eltérő kultúrák összecsapásáról” fantáziál, a “globalistáknak” éppen úgy érveket ad, mint a “fundamentalistáknak”. Pedig éppen nem a  vallási  kultúrharc itt az érdekes, mivel az csak ideológiai tünet. Elfedi a nagy- és középhatalmak között folyó geostratégiai-gazdasági-katonai versengést, amelynek végső tétje a világ regionális piacok újrafelosztása, az energiaforrások és kereskedelmi utak fölötti ellenőrzés ismételt átrendezése. Tehát nem keresztények és muszlimok, zsidók és arabok között húzódnak a  valóságos ellentétek, hanem a helyi és globális oligarchák, gazdasági érdekcsoportok, valamint a nagy- és kishatalmak érdekeinek összecsapásáról van szó, amelynek nagy vesztesei természetesen a helyi-nemzeti keretek között szerveződő alsó társadalmi csoportok, az alsó “néposztályok”, Marx szóhasználatában a “bérmunkások osztálya”. A neoliberális világrend létrejötte, a kapitalizmus kiterjedésének  új szakasza, amely végső soron elsöpörte a hagyományos (szociáldemokrata, kommunista) munkásmozgalmakat, a baloldali tömegmozgalmakat, az új kihívásokra válaszolni nem tudó Szovjetuniót, magát az államszocialista rendszert, soha nem látott gazdasági-anyagi, kulturális egyenlőtlenségeket zúdított a népek nyakába. A baloldal, a szocializmus világméretű vereségének egyik következménye, hogy mindenfajta radikális és tömeges ellenzékiség a helyi-nemzeti ellenállás fundamentalista formájában tör felszínre. A jövő felé fordulásnak, a tőkés rendszer meghaladása szocialista-kommunista projektjének helyére sokfelé az új nacionalista-vallási fundamentalizmus lépett, aminek az Iszlám Állam terrorgépezete csak egyik, igaz, manapság a legszélsőségesebb megnyilvánulása. A feladat súlyosságától megrettenve a “bánatbaloldaliak” az iszlamo-fasizmus ellenében a Nyugat katonai és erőszakgépezetének  további kiterjesztését támogatják a mainstream médiában, nem pedig végre a rendszerkritikai baloldal hazai és nemzetközi újraépítésére mozgósítanak, gyakorlatilag továbbra is a globális és helyi tőke játékszereivé válnak. Akaratukon kívül hozzájárulnak a humanista-közösségi hagyományokban gondolkodó kapitalizmuskritikai ellenállás további periferizálásához, vagyis magának a rendszernek az egyik fő törekvéséhez.  A globális és helyi egyenlőtlenségek növekedésével, “a kapitalizmus strukturális válságával” (Mészáros István) szemben nem kínálnak reális alternatívát. Miközben tagadják a nemkapitalista megoldásokat, a többszektorú vegyes gazdaságot, az alulról szerveződő gazdálkodási közösségeket, a társadalmi ellenőrzést, a nem piaci, közösségi termelési formákat és életmódkísérleteket, vagyis a harmadik lehetőséget, a tertium datur-t, elkerüli figyelmüket, hogy ezzel az újfasizmus elleni küzdelmet alávetik a tőke spontán érdekeinek, ama politikai erőknek, amelyeket a válságért, a fasizmus felemelkedéséért történelmi felelősség terhel. József Attilával szólva: “tőke és fasizmus jegyesek”, de tegyük hozzá, az iszlamo-fasizmus is a tőke valamely helyi-regionális formájának, érdekeinek megtestesítője, maga is üzlet.

A hatalom által félrevezetett sok szamár a NATO bombázásai és az Iszlám Állam terrorja elől menekülő “migránsokban” látja az ellenséget. Pedig nem a menekültek idézték elő saját borzalmas sorsukat, hanem azok a nagyhatalmak és helyi kiszolgálóik, akik kibombázták őket lakásaikból, megszokott mindennapi életükből. Ha nem a rendszerkritikai baloldal emberközpontú értékei és törekvései határozzák meg a perspektívákat, benne a menekültek sorsát, akkor a rendszer újabb tömegeket sodor majd a szélsőséges, középkorias, véres fundamentalista ellenállás karjaiba.  Ma már nem állunk messze attól a jövendöléstől, amely a humanizmus vereségét az eluralkodó világméretű káosszal köti össze. Rosa Luxemburg alternatíva-meghatározása aktuálisabb, mint valaha: “szocializmus vagy barbárság”. 1914-ben az emberiség az utóbbi irányba lépett.

Krausz Tamás

144 hozzászólás “Krausz Tamás: Tertium datur. A párizsi merénylet apropóján” bejegyzéshez

  1. Szent históriákról és amik a Bibliából kimaradtak.
    Ezek alapján Így kellett volna kezdeni a Szentírást Mózes I. 1. 1.vers.
    Kezdetben teremté Isten a Mennyek országát és a földet.
    2. vers A föld pedig kietlen és puszta vala a közel mínusz 200˚C hideg világűrben a setétségben, és az Isten Lelke lebeg vala a jégvilág felett. Így közelebb állt volna egy tényszerű igazsághoz.
    Mivel a Bibliaírók nem tudták,hogy a föld megléte előtt is közel mínusz 200˚C dermesztő hideg volt, ám valós Isten tudta volna, hiszen a Bibliai mennyország teremtésénél tapasztalhatta volna. Így kellett lenni a biblia további olvasata alapján, ahol Ádám és Éva kiűzetése után az Édenkertből Kerubokat /tisztség viselő angyalok/ odahelyeztetése villogó pallós lángjával történt a Mózes I. 3. r. 20. vers szerint.
    Ide tartozhat, hogy a mennyben bukott angyalok lettek melyek miatt egy tökéletesebb világ teremtése lehetett indokolt. Egy tökéletesebb földre egy valós Isten nem engedhette volna át azokat a démoni sátánokat, hiszen egy előre látó és mindenható Isten akinek érték ítélete is van már az édenbe jutáskor megsemmisíthette volna. Nem megvárva, „hogy a megsokasult az ember gonoszsága” Mózes I. 6.r. 5. vers. 7.vers A sátánok miatt a föld népét özönvízzel eltörölni. Valós Isten nem várta volna be a Fáraó esetéig a tízcsapást tovább a II világháborúig a közel hatvan millió ember elpusztulását amikor mindenható létére a sátánokat eltörölhette volna a föld színéről

    Napjainkban médiák szorgalmazzák „A7 főbűn” témáját de ott van még a Tízparancsolat által ismertetett bűnök is. Mind ezt az elkövetők a sátán hatására teszik a hitbéliek szerint az emberek
    A kérdést az eredet vagy csírájában kellene indítani.
    Vissza térve a Bibliai kezdetet. A Biblia szerint Isten a világteremtő.
    A valós kezdet pedig a mennyeknek országa az angyalokkal kellett, hogy történjen. Ilyen alapon lettek a bukott angyalok is akiket más néven Démonoknak vagy sátánnak neveznek, akik rossz útra visznek embereket.
    Ok okozati összefüggéssel, ha angyalokból bukott angyalok lettek az selejtnek mondható az Isteni teremtésben.. A jó gazda pedig ha konkolyt talál a búzában, azt kiválogatja és nem engedi szaporulatba jutni. Vagy korunkban technikai hasonlat az elektromos eszközöknél észre kellett venni, hogy áramütés lehet az eszköz használatnál, így a jó szigetelést és leföldelést is megalkották hozzá.
    Előre látó valós Isten ha már úgy gondolta, hogy egy másik világot teremt a mennyországon kívül, okulva az előbbi hibákból az angyaloknál, nem hagyta volna átköltözni a földre a kártékony bukott angyalokat, hogy fertőzést okozzanak és szaporodjanak.
    Az, hogy szabad akaratot adott az embernek ez egy kiskapus kibúvó a Biblia írók részéről mintegy félre sikerült mentesítés a hibás isteni tökéletesség védelmében. Sátáni működtetés már Ádám és Éva esetében olyan mint a csapdás egérfogó, vagy csalis horgot tenni a tudatlan halaknak és horoggal a szájukban kiemelni a vízből.
    Egy valós kegyelmes jó Isten gyilkos csapdát nem agyalt volna ki a saját teremtményeinek.
    Ha megnézzük a tízparancsolat részeit, az igazi nagy bűnök csak egy-egy szóval vannak jelölve pl. Ne ölj, Ne lopj. De ami a papi méltóságokat és vagyonosokat érinti, hogy ne kívánd felebarátodnak dolgait több mint tíz módját sorolja.
    Azt, hogy ne hazudj konkrétan egyszer sincs megemlítve, pedig ezeken indulnak családi veszekedéstől szervezett módon népek megtévesztésével világháborúkig.
    Rengeteg változattal lehetett volna részletezni a ne hazudj tíltást. Hogy Miért maradt ki a ne hazudj, akkor tiltott lenne a tömegek félrevezetése és Isten nevében saját vélemény hirdetés a hittérítők részéről.
    Mindez a Bibliaírók korában levő mentalitást és következetlenséget is tükröz, amit egy valós mindent tudó előrelátó Isten nem követett volna el.
    Megszívlelhetnék mindezt az aprólékos nűasznyi módon Igét boncolgató hittérítők akik nem létező démonokat sátánokat emlegetnek kik az emberekbe bújva irányítanak.
    Nem megbántás vagy kivagyiságról van szó az volt a célom inkább a logikus érvelés, és a valóság kifejtés és közre adás.
    Ezzel a szabad szólást ill. szabad vélemény nyílvánítást nem léptem túl.
    Üdvözlettel Takács Sándor imail:kontroll1933@t-online.hu Tel:6/30 2863389
    Minden igazság kereső embernek.

  2. Moshe
    2015-11-20 – 00:34

    A marxizmus-leninizmus nem „zöldség” – ahogy azt a beszűkült burzsoá tudatával kijelenti – hanem tudomány.
    Tudom, rendkívül nehéz megérteni, de próbálja meg. Amit Ön nem ért, vagy nem akar megérteni, az nem biztos, hogy zöldség. Talán tanulmányozza a történelmi materializmust és a dialektikus materializmust. Persze, bizonyos természettudományos előképzettség kell hozzá…

  3. …”Mar irtam egyszer, de ugy latszik nem lett eszreveve mindenki altal: Nem az iszlamot hivom Beteg Baromnak, hanem a Mohamed elvtarsat”…

    „Miki bácsi”-nak Mohamed az elvtársa. Érdekes viszonylat.

  4. Magam részéről jelzem, hogy Miki Bacsi/Moshe unos-untalan kompenzáló egojára és az azt kísérő grafomániájára fordítható energiakészletem kimerült. Bizonyíthatnám megint, hogy újra csúsztat, hogy mások szájába általuk nem mondott állításokat ad, hogy történelmi hivatkozásai tényellenesek (Miki Bacsi 2015-11-22 – 03:30), ám az ügyet, mármint a vele való konstruktív kommunikációt reménytelennek látom. Ugyanis ő nagyon jól tudja, hogy összevissza hazudik, hogy alaptalanul gúnyolódik, hogy szándékosan sérteget, viszont mégis teszi… Az ilyen embert levegőnek kell nézni, mert a legkisebb rá irányuló figyelem csak ösztönzi, hogy folytasssa destrukcióját.

    1. ” Magam részérÅ‘l jelzem, hogy Miki Bacsi/Moshe unos-untalan kompenzáló egojára és az azt kísérÅ‘ grafomániájára fordítható energiakészletem kimerült. Bizonyíthatnám megint, hogy újra csúsztat, hogy mások szájába általuk nem mondott állításokat ad, hogy történelmi hivatkozásai tényellenesek (Miki Bacsi 2015-11-22 – 03:30), ám az ügyet, mármint a vele való konstruktív kommunikációt reménytelennek látom. Ugyanis Å‘ nagyon jól tudja, hogy összevissza hazudik, hogy alaptalanul gúnyolódik, hogy szándékosan sérteget, viszont mégis teszi… Az ilyen embert levegÅ‘nek kell nézni, mert a legkisebb rá irányuló figyelem csak ösztönzi, hogy folytasssa destrukcióját. ”

      Amit ebbol ki tudok hamozni az csak annyi, hogy szokas szerint a szemelyemet eri tamadas. Ervek = nulla.
      Pl. nem ertem hol talalhato guny a hozzaszolokkal kapcsolatban a legutobbi irasomban – gondolom arra valasz ez.

    1. Sikerült! Kérem szépen az előző kettő(met) hagyjátok figyelmen kívül! Elnézést kérek ügyetlenségemért.

      Ajánlásom a szocializmusba vetett hit(ünk) kigúnyolása ellen szól.

    2. Ha valaki nem értené. E film is bizonyítja, hogy az államszocializmus kitermelte saját megőrizve-megszüntető kritikáját. Erre viszont a kapitalizmus képtelen. Mert amennyiben produkálja, az már kapitalizmuson túlra vagy annál korábbi, vagyis mindenképpen barbárabb korra tekintő. Evvel szemben az államszocializmus önreflexiója kizárólag önnön államisága ellen irányul, de magát a szocializmus eszméjét nem veti el. E dolgokon lehet töprengeni, kedves Miki Bacsi.

      1. Koszonom az ajanlatot, de nincs idom vegignezni a filmet.

        ” E film is bizonyítja, hogy az államszocializmus kitermelte saját megőrizve-megszüntető kritikáját. Erre viszont a kapitalizmus képtelen. Mert amennyiben produkálja, az már kapitalizmuson túlra vagy annál korábbi, vagyis mindenképpen barbárabb korra tekintő. Evvel szemben az államszocializmus önreflexiója kizárólag önnön államisága ellen irányul, de magát a szocializmus eszméjét nem veti el. E dolgokon lehet töprengeni, kedves Miki Bacsi.”

        Nincs min toprengeni, az allitas nem allja meg a helyet. A „kapitalizmus” kitermelt az evszazadok soran (feltehetoen) tobb szazezer szociologust, filozofust, akik mast sem csinaltak, csak kritizaltak azt.
        Az is helytelen szerintem, hogy ennek a kritikanak szuksegszeruen elore, vagy hatra kell mutatnia. Miert kene?
        No es meg ma is eletben van a kapitalizmus minden negativ vagy pozitiv kritika ellenere is.
        Bar az igaz, hogy a Nyugaton (Kanadaban is) nagyon elterjedt a marxizmus, foleg a felsooktatasi intezmenyek tanarai kozott. Kicsit emlekeztet Nietzschere, akinek sikerult az ordas eszmeket elultetnie a nemet egyetemeken annak idejen.

        1. Pardon, de ez tényleg csak klinikailag értelmezhető megnyilvánulás (például: „A “kapitalizmus” kitermelt az evszazadok soran (feltehetoen) tobb szazezer szociologust, filozofust…”).

        2. Aki a marxizmust Nietzsche-hez hasonlítja, az egy tipikus burzsoá izé. Fogalma sincs a marxizmus lényegéről.
          Egyébként azért terjed a marxizmus, mert a nyugati értelmiség kezdi felfedezni benne azokat az igazságokat, amelyek a kapitalizmus ellentmondásait leleplezik. Azért.

  5. A szocalizmus kriminalizálói (fasiszták) e napokban leborulhatnak orbán elé: az ő szájízük szerint való, azaz a szocializmust kriminalizáló (fasiszta) elmerohamai megtekinthetőek a mandineren – moshe, phoenix, ingyenélő, vonescu, semjén, orbán. Egy csapat, egy érzés, semmi tudás.

  6. Többeknek továbbítom itt Moldovától, mint akiknek szól:

    …magát a pincében fogják őrizni, a „tilos” osztály „letagadott történelem”-részlegén egy nagy vasládában, amire csak annyi lesz felírva: „Egyszerű vagy mezei forradalmár a XX. századból, a láda felbontása mindannyiunk számára életveszélyes.”

  7. Tovaris és Moshe vitája kedvet teremtett, hogy újra kézbe vegyem Moldovát. Aki – többek között – efféle mondatai miatt szeretek (a Magányos pavilonban Englisch doktor így köszönti az ávósmentő ismeretlent):
    „Üdvözlöm, Pimpernel, maga a második versenyző, akinek sikerült a feltámadás. Sőt, azt hiszem, megjavította az izraeli színekben induló Jézus Krisztus háromnapos világcsúcsát is.”

  8. Kedves Moshe!

    Az arab „szocializmusok” annyi se voltak szocialisták, mint a kelet-európai államszocializmusok. Tehát ne provokáljon az arab (vagy fekete-afrikai) „szocializmusokra” hivatkozva. Például lásd: Moshe 2015-11-18 – 06:47

    Izrael, a zsidóság védelmében vannak valós történelmi tények, objektív összefüggések, amelyek összeköthetnek kettőnket, de nem több.

    Az Ön tőkelakáj kirohanásait, rendre teszi, visszautasítom.

    A cionista kommunista azért cionista, mert a civilizáció nem haladta meg az alapvetően nemzetállami létkereteket. Vagyis ahhoz, hogy egy adott nép részesedhessen a globalizálódás előnyeiből, a nemzetállami entitás egy bizonyos minimumával rendelkeznie kell. Ráadásul, a zsidóság esetében – történelmi tanulság! – ez a biológiai létezés vagy a fizikai megsemmisülés kérdése is. Most én jelzem: dialektika.

    1. Kedves Kronikas!

      Felreertett engem. En annak idejen majdnem halalra rohogtem magam, amikor a magyar TV-ben eloszor meghallottam ezt: „A szocializmust epito plaesztin nep…”
      Karinthy, Rejto es Hofi egyutt sem tudtak volna kitalalni ezt a jo poent, de egy magyar bolsinak sikerult. 🙂

      Amennyire en tudom, egyelore az emberiseg ismert tortenelmeben legkozelebb akkor jutott egy-egy embercsoport a szocializmushoz, amikor valami (ha jol emlexem) jezsuitak a mai Paraguy teruleten letrehoztak bizonyos koloniakat, es aztan ideig-oraig a kibuc mozgalom is elegge jol mukodott Izraelben. Persze az is csak azert, mert korbe voltak veve a kibucok „gonosz” kapitalistakkal, akikkel lehetett uzletelni. 🙂

      1. Köszönöm, hogy lényegében helyesen megfogalmazott egy marxi-engelsi értékelést (lásd elsősorban Német ideológia), miszerint – a magam szavaival összefoglalom – a kapitalizmus globalitásának alárendelt szocialista termelői kezdeményezések, amennyiben a tőkeviszony dominancia nem szűnik és e kezdeményezések nem a világérintkezésbe lépett, magasan fejlett termelőerők bázisán születnek, bizony elsorvadnak.

        1. Kedves Kronikas!

          Haaaat, sportnyelven szolva… az kulonbozteti meg a szupersztart az atlagjatekostol, hogy a szupersztart barkivel ossze lehet tenni egy csapaton belul, azonnal mindenkit jobba tesz, mindenkibol kihozza a leheto legjobbat. Ha egy jatekos keptelen jol jatszani egy kevesbe jo csapatban, akkor lehet hogy talan az a jatekos nem is olyan nagyon jo?

          Ugyanigy, (bar tudom, hogy a hasonlat kicsit santit) ha egy tarsadalom eletkeptelen addig, amig „rossz” tarsadalmak veszik korul, nem lehet, hogy az a tarsadalom sem „szupersztar”, es nem veletlenul eletkeptelen? Egy szimpla orszagnak, amelyiknek szuper tarsadalma van nem kellene akar egymagaban is szuper modon megelnie?

          A „minden az allame” tipusu berendezkedes (tarsadalom) akkor sem fog fejlodni, ha az egesz vilagon szoral-szora ugyanazt tartatjak be. Sot, szerintem, vissza fog „fejlodni” a kokorszakba. Talan ezert is tetszenek a muzulmanok olyan nagyon a nyugati szocialistaknak es kommunistaknak. 🙂

          1. Maga is vigyorog „saját bölcsességén”… Hagyjuk ezt már… Így komolytalan. Egyébként a marxi elemzés nem „A “minden az allame” tipusu berendezkedes (tarsadalom)”-t mond, hanem az állam elhalásának folyamatárt feltételezi, a szerénységem által imént említett érintkezési-termelési viszonyok és termelőerők bázisán, meg ötvöződve a kommünállam, amely nem totális, hiszen a termelők önrendelkezésének politikai megtestesülése.

          2. A világ kapitalizmust „építő” országainak túlnyomó része nyomorban él és meg sem közelíti a volt szocialista országok színvonalát sem. Még a leggyengébbekét sem.

          3. Kedves Tovaris!

            ” A világ kapitalizmust “építő” országainak túlnyomó része nyomorban él és meg sem közelíti a volt szocialista országok színvonalát sem. Még a leggyengébbekét sem. ”

            Na, hat ebben nem egyezunk meg.

            Es epp ezert irtam par napja, hogy csak az szerette a Kadar rendszert, aki kozel volt a tuzhoz.
            Meg 1984-ben is – amikor leleptem – lattam a sajat szemeimmel tobbezer remenytelen szerencsetlent – csak egy varosban. Azokrol beszelek, akiknek, igaz, volt „munkajuk”, de ehberert, es munkasszallasokon, vagy nyomorusagos alberletekben laktak, sokszor 4 ferfi egy szobaban. (Ez utobbihoz nekem is volt szerencsem egy izben, bar meg kell mondjam, hogy en nem gazdasagi okokbol hagytam el Magyarorszagot.)

            Hozzatennem, hogy Magyarorszag 1984-ben messze a legjobb volt az osszes, magat szocialistanak hazudo orszag kozott…

            Ez persze nem jelenti azt, hogy a kapitalista orszagokban nem letezik nyomor. Speciel en, ebben a temaban elegge behatoan tudnek szolni, de inkabb hagyjuk ezt, mert ez is elegge relativ.

          4. Most meg, Miki Bacsi, illetve Moshe, munkanélküliség, hajléktalanság. A munkásszállókat bezárták, eladták. Egyeseknek közmunka, amelyért az éhbérért is kevesebbet fizetnek. A Kádár-rendszerben volt létbiztonság, a dolgozó nem volt kitéve munkaadója kénye-kedvének. Gyerekek, felnőttek tömegei rendszeresen eljutottak a Balatonhoz. Az oktatás (a felsőoktatás is) a közös kalapból ment. Az egészségügyet nem rohasztották le. Milliónyi ember kapott lakást. A parasztok nyugdíj- és betegbiztosításhoz jutottak. A rendszer fogyasztási árnyoldalai elviselhetőek, a jövedelmi olló korántsem nyílt annyira szét, mint a rendszerváltás után.

            Egyre határozottabb benyomásom, hogy egy egoista, közösséghez alkalmazkodni nem képes valaki dobál sarat, mond kígyót-békát az államszocializmusra, amely az egy Csehszlovákia kivételével, modernizálta a Közép- és Kelet-Európa országainak társadalmát, az ott élő népek életét – minden rettenet dacára – emberhez méltóbbá formálva.

          5. Miki Bacsi Moshe, majd elválik. Nem gondolkodott el azon, hogy a közösségi társadalom vágyáról az emberiség egész írott történelme beszámol? De gúnyolódjon nyugodtan. Ha már itthon – lelépése előtt – politikai tekintetben befogta a száját. Most meg kompenzál.

      2. Az a magyar nem volt „bolsi”, csak egy ostoba párttag, akinek a műveltségi szintje némiképpen kívánni valót hagyott maga után…
        Zsigeri gyűlöletből nem lehet objektíven politizálni. Ne csodálkozzon, ha ilyen eszeveszetten kommunistázik, jusson eszébe hogy Önt is érhetik sértések.

        1. Kedves Tovaris!

          ” Zsigeri gyűlöletből nem lehet objektíven politizálni. Ne csodálkozzon, ha ilyen eszeveszetten kommunistázik, jusson eszébe hogy Önt is érhetik sértések. ”

          Ebben egyetertunk megint. Az altalanositas egy nagyon rossz emberi tulajdonsag, es sajnos en is beleesek neha. Elnezest kerek azoktol, akiiket megsertettem ezzel, es mint mindig, probalok targyilagos lenni… de hat neha en is „elszaladok”, es neha engem is ugyanigy tamadnak, legtobbszor ok nelkul. Ezert neha (surun??) visszaszolok ugyanugy.

          Gondolom nem titok, hogy speciel en nem vagyok se szocialista, se kommunista, de ami engem vonz a ti koreitekbe, hogy ti legalabb nem vagytok hipokritak. Es ezt manapsag nem sok mindenkirol lehet elmondani.

          1. Felsorolok néhány kapitalista országot: Az összes afrikai ország. Az ázsiai országok nagy része. Dél-amerikai országok. Nézzen körül, nem Németország, az USA és Anglia, Svédország és még néhány Európai ország adja a kapitalista országok nagy részét a mintegy 300 országból – nem beszélve a világ népességéről. Ha meg lelépett, nincs honvágya, akkor éljen boldogan a világ más részén. Néhányunknak, itt Magyarországon a hazai élet és az itthon maradás jutott sorsunknak. Mi itt akarunk emberi módon élni, legalább annyira, mint ahogy Kádár alatt éltünk.

          2. Ugyan Mojse…. Ha valóban vonzalom hozná ide, nem sértegetne-provokálna folyamatosan. Mert különben egy igencsak – elmekórtani értelemben – hasadt állapotról lenne szó, amit viszont nem szívesen feltételeznék. Maga egy megsérült lelkű, gyűlölködésre kész valaki – elégtelen önreflexióval. Már megbocsásson benyomásomért.

        2. Moshe, Moshe, a fene nagy kapitalista „odaadásodban” mindent összehordasz. Már a kommunistáknál is jobban tudod, hogy mi a kommunizmus, némileg mulatságos figura vagy, ha meg nem sértődsz. Te csak foglalkozz a magad kapitalizmusának védelmével, életképességével, amelyet nap mint nap megmutat a világ minden táján – háborúkban, elnyomásban, vérözönben, rasszizmusban, holokausztban, ember milliárdok elszegényítésében, életfeltételeik, kultúrájuk elvételében, az árvák könnyének privatizálásában. De a kapitalizmusod leggonoszabb tette, hogy a nyereséget privatizálja, a veszteséget pedig társadalmasítja…napról napra, percről percre. orbánnak sokat köszönhetsz, hogy ezt a rendszert elfogadtatja a magyarok többségével. Ti liberálisok még erre sem voltatok képesek. 🙂

  9. Az alábbi linken az Iszlám Állam (ISIS) 2015. november 16-án, az interneten közzétett orosz nyelvű üzenetét tartalmazó videója látható (az általa három nappal korábban elkövetett párizsi mészárlás során vagy másfél száz ottani civilt szándékosan és válogatás nélkül legyilkolt):

    https://www.youtube.com/watch?v=mgNqSBfsUk8#t=11

    A videón látható angol felirat fordítása (letöltve a You Tube-közlésről):

    „Hamarosan, nemsokára
    A vér úgy fog folyni, mint az óceán
    A hitetlenek torkában
    Félelem lesz a késektől
    Az oroszlánok és az umma (muszlim hívők közössége)* felébredtek
    Felemelték kardjukat
    Megerősítik az ummát
    Napról napra
    Allah katonái
    Nem ismernek félelmet
    Az [egyistenhitért]
    Allahhoz vezették őket
    Le fogunk csapni a bálványra
    A keresztre és a bálványimádókra
    Erőnkkel felkeltjük
    A sötétséget a szívekben

    Ti büdös hitetlenek
    Egyáltalán nem vagytok bátrak
    A hangotokat elnémították
    A kalifátus felépült
    Csaták árán
    Elvesszük tőletek azt a földet, amelyiket csak akarjuk
    Sokat a földjeitek közül

    Ágyasainkká tesszük
    A feleségeiteket
    És szolgáinkká tesszük
    A gyerekeiteket
    Az erőforrásaitok nem fognak rajtatok segíteni
    Nem fognak megvédeni attól, ami jön
    A bátor lovagok fiai nemzetének szolgái

    Mészárlással jövünk el hozzátok
    Szembeszállunk a halállal
    A pisztolyaitok csövében
    Mi a Paradicsomot látjuk
    A mesterlövészek készen állnak
    És rejtekhelyeikről
    Célba veszik
    Védelem nélküli otthonaitokat

    Vissza fogjuk szerezni minden földünket
    Senki sem hagyhatja ezt figyelmen kívül
    Kivéve a bolondokat
    Vagy a vakokat
    Európa megremeg
    Oroszország elpusztul
    Halálával haldoklik

    Visszavesszük [a Kaukázust]
    És nem engedjük többé
    A sötét erők hatalmát
    A Kreml a miénk lesz
    Az Urál visszatér
    A hitetlenek megremegnek
    A sariát akarjuk [Tatárföldön]

    Az orosz várost az [Allah hatalmas] fogja sokkolni
    Itt Moszkvában!
    Aki élni akar
    Fizetnie kell [a nem-muszlimok adóját]
    Ha nem veszi fel az iszlámot

    Ezek a mi szavaink
    A nagyvárosaitokban
    Sarokba fogunk szorítani titeket
    Nem fogtok tudni elmenekülni
    Vagy a korrupciótokat terjeszteni

    Mi a megalázás [nem a megaláztatás] életét fogjuk élni
    Mostantól
    Ezután
    A pokol tüze vár titeket.”

          1. Természetesen.
            Ma egy orosz videón azt láttam kiírva egy bombára, amit éppen szereltek be egy repülőgép bombaterébe: За Парижу!
            Nem semmi. Francia lapok meghatódva kommentálták….

          2. Kedves Tovaris, gondolkodtam legutóbbi beírásodon, ám változatlanul tanácstalan vagyok, hogy miként értelmezzem. Hiszen a fenti nagyon pontos Krausz-elemzés, amelyben tán egyet értünk, is e jelzős szerkezettel kezdődik: „A párizsi iszlamo-fasiszta merényletsorozat…” Esetleg vitatod, hogy e merényletsorozat iszlamo-fasiszta? Avagy más ok miatt helyezted ide a За Парижу! felrovó említését? Magyarázzad el légy szíves! Lépj ki bátran nondirektív sáncaid mögül…

    1. Sajnos valójában nem „hősköltemény” (vö. Tovaris 2015-11-18 – 17:04), hanem olyan versbe szedett gyilkoló program, amelynek megvalósítása nem a távoli múltban történt, az akkori világcivilizáció szintjén, hanem a jelenben zajlik…

    2. Egyelőre úgy néz ki, hogy az iszlám államot szarrá lövik – leginkább az oroszok. Igaz, a franciák is feltakartak, amire az USA kijelentette, hogy már nem is első számú főellenség Asszad, és rögtön találtak szétbombázni való dzsihádista célpontokat, hogy ki ne maradjanak a dicsőségből…

        1. Re: krónikás
          2015-11-21 – 18:45

          Én meg azt nem értem, hogy te mit nem értesz abban, amit leírtam.
          Természetesen, a párizsi merénylet iszlamo-fasiszta jellegű volt. Pontosan ezért tetszik nekem is, hogy a Nagy Honvédő Háborúban divattá vált, a fegyverekre és lövedékekre ráírt „üzenetek” ma is léteznek.
          Tudom, hogy ma Oroszországban kapitalizmus van, de az emberek lelkében ma is él a Szovjetunió, amely legyőzte a náci Németországot.

          1. Köszönöm. Immár értem szóban forgó, nekem intézett hozzászólásod tartalmát. Funkcióját viszont még mindig nem. Ugyanis az összes eddigi ideírásom antifasiszta és soha nem engedem mocskolni a Szovjetuniót. Akkor?

      1. Kedves Tovaris!

        ” … és rögtön találtak szétbombázni való dzsihádista célpontokat, hogy ki ne maradjanak a dicsőségből…”

        Megint egyetertunk. Putyin egy nap alatt tobbet tett az IS ellen mint a Nyugat egyuttesen 4 ev alatt.
        Persze a helyzet komplikalt, mert nem csak az a 4-5, talan 6 nagyhatalom van erdekelve igy vagy ugy, hanem azok kozel minden proxy-ja is, de annak ellenere is ez a kepmutatas mar undorito.

    3. Ccö! gitler is ezt ígérte, és hogy a nemzeti együttműködő eke számára a kard megszerzi majd a földet keleten – aztán az az ország (egyedül!) szétverte gitler seregeit, még ha eszméi menedékre is találtak a nyugati országokban. Az Is hiheti, hogy a puszta népírtó technika majd félelmet ültet az oroszok szívébe, de gitler és bűntársai, pl. a népírtásokban élen járt horti is itt b.ta el: az orosz inkább olyan, hogy ha élethalálharcra kényszerítik, lerúgja a náci/IS veséjét szemből. Se gitler, se más istenhívők nem gondolkodnak – ezért veszítenek, és nem is valók másra.

      1. Mindenesetre, Oroszország kapitalizmusa ellenére az iszlamofasiszta erők ellen harcol, és ebben a háborúban valóban az övé lesz az oroszlánrész. A nyugat meg embargózhat nyugodtan…

    1. Kedves Kronikas!

      Itt nincs arnyalas, csak hazugsag. Az IS szorol szora koveti a Beteg Barom eloirasait. Ez az igazi iszlam.

      Az angol pedig azert ilyen roppant tolerans, mert elegge elmelyult a gazdasagi kapcsolata a muzulman orszagokkal.

  10. A cionizmus nem más, mint az a felfogás és érzés, hogy a zsidókat megilleti saját állam, akár a világ többi nemzetét. Önmagában éppúgy patriotizmus, amiképpen van magyar, német, orosz, ukrán, lengyel, angol, francia, USA hazafiság.

    A cionizmusnak szintén létezik kirekesztő naconalista, sőt soviniszta változata.

    Viszont helyből lesovinisztázni a cionizmust, meg se vizsgálva konkrét megjelenését, sztálinista attitűd és/vagy antiszemitizmus.

    Hiába nem akarják számosan tudomásul venni, a zsidóknak jár annyi jog, mint más népeknek. Több nem, de annyi jár.

    Magamat cionista kommunistának határozom meg. Aki ezt értelmetlenségnek minősíti, tartozik állítását bizonyítani.

    Különben engem nem zavar, sőt nem is érdekel, ki miként határozza meg magát, csak célzottan ne ölje a polgári lakosságot.

      1. Más fórumokon már világosan kifejtettem véleményemet a cionizmusról, Izrael mai hivatalos politikájáról, s rajtam kívül is igen sokan vitába is keveredtek e témában egymással – sokszor minősíthetetlen hangnemben.
        Engem sokkal jobban izgat az, hogy Izrael valami miatt kimaradt a jelenlegi konfliktusból. Talán azért, mert Putyin megbeszélést tartott Netanjau-val?

        1. Kedves Tovaris!

          Ha a „jelenlegi konfliktus” az IS-t jelenti, akkor Izraelnek ugyszolvan semmi koze hozza. Arabok es mas egyeb muzulmanok gyilkoljak egymast (valamint keresztenyeket es mas kisebbsegeket) mas orszagokban. Ebbe egyreszt Izrael nem avatkozhat bele, masreszt roppant nagy hiba lenne, ha megis megtenne.
          Az IS amugy is pont azokat akarja kiirtani (Assad, Hezballah, Hamasz – mind Iran „baratja”) akik az utobbi kb 30-40 evben a legtobb kart okoztak Izraelnek, a legtobb zsido halalat okoztak.
          Persze Izrael tudja, hogy ha az IS gyoz, az sokkal rosszabb lesz Izraelnek, mint Assad es tsai valaha is voltak egyuttesen. De ez csak komplikalja a helyzetet.

          Izrael csak akkor bombaz Sziriaban, vagy Libanonban, amikor kiszimatoljak, hogy egy nagyobb fegyverszallitmany van utban a Hezballah-hoz, amugy nem avatkoznak bele a harcokba.

          Ha Izrael keze le van fogva, az altalaban csak attetelesen jon Moszkvabol. Az amerikai parancsot kell kovetniuk, ha tetszik, ha nem, de nyilvan meg tudjak beszelni a dolgokat az oroszokkal, kinaiakkal is, ha kell.

          1. Nem tudom, hány orosz zsidó él már Izraelben, de biztos, hogy komoly befolyásuk van és nélkülük az izraeli hadsereg is jóval gyengébb lenne.

          2. Kedves Tovaris!

            ” Nem tudom, hány orosz zsidó él már Izraelben, de biztos, hogy komoly befolyásuk van és nélkülük az izraeli hadsereg is jóval gyengébb lenne. ”

            Ez is igaz. A volt Szovjetuniobol erkezo zsidok tettek Izraelt jobboldaliva, eppen azzal, hogy nem kedveltek a szovjet „szocializmust”. Viszont a tobbseguk ateista, es nem kedveli tulzottan a „pingvineket” sem. 🙂

          3. Irigylem az optimizmusát. Ha az IS legyőzte volna Szíriát (valljuk be, ha az oroszok nem avatkoztak volna be, meg is tette volna, amerikai segítséggel) – akkor nekiment volna Izraelnek, erről meg vagyok győződve. S akkor az USA játszhatta volna el Izrael megmentőjének a szerepét. Lehet, hogy éppen ez volt a cél – mert akkor Iránnak is nekiment volna az USA.

        1. Miki bacsi is sok butaságot összehord, a kedves ember. Nem tudja, hogy eredetileg a szovjet zsidók többsége nagyon baloldali volt, egyenesen kommunista. Harcoltak a Vörös Hadseregben, tele volt velük a kommunista párt és a szovjethatalom intézményrendszere, Bizony Miki bacsi. Buta bacsi. Jobboldalivá lett sok közülük, amikor megbukott a szovjet rendszer. Kibomlott az antiszemitizmus minden virága, kiment alóluk a talaj, s a többsége nem balra ment, sajnos, hanem jobbra. A Szovjetunió összeomlása óta az egész világon erősödött a terror, a vérözön és…az antiszemitizmus. Bizony, Miki bacsi. Gondolkodjon, Miki bacsi.

          1. Hát ez azért nem egészen így volt.

            Valóban 1945-ig a szovjet zsidóság nagy többsége a szovjet hatalom híve volt, bár Sztálin (mint bonapartista ellenforradalmár) e kérdésben is másolta a cári gyakorlatot: előbb titokban antiszemita kampányt szervezni a nép elégedetlensége leszerelésére, majd – a cél elérése után – nyilvánosan fellépni az antiszemiták ellen. Ám e technikát főleg 1945 után alkalmazta. De már a háború előtt is elvitette a GULAG-ra közeli munkatársai (például Molotov) zsidó házastársait, hogy velük zsarolhassa őket. Ám 1948-ban Minszkben egy NKVD (KGB) teherautó „véletlenül” halálra gázolta Sz. M. Michoelszt, a moszkvai Zsidó Színház világhírű művészeti vezetőjét, az 1942 áprilisában létrehozott Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét. Az illető ugyan állami dísztemetést kapott, de nem sokkal később a Zsidó Színházat bezárták, a ZsAB-ot feloszlatták, a színház több munkatársa és a ZsAB szinte valamennyi aktivistája represszálva lett. 1948-ban ezután egy „kozmopolitizmus elleni kampány” kezdődött, melynek keretében tömegesen bocsátottak el munkahelyükről zsidó nemzetiségűeket, főképpen a diplomásokat. Ugyancsak ekkor kezdődött a szintén antiszemita „orvos ügy”, amelyben a Kreml-kórház zsidó orvosai ellen indult eljárás egy fiatal orosz nemzetiségű doktornő feljelentése alapján – Sztálin halála után a kampányt leállították, az SZKP XX. kongresszusa után a doktornőt kizárták a pártból, az ügy miatt kapott kitüntetéseit visszavették tőle.

            Az 1960-as évek végén, amikor egyre erősebbé vált Brezsnyev „személytelen kultusza”, a közel-keleti eseményekre hivatkozva „anticionista kampány” kezdődött, aminek keretében titkos (soha be nem vallott, de érzékelhető) „Numerus Clausus” érvényesült a szovjet felsőoktatásban és a középvezetői posztokon. Ekkor erősödött fel a zsidó nemzetiségűek kivándorlása Izraelbe. Ez úgy zajlott, hogy aki beadta az OVIR-nál (szovjet idegenrendészet) a kivándorlási kérelmét, azt napokon belül elbocsátották a munkájából, viszont a kivándorlási engedélyt csak hónapok múlva, esetleg egy-két év múlva kapták meg.

            Jellegzetes szovjet vicc ebből az időből.

            Jakov Rabinovics, kitüntettett háborús veterán, az SZKP tagja bemegy az OVIR-ba, hogy kivándorlási engedélyt kérjen Izraelbe. Az OVIR-iroda parancsnoka, Iván Kozlov ezredes Jákov Rabinovics fronttársa megdöbbenve kérdezi:

            – De Jasa! Hát mi a fenének akarsz te Izraelbe menni? Te a kitüntetett frontharcos, a párt régi tagja, a munkahelyed megbecsült dolgozója, középkádere?

            – Ugyan Ványa! Dehogy akarok én odamenni, csak hát az asszony, az anyósom, az apósom rágják a fülemet, hogy menjünk, és én már nem bírok velük.

            – De Jasa! Hát hagyd őket, menjenek a fenébe, te meg maradj itthon!

            – Azt nem lehet – én vagyok egyedül zsidó a családban.

          2. Most megprobalok mindekinek egyszerre valaszolni, igy kcisit hosszabb lesz.

            Mar irtam egyszer, de ugy latszik nem lett eszreveve mindenki altal: Nem az iszlamot hivom Beteg Baromnak, hanem a Mohamed elvtarsat.

            Itt is vannak hozzaszolok, akik a veluk egyet nem ertoket automatikusan tudatlannak, vagy hulyenek titulaljak, az meg sem fordul a fejukben, hogy dolgokat lehet tobbfelekeppen is ertelmezni. Igy fordul elo, hogy van aki feltetelezi (mibol???) miszerint en kis butuska vagyok, es nem tudok arrol, hogy a Szovjetunioban, sot mar a cari Oroszorszagban is a zsidok jelentos resze kommunistava valt. (Epp a car atyuska enyhen szolva vad torvenyei miatt.)
            Nem emlexem a konyv cimere es nincs kedvem most lemenni a pincebe megkeresni, de kikuldettem egy konyvet 4-6 evvel ezelott Magyarorszagrol, ami a zsidok helyzeterol, szereperol, es uldozeserol szol a cari, de inkabb a szovjet rendszerben.

            A masik az hogy tobbeknek is szivugye itt a szocializmus, es meg azon tul is, a Kadar rendszer vedelme, dicsoitese.
            Amikor en a Kadar rendszerben tapasztalhato nyomorrol irtam, azzal csak reagaltam valaki hozzaszolasara, aki kimutatta, hogy a kapitalista rendszerben letezik nyomor. Nekem nem esik nehezemre beismerni, hogy ez igaz, viszont masoknak annal inkabb nehezebb barmi rosszat is szolni Kadar elvtarsra.
            Ebben a temaban a masik „aprosag”, amit mar irtam korabban, de ugy latszik valaki nem olvasta el azt a hozzaszolasomat, en nem azert leceltem le 1984-ben, mert nyomorogtam Magyarorszagon. ’84-ben havi 12-14 ezer forintot kerestem (total legalisan), amit sokan meg a rendszervaltas utan sem tudtak elmondani magukrol evekig.
            Nekem nem tetszett, hogy minden szarert konyorogni kellett, meg a civil elet is tkp. a katonasaghoz hasonlitott, hogy egy nagy bortonben eltem, hogy tobb besugo volt, mint besugott, hogy hulyenek neztek az elvtarsak, mikozben ok megszedtek magukat… es meg sorolhatnam.

            Ami az afrikai es azsiai orszagok nepenek nyomorat illeti, azt hiszem, hogy van egy kis logikai bukfenc abban, amikor ezert egyedul a kapitalizmust okoljuk. Az a teny, hagy vannak kapitalista orszagok, ahol a nyomor tobbnyire az egyen altal generalt (bar vannak rokkantak is, akiknek nem megy tul fenyesen) sajat magaert beszel. Ha lehet 20 orszagban olyan kapitalista rendszert kialakitani, amiben a munkara kesz emberek eleg jol megelnek, akkor nem a kapitalizmussal van baj, hanem valami massal.
            En speciel nem ismerem kozelebbrol az osszes afrikai orszag tortenelmet es jelenlegi helyzetet, de pl. Botswana eseteben tudom, hogy mielott kirugtak az osszes feheret az orszagbol, Botswana elelmiszert exportalt. Ahogy eltuntek a feherek, eltunt az etel is. Amig volt penzuk importaltak, amiota pedig elfogyott a penz az ENSZ es egyes orszagok „szocialis segelyen” elnek. Kozben koveteloznek, hogy a gonosz feher ember tartozik nekik, mert annak idejen gyarmatositva voltak, es „ki lettek rabolva”. Az nem jut eszukbe, hogy azok a gonosz gyarmatositok kozmuvesitettek, korhazakat, iskolakat hoztak letre … stb. stb, amikrol nekik halvany gozuk sem volt elozoleg.
            Jelenleg egy Del-Afrikabol kb. masfel evvel ezelott idejott fiatal fekete novel elek egyutt. Neki sikerult ratalalnia meg odahaza egy roppant elmebeteg, eredetileg jamaikai, de tobbnyire afrikaiakbol allo vallasra, ami valamikor az 1930-as evekben lett megalapitva. (Pl. naluk kotelezo a marihonalja szivasa, es Haile Selassie a Jezus inkarnacioja… Itt lehet olvasni rola, akinek van jo humorerzeke: https://en.wikipedia.org/wiki/Rastafari )
            O is allandoan azon jajgat, hogy a gonosz holland es angol miket muvelt az o hazajaban, es nem nagyon tudja megerteni, hogy kozben azert kivezettek oket a kokorszakbol.

            De valamelyest ismerem Kamerun helyzetet is, mert korabban egy kameruni fiatal neger lanynak csaptam a szelet, es utananeztem, honnan is jott. Hat ott is egyreszt a vezetok korrupcioja, masreszt a kokorszaki szokasok megszuntetesenek lehetetlensege okozza a nyomort, es nem a kapitalizmus (egymagaban).

            Mellesleg, furcsallottam, hogy valaki ismeri a faszbuk nevemet, ami Miki Bacsi, es most latom, hogy itt all a nev a kis window alatt, amibe epp most irok. 🙂
            A magyar keresztnevem valoban Miklos.

          3. Ad Miki Bacsi 2015-11-22 – 03:30

            Szomorú (és egyúttal itt tőle elbúcsúzó) válaszom azon társunknak, aki számára a kapitalizmus a lehető földi világok legjobbika:
            krónikás 2015-11-22 – 04:05

          4. Izraelben ma működik kommunista párt és Komszomol szervezet is – ha valaki nem tudná. Az viszont igaz, hogy sok volt szovjet zsidó katonatiszt szolgál az izraeli hadseregben – erősítve annak harci tapasztalatait.

          5. Pheonix, látom, olvasol, mindenről van véleményed. Örülök. De én nem arról írtam, hogy a Szovjetunióban nem volt antiszemitizmus. Te mindig másról írsz, mint amiről szo van? Itt a téma a megbutult Móka Miki bácsi, alias Moshe kapitalizmus-apologiaja. Aki mar azt is elfelejtette, hogy a holocaust a világtörténelem egyik legnagyobb kapitalista biznisze volt. Sőt szenilitasa odáig megy, hogy elfelejtette: brit es amerikai szövetségesei a menekülni akaró zsidókat a nácik karjaiba, vagyis gazkamraiba löktek. A svájci haverjai meg a zsidók szájából kitépett fogarannyal gazdagitottak bankjaikat. Érted? Ez itt a téma, nem a te okosságod, amit persze nem tagadok.

          6. Most pedig mar szenilis vagyok es nem emlexem, hogy a Soah elsosorban biznic jellegu volt, hogy Anglia es Amerika kizarta a menekulni szandekozo nemet zsidokat., es hogy sok svajci bank jol jart.
            Fel sem merul itt senkiben, hogy dolgokat lehet maskepp is ertelmezni.

            Az egyik oregapan azert szakitotta meg minden kacsolatat a zsidosaggal, mert a 2. Vilaghaboru utan ugy erezte, hogy az eszak-amerikai zsidosag cserbenhagyta az europai zsidosagot. (Ebben volt valami, bar ez igy nem igaz. A jelenlegi amerikai zsido vezetok is homlokegyenest az ellenkezojet csinaljak annak, amit az amerikai zsidok messze tobbsege szeretne.)
            En meg arra sem emlexem a szenilitasom miatt, hogy az akkori amerikai elnok berendelte a kanadai, kozep es del-amerikai nagykoveteket es “irgum-burgum” fejeben megparancsolta nekik, hogy az orszagaik egyetlen egy zsidot se fogadjanak be a hajokrol.
            Ugyanekkor Anglia ha jol emlexem csak 60 000 zsido betelepuleset engedelyezte “Palesztinaba” logisztikai problemakra hivatkozva, mikozben sajat torvenyuk ellenere is beengedtek minimum 600 000 arabot. Azokra futotta a logisztikabol. Sot, meg a felfegyverzesukre is.

            Erdekes, hogy azok akik engem figyelmeztetnek, hogy sosem volt vallashaboru, hanem mindig csak politikai, pont azok nem veszik eszre, hogy a 2. Vilaghaboru is politikai haboru, es nem valamifele modern “vallas”haboru, azaz “izmushaboru” volt, azaz nem a liberalizmus/kapitalizmus es a szocializmus harcolt egymassal, hanem nagyhatalmak, teruletekert, illetve mas nagyhatalmak meggyengitese erdekeben. Hasznaltak meg hulye proxy-kat is, mint pl. a nacikat, akiket pontosan emiatt segitettek hatalomra az angolok es amerikaiak, es ezert penzeltek oket. Az amneziam kozepette arra sem emlexem, hogy Amerika a 2. Vilaghaboru soran egeszen addig ellatta Nemetorszagot olajjal, amik ok maguk is be nem leptek a haboruba az europai fronton. Meg az sem zavarta oket, hogy emiatt tudjak a nacik szarra bombazni Angliat. De hat epp ez volt a cel. Meggyengiteni, elvereztetni az angolt is, hogy a vegen Amerika maradjon az egyetlen szuper-hatalom.

            Az amneziam es szenilitasom odaig is eljut, hogy arra sem emlexem, miszerint az a Szovjetunio, amelyik tobb atombombat tudott gyartani, mint kenyeret, a 60-as, 70-es evekben tankok, agyuk ezreit, kezifegyverek szazezreit, mindehhez elegendo municiot, katonai repulogepek szazait es legelharito raketarendszereket adtak oda total ingyen Szirianak es Egyiptomnak, csak hogy az araboknak sikeruljon azt a nehany millionyi zsidot ott Izraelben beleloniuk a tengerbe. Vajon itt is izmushaboru volt Brezsnyev elvtars reszerol?

            Az elvtars szot pedig hasznaltam mar ratok is fijjug, ettol nem vagyunk tenyleg elvtarsak. Ilyen gunyos ertelemben Hitlert, Sztalint, Maot, Dzsingisz Kant, Mohamedet is elvtarsazom, arra utalva, hogy az emlitett emberi peldanyok nagyon sok mindenben hasonlitanak egymasra.

            En sosem mondtam, hogy a “kapitalizmus”, azaz az egyeni szabadsagjogokat fenntarto polgari demokracia az osszes lehetseges rendszerek kozott a leheto legjobb. Annyit bizonyitott csak be eddig ez a rendszer, hogy jobb, mint ami elotte volt, es meg a szocializmusnal, kommunizmusnal is jobb.

          7. Kedves Diák!

            Ne haragudj, de én közvetlenül a Te, valóságot eltorzító állításodra reagáltam:

            „Bizony Miki bacsi. Buta bacsi. Jobboldalivá lett sok közülük, amikor megbukott a szovjet rendszer. Kibomlott az antiszemitizmus minden virága, kiment alóluk a talaj, s a többsége nem balra ment, sajnos, hanem jobbra.”

            Tudod én az egyik legkiválóbb magyar kommunista írótól, költőtől és újságírótól, Gábor Andortól azt tanultam, hogy „hazudni még a jó ügy érdekében sem szabad”

            Nagyon egyszerű a képlet: az antikommunisták mint a fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodnak a magukat kommunistának valló emberek bármely elejtett valótlanságába – nem szabad nekik ezt a sanszot megadni.

          8. Ad Diák 2015-11-22 – 13:50

            A kapitalizmus és a holokauszt történelmi – szerves – összekapcsolódásának teljesen pontos és érthető megfogalmazása. Köszönöm! Ha szabad, „ellopom”…

            Ugyanakkor pironkodva jelzem, belém bújt a kisördög. Megkérdezteti velem, vajon miért kizárólag a nyugati demokráciákba próbáltak menekülni a magukat erre rászánó zsidók Németországból? Másik töprengésem, vajon a sztálini Szovjetunió adott esetben képes-e tömegesen befogadni őket? Apropó, ezt nem tudom, a Szovjetunió miért nem vett részt a Roosevelt elnök kezdeményezte eviani konferencián (1938. július 6-15.), egyáltalán kapott meghívást? – itt nem leltem választ: http://slideplayer.hu/slide/2094737/

            Ezt ugyanúgy meghökkentő talánynak gondolom, mint amikor anno családunk barátja, Szinai Miklós történész-levéltáros (Horthy titkos iratai stb.) nekem, a gimnazistának fölvetette, tragikusnak bizonyult, hogy a két világháború között (először a a 20-as évek közepén) a magyar vezetés elvetette, sőt komoly megfontolásként föl se merült benne, a Szovjetunióval való összefogás a Párizs-környéki békediktátumok ellen.

          9. Ad Phoenix 2015-11-22 – 14:44

            Kedves Phoenix. felrovod Diáknak, hogy a tőle általad idézett fogalmazásában hazudik (sic!), torzít (sic), ráadásul szándékossággal is megvádolod: – Tudod én az egyik legkiválóbb magyar kommunista írótól, költőtől és újságírótól, Gábor Andortól azt tanultam, hogy “hazudni még a jó ügy érdekében sem szabad”. Nagyon egyszerű a képlet: az antikommunisták mint a fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodnak a magukat kommunistának valló emberek bármely elejtett valótlanságába – nem szabad nekik ezt a sanszot megadni.

            Megvilágítanád, hogy szerinted mi ebben a valótlanság?

            “Jobboldalivá lett sok közülük [a szovjet zsidók közül], amikor megbukott a szovjet rendszer. Kibomlott az antiszemitizmus minden virága, kiment alóluk a talaj, s a többsége nem balra ment, sajnos, hanem jobbra.” (diák 2015-11-21 – 22:42)

          10. re: krónikás 2015-11-22 – 15:25

            diák 2015-11-21 – 22:42 hozzászólása egészében sugall valótlanságot, amiből én csak a tételes torzítást – „amikor megbukott a szovjet rendszer” – emeltem ki, mivel ez a bekezdés egyértelműen azt sugallja, hogy a Szovjetunió-beli zsidók tömegesen akkor kezdtek Izraelbe kivándorolni, „amikor megbukott a szovjet rendszer”, mert akkor „kibomlott az antiszemitizmus minden virága, kiment alóluk a talaj”.

            Ezt cáfoltam Phoenix 2015-11-21 – 23:35 hozzászólásomban, rámutatva, hogy a sztálini bonapartista ellenforradalom már a Nagy Honvédő Háború előtt is mutatott (az egyébként a cárizmusra jellemző) felülről vezérelt antiszemitizmust (például Molotov és más vezetők zsidó házastársainak zsarolási célzatú represszálása), de a háború után 1948 és 1953 között volt a Zsidó Antifasiszta Bizottság likvidálása, a „kozmopolitizmus elleni kampány” és az „orvosügy”, amelyekben sok száz zsidó lett represszálva, és sok tízezer zsidó zaklatva (állásából elbocsátva stb.), majd az 1960-as évektől egészen Brezsnyev haláláig folyt a „anticionista kampány”, amelyben néhány tucat valóban izgága cionista aktivista vekzálása mellett a felsőoktatásban és a középkáder-politikában ezreket érintő titkos „Numerus Clausus” érvényesült. Mindezek miatt már az 1970-es évek elején megindult a zsidók kivándorlása Izraelbe, amit a szovjet hatóságok nem tiltottak, csak igen nemtelen eszközökkel akadályoztak.

            Ezek tények, amik ellentmondanak Diák barátunk sugalmazásának.

            Természetesen azt egy percig nem vitatom, hogy a sztálinista hagyományok méltó örököse, Putyin elnök szintén él a felülről vezérelt antiszemita kampányok jól bevált cári módszerével, és emiatt a tömeges zsidó kivándorlás tovább folytatódott a rendszerváltás után is – de nem akkor kezdődött, és a létszám felduzzadása nem annyira a helyzet romlásának köszönhető, hanem sokkal inkább az adminisztratív akadályok csökkenésének.

          11. Re Phoenix 2015-11-22 – 18:44

            Nekem diák fogalmazása (diák 2015-11-21 – 22:42) egyáltalán nem sugallja, hogy a szovjet rendszer bukása eredményezte volna a szovjet zsidók tömeges kivándorlását.

            Azt se lelem sehol nála, hogy tagadná a részedről emlegetett sztálini vagy brezsnyevi Szovjetunióban, illetve a putyini Oroszországban az antiszemitizmus meglétét.

            A pohár metaforádat pedig, bevallom, követni nem tudom.

            Amiképpen azt sem értem, mi konkrét okból inted diákot, hogy ismerje jobban a cárizmus történetét.

            Bocsáss meg, hogy jelzem, diákkal való vitád kezd emlékeztetni engem arra, amikor velem forszíroztál ego-párviadalt…

            Mintha megint elfoglalnád a „kizárt, hogy tévedjek bármiben is” pozícióját.

      1. Ez hogyan jön ide?

        Tudniillik senki nem tagadta, hogy a „palesztinokat és a kurdokat is megilletne egy önálló ország”. Viszont miért éppen a kurdok kerülnek még ide? És a baszkok? No meg az önálló Erdély? Az egységes ír államról se feledkezzünk meg…

        Az 1947-es ENSZ-határozat a palesztinai arabok (palesztinok akkor még nem voltak, ez a szót Arafaték találták ki az 1960-asa évek közepén; lásd alább) számára külön államot határozott meg, amelyet – a megtámadott Izrael által elfoglalt részén kívül – Egyiptom és Transzjordánia nyelt le (utóbbi így lett – Ciszjordánia bekebelezésével – Jordánia). E vonatkozás a az arab országok részéről a mai napig rendezetlen. Ezt se feledjük!

        A hazai pro-arab Közel-Kelet szakértőnek számító Gazdik Gyula egy enciklopédikus Ozirisz-kiadványban fogalmaz így, vagyis nem cionista szerzőtől olvashatjuk:

        „A palesztinai arabok (sic!) nemzetté válási folyamatában a hatvanas évek fontos fordulópontot jelentettek. A palesztinok egy táborba való tömörítésére, s az Izrael-ellenes fegyveres harcra 1959 októberében létrejött a Fatah (Hódítás) nevű szervezet, amely első fegyveres akcióját 1965 januárjában hajtotta végre. Nem sokkal ezt megelőzően egyiptomi ösztönzésre, 1964 májusában Kelet-Jeruzsálemben létrejött a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ). (…)

        A PFSZ 1968 júliusában módosított alapokmánya Izrael létét illegitimnek, az önrendelkezési jog gyakorlását pedig a volt mandátumterület egészére érvényesnek tekintette. E cél megvalósítását csak fegyveres úton tartotta lehetségesnek. A dokumentum szorosan összekötötte az arab egység és Palesztina felszabadításának ügyét.

        A PFSZ hosszú időn át nem ismerte el az ENSZ BT. 242. sz. határozatát, mivel az a palesztinkérdést csak menekültkérdésként kezelte.”

        A teljes munka lásd: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_a_20_szazad_egytort_2/ch02s07.html

        A kétállami megoldás elvét egyébként a jobboldali nacionalista Netanjahu is nemegyszer és nyilvánosan elismerte (például, megint nem cionista forrásra hivatkozva: euronews, 21/05 04:53 CET).

        Örömömet fejezem ki, hogy tovaris hallgatólagosan ugyan, de végre elismerte: a cionizmus nem eleve nacionalizmus, illetve sovinizmus, hanem létezik patriotizmusként is, s ez utóbbi alakja nem igényel mást, mint a föld többi nemzete – a saját államhoz való jogot. Nem vitatva más nemzetek ugyanezen jogát.

          1. A kurdok nagy lélekszáma magától értetődően determinál. Kb. 50 milliós nemzetiségről van szó.

      2. A kurdok, a „palesztinok” és a dilektika kérdéséhez (lásd Tovaris 2015-11-18 – 17:08)

        Mára mi, európai zsidó és zsidó származású – értsd: zsidónak minősített felmenőkre visszatekintő – emberek megtanultuk megbecsülni a dialektikát is…

        Különben az összes kurd egyesülését egyetlen nemzeti államba Izrael nem szorgalmazza kevésbé, mint a világ bármely, legalább regionálisan jelentősnek számító országa, beleértve az Orosz Föderációt…

        A mintegy 40 millió (nem 50) kurd lélekszám valóban jelentős, viszont a népesség száma kizárólag egy tényező (melynek alapján – például – több, igen magas GDP-vel rendelkező ország nem lehetne független…) Vö. Tovaris 2015-11-18 – 17:10

        Egyúttal megismétlem.

        …senki nem tagadta, hogy a “palesztinokat és a kurdokat is megilletne egy önálló ország”.

        Az 1947-es ENSZ-határozat a palesztinai arabok (palesztinok akkor még nem voltak, ez a szót Arafaték találták ki az 1960-asa évek közepén; lásd alább) számára külön államot határozott meg, amelyet – a megtámadott Izrael által elfoglalt részén kívül – Egyiptom és Transzjordánia nyelt le (utóbbi így lett – Ciszjordánia bekebelezésével – Jordánia). E vonatkozás a az arab országok részéről a mai napig rendezetlen. Ezt se feledjük!

        A hazai pro-arab Közel-Kelet szakértőnek számító Gazdik Gyula egy enciklopédikus Ozirisz-kiadványban fogalmaz így, vagyis nem cionista szerzőtől olvashatjuk:

        “A palesztinai arabok (sic!) nemzetté válási folyamatában a hatvanas évek fontos fordulópontot jelentettek. A palesztinok egy táborba való tömörítésére, s az Izrael-ellenes fegyveres harcra 1959 októberében létrejött a Fatah (Hódítás) nevű szervezet, amely első fegyveres akcióját 1965 januárjában hajtotta végre. Nem sokkal ezt megelőzően egyiptomi ösztönzésre, 1964 májusában Kelet-Jeruzsálemben létrejött a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ).”

        A kétállami megoldás elvét egyébként a jobboldali nacionalista Netanjahu is nemegyszer és nyilvánosan elismerte (például, megint nem cionista forrásra hivatkozva: euronews, 21/05 04:53 CET).

        …a cionizmus nem eleve nacionalizmus, illetve sovinizmus, hanem létezik patriotizmusként is, s ez utóbbi alakja nem igényel mást, mint a föld többi nemzete – a saját államhoz való jogot. Nem vitatva más nemzetek ugyanezen jogát.

      3. Kedves Tovaris!

        A kurdok (baszkok, tibetiek …stb) kerdeseben egyetertek, de a molesztinok, amint azt mar valaki elottem elmagyarazta, csak 1964-ben lett letrehozva, mint „kulon” nep. (Azelott meg ok maguk allitottak, hogy nincs olyan, hogy „Palesztina” az csak egy cionista hazugsag.)

        Azon a teruleten, amit ma Izrael elfoglal, az 1800-as evek kozepen legjobb esetben is csak kb 150-200 000 ember elhetett. Ebbol eleinte csak 5000 volt zsido, lehetett kb 10% druz, kb 20-25% kereszteny, es a tobbi muzulman. A muzulmanok tobbsege beduin volt.
        A 19. szazad kozepetol a Porta megengedte a nagyobb aranyu zsido bevandorlast, ami biznic-novekedest okozott es evvel egyutt az arabok bevandorlasat.
        1918-ra, amikor a British onzetlenul atvette „megorzesre” a teruletet az „elfaradt” Torokoktol, kb 75 000 zsido, 50 000 druz, 100 000 kereszteny es vagy 150 000 muzulman elt az egesz teruleten. amit akkor „Palesztinanak” hivtak. (Az magaba foglalta a mai Jordaniat is.)

        Bar nem lett volna nekik szabad a sajat torvenyeik alapjan sem, de az angolok nem csak hagytak, szorgalmaztak is az arab bevandorlast „Palesztinaba”, ugyhogy 30 evvel kesobb, 1948-ban mar 1.3 millio arab elt ott. Konnyu belatni, hogy akarmennyire is jo toszos fajta, 30 ev alatt meg ok sem tudnak majdnem 9-szeresere felszaporodni. Tehat a kornyezo arab orszagokbol vadnoroltak oda be, igy tehat arabnak kell tekinteni oket. Ok nem hottentottak, nem magyarok, nem kinaiak, nem palesztinok, hanem arabok.
        Ha akarnak maguknak egy Molesztinat en javaslom nekik, hogy menjenek el egy szep nagy muzulman orszagba es ott alapitgassanak.

        1. Ebben a témában egy lépéssel hátra vonulok, mert sem tárgyi ismereteim, sem történelmi olvasottságom nem elegendő ahhoz, hogy veletek érdemben vitatkozzak.
          Ehelyett figyelem a ti pengeváltásaitokat. Mindenesetre, olyan, hogy Palesztína, egyes történelmi atlaszokban ábrázolva van, közvetlenül Fönicia mellett – anno.
          Nos, az arab népek kialakulása történelmileg is ez időtájra tehető.
          Nem ez a lényeg: meg kellene egyezni egymással és békésen egymás mellett élni.

          1. ” Palesztína, egyes történelmi atlaszokban ábrázolva van, ”

            A Masodik Zsido Templom (ami tkp. a 3. volt) lerombolasat kovetoen a Romai uralkodo elrendelte a zsidok kitelepiteset „Judeabol” (mar akkor 4 reszre esett hajdani Judea) es hogy bosszantsa a mashol elo zsidokat, feltehetoen a heber „plistim” szobol, kicsit meglatinositva, a teruletet atkeresztelte Palesztinanak. [A „plistim” heberben azt jelenti, hogy „megszallo’k”, es egy okori nepecsket jelentett, akik a Levant deli reszen (mai Gaza, Askelon, egeszen Tyre-ig) eltek, szinte kizarolag a tengerparton. Az izraelitak sokat harcoltak veluk az o-korban.]
            A keresztenyek aztan at is vettek a Palesztina nevet, de nem sokkal kesobb mar a Szentfold megjeloles lett a favorit, es igy „Palesztina” egy regio neveve valt. (Palesztina, mint fuggetlen orszag sosem letezett, csak mint gyarmat egy darabig.)
            A muzulman uralom (ami a Szentfoldon kb i.sz. 640 korul kezdodott es 1918-ig tartott) soran a teruletet Del-Szirianak hivtak.
            1918-ban az angolok visszaallitottak a Palesztina nevet, 1920-ban a Nemzetek Ligaja Palesztinat a zsido nep hazajanak hirdette ki, bar az a Palesztina joval nagyobb volt, mint ami ma.
            Tortenelmi terkepeken surun elofordul, hogy a teruletet Palesztinanak hivjak mar egy olyan korban is, amikor meg senki sem ismerte a palesztina szot. Ez valoszinu nem rosszindulat, vagy tudatlansag, hanem inkabb beidegzodes kerdese. Olyan, mintha Europa egy majdnem vakterkepen a Karpat Medencet megjelolnem „Hungary” nevvel, az idoszamitas elotti 10. szazad allapotat mutatva.

            ” Nem ez a lényeg: meg kellene egyezni egymással és békésen egymás mellett élni. ”

            Van egy szalloige: „Ha az arabok ma leteszik a fegyvert, beke lesz. Ha a zsidok ma leteszik a fegyvert kiirtjak oket az arabok”.
            Sajnos ez fejezi ki legjobban a dolgot, kiveve, hogy pontosabban nem arabokrol, hanem arab muzulmanokrol beszelunk itt.

      4. Pheonix még mindig nem érti, amit krónikás az első pillanatban megértett. Még egyszer, rengeteg zsidó kommunista volt a Szovjetunióban a rendszerváltás előtt. Izraelben sokuk „megvilágosodott” és jobboldali lett. otthon a kisebb rész kommunista maradt, a többség liberális lett, mert érdekei úgy kívánták. Ez tény, amit Pheonix biztosan képes akceptálni. Arról nem is érdemes szólni, hogy az általa vázolt kép egyoldalú, nem veszi számba, hogy mindentől függetlenül a legrosszabb sztálini antiszemitizmus időszakában is sok-sok zsidó töltött be vezető funkciót és a KP apparátusában is jelen voltak. Nem szólok arról, hogy a Gulag táborainak parancsnoki állományában is fel- felbukkantak nem kis számban. A zsidók csak olyanok, mint a nem zsidók, érdek- és osztályszempont alapján kell elemezni. Ennyi.
        A háború előtt a nyugati zsidók nem akartak a szegényes életszínvonalon élő Szovjetunióba jönni, amelyben ráadásul a diktatúra miatt zajlott a kémmánia. A szovjet integrált 2 millió lengyelországi zsidót, amikor 39-ben visszafoglalta Nyugat-Ukrajnát. Egész Európát tekintve jelentős számban kizárólag egyetlen országban éltek túl a zsidók: a Szovjetunióban. Ennyi. Nem szégyen tanulni, én is azt teszem.

        1. Erősen fenyeget az offolás veszélye. Ám tanulni tényleg nem szégyen. Ha valaki például a Szovjetúnió történetével kíván – valamilyen, bármilyen okból – foglalkozni, akkor tanulmányozni kell a cári Orosz Birodalom történetét is, mert különben sok mindent nem lehet a maga helyére tenni. A cári Orosz Birodalom (és az általa annektált Varsói Fejedelemség) az Európán keresztül kergetett zsidóság végső letelepedési helye volt, ahol az összes európai zsidóság jelentős többsége élt.

          Sajnos ezt a hozzászólásodat is kritikával kell illetnem – írod, hogy:

          „Arról nem is érdemes szólni, hogy az általa vázolt kép egyoldalú, nem veszi számba, hogy mindentől függetlenül a legrosszabb sztálini antiszemitizmus időszakában is sok-sok zsidó töltött be vezető funkciót és a KP apparátusában is jelen voltak.”

          Erre ismét csak egy – tapasztalataimat nagyban alátámasztó – viccel tudok reagálni:

          „Brezsnyev és Nixon beszélgetnek egy kötetlen reggelin. A téma az emberi jogok a Szovjetunióban, konkrétan az állami antiszemitizmus. Brezsnyev meglehetősen sértődötten fakad ki:

          – Önök állandóan állami antiszemitizmussal vádolnak minket. Tudja Ön, Elnök úr, hogy a szovjet zsidók teljes jogú állampolgárok nálunk? Hogy például a kulturális életben is jelentős szerepet játszanak, játszhatnak? Hogy például a Leningrádi Filharmonikusok muzsikusainak 65 százaléka zsidó nemzetiségű? Na ugye?! Mondja Elnök úr, Önöknél például a Bostoni Filharmonikusok zenészeinek hány százaléka zsidó?

          – Tudja Főtitkár úr – fogalmam sincs …”

          Ennél súlyosabb – már ami a téves ismereteket illeti – a hsz. vége:

          „A szovjet integrált 2 millió lengyelországi zsidót, amikor 39-ben visszafoglalta Nyugat-Ukrajnát. Egész Európát tekintve jelentős számban kizárólag egyetlen országban éltek túl a zsidók: a Szovjetunióban.”

          A Szovjetunióban 1940-ben körülbelül 6 millió zsidó nemzetiségű ember élt. Tehát a visszafoglalt (sic!) területek 2 milliója nélkül is 4 millió volt, ami így is a legnagyobb európai zsidó közösség. Krausz Tamás kutatásai szerint a tengelyhatalmak által megszállt területeken közel 3 millió zsidót gyilkoltak meg. Valóban maradt még 3 millió, és ez valóban „jelentős számú” túlélőt jelent. Mindazonáltal Dánia – jóllehet csekély számú – zsidó közössége szinte teljes számban túlélte az Endlösungot, mivel az ellenállási mozgalom átmenekítette őket a semleges Svédországba. Bulgária – szintén csekély számú – zsidó közössége szintén nagyrészt túlélte a Vészkorszakot, mert a bolgár cár nem engedte őket deportálni. Románia jelentős számú zsidó közösségének mintegy a felét legyilkolta a Vasgárda, de a másik felét Antonescu marsall nem engedte deportálni, így azok túlélték. Budapest közel 400 ezres zsidó közösségét Horthy (megrémülve a Szövetségeseknek a Vatikánon keresztül hozzá eljuttatott fenyegetésétől) nem engedte deportálni. A nyilas hatalomátvétel után egy szerelvényt inditottak el Lengyelországba (ezen volt Kertész Imre is), és a Dunába lőttek több ezer budapesti zsidót. összesen kb. 80-100 ezer áldozatról van szó – a többiek (kb. 300 ezer) túlélte. A félig töltött pohár tekinthető félig telinek, vagy félig üresnek is. Krausz professzor a kutatásaiban azt a revizionista nézetet kívánta cáfolni, hogy az Endlösung áldozatainak száma elmaradt a korábban emlegetett 6 milliótól, hiszen például Auschwitzban nem 3 millió embert öltek meg, hanem „csupán” alig egy milliót, és általában az összes megsemmisítő lágerekben és európai gettókban öltek meg 3 millió embert. Krausz Tamás megmutatta, hogy elfogadva az európai 3 milliós számot a másik 3 milliót a megszállt Szovjetunióban gyilkolták le – így kijön a 6 millió. Nos, mindebből kiderül, hogy valóban a Szovjetunióban élte túl a legtöbb zsidó a Vészkorszakot (3 millió fő – félig teli pohár), de a Szovjetunióban ölték meg a legtöbb zsidót is (3 millió fő – félig üres pohár).

          Tehát fenntartom a (gábor-andori) álláspontomat: „hazudni még jó ügy érdekében sem szabad”, és hozzátennék még egyet: „a féligazság rosszabb a teljes hazugságnál”

          Az viszont kétségtelen tény, hogy tanulni nem szégyen.

  11. Krausz prof hozzátehette volna: az ún. „univerzalisták” végképp nem univerzalisták. Az amerikai „kultúra” (L.vi’s és C.ca c.la) a meghódított területekre erőszakolása a globalizáció keretei között nem egy univerzálisan emberi kulturális színvonalhoz emelik fel, hanem a saját kultúrájától megfosztott, marginális, és éppen ettől barbár gyarmatlakók nívójára gyalázza le a meghódított népeket. (Az anómia, mint e marginalitás megjelenési formája, itt pontosan monitorozható: a volt Béketábor népei ’89 óta valódi kultúrájuk helyett a visszamenőleg kiagyalt nacionalista „őskultúra” és az amerikanizált póker-hamburger elemek között tántorognak, amely keverékben legfőként a szociális érzékenység hisztérikus elutasítása, az áldozat-hibáztatás és a szélsőjobb igenlése a közös. Mindkettő barbarizmusra predesztinálja hordozóit, a kettő együtt végképp.)
    Magyarán: az amerikano-náci globalizáció „kulturális” egysíkúsága gyakorlatilag ugyanolyan kirekesztő a glokalizáció helyi sokszínűségeivel szemben, mint amilyennek glokális formákat nevezi, miközben ilyennek az amerikano-náci csöppet-sem-univerzalitás maga nevezhető.

        1. Ez persze óriási butaság. Az kétségtelen, hogy az amerikai kultúra magánviseli a bevándorlók korábbi hazái kultúrájának jegyeit, de éppen a „népek olvasztótégelye” hoz létre új, eredeti kúltúrát. Például a Gershwin műveiben csúcsra járatott amerikai dzsesszben fellelhetőek a néger rabszolgák dalai mellett az odesszai zsidó zene elemei is és persze sok egyéb is. De ez a zene mégis a tiszta amerikai kultúra terméke.

          Ne feledd el, hogy bár a szarvasmarha valahonnan India vidékéről származik, a krumpli és a paprika Amerikából, de azért a gulyásleves a magyar konyha remeke.

          1. A véleményedet elfogatom – erősen fogalmaztam, de Gershwin valóban remek műveket alkotott. Azonban – a „tömegkultúra” tekintetében véleményemet fenntartom.
            Az USA valóban támogatta az oda bevándorolt európai és más művészeket – de nem minden hátsó üzleti gondolat nélkül.
            Az amerikai szubkultúra sokkal penetránsabb, mint a valódi…

          2. Amit Te amerikai szubkultúrának nevezel, az a nemzetközi (kereskedelmi) média által tálalt „kultúra”.

            A kereskedelmi TV (rádió, papír és online újság) lényege a reklám. Például egy kereskedelmi TV a nap 24 órájában reklámot sugároz, amit időközönként megszakít műsorokkal.

            Na mármost, ha Te egy igényes kultúrlény vagy, akkor megüt a guta, ha Csajkovszkij szimfóniáját, vagy a Hamlet előadását, egy izgalmas futball-meccset fél-negyed óránként megszakítanak reklámokkal. Tehát csak akkor nézel kereskedelmi adót, ha ott ezt nem teszik. Vagyis csak limonádé koncerteket, szappan-operákat és olyan sport-közvetítéseket adnak, ahol a time-out elfogadott. Nem véletlenül nem népszerű Amerikában a futball, hanem a baseball, a rögbi (és a tőle európai szemmel szinte megkülönböztethetetlen amerikai futball), a boksz, a kosárlabda a népszerűek, ezeket ugyanis rendszeresen meg lehet szakítani reklámokkal.

            Az igényes néző tehát nem hajlandó igényes műsorokat nézni reklámokkal megszaggatva, de „háttér televíziózás” gyanánt elfogadja a fent említett limonádékat, és szép lassan (?) megszűnik igényesnek lenni. Vagyis itt sem kell összeesküvés-elméleteket, kvázi-rasszista magyarázatokat keresni. Itt is csak a kapitalizmus vastörvényei érvényesülnek – Amerikában ugyanúgy, mint bárhol máshol a „művelt” világban.

      1. Minden véleménynek, így a „sarkított véleményeknek” is van alapja. Természetesen az amerikai kultúrának a filmművészetben, az irodalomban és a zenében vannak értékei, de mindenben erősen fellelhető az adott művész őshazájának kultúrája.
        A szenny, a szubkultúra, a giccs azonban az USA-ban ipari méretekben készül – hogy elöntse a világot.

  12. Érdemes lenne elgondolkodni azon is – s nem ártana marxista alapon tenni – hogy miként alakult így a legutóbbi 25-30 év történelme.
    Szerintem a kapitalizmus belerokkant a szocializmus ideiglenes legyőzésébe és felhasználta utolsó tartalékait. Hogy ezek a tartalékok visszalépjenek legalább az „utolsó előtti” állapotba – képes a „végső harcra” is.
    Sok minden fog Oroszországtól és Kínától függeni az elkövetkezendő időszakban…

    1. Kedves Tovaris!

      Jeeee, egyszer egyetertunk veletlenul. 🙂

      Szerintem is belerokkant a kapitalizmus a „szocializmus” legyozesebe. (Remelem nem baj az, hogy se a szovjet, se azt a magyar rendszert nem tartom szocialistanak.)
      A kapitalizmus meg akarta mutatni, hogy az o rendszeruk jobb es bevezettek mindenfele cocjalis dolgot (a biztonsagi ha’lo’t) amit csak inflacioval, penznyomtatassal tudnak megovni a teljes osszeomlastol. (Nehez cocjalizmust epiteni egy kapitalista rendszerben.) Legalabbis eleddig sikerult megmenteniuk, de en is elegge szkeptikus vagyok, hogy ez mennyire fog menni a jovoben.
      Ez persze nem az utobbi 25-30 evet jelenti, hanem az utobbi 50-60-at.

      No es ezt nem marxista, hanem felforgato alapon mondtam. 🙂

      1. Hja, a „cocjális hálóba” tönkremennek — a sztárgázsiba, sikerdíjakba, „munkahelyteremtésbe”, pályázatnyerésbe, mendzserfizetésekbe, szakértői díjakba és mindenféle tőke alapú járadékokba — nem mennek tönkre. Világos.

        Ez kérem szépen nem „felforgató alap”, hanem teljesen derék, munkaalapú, polgári alap, mélyen tisztelt uram! A la Bayer Zsótika.

        1. Kedves r!

          Bar a becsuletes munkaert valo munkadijat en nem tartom bunnek (ugyan lehet vitatkozni nehany esetben, hogy a kiszabott ber talan kicsit tul magas az atlaghoz kepest) abban en is egyetertek, hogy a cocjalis haloval elllatott kapitalista rendszerekben is van korrupcio eleg „rendesen”, es nyilvanvalo, hogy az is hozzajarul a penzugyi valsaghoz.

          Ha viszont a cocjalis halo egeszet nezzuk, es meg figyelmen kivul hagyjuk azt is, hogy az emberek hany szazaleka hasznalja azt ki pofatlanul, azt kell latnunk, hogy a cocjalis halora koltott penz kb 60-90%-a magara a halora van fizetve, attol fuggoen melyik orszagrol van szo. Magyarul; a cocjalis halo koltsegenek nagyobbik reszet az allami alkalmazottak bere teszi ki, a raszorulok pedig valaszthatnak, hogy 4 fal kozott lakjanak, vagy egyenek.

          Avval sem ertek egyet, hogy az allam teremtsen munkat, mert az baromsag, de avval sem, hogy agyonadoztassuk a lakossag 20-30%-at, amelyiknek meg veletlenul van munkaja. Ami pontosan a magas adok miatt veletlen.

          1. Ha egy állam „eltűri”, hogy legyen lakossága (mert anélkül minek is az állam?) – akkor kutyakötelessége biztosítania az élethez való feltételét. Közvetve, vagy közvetlenül.

          2. Kedves Tovaris!

            Hat attol fugg ertunk ez alatt:

            „” Ha egy állam “eltűri”, hogy legyen lakossága (mert anélkül minek is az állam?) – akkor kutyakötelessége biztosítania az élethez való feltételét. Közvetve, vagy közvetlenül.”

            Avval egyetertek, hogy az allamnak kotelessege megvedenie a nepet a kulso es belso vademberektol.

            De abban mar nem ertek egyet, hogy minden konnyelmu, leha, felig-meddig vagy teljesen retardalt, es/vagy zullott egyenhez ki kell vezenyelni egy allami alkalmazottat, aki kezenfogva vezeti ot, beosztja a penzecsekejet, megeteti, megitatja, megkakikaltatja… stb. (Jo „munkateremto” program lenne, csak ki fizetne erte?)
            Vannak dolgok, amiket bizony privat szemelyeknek kene csinalni, ahogy azt ettek evezredeken at oseink, es ha az nem megy valamiert, akkor privat jotekonysagi intezmenyek segithetnek.

  13. Krausz ur ezt irja:

    „” Huntington könyve – amely hovatovább kötelező egyetemi tananyaggá avanzsált – a “civilizációk összeütközéséről”, az “eltérő kultúrák összecsapásáról” fantáziál, a “globalistáknak” éppen úgy érveket ad, mint a “fundamentalistáknak”. Pedig éppen nem a vallási kultúrharc itt az érdekes, mivel az csak ideológiai tünet. Elfedi a nagy- és középhatalmak között folyó geostratégiai-gazdasági-katonai versengést, amelynek végső tétje a világ regionális piacok újrafelosztása, az energiaforrások és kereskedelmi utak fölötti ellenőrzés ismételt átrendezése. „”

    Ugy nezem, hogy Krausz ur, vagy elvtars, vagy barmi is o, kicsit felreertette Huntingtont. A civilizaciok osszeutkozese alatt Huntington nem az orszagok kozott kirobbantott haborukra gondolt, hanem arra, hogy bizonyos civilizaciokbol erkezo emberekkel elegge nehez egyuttelni.

    Nem tudom Krausz ur/elvtars hol el, de azt hiszem hamarosan felreallna a szaja, ha bekuldenek kippaval a fejen Hebronba, Nabluszba, Dzseninbe, vagy eppen a Gazai Vadaskertbe. Bar amilyen hulyek tudnak lenni egyesek talan meg akkor sem venne eszre a kulonbseget, amikor a nyakat vagjak.

    1. Hunnington tényleg téved általánosításaiban. Ugyanis legalább annyi példát hozhatunk különböző kultúrájú-vallású emberek békés, sőt baráti egymás mellett élésére, mint arra, hogy egyik a másik nyakát nyiszálja vagy családjával egyetemben lemészárolja (korszakunkban Fekete-Afrika, Balkán, Közép-Ázsia is a Közel-Kelet mellett…).

        1. A Kordovai Kalifátusban egészen jól megvoltak együtt a muszlimok és a zsidók, sőt a keresztény Európa is sokat tanult tőlük („arab” számok, algebra, kémia, mór stílusú építészet stb.). Azután jött Kasztiliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd legkatolikusabb házassága és a reconquista, aminek következménye lett a muszlim világban a Korán dzsihádista értelmezése (Oszmán Birodalom), illetve a zsidók európai vesszőfutása, aminek egyik „csúcspontja” az 1941-45-ös Vészkorszak. De a modern zsidó-palesztin (muszlim) szembenállásban is igencsak jelentős szerepe van a Brit Birodalom, majd az Egyesült Államok („oszd meg és uralkodj!”) tevékenységének.

          1. Kedves Gruz!

            A „hires” andaluziai bekes egyutteles muzulman uralom alatt csak a muzulman torteneszek es manapsag a politikailag korrekt seggnyaloik koreben ismert. Igazabol nem volt az olyan marhara bekes. Amikor megis bekes volt az azert volt bekes, mert a muzulmanok beket teremtettek, kb ugy mint Hitler, vagy Sztalin.

            Az pedig mar total tevedes, hogy a dzsihadista felfogas Andaluzia visszafoglalasa utan alakult ki. A francokat. A Beteg Barom ezt irta elo. Az volt csak a baj a Beteg Barom eloirasaival, hogy sok esetben kivitelezhetetlenek, vagy elonytelenek voltak, tehat hanyagoltak. De amit ma latunk pl. az IS eseteben az a szorol szora valo betartasa a Beteg Barom eloirasainak. Ahogy ez ma sem uj, a 14 szazad vegen sem volt uj.

            ” De a modern zsidó-palesztin (muszlim) szembenállásban is igencsak jelentős szerepe van a Brit Birodalom, majd az Egyesült Államok (“oszd meg és uralkodj!”) tevékenységének.”

            Na, ebben viszont 100%-ig egyetertunk!

          2. Nem Gruz vagyok, hanem Phoenix, de ez nem olyan lényeges.

            Én nem írtam, hogy az Ibériai félszigeten a Kalifátus (és utódalakulatai) nagyon békések voltak. Én csupán azt írtam, hogy „egészen jól megvoltak együtt a muszlimok és a zsidók, sőt a keresztény Európa is” – azaz nem volt több és nagyobb feudális viszálykodás, mint bárhol máshol Európában.

            A Korán (amit én ugyanúgy nem neveznék Beteg Baromnak, mint a Tórát Fokhagymaszagú Libacombnak, vagy az Evangéliumot Borbaáztatott Ostyának, vagy bármi másnak) pontosan annyira többféleképpen értelmezhető, mint a Tóra vagy az Evangéliumok. Az Evangéliumokban is Jézus az egyik helyen azt mondja: „Aki nincs velem, az ellenem van”; a másik helyen meg pont fordítva: „Aki nincs ellenem az velem van”: A Koránból is ki lehet olvasni a kultúra fejlesztésének, a tudás keresésének, a szomszédokkal való békés együttélésnek a kívánalmát, ugyanúgy, mint a dzsihádét. A vallási szent könyveknek nem az egyértelműségük a fő erényük.

            Amíg a muszlim világ súlypontja az Arab félszigettől Észak-Afrikán keresztül és az Ibériai félszigetig terjedő Arab Birodalom volt, addig a dzsihád háttérbe szorult, és a kultúra fejlesztése volt előtérben. A sikeres reconquista következtében felborult az egyensúly, és a súlypont áttevődött az anatólia fennsíkon garázdálkodó oszmán-török rablóbandák (melyek vezére a Szultan volt) térfelére, létrejött az Oszmán Birodalom, melynek fő programja a dzsihád volt.

          3. Kedves Phoenix!

            Elnezest kerek az otromba hibaert, de sajnos a jelenleg is lathato window felso reszen a „gruz” nevezetu ur (elvtars?) hozzaszolasa all, es en hozza vagyok szokva mas site-okhoz, ahol a valaszolando szemely neve jelenik meg ott.

            „” A Korán (amit én ugyanúgy nem neveznék Beteg Baromnak, mint a Tórát Fokhagymaszagú Libacombnak, vagy az Evangéliumot Borbaáztatott Ostyának, vagy bármi másnak) pontosan annyira többféleképpen értelmezhető, mint a Tóra vagy az Evangéliumok. Az Evangéliumokban is Jézus az egyik helyen azt mondja: “Aki nincs velem, az ellenem van” a másik helyen meg pont fordítva: “Aki nincs ellenem az velem van”: A Koránból is ki lehet olvasni a kultúra fejlesztésének, a tudás keresésének, a szomszédokkal való békés együttélésnek a kívánalmát, ugyanúgy, mint a dzsihádét. A vallási szent könyveknek nem az egyértelműségük a fő erényük.””

            Reszben egyetertunk, bar szeretnem kerni a Kereszteny Bibliabol a pontos konyvet, fejezetet es verset, ahol a “Aki nincs velem, az ellenem van” resz olvashato. Nem kekeckedesbol kerdem, hanem igenis nagy erdeklodessel, mivel erre az ellentmonmdasra meg soha senki sem hivta fel a figyelmemet es en sem emlexem, hogy olvastam volna.

            De a lenyeg itt az iszlam. Es a Beteg Barom (BB) nem egyenlo az iszlammal. A BB egyenlo Mohameddel, aki egy 6 eves kislanyt vett felesegul (tobbek kozott) es harom evvel kesobb megeroszakolta. (A tobbi csodas dolgait most mellozom, azt hiszem ennyi eleg ahhoz, hogy megallapithassuk valamennyien, hogy ez egy beteg barom volt.)

            No es igen, kedves Phoenix, minekunk kettonknek, sot minden keresztenynek, hindunak …stb… meg van engedve, hogy kedvunkre ertelmezzuk a Korant es a Hadit-ot. Sajnos azonban pont a muzulmanoknak nincs ez megengedve. Ha megis megteszik legyilkoljak oket. Epp ezert oly csodas a BB kirohanasa az ugynevezett „hipokritak” ellen, mert az szamit hipokritanak az iszlamban, aki nem ugy tartja be az iszlamot, ahogy az elo van irva. (Am a BB ezt nem reszletezte.) Viszont az eloirasok ellentmondasosak, ennelfogva ertelmezhetoek, tehat ha valaki nem ugy ertelmezi, ahogy en, az nekem „hipokrita” is megolhetem, mert a BB azt irta elo. Ugyanakkor egy masik muzulman ugyanugy jogot erez arra, hogy engem legyilkoljon, mert neki en vagyok a hipokrita. Milyen jo kis „vallas”, nemigaz?

            Viszont pont ez az, ami on elmeletet cafolja: Az esetek messze tobbsegeben a muzulman nem ertelmez, nem vitatkozik, hanem elfogadja az o koraban eppen akkor – vezeto imamok altal – elfogadott ertelmezest, ami kulonben evszazadokon at is lenyegeben ugyanaz.
            Pl., amikor a BB vegre megdoglott, es vagy 40 evvel kesobb az akkori kalifa ugy dontott, hogy itt az ideje leirni a Korant (addig amig elnek olyanok, akik szemelysen ismertek a BB-t) rovidesen rajottek a nagyokosok, hogy a Koranban is vannak ellentmondasok.
            Az egyik ilyen ellentmondas a BB korai „profeta-szakaszabol” szarmazik, amikor meg Mekkaban „uldozottnek” szamitott, es igy nem kozolhette a mekkaiakkal, hogy „old a gyaurokat, ahol rajuk talalsz”, mert esetleg meg felakasztottak volna ot a mekkaiak. Ekkor meg azt irta a BB, hogy „az iszlamban nincs kenyszer”.
            A medinai periodusa soran, amikor mar – igazi profetahoz meltoan – meggazdagodott es megerosodott a karavanok fosztogatasabol, Allah hirtelen a tudomasara hozta, hogy „old a hitetleneket, ahol rajuk talalsz”.
            Ugye ez a ket vers azert kicsit ellentmondasos, nemde? Nos, mivel a BB mar elozoleg visszavont nem csak 1-2 versnyi torvenyet az Allahnak (mondvan, hogy a Sajtan mondta, o csak azt hitte, hogy az Allah mondta neki) hanem egesz fejezetekre valot, a BB korai kovetoi, az elso imamok ugy dontottek, hogy ha a Koran ellentmondasairol van szo, akkor azt kell nezni, hogy mit mondott kesobb, vagy utoljara a BB, es az a kovetendo, az a torveny.
            Igy fordult elo az, hogy a mai napig is az „iszlamban nincs kenyszer” torveny semmis, mint ha ott sem lenne. Takijanak jo, ha pl. on nekiall vitatkozni egy muszlimmal, hogy milyen vereszaju kis „vallasa” van, a muszlim mindjart ezt fogja idezni onnek, csak eppen azt felejti el hozzatenni, hogy abban o maga sem hisz.

            Lehetne ezt hajnalig ragoznom, tobbszaz mas hasonlo problema van, es amikor aztan a Hadit-rol beszelunk az ellentmondasok lekuzdese ennel sokkal komplikaltabb… stb… de hadd legyen csak ennyi arrol, hogy az atlag-muzulmannak nincs megadatva, hogy ertelmezze a hulyeseget. Amit a szajaba ragnak az van.
            Ettol mi ertelmezhetjuk az iszlamot kedvunkre, de ok tovabbra is siman atvagjak a torkainkat az elso adando alkalommal.

            ” Amíg a muszlim világ súlypontja az Arab félszigettől Észak-Afrikán keresztül és az Ibériai félszigetig terjedő Arab Birodalom volt, addig a dzsihád háttérbe szorult, és a kultúra fejlesztése volt előtérben. ”

            Ugyanmar, egyszeruen kifutottak a szuszbol. Ez utoler minden hatalmas birodalmat. Ami az Arab Birodalom Arabian kivuli resze volt, talan nem dzsihad utjan valt az Arab Birodalom reszeve?
            No es milyen kulturat fejlesztettek ok? A BB koraban, es azota is kizarolag akkor dolgoznak, amikor eppen lerombolnak valamit. (Na jo, itt van nemi koltoi tulzas.)

          4. Máté Evangéliuma 12. fejezet

            „30 Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.”

            Lukács Evangéliuma 11. fejezet

            „23 Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol.”

            viszont

            Márk Evangéliuma 9. fejezet

            „40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.”

            Lukács Evangéliuma 9. fejezet

            „50 És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.”

            Érvelésedet viszont nem tudom elfogadni. Százezreket gyilkolt le a Szent Inkvizició a Biblia helyes értelmezésére hivatkozva, a keresztény vallásháborúk is a Szent Írás értelmezése ürügyén törtek ki.

            „No es milyen kulturat fejlesztettek ok?” – kérdezed.

            Hát ezen bizony XXXVI-szor kell elgondolkodnod (és még véletlenül sem 36-szor, mert az bizony arab számokkal van leírva).

            Persze lehet, hogy Te algebrából igen csak gyenge voltál és azt sem tudod, hogy „e tudományterület neve Muhammad ibn Músza l-Hvárizmi perzsa matematikus, asztronómus, asztrológus és geográfus Kitáb al-Dzsabr va l-Mukábala (dzsabr: összeilleszkedés, újraegyesítés) című értekezésének címéből származik, amely lineáris és kvadratikus egyenletek matematikai megoldását is leírta szimbolikus műveletek segítségével.”

            A kémia tudomány neve a perzsa „کیمیا”, „Kimia” és a görög „χημεία”, „khémeia” szóból származik – szintén arab közvetítéssel került az európai kultúrkörbe.

            A neológ zsinagógák többsége Európa-szerte mór stílusban épült, de a magyar szecesszió több épületét (például a budapesti Vigadót) is e stílus jegyeivel építették. „A mór stílus az iszlám művészet egyik építészeti stílusa, amely Észak-Afrikában virágzott, valamint a középkori Spanyolországban és Portugáliában az arab (mór) uralom időszakában (711-1492 között).”

            Úgy, hogy gondold meg (36-szor!), mielőtt előítéletes ostobaságot kérdezel.

          5. Kedves Phoenix!

            Koszonom a bibliai idezeteket! Most nincs idom vegigolvasni minden szoban forgo fejezetet, de sejtem, hogy nem szovegkornyzetbol valo kiemelesekrol van szo.

            ” Százezreket gyilkolt le a Szent Inkvizició a Biblia helyes értelmezésére hivatkozva, ”

            A reformacio megjelenese elott a Biblia helyes ertelmezese fel sem merult; csak egy ertelmezes letezett. (Legalabbis amikor az elso inkvicio megjelent.)
            Kesobb is, a Spanyolorszagban kivegzett Lutheranusok szama elenyeszo volt azokhoz kepest, akiket a muzulman, vagy zsido vallasuk miatt uldoztek, vagy azert mert boszorkanyok voltak … stb. Nyugat Europaban is mukodtek inkviziciok, akik a mas vallasu keresztenyt nem bantottak, inkabb azok is boszorkanyokat … stb. egettek.

            ” a keresztény vallásháborúk is a Szent Írás értelmezése ürügyén törtek ki.”

            Melyik kereszteny vallashaborura gondolsz? A Reformacio korai szakaszaban nemet allamok ketteszakadtak egy alkalommal, amikor az egyik kiraly vissza akarta allitani a Katolicizmust egyeduralkodonak, de a nepnek nem tetszett. A ketteszakadas *politikai* okan aztan lett egy kis haborusdi, de ez inkabb politikai, mint vallasos okbol robbant ki.

            „” “No es milyen kulturat fejlesztettek ok?” – kérdezed.

            Persze lehet, hogy Te algebrából igen csak gyenge voltál és azt sem tudod, hogy “e tudományterület neve Muhammad ibn Músza l-Hvárizmi perzsa matematikus, asztronómus, asztrológus és geográfus Kitáb al-Dzsabr va l-Mukábala (dzsabr: összeilleszkedés, újraegyesítés) című értekezésének címéből származik, amely lineáris és kvadratikus egyenletek matematikai megoldását is leírta szimbolikus műveletek segítségével.”

            A kémia tudomány neve a perzsa „کیمیا”, „Kimia” és a görög „χημεία”, „khémeia” szóból származik – szintén arab közvetítéssel került az európai kultúrkörbe. „”

            Hat ez az! Minden, amit a muzulman araboktol „kaptunk” az az o *kozvetitesukkel* jott at. Ok semmit sem adtak hozza, es vajmi keveset fedeztek fel sajat maguk. Akarcsak manapsag is.
            Ami nem a gorog es romai kulturabol szarmazott es az arabok tudtak rola, az Indiabol, vagy Kinabol szarmazott. Nezz utana, ha nekem nem hiszel.

          6. Moshe
            2015-11-19 – 06:31

            Elnézést, de Te mi mindent fedeztél fel, kutattál eredeti eredményekkel? Netalántán semmit? Na akkor elég egy kulturálatlan alak vagy!

          7. Kedves Phoenix!

            Az most eppen edesmindegy, hogy veletlenul rosszba kotottel bele, mert van meg szabadalmaztatott mechanikai ujitasom is, es mellette jonehany tobb, amire nem futotta leszabadalmaztatni. Matematikaban es electronikaban is elojottem nehany erdekesseggel.

            De a lenyeg itt az, hogy nem en kezdtem a „ki mit adott a kulturahoz”, es hogy „milyen jo nekunk, hogy ez vagy amaz a nep el, mert nelkuluk a kokorszakban elnenk”. En csak valaszolni mertem a hulyesegre, es szerenyen kimutattam, hogy a muzulmanok az egvilagon semmit sem tettek a fejlodesert, hacsak azt nem vesszuk szamitasba, hogy az o rombolo kedvukert voltak kenytelenek az europai keresztenyek elgondolkodni, hogyan lehetne ezeket a vadembereket megallitani valami mas modszerrel.

            No es a fejletlen, primitiv kultura is kultura. 🙂

          8. Kedves Phoenix!

            Sikerult az internetnek kiesnie epp akkor, amikor el akartam kuldeni a valaszomat, igy nemtom, hogy elment-e vegulis, vagy nem… Ha duplan megy elnezest,
            Valahogy ugy irtam, hogy:

            Sikerult rosszba belekotnod, mert mert vannak mechanikai ujitasaim, talalmanyaim is, azok kozul az egyik le is lett szabadalmaztatva. De matekban es elektronikban is „kovettem el” dolgokat.

            Mindazonaltal ez nem igazan erdekes. Nem az egyenekrol, hanem az egesz tarsadalomrol, az egesz neprol volt szo, es nem en kezdtem a „milyen jo nekunk, hogy elt ez vagy az a nep, mert nelkuluk ma a kokorszakban lennenk”. En csak szerenyen valaszoltam a hulyesegre, kimutatva, hogy a muzulmanok az egadta vilagon semmti sem adtak az emberiseg fejlodesehez. Hacsak azt nem szamitjuk, hogy az o rombolo kedvuk miatt az europai keresztenyek elgondolkodtak azon, hogyan lehetne legyozni konnyebben es kevesebb aldozat aran ezt a vadember hordat?

            Oh, es a primitiv, fejletlen kutura is kultura. 🙂

          9. „… aztan lett egy kis haborusdi, de ez inkabb politikai, mint vallasos okbol robbant ki.”

            Ez így van! De ez igaz minden vallási háborúra, kivétel nélkül – a mostaniakra szintén. A muszlimok egymás közötti villongásaira ugyanúgy, mint a zsidó-palesztin szembenállásra, vagy a dzsihádista terroristákra. Akik a háttérből mozgatják az eseményeket, azok nagy ívben tesznek a vallási megfontolásokra. De a háborús uszítók mindig is építettek a vallási fanatizmus mozgósító erejére.

          10. Kedves Phoenix!

            Tudtam, hogy ra fogsz ugrani a lehetosegre, de nem volt kedvem elore elmagyarazni. 🙂

            Nem lehet ugyanannak ertelmezni a keresztenyek es keresztenyek, valamint a muzulmanok es muzulmanok kozott lezajlo(tt) „vallashaborukat”.
            Az *ilyen* haboruk a keresztenyek kozott valoban csak vallasi kontosben jelentek meg, es azokbol is nagyon keves volt. A kozepkori keresztenyek „vallasi alapon” elkovetett legdurvabb tettei nem egymas, hanem masok ellen iranyultak.

            A Beteg Barom viszont adott ket torvenyt is a muzulmanoknak, amik szinte allandositjak az eroszakot koztuk, viszont „a nagy hoviharban” elfelejtett adni egy masikat, amit kellett volna. Nev szerint, hogy ki legyen az utodja. Ez okozta a Si’ita es Szunni szakadast, ami miatt a BB halala ota irtjak egymast anelkul is, hogy akar meg vallasi kontosbe is kene burkolni azt. (Mindegyik ugyanazt a Korant es Haditot hasznalja.)

            Nekik parancsba van adva az iszlamtol elszakadok legyikolasa. Nekik parancsba van adva az iszlamot kritizalo muszlimok legyilkolasa. Meg az is parancsba van adva, hogy ha te azt hiszed a masikrol, hogy az „hipokrita” (csak megjatsza, hogy muzulman) akkor meg kell oljed ot. Ez total kaoszt okoz. Valamint vademberi, primitiv felfogas es megoldas azok elhallgattatasara, akik nem ertenek egyet veled.
            Az ilyesmik legalabb hianyoznak a Kereszteny Bibliabol es emiatt a keresztenyek ezerszer kulonben bantak egymassal – legalabbis azutan, hogy sikerult egysegesiteniuk a vallasukat.

            Na es a legfontosabb az, hogy a keresztenyek es a zsidok mara megtanultak, hogy ha akad is veresszaju parancs a Bibliaban azt nem szabad szo szerint ertelmezni. A muzulmanoknal ez meg mindig varat magara.
            No es nem csak a terrorizmusrol van itt szo. Beszelgethetunk a noi nemiszerv 4 fele „atalakitasarol”, hogy a torzson belul kotelezo hazasodni, masok automatikus gyuloleterol, kifosztasarol … rengeteg mas kisebb-nagyobb undormany, ami manapsag mar csak az iszlamot jellemzi nagy szamokban.

            Egy kalap ala venni oket a keresztenyekkel – szerintem – teljes lehetetlenseg.

        2. A dzsihád a Reconquista következménye lenne? Ezt nem állítanám. Hiszen már Mohamed hirdette – Mekka elfoglalását követően, mint a hitetlenek elleni fegyveres harcot („kisebb dzsihád”).

          A Reconquista előzménye se lényegtelen. Mert ugye az Ibériai-félsziget több mint a felét a 8. századtól 700 éven át hódító arabok és berberek birtokolták. El kell dönteni, hogy Európa fejlődésére progresszívan hatott volna-e a mór uralom véglegesülése. Különben Kasztília és Aragónia egyesülésekor már évszázadok óta nem létezett a Kordovai Kalifátus…

          A középkorból a keresztes hadjáratokat lehet még említeni, ám azok célpontja – általában – a Szentföld volt, az Ibériai-félsziget nem.

          Egészében Európa irányában az iszlám (arab, török etnikumok által képviselve) képezte az akciót, a keresztény fél meg a reakciót.

          732. poitiers-i csata (Martell Károly frank majordomus) – 1492. Granada eleste.

          Ezután (16-17. sz.) „csupán” Közép-Európa irányú (Balkán, Magyarország) és Kelet-Európára nehezedő (orosz, ukrán és lengyel területek megcélzása) iszlám nyomással szükséges számolni. A Közel-Kelet pedig az I. vh.-ig oszmán uralom alatt van.

        3. Számomra a Reconquista nem felborította, hanem helyreállította az egyensúlyt. Ugyanis a mór hódítás (hódítás!) előtt az Ibériai-félsziget egésze a keresztény világhoz tartozott. Majd az iszlám erőszakkal kiterjeszkedett a félsziget nagy részére. A hódítást 732. poitiers-i csata (Martell Károly frank majordomus) állította meg. Ez volt a felborult állapot, amely 800 évig tartott. Világkatasztrófa borítékolva, ha az iszlám a francia határnál állandósul. Beláthatatlan civilizációs következmények (Bécset nem sikerül tartani stb.). Hogyan alakult volna Európa kapitalizálódása?

          1. Kedves Kronikas!

            En azt kerdeznem, hogyan alakult volna Europa szocializalodasa? 🙂

            Na nem mintha az iszlam nem lenne cocjalista… tkp az igazhituek szamara az, csak ugye kozben tartanak rabszolgakat az elvtarsak. Nadehat annak idejen valami erdekes oknal fogva Magyarorszagon – mint az uralkodo munkasosztaly tagja – en is rabszolganak ereztem magamat.
            Nem lehet, hogy – bar roppant primitiv de legalabb – oszinte az iszlam? Ugy ertem, hogy a szocializmust csak igy, masok karan lehet elerni.

          2. Re Moshe 2015-11-18 – 06:47

            Válaszom lásd krónikás 2015-11-19 – 12:23. A hozzászólások elején, legfelül. Oda kellett helyeznem, mivel – egy példán keresztül – Moshenél visszatérő megnyilvánulásra reagálok.

    2. Akiva úr, on is fajüldöző. Vagy csak buta. Nem tudja, hogy a kulturális különbségek es vallási-etnikai villongások mögött mindig ott vannak a gazdasági-hatalmi érdekek, elnyomás sokszínű világa

      1. Elnézést, Akiva úr, csak első dühömben írtam, hogy ön fajüldöző, lehet, hogy egyáltalán nem az. De mégis hogyan gondolhatja valaki, hogy a „kulturális-vallási különbségek” kiélezése nem hatalmi és gazdasági okokból folyik? Ezen „ellentétek” mögé bújnak be a hatalmi és gazdasági elitek, érdekcsoportok és állítják szembe a népeket egymással. Hallott ön az osztályharcról? Az osztályellentéteket a tőkések és szekértolóik mindig is vallási, kulturális és nemzeti ellentétekké igyekeztek átalakítani. Maga is lépre megy nap mint nap. Legalább gondolatilag jöjjünk ki a rossz körből. Van egy jó kiindulópont, Rabin öröksége, amely ellenzi az elfoglalt területeken való építkezést, terjeszkedést. Van a palesztinok számára is egy jó kiindulópont az együttműködésre: a terrorizmus minden formájának feladása. De a valódi megoldás, naivnak nem szabad lenni, ebben is igaza van Krausz Tamásnak, kapitalista körülmények között nem realizálható.

        1. Kedves Diak!

          ” De mégis hogyan gondolhatja valaki, hogy a “kulturális-vallási különbségek” kiélezése nem hatalmi és gazdasági okokból folyik? ”

          En ezzel az esetek tobbsegeben egyetertek. Kivetelt kepeznek ebben a vedohaboruk, amikor a megtamadott abszolut semmit nem tett semmifele kielezes erdekeben, no es az en draga muzulman „barataim”. Egyuttal hadd hivjam fel kedves figyelmet, hogy az iszlam nem egy emberfajta, hanem legjobb esetben egy vallas, de inkabb csak egy politikai mozgalom vallasi kontosben. Igy tehat aki iszlam-ellenes az nem lehet „rasszista”.

          Ajanlanam, hogy mielott elolvassa a Korant es a Haditot, kezdje el az arabok tortenelmet tanulni, aztan a Beteg Barom eleterol, es az iszlam kialakulasarol olvasson nehany konyvet, kulonben kicsit unalmas, semmitmondo, es elegge erthetetlen lesz a Koran es a Hadit is. De ezeket mindenkeppen erdemes elolvasni, ha velemenyt akar mondani a Beteg Barom „vallasarol”. Ha veszi a faradtsagot hogy ezeket az irasokat atnezi. megerti, hogy az iszlam nem vallas, annak ellenere sem, hogy vannak vallasi aspektusai is. Ok sajat maguk azt allitjak (amit a zsidok is a Judaizmusrol) hogy az iszlam egy „eletforma”. En inkabb ugy mondanam, hogy egy sajatos kultura. Egy olyan kultura, ami az allando terjeszkedest tuzi ki politikai celkent, mert allandoan kellenek rabszolgak. (A Beteg Barom nem jutott el odaig, hogy felismerje a terjeszkedes veges letet, valamint azt, amit mar az egyik Romai csaszar eszrevett joval elotte, miszerint a terjeszkedes csak egy bizonyos mertekig tarthato fenn.)
          Ez a politikai celpont ugyanugy resze az iszlamnak, mint a kaba ko koruli rohangalas, vagy a Ramadan honap. Ezeket nem lehet kulonvalasztani. Nem azert, mert en nem akarom kulonvalasztani ezeket, hanem azert, mert ok nem akarjak kulonvalasztani ezeket.
          Legfokepp az a baj, hogy amiota kivakaroztak a szarbol az arab „barataink” (az olajnak koszonhetoen) kinyilt a csipajuk es megint azt hiszik, hogy ovek a vilag. Illetve, hogy hamarosan az ovek lesz. Mindezt nem a Zsido, vagy Kereszteny Bibliabol, nem a Bhagavad Gitabol, nem a Tripitakabol, sem a Kama Szutrabol, sot meg csak nem is Marx es Engels muveibol szedik, hanem a Koranbol es a Haditbol, a mai napig is.
          Mi ebben olyan nagyon nehez megerteni?

          ” Van egy jó kiindulópont, Rabin öröksége, amely ellenzi az elfoglalt területeken való építkezést, terjeszkedést. Van a palesztinok számára is egy jó kiindulópont az együttműködésre: a terrorizmus minden formájának feladása. ”

          A Rabinnak nem oroksege van, hanem okorsege. De megbocsathato, mert amerikai nyomasra tette. Aki pedig meg nem hallott a takijarol es a Beteg Barom altal szentesitett atmeneti al-szovetsegekrol, az meg is erdemli, hogy elobb-utobb atvagja a torkat egy muzulman „bekeaktivista”.
          Sajnos a muszlimokkal csak egy felekeppen lehet beket kotni. Vagy ok nyernek, vagy mi.

          1. Kedves Tovaris!

            Csak nem AVH-n, vagy valamelyik megyei tanacson „dolgozott”?

          1. Nem. Ön egy cionista. Semmi több. A cionizmus pedig sovinizmusba átcsapó nacionalizmus.

          2. Dehogy, kedves Moshe, maga csak egy kiegyensulyozatlan zsido nacionalizmust képvisel tudalekos formában.

          3. Kedves Diak!

            A „tudalekossal” egyutt tudok elni, de arra azert kivancsi lennek, hogy on szerint hogyan valhatnek kiegyensulyozott zsido nacionalistava?

          4. Ostoba, burzsoá téveszme, hogy aki szeretett a Kádár-rendszerben élni, az csak ÁVH-s, vagy tanácselnök lehetett. Mellesleg az ÁVH-t 1956-ban oszlatták fel, akkor voltam 6 éves. Ennek ellenére, lehet, hogy én voltam Farkas Mihály legjobb katonája – a játék lovon, csákóval. Hess, csúnya ellenség…

          5. Kedves Tovaris!

            Hat, hogy teveszme-e vagy sem, azt nehez eldonteni. En is abban a rendszerben nottem fel es hagytam ott, amikor 27 eves voltam.

            Mas parttagokrol nem tudok ilyen teren (vagy csak nem emlexem) de apam es anyam is parttag volt. (Ugye nem kell reszletezni melyik part tagja.) Meg ugy-ahogy hittek a marxista-leninista zoldsegben is, de hogy szerettek volna ott es ugy elni, azt mar nem allitanam.
            Es akkor jon meg az a nehanyezer ismerosom, akik kozul egy sem allitotta, hogy szeretne az eletet a Kadar (vagy az azt koveto) rendszerben. Persze igaz, nem ismertem mind a 10 milliot, viszont a menekulttaborban, ahol megintcsak oszefutottam nehanyszaz magyarral Magyarorszag minden reszebol, mar elegge szabadon elbeszelgettunk ez ugyben, es az a benyomasom tamadt, hogy a szuk komcsi vezeto retegen kivul igazabol senkinek sem tetszett az elet Kadar alatt. Hacsak nem „kadarlakaj” volt. 🙂

          6. Az ávót 1956. okt. 28-án csak pro forma oszlatták föl – a későbbi, a második szovjet intervenciót követő események tükrében. A kádári hatalom a konszolidáció első, megtorlásos, fegyveres rendteremtéses szakaszában – más elnevezések alatt – támaszkodott rá (is).

            Majd, 1962-ben, zömét leszerelték. Azonban e sorsra jutott tagjai hová kerültek? Gazdasági és kulturális-oktatási(!) területekre. Ha valakinek nincs türelme a szakirodalomhoz, e tekintetben Moldova is segíthet neki.

            Abban viszont abszolúte nincs Moshenak igaza, hogy egy kalap aláveszi a magyarországi államszocializmus despotikus szakaszát (Rákosi-rendszer) a paternalista változattal (Kádár-kurzus).

  14. Ingyenebéd, a tipikus liberális kispolgár. Talán csak jó szándékkal megáldott ember. Nála a kapitalizmus nem tud annyi szennyet elkövetni, a holokauszttól az Iszlám Államig, hogy újra és újra el ne kezdje a rémes rendszert védelmébe venni. Hány világháborúra van még szükség ahhoz, hogy ezt a fantasztikus őrületet az emberiség végleg törölje, és a tőke helyett a saját lábára álljon?

    1. A kiegyensúlyozott zsidó nacionalista olyan, mint a magyar megfelelője: minden nép egyenlő csak a milyen még egyenlőbb. 🙂 Vagyis a palesztin rasszizmust, fasizmust, nacionalizmust csak úgy lehet elítélni, hogy közben a zsidó nacionalizmust is elítéli az ember. Minden nacionalizmus a saját népét feljebbvalónak tekinti a többinél. A kiegyensúlyozott nacionalista nem akarja megsemmisíteni a szomszédait, együtt akar élni vele. Talán megértett valamit, kedves Moshe. Bár nem hiszem.

      1. A zsidó nacionalizmusnak általában valóban nem jár több tolerancia, mint a többi nacionalizmusnak. Két kiegészítést viszont teszek.

        1/ Mindig konkrét politikai-történelmi helyzetben értékeljük az adott nacionalizmust. Vagyis – például – a nácizmusellenes nacionalizmust a következetesen antikapitalista baloldal szövetségesnek tekinti. Ugyanígy az antiimperialista nacionalizmusokat, amelyek azonban nem tévesztendők össze a civil lakosságot célzottan gyilkoló terrorista szervezetekkel. Amiképpen nem teszünk egyenlőségjelet az iszlamo-fasiszta Hamasz és az ellene védekező jobboldali nacionalista Netanjahu-kormányzat közé sem; az „egyensúly” érdekében – hogy mondhassuk, „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz”, illetve „egyik kutya, másik eb” – nem nagyítjuk föl az utóbbi (a Netanjahu-kormányzat) hibáit, vétkeit, esetleges bűneit.

        2/ A cionizmus létezik zsidó patriotizmusként (tehát nem nacionalizmusként, vagyis csak a többi népet-nemzetet megillető államiságjogot igényelve), amellyel azonosulhat a rendszerkritikus baloldali.

        Összegezve. Mosheval szembeni bírálatoddal, kedves diák, a fentiek alapján egyet értek, részletesebben lásd: krónikás 2015-11-17 – 21:28 és krónikás 2015-11-18 – 10:44.

      2. Kedves Diak!

        Szerintem a nacionalizmus egyaltalan nem egyenlo a magasabbrenduseg erzesevel. Aki nacionalista es megis igy erez, annak komoly problemai lehetnek vallon felul.

        A hozzaszolasa viszont bizonytija, hogy elegge szerencsetlen kifejezesse valt mara mar a nacionalista szo. Sokan ugyanugy ertelmezik kapasbol, ahogy on. Ezert en inkabb hazaszeretetrol, vagy patriotizmusrol beszelnek. Ennek meg nem tekertek ki az ertelmet annyira az ugynevezett „liberalis” politikusok, propagandistak.

        ” A kiegyensúlyozott nacionalista nem akarja megsemmisíteni a szomszédait, együtt akar élni vele. Talán megértett valamit, kedves Moshe. Bár nem hiszem.”

        Tenyleg komolyan gondolja, hogy most valami forradalmian ujat mondott nekem, amit eddig vagy nem tudtam, vagy – mint kis infantilis butuska – nem ertettem?

  15. 1/ Szép, mert igen logikus és mélyre törekvő elemzés. Egyúttal aggodalom szorongat, miszerint a többszektorúság a tulajdonban egymással antagonizmusban levő osztályérdekeket szül. Nagy talány számomra, e társadalmi állapotban hogyan viselkedik az állam, és egyáltalán kié lesz ekkor az állam, mely csoportok/osztályok érdekeit fogja képviselni, miként megjelenítve a különösben az általánost?

    2/ Őszintén vallom, továbbra is elkerülhetetlennek gondolom, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba történő POLITIKAI átmenet során – éppen az együtt létező tulajdon-antagonizmusok következtében – egy átmeneti időszakra, vagyis tartósan szűküljenek az emberi jogok, zsugorodjon a hatalomgyakorlás demokratikus formája a diktatórikushoz képest; mindenki érintve, aki szembekerül az átmenettel vagy akárcsak feltételeződik róla e magatartás. E problémát, tartok tőle, nem oldja föl, de talán nem is csökkenti, hogy ez az evolúciós társadalmi forradalom, a világgazdaság centrumövezetében zajlik majd le (másutt nincs is esély rá).

    3/ Ugyanakkor, hadd tegyem hozzá, e politikai átmenet SEMMIKÉPPEN nem mehet végbe akképpen, hogy a periféria, keresztül zúdulva a félperiférián, lerohanja a centrumot. Ez szintén világbarbárságot szülne, miként a fellázadt perifériarégiók nukleáris bombázása (ugyanis már ennek követelése is érzékelhető).

  16. A probléma bemutatása és elemzése telitalálat! Talán az első figyelemre méltó dolgozat ebben a témában.

    Sajnos a megoldás nem annyira egyszerű, ahogyan azt a tisztelt szerző reméli. Hisz a XXI. sz-i szocializmus szimpla populizmus. Venezuela: anarchia. Hatalmas társadalmi különbségek: kertvárosok és tömegnyomor.

    A „többszektorú gazdaság” is csupán illúzió – túl vagyunk rajta: professzor úr bizonyára olvasta nagytudású rendszerváltóink programjait annak idején. Historia est magistra vitae. A „rendszerkritikai baloldal” úgyszintén. Naivitás tisztességet várni azoktól. Hisz ők is polgárok és ők is a tőke újraosztásáért harcolnak. Rendelkeznek anyagi forrásokkal és ki tudják védeni a terrorizmus veszélyét. (Ami nálunk egyébként is csak elméleti szinten létezik.) Ha akar, akkor a Róna Péter is tud akkora páncélautót vásárolni magának, mint amekkorát a napokban kapott bátor miniszterelnökünk. Testőrt is fogadhat magának. A kisasszondi kastélyát pedig géppuskafészkekkel veheti körül -, ahogy az a demokratikus Mexikóban szokás. Ismerhetjük ezeket az urakat: a hamis ígéreteiket és őszinte arroganciájukat. Ezek aztán garantáltan nem fognak engedni. Inkább megdöglenek! Ők is a tömegnyomorból profitálnak: a Róna biobrikett-gyártó kényszermunkásai nem kevésbé megnyomorítottak, mint a Pintér Sándor utcaseprői. Ha pedig a bizonytalan jövőben egy-kettő mégis terrorizmusra adná a fejét, majd elintézi őket a TEK. Bizonyítékok híján a Betyársereg. Megvédik a polgári értékeket. Az ISIL csak Albániában toboroz. Az pedig messze van. A töltöttkáposzta különben sem robban. Ilyesmiben egész biztos szót fog érteni a Róna úr a Pintér úrral -, hisz mindketten derék polgárok — és oly’ zseniálisak!

    Non datur.

  17. meglátjuk.

    fenti gondolatmenet akkor érvényes, ha Európa az iszlám radikalizmus ellen a kereszténység nevében fog fellépni (ahogy Orbán is reméli egyébként – teszem fel. Orbán egyébként ugyanazt a vallási fanatizmust képviseli a keresztény oldalon, mint a terroristák a muszlim oldalon – és nem a kapitalizmus tette Orbánt ilyenné, hanem a saját gerinctelensége és hatalomvágya. És nem a kapitalizmus tette miniszterelnökké, hanem a magyar nép).

    ha viszont a felvilágosodás, a világi állam, az ateizmus, a liberális tolerancia nevében, akkor az csattanós válasz lesz a szocializmus híján barbárságot vizionálóknak is. mivel ezek a gondolati irányok is a kapitalizmus keretein belül jöttek létre.

  18. Ez az írás ékes bizonysága annak, hogy a mai (sokszor mesterségesen generált) hírdömping kapkodó fogyasztása helyett a tiszta világos gondolkodásnak kell következni, különben elpusztulunk mindannyian.

Hozzászólás a(z) krónikás bejegyzéshez Válasz megszakítása