A Szervezők a Baloldalért (SZAB) kötetlen beszélgetésre hív „Kvótanépszavazás?” cimmel Melegh Attila és Kabai Domokos Lajos vitaindítójával.
Tényleg a kvótáról fog szólni a szavazás? Csakugyan a népet kérdezi a kormány? Vagy valami egészen mást akar?
A népszavazás előtti napon beszéljük meg!
Mit kell tennünk nekünk, baloldaliaknak ilyen helyzetben?
Mint mindig, most is lesz kultúrprogram és hozom-eszem piknik.
Fellép Rácz Ferenc beszédtanár, drámapedagógus, valamint a Ságvári Kórus.
Az esemény helye: Budapest VII. ker., Nefelejcs u. 8. (bejárat a Garay utcából).
Ideje: 2016. október 1. szombat 11 óra
Ott voltam a Marx Károly társaság vitáján.
Wiener Gyurinak volt egy igen figyelemre méltó megjegyzése.
Természetesen, ha Orbánék csalni akarnak, akkor csalni is fognak. Ám, ha sokan az ellenzékéből elmennek érvénytelenül szavazni, akkor az Orbánék által uralt média óráról órára – igazat állítva – tudósíthat a magas és folyamatosan növekvő megjelenési arányról. Mivel a pórnép nem igazán érti a különbséget a megjelenési és a részvételi arány között, azért ez az állandóan sulykolt (igaz) hír ösztönzőleg fog hatni azokra, akik lustaságból nem mennének el, de ha elmennének, akkor érvényesen szavaznának (tök mindegy, hogy IGEN-nel, vagy NEM-mel). Tehát Orbán ellenfeleinek nem csak érvényesen nem szabad szavazni, de érvénytelenül sem. Orbánt ugyanis csak a népszavazás érvényessége izgatja, az eredményesség az ő javára (vagyis a NEM-ek többsége) garantált.
EGYETLEN HELYES DÖNTÉS – OTTHON KELL MARADNI!
Tökéletesen egyetértek.
Üres lapot nem szabad leadni, mert utólag kitölthetik úgy, ahogy akarják. Viszont, ha érvénytelen lesz (tartok tőle, hogy nem), akkor majd a fidesz kitalálja, hogy mindezek ellenére érvényesnek fogja tekinteni az általa kitalált szavazást.
A baj az, hogy főleg az iskolázatlan tömegek beveszik a fidesz sódert, elmennek és „nem”-el fognak szavazni.
Hiszen még a csapból is ez folyik…
Átlátunk az október másodiki szitán és megoldásunk is van!
Orbán Viktor a menekültek ellen irányuló kirekesztő nacionalizmussal törekszik maga mögé tapasztani a magyar társadalmat, mégpedig úgy, hogy félelemre és nemtelen érzésekre épít az emberekben. Emiatt találta ki a mostani népszavazást. Amihez igenis lehet normálisan, ésszerűen viszonyulni.
Van megoldásunk!
Maradjunk távol vagy szavazzunk érvénytelenül!
Az igazi csapást Orbánra és cimboráira nem az „igen” szavazattal, hanem a szavazás érvénytelenné tételével mérjük. Módja: nem megyünk el szavazni vagy a szavazófülke magányában üres szavazati lapot adunk le, illetve rajta mindkét rubrikát befirkáljuk (utóbbi eljárással nem kötjük a kormány orrára, hogy személy szerint hogyan szavaztunk).
Egyúttal szorgalmazzuk, hogy kezdjük el kisebb csoportokban, nem pedig nagy tömbökben a menekültek befogadását, kidolgozva és működtetve technikákat, amelyek révén megismerik és magukévá teszik az európai kultúra és jogrend alapnormáit, valamint tanulják az új otthont biztosító ország nyelvét (és még esetleg elemi szintű angoltudást szereznek, akiknek nincs), továbbá szakmát sajátítanak el, iskolázódnak. Orbán Viktor és nacionálkapitalista rezsimjének tevékenysége nyilvánvalóan arra irányul, hogy a menekültek nem befogadásának módozatait keresse, indokolja, ezért (is) mindkettő nemkívánatos a tisztességes emberek, a demokratikus, az érett-felnőtt állampolgárok számára.
Fekete György nyugalmazott tanár