Óriási dezinformáció Ukrajnáról – Egy norvég újságíró cikke

Arve Meisingset cikke a Novorosszijában

Kijevben 2014. február 22-én történt meg az államcsíny. 2015. április 15-én jelent meg írásom az egyik lapban, „Az igazság Ukrajnáról?” címmel. Most, az események óta eltelt közel három év után azt vártam volna, hogy a külügyminisztériumnak, a sajtónak sikerül majd információkat előbányásznia olyan eseményekről, amelyek inkább alapulnak a tényeken. Láthatóan azonban senki sem adja tanújelét annak, hogy meglenne erre akár a képessége, akár az akarata.

2015. augusztus 1-én Paul Picard, az EBESZ megfigyelői missziójának a vezetője kijelentette, hogy ők a Donbassz térségében nem láttak sem orosz csapatokat, sem orosz fegyvereket. Az ukrán fegyveres erők akkori vezérkari főnöke, Muzsenko ugyanezt mondta. Ám mondta ő ennek az ellenkezőjét is. (1)

Ukrajnának Oroszországra ellenségként van szüksége – hogy igazolhassa a Donbasszban dúló polgárháborút, ás támogatást kérhessen a NATO országaitól. Azt állítják, hogy Oroszország hibridháborút folytat a Donbasszban. Jó volna persze látni ezt dokumentumokkal is alátámasztottan. És ezeket a tényeket azután – ellenőrzés céljából – meg kell küldeni az EBESZ megfigyelőinek. Ha Kijev és a NATO-országok nem bizonyítják ily módon állításaikat, akkor tudni fogjuk róluk, hogy hazudnak.

Etnikai tisztogatásokat akarnak végrehajtani

Ha összevetjük a lakosság arányával, úgy Oroszországból semmivel sincs több katona a Donbasszban, mint ahány norvég az ISIS-nél. Természetesen ott van az FSZB is, a GRU is (2) – mint ahogy Kijev oldalán tevékenykedik a CIA is, az MI6 is (3). Ráadásul Ukrajnában ott van még 700 amerikai, legalább 100 kanadai, és legalább 70 brit katona. És ehhez még nem vettük hozzá a Lengyelországból (4), Törökországból, Azerbajdzsából, a Csecsenföldről (5), stb. érkezett önkénteseket.

Pjotr Porosenko a következőket mondta a televízióban a Donbasszról: „A mi gyerekeink óvodába járnak majd, miközben az ő gyerekeik a pincében fognak kuksolni”. (6) Járta az országot és mindenütt a háborúban való részvételre buzdított. Holott, a minszki megállapodások alapján, neki a békéről kellene a tárgyalásokat folytatni. Julija Timosenko (7) atomfegyver bevetésére szólított fel az ukrajnai oroszok kiirtására. Újságírók is, parlamenti képviselők is etnikai tisztogatásokra szólítottak fel. Egyesek azt mondják: nem szükséges likvidálni a Donbassz lakosságának 90 százalékát – 70 százalék is bőven elég lesz. És mindezt a televízióban, a parlamentben hangoztatják. Pável Klimkin ukrán külügyminiszter a tévékamerák előtt elismerte: NEM IS AKARNAK TÁRGYALÁSOKAT FOLYTATNI A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOKRÓL. (8)

Semmi kétség: Kijev etnikai tisztogatásokra törekszik a Donbasszban. Az Oroszországba áramló menekültek száma arról tanúskodik, hogy Kijev ebben sikerrel járt. Korábban voltak, akik azt állították, hogy Kadhafi etnikai tisztogatásokat akart folytatni Bengháziban. Itt azonban helytelen fordítással van dolgunk. Ő az embercsempészeket akarta „kitisztogatni”. A Kijevet ennek során a Donbasszban vezérlő motívumok, illetve mindaz, amit tesz, ennél sokkal rosszabbak. Ennek dacára Solberg Porosenkot állami politikusként fogadja, és követeli, hogy Oroszország teljesítse a minszki megállapodások rá eső részét. Pedig Oroszország nem a konfliktusban álló egyik fél, és ezért ezzel összefüggésben nem is kell neki teljesítenie semmit. (9)

A kijevi puccs rosszabb volt, mint egy bankrablás. A Disney-filmstúdióban forgatott, a „Haws testvérek” c. filmben a fivérek, persze azt mondanák: a bank „épségének megőrzése” érdekében joguk van a rablott értékekre. Solberg és Brende (10) azonban elfelejtik, hogy Kijevben államcsíny történt – és ezért csupán „a fivérek” érveivel élnek.

A Krím és a Boeing MH-17 sz. járata (11)

Az államcsíny után úgy véljük, hogy a túszok (12) szabadon bocsátása: nagyszerű ajándék. (13) Solberg és Brende azonban ezt nem értik. A puccsistáknak semmi közük a nemzetközi joghoz.

A népszavazás kimenetele, a nagyszámú közvélemény-kutatás azt tanúsítja, hogy a Krím lakossága nem akar Ukrajna része lenni. Egy 2015-ös közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a krími tatárok csupán 26 százaléka akar Ukrajnához tartozni. Ez a 26 százaléknyi tatár a krími lakosság 2 százaléka. Oroszország és a Krím tehát nem sértett meg semmiféle jogi normát – és nem fogják felülvizsgálni a Krím Oroszországhoz történt csatlakozását.

Semmi kétség, hogy Kijev etnikai tisztogatásokat akar végrehajtani a Donbasszban. Az Oroszországba távozott menekültek száma arra utal, hogy ez neki jelentős mértékben sikerült is.

Szeptember 28-án a maláj utasszállító katasztrófájának körülményeit kivizsgáló bizottság (JIT) sajtókonferenciát tartott. Ezen csak az hangzott el, amit a világháló révén már eddig is tudtunk – és amire két év alatt alaposan rácáfoltak. Én nem tudom, hogy ki lőtte le a gépet – ám az igazságügyi vizsgálatok során bemutatott technikai bizonyítékok egy elfogulatlan bírósági tárgyalás során a legcsekélyebb mértékben sem állták volna meg a helyüket. A jogi és politikai érvek úgyszintén nem helytállók. Ezért nagyon hasznos lenne, ha az ügyet egy független bizottság vizsgálná. (14)

Ukrajna azt állítja, hogy az MH-17 közelében semmiféle vadászgépek nem voltak. (15) Viszont akkor elesik az a szakadároknak tulajdonított motiváció is, hogy lelőjék azt a bizonyos repülőgépet. (16)

Az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) azt állítja: 150 ezer telefonbeszélgetést hallgatott le. A nyilvánvalóan törvénytelen lehallgatások száma engem egyszerűen megdöbbent.

A bizottság azt állítja, hogy a telefonbeszélgetésekről szóló információt az SZBU-tól kapta. Az SZBU számára viszont semmiféle nehézségez nem okozott, hogy a szerencsétlenség időpontjához köthető valamennyi momentumot meghamisítsa, a meta adatokat tetszés szerint vágja, ragassza össze. Nem meggyőzőek a legfontosabb, feltárt telefonbeszélgetések. Ugyanez mondható el a fényképekről is. Az utasszállító útvonalát – miként azt állítják– meglehetősen furcsán határozták meg (17). A fényképeken nem olyan repülőgépet látunk, amely föld-levegő radarral van fölszerelve. Se nem olyan szállító járművet, amelynek parancsnoki pontja volt. Így megmagyarázhatatlan, hogy az utasszállítót lelövők egyáltalán miért célozták meg azt. (18)

A repülőgép törzsén lévő lyukak arról árulkodnak, hogy a rakéta nem hasította ketté a gépet, hanem oldalról okozott sérüléseket neki. Ezért a bizottság komolyan hibázott a rakéta repülési irányát, illetve fellövése helyének megállapítását illetően. (19)

Van két gyanúsítottunk: a szakadárok, és Kijev. Egy elfogulatlan vizsgálatnak a kijevi fél bizonyítékait is tanulmányoznia kell. Kijevi félről azonban egy szóval sem történik említés – legfőbb forrásként az SZBU említtetik meg. Azzal kapcsolatban viszont, hogy mit lehet publikálni, Ukrajnának vétójoga van. A bizottság azt állítja, hogy az USA-tól több értesülése van – ezeket azonban titkosították. Így az Egyesült Államoknak volt két éve arra, hogy meghamisítsa információit. (20) Tudjuk, hogy a korábbi konfliktusok többségében az USA hamis érveket hozott elő. Így fabatkát sem értek az USA által az elfogulatlan bíróságról mondottak. Az Egyesült Államok ma úgy irányítja Ukrajnát, mintha a gyarmata lenne (21) – és Joe Biden a kormányozó. 2014-ben Biden még arról beszélt, hogy naponta háromszor rátelefonál Porosenkóra. Telefonbeszélgetéseik mostanra heti három órára korlátozódtak.

Röviddel a tragédiát követően Oroszország már közzé is tette a radarjairól készített felvételeket, amelyen látható az MH-17 sz. járaton közlekedő utasszállító felé tartó repülőgép. Egyes – ismertté vált nevű – tanúk azt állították: egy MIG-29-est láttak az utasszállító mellett (22). Ennek az Oroszország által rendelkezésre bocsátott információnak azonban senki sem tulajdonított jelentőséget. Továbbra is Oroszországot vádolják – ami lehetővé teszi a polgárháború folytatását, a szankciókat. (23)

A Majdan

Három hónappal az államcsíny előtt Oleg Carjov (24) a parlament szószékéről figyelmeztetett a puccs veszélyére. Obama pedig a CNN egyik programjában megerősítette: az USA-nak van köze a rezsimváltáshoz.

A tüntetők között véghezvitt mészárlással (25) egyelőre a „Berkut” (26) két tisztjét vádolják. A vád állításait azonban a tanúvallomások és a leadott lövések iránya (27) sehogy sem támasztják alá. Ezért a rémtettért még senki sem nyerte el büntetését. Ivan Kacsanovszkij tanúvallomásában például azt állította: a lövések többsége a tüntetők által elfoglalt helyek felől érkezett. Néhány mesterlövészt azután a sajtó is megmutatott. Egyikük azzal dicsekedett, hogy a „Berkut” egyik tisztjét tarkón lőtte, a Majdanon pedig összesen 75 alkalommal nyitott tüzet. Kacsanovszkij név szerint felsorolta a mesterlövészek vezetőit. Az illetők most a parlamentben, a minisztériumokban ülnek. Közülük senki ellen sem emeltek vádat, semmilyen ügyben. A lakosság 80 százaléka egyébként nem bízik az igazságszolgáltatásban.

Az ukrán gazdaság összeomlott. Az országban polgárháború van, amelynek eddig tízezer áldozata van (28). A demokrácia romokban. Solberg is és Brende is azonban – mind a puccs előtt, mind azt követően – a fejlemények ilyetén alakulását legitimnek tartották és tartják.

Szeptemberben Julija Timosenko Lvovban járt, látogatásáról azután a parlamentben számolt be. Az ottani lakosok azt mondták neki: akkor már inkább Janukovics rezsimjét, mintsem a mostani vezetést. És ez pedig Lvov, a tüntetők bázisa. Mit mondhatunk akkor az ország többi vidékéről? – tette föl a kérdést a képviselő asszony.

A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint Porosenko a választópolgárok csupán 5,6 %-kának a támogatását élvezi. 58 százalék nem tudja, kire szavazzon, nem akar szavazni, illetve üresen hagyott szavazócédulákat dobna be az urnába. 70 százalék szeretné, hogy Porosenko távozzon. Persze, akkor Solbergnek meg kell majd hívnia őt Norvégiába, és támogatásáról kell majd biztosítania. A Le Figaro által tavaly 21 ezer szíriai között végzett közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy Asszadot a lakosság 72 százaléka támogatja. Ilyen támogatottsággal Solberg persze nem tud megbékélni. Ezért taníttatja és fegyverzi föl a lázadókat.

Megtörténhet, hogy én mindenben tévedek. Én azonban racionalista vagyok, és ellenőrizni fogom: állításaim megállják-e a bírálatot. Roppant hálás lennék, ha valaki venné magának a fáradságot és bebizonyítaná: a föntebb említetteket tekintve ebben és ebben tévedtem. Ám ha ez nem történik meg. akkor arra leszek kénytelen következtetni: óriási dezinformációnak vagyunk az áldozatai.

– Arve Meisingset –

Ford: Csikós Sándor

A  fordító megjegyzései:

 (1)  A kérdéses időpontban, EGYETLEN NAP LEFORGÁSA ALATT az ukrán hazugsággépezet és külföldi segítői NÉGY KÜLÖNBÖZŐ ADATOT mondtak arról, hogy szerintük hány orosz katona van a Donbasszban. Muzsenko vezérkari főnök szerint tehát egy sem (ezt hamarosan korrigálnia kellett). Egyik beosztottja 4000, Porosenko 9000, Samantha Powers amerikai nagykövet viszont (nem akárhol, hanem a Biztonsági Tanács ülésén) már 20.000 orosz katonáról beszélt. (ÍGY HIGGYÜNK AZ UKRÁN PROPAGANDÁNAK!)

Samantha Powers, az amerikai külpolitika jellegzetes arca: http://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/02/9ca14c14794b9604ac55877dea4eac13.jpg

(2)  FSZB, GRU – Orosz Biztonsági Szolgálat (elhárítás), illetve Felderítési Főosztály (a hadsereg külső felderítési főosztálya)

(3) MI6 – a brit külső felderítésének szerve

(4)  Az Egyesült Államokat leszámítva Lengyelország küldi a legtöbb zsoldost, de most már katonai szakembereket is a kijevi junta megsegítésére. A külföldi államok közül Lengyelország még az Egyesült Államoknál is több állampolgárát veszítette el a harcban. A lengyel zsoldosok – közöttük, szép számmal, mesterlövésznők (!) – kegyetlenségükről hírhedtek.

(5)  Csecsenföld – ezen az észak-kaukázusi hegyi köztársaságban Oroszország ellen harcoló iszlám szélsőségesek értendők (akik nevéhez az Oroszországban elkövetett terrorcselekmények többsége értendő). A Donbassz elleni háború kezdetén az orosz vezetéssel együttműködő Kadirov csecsen elnök szép számmal küldött önkénteseket a Donbassz megsegítésére – idővel ezek azonban eltűntek.

(6)  A 2014. május 25-én megnyert elnökválasztást követően elmondott programbeszédében Porosenko még a „béke elnökének” nevezte önmagát. Aki elhozza a békét, a megnyugvást a Donbassznak is. Letette a nagyesküt, hogy a hadsereg nem fogja lőni a békés településeket, vigyázni, óvni fogja a civil lakosságot – MINDEN SZEMPONTÓL LOVAGIAS MAGATARTÁST FOG TANÚSÍTANI. Idézett mondatát hét hónappal később mondta, az Újév közeledtével. A szovjet időkben nem volt karácsony, így a gyermekeket Szilveszter estéjének egy korábbi időpontjában ajándékozták meg szüleik, rokonaik. Porosenko bábelnöknek ez volt az ajándéka a Donbassz gyermekei számára a Szilveszterest küszöbén.

(7)  Julija Timosenko asszony – Janukovics miniszterelnökeként – egy, az ukrán államnak milliárdos károkat okozó korrupt gázügylet miatt 2012 óta jogerős börtönbüntetését töltötte. (Nyugaton a gazdasági bűnözőt mártírként könyvelték el, és siránkoztak a kijevi rezsim terrorja miatt. Az elgyötört arcú „mártír asszonyt” a Majdan napjaiban kerekes széken tolták ki a főtérre, mint aki megbénult. Ehhez képest pár órával később már vidáman járt-kelt a német nagykövetség fogadásának a vendégei között.

(8)  Ez a kijelentés sem érte el a nyugati politikusok, a sajtó ingerküszöbét, akik újabb és újabb szankciókkal sújtják Oroszországot azon minszki megállapodások be nem tartása miatt, amiről az ukrán külügyminiszter kijelentette: nekik eszük ágában sincs azt betartani. A mostani pusztító ukrán ágyúzások közepette a diplomáciai szalonokban, mintha mi sem történt volna, a körül folyik a tojástánc: kinél „szakad el hamarabb a cérna”, ki fog formálisan is véget vetni a már csak a papíron létező „minszki megállapodásoknak.”

(9)  Nyugati politikusok leginkább bicskanyitogató hazugsága, hogy Oroszországnak „BE KELL TARTANIA A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOKAT”. A minszki megállapodásokban azonban az áll, hogy Oroszország – NÉMET- ÉS FRANCIAORSZÁGGAL EGYÜTT – A MEGÁLLAPODÁSOK BETARTÁSÁNAK A GARANTÁLÓJA. Urak, egy kis logikai játék, ébresztőnek: összeegyeztethetőnek tartják-e, hogy egy ország EGYIDEJŰLEG LEGYEN EGY SZERZŐDÉS VÉGREHAJTÁSÁRA KÖTELEZETT – ILLETVE A SZERZŐDÉS BETARTÁSÁT FELÜGYELŐ, GARANTÁLÓ ORSZÁG? Az ok világos: 1. ily módon is fenntartani a képet, hogy Oroszország, igenis, hadviselő fél (csak ehhez az álláspontjukhoz miért nem ragaszkodtak akkor is, amikor a minszki megállapodás előkészítését célzó tárgyalásokon hagyták magukat rábeszélni, ÉS A SZERZŐDÉSBEN RÖGZÍTENI: OROSZORSZÁG, MINT A SZERZŐDÉS GARANTÁLÓJA, NEM LEHET HADVISELŐ FÉL?) 2. Az állítás ürügy újabb és újabb szankciók bevezetésére. MINDADDIG, AMÍG OROSZORSZÁG FÖL NEM ADJA A DONBASSZT.

(10)  Erna Solberg – Norvégia miniszterelnöke. Boerge Brende: Norvégia külügyminisztere.

(11)  A maláj légitársaság Amszterdam és Kuala Lumpur közötti légijárata. A járaton közlekedő utasszállító gépet 2014. július 17-én – helyi idő szerint 16.20-kor – a Donyeckben dúló harcok légterében lelőtték, fedélzetén 298 utassal és személyzettel. Mivel az igazság – hivatalosan – mindmáig nem derült ki, már önmagában is bizonyítéka: A GÉPET AZ UKRÁN FÉL LŐTTE – LÖVETTE (!) LE. Ha ugyanis csakugyan az orosz fél lenne a bűnös, akkor ezt a vizsgálatok már réges-régen kiderítették volna. A síri csend – amelyet csak időnként szakít meg egy-egy újabb hazugság próbálkozás – NEM AZ OROSZ, HANEM AZ UKRÁN FÉL KÖVETETT EL ÉGBEKIÁLTÓ HÁBORÚS BŰNTETTET. Már csak azért is hallgatni kell, mert német titkosszolgálati tisztek lehallgattak egy telefonbeszélgetést Obama és Porosenko között, amiből kiderült: A VILÁG E KÉT LEGFŐBB GENGSZTERE ÉS BANDITÁJA KÖZÖSEN FŐZTÉK KI EZT AZ ALJAS PROVOKÁCIÓT!

(12)  Az ukrán félnek – hogyan, hogy nem – sikerült meghonosítania azt a kifejezést, miszerint a Donbassz néphadseregeinek fogságába esett ukrán katonák: TÚSZOK. (Túszoknak, ugyebár, azokat a vétlen civileket, állampolgárokat szokták nevezni, akiket azért tartanak fogva, hogy valamit kizsaroljanak egy másik féltől.)

(13)  „Túszcsere”, mint „nagyszerű ajándék”: a minszki megállapodások azon pontja értendő ezen, mely szerint mindkét félnek haladéktalanul szabadon kell bocsátania a másik félnek az ő fogságában lévő katonáit, civiljeit. A kétszáz valahány ukrán katonával szemben a Donbassz ezernél is több katonája, letartóztatott (vagy elrabolt) civil állampolgára van ukrán fogságban – közel félezernek pedig nyoma veszett. Mindez egyszerűen lebonyolítható lenne, ha Ukrajna – miként azt a minszki megállapodás előírja – AMNESZTIÁBAN RÉSZESÍTENÉ MINDAZOKAT, AKIKET A 2014 ÁPRILISA ÓTA TARTÓ BELHÁBORÚVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN TARTANAK FOGVA. És, természetesen előadná a titkos börtönökben fogva tartottakat is.

(14)  Például az ICAO (a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet) szakértői. Így azonban a repülőgép szerencsétlenséget kizárólag Oroszországgal szemben ellenérdekelt országok szakértői „vizsgálták”: Hollandia, Belgium, Nagy-Britannia, Ausztrália, Malajzia. Ezek az országok egy titkos nemzetközi megállapodást írtak alá, miszerint nem adnak ki tájékoztatókat a vizsgálatok menetéről. (Aztán mégis kiadtak, „vizsgálati részeredményeknek” nevezett koholmányokat és rágalmakat.) Az orosz fél meggyőző dokumentumait gondosan negligálták, az ügyről legtöbbet tudó Oroszország, és pláne a Donbassz, képviselőit nem vonták be a bizottság munkájába!

 (15)  A nyugati fél azt is elhallgatja – amit az orosz fél bizonyítani tud: azon a napon az ukrán légierő szokatlanul nagy mozgást végzett: A TÉRSÉGBEN HADGYAKORLAT FOLYT. A gyakorlaton részt vevő gépek közül – szemtanúk beszámolója szerint – kettő kivált a többi közül és az adott légtérben megjelenő maláj utasszállító nyomába eredtek. Az egyik gép ugyan visszafordult – a másik azonban előbb levegő-levegő rakétát lőtt ki a gép felé, majd, biztos, ami biztos, fedélzeti géppuskájával is megsorozta. Mindkét fegyver lövéseinek eredménye a gép törzsének kilyuggatása volt. A beáramló levegőtől a gépen belüli légnyomás lezuhant, az utasok már az előtt megfulladtak, hogy a zuhanó utasszállító földet ért volna – és csak ott robbant föl, tört darabokra. A VILÁGHÁLÓN MEGJELENT ANNAK A FIATAL (orosz nemzetiségű) UKRÁN PILÓTÁNAK A FÉNYKÉPE, AKI A GÉPET LELŐTTE (és aki tettéről eldicsekedett társainak).

 http://static.kepfeltolto.com/big/2016/12/02/4bd7f7694ef515f28b35a5a81951ac4d.jpg

 (16)  A hazugok, rágalmazók ezúttal is belekeveredtek saját hazugságaikba. Egyfelől kitették a világhálóra azt az állítólagos hangfelvételt, amelyen két donyecki – állítólag – egy ukrán gép lelövéséről beszélgetett egymással (később döbbenve rá, hogy egy utasszállítót lőttek le az ukrán harci repülőgépnek nézett (?) repülő alkalmatosság személyében. Erre kérdezi a norvég újságíró: ha nem jártak arra ukrán repülőgépek, akkor a donyecki népfelkelők minek lőtték volna le az utasszállítót – ráadásul 10,5 ezer méter magasságban?

 (17)  Térkép bizonyítja: azon a végzetes napon a repülőgép – szokásos repülési útvonalától 300 KM-RE, ÉSZAKRA REPÜLT. A térképen a gép repülési útvonala látható, a katasztrófa előtti utolsó két napon, majd a katasztrófa napján (pirossal) jelölve. Időközben kiderült: a dnyepropetrovszki repülésirányítási központ terelte északabbra, a harcok légterébe az utasszállítót (ráadásul 600 méterrel lejjebb való ereszkedéssel, hogy könnyebben elérhető célponttá váljon).

 http://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/02/f7be857bbc24ef7f25a86ae94f3b24be.jpg

 (18)  Erre volt egy gyengécske magyarázat. Azon a napon – nagyjából abban az időpontban – kellett arrafelé elrepülnie a latin-amerikai körútjáról visszaérkező Putyin elnök különgépének is. És mivel távolról nézve a maláj gépen is az orosz nemzeti színek (fehér, kék, piros) domináltak, így – állítólag – a gyilkosok tévedésből lőtték le a maláj gépet. E változat mellett nemigen szóltak ugyan érvek – ÁM HA IGAZ LENNE, ÚGY AZ ÁLLAMI TERRORIZMUS MEGNYILVÁNULÁSÁVAL ÁLLNÁNK SZEMBEN: lelőni egy nemszeretem ország nemszeretem államfőjét… Valószínűbb az eredeti változat: KÉSZÜLTEK AZ UTASSZÁLLÍTÓ LELÖVÉSÉRE, AMELYET EBBŐL A CÉLBÓL ELTÉRÍTETTEK EREDETI REPÜLÉSI ÚTVONALÁTÓL. És még egy: a gépet helyi idő szerint 16.20-kor lőtték le. Az első hírügynökségi jelentések 17.15-kor jelentek meg a légi szerencsétlenségről. POROSENKO ELNÖK AZONBAN – nagyjából már a gép lelövése utáni percekben – AZ ESET MIATT 17.00 ÓRÁRA VÁLSÁGTANÁCSKOZÁST HÍVOTT EGYBE. Kérdezzük: honnan tudta meg percek alatt, hogy mi történt Kijevtől cirka ezer kilométerre? (Hacsak, előre megbeszélt terv szerint, beosztottai azonnal nem jelentették neki a gép lelövését.)

 (19)  A hivatalos magyarázat szerint egy „Buk típusú légvédelmi rakéta lőtte le a gépet. Ez a változat is azonban ezer sebből vérzik. Kezdve azzal, hogy a repülőgép külsérelmi nyomai ellentmondanak ennek a variációnak. Folytatva azzal, hogy a népfelkelőknek nem volt (ma sincs) ilyen fegyverük. Az pedig eléggé életszerűtlen, hogy július 17-én az orosz hadsereg sietve a Donbassz területére szállította volna a nevezett légvédelmi rakétarendszert, majd a feladat elvégzése után vissza is szállította volna Oroszországba. (Miért éppen aznap lőttek le egy maláj utasszállítót, és miért nem egy másik napon?)  Az sem meggyőző érv, hogy azért is lőhették le a népfelkelők az utasszállítót, mert az az ő ellenőrzésük alatt álló területre zuhant. Nos, az adott mező szoros ukrán gyűrűbe volt fogva, TÍZ KILOMÉTERRE MÁR UKRÁN ÁLLÁSOK VOLTAK. Egy zuhanó repülőgépnek tíz kilométert megtenni „nem ügy” – attól a gépet még bőven az ukránok ellenőrizte területen lőhették le.

 (20)  Az állítólagos, meggyőző amerikai bizonyítékokból mindmáig nem láttunk semmit. Hiába követelte Oroszország is, sok alkalommal, hogy ha az Egyesült Államoknak vannak bizonyítékai, azokat hozza nyilvánosságra.

 (21)  Az Egyesült Államok 5 milliárd dollárján hatalomra került bábrezsim, értelemszerűen amerikai pórázon van. Tények sokasága mutatja: Kijev teljesen önállótlan, semmilyen érdemi döntés, lépés nem születik amerikai jóváhagyás nélkül. Zaharcsenko donyecki elnök a minap föltárta: a Minszkben tárgyaló ukrán küldöttség teljesen tanácstalanná vált, miután – számukra is kellemetlen meglepetésként – Trump győzött a választásokon. Mivel a Washingtonban honoló kavarodottság miatt senki sem instruálta az ukrán küldöttséget, azok, tanácstalanságukban, felrúgták a minszki tárgyalási fordulót, és hazautaztak.

 (22)  Akik látták ezt, azok többsége szerint SU-25-ös gépekről volt szó. Ez egy elavult géptípus, amelyik csak alapos átépítéssel vált képessé arra, hogy 10 ezer méterig föl tudjon emelkedni (ezért irányították lejjebb a donyecki repülésirányítók az eredeti 11,2 ezer méter repülési magasságból 600 méterrel lejjebb az utasszállítót, amely így elérhető vált a kifutó típusú harci repülőgép számára is).

 (23)  A maláj utasszállító lelövéséből sikerült olyan nemzetközi hisztériát felkorbácsolni, aminek hullámán – „a Krím annektálása után” – sikerült újabb ürügyet találni az oroszellenes szankciókhoz. Amerika, a szankciók kezdeményezője: 1. fokozhatta az Oroszország tönkretételét célzó nyomást; 2. törlesztett az orra elől „elorzott” szavasztopoli támaszpontért, ami kiváltotta Washington bősz haragját; 3. remek eszköznek bizonyultak a versenytárs, Európa meggyengítésére, tönkretételére is. Miközben Európa eurók tízmilliárdjait veszítette és veszíti a szankciókon, Amerika remekül üzletel az általa „megbüntetett” Oroszországgal: 20 százalékkal növelve vele kereskedelmi forgalmát.

 (24) Oleg Carjov már a puccs előtt is szinte az egyetlen olyan képviselője volt az ukrán parlamentnek, aki bátran szót emelt a készülő náci puccs ellen. Ő árta fel, egyebek mellett, hogy az amerikai nagykövetség afféle stábjává lett a puccsistáknak. Az amerikai diplomaták is konkrétan kivették részüket az eseményekből. A nagykövetség részére pedig az amerikai légierő szállító gépei hozták, zsákszámra az ellátmányt, amelyből a nagykövetség fizette a Majdan minden egyes résztvevőjét, gondoskodott ellátásukról is. A Majdan napjaiban is kiállt a Majdan ellen tüntető, Antimajdan nevű antifasiszta, hazafias csoport rendezvényein. A puccs győzelme után Carjovot többször is véresre verték, erőszakos támadásaikkal visszalépésre és menekülésre késztették a május 25-i elnökválasztás előtt. Carjov jelenleg a Donbasszban él. Elnöke lett a két népköztársaság tervezett egyesüléséből létrejövő Novorosszija parlamentjének (az elképzelés azóta hamvába holt).

 (25)  „Mészárlás” – a 2014. február 20-i véres provokációról van szó, amikor ismeretlen mesterlövészek a főutca és környéke házainak tetejéről lövöldöztek az utcán tartózkodó emberekre. A vérengzésnek mintegy 80-100 ember esett áldozatul, vegyesen: tüntetők, békés járókelők – de készenléti rendőrök is. Aznapra várták Kijevbe három uniós ország külügyminiszterét (francia, német és lengyel – illetve az orosz is), akik felügyelete mellett, ellenjegyzésükkel aláírták volna az államfő és az ellenzék közötti kompromisszumos megoldást. Ez azonban elkésett: a vérengzés miatt elszabadul vad, gyilkos indulatok miatt az államfő menekülésre fogta a dolgot. Ezt kihasználva fosztották meg hatalmától és vette át az ország irányítását a felkelők vezetőiből álló náci junta. A minszki megállapodások örve alatt az orosz diplomácia kétségbeesetten próbálja kibányászni a papírkosárból a közreműködésével kidolgozott dokumentumot– nem számolva azzal, hogy a fölött időközben eljárt az idő: a viszonyok gyökeresen megváltoztak.

 (26)  „Berkut” („király-, vagy szirtisas”) az ukrán készenléti rendőrség elnevezése. A készenléti rendőrök három hónapig állták, hősiesen, a fasiszta csőcselék ostromát – életük, testi épségük kockáztatásával, hitvány, jellemtelen államfőjüktől cserbenhagyva védték az alkotmányos rendet. A puccs győzelme után a győztesek első bosszúhadjárata rájuk zúdult: feloszlatták, porig alázták őket. A három hónapi kijevi vérengzésből egyedül a „Berkut” két tisztje ellen indult büntetőeljárás. A február 20-i vérengzéssel vádolják őket.

 (27)  A puccs győzelme után a junta egyik első intézkedése volt kivágatni azon fákat a Krescsatikon, amelyek törzsében a golyónyomok árulkodtak, hogy a lövések melyik irányból érkeztek. (És, bizony, a „békés tüntetők” ellenőrzése alatt álló épületek felől.)

 (28)  Óriási tévedés: nem tudni újságírói felületesség, vagy szándékos ködösítés eredménye ez az adat. TÍZEZERRE az EBESZ becsüli a harcok áldozatául esett CIVIL lakosok számát (valójában ennél sokkal több lehet – de hát egyszer majd megtudjuk erről is az igazságot). A DONBASSZ VEZETŐI NYILVÁNOSSÁGRA HOZTÁK: a 2014 áprilisa óta tartó belháborúnak eddig – mindkét részről – MINTEGY SZÁZEZER EMBER ESETT ÁLDOZATUL.

49 hozzászólás “Óriási dezinformáció Ukrajnáról – Egy norvég újságíró cikke” bejegyzéshez

  1. Csak még 2 adalék ahhoz, amit Ti ellenállásnak neveztek. Szerintem mindkettőről hallottatok, de a struccpolitikát választottátok.
    1. Az Orosz Föderáció területén legalább olyan durva, menekültellenes kirohanások és atrocitások történnek, mint mifelénk. Youtube tömve velük, kapásból: „Russian nationalists attack immigrants on St Petersburg metro – Truthloader”. Ti pedig ezektől várjátok, hogy majd megóvnak minket a Keleti Élettérbe taposástól — bármi rossztól. Mit is mondjak? A remény hal meg utoljára.
    2. NOvorossziában egy oldalon állnak a sztálinos néphülyítés művelői a mi nyilaskeresztes harcosainkkal: http://www.balrad.com/2014/09/08/tuzszuneti-esemenyek-donbasszban/#comment-19442 Ezek szerint magyar ember is életét áldozta a Putyinért — ahogy Nyugaton mondják. Ti hogyan mondjátok, kedves Phoenix? A barátod barátja, a micsodád? Cseppet sem feltűnő, hogy ez már a balrad.com meg a Hídfő.ru? Egyre inkább a mno.hu és a hivatalos, pártfüggetlen, állami ideológia is. Mindegy.

    A kutya ugat, a karaván halad. Amíg hatalomban voltatok: megetettétek velünk a Hruscsovék anti-sztalinizmusát, később Gorbacsovot és most lándzsát törtök Putyinért. Tiszta sor. Próbáltam vázolni Nektek pár trendet. Erre lenáciztok, meg értetlenkedtek, lefikázzátok az érveimet, hivatkozásaimat — és ezek után nekem sem maradt kedvem ezeket bővebben kifejteni.

    De mostmár tényleg nem rombolom tovább az illúzióitokat.

    1. Tisztázzuk.

      Én nem náciztalak le (nem szokásom, csak kifejtett nézeteket, tetteket nácizok le, már amennyiben szerintem az megfelel az általam többször kifejtett kritériumoknak, személyeket soha).

      Egyáltalán nem védtem a mai orosz állapotokat („Putyint”), csupán megállapítottam, hogy az többé-kevésbé szerves folytatása a több évszázados hagyományoknak, amik – szerintem – az általam felvázolt geopolitikai alapelvekben (1.)-3.)) foglalhatóak (külpolitikai szempontokból) össze, és amikről a NATO nem akarva tudomást venni egy új világháborút provokál.

      Feltéve (de nem megengedve), hogy ez megmaradna a hidegháború keretében, amit a NATO nyerne meg, a belső orosz viszonyok nem javulnának meg, csupán a jelenlegi nacionalista oligarchiát egy komprádor oligarchia váltaná fel, ami valószínüleg a jelenlegi állapotokhoz képest is rosszabb lenne az oroszországi népek számára.

      Ám mivel az ukrajnai (és grúziai) NATO provokáció aligha marad meg a hidegháború kereteiben, olyan – zürzavarában inkább az I. világháborúra hajazó – nemzetközi fegyveres konfliktus valószínűsíthető, amelynek egyik legfőbb pusztulásra ítélt hadszíntere a mi kis hazánk lenne. Már megbocsáss, de ez nekem nem tetszik. Nem azért, mert „az ellenségem ellensége a barátom”.

      Enyhén szólva nehezen érthető utalásaidra (amiket voltam bátor szóvá tenni) továbbra is várom a számomra is felfogható magyarázatot.

      Baráti üdvözlettel …

  2. Emil 2016-12-06 – 19:38

    Ne haragudj, de a XX. sz. történelmében is volt nagyhatalom, amelyik legalább olyan kíméletlen harcot vívott a „nyugati centrum-imperializmus” ellen, mint azt a „modern Orosz Föderáció” teszi. Valahogy így: http://investinrussia.com/choose-russia Ugye? Nézd csak meg a Hitler amerikai üzleti kapcsolatai c. videót a youtube-on! Különben ő egyenesen Churchill-nek ment neki. Az pedig a népirtás-koncentrációs tábor bizniszben sokkal inkább otthon volt, mint a Porosenkoék…

    1. Te se haragudj, de nem lehet érteni, amit írtál.

      Most nem arról beszélek, hogy az orosz külgazdasági kapcsolatokat nem kéne a III. Birodalommal, mint hadban álló ellenséggel titokban folytatott gazdasági ügyletekhez hasonlítani.

      Az nem világos, hogy mit akartál mondani azzal, hogy „… ő [ki, Hitler?] egyenesen Churchill-nek ment neki. Az [ki, Churcill?] pedig a népirtás- … stb. stb.”

    2. Nem érted r., de nem baj. Még egyszer. Ma és a 3o-as évek végén sem tartozott a nyugati centrumhoz Oroszország, Németország akkor is és ma is e centrum része volt. Itt most a félperiféria és a centrum ellentétéről van szó. A centrumon belüli ellentétek alighanem világháborúhoz vezetnek, de ma egy katonai tömbben vannak, nem véletlen. Az analógiás elemzés sehová sem vezet, egyébként. Ma világ elnyomó hatalmai között Oroszország másodrendű hatalom. Hogy kerül Porosenko és Churchill itt egy lapra. Bocs, de ez tényleg rossz elemzési mód.

      1. Számomra úgy tűnik, hogy Te nem értesz semmit, és én ennek egy cseppet sem örülök.

        Persze, lehet ünnepelni a „fasizmus elleni harcot”, az „ellenállást” (ahogy Te fogalmazol) Ukrajnában, de az semmivel sem kisebb képmutatás, mint a „terrorizmus elleni küzdelem”, amit Szíriában az orosz tisztikar (véletlenül?) a „demokratikus Nyugattal” vállvetve vív meg.

        Az a baj, hogy Te, és akik hozzád hasonlóan gondolkodnak — kérlek, ne vedd zokon —, de már 1986-ban is a kármentőbrigádot ünnepeltétek Csernobilban és már akkor sem voltatok hajlandók tudomást venni azokról a törekvésekről, amelyek a tragédiához vezettek.

          1. Én is paff lettem. De ez a „kompetitív” gondolkodásmód, amit „r” barátunk képvisel, vészesen hasonlít a mai szélsőjobb érvelési „logikájára”. Ott ez még „természetes” is (lényegből adódó), de nem felel meg a konkrét helyzet konkrét elemzése elvének. Nagyon igazad van.

          2. Természetesen viva la … de ezzel nem magyaráztál meg semmit 🙁

          3. Kedves r, nem önmagában az a baj, mint Emil es pheonix bizonygatják, hogy rossz az elemzési módszered. Inkább csak egy rossz sémában mozogsz. El vagy szakadva a valóságtól, ami a politikában rossz tanácsadó. A te éteri tisztaságod nevében vezették be a kapitalizmust. A szándékod persze nem ez volt.

        1. Dehogyis nem vettek tudomást a tragédia okairól. A megfelelő konzekvenciákat is levonták, mind gazdasági, mind műszaki téren. A tragédiát az akkori -egyébként megfelelően működő – biztonsági rendszer ideiglenes blokkolása idézte elő. Felelőtlenül kísérleteztek, ami tragédiához vezetett.
          1995-ben néhány hónapot dolgoztam egy vegyi üzemben, ahol egy főtechnológus üzem alatt – önkényesen megpiszkálta a vezérlési rendszert, ami miatt majdnem hasonló tragédia következett be – szerencsére időben sikerült a hidrogén diffúziós reaktort leállítani – ennek ellenére órákig több vízsugárral hűtötték a reaktor testet, mire elmúlt a robbanásveszély.
          A következmény hatalmas anyagi kár, hullottak a fejek, teljes vezetőcsere, majd még fokozottabb automatizálást valósítottak meg.
          Ez a történet a szovjet(orosz) atomenergetikában is végbement. Csak nem csináltak belőle propagandát…

    3. Hitler csak akkor „ment neki” Churchill-nek, amikor a chamberlain-i tesze-fosza, szovjetellenes politika miatt Sztálin a Szovjetunió érdekében kénytelen volt megnemtámadási szerződést kötni Németországgal. Ekkor mert nekimenni Nagy Britanniának Hitler.
      A hasonlat nem hasonlat…

  3. A maláj Boening lelövése jellemző példa az imperialista propaganda szarkeverésére. Ha valamit nem követtünk el, azt a legnehezebb bizonyítani kritikus esetekben. Aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, miről beszélek.
    A gép lelövése mesterien sikerült Ukrajnának. A dolog eléggé profán. A gép roncsain orosz(szovjet) gyártmányú fegyverek nyomait lehetett látni. 12,7 mm-es géppuskák és 30 mm-es gépágyúk lövedékeinek becsapódási nyomait. A sokat emlegetett Buk-M1 rakéta biztosan nem találta el, mert akkor egészen más sérülések lettek volna (ezt egy szituáció-kísérletben be is mutatták)

    Tehát, mivel Ukrajna is orosz (szovjet) eredetű, vagy után gyártott fegyvereket használ, a fegyverek típusa miatt saját maga is lehet a hunyó. Ennyi erővel a világ számos katonai erejére is rá lehetne fogni a merényletet.
    Az oroszok bemutattak minden olyan rendelkezésükre álló bizonyítékot (űr- és radarfelvételek) – amelyeket a katonai titoktartás keretei még megengedtek. Az ukránok hol közvetlenül Oroszországot, hol a „szakadárokat” vádolták a gép lelövésével – amely sok tekintetben hol így, hol úgy változott.

    Egy biztos. Sem az ukránok, sem az USA mindeddig – a verbális „bizonyításon” túl – semmiféle konkrétumot nem tett közzé. Leginkább az USA sokat emlegetett „bizonyítékai” mindeddig nem kerültek nyilvánosságra – kézenfekvő, hogy ilyen bizonyíték nincs, vagy ha van, az éppen az általa létrehozott és pátyolgatott ukrán rezsim bűnösségét bizonyítaná.
    Aki szolgált rakétacsapatoknál (én nem, de öcsém igen) – az tudja, hogy egy ilyen rakéta üteg kilövő állását üzembe helyezni nem egyszerű dolog, komoly, összehangolt művelet és tűzvezető lokátor működtetését teszi lehetővé. A rakéta csak harckészültségbe helyezett kilövőállomásról (usztanovka) indítható rövid időn belül. A Boening irány- és magasság változtatása pedig a rádiókommunikáció szerint kizárólag a repülésirányító pontok utasítására következhet be. Továbbá, háborús övezetek felett miért erőltették a polgári légiforgalmat? A katasztrófa után érdekes módon „sterillé” vált a légtér.
    A gép megsemmisülése többek összehangolt felelőssége.

    Az orosz légvédelem a dél-koreai gép csendes-óceáni partok közelében történt lelövése, valamint a Mathias Rust-féle fiaskó után meglehetősen óvatos. Rádiólokációs rendszerei, valamint a légvédelmi eszközállománya az elmúlt 25 évben csúcstechnológiára váltott, nem kockáztathatja meg egy ilyen, ártatlan emberek életét követelő, a konfliktusban teljesen semleges ország repülőgépének lelövését – s a vele járó politikai presztizsveszteséget.
    Ukrajna jelenlegi vezetése játszik a tűzzel.
    Tényleg piszkálgatja a medve bajuszát.

  4. Igen, a Bal-Rad-on sajnos fellelhetők antiszemita megnyilvánulások is, jobbára a kurucinfó stílusában.
    Gondolom, a magyar szélsőjobb Putyin-imádata nem teljesen kétirányú folyamat – azért Putyin nem fog annak a hódolatáért epekedni.

    1. Epekedésről nem tudok. Ismereteim szerint „korrekt” üzleti kapcsolat van köztük (persze nem feltétlenül az, amit Orbánék és ellenzékük szinte egybehangzóan terjeszt – ha a „hidfo.ru” link bizonyíték, akkor én is fizetett orosz ügynök vagyok, mert nekem is van oldalam nyilvános orosz szerveren; persze egy igazi orosz ügynök nem lesz bolond ru kiterjesztésű portálcímet használni). Az viszont ismert tény, hogy Vona Gábor és más Jobbik vezetők rendszeres meghívottként vannak jelen az orosz követség fogadásain. És oda akárkit nem szoktak meghívni.

      1. Remélem, ez nem fogja az orosz nagykövetség tekintélyét csökkenteni. Maradjunk a taktika fogalmánál.
        Nekem is van orosz e-mail címem, nem is egy, rendszeresen kapok onnan különféle híreket. Ezen túlmenően két orosz rádióklub is felvett a tagjai sorába, így méltán nevezhetnek engem is „orosz ügynöknek”
        Tudja a fene, én még akár büszke is lehetnék rá…

    2. Szerintem az antiszemita, rasszista lapok, bármilyen színen jelentkezzenek, semmi értelemben nem hitelesek. Potenciális nácik. Tudatos es fizetett manipulátorok. Ilyenekkel szóba állni sem szabad.

  5. Számomra ez a dolog már akkor eldőlt, amikor szembesültem avval, hogy az ukrán fasiszták a nácikkal vállvetve irtották zsidó embereket. Nem csupán a megszállt Ukrajnában, hiszen számos lengyelországi meg német törzsterületen levő koncentrációs tábor személyzetében is megtalálhatók voltak.

  6. Röviden: Hídfő.ru . kb.

    Bő lére eresztve:
    Illúzióromboló leszek: az úgy igaz, hogy a NATO szemét banda, viszont Putyin körei még őket is mélyen alulmúlják — és a Nyugatnak abban feltétlenül igaza van, hogy a Krímben ruszki hódítás, annekció zajlik. Az ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom, különben pedig a rubelek rég a szélsőjobbhoz gurulnak. Jó Oldalt keresni itt hiábavaló, mert ez egy (mindkét részről) igazságtalan, imperialista rablóháború. „Lenin ebben a helyzetben” azt mondaná, hogy fordítsátok meg a fegyvereket, de a Lenin-szobrok elszállítása évtizede napirenden van Oroszországban. A bolsevikok pedig kipusztultak.

    Oroszország élén évtizedek óta azok (porontyai) állnak, akik szétszabotálták az SZU-t és saját belátásukból nem is fognak onnan távozni. Nem tudom, feltűnt-e a kedves szerzőnek, fordítónak? Jó-jó, a tisztánlátást megnehezíti a sztálinos illúziókeltés, a népköztársaságosdi (de kétfejű sasos címerrel), a nagyon durva néphülyítés. Pedig a mutatvány ismerős: hisz Horn Gyula pufajkájából is csak egy Bokros Lajos ugrott elő.

    Perszehogy jó lenne, ha valaki önzetlenül megóvná az ukránokat a véres anarchiától! — Nyilván nem erről van szó.

    Döbbenetes a putyinizmus térnyerése! Az értelmiségünk már teljesen odavan érte. Kissé meglepő a Brezsnyev húgyfoltos slicce után — de végülis érthető — az mégiscsak egy hülye komonista vót, de a Putyin! Az aztán! Az valami egészen más — és valóban az… Már a magyar zsernyákok is oroszos tökfedőt viselnek. Meglesz annak is a következménye —, mint mindennek, ezen a Világon.

    Itt tartunk hát, két emberöltővel az SZKP XX. kongresszusa után: a kommunista szimpatizánsok is a jól szituált Zaharcsenkoért és a tőke újraosztásáért küzdő, diplomás társaiért lelkesednek, míg a Sendero Luminoso, vagy a Naxalite rongyos és analfabéta „terroristáit” elítélik.

    1. Oroszországban sehol sem távolítottak el Lenin szobrokat. Menjen rá a szerző a GoogleEarth-ra, ereszkedjen le a Lenin utakra, terekre – mindenütt megtalálhatja a Lenin szobrokat. Az utcanevek is mind-mind megmaradtak.
      A burzsoá propaganda a hülyék ópiuma.

      1. Röviden: http://ukrajnarol.blog.hu/

        Bővebben:

        Az ukrán helyzet és az orosz geopolitika

        Az ukrajnai helyzet bizonyos fokig az első világháborúra emlékezet, amennyiben semmiképpen nem a jó és a rossz jól elválasztható konfliktusáról van szó, hanem különböző imperialista érdekcsoportok összecsapásáról, aminek természetesen vannak helyi áldozatai is (amilyen az első világháborúban Szerbia volt), de a történet messze nem róluk szól.

        Putyin Jelcin önállósult kreatúrája, aki sokban szembeszállt mentorával, de bizonyos alapelvekben nincs lényeges változás – esetenként Putyin markánsabban képviseli a jelcini vonalat, mint maga Jelcin tette azt. Mindenek előtt ilyen az immár közel félévezredes orosz geopolitikai alapelvek fenntartása és védelme:

        1) Oroszországnak földrajzilag jól meghatározott érdekszférája van, amit minden eszközzel igyekszik fenntartani (az érdekszféra soha nem jelentette az abba tartozó területek feltétlenül Oroszországhoz csatolását adminisztratív értelemben is!);

        2) Oroszország világhatalom, és mint ilyennek joga van minden fontos nemzetközi kérdésbe érdemileg beleszólni, nem tűri, hogy a megkérdezése nélkül, a háta mögött döntsenek;

        3) Amennyiben az előző két elv megsértése miatt Oroszország átlépi az 1)-ben említett érdekszférája határát, a probléma többé-kevésbé sikeres (legalább Oroszország „arcát” megvédő) megoldása után mindig visszatér az 1)-ben megjelölt érdekszférája keretei közé

        (a 3) elv egyrészt azt jelenti, hogy nem igazak az orosz terjeszkedésről szóló újra meg újra elhangzó vádak, másrészt azonban ez nem valamiféle pozitív orosz lelki alkat következménye, hanem a túlságosan központosított hatalom és az érdekszféra önmagában is hatalmas kiterjedése között feszülő konfliktus következménye. Az USA lényegesen kisebb „anyaországi” területe, és lényegében jól bejáratott federalista, decentralizált államszerkezete révén folytathat valóban terjeszkedő politikát – ellentétben Oroszországgal az USA még soha sehonnan önként nem távozott, ahova betette a lábát)

        Annak idején Jelcin volt a kezdeményezője a Szovjetunió felbomlását eredményező Minszk-melletti egyezménynek, és a rendkívül laza, sokban pusztán formális Független Államok Közössége létrehozásának. Ebben személyes hatalmi ambíciói (Gorbacsov eltávolításának szándéka) mellett bizonyos reálpolitikai megfontolások is szerepet játszottak. Mivel Gorbacsov nem teljesítette a szovjet tagköztársaságok jogos követeléseit (a saját anyanyelv elsőbbsége az orosz nyelvvel szemben, a besorozott kiskatonák helyben való kiképzése saját anyanyelvű vezénylés mellett stb.) semmi garancia nem volt a megújult Unió tervét nagy többséggel elfogadó népszavazás eredményének megvalósulására – a balti köztársaságokban például a népszavazás teljesen sikertelen volt.

        Jelcin, immár az önállósult Oroszország fejeként reálpolitikusként viselkedett, amikor nem próbálta menteni a menthetetlent és kiengedte az orosz érdekszférából a balti államokat. Annál kevésbé viselekedtek így a másik oldalon, amikor példátlan gyorsasággal felvették ezeket az államokat a NATO-ba. Ez egyike volt azoknak a megszámlálhatatlan gesztusoknak, amivel a „győztes” Nyugat meg akarta alázni az Orosz Birodalmat.

        Putyin ezt a jelcini politikát markánsabban, de lényegében változatlanul folytatta. Egészen mostanáig semmi jele nem volt, hogy Oroszország a legkisebb mértékben is kétségbe vonná a FÁK tagállamainak szuverenitását. Ez alól egyetlen kivétel volt, Grúzia. Ám ott is érvényesült a 3) geopolitikai alapelv: miután Oroszország 1992-ben katonailag biztosította a Grúzia részeit képező autonóm területek (Oszétia, Abházia) de facto önállósulását, Grúzia fennmaradó részeinek szuverenitását nem bántotta. A 2003-ban a nyugat (elsősorban a Soros-alapítványt szokás emlegetni) által szervezett „rózsás forradalom” eredményeként hatalomra jutott Miheil Szaakasvili rezsimje ismét az 1) alapelvet feszegető módon közelített a NATO-hoz, akkor erre végül az előre látható orosz válasz a 2008-as katonai akció volt, aminek eredménye Miheil Szaakasvili leváltása, és a NATO-hoz közelítő politika visszavonulása volt. Ezután a 3) alapelvvel összhangban az orosz csapatok visszavonultak korábbi állásaikba, és Moszkva részéről fel sem merült a grúz szuverenitás további csorbítása.

        Igyekezve a legszorosabb kapcsolatokat kialakítani az új érdekszféra legfontosabb Oroszországtól államilag független részeivel soha nem vonta kétségbe Belarussz, Kazahsztán és Ukrajna valamint a többi FÁK tagállam teljes állami függetlenségét. Nyilván nem nélkülözve nyomásgyakorlási eszközöket végül is kölcsönösen előnyös szerződés született Oroszország és Ukrajna között az orosz fekete-tengeri hadiflotta hagyományos bázisának Szevasztopolnak az orosz hosszú lejáratú bérletéről.

        Ukrajna egymást váltó kormányai – a többi kelet-közép európai rendszerváltó ország többségéhez hasonlóan – mély gazdasági válságba döntötték az országot. 2004 és 2010 között meglehetősen egzaltált körülmények között, de a törvényesség látszatát betartva váltogatták egymást az „oroszbarát” és a „nyugatbarát” kormányok, de egyik sem tudta rendbe tenni az ország megroppant gazdaságát. 2013-ban azonban lényegében puccsal buktatták meg az „oroszbarát” Janukovics elnököt. Mivel Janukovics uralmának semmiféle a korábbi időszakokhoz képest kirívó eseménye nem volt (Tyimosenko volt miniszterelnök asszony bebörtönzését kivéve, ami azonban nem lehetett kiváltó ok), azért az egyetlen számba jöhető ok az volt, hogy Janukovics nem írta alá az Európai Unióval a társulási szerződést. Ehhez a szerződéshez Ukrajna lakosságának egy jelentős része semmivel alá nem támasztható illúziókat támasztott, holott a legvalószínűbbnek Ukrajnának a NATO-ba terelése tűnik (amire jó elrettentő példa Törökország, amely 1949 óta alapító tagja a NATO-nak, 1963-ban társulási szerződést írt alá az EU elődszervezetével és azóta is hitegetik a rendes tagsággal, aminek a valószínűsége a közeli jövőben a nullával egyenlő).

        Igen valószínű, hogy Janukovics orosz nyomásra nem írta alá a társulási szerződést. Ugyanis ez lett volna az a pont, ahol Ukrajna átlépte volna az orosz geopolitika 1) pontjában megszabott határt. Sem Putyin, sem Oroszország Putyinnál demokratikusabb, vagy diktatórikusabb irányítója nem tűrheti el, hogy Ukrajna nyíltan a NATO felé orientálódjon.

        A majdani „forradalom” végképpen megijesztette Moszkvát. Immár a fekete tengeri hadiflotta, Szevasztopol került veszélybe. Kijev brutális lépése, amivel visszavonta az ukrán és az orosz nyelv egyenrangúságáról szóló törvényt, felingerelte Kelet-Ukrajna orosz ajkú többségét. Putyin (Moszkva) bolond lett volna, ha nem használja ki a helyzetet. Információk hiányában nem tudom megítélni, hogy a kelet-ukrajnai „orosz szeparatizmust” Oroszország szervezte-e, vagy csak megragadta az ebben rejlő, számára kedvező lehetőséget. Igen, itt valóban polgárháborús, sőt világháborús veszélyt idéztek fel. Azonban ebben a NATO, az EU legalább annyira sáros, mint Oroszország. Elég lett volna egy felelős nyilatkozat arról, hogy a NATO semmilyen körülmények között nem kínál fel tagságot Ukrajnának, hogy Ukrajna tiszteletben tartja nemzeti kisebbségei már elért jogait, azokat inkább bővíteni, mintsem szűkíteni fogja, és Oroszországnak nem maradt volna semmilyen erkölcsi alapja Ukrajna belügyeibe beleszólni, vagy pláne megsérteni Ukrajna területi egységét.

        Még valami.

        Megkérdezném, joga van-e egy szuverén ország valamely területét az ott többségben levő nemzetiségi kisebbségnek – külföldi hatalom támogatásával – elszakítani? A félreértések elkerülése végett: nem a Krímről, Kelet-Ukrajnáról kérdezek, hanem Koszovóról (a különbség: Oroszország – legalább is eddig – nem bombázta Ukrajnát, a NATO viszont bombázta Szerbiát)

        Megkérdezném, hogy ha egy nagyhatalom veszélyben érzi szerződéses jogait egy stratégiailag kiemelkedően fontos objektum esetében, joga van-e érdekeit megvédeni? A félreértések elkerülése végett: nem Szevasztopolról kérdezek, hanem a Panama Csatorna Övezetről (a különbség: Oroszország nem rohanta le Ukrajnát, nem pusztított el több tízezernyi ukránt és nem rabolta el Ukrajna egyébként igencsak kétes legitimitású elnökét, az USA tengerészgyalogosai viszont partra szálltak Panamában, megöltek több tízezer panamait és elrabolták Panama törvényes elnökét).

          1. Elemzésem központi eszméje a „konkrét helyzet konkrét elemzése”, valamint
            az „ellenségem ellensége a barátom, az ellenségem barátja az ellenségem” velejéig hazug és hamis szillogizmusok elvetése. Más fórumokon – például a Bal-Radon, ahol a mostani kijevi rezsimet nemes egyszerűséggel lezsidózták – kiemeltem a kijevi rezsim banderista-náci kötődéseit, itt erre nem volt szükségem. Mellesleg a Jobbik és Putyin Oroszországa bensőséges viszonyáról első kézből, és nem az Orbán-kormánytól vannak információim. Tehát, bár valóban minden hasonlat sántít, azt fenntartom, hogy az ukrán problémában nem Ukrajna a rossz fiú és Putyin Oroszországa a jófiú, hanem a NATO, az USA keveri alávaló módon a sz*-t. Az igaz, hogy ezt az általam elemzett orosz geopolitika ellenében, a nyíltan náci elemeket is tartalmazó kijevi rezsimet támogatva (pontosabban szólva: létrehozva) teszi.

        1. Lényegében egyetértek Veled, de a két kérdésed csak ideig-óráig hozott zavarba.

          Én általában minősítettem a Putyin bandáját és nem a külpolitikájukra korlátozva. Ide értettem az orosz nép nyomorba taszítását, a börtönviszonyokat, az emberi jogok semmibevételét, ami azért más kategória, mint ami az USA-ban megy.

          1. A délszláv háborúban nemcsak a NATO bombázói pusztítottak, hanem az orosz atamánok is. Abban a térségben egy orosz légi attak mégiscsak furcsa lett volna nem sokkal azután, hogy ők is elkötelezték magukat a „színtiszta demokrácia” mellett.

          2. Panamával kapcs. általában 205 katonát említenek, a civileket illetően már (ahogy az lenni szokott) megoszlanak a vélemények: az ENSZ és az orosz wiki 500 áldozatot említ, emberjogi szervezetek szerint akár 3ezren is ottveszhettek. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehettek volna ennél is sokkal többen, de nézd csak meg Csikós úr írását 100 ezer áldozatot említ és azért ebből kivették a részüket Putyin „önkéntesei” is! Azt pedig, hogy mihez van „joga” egy nagyhatalomnak, elsősorban az dönti el, hogy mennyire nagyhatalom: milyen pozíciókat bír az ENSZ-ben, a médiaháborúban és a t. A panamai invázió még a Gorbi alatt történt. Oroszország 7 évtized kihagyás (a KOMINTERN-t és a KGST-t nem tekintem imperializmusnak) után, mostanság kezd visszarázódni abba a szerepbe, amit még Európa Zsandáraként megszokhattunk tőle — erről Petőfi tudna többet mesélni — és itt jön a képbe a hekusok tökfedője … meg a honosított burzsoázia, meg az itt tanuló orosz egyetemisták, meg a széljobb. Aztán nézd csak meg Verescsagin festményeit a Gugli képkeresőjében, meg a cárok viselt háborúit! https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_wars_involving_Russia#Russian_Empire_.281721.E2.80.931917.29

          Elég impozáns lista. Szóval ezen a békés medve képen, aki csak akkor morog, ha háborgatják — bár mérföldekkel közelebb áll a valósághoz, mint ami a balradon megy — de még így is akad 1-2 pontosítani való. szvsz

          1. A panamai adatokat illetően biztosan a Tieid járnak közelebb az igazsághoz. Tulajdonképpen nem tudom, hogy miért írtam „több tízezret” „több ezer”, esetleg „több száz” helyett.

            Azonban ez a lényegen nem változtat. Én nem általában az ukrán eseményeket hasonlítottam Koszovohoz és a Csatorna Övezethez, hanem a Krimet és azon belül a szevasztopoli támaszpontot, és nem Putyint védtem, hanem a NATO-körök kettős mércéjét kifogásoltam.

            Az Európa Zsandárja szerepkör lényegében beleillik az általam kifejtettekbe. Ezt a szerepet az Orosz Birodalom általában vagy az1) vagy a 2) geopolitikai pillér vagy mindkettő miatt játszotta el. Amiről például „Petőfi tudna többet mesélni”:

            A Varsói Nagyhercegség – tekintettel a több évszázados lengyel-orosz szembenállásra, ahol a lengyel volt a támadó-hódító fél – az orosz érdekszféra egyik legérzékenyebb pontja volt. 1848-49-ben az Ausztria ellen vívott magyar szabadságharcban kimagasló szerepet játszottak a Varsói Nagyhercegségből menekült lengyel forradalmárok (Bem, Dembinsky és mások). Az orosz cár (joggal) félt a magyar forradalom átterjedésétől a Varsói Nagyhercegségre. Ezért amikor a frissen trónra került ifjú Ferenc József segítségért fordult hozzá, igen csak készséges volt és azonnal expedíciós hadsereget küldött Magyarországra – jellemző módon egy hozzá lojális lengyel nagyherceg, Paszkievics vezetésével. Az orosz hadsereg legyőzte a magyar erőket, majd – néhány tucat tábori zászlót zsákmányolva – elhagyta az országot – pontosan a 3) alappillérnek megfelelően.

            Igen impozáns az idelinkelt felsorolás Oroszország háborúiról. Állitásaim természetesen a második táblázattól érvényesek. Először is húzd ki közülük azokat a háborúkat, amikben Oroszország a megtámadott fél – alig a fele fog megmaradni. Utána légy szíves emeld ki közülük azokat, amelyek nem az általam felsorolt geopolitikai alappillérek szellemében folytak le. Kiváncsian várom az eredményt, mert szerintem egyet sem fogsz találni.

            Fogalmam sincs róla, hogy Verescsagin melyik képeire gondoltál. Indiai képei egy művészi tanulmányút eredményei, és nem háborús képek. Az általam ismert háborús képei az orosz-török háborúban készültek, ennél a háborúnál kevés illik pontosabban bele az általam adott sémába. Az orosz érdekszféra természetes része a Fekete Tenger, és az Orosz Birodalom emiatt háborúzott az Oszmán Birodalommal. Végső célja (amit egyébként nem ért el) Isztambul (Bizánc) és vele a Boszporusz megszerzése volt. Fel sem merült például, hogy Kis-Ázsiáért vagy Észak Afrikáért háborúzzon. De például felszabadítva Bulgáriát az oszmán elnyomás alól, meg se próbálta azt bekebelezni a Birodalomba, és ha nem is éppen vidáman, de különösebb cirkusz nélkül tudomásul vette, hogy a bolgár cári trónra egy német herceget ültettek.

            Mivel a koszovói háború formálisan az ENSZ égisze alatt folyt, ezért – lásd a 2) alappillért – teljesen természetes volt ott az orosz jelenlét. Ugyanakkor én konkrétan egy orosz cselekményről tudok: a Pristcsinába bevonuló NATO csapatok megdöbbenve találkoztak a repülőteret elfoglaló orosz deszanttal. Akik utána, ahogy megérkeztek, úgy el is tűntek a repülőtérről. A 2) alappillér ilyen látványos demonstrálására én ezen kívűl csak egy példát tudok. Van Szurikovnak (és nem Verescsaginnak) egy híres képe a pityeri Orosz Múzeumban – „Szuvorov marsall csapataival átkel az Alpokon”

            https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/eb/Vasily_Surikov_-_Suvorov_Crossing_the_Alps_in_1799_-_Google_Art_Project.jpg

            Ez a napoleoni háborúk elején történt, és én hosszú ideig nem tudtam rájönni, hogy mi a fenének kelt át az Alpokon Szuvorov – semmiféle hadászati értelmét nem láttam a dolognak. Igazán csak a pristcsinai repülőtéren történtek után értettem meg a dolgot. Szuvorov feladata mindössze annyi volt, hogy megjelenjen az európai hadszíntéren és odakurjantson: „Hahó! Itt vagyunk! Csak nem képzelik, hogy nélkülünk bármit is csinálhatnak?!”

          2. r – ismétlem – ott rontja el az elemzését, pedig Phoenix segít vagy segítene neki, hogy nem látja a világrendszer hierarchikus jellegét a maga mélységében. Az orosz szubimperializmus és a centrum-imperializmus viszonyát pedig nem érti. Hajlandó még az emberi jogokra is hivatkozni az USA-val kapcsolatban Oroszországgal szemben, noha az USA és GB folytatólagosan követnek el népirtásokat a Föld különböző részein. Itt nem tudom öt követni, s fel is adom. Nem csodálkozom ezek után, hogy neki Oroszország és Ukrajna azonos…Pedig Pheonix szépen mindent elmagyarázott neki…

        2. Phoenix 2016-12-06 – 16:24
          Nem vagy Te egy kicsit elnéző, ha oroszokról van szó? Amit a cári Oroszország művelt a török népekkel szemben — aztán Mandzsúriában a vasútépítési koncesszió körül, uott részt vettek a boxerlázadás leverésében — alig különbözik ez a többi nagyhatalom viselkedésétől — ha különbözik egyáltalán. Végül a japsik állították meg őket a Csuzima-szorosban — ami már a Világ másik végén van — és Szíria sem épp a szomszédjuk.

          Persze, lehet vitatkozni azon, hogy ki volt az, aki visszalőtt, de attól tartok, hogy ilyen alapon minden katonai agressziót meg lehet indokolni. Ilyesmire azért oda szoktak figyelni. Gondolj csak arra, hogy mivé lett a SZU elleni hadjáratunk a közelmúltban! Egy hőseposszá a Bolsevista Rém elleni küzdelemben. Nemdebár? Mit tudsz ellene tenni? Semmit! A nevelés, a propaganda hatalma, az transzcendens és döbbenetes! Ez már nem az az alázatos, gyorstalpalós értelmiség, amihez mi hozzászoktunk…

          Egyre inkább rögeszmémmé válik, hogy az a nagyszerű idea, amibe a Dolfi még belepusztult — a keleti térség átalakítása — sohasem került le a napirendről. Mindig is sokan lelkesedtek érte — szerte a Földön — és a legmagasztosabb körökben. Hol tagadják ezt, hol meg nem. A reformkommunista értelmiségtől (és porontyaitól) pedig minden kitelik…

          Tkp. én azért mentem bele ebbe a vitába, mert arra szerettem volna felhívni a figyelmet: a szocialista forradalomnak vége, és amiben mi felnőttünk —, hogy az USA a reakció bástyája — már nem feltétlenül igaz. Másképp szólva nem biztos, hogy az USA, a Nyugat az — és ehhez még megjavulniuk sem kell…

          Sajnos.

          1. Sehol nem írtam, hogy az orosz imperializmus jobb, mint a többi. Én csupán arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az Orosz Birodalom sajátosságai egy sajátos – nem túl nehezen felismerhető – geopolitikai szisztémában jelennek meg. Erre a szisztémára jellemző az érdekszféra szinte eszement védelme, a minden nemzetközi problémában való döntő részvétel megszállott követelése, de NEM JELLEMZŐ RÁ AZ ÉRDEKSZFÉRÁN KÍVÜLI TERJESZKEDŐ POLITIKA. Mindezzel egyáltalán nem érintettem a Birodalom belső viszonyait, azokat nem minősítettem.

            Az orosz „érdekszféra” fogalma egyébként igen közeli rokonságban van az USA „nemzetbiztonság” fogalmával – mindkettő nevében követtek el hatalmas disznóságokat. És mind a kettő védelmekor gyakran semmibe szokták venni a szembenálló fél hasonló érdekeltségét.

            Mindamellett itt most az ukrán helyzetről van szó, és ott egyértelműen a NATO körei veszik – provokatív módon – semmibe az orosz geopolitikai érdekeket.

          2. Egyébként nem véletlenül kezdtem az idézet blogomat azzal, hogy a helyzet engem az első világháború előtti helyzetre emlékeztet – az Ukrajnában kétségtelenül jelen levő nácizmus ellenére.

          3. Nem tudom, mennyiben helyes összetéveszteni a cári orosz birodalom történéseit a mai, Putyin által vezetett Oroszország helyzetével. A mai hivatalos orosz politika a Szovjetunió sok büszkeségre számot tartó hagyományát ápolja, kiemelve a Nagy Honvédő Háború egészét, a szovjet tudomány és kultúra egészét.
            Már 1993-ban, amikor a Széles Gábor által eladott Ikarus gyártóberendezések helyszíni telepítésének irányításában dolgoztam négy hónapot Likino-Duljovo-i autóbusz gyárban.(LIAZ)
            Másfelől 2014-ben Voronyezsben, majd tavaly ilyen tájban Krasznodar-ban.
            Mit ne mondjak. Ha tehetném, már ott élném le a hátralévő időmet.
            Kapitalizmus ide, kapitalizmus oda…

          4. re: Tovaris 2016-12-07 – 05:23

            Én nem összetévesztem „a cári orosz birodalom történéseit a mai, Putyin által vezetett Oroszország helyzetével”, hanem a nyilvánvaló történelmi folytonosságra emlékeztetek. E folytonosságot megszakították az 1917-es év forradalmai és ellenforradalmai, valamint a polgárháború évei, de ez a megszakítás nem szakítás volt a múlttal, hanem egy kaotikus megszakadás a történelemben, ami hosszú távon nem volt fenntartható. A szakítás a múlttal 1921-ben a NEP bevezetésével, a valódi szovjet hatalom békés környezetben való gyakorlásával vált megvalósítható alternatívává, amit Sztálin 1928-as „Brumaire 18-ája” brutálisan semmisített meg. A sztálinizmust (ezúttal Sztálin rendszerét értve alatta) Trockij teljes joggal nevezte „bonapartista ellenforradalomnak”, Sztálin formailag is, és tartalmilag is visszaállította a cárizmus sok, alapvető jellegzetességét. (Valahol azt is leírtam, hogy a sztálini Komintern és utódszervezetei viszont kísértetiesen átvették a Katolikus Anyaszentegyház eszmei és szervezeti felépítését)

            Írod: „A mai hivatalos orosz politika a Szovjetunió sok büszkeségre számot tartó hagyományát ápolja, kiemelve a Nagy Honvédő Háború egészét, a szovjet tudomány és kultúra egészét.”

            Igazad van! Ugyanúgy, ahogy Sztálin a cári Orosz Birodalom sok büszkeségre számot tartó hagyományát ápolta, kiemelve Alekszander Nyevszkij, IV. (vagy III.? – mostanában igen érdekes dolgokat olvastam erről) „Rettenetes” Iván, Nagy Péter honvédő háborúit, a Napóleon elleni harcokat, az orosz tudomány és kultúra egészét. Talán Puskin, Gogol, Tolsztoj, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij és a többiek a szovjet kultúra szülöttei voltak? Mit kerestek a reakciós, elmaradott cári udvarban Foucault, Euler, Zichy Mihály, Liszt Ferenc és mások?

            Persze Magyarországon (Lengyelországban és mindenütt Közép-Kelet Európában) sincs ez másként. Vajon miért olyan sok a kísértetiesen hasonló vonás Horthy, Rákosi és Orbán politikai portréjában? Talán mert mindegyikük (oly sokan másokkal együtt) valahonnan Noszty Feri dzsentri díszmagyarjából bújtak elő.

            Ne feledd! Historia est Magistra viva.

    2. Ha minden minden mindennel azonos, akkor minek elemezni? Minden egyforma szar, a szar is le van szarva. Hagyjuk ezt…sehova se vezet. Az ukrán rezsim náci, tehát rosszabb, mint a Putyin, amitől a Putyin rezsimje nem jó, oligarchikus kap., mint Orbánéké, de nem náci alapon.

      1. r-nek
        A fő ellenség ma (is) a nyugati centrum-imperializmus, amely Oroszország legyengítésében, felosztásában érdekelt. Ukrajna „elrablása” is erről szól. Ha te is „bandázol” meg – potenciálisan – gyűlöletet keltesz Putyin kapcsán Oroszország ellen, akkor az imperializmus nyelvén beszélsz, a ruszofóbiát erősíted. Úgy kell bírálni az orosz oligarchikus kapitalizmust, hogy saját nyelvünkön, azaz a marxizmus nyelvén beszéljünk. A magam részéről vadul gyűlölöm az orosz oligarchikus kapitalizmust, de azt nem Putyin csinálta, hanem „Gorbácsov és Jelcin bandája”. És ma az orosz nép nem kész a forradalomra…A történelem bonyolult, Putyin rezsimje, úgy-ahogy (nem nagyon!) ellenáll az ukrán náci rezsimnek. Pheonix differenciáltan, jól elemez.

        1. „Az orosz nép nem készül a forradalomra”….már vannak jelek, amelyek egy békés forradalom körvonalazódását jelzik. Egyelőre még parlamentáris keretek között folyik a küzdelem – s vannak eredmények is.

        2. Ne haragudj, de én a XX. sz. történelméből is mondok olyan nagyhatalmat, aki legalább olyan kíméletlen harcot vívott a „nyugati centrum-imperializmus” ellen, mint ahogyan azt a „modern Orosz Föderáció” teszi: http://investinrussia.com/choose-russia

          Sőt! Ott még a kizsákmányolást is megszüntették! (ti. a propaganda szintjén) Félreértések elkerülése végett, nem a sztálini SZU-ra gondoltam. https://www.youtube.com/watch?v=w4Nq2yFsOwc

    3. Krímben a ruszki hódítás azonos a a magyar hódítással Szabolcs megyében. Ne keverjük az elveket azzal, hogy milyen nagyhatalmi játszma folyik. Az a rengeteg orosz támaszpont a Nato országok körül mutatja Oroszország és Putyin aggresszivitását? Ugye? Nekem a bajom az, hogy a müvelt nyugat megint a mi terúletúnkön akarja a fegyverfelesleget elhasználni. Ukrajna nincs messze! Kedves „r”! Itt nem sikerül az, ami 89-ben sikerült Önöknek!

  7. Oroszországnak nem érdeke, hogy Ukrajna egészét annektálja, habár ennek lehetősége kizárólag az ukrán szélsőjobboldaliak tevékenysége nyomán akár részben be is következhet.
    Oroszországnak az az érdeke, hogy Ukrajna vele baráti viszonyban lévő, szövetséges állam legyen.
    Ahogy ezt az eredeti elképzelések alapján kívánatos volt.

  8. Ha orosz csapatok lennének Novorosszijában, már régen vége lenne az ott folyó háborúnak. Sőt, már Oroszország része lenne a Don-medence – ahogy a Szovjetunió idején volt is.
    Senki nem tagadja, hogy Oroszország katonai segítséget is ad a donyecjki és luganszki vezetésnek – de ez nem az orosz reguláris csapatok jelenlétét igazolja. Oroszországból sok önkéntes harcol a milíciák kötelékében, de ez „magánjogi” részvétel, nem orosz hivatalos jelenlét.
    Poros Jankónak ez a silány érvelése van csupán….

  9. Csak a magyar atlantisták, akik csahosként viselkednek, nem „értik”, hogy Ukrajna egy amerikai bábállam. A bábállamok ilyenek. Ha pedig egy bábállam náci hagyományra támaszkodik, mint Ukrajna, akkor a lakosság egy részét is demoralizálja, amely érdekeinél vagy butaságánál fogva vadul támogatja a rezsimet. És a vérengzéseknek még nincsen vége, igazából csak ezután kezdődnek.

Hozzászólás a(z) r bejegyzéshez Válasz megszakítása