Öt kicsi abszurd az országgyűlési választásról

Ungár Tamás cikke a NOL-on

“A választás előtti hetekben tucatnyi dél-dunántúli településen faggattam az ott élőket arról, hogy kire fognak szavazni. Az erről szóló riportokban inkább csak összegeztem a reagálásokat, a helyhiány nem adott lehetőséget a válaszok hosszas idézésére. Időnként abszurd válaszokat kaptam, ám ezek az eszmefuttatások végképp nem fértek bele a cikkekbe, hisz akkor az írás a válaszadókról szólt volna, és nem a jelöltek sanszairól. Most megidézek néhány abszurdot.”

Rosszkor kérdez, most nem érdekel engem a választás. Ezekkel a szavakkal tért ki előlem egy virágos otthonkát viselő, kissé molett, halovány arcszínű asszony, aki Pécs meszesi lakótelepén épp a szemetet hozta le a kukába. Mindez még március végén történt, s arról faggattam az asszonyt, hogy szerinte ki nyer az április 6-i voksoláson, és ő kit ikszel be. Bár erőtlenül elzárkózott a kérdések elől, nem indult vissza a házba, hanem megállt a kapu előtt.

Keresek egy kicsi, névtelen pártot, és arra szavazok

Gesztusa azt sugallta, hogy szívesen beszélgetne. Bemutatkoztunk egymásnak, s ő elmondta, hogy Erzsinek hívják, férjezett, két felnőtt fia van, 56 esztendős, havi 52 ezer forint egészségügyi járadékot kap, de fél, hogy a felülvizsgálaton elveszíti. Huszonöt évig varrodában dolgozott, de jó ideje nincs munkája. Talán nem is bírná, mert betegsége számos, bajainak okát nem lelik, nem tudják, mitől van az, hogy sűrűn rosszul lesz. A rosszullétek azzal kezdődnek, hogy a hangok elmosódnak, nem jutnak el az agyáig, ettől megszédül, kiveri a víz, remeg, aztán mikor tisztul a kép, ül egy széken, a többiek kérdezgetik, jobban van-e, vízzel kínálják, simogatják.

A gondjai pár napja gyarapodtak, mivel a férje el akar tőle válni. Belenyugvó mosollyal beszélt erről, olyan volt ez a mosoly, mint egy védekező álarc:

– Elmegy a férjem, mert nincs már semmi, ami összekapcsolna minket. Ő mondta. Igaza van, én is így érzem. Nincs már közös témánk. Ha kérdezem valamiről, meghallgatom a válaszát, de nem tudnám visszamondani, mit mondott. Mert nem érdekel. Ő is így lehet velem.

– A férjének van valakije? – vittem tovább a szót.

– Nem mondta, de az se érdekel.

– Maga se szeretné, ha maradna.

– Nem tudom… Megszoktuk egymást. Azt meg, hogy miképp jövök ki a pénzemből, elképzelni se tudom. Főleg, ha majd csak 28 ezret kapok.

Azzal búcsúztam el, hogy megértem, ha ezek után nem foglalkozik a választással, ám ő megállított:

– Tudja, kire fogok szavazni? – nézett szúrón a szemembe. – Csak olyanra, aki eddig még nem volt hatalmon. Mert aki már volt, az mind lopott. A magunkfajta meg kínlódik, a két fiam is mindent megpróbál, de nem megy semmire. Azt kívánom, hogy a politikusok forduljanak fel mind! Hogy azt a pénzt, amit elloptak, költsék orvosságra és sírkőre! Keresek egy kicsi, névtelen pártot, és arra szavazok. Így tiltakozom a nagyok ellen.

Hirtelen elhallgatott, mert észrevette, hogy a házból egy férfi közeleg felénk.

– A férjem – mutatott a hozzánk lépőre. Bemutatkoztunk egymásnak, és megtudtam, hogy az asszony párja irodagépműszerész, de most árufeltöltő egy szupermarketben. Ő sem akar szavazni.

– Ezek a pártok elloptak mindent – sóhajtott a férfi. – Azt kívánom a politikusoknak, hogy amit zsebre vágtak, költsék orvosságra meg sírkőre! Ha esetleg elmegyek szavazni, kiválasztom a legkisebb pártot, és beikszelem. Így tiltakozom.

Az asszony kuncog a férfi szavain.

– Ezek szerint mégis van még, amiről egyformán gondolkodnak – bújt ki belőlem a pimasz.

A férfi egyből értette, miért mondhattam ezt:

– Van – bólintott rá. – Még van. A pár bement a házba, s a kapu üvegén át még láttam, ahogy a férfi a szemetesvödröt elvette a feleségétől, és maga elé engedte az asszonyt a lépcsőn.

Az egyik dél-baranyai falucska önkormányzati kertészetét tíz asszony műveli közmunkában. A kert nagyjából évente tizenötmillióba kerül, a termés értéke mindössze másfél-két millió. A korábban állástalan, napszámból és segélyből élő nők valamennyien elfogadták, sőt megszerették a havi 50 ezer forintnyi bért biztosító közmunkát.

A faluban hatszor annyi szavazatot kapott a Fidesz, mint az ellenzék

A csapat fele úgy tiszteli Orbánt, mint régen a melósok Kádárt, a másik fele – elnézést a blaszfémiáért –, mint az istent. Az egyik asszony, aki 1996-ig a mohácsi farostlemezgyárban dolgozott, elmondta, hogy az elmúlt három évben mind a négy gyermeke kiment dolgozni Ausztriába, kőművesként, pincérként, virágkötőként és bébiszitterként keresik a kenyerüket. A gyerekek boldogulnak, elégedettek, és biztosak abban, hogy már nem térnek haza. A választásra se.

Ha itthon vannak, szidják a magyar kormányt, szerintük romlásba viszi az országot, azt jósolják, hogy a következő öt évben kimegy külföldre még félmillió fiatal, és ettől összeomlik a nyugdíjrendszer. Anyjuk nem vitatkozik velük, nekem viszont kitartóan azt ismételgette:

– Orbán munkát ad, és ez biztonságot jelent.

– De ez közmunka – próbáltam kijózanítani –, értéket nem teremt, és többe kerül, mint amennyit hoz.

– Nekem jó, hálás vagyok érte. Az asszony közmunkás sorstársai bólogattak. Úgy tűnik, a választás napján is azt tették: a faluban hatszor annyi szavazatot kapott a Fidesz, mint az ellenzék. Azokban a baranyai falvakban, ahol az állástalanság 50-80 százalékos és a közmunka a fő megélhetési forrás, négy-ötször, sőt néhol tízszer-hússzor annyian voksoltak a kormánypártok jelöltjére, mint a baloldali kihívóra. Pedig két évvel korábban e falvak közmunkásai még átkozták a világot.

A szocialista politikusok úgy vélik, a közmunkások parancsra szavaztak. Lehet, hogy történt ilyen, ám aki csak ezzel magyarázza a dolgot, az nem ismeri az érintettek gondolkodását. Dombóváron leszólítottam egy 32 éves villanyszerelőt, kiderült, másfél éve Németországban dolgozik. Az átlagos testalkatú, hosszú, barna haját hátul összegumizó férfinak odakint, miután levonják a szállásdíját, megmarad félmillió forintja. Ennek ellenére hazavágyik, s ha itthon valaki 200 ezer forint fizetést ajánlana, maradna. Ám 150-et se ajánlanak. Amúgy a férfi 2002-ben az SZDSZ-re szavazott.

Engem megfogott a Kuruc.infó, mert ki meri mondani, hogy miért nem jut az ország előbbre

– Azt ígérték, legalizálják a füvet, ettől voltak szimpatikusak – vallotta be pártkötődése furcsa okát. – 2006-ban már Gyurcsányra szavaztam, jó dumája volt, lenyomta Orbánt rendesen. De csalódtam Gyurcsányban, ezért 2010-ben nem mentem el szavazni.

– Most se megy el?

– Ha épp itthon leszek, elmegyek, és a Jobbikra szavazok.

– Miért rájuk?

– Mert fellépnek a cigányok meg a zsidók ellen.

– Mi a baja a cigányokkal és a zsidókkal?

– Ellopnak mindent. A cigányok kicsiben, a zsidók nagyban csinálják. Ezt a Jobbik nem hagyja.

– Magát meglopták már a cigányok vagy a zsidók?

– Nem.

– Akkor mire építi a nézeteit? – kérdeztem erőltetett nyugalommal.

– A Kuruc.infóra.

– Ha az alapján tájékozódik, akkor biztos az uniót is utálja.

– Mit szeressek rajta?

– Semmi megnyerő sincs például Németországban?

– Nem csúnya ország, de nem szeretem.

– Eljár ott valahová: városnézni, múzeumba, színházba, koncertre, focimeccsre, sörözni?

– Nemigen. Dolgozom, ingázom, alszom, tévézek, netet olvasok.

– Ki vitte rá a Kuruc.infóra?

– Egy dombóvári haverom. Jobbikos.

– A munkatársai is olvassák a Kuruc.infót?

– Nem, őket nem érdekli. Engem megfogott, mert ki meri mondani, hogy miért nem jut az ország előbbre.

– A cigányok meg a zsidók miatt?

– Igen.

– Valami más oka nem lehet? Nyugaton is vannak cigányok és zsidók, a Nyugat mégis halad. Bűnbakkeresés helyett nem inkább azt kéne megfejteni, hogy mitől működik a Nyugat?

– Nem érdekel, én ott csak rabszolga vagyok.

– Itthon, a minimálbérért nem volt az?

– Talán igen, de hiszek abban, hogy itthon egyszer csak lehetek valaki, ott kint viszont azt érzem, hogy sosem lehetek más, csak rabszolga.

A választásról kérdezett házaspárok többnyire azt felelték, hogy egységesen szavaznak majd. Ám találkoztam párokkal, akik politikailag két irányba húztak. Pécs legbalsorsúbb részén, a Hősök terén egy 47 éves roma asszony a kérdéseim nyomán tudta meg, hogy férje a Jobbikra szavaz.

A Jobbik majd ad a bűnözőknek rácsos tésztát!

– Elválok tőled, ember, ha megteszed – csattant fel a koránál tíz évvel idősebbnek látszó, elcigarettázott hangú feleség.

– Te tudod – somolygott a férfi.

– Hát hogyan szavazhatsz a cigányok ellenségeire?

– A Jobbik csak rendet akar – érvelt a férfi. – Ki nem állhatom azokat a cigányokat, akik bűnöznek, dologtalanok, és nem tudnak viselkedni. Azok miatt utálnak minket. A Pintér azt mondta, két hét alatt rendet tesz, aztán mit csinált? Semmit! A Jobbik majd ad a bűnözőknek rácsos tésztát!

– A bűnözőket én is utálom, de akkor se szavazhatsz a Jobbikra – szólt rá férjére az asszony. – Mit szólna a fiad, ha megtudja?

– A Márió is a Jobbikra szavaz – vágott vissza a férfi.

– A Márió?! – rémült meg az asszony.

– Melyiktek hülyítette meg a másikat?! Még elvitatkoztak egy ideig, közben az asszony elmondta, hogy ők mindig becsületesen éltek, felneveltek három gyereket, náluk soha senkinek nem volt baja a rendőrséggel. Amikor elváltam tőlük, a férfi még mindig kitartott a Jobbik mellett. Hogy végül kire voksolt, nem tudom, de hogy a romák közül volt, aki a Jobbikra szavazott errefelé, az nem kérdéses, hisz a csakis romák lakta baranyai aprófaluban, Gilvánfán is akadt két Jobbik-hívő.

Komló kökönyösi lakótelepén egy hatvan felé járó házaspárnak szegtem útját. A magas, jó kiállású asszony egykor cipőüzemben volt felsőrészkészítő, erős felépítésű férje a külfejtésen dolgozott. Mindketten egészségügyi járadékosok, bevételük csak 160 ezer forint, ennek ellenére anyagi gondjuk nincs, igaz, vágyaik is visszafogottak. Lányaik elköltöztek a munkanélküliségtől fuldokló városból. Az asszony Orbán-imádó.

Csak azért szavaz rájuk, hogy otthon béke legyen?

– Minden szavát issza – nevette el magát a férfi. – Szívesen főzne rá, mosna rá.

Az asszony jól tűrte férje iróniáját, aztán mégis magyarázkodásba fogott:

– Orbán szebben beszél, mint a többi politikus. A szívhez szól, és igazi hazafi.

– Hiába mondtam neki – legyintett a férj –, hogy Orbán csak manipulálja az embereket. Valaha utálta a vallást meg a papokat, most meg szentfazék. Őszinte ember nem vált ekkorát. De Orbán mindig hazudik. Egyszer azt is nyilatkozta, hogy ő sosem hazudik – hát kérem, aki ilyet mond, az a legócskább hazug… Népszavazást rendeztetett a tandíj ellen, később meg bevezette a tandíjat. Én már egyetlen szavát se hiszem.

A férfi minden indulat nélkül sorolta Orbán bűneit, az asszony kedélyesen, de megingathatatlanul hallgatta.

– Akkor ön nyilván a szocikra szavaz – néztem a férfira.

– Arra akartam, de mégse. Nem szeretnék haragot a feleségemmel. Ő a szocikat ki nem állja.

– Szidja a Fideszt, mégis rájuk szavaz?

– Na, azt már nem!

– Hát?

– Az LMP-re.

– Őket is kedveli?

– Nincsenek ellenemre.

– Inkább csak azért szavaz rájuk, hogy otthon béke legyen?

– Azért.

5 thoughts on “Öt kicsi abszurd az országgyűlési választásról”

  1. Engem az szomorít el, hogy nincsenek valódi baloldali jelöltek, akikre az ember nyugodtan szavazhatna. Egyetlen kiutat látok. Ha a helyhatósági választásokon a munkáspárt független jelöltek képében, elfogadható személyeket delegál, a választások után “átülhetnek” munkáspárti székbe, teszik ezt sokan, igaz, hogy a pártokból a függetlenekhez. Fordítva miért nem lehet?
    Csak a helyhatósági választások és a szakszervezetek megerősödése hozhat olyan helyzetet, hogy a fidesznyikhajbagázst vissza lehessen szorítani.

  2. Az emberek nem ostobák! Pontosan tudják, hogy Orbánnak SEMMI köze Kádár proletárdiktatúrájához. Ez csupán a legyártott és meghamisított közvélemény – ahogyan Lenin mondotta volt. Hogy Ungár talált-e hozzá riportalanyt a valóságban is, az kétséges – tekintettel arra, hogy a fiatalok háromnegyede is a Kádár rendszerét választaná. Ha HAGYNÁK. Pedig ők még nem is éltek akkor.

    Az szerző prekoncepciója nyilvánvalóan arról szól, hogy a liberálisok burzsoá diktatúrája élhetőbb, igazságosabb emberségesebb, mint a nemzetieskedők polgári terrorrezsimje. De NINCS érdemleges különbség. A választás eredménye egyértelműen cáfolja a szerző RÖGESZMÉJÉT.

    1. Helyes!
      A tudatzavaros “idehaza még a szegénység is mennyország, kint még a jó fizetés is rabszolgaság” fiatalember, meg a rendért rajongó, romagyűlölő roma képei valóban eléggé szürreálisak.
      (Megjegyzés: a Dél-Dunántól szűkebb pátriám.)
      Ennek ellenére tény, hogy néhányaknak – a megtört lelkeknek legfejlebb – jól hangozhat a közmunka “stabilitása”… De ez csak törpe minoritás lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *