A rendszerváltás óta Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban elkerülhetetlen az új tekintélyuralmi rendszer kialakulása. Ugyanis ez az újkapitalizmus a Nyugaton megismert ún. polgári demokratikus intézmény- és eszközrendszerrel nem stabilizálható itt a világrendszer félperifériáján. Ennek okai ismertek: a tömeges elszegényedés, a munkabérek tartós leszorítása, a munkanélküliség magas szintű fenntartása, emberek milliónak feláldozása az új uralkodó osztályok felülről való létrehozásának tekintélyuralmat követel meg. A kapitalizmus magyarországi második kiadásának történelmi gyökerei elválaszthatatlanok a Horthy-rendszer „hagyományaitól”. Az új uralkodó osztály részben még eredetében is visszamegy a dzsentri „családfájához”, ezáltal is demonstrálva – mutatis mutandis – a Horthy-rendszer második kiadását. A mai Magyarország társadalmi szerkezete ugyanolyan „kasztos”, mint a Horthy-rendszeré. Orbán Viktor és a Fidesz célja az új nemzeti burzsoázia, s ez által egy stabil szavazóbázis létrehozása. Ez részben már sikerült is nekik, sőt az adófizetők pénzéből feltőkésített új elit már fel is vásárolta az országot, függő helyzetbe hozta az intézményeket és az állampolgárokat. Közvetve vagy közvetlenül tömegek sorsa, egzisztenciája függ az új uraktól: ha nem nyer a Fidesz, akkor elveszíted a közmunkáért adott negyvenhétezer forintodat is, vagy nem fog a busz kimenni a lakótelepig. Az utolsó napszámos is arra gondol, most még kapja a napi ötszáz forintot az új földesúrtól; mi lesz, ha változik a hatalom? Ő mit tehet azzal, hogy néhány oligarcha kezében van a birtok, néhány oligarcha kezében összpontosul az állami javak szétosztásának joga.
A 2014-es választások eredménye tehát nem a választási kampányoktól, pártprogramoktól és vitáktól függtek. Kimondhatjuk, hogy ezeknek (már amennyiben egyáltalán voltak ilyenek) szinte semmilyen befolyása nem volt a választások kimenetelére. A választások eredménye az elmúlt négy év kormánypolitikájának egyenes következménye. Nem meglepő tehát, hogy Magyarországon a politikai erőviszonyok még inkább jobbra tolódtak el: a Fidesz hasonló arányban birtokolja majd a parlamenti mandátumokat, mint a választások előtt, és a Jobbik is erősebb lett. Ez nem jelenti azt, hogy többen szavaztak volna a jobboldalra, mint négy évvel ezelőtt. A Fidesz több mint 7 százalékponttal, azaz kb. 600 ezer szavazóval kevesebbet szerzett, mint 2010-ben. A Fidesz 44,61 százalékkal a parlamenti helyek 66,83 százalékát (éppen 2/3-os többséget) szerzi meg, míg 2010-ben 52,73 százalékos eredménnyel a helyek 67,88 százalékát szerezték meg. A balliberális ellenzék nagyjából annyi szavazatot, a Jobbik pedig mintegy 120 ezerrel többet kapott, mint négy évvel ezelőtt. Mindez mutatja, hogy az emberek érzékelik, milyen borzalmasan kormányzott a Fidesz, de egyfelől az említett függőség és az ezzel járó félelem, másrészt az ellenzék alternatíva nélkülisége, végül pedig új választási rendszer nem hozhatott más eredményt. Most látható, hogy a Fidesz a saját politikai érdekeiknek megfelelően alakította át a választási rendszert és a választási körzeteket. Az azonban a választási rendszertől független tény, hogy a Jobbik egyértelműen erősebb lett, hiszen nem csak több szavazatot szerzett, hanem a 106 egyéni választókörzetből 42-ben a Fidesz után a második erővé vált, vidéken, számos helyen alaposan megverte a balliberális összefogást. Vagyis a választójogukkal élő állampolgárok egyértelműen elutasították a balliberális alternatívanélküliséget. Ha Budapesten nem szerepelt volna ilyen jól az ellenzék, akkor a Jobbik országosan is egyértelműen a második erővé válhatott volna. Ugyanakkor sem a Fidesz, sem a Jobbik eredményére nem volt különös befolyással az LMP parlamentbe jutása.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a neoliberális dogmatizmusba belesüllyedt (ál)baloldal történelmi méretű vereséget szenvedett, le is kell tűnniük a történelem színpadáról, mert minden baloldali politikát és értéket meggyaláztak. Tehetségtelen karrierizmusuk és korruptságuk mellett súlyosabb probléma volt, hogy teljesen belesimultak a rendszerbe, úgy politizáltak, mintha Magyarországon még demokrácia lett volna. A Fideszes tekintélyuralmi rendszer a maga nacionalista retorikájával a liberalizmusra és a baloldalra immár másodszor mért megsemmisítő vereséget. Újra kiderült, hogy a magyar nép nem kér a liberális és globális utópiákból, amely ellentmond egész kultúrájának. Mivel a Fideszes tekintélyuralmi rendszer a liberálisok segítségével balra lezárta a politikai tájékozódás szinte minden lehetőségét, érthető, hogy az emberek nagy tömegei is az erő mögé állnak. Ugyanakkor nagyon sokan érzékelték a rendszer ellentmondásait, példátlan, hogy csupán a jogosultak 60,2 %-a ment el szavazni. A balliberális ellenzék pedig a maga antikommunista és liberális retorikájával eltaszította magától az egyszerű baloldali érzelmű embereket.
A balliberális összefogás prominensei (Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon) két körülményt emelnek ki kudarcuk magyarázataként: 1. A kormányzó pártok által konszenzus nélkül alkotott, számukra kedvező, többségi, aránytalan, vegyes választási rendszer megoldásait; 2. A négy év óta tartó folyamatos anyagi-erőforrásbeli és információs fölényt, amellyel a kormányzó pártok rendelkeztek, s amely antipluralisztikus tendenciákkal és súlyos médiabeli esélyegyenlőtlenségekkel terhelt.
Mindez kétségtelenül igaz, mégis súlyos horizontvesztés, ha ezt az eredményt nem nézzük átfogóbb tendenciák szempontjából. Miért tudott a keresztény-nemzeti, autoriter, továbbá gazdaság- és erkölcsfilozófiájában neokonzervatív rezsim stabilizálódni? Miért most volt a legalacsonyabb részvétel 1990 óta a választásokon? Másként, miért van egyfelől széles tömegeknek elegük a parlamenti pártok elit-harcaiból, illetve másfelől, miért lehet sikeresen mozgósítani a 21. századi Magyarországon a nacionalizmus ideológiájával a magát nemzeti kormánynak nevező Orbán kurzusnak?
„ … a nacionalizmus arra jó mindenek felett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki s mihez van joga. […] halálra butították az országot a nemzeti kurjantások” – idézhetjük Ady Endrét a mára vonatkoztatva, a globalizáció és EU ellen hangoló mozgósítás eredményességének magyarázataként. Látni kell, hogy a népesség elszegényedett 40%-nak a jobboldal ennyit, legalább valamennyit ad: identitást, nemzethez tartozást, amit az ellenzék demokráciát és jogállamot visszaállítani kívánó céljai nem ellensúlyozhattak. De térjünk át az átfogóbb magyarázó dimenziókhoz:
Magyarországon a nemzeti-konzervatív és a liberális politikai erők 25 éven keresztül, közösen és szisztematikusan periferizálták a baloldali, rendszerkritikus gondolkodást a szellemi életből és ezzel a társadalmi egyenlőség és szolidaritás értékeit. A magát balközép pártnak tekintő szociáldemokrácia (MSZP) szociálliberálissá válásával pedig megszűnt 3. pólus lenni. Haladunk a két világháború közötti Magyarország politikai tagoltságának új kiadása felé: a nemzeti és a polgári erők küzdelme mellett nincs valós baloldali ellensúly. Ezen domináns szellemi- és politikai tendenciákkal szemben a szociális kérdést kellene visszaszereznie és a népi Magyarországot reorganizálnia egy újjászerveződő, kapitalizmus-kritikus baloldalnak. Ehhez a társadalmi önvédelem kibontakoztatása és politikai akciók eszköztárára volna szükség, amelynek nem látszanak tudatos és szervezeti erői. Az uralkodó ideológiák és ideológiai államapparátusok – írott sajtó, egyház, iskolarendszer, média – más húrokat pengetnek.
Így néz ki a rendszerváltás utáni félperifériás, oligarchikus kapitalizmusunk politikai rezsimje.
Az Eszmélet szerkesztősége
A cikk érdekes, színvonalas és alapos. Elemzésként elmegy, sőt gondolatébresztő, és továbbgondolásra is érdemes. A MSZP nevű gyülekezet értékelése helyénvaló, helyes. Szeretném remélni, hogy az otthonmaradott 40 % ugynazért maradt otthon mint én, azaz bojkottálta a rendszert, nem kívánta legitimálni, ellentétben a GYF,BG,FG,MA (meg szegény félrevezetett ruszofób ifjú hölgy, akit személy szerint nagyon sajnálok) liberális burzsuoá csapattal. No, de térjünk rá, hogy miért vagyok lelkesedésemben visszafogott. Azért, mert még mindig rendszerváltásról beszél, azaz nem használja az egyetlen igaz megállapítást: 89-ben horthysta restauráció történt. Amikor Grósz ennek egy másik nevét használta, kényes polgárok „elhatárolódtak”. Ime itt vagyunk. Bekövetkezett. Megérkeztünk oda ahová 89-ben különböző mázzal bekent „politikai elit” elindult. Ez volt a cél és ez a célja a mai kormánypártnak és a „kormányváltó ellenzéknek” is. Amiért most szólok, az a mostani „nagy átverés”, a választási harc színlelése:
Először is nézzük Mesterházyt (illetve azokat akik belőle szócsőt csináltak: Lendvai, Kovács… a rendszerárulók): Egy magát szocialistának nevező párt elnökének a szájába kell rágni, hogy sem május 1.-én, sem választási nagy gyűlésen nem azzal kezdjük, hogy „hölgyeim és uraim !”.
A hölgyek és az urak a másik választási gyűlésen vannak. (Olof Palme beszédéből: „Vi ses igen, kamrater!, 2012 Szocintern: Speech by the President of the Socialist International, George Papandreou at the 24th Congress of the Socialist International: Dear friends, Dear comrades,” Csak a megszólítást fordítom MA számára: újra találKozunk ELVTÁRSAK! Kedves barátaim, Kedves Elvtársak! )
Mikor baloldali választási gyűlésen vagyunk, akkor nem bolseviktor-ozunk, mert baloldali ember, ha tudatos akkor nem megy el választani, ha meg ösztönös, akkor oda szavaz ahol a bolsevikok vannak!
Bár ezek külső arculati elemek, meghatározzák azt, hogyan viszonyul az ember a liberális burzsoázia pártjaihoz. Természetesen, már sokszor szóltunk GYF volt szocialista pártelnökről, aki visszavezette vörös színt (szavazatmaximálás!!!), amit még Horn Gy. változtatott szemérmesen kékre, de már rekedten ordította, hogy „kapitalizmust akarunk!”.
Fodor Gábor és Bajnai Gordon, két ember aki még eddig nem dolgozott meg a kenyérért. Az egyik tulajdonos és top menedzser volt mindig, a másik meg politikus. Ez a társaság még így is kapott egy pár szavazatot. Hol volt Vajnai? TGM? Vagy a rendszekritikus baloldal? Még mindig finnyásan távol tartják magukat a tőkés restauráció igazi vesztesitől. Tisztelt olvasók! akkor lesz itt valami, ha értékeinket (vannak számosak és voltak is 1949-89 között) számba vesszük, elismerjük és képviseljük. Akkor a maradék 40 % is elmegy szavazni, illetve a fidesz mellé tévedtek is visszatalálnak.
Olvasatom, egészen tömören és leegyszerűsítve.
Arról van szó, hogy a világgazdaság félperifériájaként, s akként létezünk, amíg a tőke az úr, szegények vagyunk a tényleges polgári demokráciához, amely helyett, idézem szabadon több, elkeseredett embertársunkat a Hálóról, a nép szarik a szabadságra, s kenyér és rend kell neki felülről, meg hogy lenézhesse a környező népeket és saját kisebbségeit…
Evvel a lead-del fölhelyeztem e ragyogó, mert bátor és szuverén szellemű, elemzést a Facebookra:
Mi van velünk? Íme…
Tessék kérem, ez történt/történik velünk. Mindenkinek itt a lehetőség, hogy vállalja-e a szellemi bátorságot végiggondolni. A következőkben olvasható elemzéstől csupán annyiban tér el véleményem, hogy az LMP szerepét a választási végeredmény konkrét kialakulási folyamatában fajsúlyosabbnak látom (természetesen negatív előjelűnek). Ez azonban nem lényegi kérdés, mivel felületi, vagyis következmény jellegű jelenség.
Továbbiakban az elemzés olvasható, szignóval és a közlési hely feltüntetésével – hogy hasson minél többh embertársunkra: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=713953711988010&id=100001201620145
Még megjegyzem, hogy egy valamire való baloldali ellenzék ezekkel a tehetségtelen karrieristákkal szemben legalább leleplezte volna, hogy már nem demokráciáról van szó, hanem tekintélyuralomról, és el sem indult volna a választásokon.
A cikk azért is jó, mert megmutatja, hogy itt nem egyes „apróságokról”, kis csalásokról van szó, hanem egy olyan új rendszerről, amelyben más eredmény nem is születhetett. A rendszer ereje abban áll, hogy megfelel az újkapitalizmus gazdasági szükségleteinek. Artner Annamária szokta jól leírni a nemzeti és a nemzetközi tőke versengését és együttműködését (a mi régiónkban is). Persze egy részletesebb elemzésre valóban szükség lesz, mondjuk, az Eszméletben vagy egy másik balos folyóiratban, ha még van másik…
Kivételt teszek ezen egyetlenegy alkalommal, mert hozzászólok. Üdvözlöm az elemzést, nagyon jó. (Csupán az LMP szerepét értékelem negatívabbnak, azonban ez nem lényegi kérdés.) Bízom benne, hogy a szerkesztőségnek már tegnep este elküldött, itt közzé nem tett első reagálásom is segítette az állásfoglalás kialakítását (a kétfrontos népi összefogást szorgalmaztam, antikapitalista perspektívával).
A cikk dicséretre méltóan objektív, ez tetszik! De jó lenne majd részletesebben hallani pár dologról: pl. a külföldi szavazózsoldosok szerepe a fityisz és a rosszabbik eredményében, stb.