Szíria az iraki szindróma szorításában

Aleppo 2013. A TASR/AP felvétele

Az USA rakétacsapásai előrejelzik azt a stratégiát, amellyel Szíriát az iraki mintára vérbe borítják. Vallási és nemzetiségi-etnikai háborúk új sorozatába kényszerítik – természetesen a demokrácia és emberi jogok „védelmében”. Természetesen most sincsen semmiféle kézzel fogható bizonyíték, ki használata a vegyifegyvert, de ürügynek jó a háború kiterjesztéséhez.

Minél jobban feldarabolódik Szíria, minél gyengébb állami képződmények kerülnek a helyébe, annál könnyebb lesz a térségben érvényre juttatni a nagyhatalmak és csatlósaik geostratégiai-geopolitikai érdekeit. Az olaj, az olajszállítmányok, a kereskedelmi útvonalak ellenőrzése itt a fő cél, a vallási-etnikai zászló pedig az eszköz. Szíria felbomlasztása után egyetlen jelentős helyi társadalmi probléma sem oldódik meg. A kurdok nemzeti állama álom marad: a helyi nemzetiségi csoportok harca garantált mind a török-iráni-iraki ellentét, mind az orosz-amerikai ellentét kiéleződése tükrében.

Mindez egy olyan háborús tűzfészek kialakulásához vezethet, amelyhez képest az iraki, az afganisztáni vagy ukrajnai katonai szembenállás jelentéktelen semmiségnek látszik majd.

A neoimperialista háború, amely valójában a világ területi és gazdasági felosztásának egész új rendszerét jelenti, természeténél fogva globális háborút jelent. A bipoláris, majd az egyközpontú amerikai világrendet a multipoláris világrend váltja fel hosszú, elhúzódó háborúk során, amelyet sokan harmadik világháborúnak neveznek.

Egyelőre nem látszanak azok a társadalmi és politikai erők, államok és osztályok, amelyek képesek lennének megállítani a kapitalista vérfürdő világméretű kiterjedését. Az olajár emelkedése, a tőzsde szárnyalása, a profitábilis fegyveripar mint húzó iparág ismét felpörgetik a tőkés felhalmozás berozsdásodó gépezetét.

Ki áll ellent a gonosznak?

= Vladlen =

36 hozzászólás “Szíria az iraki szindróma szorításában” bejegyzéshez

  1. Sehívő gondolatok Peszách utolsó és Húsvét első napján

    Amikor feltételezem, hogy van Örökkévaló, hol köszönetet mondok neki, hol perelem.

    Erre jutottam: az Úr akár isten, akár nem (mert legföljebb lelkiismeret) szeret engem (illetve nem mond le rólam).

    Valahányszor embertársamat istenhitében rongáltam vagy káromoltam az Örökkévalót, mindig rossz érzések fogtak el utána.

    Igazából nem a Teremtőt valló állítással szemben van panaszom, hanem avval, ahogyan számos embertársam és az emberi társadalom több intézménye is megfenyeget vele, amilyen – lelkemet – zsaroló történeteket fűznek hozzá.

    Amennyiben senki ember nem tolakodik Ő és én közém, bújok ebbe a hitbe, mint amiképpen annak idején – kisgyerekként – bevackoltam magam anyám/nagyanyám ölébe, akkor kell ez a hit, mint egykor apám/nagyapáim simogató keze (nagyim egy volt, mert a másikat a ravensbrücki halálba küldték a horthysták).

    Ha szabadon, tetszésem szerint érezhetem-hihetem az Urat, boldogan vagyok szolgája. Hiszen ÍGY a szolgaság – SZABADSÁG!

  2. r-nek 2017-04-14 – 12:58

    Voltál te már a Szovjetunióban? Vagy azóta ott, Oroszországban?
    Menj ki és nézz körül. Aztán gondolkodj el.
    A magyar társadalom többsége – elenyésző kivétellel – a nyugati propaganda megszűrt, gerjesztett és indikált híreihez jut csak hozzá.
    Teljesen igaza van Phoenix-nek, habár nem mindenben értek egyet vele – egyszerűen azért, mert nekem más személyes tapasztalataim vannak.

    1. Az „Orbán-ellenes russzofóbia” – csak azért van, mert nem a „szocik”, hanem a fidesz kötött különféle megállapodásokat az oroszokkal. Közben NATO-hadgyakorlat folyik a Bakony térségében – nem nagyon reklámozva – én csak hallom a csatazajt – nos, vajon ez mit jelent?
      A russzofób, orosz ellenes hazai polgári oldal, amely baloldalinak hazudja magát – legfeljebb Orbánt buktathatja meg. Aztán, ha más kerül hatalomra, ugyanúgy mennek Putyinnak nyalni, mert Oroszország nélkül nincs biztosítva az ország energiaellátása.

      1. Azért a dolog nem ilyen egyszerű.

        Orbán nem oroszbarát, hanem Putyin-barát. Az ellenzék (ne lovagoljunk azon, hogy nem baloldali, a baloldaliság relatív fogalom – nevezzük polgári demokratikusnak) pedig Putyin-ellenes, de nem választja szét Putyint és Oroszországot. Eléggé el nem ítélhető módon rájátszik a magyar „néplélekbe” immár 150 éve (a kiegyezés óta) beagymosott ruszofóbiára, mert ha ezt nem tenné, akkor el kéne magyaráznia, hogy a putyinizmus a cárizmus és a sztálinizmus szerves folytatása, ugyanúgy, ahogy az orbánizmus a dzsentri-Magyarország és a magyar sztálinizmus szerves folytatása, illetve, hogy – az előbbiek folyamányaképpen – a kapitalizmus restaurálása Oroszországban szükségszerűen vezetett a putyinizmushoz, ahogyan Magyarországon szükségszerűen vezetett az orbánizmushoz.

        1. Érdekes a vezérfonal. Csak Oroszország fejlődése most a legszembetűnőbb, míg Magyarország a multinacionális tőke és a hazai komprádor burzsoázia szorításában vergődik – és „teljesít”.
          Feel the difference – mondja a művelt angol.
          Egyebekben igazad van.

          1. A balrad.com-on is ezt dalolják. De ők pontosan tudják, hogy mit csinálnak: propagandát – és azt is tudják, hogy mihez….

            Magam is hajlottam rá. Sokáig. De már úgy látom, hogy Mao igazsága ma is áll: a ruszkik előttünk járnak a kapitalista úton. Persze, az ottani középosztálynak ez nagyon tetszik: sokkal jobban élnek, mint SZU-ban tehették és SOKKAL szabad(os)abban, mint a puritán Nyugaton: bármit megengedhetnek maguknak. Mint az a nóvűjrusszkij, aki egy pucér kislánnyal motorozott keresztül-kasul – nagyvárosok főutcáin – a barátai meg filmezték és a Youtube címlapjára kerültek vele.

            Különben pedig ugyanaz megy, mint nálunk, csak sokkal durvábban. Nacionalista kábítás, mögötte meg a jól bevált összeszereldék és multik. Erején felül reprezentált „nemzeti burzsoázia”, agyonfizetett hírolvasók és szóvivők, tobzódó bürokrácia, igazi Értelmiségi Paradicsom.

            Csakhogy ennek ára is van. Elég utánanézni a hajléktalan- a börtönstatisztikáknak. A szegényellenes retorzióknak. Vagy szóbaállni azokkal, akik Mo-on seftelnek, fotografálnak, próbálkoznak: kisemmizett egzisztenciák, elkergetett kisbirtokosok. Még mindig jobb Magyarországon, mint otthon – mondják.

            Moszkva high-tech irodanegyedei mögött lepukkadt gettók. Prostitúció, meg olyan terror amit a Tyirityán Zsoltiék csak tanulgatnak.

            Ma már úgy tekintek Oroszországra, hogy mi vár ránk a közeljövőben. Hát ez: http://cdn.list25.com/wp-content/uploads/2011/10/232.jpg

          2. Drága r barátom!

            Értelmiségi fóbiád lassan halk alapzajjá válik számomra, amivel már nem is érdemes foglalkozni.

            A hozzászólásod érdemi részében tulajdonképpen alig mond mást, mint amit én írtam (érdekes részletekkel gazdagítva azt), a Mao-hivatkozásod azonban elfogadhatatlan.

            Ma ugyanis nem Putyin Oroszországa készül átvenni az USA-tól az imperializmus vezetését, hanem a Kínai Kommunista Párt vezette Kína.

            Cári Orosz Birodalom „csinovnyik”-bürokratikus feudálkapitalizmusa => Sztálin „bonapartista ellenforradalma” => Putyin „csinovnyik”-bürokratikus oligarchia-kapitalizmusa

            Osztrák-Magyar Monarchia/Horthy dzsentri-„sógor-koma” feudálkapitalizmusa => Rákosi „bonapartista ellenforradalma” => Orbán dzsentry „sógor-koma” oligarchia-kapitalizmusa

            Kínai Császárság mandarin-bürokratikus kapitalisztikus feudalizmusa => Mao „bonapartista ellenforradalma” a „nagy kultúrális forradalommal”, mint csúcsponttal => a KKP mandarin-bürokratikus transznacionális imperialista kapitalizmusa

        2. szerintem Orbánnak mint jelenségnek semmi köze a magyar sztálinizmushoz. Az igazi neohorthyzmus megtestesülése, amely persze magán viseli a tekintélyuralmi formák változatos történetének kádárista formaváltozatait is. Tartalmilag nagyon is antisztálinista, hiszen megveti a lakosság alsó osztályait, rendszerét nyíltan a felső osztályok képviselőjének és kifejezőjének tekinti. Semmi valódi plebejus nincsen benne, Sztálin állandóan fenyegette a felső rétegeket, mert félt az árulásuktól. Orbán az alsó osztályoktól és a független értelmiségiektől fél. Hagyjuk már abba ezt a sztalinizmusozást, mert nem vezet sehová. Itthon biztosan nem. Oroszországban máshogy áll a dolog, az igaz.
          Strukturálisan sem igaz ez az analógia, tehát. Hagyjuk meg ezt az ideológiát a liberálisoknak meg a szalonanarchistáknak, mint a Konok, akik valójában liberálisok, csak kicsit kell őket megkaparni és előbújik a liberális értelmiségi.

          1. „Tartalmilag nagyon is antisztálinista, hiszen megveti a lakosság alsó osztályait, rendszerét nyíltan a felső osztályok képviselőjének és kifejezőjének tekinti.”

            Jó szokás szerint összekevered a kommunizmust a sztálinizmussal. A sztálinizmus lényege ugyanis nem a terror (az csupán következmény), hanem az új (a régit sokban másoló – Oroszországban a cári csinovnyik bürokráciát, Magyarországon a dzsentri uram-bátyám világot, Kínában a mandarinizmust stb.) uralkodó osztály, a pártközponti Nomenklatúra létrehozása. Mivel Orbánék nyilvánvalóan egy még újabb uralkodóosztály (amely szintén a régi, dzsentri uram-bátyám világra hajaz) létrehozására törekszenek, azért eszközeikben a sztálinistáknak ugyanúgy örökösei, mint a horthysta vitézi rendnek. Ezen nem változtat az a nyilvánvaló tény, hogy e közben a rendszerváltást eredetileg levezénylő, a politikai hatalmát gazdasági hatalomra konvertáló Nomenklatúra-tagokat igyekeznek kiszorítani. Ugyanezt a saját embereik egy részével is megcsinálják (Simicska – vesd össze ezzel: „Sztálin állandóan fenyegette a felső rétegeket, mert félt az árulásuktól”). Mindezt közönségesen konkurencia-harcnak nevezik, ami a kapitalizmus egyik legfontosabb „differentia specifica”-ja. De ettől még a sztálinizmus nem azonos a kommunizmussal (amelynek mellesleg szintén megengedhetetlen torzító leegyszerűsítés a lényegét abban összefoglalni, hogy „a lakosság alsó osztályait támogatja a felső osztályokkal szemben”).

    2. Ez az egész ruszofóbia Magyarországon egy tipikusan liberális jelenség, semmilyen gyökere nincsen az emberek lelkében. Se nem 56-os eredetű, se nem horthysta. Nyugatos, sznob butáskodás, rasszizmus nélkül nincsen meg a magyar liberalizmus sem. Nekik is kell ellenség. Nem az ukrán fasizmus az ellenség, hanem Oroszország. Nem sokra mennek vele, legyenek momentumosok vagy akármilyenek…1 %.

      1. Kedves Diák!

        Kijelentéseket teszel mindenféle érvelés nélkül. Liberalistázásod semmiben nem különbözik mások kommunistázásától. Ahogyan a kommunistázóknak nincs fogalmuk a kommunizmus valódi mibenlétéről, úgy a Te liberalistázásod sincs kapcsolatban a liberalizmus valódi tartalmával.

        Mindamellett a magyar ruszófóbiának – mint azt többször kifejtettem, és Te (sem más) azt egyszer sem cáfoltad – a történelmi hagyományai a kiegyezésig vezethetők vissza, amikor az 1948/49-es magyar forradalmat és szabadságharcot vérbefolytó (és ezért jogos gyűlölet tárgyául vált) Ferenc József császár Magyarország ünnepélyesen megkoronázott apostoli királya lett. Ekkor a császár iránti gyűlöletet átcsatornázták kisebbik részben a császár parancsait teljesítő Haynaura, nagyobb részt a szabadságharcot – a császár kérésére – leverő, ám utána meglehetősen lovagiasan viselkedő, a vérbefolytásban részt nem vevő oroszokra. Az így kialakított ruszofóbiát a császár unokaöccse és trónörököse, Ferenc Ferdinánd a XX. század első évtizedében – immár a világháborúra készülve – tovább fokozta. Ennek irodalmi feldolgozása a „Redl ezredes” című regény, amiből Szabó István nagyszerű filmet csinált. A ruszofóbiát azután Horthy (aki a császár szárnysegéde volt, és abban is hasonlított hozzá, hogy a Tanácsköztársaságot nem ő verte le, de ő folytotta vérbe, majd irredenta propaganda hadjáratot kezdett a tényleges leverő Románia ellen) antibolsevista irányba élezte tovább, és fokozta a Szovjetunió még Hitler által sem kért megtámadásáig. De a Moszkvából hazaérkező, a hazai viszonyokat alig ismerő és azokat figyelmen kívűl hagyva orosz mintákat erőltető Rákosi is tett rá egy-két lapáttal, amit az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának 1956 decemberi határozata is a felkelés elsőszámú okaként jelölt meg.

        Ezek tényállítások, amit lehet vitatni, de nem lehet érvelés nélkül lesöpörni őket.

        1. Így bizony! A magyar „baloldal” szégyene, hogy pont ők lovagolnak a russzofóbia „paripáján, együtt lovagolva a magyar szélsőjobbal – közös emléktúrán a lovastengerész bácsi hófehér paripájával…

  3. Hogy ne maradjunk tévedésben, az amerikaiak „főcsapásának” iránya most Észak-Korea ellen irányul. Mivel az amerikai flottafelvonulás Korea mellett Oroszországhoz és Kínához is közel van – sokkal nagyobb veszélyt érzek a távol-keleti régióban.

    1. Nemrégen szervezték át az orosz fegyvernemeket és létrehozták a Légi- és Kozmikus Erőket. amelyek egységes szervezetet képeznek és illeszkednek az új oroszországi katonai körzetek kialakításához. Ez lényegében azt jelenti, hogy geostacionárius és föld körül keringő műholdakkal, valamint az új GLONASzSz műholdas pozicionáló rendszer műholdjaival közösen képes megfigyelni és irányítani a repülőgépes hadműveleteket, a rakétarendszereket, valamint a támadó ellenséges rakéták megsemmisítését, ill. a saját rakéták célra vezetését. Szíriában már ennek a rendszernek a segítségével irányították a légi hadműveleteket, beleértve a latakiai bázisról felszálló gépeket, az Oroszországból felszálló stratégiai bombázók célra vezetését, valamint a Kaszpi-tengerről kilőtt nagy hatótávolságú cirkáló rakéták (robotrepülőgépek) irányítását. A pilóta nélküli repülőgépek és a műholdak kommunikációjának összehangolása is ennek a rendszernek a része.

    2. Sokféle háborús góc van, okairól most nem szólok, ha ezek összekapcsolódnak, abból valóban nagy háború lehet. Ha… Minden góc többféle konfliktust és hatalmi-gazdasági érdeket rejt magában.
      Van 1. Usa-Kína-Észak-Korea-csendes-óceáni térség vezető pozíciójáért.
      2. India-Pakisztán, háttérben Kínával, amely Indiával ütközik.
      3. közel és közép-Kelet.
      4. Ukrajna-Oroszország-Eu-USA-NATO
      Meglátjuk melyik lobban be világméretű összecsapássá…

        1. Az ENSZ arra jó legfeljebb, hogy ott smúzoljanak egymással a nagyhatalmak, aztán mindenki indítgassa a saját érdekeinek megfelelő háborúkat. Viszont sokba kerül a fenntartása az ENSZ.nek és az ENSZ haderőnek is…

  4. Én figyelemmel kísértem már a kezdetek óta a szíriai eseményeket. Túl azon, hogy az USA kialakította a „jó arab” és a „rossz arab” kényszerfogalmakat – amelyek ostoba, burzsoá, imperialista módon próbálják kereteket adni az egész arab világot érintő politikájának – Szíria lerombolása jóval az orosz intervenció előtt MÁR MEGTÖRTÉNT.
    Inkább azt tartom érdekesnek, hogy Izrael miért nem „szállt be” már a kezdetektől fogva (igaz, legutóbb már történtek rakéta és légicsapások) – hiszen Szíria volt az ellene fellépő arab formációk közül mindeddig a legstabilabb, legerősebb alakulat – érdeke lett volna, ha „megrendszabályozza” Szíriát. Damaszkusz is elég közel fekszik Izraelhez. Talán mégis igaz, hogy Izrael az általa megszállt nem túl jelentős területeken túl nem törekszik az arab országok megszállására? Gondoljunk bele, mekkora Izrael lakosságának a nagysága!
    Ellenben szervezettsége, technikai szintje és a világgal fenntartott kapcsolatai – így az oroszokkal meglévő kapcsolatai is – rendkívül erőssé teszik és képes ellenállni a vele szemben fellépő, rendkívül széthúzó, egymással is marakodó arab államokkal.
    Szíria – a belső társadalmi rendjét tekintsük a legteljesebb belügyüknek – szinte egyedül képviselte azt az erőt – egészen az amerikaiak által szervezett és pénzelt szíriai ellenzék fellépéséig – a térség stabilitását képezte.

      1. Nem zörög a haraszt, ha….
        Ukrajna felosztásáról már harmadik éve különféle elképzelések öltenek formát – noha hivatalosan sem Oroszország, sem a Nyugat nem nyilvánította még ki ebbeli elképzeléseit.
        Mindenesetre Oroszországnak kinyilvánított érdeke, hogy egy vele szövetséges, gazdaságilag szoros kapcsolatot ápoló Ukrajna legyen a nyugati szomszédja. Erre nagyon sok hajlandóság is van, még Ukrajnában is (persze nem a fasiszta-banderista körökben). De ha már mindenképpen szakadás lesz – erre utalnak a harkovi, zaporozsjei, herszoni, nyikolajevi, ogyesszai területek eseményei – elképzelhető, hogy a legvégső megoldás ezeknek a területeknek az Oroszországhoz való csatlakozása lesz. De ekkor lépne be az erőszakkal NATO-csatlóssá tett országok marakodása a „maradék” Ukrajnán. Ha a NATO meggyengül (nagyon sok jel már erre mutat) – akkor egy olyan folyamat indulhat el, ami jelenleg még megjósolhatatlan.

  5. Éppen most hallgatom Bolgár (vulgár) Györgyöt. Bebizonyította, hogy Aszad vetette be a vegyifegyvert. A bizonyítás egyszerű és nagyszerű volt: mert olyan! Ennél a lényél kevés kártékonyabb ember létezik.

  6. A szíriai rendszert az orosz intervenció mentette meg. Az USA, felismerve az oroszok erőfölényét, megpróbálja „helyreállítani” a hegemóniáját. Asszad néhány nappal ezelőtt jelentette ki, hogy aki hívatlanul érkezett Szíriába – az agresszor.
    A „gáztámadás” rablómeséjét a szíriai ellenék egyszer már sikertelenül előadta.
    Az oroszok tegnap felfüggesztették az orosz-amerikai légi tájékoztatást, várható újabb nagyarányú orosz légi offenzíva a terroristák még meglévő állásai ellen.
    Egy holtbiztos: az orosz légierő Szíriában nagyságrendekkel „ügyesebben” semmisíti meg a célokat, mint az USA. Pontosabban céloznak, helyszíni tűzfelderítőket alkalmaznak, sokkal összehangoltabb a légi és űr irányításuk – egyszóval hol van az amerikai technikai fölény?

    1. Pillanatnyilag a sziriai kormányerők (és rájuk hivatkozva az oroszok) azt állitják, hogy az ő gépeik a felkelők támaszpontját bombázták, ahol az egyik eltalált épületben voltak vegyi fegyverek felhalmozva, és azok tartalma szabadult ki a bombatalálat következtében. A NATO -barát „nemzetközi közösség” (igen érdekes eufémia) a szír lázadókra hivstkozva, de cáfolhatatlan tényként tállalva állítja, hogy a kormányerők alkalmaztak vegyi fegyvereket. Közvetlenül egyik állítás sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható.

      Azonban közvetett bizonyítékként értékelhető, hogy a szír kormány sok-sok tonna vegyifegyvert adott át megsemmisítésre az ENSZ illetékes intézményeinek, a felkelők semmit, holott nem tagadják, hogy fegyverzetük jelentős részét a kormányerőktől zsákmányolták (inkább azt titkolják, hogy a másik jelentős részt kitől szerezték be). De, legalább is lélektanilag, az is közvetett bizonyíték, hogy anno az USA – a Szadam-rezsim elleni intervencióját alátámasztandó – „bizonyítékokat” mutatott be az ENSZ BT-nek az iraki vegyifegyver raktárakról, amelyeknek azután a NATO intervenciós csapatai nyomát nem találták.

      Igen jellemző, hogy anno a Tony Blair vezette Nagy Britannia „a bizonyítékok hatására” elsőként csatlakozott az USA intervenciójához. Most is a jelenlegi brit kormány sietett elsőként üdvözölni az amerikai akciót. Tony Blair azóta – igaz, megkésve, bukott miniszterelnökként – már bocsánatot kért. Egy egyre valószinübben bekövetkező világháborúért lesz egyáltalán valaki, aki bocsánatot tud majd kérni?

        1. Nézem a magyar liberális „szakértőket”. Ez az amerikai popsinyalást, ezt a kritikátlan atlantista befekvést. Ezek tényleg propagandisták, nem szakértők. Szégyellni való, hogy más ügyekben együtt kell velük működni. Nem is a hazugságok kritikátlan átvétele miatt elkeserítő a jelenség, hanem a teljes erkölcsi nihilizmus. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem hányingerem van. Nem tudok ebédelni.

          1. Bolgár György devalválta magát hányinger okozónak.

          2. Az a baj, hogy az ún. valódi baloldalhoz tartozók kiléte sem tisztázott, nem hogy stratégiájuk is legyen. Ha van stratégia, akkor lehet kidolgozni a taktikát – amely itt sokak véleményével ellentétesen – együttműködési kényszert is jelenthet a polgári erők egyes elemeivel. Nyilvánvaló, hogy az együttműködés nem merülhet ki a smúzolás különféle formáiban, hanem egy adott, konkrét, a baloldal számára is fontos rész-dolgokat érinthet.
            Itt persze nem a Thürmer-féle csökevény és a szélsőjobb „együttműködésére gondolok….

Hozzászólás a(z) Fekete György bejegyzéshez Válasz megszakítása