Harc az elmaradt bérekért – Jemen

A norvég tulajdonú DNO olajtársaság 18 hónapja nem fizeti ki 175 jemeni dolgozója bérét. A társaság befejezte a működését miután 2015 nyarán kitört a háború Jemenben, majd SMS-ben és e-mailben felmondott a munkavállalóinak semmiféle tiszteletet nem mutatva azok iránt, akik több mint tíz éven át szolgálták, sem helyi jogszabályok iránt, amelyeket követniük kell a társaságoknak a tevékenységük csökkentése és átadása során. Így ezekben az időkben a dolgozóknak egyszerre két gonddal is szembesülniük kellett, a háborúval és azzal, hogy nincs bevétele a családjaiknak.

Ezen felül a társaság más Jemenben működő olajtársaságokkal összevetve a legalacsonyabb béreket fizette az országban. 2013-ban és 2014-ben a szervezett dolgozók több bérsztrájkot tartottak. A menedzsment válaszul írásban elbocsátással fenyegette meg a sztrájkban résztvevőket, amivel megsértette a dolgozók Jemeni törvények szerinti sztrájkjogát.

Támogasd a 175 jemeni munkást és családjukat azzal, hogy küldesz egy e-mailt a DNO ügyvezető elnökének, Bijan Mossavar-Rahmaninak. Tovább>>>