A „News-front” 2018. június 21-i cikke nyomán
https://news-front.info/2018/06/21/vengry-prizyvayut-zabrat-zakarpate-v-otvet-na-dejstviya-natsionalistov-v-kieve/?utm_source=SendPulse&utm_medium=push&utm_campaign=6292703
„Hadüzenet! Mozgósítás! Támadás” – így kommentálta a Facebookon az egyik magyar azt a hírt, hogy a kijevi nagykövetségnél demonstratív tiltakozó akcióra került sor – Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem kevésbé demonstratív megsemmisítésével. Mihelyst a Hír TV nevű kormány-közeli (sic!) tévécsatorna leadta a hírt, a reakció nem késett rá.Facebook59Odnoklassniki8Vkontakte9TwitterGoogle+
https://static.kepfeltolto.com/orig/2018/06/22/bebb975da3f81dc92d149fed9e466383.jpg
Igen, a magyarok nem mentek el szó nélkül a kijevi nacionalisták tegnapi (június 20.) kilengése mellett (1). Ez látható a világhálón Ukrajna lépéseivel kapcsolatos bíráló megjegyzések sokaságából. A kommentelők azt kérdezik: „És még ez az ország akar az Európai Unió tagja lenni?” Miközben mások megjegyzik, hogy egyesek közülük „már Európában vannak”. Minthogy akadálytalanul vállalhatnak munkát Lengyelországban – mi több, Magyarországon is. Ahol nem alázzák meg őket úgy, ahogy Ukrajnában teszik a magyarokkal.
Ahogy a magyar internetezők írják: Budapesten a hasonló kilengések résztvevőire sokévi börtönbüntetés várna. Miközben Ukrajnában a nacionalisták megmozdulásai büntetlenül maradnak. Éppen ebből indul ki hozzászólásában Lápócsy Rita, az egyik kommentező, amikor azt írja: „Ott dühöng a nacionalizmus? Nekünk is úgy kéne védeni az elszakított magyarságot, mint az oroszok a Krím félszigetet?”
A magyar internetezők körében hamar népszerű lett az az ötlet, hogy az Orbán-kormánynak, a krími forgatókönyvvel összhangban, „el kellene vennie” Kárpátalját. Azok közül, akik ennek az elgondolásnak a hívei, a terület visszaszerzésére hívtak fel: „Az ukrán nacionalisták akciói megengedhetetlenek. Miért kell a magyaroknak tűrniük azt, hogy így bánjanak velük? Hol a kormány? Hol a hadsereg? Amelyeknek saját népüket kellene védeniük?”
A Krím csak egy népszavazásnak köszönhetően kerülhetett Oroszországhoz – hiszen ott sok volt az orosz – áll egy másik, a kijevi incidensről megjelent tudósításról szóló kommentárban. – Kárpátalja ugyanolyan régió. És az embereknek ott is joguk van arra, hogy választhassanak.”
Amire jött a válasz: „Figyelembe véve, hogy mennyi magyar él ott, nem hiszem, hogy Kárpátalján lenne olyan, aki Ukrajnára szavazna.”
Meg kell jegyeznünk, hogy „a magyar Kárpátalja” elgondolása már régóta létezik. Méghozzá a hivatalos Budapest is, ha körültekintően is, de – „kipuhatolandó a terepet” – fölvetette ezt a kérdést. A térségben több mint 150 ezer etnikai magyar él. Mintegy száz, magyar tannyelvű iskola a végét járja. Nyilvánvaló, hogy az ukránosítás veszélyes felháborította a helyi magyarságot, és a szomszédos ország hatóságait.
Ennek kapcsán Andrej Sokotkó blogger ezt írta: „ténylegesen beindult az a folyamat, amely egy újabb elszakadási pontot teremt.”
„160 ezer magyarnak – akik közül 150 ezer egy tömbben él a határ mentén, akik a magyart tekintik anyanyelvüknek, és gyakran nem is beszélnek más nyelveket – megtiltják, hogy az iskolában anyanyelvükön tanuljanak. Magyarország pedig, hirtelen, váratlanul szóba hozza Kárpátalja önrendelkezését. Minden azonos kotta szerint, minden úgy zajlik, mint a Donbasszban” (2) – írja. „2014-ben Kárpátalját gyakorlatilag már csak egy lépés választotta el az elszakadástól – és akkor egy második, forró Donbasszá válhatott volna. A probléma most még csak nem is az oktatási törvény, amely ellen Magyarország síkra szállt. Ez csupán egy próba, annak a próbája, hogy egy nyilatkozatra mennyire heves reagálás érkezik. Nehéz oltani azt a tüzet, amelyik már hosszú évek óta parázslik” – jegyezte meg Alekszandr Kolomijcev kárpátaljai aktivista.
Még nem is olyan régen a magyar miniszterelnök „példátlan felvirágzást” ígért „a Kárpát-medencében élő magyarság számára”. Véleménye szerint az ország nem lehet sikeres, ha határon túli állampolgárai rosszabbul élnek, mint az anyaországban. A miniszterelnök biztosította a határon túli magyarokat, hogy hazájuk „sokkal erősebbé vált, és bármikor segítségükre tud sietni”. „Meg vagyok róla győződve, hogy a Kárpát-medence magyarsága nagy korszak küszöbén áll. Itt nagy dolgok történnek majd”(3) – jelentette ki Orbán Viktor a „Krónika” c. magyar kiadványnak nyilatkozva. – „A magyar családok erősebbé válnak, mint voltak 10-15 évvel ezelőtt. A román, szlovák, szerb és ukrán állampolgárok érdekében jó kapcsolatokat kell ápolni egy olyan nagy országgal, mint Magyarország”.
Nem lehet nem észrevenni, hogy mindezekkel a háttérben Budapest továbbra is aktívan osztogatja a magyar útleveleket. Méghozzá nem csak az etnikai magyaroknak, de az ukránoknak is.
MEGJEGYZÉSEK:
(1) A kormánypárti sajtó nem tudósított a kijevi magyar nagykövetség előtti nacionalista tüntetésről.
(2) 2014-ben, a Krím és a Donbassz, illetve az új kijevi rezsim között támadt kibékíthetetlen ellentétek egyik fő oka volt, hogy a puccsista junta azonmód kilátásba helyezte az orosz, mint anyanyelv használatának korlátozását, az orosz nyelvtől, mint második államnyelvtől való státusz megvonását, illetve az orosz nyelv hivatalos státuszának megszüntetését a többségében oroszok lakta megyékben. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az ukránosítás. Ami kiváltképpen drasztikus formákat öltött a Donbassznak az ukrán hadsereg által megszállt térségeiben.
(3) A 2014-es kijevi fordulat után Orbán Viktor még arról beszélt, hogy „az ukrán nép történelmében új, nagyszerű fejezet nyílt. Mely időszak végén az ukránok eljutnak a demokrácia korszakába”. Most a budapesti vezetés saját szemével győződhetik meg eme „új, nagyszerű demokratikus korszak” vívmányairól – kiváltképpen az Ukrajnában élő magyarság számára. (Ilyenkor az ember szívből kívánná: mindenki, aki ezt állítja, éljen a mai Ukrajna valóságában, legalább egy fél évig. Akkor majd megtanulná, miféle „nagyszerű demokrácia” támadt a mai Ukrajnában.) Ez a felismerés, a maga valódi mélységében, azonban még várat magára. Budapesten nem szűntek meg abban mélységesen hinni, hogy az oroszellenesség a demokrácia egyik legfőbb ismérve.
Fordította: Csikós Sándor
Csikós elvtárstól kérdezem: Vajon Tanaj Csolhan barátunk kap ezekről a hozzászólásokról valamiféle tájékoztatást, esetleg fordításokat? Mert érdekelne az ő véleménye is, hogy mi, hozzászólók nem tévedünk-e hozzászólásainkban a jelenlegi ukrán helyzetet illetően?
Üde kozák folklór: A kárpátok hegyein
https://www.youtube.com/watch?v=hsiXyUtIJWY
Csak a miheztartás végett 🙂
A magyarországi helyzetet sokan nem ismerik. Magyarország jelenlegi rendszere legfeljebb szítani tudja a nacionalista, soviniszta, irredenta hangulatot (teszi is) – de társadalmi-gazdasági-katonai „ereje” még saját területének a megvédésére sem elég, nemhogy akár katonai erővel „visszafoglalja” Kárpátalját.
Kárpát-Ukrajna Donbassz-hoz való hasonlítása is nagyon sánta. A „népköztársaságok” erősen a nosztalgikus szovjet hangulatot idézve, kapitalizmus ellenes, szocialista berendezkedést hoztak létre, amelyet Oroszország valamilyen szinten (szó sem esik csatlakozásról, sőt még annektálásról sem) – kizárólag az orosz érdekeknek megfelelően – támogat.
Itt inkább arról van szó, hogy kezd beérni a fasiszta junta politikai tévedése és az általuk „nemzetinek” kihirdetett Ukrajna kezd szétesni.
Ha a folyamat folytatódik, az Európai Uniónak ez sokkal nagyobb falat lesz a torkán, mint a migráns ügy. Mert akkor lesz igazán belterjes menekülthullám, ráadásul Lengyelországon, Magyarországon és Románián keresztül.
Putyin a napokban arra figyelmeztetett, hogy az ukrán politika Ukrajna államiságának megszűnéséhez vezethet.
Brávó az elemzésre!
Igyekeztem.
De ki akartam térni arra is, hogy amíg a Donbassz mögött keletre-délre ott van Oroszország, nyugatra meg szintén az orosz többségű oblasztyok, addig Kárpát-Ukrajnát észak, kelet felől a jelenlegi ukrán nacionalista erők gócai veszik körül Lvov (Lviv, Lemberg), Ivano-Frankovszk (Ivano-Frankivszk), Kalus, Vinnyica – ahol koncentrálódnak az említett reakciós erők. Ezzel a háttérrel Kárpát-Ukrajna nem fog tudni elszakadni Ukrajnától, mert úgy elözönlik, hogy ihaj.
Azok az erők, amelyek vereséget szenvedtek a „népköztársaságok” milíciáitól, bőven elpáholnának bármiféle oda beküldött magyar alakulatot, ebben katonailag is teljesen biztos vagyok.
Sokadik ismétlés – pontosító kiegészítéssel
Mint több bejegyzésnél leszögeztem (persze nem nóvumként, lásd Marx és Engels 1848/49-bern a forradalmi Magyarország és a vele ellenséges nemzetiségek közötti harcról), történelmi tapasztalat, hogy a nacionalizmusok – így-úgy – fölfalják egymást. A rendszerkritikai baloldal egyiknek se legyen politikai függeléke. Közülük legfeljebb a társadalmi előrehaladást súlyosan veszélyeztető ellen lehet szigorúan taktikai, illetve alkalmi, elveinket nem érintő szövetséget kötni, ha elegendő, csupán akcióegységre lépni a többivel vagy azok valamelyikével. Konkrétan, itt és most. Ki-ki döntse el, hogy Kárpátalja, Erdély, Fel- és Délvidék magyar revíziója érdekében támogatni szükséges-e a magyar nacionálkapitalista államot, avagy szolgálja-e Európa, illetve a földkerekség egyetemes társadalmi progresszióját, ha Magyarország – határai megváltoztatásával (ami kizárólag erőszakosan lehetséges, de mindenképpen újabb háború magvát elvetve a Kárpát-medencében) – területeket visszaszerez bármelyik szomszédjától.
Jajj!
Gondoltam, ez lesz a magyar irredenta reakció….mi más is lehetne?
A magyarok Árpád fejedelem valamikori bejövetelének a helyét, a Kárpátok bérceit (hágóit) is természetesen ősmagyar orákulumnak tartják…
Erre hivatkozva visszakövetelhetnénk a Kaszpi-tenger északi partszakaszát, az Ural nyugati lejtőit, Levédiát, Etelközt, meg akár a Dnyeszter-melléket is. (halkan mondom, mert ha az irredenta románok elolvassák, akkor lesz igazi paláver) Ők meg a Tiszától a Dnyeperig terjedő teljes ukrajnai területet Nagy-Románia ábrándjaként élik meg, nem beszélek a Kárpátalja szlovák és lengyel ábrándjairól sem. Nem véletlenül csatolta Sztálin Ukrajnához anno a Kárpátalját, mert éppen egymásnak készültek ugrani a kérdéses nemzetek irredentái, de pechjükre Kárpátalja éppen szovjet megszállás alatt állt – emiatt nem sok lehetőség volt a revánsra. Szerencsére.
A magyarok száma annyira lecsökkent Kárpátalján, hogy az összlakosságot tekintve ma már jelentős kisebbségben vannak.
A kommunista ideológiának nem véletlenül egyik alapköve a proletár internacionalizmus. Ha ez az elv diadalmaskodna – a fenét nem érdekelné, melyik terület kihez tartozik államilag, közigazgatásilag – ha az élet boldogan alakulna az ott élő nemzetiségek számára. Ám, a burzsoázia hamar rájött, hogy számára a proletár internacionalizmus a legnagyobb ideológiai ellenség, ezért felszították a nacionalizmus, a sovinizmus és az irredentizmus lángjait. Mellesleg ez a legnagyobb akadálya az egységes Európa kialakításának is – még „kommunizmust” sem kell emlegetni.
Elég visszagondolni a 2. világháborúra. Horthy és Antonescu egymást taposták Hitler előtt, hogy ők kapják a mindkettőjük számára „nemzetthy konczként” tekintett „eredeti ősmagyar, ősromán” területeket. Hitler megengedte Horthynak, hogy a bécsi döntések értelmében „visszafoglaljon” bizonyos területeket, amik ugyanis soha sem tartoztak Magyarországhoz, de jelentős számú magyar nemzetiség élt ott. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a kérdéses területek nagy része sem a magyar rész-királysághoz tartoztak, hanem az egész monarchiához. A magyar király (aki nem mellesleg osztrák császár is volt) – felügyeleti jogot, s nem tulajdonjogot adott a területeket illetően.
Kárpát-Ukrajna (Zakarpatszkaja Oblaszty) 1914-ig Magyarország része volt, onnantól kezdve, ismerve a történelmi viszontagságokat – ide-oda sodródott.