40 hozzászólás a(z) “Ukrainian anti-fascist activist kidnapped” bejegyzéshez

  1. Fekete György

    Az ukrán fasizmushoz iszlamo-fasizmus…

    Európa, Svédország. Egy 40 éves zsidó nőt támadtak meg muzulmánok, a nyakláncán lévő Dávid csillag miatt. Ilyen volt – ilyen lett:

    http://www.nrg.co.il/online/1/ART2/608/356.html#.U_DokKq-o7Y.facebook

    A tragédia rövid leírása:

    Lakóhelyén, városában gyalog ment, amikor egy muszlimok által sűrűn lakott kerület mellett kellett elhaladnia. Egy muszlim kislány észrevette, hogy dávidcsillag lóg az asszony láncán és svédül káromolni kezdte , majd leköpte a 40 éves asszonyt. Aztán valaki egy éles vasdarabot vágott az arcába. A támadást legalább tízen látták, arab fejkötős vagy palesztin színekbe öltözött emberek vették körül. Mindenki azt tanúsította, hogy az asszony elesett és megütötte magát. Mielőtt beszállították a kórházba, az egyik támadó mutatta neki, hogy hallgasson vagy elvágják a torkát. A zsidó asszony nem mer a rendőrségen feljelentést tenni, mert attól fél, kikérik a nevét és bosszút állnak rajta. Négy gyerekes családanya, akinek az volt bűne, hogy az utcán ment és dávidcsillagot viselt a láncán.

    Mikor támadtak meg akár egyszer is arab nőt zsidók?

    Válasz
  2. Anton Csehov

    Olyat nem mondunk, hogy “életrevaló” közösség, sem azt, hogy “életképtelen”, mert az tényleg biologizáló rasszizmus! Ezen én nem változtathatok, mert ez pontosan a nácik “érvelése” volt. Ez van.
    (Vmi marha egyszer egy fórumon a kisentente országait nevezte “életkételennek”, nem is zavartatva magát, hogy azok gazdaságilag működőképesek és sikeresek voltak a feudális hortipusztával szemben!

    Válasz
  3. Fekete György

    Nem tudom, hogyan történt, de küldés után értelemzavaróan összegabalyodott tördeléssel jelent meg, ezért kijavítva megismétlem azt, amit 2014-07-29 – 08:43-kor helyeztem föl:

    Minden “rásütés” nélkül.

    1/ Igaztalanság, Izraelt ebben a konkrét ügyben úgy szemlélni, hogy csupán egy “tőkés állam”. Már azért is igaztalanság, mert Grúz – hozzátartozó – érvelése végképp az: “nincs az a tőkés állam, amelynek mindig, mindenkor igaza van”. Egyrészt senki nem adott igazat “mindig, mindenkor” Izraelnek (én sem, tehát nekem címezve a “felelet” nem más, mint csúsztatás, hiszen arra válaszol, amit soha nem állítottam), másrészt Grúz tétele így ugyanúgy igaz (bár szintén túláltalánosítás): “nincs az a szocialista [sic! – FGY] állam, amelynek mindig, mindenkor igaza van”.

    2/ A konkrét ügyben, a PALESZTIN TERRORISTÁKKAL SZEMBEN Izrael Állam oldalán az igazság. A valóban baloldali, illetve a kommunista gondolkodású embernek ez nyilvánvaló, hiszen ő tudja, hogy a nemzetközihez nem juthatunk a nemzeti tagadásával és a kapitalizmus, a tőkeviszony nem haladható meg úgy, hogy toleráljuk az antiszemitizmust, a zsidóellenes faji uszítást (akár annak Izrael-ellenességbe vagy anticionizmusba csomagolt formáját). Ehhez a gondolathoz idézem egy korábbi megfogalmazásomat, amely éppen a MEBAL által közölt írásomban jelent meg:

    >…magát a kapitalizmust, a tőkeviszonyt szükséges meghaladnunk. A meghaladás útjára viszont éppen a kapitalizmus helyezi a tömeggyilkos antiszemitizmus torlaszát (Auschwitz óta – akarva-akaratlanul – a legenyhébb antiszemitizmus is támogatja, hogy megint legyen holokauszt!), hogy a kizsákmányoltakat (mind a mélyszegény, fedél- és munkanélküli, mind a jelzálogos lakással, az újra és újraszaporodó, ki nem fizetett törlesztési kötelezettséggel terhelt ingóságokkal a fogyasztás bűvöletébe és a tulajdonlás csalfa, valótlan érzésébe egy egész tudatvarázsló rendszerrel beterelt mai proletárokat, akik – együttesen – a modern társadalom zömét teszik ki) ezzel az eszközzel is feltartsa tőkeszolgaságuk felismerésében. Hiszen így időről-időre eléri, hogy – többek között – megosztja őket a holokauszt-tagadók és a holokausztot reálisan, a világtörténelem legborzasztóbb szörnyűségének, az emberiség legförtelmesebb civilizációs botrányának értékelők harca. A társadalmi viszonyok tisztánlátását, a kapitalizmuson túljutni képes emberi minőség létrejöttét ugyanakkor segíti a holokauszt tagadásának, tagadásához vezető relativizálásának („hogy csak egy volt a népirtások sorában…”) és bagatellizálásának („hogy nem is volt olyan jelentős…”) elutasítása.Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a fasizmus egyetemes jelenség, a globális kapitalizmus terméke. A sokféle formaváltozat között kell számon tartani az iszlamo-fasizmus jelenségét. A Pravij szektor és a Hamas ikertestvérek tehát. Mindkettő – természetének megfelelően – ártatlan gyermeket is elpusztít tébolyult eszméik jegyében. A zsidók kiirtása mindkét formának alapötlete, a Hamasnak – az alapítónyilatkozatában külön is kiemelt – egyetemes programja……Izraelnek van és legyen is létjogosultsága, önvédelmi joga, és állampolgárainak az összes, általam ismert alkotmány tanulsága alapján természetes, hogy legyen védelmi kötelezettsége! Ezeket megtagadni tőle agresszió. Hiszen Izraelt állandóan ostromolják ellenségei – védekeznie kell. És a vérért, ami hullik, a támadók jócskán felelősek. (Ellencsapás nem kell ott, ahol nincs csapás előbb…)…Félreértett: én nem önt intem óva személy szerint, én a sarkító vélemények hangoztatóit intem óva…<

    Ez a probléma azóta égeti látványosan (megint?) a MEBAL-t, amióta – még a jelen Izrael-Hamász konfliktus előtt – egy ékezetnyi terjedelemben se vállalt szolidaritást a két palesztin terrorista által legyilkolt három izraeli zsidó tinédzserrel (míg Izrael zsidó közvéleménye nyomban elítélte a néhány nappal egy izraeli arab fiatalember ellen elkövetett brutális, szadista gyilkosságot).

    Válasz
  4. Fekete György

    Binjamin Netanjahu miniszterelnök a délután folyamán telefonon beszélt Ban Ki Mun ENSZ főtitkárral: (Gyors fordítás)

    Az ENSZ BT elnökének nyilatkozata egy gyilkos terrorszervezet igényeit támogatja, amely szervezet izraeli civileket tart folyamatosan terror alatt. A nyilatkozatban szó sincs Izrael biztonságáról v. a gázai övezet fegyvermentesítéséről – ami már korábbi palesztinokkal megkötött közbenső egyezményekben benne foglaltatott.

    Nincs a nyilatkozatban egyetlen szó sem az izraeli polgárok elleni támadásokról vagy arról, hogy a Hamász élő pajzsként használja saját civil lakosságát. Arról sem, hogy az ENSZ intézményeit használja rakéta támadások kivitelezésére.

    Izrael 3 alkalommal elfogadta az ENSZ humanitárius okokkal kért tűzszünetét, a Hamász mindegyiket megszegte.
    Ebben a pillanatban is lövik az országot.

    Izrael folytatja az alagutak felszámolását és ez csak az első lépés a Hamász lefegyverzésére.

    A Hamász a nemzetközi közösség anyagi támogatását terror alagutak építésére használja izraeli állampolgárok ellen. A nemzetközi közösségnek nem a terroristák igényeinek kielégítésével, hanem a gázai övezet fegyvermentesítésével kellene foglalkoznia.

    /Kol Izrael rádió, 2014. július 28./

    Válasz
    1. gruz

      Szerintem amit a Hamász tesz az nem jó, sőt bűn. Amit Izrael tesz az sem jó, sőt hiba. Itt most nagyon nehéz dönteni abban a kérdésben, hogy az iszlamo-fasizmusnak van-e másik oldali ellenpárja. Nem tudom, mert nincs információm, de félek, hogy van.
      Azt is tudom, hogy bármiképpen is nevezzem is, mit fognak rám sütni. Megtörtént már egyszer, hogy szóltam, és válasz jobban fájt mint a(z el)hallgatás.
      De nincs az a tőkés állam, amelynek mindig, mindenkor igaza van. Remélem a Tanár Úr nem veszi ezt annak, aminek venni szokták, és továbbra is írja a valódi, igaz baloldali megjegyzéseket, mindannyiunk okulására, akik eddig csak könyvekből ismerték a fasizmust, de odajutottunk, hogy megint annak megélésére ítél bennünket saját tehetetlenségünk, bűnös közönyünk.

      Válasz
      1. Fekete György

        Minden “rásütés” nélkül.

        1/ Izraelt ebben a konkrét ügyben úgy szemlélni, hogy csupán egy “tőkés állam”. Már azért is igaztalan, mert Grúz érvelése végképp az: “nincs az a tőkés állam, amelynek mindig, mindenkor igaza van”. Egyrészt senki nem adott igazat “mindig, mindenkor” Izraelnek (én sem, tehát nekem címezve a “felelet” nem más, mint csúsztatás, hiszen arra válaszol, amit soha nem állítottam), másrészt Grúz tétele így ugyanúgy igaz (bár szintén túláltalánosítás): “nincs az a szocialista [sic! – FGY] állam, amelynek mindig, mindenkor igaza van”.

        2/ A konkrét ügyben, a PALESZTIN TERRORISTÁKKAL SZEMBEN Izrael Állam oldalán az igazság. A valóban baloldali, illetve a kommunista gondolkodású embernek ez nyilvánvaló, hiszen ő tudja, hogy a nemzetközihez nem juthatunk a nemzeti tagadásával és a kapitalizmus, a tőkeviszony nem haladható meg úgy, hogy toleráljuk az antiszemitizmust, a zsidóellenes faji uszítást (akár annak Izrael-ellenességbe vagy anticionizmusba csomagolt formáját). Ehhez a gondolathoz idézem egy korábbi megfogalmazásomat, amely éppen a MEBAL által közölt írásomban jelent meg:

        >…magát a kapitalizmust, a tőkeviszonyt szükséges meghaladnunk. A meghaladás útjára viszont éppen a kapitalizmus helyezi a tömeggyilkos antiszemitizmus torlaszát (Auschwitz óta – akarva-akaratlanul – a legenyhébb antiszemitizmus is támogatja, hogy megint legyen holokauszt!), hogy a kizsákmányoltakat (mind a mélyszegény, fedél- és munkanélküli, mind a jelzálogos lakással, az újra és újraszaporodó, ki nem fizetett törlesztési kötelezettséggel terhelt ingóságokkal a fogyasztás bűvöletébe és a tulajdonlás csalfa, valótlan érzésébe egy egész tudatvarázsló rendszerrel beterelt mai proletárokat, akik – együttesen – a modern társadalom zömét teszik ki) ezzel az eszközzel is feltartsa tőkeszolgaságuk felismerésében. Hiszen így időről-időre eléri, hogy – többek között – megosztja őket a holokauszt-tagadók és a holokausztot reálisan, a világtörténelem legborzasztóbb szörnyűségének, az emberiség legförtelmesebb civilizációs botrányának értékelők harca. A társadalmi viszonyok tisztánlátását, a kapitalizmuson túljutni képes emberi minőség létrejöttét ugyanakkor segíti a holokauszt tagadásának, tagadásához vezető relativizálásának („hogy csak egy volt a népirtások sorában…”) és bagatellizálásának („hogy nem is volt olyan jelentős…”) elutasítása.macika 2014-07-01 – 21:53

        Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a fasizmus egyetemes jelenség, a globális kapitalizmus terméke. A sokféle formaváltozat között kell számon tartani az iszlamo-fasizmus jelenségét. A Pravij szektor és a Hamas ikertestvérek tehát. Mindkettő – természetének megfelelően – ártatlan gyermeket is elpusztít tébolyult eszméik jegyében. A zsidók kiirtása mindkét formának alapötlete, a Hamasnak – az alapítónyilatkozatában külön is kiemelt – egyetemes programja…Anton Csehov 2014-07-04 – 18:11

        …Izraelnek van és legyen is létjogosultsága, önvédelmi joga, és állampolgárainak az összes, általam ismert alkotmány tanulsága alapján természetes, hogy legyen védelmi kötelezettsége! Ezeket megtagadni tőle agresszió. Hiszen Izraelt állandóan ostromolják ellenségei – védekeznie kell. És a vérért, ami hullik, a támadók jócskán felelősek. (Ellencsapás nem kell ott, ahol nincs csapás előbb…)…Anton Csehov 2014-07-06 – 20:12

        Félreértett: én nem önt intem óva személy szerint, én a sarkító vélemények hangoztatóit intem óva…<

        Ez a probléma azóta égeti látványosan (megint?) a MEBAL-t, amióta – még a jelen Izrael-Hamász konfliktus előtt – egy ékezetnyi terjedelemben se vállalt szolidaritást a két palesztin terrorista által legyilkolt három izraeli zsidó tinédzserrel (míg Izrael zsidó közvéleménye nyomban elítélte a néhány nappal egy izraeli arab fiatalember ellen elkövetett brutális, szadista gyilkosságot).

        Válasz
      2. Fekete György

        “…nagyon nehéz dönteni abban a kérdésben, hogy az iszlamo-fasizmusnak van-e másik oldali ellenpárja. Nem tudom, mert nincs információm, de félek, hogy van.” (Grúz) Ha van is, az nem Izrael Állam, hanem a csupán igen periférikusan létező zsidó szélsőjobboldaliság. Tehát nehezen védhető Grúz kiinduló tétele. Mert bizony lehet dönteni, csak merni/tudni kell szembeszállni az antiszemitizmus Izrael-ellenességbe öltözködött többségi nyomásával.

        Válasz
  5. Fekete György

    A Hamász eltévedt rakétája, konkrétan, úgynevezett “munkabaleset” miatt bekövetkezett robbanás okozta 10 palesztin halálát és 50 sebesülését, a “Shiba” kórházban. Az izraeli hadsereg közleménye aláhúzta, nem adott le lövéseket (még csak véletlenül se) a gázai kórház irányába.
    /Kol Izrael rádió, 2014. július 28./

    Válasz
  6. Fekete György

    Szerkesztés a Kol Izrael rádió 2014. július 26-i híreiből

    Ma reggel 8 órától humanitárius tűzszünet, 12 órára szól, tehát 20.00 órakor lesz vége. Eddig nem sértette meg a Hamász.

    A tv10-ben Alon Ben David haditudósító elmondta, hogy tegnap bent volt alsó Gázában a 10-20 méterrel a felszín alatt kiépített terrorlabirintusban. A terroralagutakat jellel látták el, a kisebb leágazások nagyokba futnak be, és a nagyok pedig egy fővonalba. A terroralagutak kijáratai polgári házakba vezetnek. A gázai arab polgárság házaiban szinte kivétel nélkül fegyverraktárak, lőszertárolók, harci eszközök, rakéták, rakétakilövők vannak elhelyezve. Döbbenetes hogy mennyire felkészültek, mennyire együttműködött a polgári lakosság a Hamásszal. – fogalmazott Alon Ben David. Jákov Peri miniszter, az izraeli biztonsági kabinet tagja közölte, addig nem fejezi be a hadsereg a szárazföldi hadműveletet, amíg fel nem robbantja az összes alagutat, amelyeket felderít.

    Az izraeli kormány meghosszabbította a humanitárius tűzszünete 4 órával, éjjel 12-ig.
    Az izraeli rendőrség először nem engedélyezte, majd a liberális demokratikus jogokra hivatkozva mégis engedélyezte a tel-avivi Rabin térre tervezett szuperbalos tüntetést, amelyen néhány száz extrémista fog tüntetni Izrael kormánya, hadvezetése ellen. Az extrémbalos tüntetésen nem lesz jelen a Munkapárt, nem lesz ott a Merec és még a Shalom Aksáv sem. Az extrémbalos tüntetés tervének hallatára a patrióta izraeli ifjúság is bejelentette , hogy kimegy a térre tüntetni a balosok ellen . A rendőrség biztonsági okokra hivatkozva először megtagadta az extrémbalos tüntetést, de végül a tűzszünet meghosszabbításának hírére megváltoztatta döntését.

    Arafat és Abu Mázen a palesztin autonómia nevében aláírták a Fehér Ház gyepén 1993-ban, hogy kötelezettséget vállalnak: a palesztin autonóm területek fegyvermentesek lesznek. Ezért a célunk az lesz, hogy a tűzszünetben benne legyen a Gázai övezet teljes leszerelése. – mondta Juval Steinic miniszter.

    A törökök Hamásza, az IHH szóvivője sajtótájékoztatót tartott és közölte, hogy újabb blokádtörő flottillát indítanak, a Gázai partokhoz. A 2010 május végén indított humanitárius segélyszállítmánynak nevezett Marmara török flottilla célja is a gázai partok körüli izraeli ellenőrzés megtörése volt. Mint később kiderült, a “segélyszállító-hajón” 500 török IHH-s terrorista utazott, és a hajó fedélzetére fegyver nélkül leereszkedő izraeli tengerészeket brutálisan összeverték, megkéselték, lelőtték.
    Az IHH török terrorszervezet, a Hamász testvérszervezete. A vesztes helyzetben lévő Hamász segítségére siet az IHH, hogy elterelje a terroralagutakról a világmédia fegyelmét.

    Megszegte a Hamasz a tűzszünetet pontosan 20 órakor. Kerem Shalom, Avshalom, Dekel, Jevul, Jated, PriGan, Szdéj Ávrahám, Tálméj Joszef, Szufa, Holit, NirJichák és Askelon vonalában Bnej Necarim, Eskol, Nave, Slomit izraeli falvakat lőtték a gázai sávból a hamászos terrorbrigádok.

    (Forrás: a rádió Facebook-oldala.)

    Válasz
  7. Fekete György

    Két nemzetközi hatalmi kérdésben a MEBAL-nak illik megszólalnia. Az egyik a fasizmus feléledése Ukrajnában és annak EU és USA általi támogatása. E kötelességének a MEBAL eleget is tesz.

    A másik ügyben, a HAMÁSZ-Izrael konfliktusban ellenben hallgat. Ez helytelen. Történeti áttekintéséhez találtam egy online olvasható, a korrektség igényével és mély témafeldolgozással jelentkező szerzőtől két dolgozatot (mindkettő végén további, interneten hozzáférhető szaktudományos irodalom).

    http://tortenelemklub.com/xxszazad/938-a-gazai-oevezet-toertenete?catid=37%3A1990-utan

    /A másik link a kapcsolódó kommentben./

    Válasz
  8. Fekete György

    “r” szövegére illik, amit ő állít a kérdésben itt közzétett hozzászólásokra (tőle idézem): “nyakatekert és otromba képmutatás”. Bárki elolvassa az “r” által leszólt kommenteket, erről meggyőződhet.

    Igenis azt gondolom, hogy az “r” által képmutatónak titulált online cikkem becsületes, tiszta írás, kommunistához méltó állásfoglalás:
    http://www.demokrata.info/14-sample-data-articles/1079-mikent-ertekelje-a-baloldal-a-legutobb-kialakult-hamasz-izrael-konfliktust-civil-velemeny Nem véletlen, hogy közlése tekintetében Krausz Tamás elvtársunk fenntartás nélküli egyetértéséről biztosított (viszont nem ő szerkeszti a MEBAL-webet).

    Igaz, “r” konkrétan nem e kommentemhez kapcsolta “véleményét”, azonban a kérdésben részemről fölhelyezett összes megszólalás egymással szervesen összefügg, továbbá “r” “hozzászólásának” (az idézőjellel a tárgyszerűség hiányárára utalok nála) folytatása konkrétan vonatkozik számos itteni állásfoglalásomra.

    “r” állításaival egyező “értékelések” – sajnos – szélsőjobboldali portálokon láthatók…

    Válasz
  9. Fekete György

    Mikor áll le már a népirtás Kelet-Ukrajnában? Az ukrán hadsereg tüzérsége fiatal tinilányt, asszonyt és fiatal fiúkat végzett ki lövedékeivel Luganszk városában fényes nappal, július 18-án. Tiltakozzunk a civil emberek legyilkolása és a magyarországi médiumok kussolása ellen!
    (https://www.facebook.com/SouthFrontHu)

    Válasz
  10. Fekete György

    Miként értékelje a baloldal a legutóbb kialakult HAMÁSZ-Izrael konfliktust? (civil vélemény)

    Egy civil vélemény az izraeli – palesztin konfliktus kapcsán:

    Izraelben a zsidóság elsöprő többsége őszintén megrendülve elítélte az elevenen elégetett palesztin diák borzalmas tragédiáját. Evvel szemben, amikor – előzőleg – híre ment a három izraeli tinédzser elrablásának és agyonlövésének, ilyen palesztin beírások jelentek meg az interneten: Palesztina – Izrael = 3:0…

    Az iszonytató eseményeket követően a palesztin terrorszervezet, a HAMÁSZ rakéták százait zúdította Izrael békés lakosságára, településeire (legutóbb az ország üdülő övezetét vették célba). Így az izraeli légierő és szárazföldi katonaság rákényszerült, hogy célzott-limitált-szeparált válaszcsapásokkal megvédje Izrael népét. A hadműveletek során az izraeli fél hangsúlyozottan törekedett a civileket, az ártatlan palesztinokat megóvni. Igyekezete valóságos voltát mutatta az is, hogy a gázai övezet palesztin lakosai nagy számban menekültek Izraelbe, védelmet kérve a HAMÁSZ terroristái ellen, akik emberpajzsnak használták őket.

    Most Izrael egyoldalúan elfogadta a konfliktuson kívüli Egyiptom tűzszüneti javaslatát. Annak dacára, hogy a HAMÁSZ továbbra is a harc folytatását, sőt Izrael-ellenes merényletei további radikalizálását hirdeti. (E pillanatban érkezett a hír: a Hamász elutasította az egyiptomi tűzszüneti javaslatot.)

    Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a következetesen antikapitalista baloldal:

    1/ lássa a fasizmus és a globális kapitalizmus (különösen annak liberális alakváltozata) közötti alapvető, szerves összefüggést;
    2/ ne hunyjon szemet az iszlamo-fasizmus fölött;
    3/ rendíthetetlenül bírálja a politikai jobboldal izraeli megnyilvánulásait, miközben nem minősíti Izrael államot fasisztának és elismeri létéhez való jogát.

    http://www.demokrata.info/14-sample-data-articles/1079-mikent-ertekelje-a-baloldal-a-legutobb-kialakult-hamasz-izrael-konfliktust-civil-velemeny

    Válasz
  11. Fekete György

    Légy te is hősi halott!

    Nem csoda, ha a palesztin tinik úgy bálványozzák az öngyilkos merénylőket, mint szerencsésebb sorstársaik a rocksztárokat. …az agymosást nem lehet elég korán kezdeni:

    – a Hamasz által működtetett óvodák falait ilyesféle bölcsességek díszítik: “A mai óvodások a holnap shahidjai.” (szent mártírjai);

    – egy Gyerekek klubja című palesztin tévéműsorban egy 9-10 év körüli kisgyerek így szavalt: “Ha Jeruzsálembe megyek, bombamerénylő leszek!”;

    – egy, a palesztin hatóságok által ellenőrzött TV csatorna 9 adóján át MTV-stílusban sugároz ifjúsági műsorokat, van azonban egy árnyalatnyi különbség: megapartyk helyett a mártírhalál, az öngyilkos merényletek szépségeit ecsetelik nekik;

    – a Szépséges nyelvünk című 6. osztályosoknak készült palesztin olvasókönyvben található egy Shahid éneke című, a mártírhalált dicsőítő költemény is, természetesen nem ez az egyetlen ilyen tartalmú szöveggyűjtemény;

    – a palesztin hatóságok által működtetett gyerektáborokban 2002 nyarán 25 ezer nebulót avattak be a gyújtóbombakészítés, lőfegyverek használata, rejtőzködés, emberrablás fortélyaiba;

    – az egyébként is túlfűtött képzeletű kamaszfiúk fantáziáját azzal a 72 szűz lánnyal csigázzák tovább, akik a Paradicsomban fogadják őket, ha elesnének a Palesztina felszabadításáért vívott harcban;

    – az óvodák, iskolák, nyári táborok, sportegyesületek terroristák vagy fiatalon elesett öngyilkos merénylők neveit viselik, akik példaképül, szerepmodellül szolgálnak.

    Lásd Eli D Herz: Gyerekek, akik gyilkosokként halnak meg című 2014-ben is aktuális tanulmánya – http://www.hirhatar.hu/hir/a-kovek-fiai-harmadik-resz

    Válasz
  12. Fekete György

    “Meg tudjuk bocsátani az araboknak azt, hogy legyilkolják a gyerekeinket. De nem vagyunk képesek megbocsátani azt, hogy rákényszerítenek bennünket, hogy megöljük az ő gyerekeiket. Csak akkor fogunk megbékélni az arabokkal, ha jobban fogják szeretni majd a gyerekeiket, mint amennyire bennünket gyűlölnek.” (Golda Meir)

    Válasz
    1. r

      Micsoda nyakatekert és otromba képmutatás!

      Az araboknak erkölcsileg alátámasztott okkal gyilkolják a zsidókat. Elvették földjeiket, termelőeszközeiket és rabszolgamunkára kényszerítik őket. Kifosztották és megalázzák őket. Az improduktív elemeket pedig igyekeznek halálba kergetni – “civilizált és humánus úton” megszabadulni tőlük.

      Ismerős szituáció – nemde?

      Minden összetartó, életre való és tiszteletre méltó közösség háborút indít ilyenkor. Már az őskor hordái is ezt tették. A palesztinoknak nem telik drónokra. Nem áll módjukban HDMI monitor előtt elterpeszkedve, joystickkal kinyírni az ellenséget. Hatvannyolc tonnás harckocsiból közéjük durrantani. Páncélozott helikopterből halomra géppuskázni őket. Számukra a terrorizmus marad. A szegények háborúja. Az öngyilkos merénylők. Példamutató helytállás.

      Minden rabszolga nép számára.

      Válasz
      1. Anton Csehov

        a) “Az araboknak erkölcsileg alátámasztott okkal gyilkolják a zsidókat.” – ez a mondat nem csak nyelvtani hibát tartalmaz, de így, ebben a formában, ráadásul nem is igaz.
        b) “és rabszolgamunkára kényszerítik őket.” Forrást kérek, mert ez enyhén szólva új.
        c) Az utolsó bekezdés enyhén szólva is nyit a biologizáló fajelmélet felé, és ezért már vállalhatatlan. “életre való”… Az őskor hordái táplálékféltésből csatáztak más törzsekkel, nem teokratikus-patriotisztikus “apáink istenadta földje” felkiáltások mellett! … Izrael technikai fölénye éppen hogy józan megfontolásra kellene intse a palesztinokat, nem öngyilkosságra! … A palesztinok még mindig kevésbé rabszolgák, mint a többi, amerikai igában nyögő nép.

        Válasz
  13. Fekete György

    Tévedésük lényege: egyfelől a nemzeti kihagyásával akartak eljutni a nemzetközibe, másfelől antikapitalistának tételezték a zsidóellenes antiszemitizmust.

    >Egymás után kérnek bocsánatot a szuperbalodali izraeli közszereplők , akik hazug, demagóg módon éveken keresztűl a “szegény palesztínok” propagandáját erősítették, és az izraeli patriótákat, a hadsereget az antiizraeli, proarab média szóhasználata szerint “judeo-náciknak” nevezték. És ott voltak azoknak a kárörvendőknek kórusában, akik tapsikoltak a 2005 -ös gázai kiűzetéskor. Itt az eredmény, most keményen megfizetjük a peace csápolók nemzetközi befolyásának árát. Ezzel szemben a valóban felkészült főleg izraeli biztonságpolitikusok előre tudták mi fog történni. Valódi szakértők voltak azok , akik értik , szakértik a Közel -keletet.
    A magyar sajtó tudósítói is jobban tennék , ha önkritikát gyakorolnának és követnék az izraeli szuperbalosok példáját és bocsánatot kérnének az évtizedek alatt Izraelnek okozott kárért!
    Napoleon mondta: “Négy ellenséges laptól jobban kell tartani, mint 1000 gránáttól.”< (Kol Izrael)

    Válasz
  14. Fekete György

    Ad Anton Csehov 2014-07-06 – 20:12

    Köszönöm a pontosítást. Azonban a palesztin terroristák háromszoros tinédzsergyilkolása ellen e pillanatig se tiltakozik a MEBAL. Ez szomorú, sőt tragikus. Akármilyen szempontok állnak a mulasztás mögött. A MEBAL vezetői, illetve reprezentánsai fogalmazzák meg úgy a tiltakozást, hogy az ne legyen érvényesíthető az Ön által említett szempontból, vagyis hogy ne a “globalista-fasiszta rendszer fenntartására használják ki az arab világ kollektív leterroristázását”. Persze ez nem könnyű, elismerem, mert amiként az arab világ kollektív leterroristázása ostobaság, akképpen Izrael Állam fasisztává minősítése manipuláció, célzatos politikai hazugság.

    Válasz
  15. Fekete György

    Ad Anton Csehov 2014-07-04 – 18:11

    Lényegében osztom itt részletezett nézetét. Ám továbbra is súlyos – politikai és morális – hibának gondolom, hogy a MEBAL mind ez ideig nem hozott tiltakozást a palesztin terroristák tudatos zsidótinédzser-gyilkolása ellen (csupán megtűri kommentként…).

    Válasz
    1. Anton Csehov

      Egy félénk felvetés: lehetségesnek látom, hogy itt is egy közkeletű félreértés van a palesztin bűnök ignorálása mögött. Merthogy a main stream-médiában sajnos a status quo konzerválására, vagyis egy globalista-fasiszta rendszer fenntartására használják ki az arab világ kollektív leterroristázását, és az ezzel való rémisztgetést használják ki a tömegek manipulálására. (Orbániában ez a zsidóktól-cigányoktól-melegektől való félelem és írtózás, a náciknál ugyanez, persze olyan hazug demagógiával megspékelve, mint “azért drága a jogi eljárás, mert vannak zsidó jogászok”, stb. Szóval, a félelmekre, akár irracionálisakra való rájátszás nem új és egyedi találmány.) Tehát, lehetségesnek látom, hogy a gyávább vagy butább “rendszerkritikusok” azért nem merik nyíltan tárgyalni, hogy az egyébként a háborús helyzettől maguk is szenvedő palesztinok befanatizált elmeállapotban illegitim célpontokat – civileket és kiskorúakat – is támadnak, amivel a saját ügyüknek is ártanak egyben. (Mert ugye, a katona, a kommandós, az ügynök együtt kell éljen a kockázattal, mert a feladatai része, de a civil, az más.) Az az érzésem, hogy a politikai és morális rövidlátók azt hiszik, csökkenne a “tiltakozó potenciál” a diskurzusukban, ha a lázadás jelképeivé tett palesztinok hibáit és bűneit megkritizálnák. Valójában, egy építő szándékú, tisztességes kritika talán még előbbre is mozdíthatná a békefolyamatot, e háború uis csak egy elszigetelt érdekkörnek jó, de a két ország népe csak szenved tőle. Ráadásul, egy humanista alapú globalizáció-kapitalizmus-neofasizmus – elleni kritikai attitűd nem veszít kritikai erejéből, ha humanista alapjaira nagy súlyt fektet, sőt, ez a tömegek előtt is érthetőbbé tehetné hozzáállását.
      Lehetséges volna, hogy ez álljon a probléma mögött?

      Válasz
      1. Anton Csehov

        “egy humanista alapú, globalizáció-kapitalizmus-neofasizmus – ellenES kritikai attitűd” helyesen.

        Válasz
        1. Fekete György

          Tisztelt Csehov, Ön ettől óv (Önt idézem): “az arab világ kollektív leterroristázását”. Nos, egyetlen szövegemben ezt nem tettem, itt szorgalmazott tiltakozásban se. Másrészt. Izrael Állam hadserege soha nem támadott célzottan palesztin civileket, nőket, gyermekeket, iskolákat, templomokat, diszkókat. Ellenkezőleg. Igyekezett az ellencsapásokat limitálni és szeparálni, nemegyszer előre tájékoztatva az adott övezet lakosságát (természetesen így is előfordulnak időnként tragédiák, amelyek az ártatlan, békés palesztinokat sújtják, de ezek – ismétlem – nem szándékosak, s az izraeli vezetés nem egy esetben kivizsgálást és tényleges felelősségre vonást alkalmaz ilyenkor). Evvel szemben a palesztin terroristák előszeretettel telepítenek rakétakilövőket, parancsnoki központokat, hadianyag raktárakat saját területükön óvodákba, iskolákba, kórházakba, lakónegyedekbe, mecsetekbe, s egyúttal célzottan rendre támadnak izraeli polgári buszokat, robbantanak iskolákat, diszkókat, családokat mészárolnak le, például: “Amennyiben persze például hadműveletnek számít belopódzni egy kibucba, s kisgyermeke szeme láttára agyonlőni az apát, majd kővel szétverni – pontosabban: kövön – a csöppség fejét; apa és lánya éppen sétáltak (meggondolatlanul elmerészkedve a központi épületektől) – természetben gyönyörködtek, virágokat, lepkéket mutattak egymásnak? -, amikor a végzet (a gyilkos) lecsapott rájuk.” Különben bizonyos liberális/demokrata és baloldali (burzsoá szocialista) körök az Ön által kerülendőnek említett előjellel ellentétesen közelítik a közel-keleti helyzet és benne Izrael szerepének értelmezését; éppen erről írok az imént idézett glosszámban: http://www.es.hu/fekete_gyorgy;gorcso;2006-08-28.html

          Válasz
          1. Anton Csehov

            Félreértett: én nem önt intem óva személy szerint, én a sarkító vélemények hangoztatóit intem óva. Reméltem, hogy világos kontextust hozam össze, de úgy tűnik, pontosítani kell. Sajnálom.

  16. Anton Csehov

    Kicsit off, de MEM és LM-kötetek Pécsett ingyen, ajándékba, a fasizmus elleni harc ideológiai felkészítő alapjaiként! A nácik égették az elmúlt években is ezeket, tehát, aki tudja, mentse! Társadalomtudományi szakirodalomról van szó, kritikai társadalomelméletről!

    Válasz
    1. Anton Csehov

      Aki tudja, mentse! MEM, LM, LÖM kötetek sorozatok ingyen! PTE BTK-TTK Kari Könyvtár!

      Válasz
  17. gruz

    Joga mindenkinek van aszimmetrikus háborúban meghalni, de ártatlan emberek megölésére semmi nem jogosít, még az sem, ha az ellen azt teszi.

    Válasz
    1. Fekete György

      Beszéljünk a konkrét ügyben világosan. Izrael Állam nem csupán tinédzsereket nem öl célzottan, hanem ártatlan embereket sem. Izrael Állam nem fasiszta. Lehet jobboldali kormánya, de az állam, a politikai rendszer nem fasiszta. A cionizmus nem fasizmus. Lényege, hogy a zsidóknak joguk van saját államhoz Sion/Jeruzsálem központtal. Izrael még mindig a Közel-Kelet egyetlen demokráciája. Ettől még lehet bírálni, de nem lenácizni. Aki ezt teszi, nincs tisztában a fasizmus/nácizmus történettudományosan föltárt alapjellemzőivel. Amelyek:

      1/ A társadalom nemzeti/faji egység, amely által kap értelmet az egyén létezése.

      2/ Ennek megfelelően a társadalmi érdektagoltság kifejezései, mint parlamentarizmus, szakszervezetek, polgárok autonóm szerveződései, mind feleslegesek. Nincs szükség a hatalmi ágak megosztására sem.

      3/ Vannak nemzeti létre alkalmas és alkalmatlan népek, illetve fajok. Az utóbbiaknak engedelmeskedniük kell az előbbieknek. Tehát nincs egy emberi faj.

      4/ A népek és az egyének biológiai törvények szerinti harcban állnak egymással, ez a viszonyrendszerük lényege. Az erősebb legyőzi a gyengébbet, az elesett életképtelenségre ítélt stb.

      5/ A nép, a nemzet egysége és hatalma a karizmatikus (különleges képességű) vezérben összegeződik.

      6/ A közösséget állandó ellenségek fenyegetik, ők legyőzendők, illetve elpusztítandók (zsidók, kommunisták, szocialisták, liberálisok, pénzoligarchák, színesek, cigányok stb.).

      7/ Meg kell dönteni a liberális kapitalizmus, a szuperkapitalizmus, a bankkapitalizmus, a kereskedők kapitalizmusának (világ)rendszerét. A termelőtőke váltsa föl a parazita tőkét.

      8/ A magántulajdon léte általában véve nem kérdéses. A becsülettel, munkával szerzettre szükség van. Amit loptak, sikkasztottak, illetve ilyen módon keletkeztek, azokat vegye magához és rendelkezzen velük a népállam.

      9/ Társadalmi alapelvek a fasiszta ideológia és hatalom által értelmezett rend, egység, kötelesség, engedelmesség. Az egyén gondolkodásai és vágyai ezekhez igazodnak.

      10/ Minden megvalósítható, bármi elérhető, csak kellő erő és akarat, valamint a vezérbe vetett olthatatlan bizalom szükséges hozzá.

      Válasz
      1. Anton Csehov

        A 7. és 8. ponthoz: a “produktív” tőke természetesen csak a “nemzeti” – azaz náciknál az őket támogató, belföldi, vagy éppen szimpatizáns tőketulajdonsok a Dagobert, míg ezek vetélytársai a “harácsoló” “zsidó” Clomgoldok… Orbánia esetében is látni ilyen nationalkapitalistische tüneteket! A “nemzeti” milliárdosok által összeharácsolt a fasiszta rendszerek szemében nem számít lopottnak. A Holokausztban kibérelt foglyok dolgoztatása sem több “vállalkozásnál” szerintük. A megszállt területeken tőkeexportot hajtottak végre legtöbbször kisajátítás formájában, ld. “Siemens Kiew”. A Harzburgi Front levajazott sok mindent a német tőkéseknek ügynöküknél, Gitlernél, nemdebár?
        Vö: Jacques Delarue: A Gestapo története, Parragi György: Fasizmus frakkban és mundérban, Walter Ulbricht: A fasiszta német imperializmus, stb. A kapitalista milliárdos minden további nélkül átnő náci, majd nyugatnémet milliárdosba, ha érdekei úgy kívánják.
        Gondoltam, pár ilyen adat jól jön ide.

        Válasz
          1. Anton Csehov

            Én viszont azt köszönöm önnek, hogy rámutatott több fontos dolog közt pl. arra, hogy mi a helyzet Izraellel és a politikai tárgyalásmódokkal. Merthogy korunkban két szélsőséges vélemény látszik számomra körvonalazódni: – a szélsőjobb a gonoszság katlanának akarja látni Izraelt, “Izrahell”nek nevezi, stb. Tudjuk, unalmas is. – a “fétisiszta” oldal túlhangsúlyozza Izrael a törzsi hagyományok közt élő mohamedán szomszédaihoz képest modern és demokratikus jellegét, túlzással a megkérdőjelezhetetlen “a méltányosság földi mennyországa” piedesztálra emeli, és elképzelhetetlennek lát még egy, valamely izraeli kormánnyal szembeni becsületes kritikát is, és minden ellenvéleményt azonnal antiszemitizmusnak vél. (Sajnos, Heller Ágnes is ebbe a csapdába esett a baloldalt leszólván…) Ez a túlzó irányzat szerintem Izraelnek is árt. (Nem mintha nem lehetne találkozni számtalan otrombán antiszemita megnyilvánulással, de nem minden izraeli-kormány-kritika az…) Hibásnak látni egy kormány egy lépését vagy eltagadni egy ország létjogosultságát – igencsak nagy a különbség! Izraelnek van és legyen is létjogosultsága, önvédelmi joga, és állampolgárainak az összes, általam ismert alkotmány tanulsága alapján természetes, hogy legyen védelmi kötelezettsége! Ezeket megtagadni tőle agresszió. Hiszen Izraelt állandóan ostromolják ellenségei – védekeznie kell. És a vérért, ami hullik, a támadók jócskán felelősek. (Ellencsapás nem kell ott, ahol nincs csapás előbb…) A háború ilyen.
            Ugyanakkor a minden kritika mögött pusztán rosszindulatot látás fallatikus világképpé válik: Orbánia is minden negatív reakcióra a “magyarellenesség” vádjával re-ágál…

            Szóval, ha úgy értette Izrael-jellemzését, hogy a fekete és a fehér között egy egész színskála helyezkedik el, a menthetetlen gonosz és a makulátlan jó képei sarkítottak, örülök, ha más is így látja! (A Föld országaiban emberek élnek, teszik a dolgukat, jól vagy rosszul. Ezt sarkítani legalábbis kockázatos.)

      2. gruz

        De hát az elmult két évtizedben, már felszabdítottunk vagy öt arab országot. Azok nem demokráciák? Akkor hiába bombáztunk már megint. Nekúnk semmi nem sikerül?
        Ami azt illeti én még csak termelő emberről hallottam, termelő tőkéről nem.
        Nagyon jó pontok, mert láthatóak, észrevehetőek, és a gondolkodó, kételkedő ember azonnal felismerheti.

        Válasz
  18. macika

    Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a fasizmus egyetemes jelenség, a globális kapitalizmus terméke. A sokféle formaváltozat között kell számon tartani az iszlamo-fasizmus jelenségét. A Pravij szektor és a Hamas ikertestvérek tehát. Mindkettő – természetének megfelelően – ártatlan gyermeket is elpusztít tébolyult eszméik jegyében. A zsidók kiirtása mindkét formának alapötlete, a Hamasnak – az alapítónyilatkozatában külön is kiemelt – egyetemes programja…

    Válasz

Hozzászólás