Ukrajna: fasiszták, oligarchák és Nyugat

Milne, Seumas: Ukrajnában, a válság magvában: fasiszták, oligarchák és nyugati terjeszkedés. The Guardian,  2014. jan. 29.

Voltunk itt korábban. Az utóbbi néhány hónapban, Ukrajnában az utcai tiltakozásokat lejátszották a nyugati médiában, egy jól betanult forgatókönyv szerint. Pro demokrata kampányolók küzdenek egy tekintélyelvű kormány ellen. A tüntetők jogot követelnek arra, hogy az Európai Unió része lehessenek. De Oroszország elnöke, Vladimir Putin megvétózta az esélyüket a szabadságra és a jólétre.

Ez az a történet, amelyet ilyen vagy olyan formában, újra és újra hallottunk – nem utolsósorban Ukrajna nyugatról támogatott narancsos forradalmában tíz évvel ezelőtt. De ennek csak a legvázlatosabb köze van a valósághoz. Az EU-tagságot sosem ajánlották fel – és nagyon valószínűleg sosem fogják felajánlani Ukrajnának. Mint Egyiptomban tavaly, az elnököt, akit a tüntetők ki akarnak szorítani, nemzetközi megfigyelők által tisztességesnek ítélt választásokon választották meg. És az utcákon lévők közül sokan egyáltalán nem olyan nagyon lelkes hívei a demokráciának.

A legtöbb tudósításból sosem lehet megtudni, hogy a tiltakozások és a kormányépületek elleni támadások magvában szélső jobboldali nacionalisták és fasiszták voltak. A kampányt vezető három fő ellenzéki párt egyike a kemény jobboldali antiszemita Svoboda, amelynek a vezére, Oleh Tyahnybok azt állítja, hogy Ukrajnát „moszkovita-zsidó maffia” irányítja. De az USA szenátora, John McCain boldogan osztozott az ő platformjában, Kijevben, a múlt hónapban. A párt, amely most Lviv városát vezeti, 15-ezres fáklyásmenetet tartott ebben a hónapban az ukrán fasiszta vezér, Stepan Bandera emlékére, akinek az erői a nácik oldalán harcoltak a második világháborúban, és részt vettek zsidók lemészárlásában.

Így a héten, amelyen Auschwitznak a Vörös Hadsereg általi felszabadítására emlékeztek Holocaust Emléknappal, azoknak a támogatóit, akik segítettek végrehajtani a genocídiumot, nyugati politikusok üdvözlik Ukrajna utcáin. De a Svobodát most a tiltakozásban még szélsőségesebb csoportok múlják felül, olyanok, mint a „Jobb Szektor”, amely „nemzeti forradalmat” követel és „hosszú gerillaháborúval” fenyeget.

Nem mintha sok idejük lenne az EU számára, amely Ukrajnát társulási egyezmény aláírása felé tolja, kölcsönöket kínálva a megszorításokért, egy német vezetésű hajtóerő részeként Ukrajna megnyitásához a nyugati cégek számára. Viktor Yanukovych feladta az EU-változatot, – miután Putin 15 milliárd USD-os mentőcsomagot kínált fel – ez indította meg a tiltakozást.

De az ukránok mélyen megosztottak mind az európai integráció, mind a tiltakozások ügyében – főként egy tengely mentén a nagyrészt oroszul beszélő kelet és dél (ahol a kommunista pártnak még jelentős támogatottsága van), valamint a hagyományosan nacionalista Nyugat-Ukrajna között. A keleti ipar függ az orosz piacoktól, és az EU verseny tönkretenné.

Az Ukrajna szívén áthaladó történelmi törésvonalat próbálta a Nyugat kihasználni az orosz befolyás felgöngyölítésére az 1990-es évek óta, beleértve az egyeztetett kísérletet Ukrajna bevonására a NATO-ba. A narancsos forradalom vezetőit arra ösztönözték, hogy küldjenek csapatokat Irakba és Afganisztánba édesítőként.

A 2008-as grúziai háború és Janukovich későbbi megválasztása nem elkötelezett platformon megállította a NATO keleti irányú terjeszkedését. De a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen minden kételyt szétoszlatott a nyugati katonai stratégia és az EU Ukrajna megnyerésére irányuló erőfeszítése közti szoros kapcsolatról, amikor úgy nyilatkozott, hogy az elvetélt paktum Ukrajnával „nagyban erősítette volna az euro-atlanti biztonságot”.

Ez segíti megmagyarázni, hogy miért voltak oly szenvedélyesek a már néhány halálos áldozattal járt ukrán rendőri erőszak elítélésében az olyan politikusok, mint John Kerry és William Hague, míg oly kiszámított tartózkodást tanúsítottak a tiltakozók ezreinek legyilkolása iránt Egyiptomban a tavalyi puccs óta.

Nem mintha Janukovichot össze lehetne téveszteni bármilyen haladó személlyel. Őt teljes mértékben támogatták a milliárdos oligarchák, akik a Szovjetunió összeomlása után megragadták az erőforrások és a privatizált vállalatok feletti ellenőrzést – és ugyanakkor ellenzéki politikusokat és tiltakozókat kaptak. Valóban, az ukrán elnök problémáinak az egyik értelmezése az, hogy a megszilárdult oligarcháknak elegendő kedvezményt adtak egy, „a családként” ismert újgazdag csoport létesítéséhez.

A groteszk korrupció és egyenlőtlenség miatti harag, Ukrajna gazdasági stagnálása és nyomora, valamint a rendőri brutalitás feletti felháborodás késztetett sok egyszerű ukránt a tiltakozásra. Mint Oroszországot is, Ukrajnát nyomorba döntötte a poszt-szovjet évek neoliberális sokkterápiája és tömeges privatizációja. Öt év alatt az ország nemzeti jövedelmének több mint a felét vesztették el és az még nem teljesen állt helyre.

De a fő ellenzéki és tiltakozó vezetők sem kínálnak semmilyen igazi alternatívát, nem beszélve az Ukrajnát szorításában tartó oligarchia felelősségre vonásáról. Janukovich most nagy engedményeket tett a tiltakozóknak: a miniszterelnök menesztése, ellenzéki vezetők meghívása a kormányba és az e hónapban, korábban elfogadott tiltakozáselleni törvények visszavonása.

Elég hamar kiderül, hogy ez elsimítja vagy táplálja-e a lázongást. De a konfliktus terjedésének a kockázata komoly – vezető politikai személyek polgárháborúra figyelmeztetnek. Más lépések hatástalaníthatják a válságot: széles koalíciós kormány létesítése, népszavazás az EU-kapcsolatokról, áttérés az elnökiről a parlamentáris rendszerre és nagyobb regionális autonómia.

Ukrajna felbomlása nem csak ukrán ügy lenne. Kína mutatkozó kihívása mellett a Kelet-Ázsia feletti USA-dominanciával szemben, az ukrán törésvonal is bevonhat külső hatalmakat és stratégiai összecsapáshoz vezethet. Ezt a válságot csak az ukránok küzdhetik le. A folytatódó külső beavatkozás provokatív és veszélyes.

(Ford. Szende Gy.)

3 hozzászólás “Ukrajna: fasiszták, oligarchák és Nyugat” bejegyzéshez

  1. Ha valaki elolvasta a korábban mgjelent angol nyelvü elemzést, az már régen tudja, hogy itt nyugat ukrajna kolonizációja a cél. A sunyi lengyelek és a zavarban lévö magyarok közreműködésèvel.

  2. Végre egy világos és tárgyszerű elemzés. Még olyan kishatalmak, mint Magyarország is igyekeznek a picinyke pecsenyéjüket sütögetni, amíg majd valaki megint rá nem üt a kis kacsójukra.

    1. Nna, azt adja az EU Orbániának, hogy megpróbálja Zakarpattyát idecsatolni! A hoholok egyből „megmutatnák, hogy kozák nemzetségből valók”! De a huculok is! Szép kis poén lenne! 🙂

Hozzászólás a(z) gruz bejegyzéshez Válasz megszakítása