Ukrajna kilátásai

UKR & RU

Az ukrán kormányt a hájas tarkójú rabló maffia nemzeti oligarchák tartják a kezükben (immár negyed évszázada), és küldik rá a lánctalpasokat az elégedetlenek tömegére, ugyanis nekik van a legtöbb veszteni valójuk: a politikai és gazdasági hatalom. Ennek megtartásáért még a klasszikus birodalmi reakciós orosz vezetésnek is hajlandók hajbókolni, amely geopolitikai megfontolásból minden esetben a hozzá hű bábkormányt támogatja, az emberekre meg szarik, mert bármennyit megér neki, hogy ne legyen egy újabb potenciális NATO-tagország a határainál, ahová interkontinentális ballisztikus rakétákat szoktak telepíteni.

EU=GER

Az EU-nak (azaz a német ipari konszerneknek) jól jönne a piac, a mezőgazdasági területek és az ásványkincsek – ezek képviselői lobbiznak Merkel asszonynál, hogy a demokráciára hivatkozva csatolják a Szabad Világhoz az UKR-t, mert a gazdasági prosperitáshoz kell a LEBENSRAUM. De Merkel még a legfelvilágosultabb vezető, egy olyan országban, amelyik a XX. század ÖSSZES rendszerét végigélte, és remélhetőleg tanult a történelemből…

U.S.: on

…Ezért az USA töketlenséggel vádolja, mert neki meg szintén bármennyi (bármennyi) életet megér, hogy az oroszok nyakán tartsa a pórázt, és Világbirodalmi Rendszerének (NWO) ne legyenek riválisai.

(BEAUTIFUL) PEOPLE

A puhapöcsű hippi ellenzéknek (EURO-Majdan) semmi elképzelése nincsen az emberi jogokon meg a jóléti liberális demokráciák kispolgári illúzióján kívül, így válik akaratlanul végső soron a Nyugati Gazdasági Érdekek (EU=GER & U.S.A.) kiszolgálójává, amivé tette a jogos kiábrándultság. Miközben azt a középpolgári réteget képviseli, amelyik társadalmi érdekénél fogva a leginkább szarik a kiszolgáltatott rétegekre, akik az ukrán népesség közel felét teszik ki.

Az egyetlen releváns politikai erő a nacionalisták (Szvoboda), akik készek szembeszállni a különleges rendőrséggel (Berkut) is. A gyenge ellenzék lemorzsolódik, csak a kemény mag marad, akiket tényleg csak a hadsereggel lehet visszaszorítani, vagy sehogyan sem. Most ebben a húsdarálóban vannak mindannyian.

Ha ez nem jön be, akkor jön az ország szétszakadása, és ami azt illeti, a kárpátaljai magyarok kilátásai sem túl jók egy polgárháborúban fanatizált ukrán nacionalisták vezette térségben…

„Capitalism has made it this way, Old-fashioned fascism will take it away!” (Marilyn Manson)

– DJ Kadhafi –

20 hozzászólás “Ukrajna kilátásai” bejegyzéshez

  1. Az utóbbi napokban meglehetősen kussol a magyar média az ukrajnai eseményeket illetően, miközben az orosz deszantcsapatok már elfoglalták a Krímet és a többi, valamikor Oroszországhoz tartozó, túlnyomóan oroszok által lakott területek visszacsatolása már csak idő kérdése.

  2. Bár, még egy komoly hozzáfűznivaló, arról, hogy a hülyék javíthatatlanok: amikor a nyugat támogatni kezdte a megalomán, fasisztoid, gerinctelen, simulékony Orbánt ’89-ben, szívest ignorálták „jelleme” negatív vonásait, cserébe a terjeszkedésükben játszott szálláscsinálói szerepéért. aztán, amikor kb. ’99-2000-ben elkezdett előbújni a kígyó a tojásból, a nyugat hüledezni kezdett, hogy „hogyan lett abból a ‘progresszív demokratából’ ez a diktatorikus”… Úgy, hogy a ‘progresszív demokrata’, az egy bolsevik, és aki nem az, az pusztán egy fasiszta.
    Ha ezek a végtelenbe extrapolált, eltúlozhatatlanul hangsúlyozandó VADMARHÁK onnan nyugatról képesek lesznek most szemet húnyni a neobanderistáknak, akkor már most borítékolható, hogy pár éven belül akár, szembesülvén, hogy megint egy együttműködésképtelen, fasiszta bandát dajkáltak ki, megint furcsállkodásokkal lesz tele a main stream sajtó.

  3. http://www.pcfbassin.fr/index.php?option=com_content&view=article&id=15386:ukraine–hitler-ou-bandera–l-lopposition-r-ukrainienne-affiche-ses-valeurs-fascistes-a-kiev&catid=37:russie&Itemid=8

    A Francia Kommunista Párt egyik helyi ( Besancon-i) szervezetének honlapjáról való ez a kis írás, mely bemutatja, hogy a kievi városháza új Európa-barát urai miként dekorálják ki ezt a jobb sorsra érdemes intézményt erkölcsi-politikai példaképeik: Adolf Hitler és Bandera arcképeivel, valamint az úgynevezett „banderista horogkereszttel.” E békés européer szabadságharcos forradalmárok azóta, mint köztudott, de facto betiltották többek között a magyar nyelv hivatalos használatát és köziskolai oktatását is, kimondva ezzel-nem is túl hosszú távon-a magyar nemzetiség halálos ítéletét.

    E fasiszta-soviniszta terroruralomhoz Merkel asszony és kormánya nyújtja talán a legnagyobb támogatást a kapitalista országok vezetői közül. Remélem, ennél nagyobb bárdolatlanságot sem a T. Szerkesztőség, sem a T. Fiatal Szerző nem tud elképzelni.

    1. Hát, kalifám, ez csak jó hír! AMENNYIBEN azt vesszük, hogy csak egy Allah kegyétől megfosztott bolond az, aki elszigeteli magát szinte biztos szövetségesektől is! Ha ezek a marhák betiltottak minden nemzetiségi nyelvet, engedve pl. ruszofóbiájuknak, akkor sorolom: – ellenségeskedést szítottak önmaguk és az agresszív orosz neonácik között, akik pedig biztos támogatták volna őket. – ugyanezt tették a lengyel kisebbségen keresztül a nálunk is megfordult lengyel nácikkal is, holott a lengyel neofasizmus legalább olyan kommunisztofób, mint az ukrán. – ez a helyzet a neohungaristákkal is, akik pedig biztos eddig nyálfolyamok közepette és tányérnyi pupillákkal bámulták, hogy lehet náci utcabált rendezni sikeresen, miközben őket meg 2006-ban még hazaküldték…
      Szóval, ha ők sovinisztáskodnak, annak egy vesztese lesz: az ukrán szélsőjobb. Nem kár érte.
      Reménykedjünk, hogy ostoba dühöngésükben, akárcsak Orbán tette, még Merkel bokájába is belemarnak ezek a veszett korcsok, és aztán el lehet őket altatni végre…

    2. Köszönöm a megosztást! Nagyon jól jön miután meghallgattam Vulgár Györgyöt, Mélysz@rost meg Némethet az ATV-n. „Igaz, hogy vannak szélsőséges elemek, de igazi forradalom.”
      Szerintem is Oroszország közbe fog lépni, de a legszomorúbb az, hogy két burzsúj csapat közül kell megint választani. De az EU nem tagadja meg önmagát, még a nácikkal is összefog a terjeszkedési célokhoz. Így megkönnyíti a választást, az oroszok vagy a nácik nem lehet kérdés.

        1. Onnan veszi, hogy az 1956-os ellenforradalmat a 25 éve regnáló, mindenkori burzsoá kormányok forradalommá degradálták. Holott a forradalom definíciója Lenin óta egyértelmű – nekünk, kommunistáknak.

  4. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az olimpia befejezése után az oroszok visszafoglalják az 1954-ben Hruscsov kezdeményezésére odaajándékozott területeket. Luganszk (Vorosilovgrád), Donyeck, Harkov, a Krím, Herszon és Ogyessza területeit. Ukrajna 47 milliós lakosságából 23 millió az orosz.

    1. Bár úgy lenne inkább! A pánok, országuk (oroszok lakta) nagyobb felét, az ipart, és az oroszajkú nagyvárosokat vesztenék, alkalmasint Kijevet is, aztán rájönnének, hogy azzal ami maradt, tán búzát cserélhetnének krumplira Bátyka Lukasenkoval…
      A nyugati gyarmatositásról is lecsúsznának, lehet, mert az is oda megy, ahonnan még van mit lopni…
      Ráadásul http://www.km.ru/ukraina/2012/07/16/istoriya-narodov-rossii/krymsk-naveyal-ukraine-vid-pekina-do-berlina-nezalezhna-u a belinkelt cikkben demotivátorként szerepel, hogy a tengermelléki területeket mindet Lenin Nagyapótól kapták ’22-ben, és csak a Krimet a nyomorult nyikitától… No és persze Zakarpattyát Sztálintól, aki ezzel megengedte, hogy az ukránok egy országban éljenek. (Nota bene: nem létezik „ruszin”: a kárpátukrán akkor is ukrán, és ukrán idiómát beszél, ha tagadja! Egy tájszólás még nem tesz új nemzetiséget. Jellemző, hogy Zakarpattya már 1918 novemberében is szeretett volna Ukrajnához csatlakozni, de az entente nem engedte neki.)
      Nekem ukrainka (orosz, persze) mondta azt, hogy 27m orosz 48m-ből. Hol egy biztos(nak látszó) forrás?

      1. A Russia Tuday c. angol nyelvű műholdas csatornán azt közölték, hogy a 47 millió lakosból 23 millió orosz anyanyelvű, vagy annak vallja magát. Ha hozzá vesszük a Volhíniában, Beszarábiában és a Kárpátalján élő nemzetiségeket, kiderül, hogy az ukránok a lakosság felét sem teszik ki.
        Ráadásul az oroszok Ukrajna keleti és déli részében meglehetősen nagy többséget alkotnak, azaz a területarányosságuk majdnem akkora, mint a népességarányuk.
        Végső soron Oroszország részévé válhatnak, nem is olyan sokára.

  5. Az írásból – számomra – csak igen közvetve tűnik ki, ami mára elég nyilvánvaló(nak látszik): a polgárháborúban immár fegyveresen szembenálló felek egyaránt veszélyt és pusztulást jelentenek a jobb sorsra érdemes, szenvedő népnek.

    Akár a felkelő nácik, akár a náluk alig (vagy semmivel) nem jobb kormányerők győznek, Ukrajna – a közvetlen szomszédságunkban – fasiszta diktatúrába süllyed. (A felkelők győzelme esetén náci diktatúrába, ami azért minősített eset.)

    A poszt kissé megengedő a „puhapöcsű hippi ellenzékkel” (liberálisokkal) és a külső erőkkel kapcsolatban: a demokráciára hivatkozó erők nem átallottak összekeveredni/összefogni a Jobbiknál is szélsőségesebb ukrán nácikkal. Az eredmény látható: a liberálisok marginalizálódtak, de a nácikkal való összemosódás rájuk égett. EU-s és USA-beli támogatóikra ugyanúgy..

  6. Ostoba kispolgári nyegleség, mint „stílus”, előítéletekkel és tudatlansággal terhelt, egyébként fogalmazásában is itt-ott megbicsakló írásocska…
    Merkel, mint „felvilágosult vezető”… a kommunistarágalmazó, demokrataüldöző, neofasiszta Merkel, aki addig nyalta Orbán seggét, míg az vagdalkozásában ezt a számára értékes kapcsolatot is elvágta… Aki ügynököt tart Kijevben, és az is egy ostoba boxoló… Ez a neonáci szuka, mint „felvilágosult vezető”…!
    A cikk szerzője vagy rendkívül ostoba, és megjátssza az okosat, vagy okos, de önpusztító, és lerontja a saját munkáját…

    1. Kedves Anton Csehov, kifinomultnak és differenciáltnak nehezen nevezhető hozzászólásából úgy tűnik, hogy miként egy korábbi esetben „Macska” hozzászólását sem értette meg, úgy most ezt az írást sem érti. Persze, ez lehet a hsz-t, ill. a cikket írók hibája is, amennyiben nem eléggé fejtik ki mondanivalójukat, illetve azt gondolják, más is érti/tudja, amit ők. Önkritikát azonban az olvasó is gyakorolhat. Mindenesetre nagyfokú intolerancia szaporodó jeleit érzékelheti honlapunk hsz-eiben az,aki tud némi távolságtartással (higgadtsággal) nézni az itt megjelenő írásokra, és nem vél fenevadat minden megrezzenő bokor alján, hogy aztán lesújtson a mindig markában szorongatott machete-val. Ez utóbbi magatartás sajnos (és joggal) igencsak riasztó a fiatalabb nemzedékek számára (amelyek egyik képviselőjétől származik a stílusában is újszerű fenti írás).

      1. Kedves szerki, jöjjön az önkritika: a) a nyegleség ledorongolása valóban a kifinomultság hiánya lehet, de ez esetben a bulvárlapokba kívánkozó modor és tárgyalásmód egy újfajta „tudományosság” megnyilvánulása? Mert egy ország helyzetének elemzéséhez egy elméletileg elmélyült(ebb) oldalon, amilyen ez is, a cikkíróktól más stílust, sőt, stílust várnánk el, és nem azt, amivel Justin Bieber frizuráját tárgyalják a napiszar ifjú írói. Tehát a cikk hangvételének indulatos elutasítása egy régebbi típusú tudományszemlélethez tartozik, ám ha a modern „tudomány” kimerül pl. Merkel Adolfina istenítésében, (ami a vele kapcsolatos teljes tudatlanság jele), akkor alkalmasint az ógörög szeniorátus közmegegyezését fogom visszakövetelni, ahol a fiatalokat egyértelműen a „hülye” kategóriája alá szubszumálták…
        b) igen, sajnos magam kárán tanultam meg, hogy a kifejtés rendkívül fontos a megértéshez – ez ügyben megkérdezném, ön szerint mit is nem értettem meg „Macska” ügyében?
        c) ebben az önhitt, kamaszos hangvételű cikkben, ahol a szerző magamutogatása a tartalom leegyszerűsítése árán hangsúlyozódik ki, mi a csudát kellett volna megértenem, azon túl, hogy a kölyök mit sem értett meg Merkelből? Vagy abból, hogy Ukrajna szétszakadása legfeljebb az egyébként többségi ukrajnai oroszoknak lenne jó, de szinte egyetlen a fellépő érdekcsoportok közül sem szeretné azt?
        d) amennyiben az az igény, hogy a tartalom domináljon a forma helyett, és ezért aztán ne kerüljenek be olyan hajmeresztő baromságok, mint Merkel dicsőítése, elriasztja „a fiatalokat”, akkor kár-e a tudományos színvonalat még csak nem is ugató „fiatalokért”? Ha ilyen „a fiatal”, akkor nem tesz-e mindent olyan nívótlanná, mint a kurucinfo?
        e) aki nem vél fenevadat minden bokor alján, az öngyilkossági célból ment az erdőbe. A baloldaliság kritikai társadalomelmélet, ahhoz viszont kritikai képesség, szellemi autonómia, tudásanyag és éberség kell. (Vö. Diderot passim) Aki viszont nem talál semmi kivetnivalót semmiben, még ha az hibákkal is van tele, az nem figyelt, vagy nem önálló. A pozitivitásoknak viszont megadni magunkat, egyenes út egy nihilisztikus konzervativizmusba, amely elősegíti azt, hogy fennmaradhasson a rendszer, összes bűnével… Kell a kukri – kikérem magamnak a machete gyanúját is!
        f) tegyük fel, hogy a cikk szerője megírná újra, csak ezúttal kifejtősen, és nem egy ifjúsági magazin hangvételében, és persze Führerin Merkel piedesztálra emelése nélkül. Nem érne meg egy kísérletet?

    2. Kedves Anton Csehov! Engem is dühít Merkel személye, akit most agyon dícsérnek az un. „magyar baloldaliak”. Kétségtelen igaz, hogy egy idióta boxoló az ukrán ellenzék(?) vezére. De azt gondolom, hogy nem érdemes ezt a stílust átvenni, hagyjuk meg azoknak, akik ezt elkezdték. Én szatírának láttam az írást! „…lásd komédiának és máris mulattat”. Persze tudom, hogy az EU egy ihen kockázatos és sok ember életét és nyomorúságát eredményező hatalmi játszmába kezdett, és etz én sem tudom komédiának nézni.

      1. Kedves gruz!
        Igen, lehet, hogy eltúloztam a reakciót. Talán tudat alatt azt az elképedést és felháborodást is belevittem, hogy a bolognai folyamat hallgatói immár bulvársajtós „mélységű” megközelítésekkel is elérhetnek egyre értéktelenedő sikereket az egyre értéktelenedő diplomához, ugyanolyan jegyekért és díjakért, amikért pár éve még tudni is kellett vmit… (Hogy az ördögbe lehet Csehovot genderszemléletből tárgyalni, főképp úgy, hogy a kollegina orosz „tudása” nem képes az indulatszót „Эй” a személyes névmástól „ей” megkülönböztetni?! Arról már nem is szólva, hogy a genderszemléletről szóló olvasat akár egy internetes női magazinból is jöhetett volna…)
        Szóval, lehet, hogy ezért lettem ilyen elementárisan agresszív a cikkel szemben.

        Szóval, lehet, hogy a kölyöknek csak tanulnia és fejlődnie kell, aztán működni fog.

Hozzászólás a(z) tovaris bejegyzéshez Válasz megszakítása