Ungváry es Gogun aktuális üzenete a Magyar Nemzetben – A patologikus antikommunizmus összefonódása a ruszofóbiával

Próbáltam figyelemmel követni az Alekszandr Gogun történész körül kialakult vitát. Nem igazán tudva eligazodni abban, hogy voltaképpen mi is a vita lényege (netán: voltak-e – és mennyi – zsidó a nácikat 1941 és 1944 között kiszolgáló, fasiszta ukrán félkatonai szervezeteken belül), az a határozott benyomásom alakult ki: a vitát félrevitték eredeti tárgyától.

Meglehet, ez Ungváry Krisztián műve. Szövetségesül híva – és elnyerve – a (mint kiderült) igencsak kétes hírű Alekszandr Gogant. Aki hiába állítgatja: ő nem is ukrán, hiszen Szentpéterváron él. Ráadásul zsidó kötődésű tudományos intézetekben dolgozik. Nyugaton – ahol (az úgy látszik, még mindig bolsevista Kelet-Európával szemben) ő nyugodtan kifejtheti véleményét. Kedves egészségére kívánom

Hogy ő nem is ukrán, hanem Szentpéterváron él… Hát, istenkém. Attól még éppen ukrán is lehet (ha már egyszer ott született). Magával hozott értékítéletét nyugodtan hirdetheti: az intézet vezetése ezt hagyja, elnézi neki. (Lelkük rajta!)

De még csak az sem érdekes, hogy ukrán-e valójában. Nemzetiségét tekintve lehet echte orosz is. Miért, nem láttuk-e éppen a minap, hogy echte orosz állampolgárok (Nyemcov halálának első évfordulóján), a náci Ukrajna – Moszkvában, Oroszország fővárosában, Oroszország ádáz ellenségének – kék-sárga rongyai alatt Oroszország ellen tüntettek? Hogy megtéptek egy idős embert, aki szót merészelt emelni a mai Ukrajna első számú hőse, a náci Sztepan Bandera (az ukrán Szálasi Ferenc), az első számú ukrán háborús bűnös ellen? (Akit még az orosz rendőrség – szégyen-gyalázat rájuk! – sem védett meg. Kívánom annak a moszkvai rendőrségnek: élje át ugyanazt, amit a törvényes ukrajnai rendet védő, Berkut nevű készenléti egység rendőrei éltek át. Akiket kövekkel, Molotov koktélokkal dobáltak, bulldózerrel mentek rájuk, kirángatták a sorfalból, félholtra vagy egészen holtra vertek-rugdostak a világsajtó által „békés tüntetőknek” titulált náci rohamosztagosok. Vagy a Majdan nevű főtérre hurcolták, a tömeg előtt verték félig, vagy egészen holtra őket, szúrták ki a szemüket, kötöztek a karjukra petárdát, majd, abba belelőve a petárda szakította le a karjukat. Vagy az elfoglalt városháza pincéjében kínozták őket – előre vetítve mindazokat szörnyűségeket, amit ma a Donyec-medencében láthatunk, nagyban.)

Látta-e valaki az 1941-es lvovi pogrom, az 1943-44-es volhíniai és galíciai lengyelmészárlás minden képzeletet felülmúlóan borzalmas képeit? Tudja-e valaki, hogy a mostani náci rezsim eltávolíttatta az akkor meggyilkolt egyik ötéves lengyel kisfiúnak emléket állító szobrot? Tudja-e valaki, hogy egy kijevi esküvői lakomán egy orosz csecsemőre formázott tortát szolgáltak fel, amelyet a társaság élénk derültségére, elegánsan öltözött hölgyek szeleteltek föl darabokra? Látták-e kijevi aranyifjaknak azt a mulatságát, ahol egy „hátrakötött kezű fogolynak” „vágták el a torkát”, amúgy ISIS módra. Látták-e a horogkeresztes zászló előtt gyermekével fényképezkedő fiatalasszony képét? A kétéves forma, még alig pöntyögő leánykáról készült videót, ahol a bájos gyermek, mint egy felhúzott játékszer, sorolja sorban a ma használatos fasiszta jelszavakat és köszöntéseket, közöttük azt, hogy „muszkákat a bitóra!” (És látták-e a „Jobb Szektornak azt a rettenetes videóját, amelyen egy „muszka” rendőr csakugyan megvalósított felakasztását mutatják, két és fél percig végig követve a szerencsétlen haláltusáját.) Most nem is beszélek azokról a szörnyű videókról, amely egyikén egy elfogott luganszki milicistát akasztanak fel, együtt minden napra várandós feleségével. Amelyek másikán egy rendőrtiszt torkát vágják el, saját lakásában. Illetve harmadikán egy éjszakai mezőn a donyecki néphadsereg egy elfogott harcosát feszítik először keresztre, majd égetik el elevenen.

Miért térek ki minderre? Mert az ukrán „történész” fiatalember hamisítással vádolja az orosz felet. Mert Ungváry Krisztián ugyanezzel vádolja az orosz propagandát. Pedig: lehet-e ennyi hamisítványt gyártani? Ilyen szörnyűeket? Hamisítvány-e az egyik falu határában talált tömegsír, benne a náci „ukrowehrmacht” által „comfort womeneknek” használt, utóbb pedig tarkón lőtt lányok és asszonyok már oszlásnak indult holttesteivel? Az ukrán börtönökben tartott és megkínzott hadifoglyok képeivel? A minapi hírrel, hogy egy Mariupol környéki koncentrációs tábor (merthogy ilyenek is vannak – méghozzá az amerikai Rand Corporation ajánlatainak megfelelően) egyik tömegsírjában legalább két és félezer agyonkínzott civil áldozat holttestére bukkantak. (Akik nyilván nem szerepelnek az ENSZ, az EBESZ által eddig jelzett, közel tízezer civil áldozat között.)

Ungváry Krisztián vitapartnerét bírálja, hogy, úgymond, csak orosz forrásokból dolgozik. És ő? Elolvasott-e egyetlen hírt is „a másik oldalról”? Nem tudom – ha olvasta őket, akkor becstelen gazember, aki elhallgatja az igazságnak legalábbis az egyik felét (bár hogy mennyi igazsága van az ő általa preferált oldalnak, – nos, nem tudom. Illetve következtetni tudok.

Arról az oldalról, amelyet Ungváry Krisztián preferál, azt olvashatom, hogy: „Ukrajna felszabadított ilyen és ilyen várost” (valójában éppen most verték szét őket, és a náci ármádia véres fejjel menekül). Az ukrán vezérkari főnök elismeri, hogy nem tapasztalta még orosz csapatok jelenlétét a Donbasszban. Porosenko ukrán elnök négyezer, egyik katonai parancsnoka kilencezer – az amerikai ENSZ-küldöttség vezetője pedig egyenesen húszezer orosz katona jelenlétéről tud. És mindezt nagyjából 24 óra alatt. Porosenko előbb bejelenti, hogy csapatokat küld Szíriába az Iszlám Állam ellen. Majd pár órával később megállapodik a törökökkel arról, hogy a Krímmel határos ukrajnai Herszon megyéből kiszakítanak egy darabot (érdekes, ez nem szeparatizmus!) az ott létesítendő krími tatár állam leendő területére pedig máris bevonult több ezer iszlám szélsőséges (közöttük az Iszlám Állam banditái is) – akik máris hozzáláttak a terület etnikai megtisztításához. Kérdezem ezek után: hogyan lehet hinni ennek az oldalnak? Én, például, egyáltalán nem hiszek. Más higgyen csak nyugodtan, ha egyszer tömeggyilkos nácikat támogat, lelke rajta– de azért ha elvárja, hogy tudósnak tartsák és ne propagandistának, akkor olvasson néha a másik oldalról is! Ha mondjuk az orosz fél állításaiból legalább 80 százalék – még ha olykor utólag is – igaznak bizonyul, míg a másik fél állításairól kivétel nélkül az derül ki, hogy hazugság – nos, akkor, melyiknek higgyünk? Ungváry urat felvilágosítom (merthogy nyilván nem tud oroszul): az orosz, a donyecki fél hírei elérhetők más, világnyelveken is. Például az orosz Külügyminisztériumnak a Donbasszban elkövetett, kirívó ukrán emberi jogsértéseiről rendszeresen összeállított Fehér Könyvei megtalálhatók valamennyi nagy világnyelven, az orosz külügyminisztérium honlapján (www.mid.ru) Különben Ungváry úr könnyen úgy járhat, mint szegény jó Szelényi Zsuzsannánk. Aki miután (véletlenül) rábukkant egy AMERIKAI újság cikkére, amelyik az ukrán hadifoglyok megaláztatásairól lamentált, íziben telerikoltozta a magyar sajtót, hogy az effajta bánásmód: háborús bűntett. A történet arról szólt, hogy 2014. augusztus 24-én, az ukrán nemzeti ünnepen (amikor Porosenko elnök győzelmi díszszemlére készült a térdre kényszerített Donyeckben), a donyecki néphadsereg – Alekszandr Zaharcsenko főparancsnok, akkori kormányfő (ma államfő) parancsára, hátratett kezekkel, végigvezetett Donyeck főutcáján, főterén mintegy hetven ukrán hadifoglyot. Akiknek, bizony, (ó, borzalom) végig kellett hallgatniuk a lakosság szidalmait, repült ott pár ásványvizes palack is, elcsattant egy-két nyakleves is. Ez Szelényi Zsuzsanna számára rettenetes háborús bűntettet jelentett. Nem úgy, mint a falvak, városok, lakóépületek, civil infrastruktúra módszeres lövetése (amerikai tanácsra). Szelényi Zsuzsanna (és Ungváry Krisztián) számára nyilvánvalóan nem háborús bűntett sem a trolibusz végállomására diverzánsok által kilőtt rakéta (13 halott), sem egy buszmegállóra rakétavetőből kilőtt rakéta (6 halott), sem az iskolaudvaron focizó fiúk közé lőtt rakéta (2 halott), sem az állandóan lőtt lakásukból menekülő, ám a parkban rakéta által eltalált fiatal család tragédiája (apa, éppen 24 éves anyukája, és a tízhónapos kislány), sem a négytagú, éppen vacsorázó család tragédiája, ahol az egész család elpusztult, a négyéves kislánynak a becsapódó lövedék még a fejét is levitte. Az illető hölgy és úr (no meg a teljes magyar sajtó) számára nem volt hírértéke a Luganszkra 2014. június 2-án kilőtt kazettás bomba (8 halott, rengeteg sebesült), majd a másfél hónappal később kilőtt ugyanilyen bomba (18 halott, véres agyvelő, skalp, leszakított kezek és lábak a járdán). Nem volt hír a nyugdíjukra, segélyükre várók közé csapódó rakéta (5 halott, az emeletről lelógó emberi húscafatok a falon). De nem volt hír a donyecki repülőtér közelében álló, teljesen kiégett, műemlék női kolostor, a közeli temető sírjai közé hulló gyújtóbombák. Nem volt hír az ostromlott Szlavjanszkra és a környező településekre kilőtt foszforbombák. Nem volt hír a tízéves Ványa Voronov, aki kisöccsével játszott az udvaron. Amikor a kisöccsét a becsapódó lövedék rögtön megölte, maga a kisfiú pedig elvesztette mindkét lábát, szeme világát – és egyik karját is csonkolni kellett, szép kis arca pedig az okozott sebektől ijesztően eltorzult. Látta-e a képeket valaki is Magyarországon, hogy egy gyutacsgyárra kilőtt rövid hatótávolságú ballisztikus rakétától, az ettől keletkezett légnyomástól a milliós Donyeckben, a fél városban kitörtek az ablakok – közöttük a parlament épületében is, ahol éppen kormányülés volt.

(Arról most nem is beszélek, hogy a Donbassz halottaiért még egyszer sem volt színpadias vonulgatás Párizs utcáin, együtt az azt övező világméretű hisztériával. Amikor is a tömeggyilkos, nyakig véres, háborús bűnös ukrán bábelnök ott vonulhatott a többi tisztes polgári államfő között – míg Putyint demonstratívan negligálták. Pedig éppen azokban a napokban történt, hogy a Donbasszban 18-an estek a sorozatos tüzérségi belövések áldozatául. Ártatlan civilek – és nem magamutogató, mások legszentebb érzéseibe belegázoló, ütődött újságírók.)

Mindezt csak annak illusztrálására hoztam fel, hogy ki milyen forrásokat használ fel. Persze, hogyne, az ukrán propaganda is hoz fel képeket a donyeckiek „kegyetlenkedéseiről”. Láthatunk ukrán hadifoglyokat véraláfutásokkal, hogy Givi parancsnok belemarkol az egyik ukrán fogoly arcába, és ordít vele. Láthattunk képeket, amint egy ukrán főtisztbe belerúgnak, megütik (ez történetesen a fentiekben említett troli megállóban történt, ahová a felindult donyecki államfő tüstént elrendelte a nemrég foglyul ejtett ukránok odaszállítását – és akiken a feldühödött tömeg (isten bocsássa meg vétküket) rögvest kitöltötte a haragját. (Ám azt egyszer sem láttuk, hogy frissen foglyul ejtett ukrán katonáknak a fejét rugdosnák. Sem azt, hogy egy ugyancsak frissen foglyul ejtett ukrán katona pokoljárása azzal kezdődne, hogy mindkét mutatóujját levágják – hogy, úgymond, ne tudja többé meghúzni a ravaszt. Ahogy azt sem láttuk, hogy a fogságból szabadult ukrán katonákat hetekig kell utána ápolni a kórházban, ahol elszenvedett testi kínjaik mellett lelki gyötrelmeiket is ápolni kellene. Ukrán katonáknak még sohasem égettek izzó vasakkal, késekkel a bőrébe horogkereszteket, vagy „ukrán náci” feliratokat. Egyetlen ukrán katona sem vált a fogságban, kínzásai, bántalmazásai miatt, örök életére nyomorékká. No és, persze, egyikőjüket sem kínozták halálra, vagy lőtték tarkón, húzatták halálra órákon keresztül, lábuknál fogva egy tankhoz kötözve őket, vagy tépették ketté, az áldozat egyik kezét egy fához, a másikat pedig egy elinduló páncéloshoz kötözve. – Ugye, ilyesmiről sem olvashattunk a kizárólag az ukrán hazugsággyárból táplálkozó magyar sajtóban? Ennyit a forrásokról! Ungváry Krisztián esetében is.)

Ilyesmiről, ugyebár, roppant kellemetlen beszámolni. Főleg ha meggondoljuk: a liberálisok kedvenc fogása a relativizálás. Ez is rossz volt, az is rossz volt – mindenki rossz volt. (Csak a liberálisok azok, akik a zsebükben hordozzák a Bölcsek Kövét. Kioktatva ezzel mindenkit – ellenfeleiket pedig Szibériába száműzik. Nem hiszik? Olvassák csak el, miket vágnak a halandó fejéhez az emberi jogok, a vélemény- és szólásszabadság hívei az internetes fórumokon. El sem hinnék – csak hüledeznének!) Azzal altatva el az olvasó éberségét, hogy mindenki rossz, csak mi vagyunk a jó, máris be lehet csempészni napjaink – a rendszerváltások, az ilyen-olyan ellenforradalmak – kedvenc tételét: nincs különbség a jakobinusok és Vendée vérengzői között. Mindenki vérengző. Jobb lett volna el sem kezdeni a francia forradalmat. (Csak éppen nem tudom, hol lennénk ma, a francia forradalom nélkül.)

És akkor jön a másik kedvenc liberálfasiszta fegyver: a fenyegetőzés. (Ide is eljutottunk: a korlátlan emberi szabadságjogok hirdetői ma fenyegetőznek!) „Tudjuk ám, honnan fúj a szél!” (Magyarán: ha nem csupán másként gondolkodsz, de netán más forrásokból is merészkedsz tájékozódni, akkor jobb, ha behúzod, füledet-farkadat!) „Természetesen, csak nyugaton lehet észrevételeket tenni” (Magyarán, itt egy antiliberális világ van, amelyet sürgősen meg kell dönteni, ahhoz, hogy itt is „Nyugat legyen”!)

Vagy: „Meg kell jegyezzem, hogy Putyin emberei általában az EU-ban és Észak-Amerikában is arra törekednek, hogy megbízható káderekkel töltsék fel a Kelet-Európa-szakértők sorait.” Világos: bárki, aki ellentmond a „mainstream” eszméknek: az automatikusan orosz ügynök. Akinek dádá lesz! Ismerem már, nem olyan nagyon régen én is megkaptam egy ismert politológustól (akivel pár évtizede már ismerjük egymást): az oroszok ideológiai/propaganda diverzánsa vagyok. (Vagyis: szőrös kezem betette lábamat a demokrácia tiszta vizű forrásába.) Semmi gond, lehet jelentkezni az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat „Mirotvorec” („Béketeremtő”) nevű spicliportáljának önkéntes feljelentői közé, föl lehet jelenteni engem, a Magyarországon tevékenykedő orosz ügynököt és ideológiai diverzánst, mint Ukrajna ádáz ellenségét. Úgyis van már 50 ezer név a listájukon – gondolom, már az enyém is közöttük szerepel.

Nos, ez a liberális demokrácia – az ő emberi jogaival, vélemény- és szólásszabadságával egyetemben.

De hát csak kell valahogy leplezni mindezt a rútságot. Ennek legkézenfekvőbb módszere: el kell terelni a vitát a lényegről. Le kell silányítani a vitát arról, hogy mit műveltek drágalátos hazánkfiai a megszállt szovjet területeken – arra a szintre, hogy hány zsidó volt az ukrán fasiszta terrorkülönítményekben. Ráadásul a történészek ukrán ifjú titánja ab ovo védve van: ő zsidókhoz kötődő tudományos intézményekben dolgozik, így eleve nem is lehet antiszemita.

Jól bevált liberális vitamódszer: hosszú évtizedek óta mindig bevált. Nevezetesen átterelni a vitát (szinte észrevétlenül) a lényegi témáról a „mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás” szintű vitákra. (Ha annak idején nem lógták volna el a biológiaórákat – ahol a törzsfejlődés mellett azt is megtanultuk, hogy miért kell két különböző nemű egyed, lény egy utód létrehozásához a teljes növény- és állatvilágban – akkor azt is tudnák, hogy a tojás tízmillió évekkel előbb volt, mint a tyúk. Tojásokat már a 65 millió éve kipusztult dinoszauruszok is raktak – míg a madarak (közöttük a tyúkok) csak sok tízmillió évvel később alakultak ki. Ezt arra az esetre mondom, ha a materialista világnézet, anyagi valóságunk talaján maradunk, és nem bocsátkozunk a fellegekben járó álvitákba.

Ifjú történészünk sem lehet tehát antiszemita – még ha valójában az is. Az antiszemitizmus egyébként is eleve igen hálás vitatéma napjainkban: mi mindent el lehet ma már rejteni mögéje! Olyan ez, mint az egyén (az individuum) jogai napjaink liberalizmusában: „az egyén jogaival” ölik meg, irtják ki az egyén jogait. Minden ember egyenlő – de isten őrizzen megbírálni akárcsak egyetlen zsidót is, valamilyen konkrét hibája, bűne miatt! Ifjú konjunktúralovagunk is nagyszerűen elvan az ő filoszemita antiszemitizmusával. Ha ugyanis valaki bírálni kezdi az ukrán vezetés közül Petro Porosenkó államfőt, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt, Grojszman parlamenti elnököt, Julija Tyimosenkót, Alekszandr Turcsinovot – vagy a nyakig vérben gázoló Igor Kolomojszkij milliárdos oligarchát, akkor rögtön megkapja, hogy antiszemita. Így lehet elvonni a vitát a lényegtől, és azon elkezdeni, hogy csak öt, vagy netán száz körüli zsidó volt a német megszállókkal együttműködve vérengző ukrán terrorbrigádok tagjai között.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök képes volt a „nyedoljúgyi” („untermenschen”, „alacsonyabb rendű faj”) jelzővel illetni a Donbassz lakóit – vagyis ugyanazokkal a jelzőkkel operálni, mint amelyekre a népét érintő nürnbergi törvények, illetve az Endlösung épült. A kikeresztelkedett bábelnöknek sem felejtik majd el nyilván, hogy az amúgy is ebek harmincadján lévő országát végképp tönkretevő háború alatt megduplázta addig is milliárdos vagyonát. Amikor Turcsinov apjáról azt mondták, hogy zsidó létére az ukrán fasiszta, félkatonai terrorkülönítményekben szolgált, nem akartam hinni a fülemnek. Most e vitában kiderült: de, bizony, szolgáltak zsidók is a náci osztagokban. (Eszerint Donald Tusk nagyapja is lehetett csakugyan, lengyel létére, SS-altiszt, miként azt egy 1944-es fényképen láthatjuk). Maga, Turcsinov, a 80-as években még magas rangú Komszomol-funkcionárius, de a 2014. február 22-i puccs eredményeként a parlamenti elnök székébe emeltetvén, ideiglenes államfői minőségében ő adta ki a parancsot a Donbassz népe elleni katonai büntetőhadjárat megindítására. És hát, igen, Igor Kolomojszkij, a milliárdos oligarcha. A Magyarországon sem ismeretlen „Jobb Szektor” (afféle ukrajnai Magyar Gárda) alapítója és legfőbb szponzora – egyszersmind egy európai zsidó szervezet vezetője. Akit a győztes náci junta Dnyepropetrovszk város és megye kormányzói székébe emelt, ahol véres rémuralmat valósított meg. Aki fejenként tízezer dollár vérdíjat tűzött ki minden élve elfogott, és a székvárosába épségben hurcolt népfelkelő fejére – de a népi erők által elfoglalt középületek visszafoglalásáért akár százezer dollár is üthette a martalócok markát. Aki kitervelte, bőkezűen megfinanszírozta a 2014. május 2-i ogyesszai rémtettet. (Nem önzetlenül, persze: a borzalmas tragédia után saját emberét ültette a város kormányzói székébe, rátette a kezét az ogyesszai – és egy másik mártír város, Mariupol – kikötőjére is.) Személyesen vele tárgyalt Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes asszony arról, hogy az elvesztett szevasztopoli támaszpontért cserébe az övék lehet az ogyesszai hadikikötő (e tárgyalásra még a kijevi hatóság embereit sem hívták meg). Ebbe a kikötőbe érkeznek szervezetten, hajókon szállítva, százszámra az iszlám terroristák – csak hogy ha valaki nem tudná, hogy kerülnek ezek Ukrajnába, és Oroszországba is. Egy részüket a Krím határára küldik – egy másik részük pedig már feltűnt a Donbassz népe ellen szép számmal (ezrével) küzdő idegen zsoldosok (amerikaiak, lengyelek, baltiak, angolok, kanadaiak, stb.) között.

Lám, mi mindenről lehet elterelni a figyelmet álvitákkal. Aminek a liberálfasiszták nagy mesterei.

Közbevetőleg – Gogun úr figyelmébe is ajánlom (hadd örvendezzen a lelke mélyén): a tényleg vagy sovinisztán hazafias orosz közvéleményben már forr a harag a zsidóság ellen. Akik szemében nem többségükben haza- és nemzetáruló ukránok, hanem egy zsidó maffia uralja ma Ukrajnát. A számos meghatározó poszton ténylegesen ott ülő zsidók irányította náci horda elől, csak 2014-ben, ötezer zsidó menekült el Ukrajnából. Megriadva azon jelszavaktól, véres zsidóverésektől, amelyek a legcsekélyebb mértékben sem zavarják sem a kikeresztelkedett bábelnököt, sem a miniszterelnököt, sem a parlament elnökét, sem az ugyancsak kikeresztelkedett Julija Timosenkot, aki mindjárt a puccs győzelme után atombombával irtott volna ki minden ukrajnai oroszt. Magától értetődően nem zavarja a hóhér Turcsinovot – és főképpen nem a nyakig vérben úszó, jobb szektoros pólóban parádézó, önmagát büszkén „zsidófasisztának” hirdető milliárdos oligarchát. A többieken, az ártatlanokon meg majd a junta bukása után csattan az ostor. De hát ez sem érdekel senkit. Legalábbis most.

Ez csak egy kis adalék azzal kapcsolatban, hogy valaki a zsidókról szóló álvitákkal akadályozza az igazság kiderítését a magyar megszállók második világháborús rémtetteiről.

 

Csikós Sándor

 

 

61 hozzászólás “Ungváry es Gogun aktuális üzenete a Magyar Nemzetben – A patologikus antikommunizmus összefonódása a ruszofóbiával” bejegyzéshez

  1. Most olvastam, hogy az amerikai AP-hírügynökség titkos megállapodás alapján 1933-tól 1941-ig folyamatosan, egyetlen külföldi ügynökségként folyamatosan „állomásozhatott” a 3. Birodalomban – és gondosan mellőzte a nácik bírálatát. Egyre inkább bizonyossá válik, hogy a nácik által elkövetett vérengzéseket ők „terelték” át a szovjetek „bűnei” közé. Így a katinyi és lvovi – a Vörös Hadseregnek és az NKVD-nek tulajdonított, a közvéleményt alaposan félrevezető információk – teljesen más megvilágításba kerülhetnek.
    Az AP egészen 1941. év végéig folytatta nácibarát tevékenységét, majd, amikor az USA hivatalosan is belépett a háborúba, akkor lettek kiutasítva Németországból.

    1. Úgy tudni, a kivégzéseket elrendelő dokumentumokon Sztálin és a polibüró több tagjának kézjegye szerepel – hitelesen. A rendszerváltáskor (meg azt követően) számos orosz csúcsvezető megerősítette, hogy a szovjetek csinálták. Ekkora kommunistázás nem lehet érdekük (rontja a mai Oroszország pozícióit), amiképpen a nácik által a Katyn-i tömegirtás nácik általi 1943-as felplankolásának támogatásától éppenséggel húzódoztak az angol-amerikai szövetségesek. Krauszt professzor nézete mellett lennék, amely nem vitatja, hogy a szovjetek voltak az elkövetők, azonban e mészárlást történelmi körülményeiben vizsgálja, egészen az 1920-as lengyel-szovjet háborúig visszatekintve.

      1. Amikor Szmolenszkben jártam – még katona koromban, ill. még később, az Ikarus mérnökeként – több magánbeszélgetésen került elő a téma. De senkitől nem hallottam, hogy kizárólag a szovjetek lettek volna a bűnösök. Az a legvalószínűbb, hogy az NKVD 1939-ben és 1940-ben követett el kivégzéseket – egyes tisztek lázadást és kitöréseket szerveztek, amit az akkori politikai hatalom megtorolt. De a holttestek zömében – akiket 1941 nyár végén öltek meg – 7,65 mm-es és 9 mm-es kaliberű lövedékeket találtak, ami az akkori szovjet szerveknek nem volt birtokában.
        Teljesen életszerűtlen, hogy az akkori körülmények között, a legsúlyosabb német előrenyomulás közben a szovjetek „gondosan” ügyeljenek arra, hogy időt szakítsanak a kivégzésekre és hogy német fegyverekkel végezzék ki a foglyokat. A német propaganda nagyszerűen kihasználta a helyzetet, amit az amerikai AP hírügynökség még „nagyszerűbben” kürtölt szét.
        Nem vitatom Krausz professzor ez irányú kutatásait – én csak az utóbbi időkben megjelent különféle írásokat olvasom – amelyek az orosz sajtóban megjelentek.
        Nem kell a sztálinizmusnak több és nagyobb bűnöket a nyakába varrni, mint amiket a valójában elkövettek.
        De megemlíteném, hogy a szerkesztők külön figyelmeztettek bennünket, hogy ne alakuljon át a fórum egyéni antiszemita és sztálinista vitakörré.
        (Még ha a vitaindító cikkek ezt egyenesen gerjesztik – akkor sem…)

        1. 1/ A katyni és a katyni jellegű tömeggyilkosságok nem 1941 nyarán történtek, hanem 1940. ápr.-máj.-ban.

          2/ Ne intsél olyasmi kerülésére, pláne a szerkesztőkre hivatkozva, amit éppen te indítottál el (az AP-hírügynök emlegetése kapcsán). Te gerjeszted most is, hogy e fórum „egyéni antiszemita és sztálinista vitakörré” alakuljon. Visszautasítom, hogy rám hárítsd. Állításommal vö. Tovaris 2016-04-03 – 09:07

          1. Rád hárítja a fene. Eszem ágában sincs.
            Már megint megsértődsz, teljesen indokolatlanul. Itt közöltél olyan dolgokat, amiket te hallottál, tanultál, stb.
            Én pedig olyan információkat közöltem, amit én olvastam, hallottam, tanultam, stb. Nem mi vagyunk a vita tárgyai, hanem az amikről írunk. Ezen már ne vesszünk össze.

          2. Tények szembeállítása személyeskedéssel szemben nem sértődés. Különben folytatod a személyeskedést. És agresszív vagy. Valamint nem vállalod, hogy te hoztad ide Katyn témáját. Szerintem tényleg hagyjuk ezt a „párbeszédet”, mert valóban igaza lesz a szerkesztőknek, amikor beavatkoznak.

          3. A katyni és a katyni jellegű tömeggyilkosságok nem 1941 nyarán történtek, hanem 1940. ápr.-máj.-ban. Ez nem relativizálható. AP ide vagy oda.

          4. Agresszív lennék? Ezt eddig nem tudtam…
            A Szovjetunió sem a sztálini idők alatt, sem később nem ismerte el, hogy KIZÁRÓLAG az NKVD követte volna el a foglyok egy részének a kivégzését. Egy 1943-ban közzétett náci jelentés említi először, hogy „a szovjetek végezték ki a foglyokat”. Mindjárt meghatódok, hogy a Lengyelországot lerohanó németek egyszerre milyen érzékenyek lettek a lengyelek iránt….

            http://tr.rkrp-rpk.ru/get.php?961

            Катынь. Как и почему гитлеровцы расстреляли польских офицеров

            Olvasd már el, ha nem esik nehezedre. Azokat az 1940-es kivégzéseket, amelyeket a náci propaganda az NKVD-nek tulajdonított, 1941. október 20-án és az azt követő napokban az SS hajtotta végre.

            A cikket Jurij Szlobodkin kandidátus, egyetemi docens írta, aki Ungváryval ellentétben – valódi történész. El is mentettem a cikkét, mert legalább fel tudom használni, ha kell.

          5. „Olvasd már el, ha nem esik nehezedre. ” – Tovaris 2016-04-06 – 14:55

            Ühüm. Ilyen a nem agresszív stílus. Mi tagadás, nem keltettél kedvet bennem hozzá.

            Anno, kijevi barátnőm (1986) – igaz, kapcsolatunk más jellegű volt – nem így kommunikált velem, ezért aztán szívesen elolvastam, amit elibém rakott. Persze ott nyelvi közegben voltam.

            Megállapítom a szöveg alapján, hogy te hoztad ide Katyn témáját, s amikor egyetlenegyszer és tárgyszerűen reagáltam, már intettél a szerkesztőkre hivatkozva, éppen te, aki témává tetted a dolgot, hogy ne tárgyaljunk tovább Katynról. Vagyis te behozhatod, elmondod a magadét, a másik meg hallgasson… No comment.

            Pardon, de az elköszönés(em) megtörtént. Legalábbis egy időre. Sértődés nincs, de energia sincs. Szevasz.

  2. Most olvasom, hogy kiújultak a harcok a Donbasszban. A Donyecktől északra fekvő Jaszinuvata városnál próbálnak áttörni Donyeck bekerítése céljából az ukrán csapatok. Ennyit Porosenko minszki esküdözéseiről….
    A Donyeck-Luganszk közötti útvonalon megszűnt a közlekedés, mert az út sok szakasza tűz alatt áll. A nyugati lakájmédia máris a „szakadásokat” szidja, hogy „nehézfegyvereket” vetettek be. Donyeck külső kerületeiben újra tüzérségi tűz zúdul, persze, biztosan a „szakadárok” lövik saját állásaikat, hogy a nyugati propagandának igazat adjanak…persze, ahogy azt a Móricka elképzeli…

    1. A nyugati média egyszerűen az USA-ATO-EU geostratégiai érdekeket tükrözi vissza, az imperialista centrum maga alá kívánja rendelni a félperiféria térségét, Ukrajnát és Oroszországot. A tét nagy, a tét most már Oroszország felosztása. A félhülye Gorbácsov ezt nem értette, Jelcint nem érdekelte, Putyin megértette a problémát, de a cári tradícióhoz tért meg szintén félhúlye papi (de messze nemcsak papi!) tanácsadók nyomására. A szovjet hagyományt nehéz életben tartani, ugyanis a Szovjetunió visszaállítása a tőkés magántulajdon megsemmisítése vagy legalábbis nagyon erős korlátozása révén lehetséges! Pedig Oroszország megmentésére a tőkés rendszer nem képes. Ebben Krausz Tamásnak biztosan igaza van, aki ezt mindenhol írja és mondja.

      1. Betettem ebbe a riposztba a KPRF ezzel kapcsolatos programját. Ott világosan meg van fogalmazva minden olyan teendő, amely szükséges ahhoz, hogy a szovjet rendszer fő vonalakban újjászervezhető legyen.

        Putyin hatalmának azonban van egy nagyon erős támpontja. Nevezetesen az, hogy Oroszországot újra erős hatalommá tette, nagymértékben fejlődött az életszínvonal (igaz, éppen most kezdenek el újból jelentkezni a kapitalizmusból eredő gondok is) – ami végső soron a Szovjetunió erkölcsi-társadalmi-gazdasági alapjaira épült – a szovjet politika némely pozitív hagyománya csak érintőlegesen érvényesül.

        A számomra ismertté vált információk azonban összességében sok tekintetben kedvezőek a jövőt illetően.

        Minden klasszikus marxi és lenini tézis, amely a szocialista forradalom létrehozására vonatkozik a legfejlettebb kapitalista társadalmakat illetően, nagyjából érvényesült. Most jött el az ideje annak, hogy lehetőleg békés úton megvalósuljon egy új szocialista forradalom Oroszországban. Szerintem a nép döntő mértékben támogatná is.

        1. A klasszikus marxi és lenini(!) tézis szerint a félperiféria szocialista forradalma a centrumé nélkül kudarcra, vereségre ítélt. Lenin azt mondja, hogy bele kell vágni, ha van esély a hatalom megragadására, és kihúzni amíg a centrumban (Nyugaton) is győz a szocialista politikai forradalom, amelyet Szovjet-Oroszország természetesen – a maga lehetőségeiben(!) – előkészít, támogat. Többek között a perifériával (akkor a gyarmati világgal) való antiimperialista szövetséggel és a nyugati munkásmozgalom forradalmasodásának közvetlen segítésével. Azonban Marx világosan rögzíti, hogy világforradalom (a világérintkezésből nő ki) nélkül az ún. nemzeti kommunizmusok halálra vannak ítélve (ezt az álláspontját nem adja föl a Vera Zaszulicshoz írott levelében se). Lenin pedig nem tisztázza (nem adatott életideje rá), hogy tisztázza, van-e esélye a szocializmusnak a félperifériás, ráadásul magában álló szovjethatalmat jelentő Szovjetunióban, akkor is, ha a Nyugat proletár forradalma nem követi azonos történeti koron belül az orosz munkások és parasztok forradalmát. Vagyis az antikapitalista világforradalom politikai aktusának megkerülhetetlensége továbbra is a történelem rejtélye a tőkeviszony meghaladásának útján.
          Természetesen körünkben a leghozzáértőbb nézetet erről Krausz Tamás professzor fejthetné ki, pontosabban foglalhatná össze. Jómagam valamikori szakstúdiumaim emlékmorzsái és az ő Lenin-könyvének olvasata alapján, külön kutakodásra nem építkezve mertem most a tárgyban fogalmazni.
          /Itt is köszönöm adminunknak, Mészáros Gyula elnök úrnak, hogy megoldotta technikai gúzsba kötöttségem megszüntetését./

  3. Az ukrán fasiszta junta politikája, az, hogy kekeckedik Oroszországgal, jelentős műszaki-gazdasági – folyamodványaként nukleáris katasztrófával is fenyeget. Ez akkor bizonyosodott be, amikor tavaly december elején felrobbantották a Krímbe áramot szállító távvezetéket. A hirtelen teljesítménykieséstől majdnem felrobbant a zsitomiri atomerőmű. A Krímben állomásozó orosz deszanthadosztályt már majdnem bevetették, hogy elfoglalva a az erőművet, megállítsák a katasztrófát. Az atomerőművek nem alkalmasak arra, hogy úgy szabályozzák a teljesítményüket, mint egy asztali ventilátorét. A hirtelen kieső 800MW „megszalajtotta” az erőművet, mint a csernobili tragédia során történt – igaz, az még nem az ún. VVR-rendszerű erőmű volt, hanem a megelőző típus. (Ilyenből még tudomásom szerint 2 db üzemel Ukrajnában)
    Ukrajnában napi rendszerességgel „manővereznek” az atomerőművekkel, ugyanis a villamos energiapiac telített, a Krímbe tartó távvezetéket az ukránok ígéreteik ellenére nem javították ki (a most épülő kercsi híd fogja a végleges távvezetéket is tartani, hogy a Kubányból kaphasson áramot, (jelenleg ideiglenes tenger alatti vezeték és több helyi erőmű üzembe helyezése biztosítja a félsziget áramellátását)
    Az ukrán gazdaságból kiesett teljes donyecki iparvidék is Oroszországból kapja a villamos energiaellátást, ez is növeli a felesleget ukrán villamosenergia iparban, rengeteg a felesleg – amit nem tudnak értékesíteni.
    Az ukrajnai volt szovjet villamosenergia ipar alapvetően a volt szocialista országokba exportálta az áramot, emiatt is épült több nukleáris és fosszilis energiával működő villamos erőmű. Ezeknek az országoknak jelentős részében csökkent az ipari és mezőgazdasági termelés, csökkent a villamos energia iránti igény is. Pl. 1989-ben Magyarország ipari és lakossági villamosenergia felhasználási igénye 10 000 MW felett volt (kohászat, vegyipar, bányászat, nehéz és könnyűipar), jelenleg 6-6 500 MW a csúcsteljesítmény. A hazai szükségletet így is csak importból tudjuk fedezni, ezt akarta az Orbán-kormány Paks bővítésével minimálisra csökkenteni.
    Ukrajna játszik a tűzzel…
    http://rusvesna.su/news/1457646929

    1. Valahol minden összefügg…(http://www.pupublogja.hu/2015_07_19_archive.html)

      …”Olvasom, Ukrajna fontolgatja a hadiállapot bevezetését, mert a szakadárok visszalőnek.
      Ha ez így folytatódik, akkor beállhat a hadiállapot Oroszországgal, akkor pedig ezerszeresen is jaj Putyinnak, mert – mint a bejelentésből kiderül – az ukrán hadsereg egyre fejlettebb, hiszen az új páncélozott BTR-3 csapatszállítóból akár havi harminc előállítására is képes lehet.
      Ha ettől sem reszket Putyin, akkor semmitől.
      Persze ez teljes mozgósítással járna, mehetnének a fiatalok a magyarlakta területekről is katonának, vagy dezertálhatnának is hozzánk, ami azzal járhatna, hogy rengetegen jönnének olyanok is, akik nem magyar nemzetiségűek, volt ilyen magyar állampolgárság ügyében is.
      Igaz, akkorra már tapasztalataink lesznek a kerítés építésében, meg se kottyan az a százharminchét kilométer, feltéve persze, ha már befejeztük az erdélyi magyarokat és a magyarországi „bozgorokat” elválasztó kerítés építését, megájj, megájj kutya Victor Ponta!”…

      …”Ebben nagyok vagyunk, hiszen a rendszerváltáskor már gyakoroltuk ezt a hasznos tevékenységet, önként és dalolva – mint a macska, melynek a fenekét a mustárba nyomták – adtuk fel a volt Szovjetunió utódállamaiban jól bejáratott exportpiacainkat, vonultunk ki Tengízből, vertük szét az Ikaruszt – a nyugatiak tapsa és lelkes biztatása mellett.
      Aztán három nap múlva csodálkozva tapasztaltuk, hogy a helyünkön megjelent a Chevron, a Mercedes, de akkor éppen el voltunk foglalva az orosz piacra szállító szabolcsi almaültetvények magánkézbe adásával, kivágásával – az eredmény közismert.
      A russzofóbia a hülyeség minősített esete”…

    2. Arról nem nagyon esik szó – csak aki olvassa az orosz nyelvű sajtót (Ungváry persze nem tud oroszul, hehehehe) – azt tapasztalhatja, hogy az ukránok is most esnek át azon a „mély-ukrán” katarzison, amin a mi derék mély-magyarjaink folyamatosan átesnek.
      Nevezetesen azon, hogy futószalagon jönnek rá azokra a „megdöbbentő tényekre”, hogy az „ukránok a történelem egyik legősibb népe”, annyira, hogy „még Jézus Krisztus is ukrán vót”…ezeket a baromságokat derék „magyarjaink” – természetesen magyar aspektusban – már évek óta zengik…Minden ukrán, ami fénylik, „még az oroszok is náluk kezdték államiságukat a Kijevi Rusz keretein belül”…
      Elfeledkeznek természetesen arról, hogy az ukrán „nemzeti lét” és a történelmük meglehetősen új keletű, területük kétharmadát és a lakosságnak szintén ekkora arányát a Szovjetunió létezésének idején kapták, abban a reményben, hogy a Szovjetunió nagyon sokáig fennmarad. Az biztos, hogy Ukrajna náci megszállás alól való felszabadításáért az ukránokon kívül a Szovjetunió összes népe hatalmas áldozatokat hozott, kivétel nélkül. Ezért zeng ma ércesen az ukrán nemzetfiak torkából a „vécsnaja szláva, gerójam”…Miközben ledöntögetik Lenin, Scsorsz és Vatutyin emlékműveit.

    1. Lehetne meg sorolni, de nem érdemes személyes aspektussal a figyelmet elterelni, de egy pillanatra én is elterelem:). A klub rádió oly mértékben ruszofob, hogy legfeljebb a Népszabadság tesz túl rajta. Egy Révész nevű áll az élen. O meg szovjetofob is.

      1. Ez ügyben egyszer erősen megbíráltam a Klubrádiót – a válaszból arra következtettem, hogy teljesen az amerikai politika jelenlegi trendjének befolyása alatt áll. S ez a mai magyar „baloldalra” is érvényes.
        Emiatt szívesen leszek „orosz kém”….sőt szovjet kém is…

      2. Most e tenyérbemászóan igaztalan tételt hozta Kőszegtől: „Átgondolatlan döntést hozott a Magyar Politikai Elítéltek Közössége azzal, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján éppen ­Donáth György szobrát kívánták felavatni. Átgondolatlanul cselekedett az antirasszisták, antifasiszták csoportja, amely hangos kiáltozásával és szirénázással megakadályozta a szobor felavatását.” Az egész förmedvény : http://nol.hu/velemeny/martir-es-antiszemita-1605059

        1. Most meg kellene hatódnom ettől a szarházy. burzsoá, szarjankó, antikommunista Kőszeg Ferenctől, aki ennek a rendszernek címeres seggnyalója?
          Mi, kommunisták, akik a marxizmus-leninizmus elvei alapján alapból antirasszisták és antifasiszták vagyunk – hibásak vagyunk, mert megbíráljuk a fasizmust piedesztálra emelő mai burzsoá-fasisztoid bürokrácia már-már az elmebaj határát súroló cselekményeit?

          1. Dehogy hatódunk meg! Egy igaztalan, förmedvény írástól? (Így fogalmaztam, amire reagáltál, mégpedig nagyon helyesen, kedves Tovaris.)

        2. Kőszeg sem jobb, mint Ungváry vagy Gogum. Sőt, az ilyen gusztustalan figurák tartják a gyeplőt a kezükben, s hajtják bele az ungvárykat az ügynökösdi és másfajta politikai szennybe. Kőszeg és barátai az Orbán-rendszer születésénél ott bábáskodtak és a mai napig pesztrálják.

          1. Nem kell az ilyen Ungváry-féléket nagyon belehajtani a hazugságokba. Elegendő az indíttatásukat, az eddigi életpályájukat figyelni, mennek azok önként és dalolva is a történelemhamisítás bugyraiba. Még noszogatni sem nagyon kell őket….Bezzeg, ha most szocializmus lenne, akkor merő ellenállásból ott tülekednének a párt- és állami vezetők ülepe táján, ahogy azt apáik tették, nem is olyan nagyon régen.

    2. Ungváry Rudolfról egy régebbi írásom:

      ——————————————–

      ÉVFORDULÓ RUSSZOFÓBIÁVAL

      Undorodom. Hányni volna kedvem.

      Ünneplünk, Budapest izéjét ünnepeljük, azét az izéjét, ami ötven évvel ezelőtt következett be, amikor a szovjet csapatok megadásra kényszerítették Pfeffer-Wildenbruch SS csapatait, illetve ami maradt belőlük.

      A TV is ünnepel, a Népszabadság is ünnepel. Mindenütt Ungváry Rudolf a ceremónia-mester.

      A TV-ben folyó Ostromnapok című sorozatot nézve sejtettem, Népszabadságbeli írását olvasva megbizonyosodtam afelől, hogy Ungváry Rudolf ars poeticája az oroszok patalógikus utálatában merül ki. Ez lehetne az ő magánügye, de sajnos ez az elementáris utálata óriási nyilvánosságot kapott. Annyira utálja az oroszokat, hogy még az SS-t is hajlandó egy kicsit szeretni. Egyszerre a zsidókkal. Ez az, amitől kifordul a gyomrom.

      Az, hogy a budapesti ostrom orosz (szovjet) győzelemmel való befejezését nem mindenki élte meg felszabadulásként – természetes, és elég nagy balgaság volt a korábbi rendszer részéről ennek az ellenkezőjét eröltetni. De ünnepi megemlékezésképpen azt az elfogultan szubjektív oroszutálatot felvonultatni, amit Ungváry a képernyőn és az ujság hasábjain produkált – visszataszító.

      Ha Ungváry Rudolfnak jó oka van (és valószínűleg van) nem szeretni a Budapestet elfoglaló oroszokat, akkor például nekem is van némi okom nem szeretni a Védosztag fekete inges halálfejes harcosait. Ugyanakkor eszembe nem jutna ezért az egész német népet (vagy a nyilasok miatt az egész magyar népet) nem csak nem szeretni, de alávaló módon meg is rágalmazni.

      Ungváry összes antifasiszta tiszteletkörei nem rejthetik el, hogy tudatosan rágalmazza a szovjet hadsereget, meghamisítja a történelmet. Ha rosszindulatú denunciáns lennék még azt is megengedném magamnak, hogy azt állítsam, német származásával kérkedve pimasz módon tiszteleg az SS előtt.

      Nem, nem lehet azt mondani, hogy ez az egész szóra sem érdemes! Itt komoly a tét, az igazság forog kockán.

      Ungváry és a hozzá hasonlóak, akik a nyolcvanas évek vége óta gombaként szaporodtak el, valóban cseppenként mérgezik a felnövekvő új nemzedékeket. Ezért hangosan kell kiabálni minden fórumon (hisz egyre kevesebb olyan fórum van, ahol nem tömik be a szánkat) banálisnak tűnő tényekről.

      Nem a Szovjetunió támadta meg Németországot és Magyarországot, hanem fordítva.
      Hitler adta ki a parancsot, hogy Budapestet az utolsó csepp vérig kell védeni, mert inkább tíz Budapest, mint egy Berlin. Ezzel szemben Malinovszkij marsall azt parancsolta, hogy Budapestet nehéztüzérségi előkészítés nélkül ostromolják meg, megóvandó a várost a teljes pusztulástól.

      Budapest hidjait a teljesen körülzárt városban teljesen értelmetlenűl az SS robbantotta fel. Az oroszok a Mancival, majd a sebtében helyrepofozott Ferencz József (ma Szabadság) hiddal lehetővé tették a polgári lakosságnak a két városrész közötti közlekedést.
      A budapesti gettót a németek és a nyilasok állították fel és a szovjet csapatok rombolták le falait, szabadították ki foglyait.

      Az ostrom után Budapestet az oroszok élelmiszerszállítmányai mentették meg a tömeges éhhaláltól. Budapest ostroma másfél hónapig tartott, mig például Leningrád blokkádja kilencszáz napig.

      Alberto Moravia „Egy asszony, meg a lánya“ című regényének címszereplőit nem az oroszok, hanem a Sziciliában partra szállt szövetségesek katonái erőszakolták meg. Ugyanis a háború rettenetes ocsmányságai között ott van az éppen győztesek nemi erőszakoskodásainak jelensége is, ami a világ minden hadseregénél létezett. Viszont az oroszoknál legalább hivatalosan tilos volt, míg Auschwitzban, Ukrajnában és mindenütt a megszállt Európában a lányokat, asszonyokat legénységi és tiszti bordélyokba hurcolták, ahol persze nem megerőszakolták őket, csupán „munkát végeztettek velük“. Ilyen „intézményei“ egyébként a magyar királyi hadseregnek is voltak.

      Az külön dicséri Ungváry ízlését, hogy neki a göbbelsi, műtermi feltételek között készült (tessék megkérdezni Bokor Pétert) német és horthysta, illetve nyilas propagandafilmek jobban tetszenek, mint Roman Karmen és más világhírű szovjet haditudósítók harctéri, első vonalban készült felvételei. Ezek után az általam nem olvasott naplókról írt megjegyzéséről nyugodt szívvel jelentem ki, hogy Ungváry hazudik.

      Mint ahogy hazudott az egész filmsorozat, hazudik Ungváry cikke az első betűtől az utolsóig. Nem Budapest szenvedéseit, a háború irtózatát mutatta be, hanem azt a hazugságot, hogy Budapestet egy barbár hadsereg vonta ostromgyűrűbe, ahol egy lovagias hadsereg (Pfeffer-Wildenbruch SS csapatait) védte a várost és nemeslelkű polgárait, miközben – malőr – a nyilas banditák irtották szegény szerencsétlen zsidókat, s amikor a barbárok betörtek a városba, a hadifoglyokat mind lemészárolták, minden nőt kivétel nélkül megerőszakoltak (volna, de néhány ügyesen átejtette őket), ellopták az összes órát. Jelzem, ez az utóbbi speciel nagyjából igaz.

      A legszörnyűbb az, hogy Ungváry magánügyéből (utálja az oroszokat) nem én csinálok közügyet. Rendben van. Ungváry utálja az oroszokat (ha esetleg erre azt fogja mondani, hogy nem az oroszokat utálja, hanem a kommunistákat, az mit sem változtat a dolgon, mert ma az antikommunizmus ugyanolyan rasszizmussá változott, mint amilyen a russzofóbia vagy az antiszemitizmus). De miért kap egy ilyen elfogult ember lehetőséget arra, hogy egyedűl ő mondjon ünnepi beszédet az ötvenéves évfordulón? Erre nem mentség az, hogy azelőtt negyven évig egy ellenkező elfogultságú szemlélet uralkodott. Egyrészt, mert végre véget kellene vetni az előitéletek ingamozgásának („azelőtt“ meg huszonöt évig szintén ellenkező elfogultság uralkodott), másrészt, ha például lakodalomba hívok valakit, azt még elnézem neki, ha elhallgatja a menyasszony néhány ballépését, de kizavarom, ha a pohárköszöntőjében leszedi a keresztvizet az ifjú aráról.

      Vagy a Magyar TV és a Népszabadság nem is tartja ünnepnek azt, ami 1945 február 13-án történt?

      Budapest, 1995. február 13-án (Budapest felszabadulásának ötvenedik évfordulóján)

      1. …”Budapest, 1995. február 13-án (Budapest felszabadulásának ötvenedik évfordulóján)”…S azóta csak rosszabb lett…

        Eltűnődtem, mi lenne, ha én is német származásommal kérkednék, hogy a nácik szeressenek…

        A hányinger jogos. Ungvári „nem” fasiszta, csak annak látszik… Ráadásul egy hazudós fasiszta.

      2. Az alma nem esett messze a fájától. Ungváry Rudolf Ungváry Krisztián apja. Mindketten patologikus antikommunisták, ami – mint a Krausz – Ungváry vitából is kiderült – a fiúcskánál a Wehtmacht, az SS és a Holocaust relativizálásában mutatkozott meg. Volt honnan tanulja. Más kérdés, hogy a liberális sajtó jó része beállt koncepciójuk mögé. Szarháziak.

  4. Ugye, minden őszinte (egyben naiv) ember azt gondolta 1989-ben, meg 1991-ben, a Szovjetunió hivatalos megszűnésekor („hála” Gorbi papának) – hogy na, most már jöhet a nagy kibékülés a világ két pólusa között.
    Hát nem jött.

    A nyugatnak teljesen mindegy, hogy cár, Lenin, Sztálin, Hruscsov, Vagy Gorbacsov, Jelcin, vagy Putyin, birodalmi, szovjet, vagy új-kapitalista rendszer van arrafelé – „a ruszki az ruszki, a muzsik vodkát vedel, a bolsevikiek (sic!) kommunisták, az oroszok műveletlenek, durvák, ázsiaiak” – a szovjet rendszer ment, a sztereotípiák maradnak. Általában majdnem mind olyanok állítják ezt, akik még soha nem jártak ott, minden „ismeretüket” a nyugati propagandából szerzik. Akik meg tudják, hogy mi a szovjet és orosz valóság – azok beszariságból, trendiből, vagy zsigeri gyűlöletből („szerencsés” esetben mindháromból) – együtt üvöltenek a farkasokkal.

    Az „ázsiai” jelző különösen érdekes – a japánok, kínaiak és még sok más nép is ázsiai – akkor most melyik? Mi magyarok is ázsiaiak vagyunk, ha a népvándorlás korából tanultak esetleg eljutnak a tudatunkig.

    A russzofóbia pedig nem új keletű dolog. Annyira nem, hogy még a helyesírás ellenőrző is piros hullámos vonallal húzza alá, mert utálja….

    Oroszország a Szovjetunió társadalmi-erkölcsi-politikai és gazdasági alapján negyed század alatt hatalmas potenciált hozott létre – ez ami böki a csőrét a nyugatnak.
    A nyugat meg van győződve arról, hogy Oroszországban még ma is „kommunizmus” van, Putyin mesterien álcázza a kapitalizmussal a szovjet rendszert, a KGB továbbra is működik és „a GULÁG-ok tele vannak a kommunisták ellenségeivel”…

    Továbbra is sulykolják az orosz elmaradottságot – aztán csodálkoznak, hogy mire is képesek az oroszok. A medve nem csak szellent és morog, hanem úgy látszik fejlődik is.

    Isten őrizz attól, hogy mégis kitörjön a háború Oroszország és Ukrajna között – de a szíriai orosz intervenciót tekinthetjük egyfajta főpróbának, éles hadgyakorlatnak a várható eredményeket illetően.
    Lassú víz partot mos…ez a közmondás Oroszországban is ismert.

    1. Maradjunk a tényeknél!

      Gorbacsov végig vitt egy sikeres népszavazást az Unió megújítására (csak a Baltikumban nem sikerült az igenek többsége – az összövetségi átlag 60% körül volt). 1991-ben – ma már lényegében bizonyítottan – Jelcin a háttérből megszervezte a Janajev puccot, majd az Ukrán Kravcsukkal és a belorussz mit tudom én kivel (nem a maival) Minszk mellett szétverték a Szovjetuniót. Gorbacsov sok bűnnél nagyobb hibát követett el, de a Szovjetunió szétveréséért Jelcinnek kell „hálásnak” lennünk.

        1. Lehet Gorbacsovot, a pereszrojkát és a glasznosztyot bárhogyan megítélni. Gorbacsovnak módja lett volna arra, hogy erős kezekkel megtartsa a szovjet rendszer legfontosabb alapjait. Kiszállva az afganisztáni kalandból, erősíthette volna a szovjet rendszer vonásait. (ezek alapelvei a jelenlegi KPRF tézisekben egyébként megtalálhatók)
          Mikor 1988-ban a Szovjetunióban voltam, erről élénk viták bontakoztak ki. Nem Jelcin, hanem Gorbacsov a fő felelős mindenért. Jelcin csak egy következmény.
          Az év végén tett Oroszországi látogatásomkor valamikori tiszt társaimmal folytatott beszélgetések egyértelműen világossá tették számomra, hogy lett volna lehetőség a szovjet rendszer fenntartása mellett a jelenlegi fejlődésre és modernizációra.
          A szovjet kommunisták most ezért harcolnak. Felcsillant a remény egy új Szovjetunió létrehozására.

          1. Tovaris, az új Szovjetunió létrehozásának van 4 előfeltétele, amelyet a mostani KP politikájában nem tudok felfedezni. 1. A tőkés magántulajdon nacionalizálása, majd teljes társadalmasítása a dolgozói kollektívák tulajdonlása mellett. 2. Ennek feltétele a helyi és központi hatalom funkcióinak átvétele a társadalmi-közösségi, lakóhelyi és termelői szervezetek által. 3. Antikapitalista nemzetközi szolidaritás kinyilvánítása a világ összes elnyomott népével és társadalmi osztályával. 4. Amennyiben a forradalmi átalakításokat elismerik a legfejlettebb imperialista országokban is, azonnal kihirdetni a népek és államok közötti békét, felmondani minden háborús politikát és erőszakot.

          2. Kedves Macska, tényleg szép gondolatok. Ám ez az újszovjet Oroszország továbbra is a félperiférián bukdácsol. Az önigazgatás szép álma pedig már Jugoszláviában (szintén félperiféria!) szertefoszlott. Szóval, a centrum antikapitalista átalakulás a sine qua non. A félperiféria nekibuzdulását követve akár, de elhagyhatatlan a sikerhez. Az ismert marxi tétel.

      1. Akármit is privatizál Putyin, az mindig is a szovjet nép tulajdonában volt, van és a jövőben is az lesz. Legfeljebb ideiglenesen egyesek nagyobb hasznot húznak belőle, mint az átlag…

  5. A cikk kiváló megfigyelése, ahogyan meglátja a Gogun-Ungváry-féle szélsőjobboldalnak azt az új sajátosságát, ahogyan a „zsidó kártyát kijátsszák. Látványosan elutasítják az antiszemitizmust, utána antiszemita rezsimeket, hadseregeket mentegetnek, misztifikálnak a Wehrmachttól az ukrán banderistákig, az az SS Szuhevicsig. Gratulálok a szerzőnek, erre csak most figyeltem fel. Egyébként Joszif Kobzon, olvastam valahol, aki az oroszországi zsidóság egyik képviselője, Kolomojszkij kapcsán ugyanerre a következtetésre jutott. A kapitalista üzlet mindent visz. Kolomojszkij antiszemita egységeket finanszírozott. Az általa „vezetett” zsidók ellen is finanszírozta porojankóékkal, a náci Jacenyukkal a fegyveres, szélsőjobboldali horogkeresztes osztagokat. Soros meg ezeket védte Oroszországgal szemben. A világ egy komplett őrültek háza. Csak az osztályszemlélet marad az elemzés számára még akkor is, ha a munkások is saját érdekeik ellene mennek, egymás ellen nemzeti és vallási színekben.

  6. Én a kezdetektől fogva napi rendszerességgel figyelemmel kísértem a Donbassz eseményeit. Az ukrán „hadsereget”, nevezzük nyugodtan fasiszta hordának, az ukrán oligarchák és a nyugat Ukrajnának küldött segélyeiből finanszírozott hadműveletek olyan kudarcot vallottak, hogy olyat 1943-óta nem látott a környék. Ukrán páncélosok és harci járművek százai hevertek kilőve, felrobbanva, darabokra szakadva. Pedig a milícisták ugyanazokkal a fegyverekkel harcoltak, amiket az ukrán hadsereg raktáraiból szereztek, ill. a harcok során zsákmányul ejtettek, vagy a hozzájuk átállt ukrán katonák vittek magukkal. A támadó ukrán repülőgépeket oly mértékben lőtték le, hogy a rezsim le is állította a légitámadásokat. Ellenben a messzehordó tüzérség csapásait teljesen a népes városokra zúdították. Ilovajszk, Gyebalcevo neve sokáig emlékezetes lesz.
    Szlavjanszk városát még a harcok elején kénytelen voltak feladni a köztársaságiak, mert Luganszk (Vorosilovgrád) és Donyeck (Sztálino) közvetlen veszélybe kerültek.
    Ezen a részen van a valamikori Szovjetunió egykor legjelentősebb acélipari és banyavidéke – sokat jártam arrafelé – a mi Dunántúlunkhoz hasonlít leginkább. A 2. Magyar Hadsereg nagy része is ezen a vidéken semmisült meg. Nem csak ipari vidék, hanem jó termőföldje miatt fontos mezőgazdasági területnek is számít.
    Harkov, Donyeck, Luganszk, Mariupol, Zsitomir, Herszon, Nyikolajev és Ogyessza régiói ráadásul túlnyomórészt orosz nemzetiségűek – ami Ukrajna teljes lakosságának több, mint egyharmadát adja – ennél többen beszélnek azonban kizárólag oroszul. Amikor arrafelé jártam, soha, sehol nem volt probléma oroszul beszélni.
    Ukrajna történelme nagyon szélsőséges helyzeteket produkált. Nem véletlen, hogy a kollaboráló ukrán nacionalisták – Sztyepan Bandera vezetésével – Hitler segítségével akartak megszabadulni a szovjet köteléktől – ennek történelmi előzményei egészen Petljuráig vezetnek vissza.
    Ukrajna a Szovjetunió legerősebb és legnépesebb köztársasága volt, amiben az is segített, hogy a Krímet is Ukrajnához csatolták – a megelőző intézkedések során odacsatolt orosz lakosságú területeket is ideszámítva.
    Szerintem az lenne a legjobb, ha Ukrajnában helyre állna a rend, föderációvá alakulna és csatlakozna az Eurázsiai Gazdasági Közösséghez. Más realitás nem nagyon van. Legfeljebb a teljes szétesés – aminek következményei egyelőre még nem számíthatók ki…

    1. A luganszki és donyecki népköztársaságok megalakulása, valamint az ezt követő háború már a kezdetektől azzal az elvi és érzelmi párhuzamossággal folyik, ami a valamikori náci megszállás eseményeivel analóg. Számos riportot láttam orosz hírtelevíziókban, sok cikket olvastam különféle sajtókban, de mindenütt vezérfonal volt a fasiszta megszálláshoz hasonlítani az ukrán hatalom tevékenységét.
      Ami a rengeteg nácikkal azonosulókról készített gúnyrajzokat, karikatúrákat, videókat illeti – sajnos sok bennük a kényszeres propaganda anyag is – azért valamit jelez. Nem zörög a haraszt…mondja egy magyar közmondás. A jelenlegi ukrán junta a lényegét tekintve fasiszta – sok náci megnyilvánulással. A karlengető, náci szimbólumokat hordozó tömegek valóban a valamikori náci „Fackelzug” (Fáklyásmenet) hangulatát keltik.
      Félelmetes és szörnyű.
      Nézzük meg még egyszer Mihail Romm nagyszerű alkotását, a „Hétköznapi Fasizmus”-t.
      Ungváryt a film többszöri megnézésére ítélném, ha bíró lennék. Utána pedig dolgozatot íratnék vele a filmről…

  7. Csikós úr is oda konkludál, hogy a liberálisok egy része összefog a nácikkal. A demokrácia zászlaja alatt szemléli a nácizmust, amely elbánik majd a baloldallal. Ők meg mossák kezeiket, ha az üzlet beteljesedett, még meg is bírálják majd a nácikat, az ukrajnai náci rezsimet, hogy enye-benye…Hoppá. A Gogunok sem sokkal jobbak, mint a fegyverrel terrorizálók.

    1. …”az oroszok ideológiai/propaganda diverzánsa vagyok. (Vagyis: szőrös kezem betette lábamat a demokrácia tiszta vizű forrásába”…

      Majdnem szó szerint én is hasonló „minősítést” kaptam a NOL és a Népszava egykor engedélyezett fórumain – én nemes egyszerűséggel „orosz kém”, meg „Putyin KGB-ügynöke” (sic!) – végső konklúzió szerint „hazaáruló” lettem.
      Bizonyos szempontok szerint még büszke is vagyok rá…

  8. Ő mindig ilyet ír. Nagyon fontos, erkölcsileg és politikailag tiszta. Megmutatja a két szélsőséges „patologikus antikommunista” szerző politikai hátterének igazi mivoltát. Rávilágít arra, hogy a hazudozás milyen széles skálán mozog, de összefüggő: történészek, politológusok, újságírók, pártemberek…Az ukrajnai náci rezsim történészi igazolása és kiszolgálása nemzetközi összefogás eredménye: Ungváry – Gogun és társaik, szép számmal. A hazugság ködfüggönye.

Hozzászólás a(z) Fekete György bejegyzéshez Válasz megszakítása