Ungváry esete a magyar megszálló csapatokkal

Ungváry Krisztián megírta könyvét a Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944. Esemény-elbeszélés-utóélet. (Budapest, Osiris Kiadó, 2015.) címen. Azért teszek róla említést e kis cikk keretei között, mert szégyentelenül mentegeti a tömeggyilkosságok elkövetőit, a nácik irányítása alatt a holokausztban is résztvevő magyar katonaságot. Majdhogynem áldozatot csinál a gyilkosokból, sőt a szovjet partizánokat hibáztatja és diszkreditálja, mert azok ellenálltak a fasiszta betolakodóknak. Azt állítja, hogy a magyar megszálló csapatok csak ott vettek részt tömeggyilkosságokban, ahol partizánháború zajlott, miközben a Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 című dokumentumkötet (szerk.: Krausz Tamás-Varga Éva Mária, Budapest, L’Harmattan, 2013.) fehéren-feketén megmutatja, hogy sok száz településen, mintegy félmillió négyzetkilométeren vezették be a legrémesebb terrorrendszert a nácik felügyelete alatt, több mint 200 ezer legyilkolt civil és hadifogoly szerepelt a dicsőséglistájukon. A szakemberek majd megírják e könyv kritikáját, ha egyáltalán lesz bátorságuk, hiszen még a Népszabadságban is dicsérik e művet: ld. Révész Sándor, Ungváry ismert barátjának recenzióját. Ámbár még Révész is megjegyezte, hogy Ungváry nem foglalt állást abban a tekintetben, hogy melyik oldal képviselte a háborúban a jó oldalt. Ungváry szerint ugyanis nincsen jó oldal, csak győztes és vesztes. A könyv, illetve Ungváry maga, a horthysta elit nyugatos szárnyának reinkarnációja. Határtalan empátia a gyilkosok iránt és ijesztő közöny a legyilkolt áldozatok iránt. Megszünteti a határokat a jók és gonoszok, az agresszorok, a tömeggyilkosok, a hóhérok és az áldozatok között. Nincsen többé nagy honvédő háború, csak a két totális diktatúra egymást őrlő harca, Hitler és Sztálin azonos megítélésben szerepelnek. Ebben a felfogásban a Wehrmacht, az SS, a megszálló csapatok és a szovjet ellenállók, a partizánok, a Vörös Hadsereg azonos szereplőkként ábrázolódnak. Ezzel Ungváry még a holokausztot is relativizálja, amit pedig elismer, sőt ábrázolja, hogy a magyar megszálló csapatok is részt vettek a szovjet zsidóság kiirtásában, noha mentségeket még e téren is talál számukra. Ehhez persze súlyos hamisításokra van szüksége. Az egyik ilyen „borzadály”, a becsavarodott elme szüleménye, hogy a szovjet csapatok Magyarországon nem találkoztak partizán-ellenállással, mégis követtek el tömeggyilkosságot. Tehát tulajdonképpen még rosszabbak voltak, mint a magyar megszálló csapatok. Ezzel szemben mi volt az igazság? Az „ázsiai” Vörös Hadsereg az „európai” magyarok, románok, lettek, litvánok stb. támogatásával véghez vitt náci népirtással ellentétben megmentette az embereket a népirtástól, nem gyújtotta fel emberekkel együtt a magyar falvakat, nem égette el elevenen a falusi lakosságot nemre, korra, vallásra való tekintet nélkül… Mire való ez a gyermeteg hamisítás, manipuláció ? – kérdezhetnénk Ungváry Krisztiánt. Racionális választ úgy sem kapnánk.

A liberális sajtó nyilván így is beáll Ungváry mögé – szokás szerint –, mondván, ő legalább nem antiszemita, sőt fellép az antiszemitizmus ellen. Legyen ez a javára írva, de maga a mű a neohorthysta szellemi restauráció egyik „klasszikus” darabja, a militarista nosztalgia, a Wehrmachtot és a Horthy-hadsereget mentegető irodalmi munkák sorát gazdagítja.

Már a cím és a borító is rávilágít e restaurációs gondolkodás erkölcsiségére. Ungváry egyfelől ugyanazt a címet adta művének, mint a megszálló csapatok rémtetteit leleplező első dokumentumkötet címe. A borítón pedig egy olyan kép szerepel, amely azt sugallja, mintha a helyi lakosság szimbiózisban élt volna a megszálló magyar katonasággal, hiszen aratóünnepséget szerveztek. De ha jobban megfigyeljük a képet, a háttérben a fölényesen nevető náci katonákkal, előtérben jobbra a magyar vezérőrnaggyal és a megfélemlített paraszttal. A borítókép hazugsága pontosan lefedi a könyv álságos koncepcióját, ilyen szempontból szimbolikus. Ám a könyv a történelemmel való őszinte szembenézés helyett megint az önmentegetés, a horthysta nosztalgia, a sérelmi gondolkodás és érzelemvilág, a német és magyar nacionalizmus egyfajta rehabilitációjával, pontosabban relativizálásával áll elő egy megrögzött antikommunizmus, antiszovjetizmus szellemében. Ungváry számára Sztálin azonos a Szovjetunióval. Ez Sztálin álláspontja volt, amelyet Ungváry csak a visszájára fordítva eltorzít. A könyv szerzője fellép ugyan a Hómannak állítandó szobor ellen, ugyanakkor felértékeli az „européer” horthyzmust – ideológiát szolgáltatva a mai tekintélyelvű rendszer számára.

– Vladlen –

66 hozzászólás “Ungváry esete a magyar megszálló csapatokkal” bejegyzéshez

  1. „Zavaros szóömleny”? Hát igen, milyen jó, hogy ha valakinek száraz, begyakorolt mondatai vannak csak, ezért képes elsőre porosan unalmas, de hibátlan mondatokat leírni, amik a vizsga előtti jegyzetek-kivonatok, sokszorosan leegyszerűsített kis konspektusok érzetét hozzák – ám én a gondolataim szerteágazó áramlását, a millió információ egyszerre végtelenül sok irányba megindulni akaró kavargását, a kereső-kutató elme táncát még annak felemásra sikerülő mondatszerkezeteivel és félbehagyott spekulációival, a megkülönböztethetetleneket akár összecserélő tévesztéseivel együtt sem cserélném el arra száraz valamire, ami mindig egy pillantással felmérhető, ám éppen azért, mert heteronóm, és az információmorzsákból átfogó elméletet szintetizálni nem is törekszik.
    Semmilyen „hazugságról” nincs szó – összetéveszteni két megkülönböztethetetlent, nem igényel hazugságot. Én ugyanis nem a Nürnbergi Bíróság tagja vagyok, hogy felróhassák nekem, ha egy transzport átküldését hösshöz véletlenül bach-zelewskitől tévedésből karl oberghez írnék át, vagy stroophoz, forsterhez. Ugyanaz a banda.
    Tessék tudomásul venni: a blogger szövegéből an Sich semmilyen, a hungarizmust mentegető értelmet nem lehet kiolvasni, hiszen sikerült volna, ha lehetne.
    (Egyébként imádom azt a rendkívül alacsony érzelmi intelligenciát, amelyik képtelenné teszi a blogger szavai mögötti emocionális és szellemi premisszák kikövetkeztetésére – nagyjából emiatt nem fogékony az általam felvázolt pedagógiai – még inkább: népnevelési – koncepció alapjaira sem, amit ezért hagyott reflektálatlanul. Ebből megint az jön ki, hogy Aronson még mindig nem ért el a hazai állítólagos „baloldalig”, pedig kellett volna négy év alatt. A kérdés még mindig nyitva áll: egy értelmező, mentalizatív, EQ-alapú vizsgálata a társadalmat a szélsőjobb felé eltoló premisszáknak ha elmarad, ha a szavak felszínén, és nem azok értelmét gyökereiben megragadó módon történik a fasizmus elutasítása, ha meg sem történik a kísérlet a korlátozott kód poklában megragadt kispolgárság számára tévelygései és bűnei egy számára érthető, leegyszerűsített nyelven történő feltárása, azaz fennmarad a puszta megrovás a bűn mibenlétének elmagyarázása, a kiút felmutatása nélkül – akkor miként várhatnánk bármilyen előrelépést?)
    És megint a legfontosabb kérdés került zárójelbe, mert a bonyolult összefüggések tárgyalása sokadlagos lett az ego-vitákhoz képest? Köszönöm! Nagy segítség!

    1. Zavaros szóömleny. Elmebeteg terjengősség. Zaklatott gondölatkavarék. Tartalmatlan szóvirágzuhatag. Tudálékos tudattalanság. Unintelligens intelligencia-imitáció. Megkergült szófekália ürítés. Intellektuális böfögés.

      Nem lett volna egyszerűbb: „bocsánat, tévedtem”?

      Egyébként – akiknek szemeik vannak látják, akiknek füleik vannak hallják …

      Boldog Új Évet!

    2. Megint egynás ba -sa. Ahelyett, hogy megnéznétek Ungváryt a mai MNO-s interjújában. Hát tényleg rendes pronáci. A Krausz-féle dokumentumkötet és koncepció nagyon dühíti, ő pedig nem reagál, nyilván röhög rajta és telel valahol, de azért ahogyan ismerem őt, nem marad adós a végén.

      1. macska 2015-12-30 – 19:12

        Ismét kénytelen vagyok „szőrszálat hasogatni”: az interjú a Magyar Időkben (MI) és nem az MNO-ban jelent meg, nem „ma” (dec. 30), hanem december 13-án

        http://magyaridok.hu/lugas/nemet-ullo-szovjet-kalapacs-207370/

        Az ilyen trehányság szüli sok esetben a legvadabb net-legendákat.

        Az interjú szövege természetesen az elfogadhatatlanságig vitatható, de messze nem olyan pronáci, mint az Anton Pavlovics által idecitált, a Szabadság téri „Emlékművet” Ungváryval szemben védelmező blog.

  2. Gratulálok, ebből kihozta azt, ami gyakorlatilag nincs is benne.
    Mert bizony nagyon szép dolog a fogó egyik vagy másik szárát hibáztatni, de a mocskos igazság az, hogy a blogger béna mondatszerkezetei ellenére nem téved abban, hogy a hungarista/hortista hatóságok kétségtelenül sürgölődve teljesítették a náci birodalom képviselői, (a wallenberggel vacsorázgató! eichmann stábja) követeléseit. Magyarán, volt lelkes hóhérsegéd a „mesternek”, igen ám, csakhogy ellentétben magával, aki burkoltan nyilván a hortistákra azért hárítana azok náci bűntársainál nagyobb felelősséget, mert a hortisták elárulták a magyar zsidókat a megsemmisítésben játszott gyalázatos szerepükkel – ennek van is alapja, meg kevésbé. A hortistáktól az 1919-20-as népírtások és a faji törvények bevezetése után ez az árulás honfitársaikkal szemben már nem új, eleve nem lehetett ezektől mást várni, én egyébiránt a hortistákra, fasisztákra eleve úgy tekintek, mint a valódi, a kultúrája multikulturális eredetében tudatos magyar néptől idegen, merőben művi, a werbőci és a modern jobboldal áramlatai által szintetikus módon megteremtett, teljesen természetellenes képződményekre. Az a vád, hogy valamely „nép” lenne a felelős a fasiszta mozgalmak által a „nemzeti-faji érdekekre” (vagy egy mesebeli istenre, ld. a gitler effendit éltető kollaboráns-népírtó tatárok, akiket ezért áttelepítettek, azaz büntetlenül úszták meg) hivatkozva elkövetett bűneiért, az elhibázza a célt. Aki nemzetnevekkel dobálózik, éppolyan, mint az a videó, amelyben /pesti, vagy hogy hívják?/ a neonáci egyértelműen a cigányság egészét hibáztatja a mai szociális feszültségekért. A ’89 óta súlyosan tudatzavaros magyarországi társadalomnak nem segít, ha folyton csak azt hallja, „gonosz vagy, ne legyél”, mert a butábbja éppen ezelől fog, mint egy teljesen alkalmatlan védőeszköz mögé, a fasiszta eszmeiséghez menekülni, azt hívén, ez majd megvédi. Inkább úgy kellene felvilágosítani, hogy tisztázzuk: a fasizmus nem fogja megvédeni semmitől, ráadásul már amúgy is ez okozott minden tragédiát. Amikor tehát a blogger „zsidó kápókról” vagdalkozik, szemmel láthatólag arról beszél, hogy míg a hazai zsidó szervezetek TUDJÁK, hogy a fasizmus rossz, a kispolgárság tömegével szembeni szemrehányásuk, bármilyen jogos is, egy védekező mechanizmust indít be a butáknál, akik természetesen el fogják hinni a csurka, orbán, vonaféléknek, hogy a nácizmus az „az ő” „védelmi eszméjük”. (Szomorú, de a magyar kispolgár ’89 óta „áldozatnak” látja a fasisztát, és persze önmagát is – értelmezni és differentálni kellene megtanítani.) Az antifasiszta felvilágosításnak egy pedagógikusabb beszédmódra kell átváltania, mert ’89-ben ezt a lakosságot arra kezdték kondicionálni, hogy a fasiszta bűnök „őket védték”, az „a hazaszeretet” – ezt a hazugságot kell eloszlatni. Azt kell hangsúlyozni, hogy az a rossz, máig, aki „fajmagyar” tirpák-medencéről álmodik, mint szeder, aki elhiszi, hogy magántulajdon, középosztály, vállalkozás, „nemzeti érdek”, hogy a rablás (kapitalizmus-fasizmus) gazdasági hatékonysága (és szociális igazságtalansága) „érv” a kommunizmus ellen, hogy a felekezet- és nemzetiségnevekkel dobálózás egyben szociális feszültségeket is lefed, stb.
    Mellesleg azzal, hogy monspartot náciként említi, a blogger nem azonosul semmilyen értelemben azzal az emlékhamisítvány, vagy inkább: korszakov-emlékművel, sőt, éppenséggel ungvári érzelmileg elkötelezett fasizmusát húzza alá, ami igaz is. monspart valóban a sasért harcolt, árpádsávos sapkarózsával – mert a kettő egy, és rossz. Semmiféle „angyal” nem volt, csak egy árpádsávos hiénán lovagló sas.
    Az sem igaz, hogy a felvonuló waffen-ss ne érkezett volna népírtással ide, hiszen a „déli bástya” biztosítása mellett a zsidók deportálásának megparancsolása is ott volt a küldetésben – azaz, megint ott tartunk, hogy a két jó barát együtt írtott, itta schnapsát. Nem külön, nem csak egyiké a felelősség!
    Arról már nem is szólva, hogy nem lehet egyetérteni egy olyan kívánság „nemes” voltával, hogy az egykori elkövetők (don-kanyarig mindenkit kiírtók)követői együtt gyászoljanak a MUSZ- és egyéb áldozatokkal: maga a dolog dinamikája az, ami ezzel szembemegy – ha a népírtó az „áldozat”, akkor a népírtó áldozata „nem” áldozat. Éppen erről van szó itt!
    Mellesleg nálam ahhoz, hogy valakit nácinak találjak, igen kemény munkát kell végeznie a szélsőjobbos eszmehordozás terén – tehát ha én valamit leírok, az jó alkalom az elitéltnek az önreflexióra!

    1. Na, utoljára …

      1) A blogger kifejezetten és egyértelműen Ungváry Krisztián HVG-ben megjelent, a Szabadság téri „Emlékmű” történelemhamisító koncepcióját elítélő cikke miatt támadja Ungváryt – közben nem olyan kifejezetten, de jól felismerhetően és egyértelműen az „Emlékmű” koncepciójával azonosul (annyira, hogy én ezt már akkor felismertem, amikor még nem kerestem vissza az egyetlen Ungváry-idézet – a blogger által nem közölt – forrását).

      2) A blogger hiteltelenségét formálisan jelzi, hogy a huszár-őrnagyot következetesen ezredesként említi (vagyis róla csak az 1991-es rehabilitáló ítéletből tud). Ugyanakkor az általam elemzett részletekben tudatosan maszatol, azt a látszatot keltve, hogy az „ezredes” a megszálló német fegyveres erők tisztje volt.

      3) Ungvárynak a HVG-cikkben egyetlen komolyan vitatható álláspontja, hogy a magyar horthysta/nyilas kollaboránsok (Ungváry sehol nem „a magyarokat” marasztalja el, ezzel csak a blogger – az „Emlékmű” szellemiségéhez híven – vádolja) bűne nagyobb, mint a német megszállóké. Az általam említett dán és bolgár példa mutatják, hogy még ebben is lényegében igaza van.

      4) Anton Pavlovics rendkívül zavaros szóömlenyében mindaz, ami nagy nehezen értelmezhető, az sokkal közelebb van az Ungváry-cikk általam egyetértőleg idézett részéhez, mint a blogger szövegéhez. Ám Anton Pavlovics – önmaga csalhatatlan nagyságától eltelve – képtelen egyszerűen leírni: „bocsánat, tévedtem” (korábban az 2015-12-16 – 21:40 hozzászólásában már majdnem ilyet tett, de olyan gyomorgörcsöt kapott tőle, hogy 2015-12-17 – 09:05 hozzászólásában egy szimpla hazugsággal – amit a Tanár úr is azonnal észrevett – visszavonta)

      Tehát le kell szögezni: a nagy náci-vadász bekapta egy náci blogger horgát, és most igencsak kínos helyzetben hord össze hevet-havat.

      Az egy teljesen más kérdés, hogy a vitaindító cikk által (jogosan) kritizált Ungváry mű ellentmondásban van a blogger által támadott HVG-cikkel. Ezt viszont én egy percig nem vitattam/vitatom.

  3. Úgy látszik, előítéletes urammal két különböző cikket olvastunk, ugyanis amit én olvastam, abban a hungaristák bűnei relativizálásáról szó sincs.
    Arról, hogy bárkiről „megszabnák, hogy micsoda”, pedig végképp nem.
    Ha valaki, én észrevettem volna az ilyen felhangokat benne.
    A cikk, amit én olvastam, arról szól,hogy uzngvári anyai nagyapja egy közönséges náci háborús bűnös volt, akit el is ítéltek a háború után.
    Logikusan adódik a következtetés, hogy ezek szerint ungvári azért hamisít, és azért mentegeti a többi náci háborús bűnöst is, mert egy náci őssel azonosul, holott inkább szégyellnie kellene.
    Arra kérem tehát, phoenix úr, a továbbiakban ha reflektálni akar bármilyen ciokkre, amit hivatkozom, NE valamilyen egészen más írás tartalmáról hőzöngjön nekem.

    1. Na, akkor nézzük csak meg egy kicsit az Anton Pavlovics belinkelte blogot!

      „A holokauszt értékelésében mára már egészen odáig jutottunk, hogy a náciknak valójában nem is volt semmi felelőssége csak ezeknek a „csúnya” magyaroknak.”

      Hát ez bizony nagyon a Szabadság téri „Emlékmű” felütésére hajaz.

      „Adott egy Ungváry Krisztián nevű „történész”, és persze kevesen mernék azt elképzelni, hogy ennek a történésznek egészen véletlenül az a Monspart Gábor ezredes a nagyapja aki ezredesi rangban a náci Németország oldalán harcolt.”

      Monspart Gábor valójában örnagyi rangban (ezredessé csak 1991-es – általam nagyon nem elfogadott – rehabilitációja apropójával léptették elő – post humus) a magyar királyi honvédség soraiban harcolt és így természetesen (én is azt kérdem: természetesen?) a náci Németország oldalán. A kétszer is kiemelt ezredesi rang minősíti a blogger „történészi” hitelességét, a mondat egyébként ismét rímel a Szabadság téri „Emlékmű”-re. Monspart Gábor a Sas oldalán harcolt, tehát az Angyal ellen is.

      A blogger Ungváry Krisztiántól egyetlen mondatot idéz:

      „A német hadsereg semmilyen tömegmészárlással nem érkezett Magyarországra. Azt, amit tömegmészárlásnak nevezünk, teljes egészében a magyar hatóságok készítették elő és részben ők is hajtották végre.”

      A kétségtelenül szerencsétlenül megfogalmazott mondat eredeti forrása azonban – az itteni vita szempontjából is – meglehetősen fontos. Ez egy HVG cikk, amiben Ungvári Krisztián – ki gondolta volna?! – a Szabadság téri „Emlékművet” kritizálja. http://hvg.hu/velemeny/20140121_Az_eleven_borzalom

      Helyesen persze Ungváry mondatát így kellett volna megfogalmazni:

      „A német hadsereg Magyarországon semmilyen tömegmészárlást nem hajtott végre. Azt, amit tömegmészárlásnak nevezünk (s amit a németek Magyarországon kívűli megsemmisítő táborokban hajtottak végre), teljes egészében a magyar hatóságok készítették elő és részben ők is hajtották végre – nélkülük az nem történt volna meg.”

      Így már helyes lett volna – hiszen például Dánia, Bulgária zsidóságának kiírtására a németek a helyi együttműködés teljes hiánya miatt nem kerítettek sort. Minden esetre a blogger nem az ilyen megfogalmazást kérte számon Ungváryn, hanem például kerek-perec „náci ezredes unokájának” titulálta Ungváryt. Igen, tudom, Anton Pavlovics is mindenkit lenácizik, de a blogger Monspart Gábor huszár-őrnagyot azért titulálja „náci ezredesnek”, mert éppenséggel tisztára akarja mosni a szerinte nem náci horthysta magyar királyi honvédséget és csendőrséget és azt a látszatot akarja – igen primitíven – kelteni, hogy Monspart Gábor a náci hadsereg (Wehrmacht? Waffen SS?) ezredese volt és nem a magyar királyi hadsereg huszár-őrnagya.

      Az, hogy a blogger még antiszemita is – csupán „hab a tortán” (szinte kéjesen fecseg „zsidó kápókról”).

      Ungváry Krisztián nem a szívem csücske. Apukája pláne nem. 1995-ben írtam egy cikket ellene „Évforduló russzofóbiával” címmel (olvasható például itt: http://docplayer.hu/5050386-Nagy-andras-cikkek-tanulmanyok.html#show_full_text.)

      De a blogger által megtámadott írásával majdnem maradéktalanul egyet tudok érteni. Például ezzel:

      „Végezetül meglehetősen alantas érvelés, hogy az emlékmű „minden áldozatnak emléket kíván állítani” – mint ahogyan azt Rogán Antal mondta. Nagy különbség van ugyanis aközött, hogy az áldozatok e szám szerint rendkívül csekély része a német megszállók áldozata lett, míg többségüket – bátran mondhatjuk, több mint 99%-ukat – először a magyar hatóságok tették áldozattá a lelkesen végrehajtott deportálással, és ebből is elsősorban ők profitáltak, nem a német fél, aki Auschwitzban (valójában a magyar határon – Phoenix) már csak szinte teljesen kifosztott, jegygyűrűjüktől is megfosztott szerencsétleneket vehetett át.

      Az a szándék, amely egy oldalra tereli a gyilkost és az áldozatot, több mint szerencsétlen. Itt viszont ez történik. Központi holokauszt-emlékmű létesítése az illetékeseknek eszébe sem jutott, nem véletlenül, mert akkor a magyar felelősségről is beszélni kellene. Nemes gondolat volna, hogy együtt gyászoljon az, akinek nagyapja elesett a Don-kanyarban katonaként, meggyilkolták munkaszolgálatosként (többségük éppen a honvédségi elöljáróik erkölcstelen magatartása miatt pusztult el), és azok, akiket a magyar hatóságok 1944-ben elhurcoltak, majd a német (illetve 1944 októbere után sokszor a magyar) hatóságok meggyilkoltak. A tervezett emlékmű esetében éppen ezt zárják ki azzal, hogy a legcsekélyebb empátiát sem mutatják az áldozatok azon csoportja iránt, akiknek áldozati státusában a magyar hatóságok viselkedése döntő szerepet játszott.”

    1. Természetesen semmit nem magyaráz meg.

      Az írás a Szabadság téri „Megszállás emlékmű” írott változata.

      Egyetlen dolog igaz benne: Monspart Gábor huszárőrnagy (ezredessé csak 1991-es rehabilitálásakor nevezték ki) aktívan együttműködött a németekkel – akárcsak legfőbb hadura, vitéz nagybányai Horthy Miklós (Nicolaus von Horthy), vagy a magyarországi deportálások fő szervezői (az előbb említett legfőbb hadúr tudtával és akaratával) Baky László és Endre László államtitkárok. Ám a deportálások megszervezésére és felügyeletére Budapestre érkezett Adolf Eichmann mindössze 20 fős stábjával semmit sem tehetett volna nevezettek közreműködése nélkül. A magyarországi Endlösung áldozatainak túlnyomó többsége német megsemmisítő táborokban, illetve a Kamenyec-Podolszkiji német-ukrán sonderkommando fegyvereitől pusztultak el, de azért több tízezer haláláért közvetlenül magyar (horthysta és nyilas) hóhérok a felelősek, és a deportáltakat is magyar csendőrök (esetenként honvédek) terelték az átmeneti gettókba, majd tuszkolták a magyar személyzettel közlekedő szerelvények marhavagonjaiba, és csak a határon adták át e szerelvényeket az SS-nek. A cikk lényegében mindezt tagadja, bagatelizálja.

      Ungváry Krisztián az apja (Ungváry Rudolf), illetve az apai nagyanyja (Stumpf Hedvig) vonalán német származású, Monspart Gábor (akinek német származása sehol nincs említve) anyai ágon rokona, Erős a gyanum, hogy a Monspart Gábor német mivoltát lebegtető cikk szellemiségét jól jellemző „hogy ki a német, azt mi mondjuk meg” esettel van dolgunk. Igen jellemző, hogy Anton Pavlovics, aki boldog-boldogtalant lenácizik, e cikk (magyar-)náci felhangjait nem veszi észre.

      Magyarország 1944 március 19-i német megszállása minden idők legfurcsább megszállása volt. A megszállás előtt a magyar királyi hadsereg nem a németek ellen, hanem a németekkel együtt harcolt – a megszállás után minden maradt ugyanúgy. A megszállás után a közigazgatást nem vették át a németek, azt továbbra is a Kormányzó által kinevezett magyar tisztviselők és fegyveres hatóságok tartották üzemben.

      Természetesen a magyar háborús bűnöket nem „a magyarok” követték el, hanem elsősorban, fő felelősséggel a Horthy-rezsim főtisztviselői, fegyveres erejének tisztjei, majd a nyilasok (az előbbieknél lényegesen kisebb volumenben – ami persze nem rajtuk múlott, de akkor is tény). És természetesen a magyar horthysta-nyilas háborús bűnök nem kisebbítik a német háborús bűnöket, de fordítva sem bagatelizálhatóak a németekre mutogatva.

  4. Tovaris 2015-12-18 – 17:32

    Az, hogy Svájc Ausztria része volt, nem mond ellent annak, hogy mind Ausztria, mind Svájc olyan német nyelvű országok voltak, amelyek nem váltak egy „nagynémet birodalom” szerves részévé – kivéve Ausztriának az Anschluss-tól 1945-ig tartó 3. birodalmi „kalandozást”…
    Tell Vilmos ugye kissé előbb volt, de akkor még az egységes Németország sem létezett.

  5. Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy ungváry ott hamisít, ahol tud: ha a szovjetek védekeztek, az ungvárynál a támadásnál súlyosabb „bűn”, ha a nácik támadtak, arról „mindenki tehet, csak ők nem”, ha a szovjetek megbüntették az árulókat, az ungvárynál „bűn, tömeggyilkosság”, ha a nácik népírtottak, az ungváry szerint akkor is „csak válasz”, ha időben alaposan megelőzte a szovjet katonai ellentámadást(!), ráadásul, ungváry szerint mindenki higgye el, hogy a népírtó rohamokat „szörnyű bűnök” megtorlására vetették csak be a nácik. Felemlít a mocskos hamisító egy állítólagos esetet, hogy három megnyúzott(!) hortistát találtak, és csak „azt bosszúlták meg”…csakhogy gyanús a történet: a partizán – gerilla. A gerilla hit-and-run stratégiával csap le, és már ott sincs! A megnyúzás viszont hosszadalmas procedúra, olyasmi, amihez a győzelmükben biztos nácik, illetve a frusztrált első világháborús árokharcosok folyamodtak, de nem olyasmi, ami egy gerilla időkezelésébe belefér! Szóval, eléggé gyanús egy „megalapozás ez… Gorkij elmondja, a zsidópogrom is úgy kezdődik, hogy egy orosz szalad el, mondván, verik a mieinket, erre szalad oda mindenki – zsidót verni. Ugyanez három, a mesében „megnyúzott” hortistával…
    Arról már nem is szólva, hogy a civil lakosság írtása nem csak hogy a genfi egyezménybe ütközik és egyben a morál alapvető szabályaiba, de kontraproduktív a partizánharc ellen, speciel ebben is hülye ungváry, mert éppenséggel az elkeseredett, élethalálharcot vívó partizánmozgalmat a nácik a civilekkel szembeni értelmetlen brutalitása váltotta ki, és fokozta mindvégig! Szóval, ungváry, a horogkeresztes kurva anyádat. Ráadásul, mikor az első lépést megtevők, tehát a náci népírtók oldalára álló hazaárulók megbüntetését ungváry azzal a hazugsággal jelöli, hogy az „sztálini terror”, azt akarja hazudni, hogy a hazaárulók, népírtók megbüntetése „jogtalan és gonosztett”! ungváry akkor is hazudik, amikor azt állítja, a kollaboráció a háborús élet „mindennapjaihoz tartozott” – ez sem igaz! A nácik jöttek, írtottak, rekviráltak, francokat volt ott „együttélés”!

    1. Így igaz. Ungváry korunk Rajniss Ference. Ezenfelül már a történész szakmát is rég odahagyta. Ez itt az alaptétel, s ebben nincs vita közöttünk. Pontosan tetszett fogalmazni, teljes mértékben egyet értek. A keménységgel is.

    2. A jugoszláv partizánharcot már jól „leminősítették”, amikor felháborodva sérelmezte az újhorthysta hatalom, amikor is a „hideg napok” folyamodványaként a vajdasági horthysta adminisztrációt megbosszulták a partizánok. Már csak arra várhatunk, hogy az olasz és a francia partizánokat is legyalázhassák…

  6. …”Áll a bál a történészeknél: egy fiatal kutató plágiummal vádolja Ungváry Krisztiánt, a Fidesz emlékezetpolitikájának fő kritikusát. Ungváry szerint viszont Bolgár Dániel az, aki hazudik, és még azok is abszurdnak tartják a tudományos életben nagyon súlyos vádat, akiktől Ungváry állítólag lopott. A Gerő-Romsics-vita után másodszor fogalmaznak meg kemény erkölcsi ítéletet egy vezető történésszel szemben, a frontvonalak is hasonlóak lehetnek”…
    (http://index.hu/belfold/2015/01/24/plagiummal_gyanusitjak_ungvary_krisztiant/)

    A burzsoá antikommunisták egymás között sem csípik az ilyen bakelit „történészeket”…
    Ungváry egy szimpla irányseggnyaló…

    1. Ha jól emlékszem, csak azért, hogy kihúzzák a ganéból, az ungváry által jelölés nélkül hivatkozott, szigorúan nézve tehát plagizált forrást készítő pályatárs egy becsúszó szereléssel utóbb azt nyilatkozta, hogy ő adta? megengedte? ungvárynak az anyag felhasználását, és ha ő ezt állítja így utólag, akkor „nem történt” plágium…aha, persze…

  7. A téma érdekel, de nem vagyok ennek az ócska kurzustörténésznek a könyvére kíváncsi. Úgy vélem, Krausz Tamással (akit ez a történésznek nem nevezhezető valaki csak gyalázni tud) szemben írt „ellenkönyvről” van szó. Amikor pár napja az indexen megjelent interjút olvastam beszélgetést olvastam, úgy fölidegesítettem magam, mint már régen:

    „A „hazug antifasizmus” leleplezése kapcsán Ungváry azt mondja, hogy a könyve legalább annyira antikommunista mű, mint amennyire a második világháborúval való szembenézést kívánja szolgálni.”

    „Hogy mennyire velejéig romlott volt az a világ, ami 1945 után következett…”

    „a félázsiai szovjet hadviselés régi hagyományként hozza a brutalitást”

    „Akkor annál is rosszabbak voltak a magyar csapatok, mint a szovjet megszállók aztán Magyarországon? Ungváry nem akarja, hogy a levegőben lógjon a kérdés, és határozott nemmel felel rá.”

    „a partizánmozgalom valójában nem a megszállók ellen küzdött elsősorban, hanem azon ügyködött, hogy sztálinista terrorral visszariassza a lakosságot a kollaborációtól.”

    Hát nem írom, hogy hova menjen Ungváry úr meg az index.hu… Meg az egész rohadt neohorthysta bagázs, amely rátelepedett az emberek 90 %-ának a tudatára. Már egy szót se lehet a fasizmusról szólni, anélkül hogy ne rúgjanak egy kétszer akkorát a kommunistákba.

    Ahogy Krausz Tamás mondta egy 2010-es Népszabadság-interjúban:

    „Nem is az elméleti képzetlenséget és járatlanságot teszem itt szóvá, hanem csak azt a primitív módszert, azt a sablonos gondolkodásmódot, amellyel Ungváry leszűkíti a történeti vizsgálódások terepét, ideológiai klisék közé szuszakolja a bonyolult történeti kérdések vizsgálatát, engedve a délibábos történetírás és publicisztika extremitásokra és szenzációkra épülő elvárásainak. Ahelyett, hogy a tények minél gazdagabb és sokszínűbb anyagát és elemzését hozná be a köztudatba, mindent leegyszerűsít a fent jelzett törekvése érdekében. Ezzel a metódussal Ungváry kiírja magát a komolyan vehető magyar történészek köréből.”

  8. Erdekes szamomra a tema. Kb talan egy eve, hogy valami kapcsan felvetettem a magyarul beszelo barataim kozott, hogy „de jo lenne, ha valaki megirna a magyar hadsereg Szovjetuniobeli gyalazatos tetteinek tortenelmi feldolgozasat egy konyvben”, es mikor ertesultem arrol, hogy az Ungvary ezt meg is tette, el is hataroztam, hogy valakit majd megkerek, hogy kuldje ki nekem a konyvet ide Kanadaba.

    Most viszont meglepodtem ettol: ” Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 című dokumentumkötet ”
    Errol nem tudtam. Meg lehet szerezni valahogy ezt a konyvet is?

    1. Számomra gyomorforgató, ha egy fasisztába hajló disszidens egy baloldali lapban nyilvánosan onanizál, kéjeleg és folyamatosan ostoba.

      Dr. Krausz Tamás professzor már ebben a témában több könyvet is írt – amely legalább igaz.
      Azt meg különösen nem értem, hogy egy magát zsidónak nevező disszidens miként szimpatizálhat a nép- és vallási társait tömegesen kiirtó náci eszmeiséggel.
      Ez nem, csak hazaárulás, annál sokkal több.

  9. Krausz ajánlotta Ungvárynak egy cikkében mottóként:
    „Nagy érdeklődéssel figyeltem a vitát a magyar hadsereg megszállóként való viselkedéséről a háború alatt a Szovjetunió területén, 82 éves öregasszony vagyok, távol áll tőlem, hogy véleményt nyilvánítsak, arra ott vannak Önök, történészek, akiktől elvárnám, hogy mindenkor, minden korról az igazat írják. Én most a saját gyermekkori tapasztalatomat írnám le. A háború kitörésekor tíz éves kislány voltam. Édesapám hivatásos katona volt, nem tiszt, csak tiszthelyettes. Amikor visszakerült Észak-Erdély, Nagybányára helyezték édesapámat, oda is költöztünk Debrecenből. A háború kitörése ott ért bennünket és édesapámat az I. Hegyi Huszárszázaddal az elsők között vezényelték a frontra. Pár hónapi frontszolgálat után hazatért, később újra hadba küldték, ahonnan már nem tért vissza. De az már egy másik történet. Én az első háborús részvételének emlékeiről akarok írni. Édesapám elbeszélése alapján először a művelt, kulturált magyar és német hadsereg viselkedéséről. Apám elmondása szerint terhes nőket erőszakoltak meg, csecsemőket vagdostak falhoz, idős asszonyokat gyilkoltak meg. Én mint gyerek jóformán fel sem tudtam fogni, mi még akkor nem edződtünk TV-én, hogy megismerjük az ilyen szörnyűségeket. A fenti dolgokat csak hallottam, de voltak dolgok, amik bizonyították is, hogy milyen tatár horda volt a bevonuló hadsereg. Fosztogattak, ahol és amit tudtak. Apám, /pedig csak altiszt volt/ zongorát, csodálatos álló faliórát, gramofont rengeteg lemezzel, ezüst szamovárt, függönyöket, festményeket, órát, még sorolhatnám, hogy milyen értékeket zsákmányolt, gondolom nem csak ő. Szégyen és ne csodálkozzunk, hogy ezt 44-ben visszakaptuk. Lehet, hogy most ez úgy tűnik, hogy apám emlékét gyalázom, de az igazságot nem szabad elkendőzni, bárki is követi el. Egyébként mint általában nem volt Isten áldása a szerzett javakon, apám 1944 szeptemberében a visszavonulás alatt Gyergyószentmiklóson meghalt, mi a család 1944. okt.15-én mindent hátrahagyva, csak ami rajtunk volt abban elmenekülve az oroszok elől, mások segítségével elmenekültünk Nagybányáról. Szomorú történet és biztosan van még ilyen ezer számra…”

    Sárosiné Albert Ilona
    Rádió Paprikáskrumpli, 2013. április 10.

    1. 1965-ig egy vidéki kisvárosban, egy volt grófi kastélyból átalakított gépállomási épületben laktunk. A szomszédunk egy Erdélyből menekült család volt, akinek a családfőjét a Horthy adminisztráció az erdélyi bevonulás alkalmából telepített Kézdivásárhelyre jegyzőnek, vagy szolgabírónak, már nem tudom pontosan. Az elmondásukból kitűnt, hogy nem is a „ruszkik” elől menekültek tulajdonképpen, hanem az ottani románok várható bosszúja elől, akik Erdély megszállása alatt a magyaroktól rengeteg megalázást és jogtalanságot szenvedtek el. Ezt azonban a mai magyar fasisztoid hatalom nagyszerűen elkussolja…

      Amikor Voronyezsben voltam, a katonai akadémián nagyon sokat hallottam az m. kir. honvédség szörnyű tetteiről – persze ők sem voltak mind gazemberek, de akadt bőven köztük olyan is, sajnos…

    2. KÁR, hogy ’44-ben NEM KAPTÁK VISSZA.
      Egyébként meg sosem létezett semmilyen „erkéj”, ami mindig is létezett, az a román nép Transslyvaniája. A fene az összes hungaristát, hogy egy ráaggatott névvel egy idegen területet követel magának!

        1. Nem baj, nyilaskám, 74% román lakosság 20% ellenében az biztos „kisebbség”, sőt, a nyilas elméletek „mindenki később jött” tézise is biztos „igaz” – egy hívőnek. A tudományos gondolkodás szerint viszont valószerűbb, konzisztensebb, tehát nagyobb magyarázóerővel bír az a következtetés, hogy valójában a tirpák-medence népei már jóval az ázsiai analfabéták idetolakodása előtt itt éltek. (Ráadásul mi, fehér bőrű emberek nem vagyunk a XII. szd elejére genetikai nyom hagyása NÉLKÜL kiveszett ázsiaiak leszármazottai sem, a legvalószínűbb, hogy éppenséggel a környező népektől eredünk mi is.) Zakarpatyija lakosságának 80%-a ukrán, Slovensko lakossága 89%-a szlovák, Vojvodina lakossága 69%-a szerb, tehát, „idiótának” a nyilasok azt nevezik, aki elismeri a tirpák-medence valós etnikai viszonyait, elutasítja ezáltal a hungarista álmodozásokat más népek létezésének tagadásáról, eleve igazságtalannak tartja az irredentizmust, tudomásul veszi, hogy a 25 M-s tirpák-medence lakosságából 2011-ben 10,4M, azaz 42% mondta magát magyarnak, miközben ez is még valami hamis, stb.
          „Idióta” tehát a náci pártszleng szerint az internacionalista, antifasiszta demokrata ateista. Világos. Tehát szeder testvér pozícionálta magát.

          1. Tovarisnak: így van, ezt egy pillanatig sem tagadtam. Én a Horthy-rendszert a magyar nép legnagyobb ellenségének és sírásójának tartom és eszem ágában sincs védeni. De vedd észre, hogy ennek a magát hűdebalos sztálinistának beállító szerencsétlen elmebetegnek a fröcsögései tulajdonképpen a kurucinfó kesztyűjét kifordítva dobják be a kommunista fórumokra és ha szó nélkül hagyjuk őket, azzal saját magunkat járatjuk le. Emlékeztetnélek az örmény nép kollektív lefasisztázására, a kárpátaljai magyarság létének letagadására és nem feltételezem, hogy a fenti „Egyébként meg sosem létezett semmilyen “erkéj”, ami mindig is létezett, az a román nép Transslyvaniája.” kitétel számodra összeegyeztethető a proletár internacionalizmussal.

            „Anton Csehovnak”: Az, hogy Phoenix után én is megkaptam tőled a „nyilastestvér” minősítést, igazán megtisztelő, kedves Futóbolond „Anton Csehov”.

          2. A mai magyar „történelemírás” – de nyugodtan nevezhetjük történelemhamisításnak is – elfeledkezik arról, hogy a magyar frazeológia által Erdély-nek nevezett terület (Transzszilvánia, Partium) soha nem volt Magyarország része. Olyan helyzetben volt, mint Svájc és Ausztria, ahol német nyelvű lakosság van, de pl. Ausztria soha sem volt Németország része (kivéve a 3. Birodalom néhány évét) – Svájc pedig még annyira sem.
            Az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt igen sok (előtte egyáltalán nem) terület, ami erőszakkal „ide tartozott”, így Galícia, Bukovina, a Szörénység, Bánát, Vajdaság, Trieszt, stb – de ezek is csak a Monarchia által és segédletével.
            A lakosságuk nagy része egyáltalán nem volt magyar. A török hódoltság alatt ráadásul Erdély különleges státuszt kapott a Portától.
            Erdélyt visszakövetelni (honnan, milyen indokból?) történelmi kreténség, idiotizmus.
            A 13. századra az eredeti magyarság (akik nagyrészt már eleve turanoidok voltak, kisebbségben néhány finnugor eredetű törzzsel, kihaltak. A maradványaik keveredtek az itt élő, megelőzően is itt élő népcsoportokkal, később az Európa minden részéből betelepülő, vagy betelepített népcsoportokkal, így ez az egész szittyaturul ősbaromság egy nagy kaki…
            Én személyesen vissza tudom magam származtatni német és osztrák ősökre, negyedrészt vagyok csak „magyar” – de lehet, hogy ők is már többszörösen genetikailag átrétegződött elődöktől származnak.
            Ezért van hányingerem ezektől a „nemzetthy” baromságoktól, amelyet elsősorban a szélsőjobboldal képvisel.

          3. Tovaris 2015-12-18 – 17:32

            Azért kicsit óvatosabban. A nemzetállam a polgári forradalom terméke. Mivel igazi (győztes) polgári forradalom csak Angliában, Franciaországban és esetleg Svájcban volt, azért Európa többi országában nagyot lehet tévedni a nemzetállami megközelítéssel.

            Ausztria sok királya volt német-római császár (ezen az alapon nevezték magukat a Habsburg uralkodók – a Hohenzollernekhez hasonlóan és velük vetélkedve – császárnak). Tehát Ausztria és Németország nem csak a III. Birodalomban volt egyben. Svájc viszont osztrák örökös tartomány volt, az ez elleni felkelést énekelte meg Schiller (igen sajátosan) a Tell Vilmosban. Svájc önállósulása azért is érintette a Habsburgokat igen érzékenyen, mert Habsburg vára speciel Svájcban van.

            Azt hiszem a mai problémákat semmilyen romantikus (és anti-romantikus) historizálással nem lehet megoldani. A klasszikus mondás – „Historia est magistra vitae” – nem erről szól.

  10. Kerek éve írtam egy Népszava-levelemben:

    „A Fehér Hungária, a gyilkos Hungária embereitől bőven származódtak mentalitásukat továbbvivő gyerekek-unokák-dédunokák. Bennük újra előlépett az a másik Magyarország, a reakciós, a fajgyűlölő, antiszemita, a múlhatatlanul Trianon-kesergő, a közép-európai magyar birodalmi ábrándokkal nem leszámoló nemzetrész, amelynek tagjai a legelőkelőbb-legműveltebb körökből és a legszegényebb, legprimitívebb néprétegekből egyaránt kikerülnek. Visszatérésüket, ismét nyílt megjelenésüket kísérő alig leplezett revánsdühüket a negyven év államszocializmus alatti rejtőzködésből, saját legbensőbb politikai lényük akkori eltitkolásából, látszatmegtagadásából fakadt szégyen történelmileg friss emléke szítja. Széles jobboldali társadalmi koalíció látszik eluralni a magyar nemzetet, a valamikori keresztény úri középosztály és arisztokrácia szellemben kontinuus utódaitól egészen az egykori nyilas csőcselék szintén brutálisan gonosz unokáiig (tisztelet a kivételnek).”

    Az egész levél: http://nepszava.hu/cikk/1042616-a-fanni-naplot-olvasva

  11. Ungváry, amikor fellépett Szakály ellen, jobboldalinak, de liberálisnak, demokratának mutatta magát. Most viszont azonosul a Horthy-rendszer ideológiájával. Mi történt? Mi vezette őt ide?

    1. Az emberi tulajdonságainak a valós lényege. Erre mondják, hogy kibújt a szög a zsákból… De van benne hatalom iránti vazallus dörgölődzés és seggnyalási-megfelelési kényszer is…

    2. Nos, nem tudom, mikor lépett volna fel szakály ellen, de 2013. és 2014. évi nyilatkozatai alapján sosem volt egyéb neonácinál.
      A maga megrökönyödése olyan, mint mikor a jenki követ nem értette, hogy lehet az általuk kitermelt orbán orbán…

      1. Anton Csehov 2015-12-17 – 09:05

        „Nos, nem tudom, mikor lépett volna fel szakály ellen”

        Csehov! Mit személyeskedik? Maga ismerte el itt Phoenixnek, hogy ez az Ungváry fellépett Szakállyal szemben, amikor az utóbbi idegenrendészeti eljárásnak titulálta a holokauszt első magyarországi történését, az ún. hontalan zsidók Kamenyec-Podolszkij-i tömeghalálba lökését (tegnap olvastam itt a vonatkozó három hozzászólást, íme: Anton Csehov 2015-12-16 – 19:09, Phoenix 2015-12-16 – 21:18, Anton Csehov 2015-12-16 – 21:40 ).

        „A maga megrökönyödése…”

        Személyeskedik (én meg viszonozzam, miszerint az ön memóriája szelektív, ugyanis indulatfüggő?), mert egyáltalán nem rökönyödtem meg (egyáltalán nem meglepődöm, viszont továbbra is vizsgálandó jelenségnek vélem), hanem folyamatra vonatkozó kérdést tettem föl. Amelyet megtoldok egy továbbival. Értekezhetünk karakterrongáló megjegyzések nélkül? A fűzfán fütyülőjét…

        1. Félreértett. a) szó sincs személyeskedésről. Egyszerűen nem tudok róla, hogy a szakállyal való állítólagos szembeszegülés megtörtént-e, vagy mikor, ahhoz ugyanis nincs gyomrom, hogy átnézzem a szélsőjobb összes nyilatkozatát, egészen egyszerűen csak ennek ideje adhat egy érdekes összevetést az ungváry nyilatkozta szélsőjobbos baromságokkal, vagy egy „megtérést” mutatva fel, vagy, ami valószínűbb, hogy nincs „középen állás”, a „polgári” „demokrata” csak egy „szalonképesre” parfümözött náci.
          Azt ismertem el egyébként, hogy ÖSSZETÉVESZTETTEM a két történelemhamisítót. (Ami nem nehéz, mert mind ugyanazt mondja.)
          b) a maga megrökönyödése egyszerűen csak egy igen furcsa megrökönyödés, konstatálni azt, ami egyébként már nyilvánvaló volt, de úgy, mintha nem lett volna nyilvánvaló.

          1. Csehov, üsse be a keresőbe a két nevet (Ungváry, Szakály), s megkapja a választ. Különben Ön Ungvárynak tulajdonította azt, amit Szakály követett el, ezt pedig nem lehet annullálni akként, hogy nem ezt tette, hanem a kettőt összetévesztette… Vigyázat! Nem védem Ungváryt, csupán a tényekre szorítkozás fontosságát vallom (ugyanezért jelzett a tárgyban önnek Phoenix).

            Még egyszer cáfolom minősítését. NEM RÖKÖNYÖDTEM MEG. Egy folyamatra, egy jelenségre kérdeztem rá, hogy mélyebben, objektívebben vizsgáljuk. Olvassa újra a kulcsmondatot: „Mi vezette őt ide?”

            A megrökönyödés azért is személyeskedés, mert ezáltal sugallja rólam, mintha Ungváryt korábban nem megveszekedetten jobboldali liberálisnak tartottam volna.
            Vagy van valami személyes problémája velem, kedves Csehov?
            Írjon ide, rendezzük tényleg személyesen: bukfenc51@freemail.hu

          2. A tények tiszteletéből nem következik, hogy bárkit sajnáljunk. Ez utóbbi föl se merült.

          3. Az a valóban szomorú (és játék), hogy nem volt politikai módunk/eszközünk beavatkozni a folyamatba, amely a jobboldali liberálist neohorthysta pozícióba, a horthystát meg újnyilasba sodorta. Ugyanis a végeredmény – nagyobb dimenzióban nézve – kommunistázó, demokráciaellenes, antihumanista nemzeti egységfront dominanciája a mai Magyarországon.

          4. Szópótlás:

            …Az a valóban szomorú (és nem játék)…

          1. Már ne hogy halálra bőgjem magam Ungváry Krisztiánt sajnálván….ott egye meg a rosseb az összes burzsoá történelemhamisítót…az egyik kutya, a másik eb… (elnézést a szegény kutyáktól….)

          2. Inkább szomorújáték ez… Mert igen, két, társadalmilag romboló hatású történelemhamisító tevékenységéből tévesen az egyiknek tulajdonítottam, ami a másiké volt, ami persze tévedés, ám a szélsőjobbos szennyiratdömping hullámaiból minden cseppet elkülönítetten észrevenni nehéz, ha én csak a szenny áradatát láthatom…

  12. Második kör: ha a neoliberál-neofasiszta szennysajtó azt hazudná, hogy ungváry „fellép” az antiszemitizmus ellen, akkor jöjjön pár emlékeztető.
    a) a népírtás mint „idegenrendészeti eljárás” (amitől e sorok íróját a gutaütés kerülgeti).
    b) nagyjából ugyanott az izraeliták „kazárok” néven emlegetése (régi uhorskoi antiszemita toposz).
    c) Bolgár Dániel: A mérleg megbízhatósága c. cikke – ungváry a „gazdag zsidók – szegény gójok” antiszemita dichotómiájával dobálózik. (Emlékeztetőül: a nácik terjesztettek egy egész sor röplapot, amelyen az „árja” anyagi gondjait a különböző foglalkozási ágakban meglévő zsidók „mesterkedésének” tüntették fel.)
    d) 2014-es interjúja szerint: „Magyarországon nincs igazán jobboldali párt.” Hmmmm…Ezzel gyakorlatilag semlegesnek nevezte a zsidóságot „az ördög népének” nevező mocsokabbikot…
    e) egy 2013. évi cikkében kijelentette, hogy a munkaszolgálat „nem volt” mozgó kivégzőhely…
    És egy ILYEN hazudja azt, hogy „az antikommunizmus nem kizárólag jobboldali”…az, aki szerint a mocsokabbik pl. „nem”(nem eléggé?) jobboldali. Vagyis, az a szélsőjobb, amelyik ungváry ízléstelen „ízlésének” még nem eléggé jobboldali, nyilván úgy érti, még nem követ el népírtást nyíltan, szóval, az a szélsőjobb, amely neki nem eléggé szélső, az is lehet antikommunista, még ha neki nem is jobboldal az, amelyik nyíltan szélsőjobb. Értem én!
    Csak az a baj, hogy még magukat „baloldalinak” hazudó jobboldaliak is vannak, akik egy fantasztikus önhipnózis keretében akkor is „baloldalinak” hazudják magukat, mikor ugyanazt az antikommunista, desztalinizátor neofasiszta szemetet sulykolják, mint ungváry vagy vonescu gabrescu…
    (Még valami, antiszemitizmus-kérdés mellé: ungváry a szovjet csapatoknak „ázsiai szellemet” remélt tulajdonítani, mégpedig megsemmisítő „erkölcsi kritikaként” – no mármost, a hazánkat felszabadító 2. és 3. Ukrán Front személyi állományáról és azon belül a Közép-ázsiai régiókból sorozott állomány arányáról nincsenek adataim, ám ungváry kétségtelenül szolzsenyicin útján jár, amikor az ázsiai, tehát nem fehér elemet megvetéssel, gyűlölettel, megbélyegzésül emlegeti. Csakhogy a nem fehér bőrű lakosságelem ilyen elutasítását, annak eleve „rossz erkölcsök”, „barbarizmus” tulajdonítását egyszerűen FAJGYŰLÖLETNEK hívják! ungváry, miközben folyamatosan tesz tehát olyan kijelentéseket, amelyek egy közönséges fajelméletes kis náci őrmesterecskét idéznek fel az emberben, ha olybá tűntettetik fel a neoliberális sajtóban, mint „nem”antiszemita, „nem”fasiszta, akkor a neoliberális sajtó munkatársai vagy maguk is ezen a térfélen játszanak, vagy az eszmetörténeti és történeti ismereteik helyén egy óriási lyuk tátong!)

    1. Kizárólag a pontosság kedvéért (a nyitócikkel maradéktalanul egyetértek)

      Az “idegenrendészeti eljárás” felrovása Ungváry Krisztiánnak „kabátlopási ügy”. A biztos kámenyec-podolszkiji halálba toloncolás “idegenrendészeti eljárás”-kénti minősítése Szakály Sándor, a magyar királyi történettudományi izé, a Veritas igazgatójának az elhíresült bonmonja. Ungváry ezt nyilvános vitában kérte rajta számon.

      http://magyarnarancs.hu/belpol/xyz-92114

    2. Édesapám, aki 1948-ig a Vörös Hadsereg tisztje volt, saját emlékezése szerint az 1944-ben ide érkezett szovjet csapatok létszámában a nem orosz nemzetiségű szovjet katonák már többségben voltak. Ukrán, kazah, kirgiz, üzbég, bjelorusz, örmény, grúz…
      Ezek egy részét nézték „tatároknak” sokan (jellemző tudatlanság), holott a tatárok abszolút létszáma meglehetően kevés a többi nemzetiséghez képest.

      1. No igen, de még ha a kazahok, kirgizek, üzbégek képviseletében az ázsiai rassz, örmények, grúzok képviseletében a kreol altípus képviseltette magát, attól ezek még csak előítéletes alakok szemében lesznek „rossz emberek”, „barbárok”, mert „ázsiaiak”…egész hadseregcsoportnyi kazah nem követ el bűnt, de egy előítéletes és hazug ungváry hazugság árán fog nekik tulajdonítani.

  13. Ungváry megtanulhatná, hogy

    1/ a magyar királyi honvédség által elkövetett tömeggyilkosságokat a partizánok hazájukat védő harca se indokolta (egyébként is a megszállt területek nem egy kapitulált országé voltak);

    2/ retrospektíve is Hitlerrel szemben nem csupán az akkori Szovjetuniót, hanem Sztálint is pozitívnak értékeljük (e tekintetben elfogadhatná Churchill álláspontját).

  14. Ungváry megtanulhatná, hogy

    1/ a magyar királyi honvédség által elkövetett tömeggyilkosságokat a partizánok hazájukat védő harca se indokolta (egyébként is a megszállt területek nem egy kapitulált országé voltak);

    2/ retrospektíve is Hitlerrel szemben nem csupán az akkori Szovjetuniót, hanem Sztálint is pozitívnak értékeljük (e tekintetben elfogadhatná Churchill álláspontját).

  15. Bennünket, kommunistákat a burzsoák – nem csak a történészek – azzal vádolnak, hogy mindenkit lenácizunk, aki nem ért velünk egyet.
    Nos, a fenti cikket olvasva, nem rökönyödnék meg, ha Ungváry urat is nácinak neveznék. Mert nem kell ahhoz nácinak lenni, hogy valaki antikommunistának „minősüljön” – de a végállomás ugyanott van, valamelyik náci brancsban.
    Akik elvakult antikommunista módon mentegetik a nácikat, azok nem sokban különböznek a náciktól…

  16. ungváry miféle „tömeggyilkosságot” hamisít be megint? Hol volt „tömeggyilkosság”?! A szovjetek szétverték a náci haderőket – EZT akarja ungváry „tömeggyilkosságnak” behazudni, vagy mit? Vagy a fasiszta háborús bűnösök jogos és igencsak kiérdemelt megbüntetését, ami egyébként a nyugati szövetségesekkel egyeztetett, akkor még nemzetközileg elismert módon valós, bizonyításon alapuló jogi procedúra keretében zajlott le? (Ne feledjük, a rendszerváltás nem csak itt engedte szóhoz a neonácikat: nyugaton is ma már nyíltan feszegetik Nürnberg revízióját a neonácik. Lám, milyen „szép” dolog a desztalinizáció!)
    Amúgy én úgy hallottam, hogy ungváry éppen hogy KÖVETELI a hóman-szobrot…

      1. Most látom már, hogy milyen népszerű ez a „nyugatos” neohorthysta megközelítés. Gyakorlatilag az egész magyar sajtó felsorakozott mögé. Ha belegondolok, hogy nincsen semmi ellenszérum, a Krauszék könyvét is elhallgatják, ha szóba is kerül, meghamisítják. Remélem azért, hogy nem ez lesz az utolsó szó.

Hozzászólás a(z) macska bejegyzéshez Válasz megszakítása