Claudio Katz: A Bolsonaro-korszak kérdései Brazíliában – Bakó András kivonatos fordítása

A Dilma elleni puccs három pillére: a hadsereg, az igazságszolgáltatás és a média. A fegyveres erők hatalma folyamatosan nőtt (militarizálóás, új ügynökségek), jelenleg 70 képviselő és kormányzó, és az elnök-alelnök. Az igazságszolgáltatás részességét a Lulát elítélő Moro bíró miniszteri kinevezése bizonyítja és maga a volt elnök elleni eljárás. A média az egyik legkorruptabb képviselőből (Bolsonaro) „csinálta” a legtisztességesebbet, elhallgatva a menetközbeni újabb botrányokat is. Ebben élenjárt az O Globo és a Récord.

Kinek az érdekében?

Nem Bolsonaro volt az uralkodó osztály vágyálma, de ha már így alakult, a vállalatok bebiztosították, hogy maradjon a nekik kedvező folytonosság alatta is. Megpróbálják végrehajtani majd a munkaügyi reformot, például a chilei modellhez hasonló privatizációs nyugdíjmodell bevezetésével. Az ultra-liberális gazdasági miniszter-jelölt személye erre garancia, de ez potenciális konfliktusforrás.

A pénzügyi körök megkapják a támogatásukat, mert szükség lesz a történelmi mélyponton lévő gazdaság fellendítésére. A vidéki elit a fegyverhasználat lehetőségének növelését (földműves mozgalmak ellen), az export szektort élénkítő állami beruházásnövelést és a tevékenységüket t támogató nemzetközi megállapodásokat akar. Ennek nyomán valószínűleg elmarad a Mercosur-ral kötött megállapodás felmondására vonatkozó ígéret betartása. Továbbá a vállalati privatizáció folytatása várható.

Viszont Bolsonarónak nincsen önálló hatalmi bázisa, ezért ha el akarja kerülni, hogy a törvényhozás játszadozzon vele, akkor először a hadsereget kell maga mellé állítani, majd utána az államon belül megalapozni saját támogatását.

Az ellenállás jelentheti a korlátot

Bolsonaro támogatottságát az adta, hogy Brazíliában iszonyatosan magas a bűnözés, ő pedig annak radikális visszaszorítását ígérte. Viszont ez a demagógia hatalmon nem működik tovább. viszont a militarizációs politika sikertelenségére Mexikó példája figyelmeztett, ahol 200 000 halott és 30 000 eltűnt ember lett a kábítószer elleni háború eredménye.

Bolsonaro a középosztályt a legszegényebbek ellen hangolja, azonban a megszorító politikája miatt éppen a középosztály nehézségei fognak növekedni. Éppen ezért majd a demokratikus jogokat próbálhatja korlátozni, ami már Temer alatt is ment, és az új elnök megválasztásával csak tovább fokozódott az immáron erőszakos fellépések száma.

A következő hónapokra az ilyen jellegű agresszióval szembeni fellépés lesz az elsődleges feladata az ellenzéknek Katz szerint, amihez nagy bátorság kell, de másképpen nem lehet korlátozni a diktatórikus törekvéseket.

Mit fog tenni Kínával és Venezuelával szemben?

Valószínűleg igazodni fog a Trump-féle vonalhoz. Olyasmire lehet számítani, mint az izraeli követség Jeruzsálembe helyezése, a BRICS kiüresítése, a Pentagonnak szerződések kínálása és egy tengerészeti bázis felajánlása.

Kínával szembeni politikában viszont kénytelen lesz óvatosnak lenni, mert a Trump intézkedések ellenére az ázsiai ország befolyása tovább növekedett a térségben (pl. több hitelt nyújt, mint a Világbank és az Amerika-közi Bank). Még a Temer-kormány is ellenállt az erre vonatkozó nyomásnak. Peking is figyelmeztette arra Bolsonarót, hogy következményekkel járhat, ha megpróbálja radikálisan átformálni a két ország kapcsolatát.

A Venezuelával kapcsolatos agresszív álláspontja gyengíti annak a lehetőségét, hogy békés megoldást találjanak a konfliktusra. Ebben az OAS héjái mellett Kolumbia lehet a partnere, akár a humanitárius válságra hivatkozva beavatkozás sem elképzelhetetlen. Utóbbi lehetőséget gyengíti, hogy a venezuelai ellenzék impotens és a geopolitikai hagyományokba sem illik bele, azokon nagyot kellene változtatnia Bolsonarónak.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy még jobboldali társaival is képes lehet visszafordítani mindent, ami a regionális integráció tekintetében elindult. Ráadásul egyáltalán nem lehet kizárólagosan jobbra tolódásról beszélni, mivel még mindig vannak baloldali kormányok (köztük újonnan a mexikói) és számos országban erősödött meg egy újfajta a baloldal társadalmi támogatottsága. Így még nyitott a forgatókönyv.

A világhoz való igazodás?

A szélsőjobboldal számos országban kormányra került vagy legalább is befolyással van a kormányzatokra. Az erre való igény Latin-Amerikában is meg van, Bolsonaro nélkül is, mivel akárcsak Európában vagy az Egyesült Államokban, a jobboldal képes becsatornázni azt a gazdasági-társadalmi elégedetlenséget, ami a progresszív (vagy annak nevezett) kormányok és a politikai rendszer képtelen orvosolni.

Ehhez zajlik a bűnbakképzés, aminek a migránsok és a legelesettebbek a céltábla. Egyszerre képesek az emberek szabad vándorlását elutasítani, miközben a tőke és a javak szabad vándorlását ünneplik. Bolsonaro ennek egy remek példája, aki ugyan majd hígítja valószínűleg a kínált programot, hogy könnyebben menjen a végrehajtása, de így is szintlépés lehet a cinizmus új korszakában.

Fasiszta-e?

Bolsonarót és kormányát – bár vannak fasisztoid jellemvonásai – nem lehet fasisztának minősíteni. Ha történelmi előzményt akarunk találni, az a Pinochet-féle Chilében vagy Uribe Kolumbiájában keresendő, ugyanúgy jellemzi a totalitárius szemlélet, az antikommunizmus és a munkásellenesség. Hosszabbtávon nem zárható ki, hogy a rendszer fasisztává válik.

Viszont függőviszonyban lévő országok lehetőségei korlátozottak, noha Brazília jó nagy. Mégis a neoliberalizmus sikerrel tudja bizonyos dolgokban korlátozni a fasisztoid jellegű mozgalmakat. Továbbá úgy tűnik, hogy Trump is meggyengült az USA-ban, már pedig az ő támogatása nélkül nem biztos, hogy mehetne egy ilyen átalakulás.

Hatása Argentínára

A piaci reformok végrehajtására vágyakozva a populizmus elutasításaként értelmezik Bolsonaro győzelmét a déli országok. Cristina Fernández de Kirchner ellen hasonló eljárás indult, mint Lula ellen, de ugyanakkor Macri meg benne van az Odebrecht-ügyben, úgyhogy bonyolult.

A történelmi előzmények is mások, Brazíliában a fellendülés a katonai diktatúra időszakára esik, amit Bolsonaro ki is használt, ugyanez az opció nem áll az argentin jobboldal rendelkezésére. Ráadásul jelenleg inkább Chile felé törleszkedne a brazil elnök, ami megint nem jó pont Buenos Airesben, pláne ha Trump őt választaná Macrival szemben „kedvenc” partenerének.

Vagyis alapvetően nem valószínű, hogy a brazil modell átültetésre kerülne Argentínában, de az ország nem elképzelhető gazdasági összeomlása ezt nem zárja ki akár ezt sem.

Tanulságok a baloldal számára

Bolsonaro a médiára alapozva erőszakos lejárató kampányt tudott folytatni, ami elérte a Munkáspárt neoliberális fordulatában csalódott embereket, akik így azzal szembefordultak. Fokozatosan elvesztették középosztályi bázisukat, majd a munkások támogatását. Az évtizedes intézményi politizálás nyomán lemondtak az utcai politizálásról, ami megnyitotta a teret a jobboldal előtt. A párt lemondott szavazói aktív neveléséről, a jóléti intézkedésektől várta pozíciójának megerősítését. Így pedig a jobboldal még a Temer-féle katasztrófa közepette is képes volt győzni.