Nem csak Venezuela, de a magyar kormány is rákerült Washington Moszkva és Peking elleni támadásának célkeresztjére.
Drámai mondatokkal szembesítette az Euronews január 31-ei, esti hírblokkja a közönséget. A televíziós csatorna közreadta Venezuela brüsszeli nagykövete, Claudia Salerano baljós nyilatkozatát azt követően, hogy az Európai Parlament 439 igen, 104 ellenző, 88 tartózkodó szavazattal elfogadta: az önmagát ideiglenes államfőnek kikiáltott Juan Guaidot ismeri el
a dél-amerikai ország vezetőjének. Úgymond, a megrendezendő szabad
választásokig, aminek lebonyolítását innen, Európából egy munkacsoport
létrehozásával is segítenék. A nagykövetnő erre reagálva mondta:
A világnak a győrieket támogató proletárjai a szemünk előtt egyesültek.
A rendszerváltozáson nyert magyar elit erős üzenetet kapott Győrből. Mindenekelőtt persze az Orbán-kabinet. Utóbbinak azzal kell szembesülnie, hogy az Audi győri gyáregységében
megszervezett sztrájk sikerét követően nem folytatható tovább az a
politika, amelyben az innovációs erőfeszítések helyett szinte
bérrabszolgaként, alacsony áron, tízezres tételekben adták-vették a magyarországi munkásokat a kormány és a multinacionális cégek közötti titkos tárgyalásokon. A nemzeti NEM együttműködés rendszerének vezetői – nemkülönben az Orbán-rezsim
előtti kormányok hasonló cipőben járt tagjai – ilyen lapokat játszottak
ki, amikor egy-egy világcéget magyarországi letelepedésre akartak
rávenni:
– Még térségi összehasonlításban is szemérmetlenül alacsonyan tartjuk a béreket minden ágazatban. –
A sztrájkképes szakszervezetek vezetői a tenyerünkből esznek. Hogy ezt
miként érjük el, a mi dolgunk, de elérjük. Egyúttal a sztrájkok
szervezését jogi eszközökkel is nehezítjük, egyes szakmákban
gyakorlatilag lehetetlenné tesszük. –
A munkajogi feltételeket úgy alakítjuk, hogy azok elsősorban a
tőkéseknek kedvezzenek, mert ez a magyarországi burzsoázia érdeke is. –
Nem lépünk fel a magyar állampolgárok munkaterhelését akár erőn felül
megkövetelő, hosszú távon tömeges egészségkárosodással járó cégekkel
szemben. – A
magyarországi tömegmédia nagy része fölötti ellenőrzéssel elérjük, hogy a
dolgozók esetleges tiltakozásai ne jussanak a lakosság többségének
tudomására. Így a hangadó munkáscsoportokat elszigeteljük a társadalom
egészétől.
Mindehhez járultak az adó- és más
kedvezmények. Esetenként a kormány a letelepedő gyáregység dolgozóinak
több éves bérköltségét is megelőlegezte a befektetők számára annak
érdekében, hogy a gazdaság egészének teljesítményét kifejező GDP(bruttó hazai termék) értékét növelhesse. Eközben persze maga is tisztában volt vele, hogy eme mutató, amit a nemzetközi gazdasági életben, így az Európai Unióban
is, valóságos bűvös számként kezelnek, nem igazán fejezi ki,
gyarapodott-e ténylegesen is az ország egy adott időszakban, vagy sem.
Mert, sok más fogyatékossága mellett, nem tükrözi megfelelően az általános jólétet, jó közérzetet,
viszont nagyon is alkalmas a tőkés csoportok és a velük egy húron
pendülő kormányok nemzetközi pénzügyi machinációinak a tömegek előtti
elfedésére.
Szolidáris volt a külföld
Viszont 2019. január 30-a, szerda, 17
óra 40 perc óta a kormánynak – saját jól felfogott érdekében, hiszen más
érdeket nem igazán ismer – újra kell gombolnia a kabátot. Ugyanis az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) ekkor tette közzé, hogy a több napon át tartó sztrájk után megkötötték a bérmegállapodást az Audi Hungaria Zrt.-vel. Aki a részletekre is kíváncsi, olvassa el a hivatalos tájékoztatót! A lényeg azonban az, hogy a több mint tízezer alkalmazott nagy része csaknem egy héten át nem volt hajlandó felvenni a munkát.
A munkabeszüntetés miatt hétfőn már a német cég ingolstadti
központjában is le kellett állítani a termelést, mert Győrben nem
készültek el a motorok.
A szakszervezet elsősorban magasabb béreket követelt.
Arra hivatkozott, hogy miközben a győri üzem termelékenységi mutatója
kimagasló, a cégcsoport szlovákiai gyáregységében átlagosan 28, a
csehországiban 25, a lengyelországiban 39 százalékkal többet keres egy
munkavállaló. És akkor még nem említettük a Volkswagen nyugati
munkásainak ezeket az értékeket többszörösen meghaladó jövedelmét, amire
lényegesen visszafogottabb munkatempó mellett
tesznek szert. A kizsákmányolók és a kizsákmányoltak bérharcában
vélhetően fordulópontot jelent a győri munkások sikere, amit a
cégcsoport németországi szakszervezeti vezetői az előkészítés során a
tapasztalatok átadásával, kölcsönös érdekektől vezérelve segítettek.
Hogy pénzzel is? Ez nyilvánvalóan hétpecsétes titok. Az viszont tény,
hogy a külföldi gyáregységek alkalmazottai szintén támogatták a
bérharcot.
Az idestova százhetven évvel ezelőtt meghirdetett jelmondatot parafrazálva: a világnak a győrieket támogató proletárjai a szemünk előtt egyesültek.
Véssük ezt eszünkbe! És hozzá még valamit. Immár egyértelművé vált,
hogy az elmúlt harminc évben a hatalom bástyáit lényegében önkényesen
elfoglalók csak ámították a kiszolgáltatott rétegeket azzal, hogy a
szinte a semmiből létrehozott pártok megvédik majd az érdekeiket. Mi
több, olyan jólétet teremtenek itt számukra, hogy annak Bécsből is
csodájára járnak.
Érvényesek a marxi tanok
A cikk bevezető mondatában ezekre a
szemfényvesztőkre is gondoltam, amikor a rendszerváltozáson nyert magyar
elitre utaltam. Sajnos, beleértve gyakorlatilag a teljesen
kiszolgáltatott, megzavarodott, a liberalizmuson, illetve a
nacionalizmuson túl látni képtelen, ezért ide-oda sodródó magyar
médiamunkás-hadat is. Persze azzal a kitétellel, hogy legbefolyásosabb
hangadóinak, vezetőinek többsége mérhetetlenül haszonleső, s már csak
emiatt is alig mutat érdeklődést a rajtuk kívül eső társadalmi csoportok
gondjai iránt. Az Audisok példája őket – a pártokat és a köröttük
lihegőket vagy hümmögőket – szintén helyre tette, amikor egyértelműen
megmutatta, hogy valódi képviselet nem teremthető felülről.
Az, aki csupán munkaerejét, agyának kapacitását bocsáthatja áruba, de
nincs tőkéje, képessége, kapcsolatrendszere ahhoz, hogy olyan
kapitalistává, munkaadóvá váljék, akinek a jóléthez szükséges anyagi
javakat az alul lévők termelik meg, egyedül magában és a vele
összeszerveződő társaiban bízhat.
Másként fogalmazva: Marx szobrát ugyan el lehetett távolítani a budapesti közgazdasági egyetemről – amint ez a nemzeti NEM együttműködés rendszerének szégyenére megtörtént –, de attól még az általa a kapitalizmusról feltárt törvényszerűségek érvényesek.
Mint amiként a munkásmozgalom története szintén azt példázza: nem
felülről létrehozott pártok képviselhetik a dolgozókat a politikában,
hanem az alulról szerveződő szakszervezetek akár anyagi támogatásával
alakulhatnak olyan munkáspártok, amelyek a parlamenti arénában is
megvívhatják a küzdelmeket a munkások, az alkalmazottak érdekében.
Harminc évnyi magyarországi (kelet-európai) kínlódás után végre ki kell mondani: fordítva ez nem lehetséges! A tőke befolyásos szereplői által kiválogatott, kiokíttatott megélhetési politikusok ugyanúgy nem fogják érdemben képviselni a kizsákmányoltak érdekeit, ahogyan a civilnek mondott, külföldi tőkéscsoportok által pénzelt jogvédő szervezetek tagjai sem. Nekik csupán arra volt és van felhatalmazásuk, hogy a tőke működésének feltételeit javítsák. Ha kell, akár a túlkapásokra való rámutatással. De ők – még ha akár egyes pártokban, egyesületekben sokan is lennének, sőt vannak jó szándékú egyének – egzisztenciális okokból, osztálykötődésük és millió más dolog miatt – soha nem vívhatják meg a küzdelmet az alul lévők helyett. Ha más nem, a Soros-alapítványok által kiképzett Fidesz-vezetőktől az Orbán-rezsim ellen berzenkedőkig megannyi eset példázza ezt. Mert ugyan Marxot és az általa feltárt osztálytagozódást tényleg jó lenne végre meghaladni. De egyelőre senki nincs a láthatáron, aki valami másféle érdemi magyarázatot adna az ellenérdekelt társadalmi szereplők viszonyáról, küzdelmeiről, s ezek valóságos természetéről. #
