Fekete György: A nyolc általánosos nem tudja a kompetenciát, no meg a rasszizmust sem (tartalom és forma bírálata Révész Sándor írását illetően)

Ennek a cikknek nem itt kellene megjelennie. Az olvasó eldöntheti, hogy igazából hová, melyik lapba való. A sajtóetika szerint szóba jöhető orgánumok a rövidített közléstől is elzárkóztak. Ezért külön köszönöm a Gépnarancs szerkesztőinek, hogy a véleményszabadság szellemében befogadták munkámat.

A médiaelitbe tartozó liberális Révész Sándor hosszú cikket – Nincs ki az általánosunk. HVG, 2017. augusztus 11. http://hvg.hu/itthon/20170811_nincs_ki_az_altalanosunk_duro_dora_cenzus_revesz_sandor – eresztett meg arról, hogy tűrnünk kell a parlamenti demokrácia, azon belül a választópolgárok kompetencia-fogyatékosságait. A követelmény indokolt, a szerző szerteágazó érveléssel megalapozza. Önmagában egyet lehet vele érteni, mégis az eszmefuttatás fölvet néhány, talán nem jelentéktelen kritikai gondolatot.

Náci (valamint náci/fasiszta jellegű stb.) szervezet persona non grata a demokratikus politikai berendezkedésben, értsd, semmiféle javaslatát nem támogathatják a demokrácia pártjai, legyen az bármennyire ésszerű. A történelem bizonyítja, hogy a nácik minden ilyen eljárásukkal báránybőrbe bújt farkasként viselkednek. A liberális politikus vagy sajtóember, aki minderről nem vesz tudomást és bármiféle náci, úgymond JOBBÍTÓ kezdeményezést támogat (például, hogy az általános iskola nyolc osztályának elvégzése a választójog feltétele), bizony akaratlanul is megágyaz a szélső-jobboldal nemzet feletti uralmának.

Ezt a – demokrácia védelmének szempontjából – helyes felfogást adja közre Révész, amikor egyúttal meglékeli, közbevetve, hogy a „rasszista… (…) …üzenetek jogállamban jogilag nem minősíthetők és nem tilthatók.” Megjegyzem, miközben szorgoskodtam cikkem megjelenésén, fölmerült, vajon nem kiragadva idéztem-e Révésztől itt? Íme, a teljes szövegrész: „Egyáltalában nem mindegy, hogy kimutatható-e objektíven, tárgyilag a rasszizmus egy üzenetben, melyről a történelmi és társadalmi kontextus alapján bízvást állíthatjuk, hogy alkalmas rasszista érzelmek aktiválására és megerősítésére. Nem mindegy már csak jogi szempontból sem, mert az ilyen üzenetek jogállamban jogilag nem minősíthetők és nem tilthatók. (És itt most nem térünk ki arra, hogy egyébként mennyi értelme van a jog bevetésének a verbális rasszizmussal szemben.)” Akárhányszor olvasom újra, azt látom, hogy rövidre „egybeszerkesztett” idézésem elfogadható. Ugyanis Révész állításában a „rasszista érzelmek aktiválására és megerősítésére” alkalmas „üzenetek jogállamban jogilag nem minősíthetők és nem tilthatók”. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Révész e tény megállapításánál külön kiköti, hogy „kimutatható-e objektíven, tárgyilag a rasszizmus egy [ilyen] üzenetben”. A lényeg mégse változik. Mert akár kódolt volt a rasszizmus az efféle üzenetbe (ráadásul – esetleg – csupán a történelmi-társadalmi kontextus által, ahogyan Révész jelzi), akár nem, az eredmény dönt, nem pedig az elkövető, a „rasszista érzelmek aktiválására és megerősítésére” alkalmas üzenetet közzétevő személy szándéka (az utóbbi legföljebb enyhítő vagy súlyosbító körülmény).

Révész konklúziója: az olyan üzenetek közreadása nem büntethető jogállamban, amelyek úgy váltanak ki rasszista érzelmeket, hogy bennük-magukban nem mutatható ki tárgyilag rasszizmus. Rendben. Ám mi van, ha az adott helyzetben az ilyen üzenet rasszizmust gerjesztő hatásával a közrebocsátónak tisztában kellett lennie, illetve e tudása alapos okkal vélelmezhető, netán bizonyítható is? Ennél fogva Révész csúsztat, amikor az antiszemita érzések keltését potenciáló köztéri üzenetek tilalmazásakor Mikszáth és más nagy írók művei kiadásának lehetetlenségével riogat, ugyanis ezek az alkotók Auschwitz előtt, tehát a maitól teljesen különböző korban produkáltak. No meg a tisztes teljesítmények mindig felhasználhatók voltak nemtelen célokra. Tehát efféle esetekben nem Mikszáthot (vagy akárki klasszikust) kell pellengérre állítani. A jó szellemének gonosz célok alá rendelését szükséges büntetni. Ha úgy hozza a történelem, utólag is. Mint például változatlanul elítélendő (morálisan mindenképpen, de szerintem jogilag szintén megállna a továbbra is érvényben levő, 1947-es Párizsi Békeszerződés vonatkozó cikkelyei értelmében) a Petőfi-vers nyilas uralom alatt volt szavalása színházban-rádióban, illetve a költemény akkori kiplakátoztatása: „Itt a próba, az utósó (Sic! – a költemény eredeti helyesírással) / Nagy próba: / Jön az orosz, jön az orosz, / Itt is van már valóba, / Eljött tehát az utósó / Ítélet, / (…) // (…) Föl hazámnak valamennyi / Lakója! / (…) / Most egész Magyarország / Legyen egy nagy hadsereg // Ki is megyünk, szó sincs róla, / Mindnyájan. / Meghalni vagy győzelmet / Nyerni a szent csatában. (…) // (…) Ha a világ támad is meg, / Győznünk kell e csatákban; / Ha miljomnak el kell veszni, / Veszszen el!” (Föl a szent háborúra! Pest, 1849. Részlet.)

Visszatérve a fősodorhoz, mitől a részemről kifogásolt tétel Révésznél? Sokáig szintén hittem, hogy valamiféle – nem kevesek által dogmatizmusának, doktrinerségének tulajdonított – gondolkodási sajátossága következménye. Azonban kezdem belátni, közelebb járok az igazsághoz, amennyiben Révész elvszerűségének merevségét egy tőről fakadónak veszem a móddal, ahogyan a honi arisztokrácia számos konzervatív jelese (Bethlen, Teleki és mások) elutasította az általános választójogot, mert annak értelmében minden parasztember is szavazathoz jutott volna. Amiképpen a múlt század elején féltették a grófok nagybirtokaikat, akképpen védi Révész a magántulajdont mint olyant.

Akkor kompetenciahiányra (a nép éretlenségére) hivatkozva tagadták az általános választójog helyességét, most – a történelmi tapasztalatok dacára – a jogállamiság feltételéül szabják, hogy a náci/fasiszta/rasszista pártok (mint intézményesült nézetszerveződések…) a demokráciában akár a parlament tagjai lehessenek. Tudniillik ezek nem ártanak a magántulajdon általánosságának, s így, ha a választói akarat úgy dönt, a kormányrudat is megragadhatják (vagy az kezükbe adható, lásd az olasz király Mussolininak, Hindenburg elnök Hitlernek…). Ezért bírálja Révész a Népszavát és – egy füst alatt – a Klubrádiót („A Klubrádió többnyire nyájképző kérdéseket tesz föl, melyre engedelmes bégetéssel válaszol a hallgatóság nyájasítható része. Ez történt most is.”), mert helyet adtak olyan véleménynek, amely a Jobbik szóban forgó javaslatát – egyébként – kétségtelen rasszizmusa miatt veti el.

Viszont igencsak meghökkentő voltára tekintettel érdemes külön is szemügyre venni, hogyan kritizálja Révész a „népszavás” álláspontot:

Nagy a kísértés, hogy a jobbikos javaslatot azzal a könnyű és szimpatikus érveléssel utasítsuk el, melynek tipikus megfogalmazását adja egy éppen nem érintett, mert nyolc osztályt végzett hölgy a Népszavában: “a nyolc osztály hiánya nem jelenti azt, hogy valaki nem képes dönteni, vagy nincsenek gondolatai. Sok olyan, józan paraszti ésszel megáldott idősebb embert ismer, aki nem fejezte be az általános iskolát”. Így lehet a problémát megkerülni. Mintha a kompetencia-hiány nem jellemezné még a legkevésbé iskolázottakat sem. Holott éppen fordított a helyzet. A kompetencia-hiány jellemző a legiskolázottabbak körében is. Ez általános és a parlamentáris demokrácia lényegét érintő probléma.

Nézzük meg, kin edzette szövegszerkesztőjét a többeknek szerkesztő-idol (lásd Facebook-oldala). Idézem a kritikája tárgyául szolgáló személyt (előböngésztem, tudniillik Révész elmulasztotta a konkrét forrást megadni):

Kis falvakba is eljutott a hír, hogy a jobbikos Dúró Dóra nyolc általánoshoz, illetve alapfokú végzettséghez kötné a választójogot.

– Fiatalon mentem férjhez. Abbahagytam az általános iskolát, aztán gyorsan jött a két gyerek, sokáig nem is volt lehetőségem arra, hogy tanuljak. Nem azért, mert buta volnék, a családi körülmények miatt így alakult. Felnőttként fejeztem be a nyolcadikat, így engem már nem tudna kizárni a szavazásból a Jobbik, de sorstársaim nevében is felháborít javaslatuk. Ez olyan, mintha abból zárnának ki, hogy élhessek, elvégre a véleményünk szabad kinyilvánítása is az életünk része – mondja a harminchat éves Setét Miklósné. A ricsei asszony takarításból és számlák kihordásából él, szakmunkás végzettségű férje alkalmi munkákat kap. Szavai szerint a nyolc osztály hiánya nem jelenti azt, hogy valaki nem képes dönteni, vagy nincsenek gondolatai. Sok olyan, józan paraszti ésszel megáldott idősebb embert ismer, aki nem fejezte be az általános iskolát.” („Legalább előre közölték, hogy nem számítok.” Czene Gábor, Doros Judit, Vas András. Népszava, 2017. augusztus 8. http://nepszava.hu/cikk/1136991-legalabb-elore-kozoltek-hogy-nem-szamitok)

Na, igazán pompás! A nem egy idegen nyelvet bíró és ugyancsak nem egy bölcsészdiplomával rendelkező egyetemi végzettségű Révész Sándor, ráadásul sok évtizedes szerkesztői gyakorlattal a háta mögött, minden profizmusát rázúdítja – ismételjük: kire is? Olyan asszonyra, aki: 1/ fizikai dolgozó létére és kivételesen nehéz szociális körülmények között; 2/ munka mellett, felnőtt fejjel, családanyaként; 3/ pici falucskában élve jutott el az általános iskola teljes elvégzéséig. Éljen az arányosság diadala! A Szerkesztő Úr az iróniát sem sajnálja ideológiai célszemélyétől: „egy éppen nem érintett, mert nyolc osztályt végzett hölgy” (esküszöm, amikor először olvastam, meggyőződéssel gondoltam arra, hogy Révész valaki céhbeli kolléganőjén poénkodik…). Fogalmazása pont itt hat a leginkább fölényeskedőnek: „Mintha a kompetencia-hiány nem jellemezné még a legkevésbé iskolázottakat sem. Holott éppen fordított a helyzet. A kompetencia-hiány jellemző a legiskolázottabbak körében is. Ez általános és a parlamentáris demokrácia lényegét érintő probléma.” Ezek után egyáltalán nem fura, hogy Révész Sándor az elemi udvariasságra is fittyet hány. Hiszen annyi tiszteletben se részesíti ellenfelét, hogy megnevezze, holott – hozzá (Révészhez) képest többszörösen hátrányos társadalmi helyzete ellenére (nyilván nem kipárnázott értelmiségi sorsúton haladt az élete, s a jelenben is egzisztenciálisan – munkalehetőség, vagyoni helyzet, iskolázottság – összemérhetetlenül kiszolgáltatottabb) – volt bátorsága újságíróknak nyilatkozni, őszintén újságba beszélni.

Setét Miklósné, harminchat éves, Ricse. Takarít, számlákat kézbesít. Szakmunkás párja alkalmi munkás.

Első közlés:

GÉPNARANCS http://gepnarancs.hu/2017/08/a-nyolc-altalanosos-nem-tudja-a-kompetenciat-no-meg-a-rasszizmust-sem/

Csikós Sándor: Ukrajna lopakodó megszállása. Olga Szuharevszkaja

Ukrajna lopakodó megszállása. Olga Szuharevszkaja

2017. augusztus 13.

2008-ban, amikor a NATO bukaresti csúcsértekezletének küszöbén Viktor Juscsenko, Julija Timosenko és Arszenyij Jacenyuk (1) aláírta a hármak ismert levelét – amelyben kérték Ukrajna felvételét az Észak-atlanti Szervezetbe, az Önök tudósítója, az ukrán kommunistákkal együtt ott állt a Majdan sátortáborában, és követelte, hogy az ország hagyjon fel ezzel az öngyilkos kurzussal. Mint a külügyes kollégák utóbb elmondták, Condoleezza Rice akkori amerikai külügyminisztert oly mértékben sokkolta a vörös zászlók látványa az ukrán fővárosban, hogy ellenezte Ukrajna NATO-tagságát. Természetesen nem ez volt az egyetlen ok – de ennek megvolt a maga lélektani hatása.

Ma nincs kinek megvédenie a neonáci rezsim által megszállt és megtiport Ukrajnát. Az ellenzéket felszámolták. Sok politikai pártot betiltottak. Az újságírók meg vannak félemlítve. A Krím és a Donbassz pedig otthagyta a „Nezalezsna Ukrajinát” (a független Ukrajnát). Az embereket saját nyomoruk, a túlélés gondjai nyomasztják. A kijevi hatalom – miközben fegyvereket követel, hogy tovább pusztíthassa saját állampolgárait – csupán egy dologról ábrándozik: Ukrajnát beletaszítani az Észak-atlanti Szervezetbe. Ha nem így, akkor úgy. Arról már szó nincs, hogy az ország egyenrangú partnerként csatlakoznék a szervezethez. Porosenkónak és kamarillájának azonban bőven megteszi a megszállás is.

Miként az a minap kiderült: Ocsakovban (2), Ogyessza mellett egy amerikai haditengerészeti bázis operatív törzse, az amerikai haditengerészet egy javító bázisa, továbbá egy sor ellenőrző-áteresztő pont létesül. Nem titok, hogy a NATO csapatai gyakorlatilag leplezetlenül részt vállalnak a Donbasszban folyó harci cselekményekből, akadálytalanul mozoghatnak Ukrajna egész területén, kiképzéseket tartanak az ukrán hadseregnek, illetve a náci büntető különítmények tagjainak. Ám eddig a NATO katonái, de jure, mégiscsak vendégek voltak Ukrajnában. A helyzet azonban mostantól gyökeresen megváltozik.

Az állítólag független állam területén – melynek alkotmánya kifejezetten tiltja külföldi katonai támaszpontok létesítését az országban – éppen egy ilyen támaszpontot hoznak létre. Ahogy azt a nemzetközi gyakorlat is mutatja, a más államok területén létesített amerikai katonai támaszpontok, területen kívüliséget élveznek. Rájuk nem vonatkoznak annak az országnak a törvényei, ahol elhelyezkednek. Nem fizetnek adót, nem értesítik a fogadó országot arról, ha fegyverzeteket, haditechnikát hoznak be az ország területére. A támaszpontok személyzete pedig nem vonható felelősségre a fogadó ország törvényei szerint – még akkor sem, ha ez a személyzet bűncselekményeket követ el. Vagyis, minden pontosan úgy van, mint a diplomáciai képviseletek esetében is.

Csak éppen sem a nemzetközi kapcsolatokról szóló 1969-es (sic! [3]) bécsi koncenció, sem más nemzetközi jogi dokumentumok nem ruházzák fel a külföldi támaszpontokat diplomáciai mentességekkel. Már az is nonszensz, hogy állig fölfegyverzett katonák számára ilyen mentességeket biztosítanak. Minthogy ilyen mentességeket a diplomatáknak kizárólag azért adnak, mivel a diplomáciai képviseleteknek nincs joguk önmaguknál fegyvert tartani, illetve ilyen fegyvert igénybe venni.

Mi több, az Ocsakovban létesítendő amerikai támaszpontot azért hozzák létre, hogy irányítsa és koordinálja az Ukrajnában folytatott hadgyakorlatokat. Más szóval: nem az ukrán hadsereg tartja majd ezeket a hadgyakorlatokat, és nem az ukrán parlament fog dönteni olyan kérdésekben, mint e hadgyakorlatok programjának, a hadgyakorlatokra érkező külföldi csapatok létszámának és fegyverzetének mennyiségének engedélyezése és jóváhagyása – hanem e kérdésekben az amerikai flotta dönt majd. A világban mindmáig példa nélküli a „partnerek” ilyesfajta kirívó pimaszsága, illetve az, hogy egy, a haza megvédésére hivatott nemzeti kormány feladja egy szuverén állam ilyen kulcsfontosságú hatásköreit.

Az ilyesfajta helyzeteket katonai megszállásnak szokás nevezni (kiemelés a fordítótól). Ilyet, rendszerint, egy megszálló, háború idején, erőnek erejével, az ellenfél hadseregének megsemmisítését követően szokott elérni. De hogy egy hatalom önként adja át szuverén területének egy részét, és megengedje, hogy hadseregének mások parancsolgassanak… Ehhez a kijevi juntának kell lenni.

Míg Petro Porosenkó és hűbéresei fülsiketítően visítoznak az orosz agresszióval, a megszállt területekkel (4) kapcsolatban, a megszállásra csakugyan sor került. Csak, természetesen, nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok által. És ez még csak a kezdet. Mindenesetre Ukrajna még formailag is megszűnt szuverén államnak lenni (5).

Olga Szuharevszkaja, „Odna Rógyina” („Egy hazánk van”)

A cikk forrása: https://news-front.info/2017/08/13/polzuch-aya-okkupatsiya-ukrainy-olga-suharevskaya/?utm_campaign=3499481&utm_source=SendPulse&utm_medium=push

MEGJEGYZÉSEK:

(1) Viktor Juscsenko – Nyugat-barát ukrán elnök (2005-2010). Ő is egy „Majdan” eredményeként került hatalomra (de még békésen). Mikor kiderült, hogy ugyanolyan korrupt, országrontó politikus, mint elődei (és utódai is), ugyanolyan elsöprő erejű népmozgalom kényszerítette ki távozását, új elnökválasztás kiírását. Juscsenko dicstelen országlása – a szélsőséges ukrán nacionalizmus felszításával – azonban eszmeileg, politikailag előkészítette a négy évvel később, puccsal hatalomra került náci rezsim országlását. Julija Timosenko, a „gázhercegnő”, a kérdéses időben Ukrajna miniszterelnöke. Egy, az orosz oligarchákkal megkötött, Ukrajna számára több százmillió dolláros veszteséget okozó szerződés miatt Janukovics elnök (2010-2014) azonban eljárást indított ellene, letartóztatták, sok éves szabadságvesztésre ítélték. Nyugaton végig politikai leszámolás áldozatának tekintették ezt a gazdasági bűnöző hölgyeményt, aki ügyében a „művelt Nyugat” rendszeresen felszólamlott. A fasiszta puccs megnyitotta börtönét, Kijevbe hozták a tolószékben ülő, szívbe markolóan elesett, gyenge asszonyt (aki néhány órával később, a német nagykövetség „győzelmi fogadásán” már vígan – és főleg saját lábán – viháncolt. Majd villámokat szórt: az oroszokat, úgymond, atombombával kell kivégezni. A zsidó Arszenyij Jacenyuk, a zsidókkal szemben meghozott hírhedt, 1935-ös nürnbergi törvények, illetve az 1942-es „Endlösung” „elvi indoklását” felhasználva, alacsonyabb rendű fajnak minősítette a Donbassz népét (ezzel kapcsolatban, fájdalom, nem hallhattuk sem nemzetközi, un. „emberjogvédő szervezetek”, sem az ilyen-olyan zsidó szervezetek véleményét.) Arszenyij Jacenyuk a 2014-es puccs győzelme után jó ideig az ország miniszterelnöke volt. Ostoba, bornírt megjegyzései miatt azonban még legfőbb patrónusának, az Egyesült Államoknak is elege lett belőle: menesztették.

(2) Ocsakov – város a Fekete-tenger északnyugati zugában, Ogyessza közelében. Sokak szerint az Egyesült Államok egyik célja a fasiszta junta hatalomra emelésével az volt, hogy a junta majd nekik adja a szevasztopoli orosz támaszpontot. Mikor a 2014-es „krími tavasszal” (amikor is Putyin elnök – a krími nép ellenállásának talaján elősegítette az Oroszországhoz való visszatérésről döntő, 2014. március 16-i népszavazás sikerét – ezzel, egyszersmind kiütötte az USA kezéből a már-már zsebükben érzett szevasztopoli orosz támaszpontot). Az USA Oroszországgal szembeni „szankciós dühének” egyik lényeges oka a szevasztopoli támaszpont kicsúszása a kezükből, már-már a győzelem küszöbén. E fájdalmas kudarc után az USA az ogyesszai (orosz) haditengerészeti támaszpont megszerzésével igyekezett kárpótolni magát. Ehhez csatlakozik most az Ocsakovban létesítendő altámaszpont.

(3) Tárgyi tévedés – vagy elírás. A diplomáciai kapcsolatokról szóló nemzetközi konvenciót 1961-ban, a konzuli kapcsolatokról szólót 1963-ban írták alá – mindkettőt Bécsben. Mindkét konvenció alapdokumentum. Ha két ország diplomáciai kapcsolatokat létesít egymással, és szabályozni akarják az ezzel kapcsolatos jogi kérdéseket, szinte szó szerint megismétlik az 1961-es, míg konzuli egyezmények megkötésekor az 1963-as egyezményt (legföljebb csekély változtatásokkal igazítják azokat az adott konkrét körülményekhez).

(4) A Donbassz népi erői által ellenőrzött területeket Kijevben „oroszok megszállta területnek” tekintik: http://www.youtube.com/watch?v=Kj8Vrqeiqqc&feature=related

Dacára annak, hogy nemzetközi szakértők, sőt, felelős ukrán tisztségviselők is (gyengébb pillanataikban) elismerik: A DONBASSZ TERÜLETÉN NEM TARTÓKODNAK OROSZ REGULÁRIS CSAPATOK. (Ezt bizonyítja egyébként az is, hogy – a hétköznapok ezzel kapcsolatos rágalomkampányainak dacára – A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSEKOR FOLYÓ TÁRGYALÁSOK VÉGEREMÉNYEKÉNT – OROSZORSZÁGOT A MEGÁLLAPODÁS GARANTÁLÓJÁNAK, ÉS NEM PEDIG RÉSZESÉNEK TETTÉK MEG. Hogy a hétköznapok propagandájában ennek ellenkezőjét szajkózzák világszerte – az az adott politikusok intelligenciájának döbbenetesen alacsony színvonaláról, illetve hazugságaik példátlan gátlástalanságáról tanúskodik. (Ennek megfelelően: ha kiderül az igazság – nos akkor, A VILÁG MÉG SOHASEM LÁTOTT AKKORA ERKÖLCSI-POLITIKAI BUKÁST ÉS MEGSZÉGYENÜLÉST, MINT AZOKÉT, AKIK EGYMÁST ÉPPEN ÚGY HÜLYÍTIK EZZEL A BAROMSÁGGAL, MINT AHOGY A VILÁG KÖZVÉLEMÉNYÉT IS AZ ORRÁNÁL FOGVA VEZETIK.

(5) Az ma már köztudott, hogy 2014. február 22. óta (de lehet, hogy még régebbről is) UKRAJNA LEGFONTOSABB KÉRDÉSEI A KIJEVI AMERIKAI NAGYKÖVETSÉGEN DŐLNEK EL. A kijevi amerikai nagykövet megszűnt diplomatának lenni: Ő UKRAJNA WASHINGTONBAN KINEVEZETT KORMÁNYZÓJA, HELYTARTÓJA. Akinek rábólintása, beleegyezése nélkül egyetlen lényeges politikai döntés sem születhet. Ukrajnából mostanra Puerto Rico, a 80-100 évvel ezelőtti latin-amerikai diktatúrák hasonmása lett. AHOL AZ AMERIKAI HELYTARTÓ BIZTOSÍTJA A HELYI OLIGARCHÁK URALMÁT, TART RENDET KÖZÖTTÜK, EMEL FEL A HATALOMBA, VAGY TASZÍT PORBA KÖZÜLÜK BÁRKIT IS. (Józanabb pillanataiban még Putyin csodaelnök is azt az epés megjegyzést tette: ha Ukrajnáról akarok tárgyalni, akkor nem Kijevben, hanem Washingtonban teszem ezt meg.)

http://www.youtube.com/watch?v=DzyzRh-VNXo&feature=related

 

Krausz Tamás levele – kezdeményezése a Humanista Egyetem “reaktiválására”

 

Kedves Barátaim!

Régi meggyőződésem, hogy a rendszerkritikai baloldal magyarországi megerősödésének egyik – bár nem a legfontosabb – oka baloldal, hogy nagyon kevés a „kiképzett” fiatal utánpótlás. A Mebal szervezeti támogatására is számítva fordulok Hozzátok, hogy a 90-es évek egyik kezdeményezését felújítsuk. A Humanista Egyetemre gondolok.

Jövő év februárjától nyugdíjba megyek, s nyilván több időm maradna egy ilyen társadalmi kezdeményezés. vagyis a Humanista Társadalmi Egyetem „reaktiválására”. Ennek célja tehát – akárcsak 17 évvel ezelőtt is – hogy lehetőséget teremtsen azoknak a fiataloknak, akik anyagi, vagy más okok miatt nem tudtak továbbtanulni, vagy nem jutottak be az állami felsőoktatásba. A Humanista Egyetem lehetőséget adna nemcsak a fiataloknak, hanem a középkorú, vagy idősebb, baloldallal szimpatizáló embereknek, rendszerkritikus csoportoknak, hogy korszerű társadalomtudományi, történelmi, filozófiai, politikai ismereteket kapjanak.

A majdan itt oktató, órát adó barátokra számítanánk abban is, hogy részt vennének egy rendszerkritikai gazdaságpolitikai program kialakításában, amelyet a Mebal „90 fokos fordulat” programja, hogy úgy mondjam, már megalapozott, de annak továbbgondolása elkerülhetetlen a megváltozott feltételrendszerben. A másik társadalmi elkötelezettségünk az önszerveződés elősegítése, együttműködő országos hálózat kialakítása jelentősebb politikai hatással.

Várom szíves válaszotokat, hogy hajlandóak vagytok-e neveteket adni egy fentiekben vázolt kezdeményezés beindításához, amely egy, a közel jövőben megfogalmazandó és általatok elfogadandó dokumentum aláírását tételezné fel.

Üdvözlettel:

Krausz Tamás

Kapják: TGM, Szalai E., Szigeti P., Böröcz J.,Melegh A.,S. Zimmermann, Artner A., Andor L.,Wiener Gy., Agárdi P.,Szász G.,Tütő L.