Bartha Eszter interjúja Krausz Tamással

Háború és béke: Oroszország és az új világrend

„Oroszország úgy tekint magára, mint a világrendszerben versengő hatalmak egyikére, az USA  úgy tekint saját magára, mint a világrendszer gazdájára, és úgy kezeli Oroszországot, mintha egy fellázadt szatellitje lenne.”

B. E.: Míg 1989 előtt a Szovjetuniót a hivatalos propaganda mindenhol mint a szocializmus legfőbb bástyáját dicsőítette Kelet-Európában, addig az államszocializmus és a Szovjetunió összeomlása után Oroszország lett minden rossz „ősforrása”, kezdve a régió legfőbb baja okozójának kinevezett kommunizmustól az új imperialista törekvésekig. Orosz szakértőket viszonylag ritkán szoktak megkérdezni a témában, holott a jelcinizmusról írt könyvetek az ELTE Ruszisztikai Intézetében nagyon sok tekintetben pontos prognózist készített a jelcini Oroszországról és „megjövendölte” Putyint. Hogyan látod a mostanra elhíresült Szkripal-ügyet és az amerikai-angol világ reakcióját Putyin újabb választási győzelmére?
K. T.: Ez az egész Szkripal-ügy egy hosszú folyamat, még ha ódivatúnak tartasz vele, akkor is kimondom, egy komoly történeti múltra visszatekintő angol-amerikai összeesküvés része, eleme. Az iraki háború ürügyéül szolgáló iraki vegyi fegyverek brit-amerikai kitalációja, a Szkripal és a lánya elleni vegyi támadás és a fegyveres beavatkozást előkészítő szíriai vegyi támadás provokatív szimulálása világos összefüggést mutat: egy globális háború tipikus előzményeinek, az ürügyeknek a kialakítása zajlik. E folyamatban Oroszország úgy tekint magára, mint a világrendszerben versengő hatalmak egyikére, az USA  úgy tekint saját magára, mint a világrendszer gazdájára, és úgy kezeli Oroszországot, mintha csak egy fellázadt szatellitje lenne. Ez itt a legfőbb ellentmondás, miközben az álhírek egész arzenálját veti be az USA a nemzetközi médiában azért, hogy megerősítsen egy nyilvánvaló képtelenséget. Csak vegyük sorjában ezeket a rémmesékké dagasztott álhíreket! A legnagyobb hamisítvány, amit eddig láttam, az Irak megtámadásának ürügyéül felhozott magyarázat volt, amikor Tony Blair a világ előtt megesküdött, hogy Iraknak van vegyifegyvere, kiderült, hogy ez az egész egy óriási kamu volt, és ettől kezdve örök időkre Tony Blair a valóban demokratikus brit közvéleményben gyakorlatilag háborús bűnösként szerepel, mert tudatosan hazudott, és nem volt semmiféle vegyi fegyver.
Strukturálisan ugyanez a Szkripal-ügy. A korábban Angliában meggyilkolt ügynök, Litvinyenko apja a Szkripal-ügy brit „titkosítása” kapcsán azt nyilatkozta, hogy az ő fia meggyilkolását követően mindent nyilvánosságra hoztak, de az „orosz nyom”, értsd, az orosz hatalmi központ „keze” nem volt bizonyítható. Szkripal ügyében a Scotland Yard más taktikát választott, mondja Valter Litvinyenko: „Mindent titkosított, hogy ne kelljen bizonyítania a bizonyíthatatlant”, hogy Putyin és az orosz kormány rendelte el a gázmérgezést.
B.E.: Mi értelme volt akkor az angol-amerikai nemzetközi médiában „fullra járatni” a Szkripal-ügyet?
K.T.: Ez tulajdonképpen egy egészen nevetséges amalgám. Ha komolyan vesszük a nyugati narratívát, hogy az orosz elnöki és kormányhatalom, a hivatalos Oroszország likvidáltatta ideggázzal Szkripalt és a lányát, akkor azt kell mondani, hogy a nyugati narratíván belül van egy totális abszurditás. Hiszen a nyugati narratíva megkívánná, hogy bizonyítékokat hozzanak fel. Egyetlenegy bizonyítékot sem hoztak fel arra vonatkozóan, hogy ezt a hivatalos Oroszország rendelte el. Az ellenkezője az evidens, hiszen Oroszországnak nem is állt érdekében ez a botrány az elnökválasztás és a labdarúgó világbajnokság előtt. A brit külügyminiszter, akit a brit médiában csak „excentrikus hazudozónak” neveznek, és May asszony, ez a valóságérzékét elveszítő angol miniszterelnök, egyenesen azt állították, hogy az oroszok tulajdonképpen brit területen megtámadták Nagy-Britanniát ezzel az ideggáz-akcióval. Az ideggázos gyilkosság kísérlet egy hónap alatt rengeteg verzióban áll előttünk, egyik képtelenebb feltételezés, mint a másik. Az oroszok kérték, hogy adják oda nekik is a feltárt anyagot, hogy ők is megvizsgálhassák, miről is van szó. De még a két mérgezett embert is rejtegetik a világ és Oroszország elől. Végül a svájci szakértői jelentés bebizonyította, hogy az alkalmazott ideggáz nem Oroszországból származik, nem a korábban megnevezett „Novicsok”. Ebből az amalgámból csináltak egy nagy politikai koncepciót. De nem is ez az érdekes ebben, hanem az, hogy az EU a NATO szolidaritás jegyében – ha nem is az egész EU, de a vezető államok – felsorakoztak az USA és Nagy-Britannia koholmány-amalgámja mögé. Mindez tehát Oroszország nyugati – amerikai és NATO vezetésű — elszigetelésének adott egy újabb lökést. Az orosz politikai vezetés is feltette a kérdést, hogy miért lenne ez az egész Oroszországnak az érdeke, mit akarna ezzel Oroszország elérni és demonstrálni? Amikor a NATO Oroszországot katonai bázisok sokaságával veszi körül, Oroszország pedig Kalinyingrádtól a Jeges-tengerig rakétavédelmi rendszereket működtet, egyébként egy-két percre van London az orosz rakétáktól, mi értelme lenne ennek az üzenetnek?
Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a két Szkripal azóta eltűnt, a férfit senki nem látta a kómából való ébredés után… És ezek után pár héttel gyakorlatilag mindezt szégyenszemre megismételték Szíriában. Egy színlelt videóműsor volt az összes bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Asszad katonai követték el – tökéletesen értelmetlenül és megint saját érdekeik ellenére a vegyi támadást. Azóta nyilatkoztak a „szereplők”, hogy az egész támadás egy színlelt műsor volt csupán. Letartóztatták tegnapelőtt a hamisított támadást elkövetőket is, de a Nyugat ellenőrzése alatt álló Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (angolul: Organisation for the Prohibition of Chemical Weapons, OPCW) vizsgáló bizottsága nem kíváncsi minderre. Mindez persze minden józan ember számára érthető, ám ugyanakkor ki mer itt nyíltan szembehelyezkedni a NATO oszlopos tagjaival, az Egyesült Államokkal és szatellit államaival, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, akiknek ez az ürügy kellett ahhoz, hogy rakétacsapást mérjenek Szíriára. Ahhoz, hogy háború legyen, „megfelelő” helyzetet kell kialakítani. A Szkripal-gyilkosság és a szíriai vegyi fegyver-használat álhíre a két utolsó állomás Oroszország (és persze Szíria) démonizálása terén.
B.E.: Az óráidon mindig hangoztattad az oknyomozó történetírás primátusát. Milyen mélyebb okokat látsz az angol-amerikai álhírek amalgámja mögött, miért van szüksége a Nyugatnak Oroszország démonizálására?
K.T.: Itt gyakorlatilag a világnak egy új hatalmi felosztása zajlik, aminek számos gazdasági, geostratégiai és politikai természetű aspektusa van. 1989 óta nagyon nagy változások mentek végbe a világrendszerben. Azóta rendkívüli mértékben megerősödött gazdaságilag Kína, gazdaságilag megerősödőben van India. És a Szovjetunió felbomlása után a legyengült Oroszország – bármilyen geostratégiai vereségeket, vesztességeket szenvedjen is el, bármilyen mértékben is veszítse el korábbi befolyását a világban, mára világossá vált, hogy Oroszország katonai értelemben újra világhatalommá vált. Ez már nem a jelcini Oroszország, amely gazdasági és szociális káoszba döntötte az országot. Persze azért Oroszország messze elmarad a Szovjetunió gazdasági és katonai teljesítménye mögött, ha strukturálisan vetjük össze a dolgokat. Ugyanakkor az oroszországi oligarchikus kapitalizmus szociális és gazdasági értelemben súlyos válságban van, jelentős mértékben a Nyugat, mindenekelőtt az amerikai szankciós politika következtében. Éppen a válságból való kijutás érdekében is igyekszik az új Oroszország a saját geostratégiai érdekeit képviselni, érvényre juttatni. De a geostratégiai érdekek érvényre juttatása keresztezi azokat az amerikai számításokat, amelyek értelmében az USA javára akarják újraosztani az energiapiacokat, mindenekelőtt az olaj- és gázpiacokról beszélek. Ez Oroszországnak továbbra is a legnagyobb fegyvere és befolyásának alapja. Az történt, hogy Európa jelentős, meghatározó területe alkotja az orosz gáz-és olajpiac egyik igen fontos részét. Az Egyesült Államoknak az áll érdekében, és politikáját az a tény határozza meg, hogy ezeket a piacokat részben legalább elhódítsa Oroszországtól. Ezért érdekében áll az Oroszország és az Európai Unió közötti ellentétek kiélezése, Oroszország és az Európai Unió – mindenekelőtt Németország – szembeállítása.
Továbbá látni kell e folyamat történeti hátterét is. Az Egyesült Államok minden lehetséges helyen igyekszik a korábbi orosz befolyási övezeteket legyengíteni. Mindenekelőtt Ukrajnáról van szó, amelyből a Nyugat – a helyi oligarchák egy csoportjával, a lakosság jelentős, a korábbi elnökök bűnös politikája következtében elszegényedett tömegeivel („EuroMajdan”, a 2013-14 fordulóján létrejött liberális-szélsőjobboldali szövetséggel) – illegitim módon zavarta el Janukovicsot, az orosz kapcsolatokat feladni nem akaró elnököt, hogy az országból amerikai gyámsági övezetet hozzon létre. Ukrajna persze – az amerikai káosz-politika következtében is – felfoghatatlan mértékű gazdasági és társadalmi hanyatláson megy át. A szovjet éra valamikori legsikeresebb köztársasága, Ukrajna most a legsikertelenebb rendszerváltó állam lett egész Európában. Mivel az ukrán állam ezer szállal kötődött az orosz gazdasághoz, ezért azonban rendkívül nehéz Ukrajnát lecsatlakoztatni Oroszországról. A Porosenko elnök vezetésével létrejött etnonacionalista, pronáci rezsim a maga zászlajára Bandera és Suskevics nevét írta. Magyarán, támogatója lett annak a szélsőjobboldalnak, emlékezzünk csak az ún. dekommunizációs törvényekre, amely a maga eredetét a II. világháborús népirtó politikában lelte-lelhette meg. Az Oroszországgal való nyelvi-kulturális, gazdasági-politikai kapcsolatoknak egy hirtelen és mesterséges szétrombolásáról van szó. A 2014-es februári puccs is erről szólt, az ukrán alkotmánnyal ellentétesen megpróbálnak Ukrajnából egy NATO-szövetségest és egy amerikai-európai felvonulási területet csinálni – gazdasági, politikai és geostratégiai megfontolásokból. Ez persze rengeteg ellentmondást és viszályt kelt, sokszor a legkiszámíthatatlanabb formában. Legutóbb Kárpátalján még a magyar kisebbség számára is törvénnyel tiltották meg, hogy az iskolákban a gyerekek magyar nyelven tanulhassanak.
Mármost ezt az egész fordulatot az oroszok különösen nehezen dolgozták fel, nemcsak azért, mert Oroszországot úgy tekintette a Nyugat, mintha neki nem lehetnének legitim érdekei, hanem azért is, mert Oroszország úgy ítélte meg, hogy 1989-91 óta minden nyugati ígéret ellenére gyakorlatilag feltolták a NATO határait egészen Oroszország közvetlen határaiig, hiszen ma már az Egyesült Államok szempontjából Ukrajna hozzá hű katonai bázis. Mint tudjuk, az Egyesült Államoknak a világ több mint 100 országában vannak katonai bázisai, tehát a valóságban – a Nyugat állításaival ellentétben – az „orosz fenyegetés” egy mítosz.

B. E : Hogyan ítéled meg az orosz reakciókat, melyek Oroszország valódi céljai?

K. T.: Ezek a folyamatok Oroszországban természetesen egy ellenreakciót hívtak életre. Az orosz oligarchikus kapitalizmus bírálatát nem itt kell megadni, de jelzem, másutt elvégeztem, elvégeztük. De: a nyugati befolyás sem az orosz oligarchikus kapitalizmus megszüntetéséről szól. Csal meggyengítéséről. Tehát nem arról van szó, hogy Oroszországból komolyan nyugati típusú demokráciát akarnak faragni, hiszen ennek abszurd jellegéről azok vannak legjobban meggyőződve, akik a leghangosabb kérik számon Oroszországon a „nyugati értékeket”. Itt döntően gazdasági érdekekről van szó, amelyekről korábban beszéltem, és ezekhez új érdekszférák csatlakoznak. Tehát Oroszországot gyakorlatilag korlátozzák mindenféle érdekei tekintetében. A nyugati narratíva pedig az, hogy az USA és az EU a tekintélyelvű Oroszországgal szemben csupán a demokratikus fejlődés útját egyengetik, tulajdonképpen Oroszországot csak demokratizálni szeretnék. De hát mindig ez volt a nyugati stratégia, amikor geopolitikai döntéseket kellett Oroszországgal szemben érvényre juttatni. Emlékezzünk például arra, amikor 1918 és 1922 között a cári hadsereg maradványaiból megszerveződött fehér hadsereget a Nyugat látta el pénzzel és fegyverekkel, sőt kiterjedt katonai inváziókkal is megtámogatták Szovjet-Oroszországgal és a Vörös Hadsereggel szemben! De emlékszünk a német, náci hagyományra is, a Szovjetunió szétzúzásának népirtó politikájára. Az egész hidegháború, amely a második világháború után bontakozott ki, szintén Oroszország izolálásának a jegyében zajlott. A Nyugat napjainkban újfent Oroszország izolálásának politikáját folytatja, és ezzel az izolálással igyekszik Oroszországot korlátozni mindenféle geostratégiai érdekeinek érvényesítésében.
Ebbe a folyamatba illeszkedett bele a NATO keleti bővítése. Ma már gyakorlatilag a Balkán jelentős része a NATO-integráció előtt áll vagy pedig egyenesen NATO-tag. Az Egyesült Államok Lengyelországból és a balti országokból egy NATO-felvonulási területet hozott létre, és hiába, hogy mindez a demokratikus ideológia jegyében zajlik, azt kell látnunk, hogy az oroszok számára az amerikai demokrácia megméretkezett az iraki háborúval, Afganisztánnal, Líbia lebombázásával, a szíriai amerikai szerepvállalással. Alapjában ennek a politikának az eredménye volt az Iszlám Állam felemelkedése. Ott, ahol az Egyesült Államok beavatkozott orosz és nemcsak orosz érdekterületeken, mindenütt a káosz erői törtek fel, sehol nem lett amerikai vagy nyugati típusú demokrácia. Lett helyette vérözön, népirtás, káosz, terrorizmus, és megjelent a migránsprobléma a maga borzalmas következményeivel. Hiszen a NATO háborúi – az észak-afrikai, a közel-keleti régió szétbombázása — eredményezi azokat a milliókat (valójában a NATO-országok áldozatait), akiket migráns néven tartanak számon Európában és az Egyesült Államokban. Ez a jelenségsor az orosz narratívában úgy merül fel, hogy gyakorlatilag Oroszország létérdekeinek megkérdőjelezéséről van szó, a Nyugat Oroszországot – függetlenül minden korábbi szovjet korszaktól, ideológiától – egy új hidegháborúval igyekszik ellenőrzése alá vonni, és energiapolitikáját egyszerre korlátozni és ellenőrizni. Ez a második köre a hidegháborúnak, ami szintén melegháborúkkal van tarkítva.
B.E.: Megválasztása után Trumpot mint oroszbarát amerikai elnököt emlegették, állítólag az elnöki kampányt is „megfúrták” az oroszok…
K.T.: Hogy az egészet lássuk, tudnunk kell, hogy az orosz reakció mindezekre a folyamatokra nem mindig adekvát, tehát következetlen. Putyint szeretik úgy ábrázolni szerte a világban, hogy mennyire sikeres politikus és mennyire sikeres és erős külpolitikus, hiszen több ponton sikerült bebizonyítania fehéren-feketén, hogy az USA ma már nem tudja egyedül ellátni a világ csendőre szerepét, ma már a világban nem az történik, amit az USA akar. Kína gazdasági felemelkedése, India megerősödése, az orosz-kínai együttműködés, mind azt mutatják, hogy az USA szerepe relatíve meggyengült, elveszítette kizárólagos hegemón szerepét.
Maga az USA úgy állítja be a dolgot, mintha Oroszország egy terjeszkedő, imperialista hatalom lenne, amely világméretű veszélyt jelent. Oroszország sokkal gyengébb, mint a Szovjetunió, amely a világ gazdaságának 12-13%-t adta. A mai Oroszország a világgazdaság kb. 2%-át tudja produkálni, ez is mutatja, hogy itt nincs reális orosz veszély. Ez egy tudatosan felfújt dolog, nem arról van szó, hogy Oroszország veszélyezteti a világot, és Oroszország akarja a világot háborúba borítani, hiszen nem Oroszország folytat itt háborút 1991 óta különböző országokban. Egyedül Szíriába hívta be a legitim szír kormány az oroszokat, hogy segítsenek a terrorizmus leküzdésében, a szír állami egység megteremtésében. De hát az is nyilvánvaló, hogy az USA, amely együttműködött Oroszországgal az Iszlám Állam felszámolásában, igyekszik Asszadnak a különböző iszlamista formációkból valamiféle ellenzéket felépíteni, és ezt katonailag is megtámogatni. Ez is mutatja, hogy az USA tárgyalásokra kényszerül, és egyedül nem tudja a világnak ezeket a válságpontjait kezelni és megoldani. Bármekkora legyen is az USA szövetségesi tábora, ez rendkívül megosztott tábor.
B.E.: Egyáltalán, az adott feltételrendszerben van-e esély a ruszofóbia korlátozására, megszüntetésére a nyugati világban?
K.T.: Az orosz külpolitika és Putyin rá nem jellemző módon rendkívül nagy hibát követett el, és rendkívül rossz elemzést kaphatott a tanácsadóktól, mivel a külügyminiszterével együtt teljesen elszámították magukat, amikor úgy fogták fel az amerikai elnököt, mintha az valamiféle Oroszországgal békülékeny politikát akarna vagy tudna folytatni. Ez egy nagyon súlyos politikai tévedés volt, ugyanis nem ismerték fel, hogy a Trump mögött álló amerikai nagytőke – az olajtőke, az energiaforrások kitermelésével foglalkozó nagytőke, a konzervatív republikánus párt hatalmi elitje a demokraták többségével – olyan nyomást fejtenek ki, amellyel szemben Trump, ha akarna, se tudna mást cselekedni, mint amit cselekszik. Tulajdonképpen Oroszország számára Trump óriási csalódásnak számít, mert semmiben nem tud szembehelyezkedni ezekkel az óriási erőkkel, hangsúlyozom, még ha akarna, sem tudna. Az orosz sajtóban egy csomó olyan megnyilvánulás van még ma is, hogy szegény Trump akarna Oroszországgal barátságosabb viszonyt, de hát ilyen-olyan erők nem járulnak ehhez hozzá. Valójában ebben nem lehetett semmi meglepetés. Tehát az oroszok saját magukat ringatták abba a hitbe, hogy Trumppal egy Oroszország számára kedvező korszak következhet el. Ez súlyos politikai tévedés volt. Az az óriási amerikai kampány, amely még ma is tart, miszerint az oroszok beleavatkoztak az amerikai elnökválasztásba, már előre jelezte, hogy Obama utóda nem fog tudni ez alól kijönni, hiszen aki elolvasta a republikánusok külpolitikai programját, annak látnia kellett, hogy a Republikánus Pártnak a retorikája és Oroszországhoz való viszonya még a Demokrata Párthoz képest is sokkal inkább oroszellenes, ruszofób és ellenséges. Ennek a tévedésnek a következményeit most kell az oroszoknak látni, amikor beindult Trump alatt a szankciós politika egy olyan spirálja, amelynek az ellenkezőjére számítottak. Ráadásul az amerikaiaknak és a világnak szembesülnie kellett azzal, hogy az orosz választók 95%-a nem liberális szavazó, vagyis Putyin választási sikerei tovább egyesítették az amerikai politikai osztályokat a ruszofóbia jegyében.
B.E.: Több könyvedben is részletesen foglalkoztál az orosz liberalizmus gyengeségének történeti okaival. Ma milyen okai vannak ennek a gyengeségnek?
K.T.: Ehhez érteni kell az orosz történelmet, érteni kell, hogy a mai orosz liberalizmus, amely a nyugati amerikai demokrácia legfőbb szószólója Oroszországban, és Oroszországot a nyugati értékrend – a nyugati demokratikus értékrend – alapján akarja megközelíteni, Oroszországban teljesen talajtalan, afféle „ötödik hadoszlopnak” tűnik fel. Az orosz sajtó jelentős részében a mai liberalizmus a nyugati ruszofóbia meghosszabbításaként jelenik meg, s ezt emberek milliói így is gondolják. Rendkívül káros Oroszországnak ez az újraizolálása a világrendben, éppen a liberalizmussal ellenkező erőket hívott életre. A nyugatellenes érzelmeket, a nyugatellenes kulturális értékeket, a lakosság széles rétegeiben szunnyadó autoriter érzelmeket erősítette meg. Tehát az egész liberális számítás nem jött be. Persze az orosz liberalizmusnak valójában nem az orosz oligarchikus kapitalizmussal van problémája, hanem annak politikai menedzselésével. Na de hogyan lehet másképpen menedzselni az oligarchikus kapitalizmust, mint tekintélyuralmi eszközökkel? Így zajlik ez Lengyelországban és Magyarországon is. Hát miről beszélünk?
B.E.: A nyugati típusú demokráciák exportja a világ számos pontján csődöt mondott már…Érdekes, hogy a liberális elemzők ebből nem vonnak le semmiféle következtetést, mondhatni, nem tanulnak a múlt hibáiból.
K.T.: Az a probléma, hogy nem szabad az amerikai narratívában szemlélni a világot, a CNN propaganda és agymosó gépezet maga is a ruszofóbia egyik fő eszköze Amanpour asszonysággal az élen. Én nem hiszem, hogy az amerikai politikai osztály, vagy az amerikai politikai elitnek a hozzáértő csoportjai azt gondolnák, hogy bárhol, ahol ők katonailag beavatkoznak, ott demokratává lehet bombázni egy országot. Hiszen a legjobb amerikai szövetségest, Szaúd-Arábiát sem sikerült demokratikus országgá formálniuk, noha ott aztán igazán évtizedek álltak rendelkezésre. Nem sikerült nyugati típusú demokráciává formálni még Magyarországot vagy Lengyelországot sem, vagy a balti államokat, nem beszélek Ukrajnáról. Akkor mit akarnának Oroszországtól? A nyugati polgári demokráciának több évszázados történelmi hagyománya van, azt nem lehet „bevezetni”, Kelet-Európában nincsen olyan demokratikus burzsoázia, amelyik a burzsoá demokrácia nyugati vagy amerikai típusát meghonosíthatná. Mifelénk mindenhol államfüggő burzsoázia jött itt létre, amelynek halvány fogalma sincs a demokráciáról, hiszen, ha kell, a legvadabb eszközökkel naponta ütköznek meg ezek az oligarchacsoportok a tőkeforrások szétosztása terén mindegyik ilyen országban, beleértve még egy olyan kis országot, mint Magyarország is. Ha megnézed, akkor a mai Ukrajnában a legitimációs ideológia említett „hősei” az Ukrán Felkelő Hadsereg vezérei voltak, akik a zsidók és a lengyelek, a szovjet hazafiak lemészárlásában jeleskedtek a második világháború idején, Suskevics a Waffen SS magasrangú tisztje volt. Ez mindent mutat – ezekkel akarja a Nyugat „demokratizálni” Ukrajnát? Ez az a fajta „illiberalizmus”. amely nálunk Horthyt írja a zászlajára. Lehetséges bármiféle demokrácia a liberalizmus és a szélsőjobboldal összefogásával? Kijöhet ebből valami értelmes dolog? Gondolhatunk mi arra, hogy ebből egy igazán demokratikus Ukrajna vagy Oroszország ki tud jönni? Tehát a nemzetközi háttér sem kedves a liberális fejlődésnek Oroszországban.
B.E. Tudatosan vezetik-e félre a liberális elemzők a nyugati közvéleményt? Tudatos politikát látsz a ruszofóbia elterjedésében?
K.T.: A liberális elemzőket nem szabad buta embereknek tekinteni. nem erről van szó. Ők is pontosan tudják, hogy mi sarjadhat ki, és mi nem a kelet-európai történelmi talajból. Tehát ebben a naivitás tételben nem hiszek. Miközben azt sem hittem el, hogy amikor a nyugati vezetők megígérték 1989-92-ben – azóta a CIA dokumentáció már napvilágot látott – hogy nem terjesztik kelet felé a NATO-t, kiderül azért, hogy az oroszokat ezek a társaságok szisztematikusan és tudatosan vezették félre. Ennyit a naivitásról. Emlékszem 1993-ban, amikor Jelcin csapatai szétlőtték a legitim parlamentet, a „naiv” CNN a demokrácia diadaláról tudósított. Horn Gyula volt az egyetlen kelet-európai politikus, aki mindennek éppenséggel az antidemokratikus jellegét hangsúlyozta. Más kérdés, hogy Gorbacsov és Jelcin éppen gyengeségük, képzetlenségük, s talán személyes hatalmi érdekeik miatt „kénytelenek” voltak ezt az egészet eltűrni. Kényelmesebb volt elhinni egy darabig azt, hogy a partnerség a békéért jegyében majd a NATO és Oroszország egy új európai rendet épít fel, amiben Oroszország is megtalálhatja a maga helyét. Gondoljunk Gorbacsov „Európa-ház” gondolatára. Nos, abban volt egy csipetnyi naivitás. Ez az egész ruszofóbia, amit a helyi és a nemzetközi liberalizmus a világra ráöntött, mély, több évszázados gyökerekkel rendelkező történelmi jelenség, amely a hierarchizált világrend egyfajta ideológiai igazolása. A ruszofóbia is rasszizmus, politikai rasszizmus, amely a Nyugat Kelet fölötti felsőbbségét hivatott igazolni. Az oroszokat eleve úgy állítják be, mintha a terjeszkedés, a nagyorosz sovinizmus, a Nyugat gyűlölete, a háborús gondolkodás határozná meg az egyszerű emberek lelkivilágát, miközben egyetlen példa nincs arra, hogy a Szovjetunió vagy Oroszország egyetlen NATO-országot valaha is megtámadott volna. Az USA a szankciós politikával az oroszokat rá akarja kényszeríteni arra, hogy minden fontos kérdésben engedjenek a centrumországok akaratának. Eközben az Európai Unió nagyon szépen menedzseli a Lettországban megfigyelhető patologikus ruszofóbiát, amelynek szellemében egyik napról a másikra betiltották az általános iskolákban az orosz nyelven való tanítást-tanulást, holott a fővárosában, Rigában a lakosság legalább fele orosz anyanyelvű, de az egész lakosság 40%-a is orosz…
B.E.: A ruszofóbia, mint mondod, nem más, mint új hidegháborús ideológia. Miért pont az oroszok? – kérdezhetnénk, ha nem jelentenek valódi veszélyt az Egyesült Államok és a Nyugat gazdaságára.
K.T.: Említettem, az oroszok a legerősebbek az európai olajpiacon. Németország és Oroszország között évszázados együttműködés van e tekintetben, az orosz nyersanyagot a német technológiáért és gépekért hagyomány a második világháború után az ideológiai-rendszerbeli különbségek dacára visszaállt. Ám az USA szeretné Nyugat-Európán is rajta tartani a kezét, „megvédeni” azt. Ebben Kelet-Európa sok országa igazi szövetséges. Az atlantisták vezető állama itt Lengyelország, amelyben, nem ok nélkül, szintén erős a ruszofóbia.
Ugyanakkor a mostani szíriai háború cáfolhatatlanul mutatja az USA globális befolyásának, súlyának, szerepének csökkenését, és ezzel párhuzamosan politikai uralkodó osztálya – minden belső megosztottság ellenére vagy talán részben azért is – példátlan erkölcsi hanyatláson megy keresztül, hiszen még a vietnami háború idején is voltak erkölcsi értelemben ép csoportjai.
Az amerikaiak csak most értették meg, hogy Oroszország a préda és a politikai eszköz szerepe helyett egy önmagát megvédeni képes és önmagát megvédeni akaró állam szerepet kívánja eljátszani. Kurginjan ismert orosz politikai elemző pontosan állapította meg, hogy az USA úgy kezeli Oroszországot mint saját fellázadt szatellitjét. Az USA Oroszország mint katonai világhatalom  relatív felemelkedése miatt nagyon frusztrált, hiszen ez a szétesése helyett következett be, amelyet Brzezinski a Jelcin-érában megjövendölt, hiszen már Oroszország felosztásáról értekezett… Ezért az USA politikai uralkodó osztálya a britekkel együtt mindent elkövet, hogy ezt a felemelkedést a visszájára fordítsa.
B.E.: Beszélhetünk-e ma multipoláris világrendről?
K.T.: A mai világrend inkább egy kaotikus világrend. Ez nem úgy működik, mint a bipoláris világrend és nem is úgy, mint a rendszerváltást követő évtizedben, amikor az USA egyedül képes volt egy teljesen összeomlott Oroszországgal szemben vagy mellett a világ csendőreként működni. A megújult világrendben mindenki mindenkinek az ellensége és potenciálisan mindenki mindenkinek a barátja. Amíg Oroszország a nyugati érdekeknek megfelelően harcolt az Iszlám Állam ellen, az nagyon is rendben volt, ám amikor e harc közben sikereinek megfelelően a trófeát is el akarta vinni, akkor hirtelen „rossz fiú” lett. Ebben a világrendben már nem államok kötnek általános szövetségeket, hanem államok szövetséget kötnek egyes kérdésekben egymással, miközben más kérdésekben egymás ellenségei lehetnek egyidejűleg. Ez van ma a Közel-Keleten is „klasszikus” módon. Az USA Kínával szembeni kereskedelmi háborúja jól illusztrálja a régi neoliberális világrend omladozását. Felértékelődnek a nagyhatalmak, mindenekelőtt az USA és Nagy-Britannia (brexit) belső piacának védelme és a külső piacokon való terjeszkedése. Ezért Kína és Oroszország az útjukban áll. Ahogy Wallerstein mondja, az amerikai nagytőke igazából attól szenved, hogy nem tud jelentős profitokat elérni. Ha Oroszországot tudja korlátozni, sőt, magába Oroszországba be tud hatolni, ott óriási lehetőségei lennének. Na de az orosz oligarchiák egy csoportja és politikai osztálya is, akárcsak az amerikaiak, védik a saját bástyáikat. A mai világrendhez már nem elég egy-két nagyhatalom hegemón szerepe, hozzá kell szoknia az USA politikai uralkodó osztályának, hogy a világpolitika minden értelemben többszereplős lett. A multipoláris világrendszer is abszolút hierarchikus marad, de a hierarchiát az új erőviszonyok határozzák meg, s ezt a hierarchiát újraszabályozni háborúk nélkül lehetetlen. Ezt mutatja a szíriai konfliktus-özön sok állam részvételével és rengeteg egymást kizáró ellentéttel, ami remélhetőleg nem az 1912-13-as Balkán-háborúk szerepét játssza el. Abban azonban minden szereplőnek hinnie kell, hogy egy termonukleáris világháború elkerülhető. Különben végünk van.
B.E.: A Szkripal-ügy és a szíriai „vegyitámadás” holnapra már egy lesz az elfelejtett kémsztorik és hamisítások között, mint például az 1924-es ún. Zinovjev-levél…
K.T.: Miért fontos még ez az ügy? Megmutatja, hogy a nyugati világban a demokratikus rezsimek önpusztítása zajlik. Csupa bizonyítatlan ügyek, s mindet Oroszországhoz kötik… Oroszország állami irányítású doppingolásának vádja és kizárása a téli olimpiai játékokról, az amerikai választásokba való állami beavatkozása, a Szkripal-ügy, a szír vegyifegyver-támadás… s ezek az állítólagos, lényegüket tekintve bizonyítatlan ügyek, puszta feltevések mind számtalan manipulációra épülnek. Irak megtámadásához is egy hamis vád szolgált alapul, az Oroszország elleni manipulált vádak csak részei egy nagyobb háború előkészületeinek, ezért kell tiltakozni, nehogy a lehetőség valóra váljon. A Szkripal-ügy a brit és amerikai fegyverkezési program bővebb támogatásának is jó alátámasztásul szolgál, ahogyan a hidegháború a melegháború feltételévé lesz…Az ilyen ügyek jól elterelik a figyelmet a hatalmi elit belpolitikai nehézségeiről, botrányairól.
B.E.: A magyar mainstream média nem éppen a Te álláspontodat erősíti orosz ügyben….
K.T.: Visszatérve a Szkripal-ügyhöz. Ez a Szkripal hat évig ült börtönben Oroszországban, mert kiadta ügynöktársait a brit titkosszolgálatnak. A 90-es évek második felétől börtönlakó. Utána kicserélték… Hát hat év alatt egy orosz börtönben nem tud valaki meghalni szívrohamban, hogyha meg akarják ölni? Hát először kicserélik, elmegy Angliába, és akkor ilyen romantikus, kalandos úton kivisz oda az orosz kormány ideggázt és végül nem tudja megölni a kijelölt személyt? Húha…
Ennek még az olyan újságokban is fel kellene tűnnie, mint a magyar liberális lapok, amelyek kijegyzetelik külpolitikai ügyekben az amerikai lapok külpolitikai rovatait, szóval még nekik is fel kellene tűnni, hogy ez egy átverés-show. A kormánypárti lapok inkább elhallgatják az ügy kellemetlenebb részeit, baloldali lapok pedig már tulajdonképpen nincsenek is. Ezt meg kell mondjuk.
B.E.: Hangsúlyoztad, hogy Oroszországnak nem áll érdekében a NATO katonai provokálása…
K.T.: Egyáltalán nem áll érdekében, annak ellenére, hogy mint próbáltam jelezni, a Nyugat Oroszországot napról napra megalázza. Ám Oroszországnak már csak a futball világbajnokság miatt sem áll érdekében ujjat húzni a Nyugattal. Oroszország számára az adott szituációban minden konfrontáció a Nyugattal anyagi erőfeszítéseket igényel egy nem erős költségvetés terhére. A szegénység enyhítésének a lehetőségét is agyonüti egy Nyugattal való konfrontáció és az új hidegháború. De lehet, hogy a Nyugat azért kényszeríti ki az új hidegháborút, mert az az érdeke, hogy Oroszországot kivéreztesse. De úgy érzem, alábecsülik Oroszországot. Oroszország sokkal nehezebb időkben is helyt tudott állni az államok harcában, saját erőre támaszkodva. A mai Oroszországnak hallatlan tartalékai vannak. Tehát Oroszországot ilyen értelemben nem lehet megsemmisíteni. Nem hinném, hogy egy ilyen kísérletnek bármiféle értelme van. Ráadásul az egész szankciós politikának és Oroszország izolálásának a legnagyobb vesztese maga az EU. Kérdés, meddig tűri el az EU, hogy az USA mondja meg mindenkinek, hogy mi a jó a világnak, a többi országnak és a mi a rossz…Lehet, hogy éppen Németország lázad fel, s megvédi az USÁ-val szemben érdekeit, miszerint neki kifejezetten érdekében áll az Oroszországgal való energia-együttműködés további fejlesztése. És nem akarják Ukrajnától függővé tenni az orosz gázszállításokat. Ezért csinálják az Északi 2 gázvezetéket, amit az USA igyekszik megfúrni a ruszofób lengyel kormány támogatásával.
Amerika demokratikus küldetése nagyon sok országban lejáratódott. Jártam Latin-Amerikában, találkoztam sokféle emberrel, az USA „demokratikus küldetését” senki nem veszi komolyan, szinte mindenki emlékszik még a chilei fasiszta puccsra, Pinochetre, emlékeznek a brazil diktatúrára, emlékeznek, hogy Nicaraguában milyen szerepet játszottak az amerikaiak, emlékeznek a kubai eseményekre, hogy az USÁ-nak ez a demokráciaexportja mit jelent. Eközben az egész kapitalista világrendszer a maga nemzetközi és nemzeti struktúráival olyan egyenlőtlenségeket hozott létre, amely egész régiókat destabilizálhat. Nem véletlen, hogy nem a kelet-európai oligarchikus kapitalizmus „éri utol”, veszi át a demokráciát a Nyugattól, hanem az oligarchikus jellegzetességei honosodnak meg a legfejlettebb országokban is. Szűk hatalmi rétegek akarják az egész struktúrát az ellenőrzésük alá vonni, és „tesznek” mindenféle demokratikus feltételekre és előírásokra. Amikor arról beszéltem, hogy az USÁ-ban is a demokrácia alapjait érik támadások, akkor ilyesmikre gondoltam. A „trumpizmus”, a populista politika-csinálás globális jelenség. Megnövekszik a titkosszolgálatok szerepe, rendkívüli helyzetek sokasága jön létre a világban, és hát a terrorizmus felfegyverzése is zajlik. Honnan kapják a terroristák a fegyvereket? Azoktól a nagyhatalmaktól kaphatják csak, amelyek harcolnak ellene. Ez is a demokrácia aláásása. A migráns-ügy is ebből fakad. A magyar kormánynak a migránsügyhöz való viszonya is… Persze Magyarországon nem lehet megoldani a migránskérdést, még Európában sem. Csakis általános háborúellenes és erőszakellenes békepolitikával lehetne fordulatot elérni, mert ne feledjük, a NATO-bombázások destabilizálták a szétbombázott rendszereket. De amikor a demokráciák ezeket a bűnöket elkövetik, mindig antidemokratikus erőket hoznak működésbe, a nemzeti populista-etnonacionalista erők kerekednek fölül, ezzel szemben a globális-liberális elitek uralma távolabbra kerül, mint bármikor korábban. A rendszerkritikai baloldal, a szocializmus erői éppen a háborúellenes mozgósítások és a szociális egyenlőséget követelő mozgalmaik során erősödhetnek meg, ha ezt egyáltalán felismerik. Ennek hiányában a tekintélyelvűség és az antidemokratikus tendenciák elmélyülésével kell számolnunk a világrendszer legtöbb régiójában. Tehát van a liberalizmusnak egy történelmi felelőssége, amit rajtuk mindig számon kell kérni. Napjainkban, amikor a világrendszer több pontján is háború fenyeget, igazán tudatában kell lennünk a liberalizmus ezen felelősségének, nem érdemes csak az etnonacionalista-populista irányzatra mutogatni, hiszen ugyanarról az éremnek a két oldaláról van szó.
B.E.: Mégis mi állítja a kisembereket az oligarchikus kapitalizmus mellé Ukrajnában?
K.T.: Ugyanezt a kérdést bárhol Kelet-Európában fel lehet tenni. Az ukrán lakosság egy jó része – és itt milliókról beszélünk, Magyarországon csak százezrekről – gyakorlatilag elhagyta Ukrajnát. Egy óriási tömeg mérhetetlen szegénységbe zuhant, olyan szegénységbe, amelyre a Sztálint követő szovjet korszakból sem emlékszik. A másik része vegetál, de kétségtelen, hogy egy felfűtött, nemzetállam-építő, etnonacionalista ideológiával az embereket szembe lehet állítani minden progresszióval, a társadalmi egyenlőség követelésével, a humanista értékrend hirdetésével, mindennel szembe lehet állítani. Hát nézd meg a nyelvkorlátozó törvényeket Ukrajnában. Nem arról van szó, hogy ezeket a nyelveket meg akarják semmisíteni. Hát meg lehet semmisíteni az orosz vagy a magyar nyelvet? Nyilvánvalóan nem lehet. De arra jó, hogy az ukrán lakosságnak azt a részét, amelyik tud ukránul, ellátják ellenséggel. Az etnonacionalizmus mindig gyűlöletkeltés, mindig ellenségteremtés, bűnbakkeresés, a valódi társadalmi problémákról és szociális konfliktusokról, a kialakult helyzet okainak megtalálásáról tereli el a figyelmet.
B.E.: Mely ideológiák biztosítják Putyin társadalmi támogatottságát?
K.T.: Oroszország sajátossága kettős. Ha korábban azt mondottuk, hogy a liberalizmusnak rendkívül kis befolyása van, akkor durván fogalmazva, az oroszországi tömegekben három alapvető gondolatkör, értékrend jellemző. Az államközpontú birodalmi nacionalizmussal, egyfajta orosz etnonacionalista gondolatkörrel és a kommunista egalitarizmushoz kapcsolódó eszmével, értékrenddel kapcsolatban álló tömegek, oroszországi választópolgárok milliói sorakoztak fel Putyin (és más elnökjelöltek) mögött. A Putyin mögött levő társadalmi tömeg mindenekelőtt ehhez az államnacionalizmushoz – Oroszország anyácskához – kapcsolódik, mert úgy érzi, hogy a Nyugat végveszélybe sodorja Oroszországot. Tehát bizonyos, korlátozott értelemben a Nyugat teremtette meg Putyinnak ezt a totális győzelmét a választásokon.
B.E.: Kelet-Európában másutt sem sokan szimpatizálnak a liberálisokkal… Hogyan látod a magyar helyzetet?
K.T.: Csak rettenetes naivitással hihették el az emberek Kelet-Európában azt, hogy a Nyugat megmenti Kelet-Európát. Ezek irdatlan területek, itt sok tízmillió emberről van szó, hát ki finanszírozza ezt a régiót? Ha a tőke nem akarja a nyugati jóléti államokat finanszírozni, akkor milyen szabad tőkékről beszélünk itt Kelet-Európában?
Lengyelországban és Magyarországon egy új szélsőjobboldal van kormányon. Egy új populista, a konzervativizmusból kiszakadt szélsőjobboldal, amely egy új autoriter rendszert menedzsel. Ez az új szélsőjobboldal egész Kelet-Európában jelen van. Ezek balra zárt rendszerek, kriminalizálják a szocializmus és a liberalizmus múltját, sőt jövőjét is. A régi, náci típusú fasisztoid szélsőjobboldal helyét foglalják el, de sokkal szélesebb társadalmi talajon. Közvetlen bázisukat a kormányok által felülről meggründolt nemzeti oligarchikus burzsoázia képezi. Az Orbán-kormány kifelé, az EU felé, a legengedelmesebb kormány talán egész Kelet-Európában, miközben álságos módon nemzeti szabadságharcot mímel Brüsszel ellen. A neoliberalizmus szellemében teljesíti a 3% alatti költségvetési hiányt, gondosan visszafizeti a hiteleket a nagy európai és nemzetközi bankoknak, még a migránsügyben is engedményeket tesz, ha titokban is, de befogadta azt az ezervalahányszáz migránst, akit eddig az EU előírt a számára. Az európai nagytőke számára Magyarország lényegében adóparadicsommá vált, nem csoda, ha Orbán Viktor és a kormány abszolút élvezi a német nagytőke bizalmát. Az már a belpolitikának szól, és ezt kevesen látják át, hogy közben Orbán nemzeti szabadságharcot folytat az EU és az ENSZ ellen. Na de ez parasztvakítás. Ez arra jó, hogy belül támogatást szerezzen magának ezzel az etnonacionalista gondolatkörrel, amiről beszéltünk. Ez mindenütt hódít – nem Orbán Viktorról van itt szó, ez itt a probléma. Mindenütt így adják el az oligarchikus kapitalizmust, mert máshogy egyszerűen nem lehet eladni. Egy másik típusú ellentmondás is tipikus. A gazdasági és olajérdekek a rezsimet az orosz hatalmi elitekhez kötik, saját belső értékrendje azonban a szovjetofób, ruszofób hagyományhoz kapcsolódik. Miközben elítélik az ukrajnai magyarellenes (és ruszofób) nyelvtörvényt, az EU szavazásokon Ukrajna támogatását Brüsszelben mindig megszavazzák. A politika belső piacán az antiglobalista, „sorosozó”, antiszemitizmust gerjesztő politikai propaganda a domináns, kifelé pedig mindig az antiszemitizmus elítélését kommunikálja. Ez a kétarcúság van mindenütt jelen. Nézetem szerint ez a nemzetinek vagy regionálisnak látszó rezsim és politika valójában a legalapvetőbb globális problematika a világrendszerben. Régi meggyőződésem szerint, végső soron nincsen más megoldás, mint egy alulról szerveződő közösségi társadalom létrejötte helyi és globális méretekben. Ez ma látszhat utópiának, noha egyáltalán nem gondolom, hogy az, de erre azt mondom: még mindig jobb egy utópia jegyében fellépni egy önpusztító háborús világrend ellen, mint a háborúkat támogatni.

Itt is olvasható:

Közzétette: Eszmélet folyóirat – 2018. április 21.

Fekete György: Néhány módszertani gondolat a parlamenti választások utáni politizálásról – 2018

Bár most trendi a JOBBIK követőivel való közös akciózás, vezetőik meghívásához való csatlakozás helyett (lásd az április 14-én megtartott és a 21-ére tervezett kurzusváltó össznépi tüntetés) mind magányosabban, de fújom antifasiszta harsonámat, mert meggyőződésem, hogy a szélsőjobboldal valójában csak átfazonírozta magát. Vele összefogva őt segítjük hatalomra, s akkor majd ledobja báránybőrét, hogy faji diktatúra legyen fölöttünk a “csak” harácsoló jelenlegi helyett. Más úton kell haladnunk, hogy megszabadulhassunk az Orbán-rendszertől. Egyfelől konkrét társadalmi problémákban megszólalva (a legszegényebb rétegeknek-csoportoknak is élhető kapitalizmus programjával), másfelől az ordas eszméktől (romaellenesség, antiszemitizmus, bármiféle idegengyűlölet, más népek és kultúrák lenézése) abszolút mentesen.

Álljunk-e szóba az utóbbi években szalonpolitikusként öltözködni igyekvő szélsőjobboldali vezetőkkel a nyilvánosságban? Természetesen igen, ám a lehető legminimálisabb mértékben. Azonban egyáltalán nem hívjuk őket vitára, se valamiféle nézetcserére. Pláne nem esedezünk előttük, hogy kegyeskedjenek velünk tüntetni, hiszen evvel az eljárással elfogadottságukat növelnénk (mint tették az utalt, legutóbbi tüntetés szervezői). Ellenben közvetlenül fordulhatunk az általuk megtévesztett polgártársainkhoz, akik még a híveik. Mit tegyünk azonban, ha mégis közös placcra (dobogóra, fórumra) kerülünk hangadó szélsőjobboldaliakkal? Semmi gond, ilyenkor kertelés nélkül megmondjuk, hogy ugyan egymás mellett/után szerepelünk, ami legfeljebb azt jelenti, hogy ki-ki megfogalmazza álláspontját. Nem egyetértés igényével, de még vita szándékával sem. Ugyanis bizonyos dolgokról (erkölcsi-politikai-civilizációs értékekről) nem vitázunk, hanem azokról felfogásunkat előadjuk, azokról meggyőzően beszélünk. Így cselekszünk a holokausztról, a nácizmus bűnösségéről, s a mai rasszizmusok embertelenségeiről szólva. A nácit, a kirekesztő nacionalistát leleplezzük, a közönség elől nem titkolva, hogy minden egyezkedést hibának, illetve bűnnek tartunk vele.

Képzeljük el, hogy a szövetséges hatalmak munkatársai – a nürnbergi per helyett – leülnek egy tévébeszélgetésben (1945-ben már több kereskedelmi televízió működött az USA-ban) Hermann Göringgel, Alfred Rosenberggel és Julius Streicherrel pártatlanul megvitatni, mely okok és folyamatok vezettek a zsidókat, romákat, szlávokat, görögöket pusztító második világháború alatti népirtáshoz… Ugye, idióta gondolat?

A német nemzetiszocialisták, amikor lépésről-lépésre szétzúzták a weimari demokráciát, joggal emlegették, hogy őket demokratikus választásokon szavazták be a parlamentbe, s ezzel a hatalomba. E történelmi tapasztalat int bennünket, hogy a mi nácijaink ne válhassanak a politikai-társadalmi (társasági!) érintkezés normális, elfogadott szereplőivé. Vezéreikkel az összes fizikai kontaktust kerüljük, a kézfogást is, a velük történő nyilvános megjelenésekkor (ideértve a médiafórumokon való találkozásokat) elegendő akár egy biccentés.

/Fekete György/

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1872451919471511&id=100001201620145

Natalja Makeeva: Sztatja Karpaty

Закарпатье: Киев сам создает там новую Народную республику
Subject: статья Карпаты

https://riafan.ru/1035000-zakarpate-kiev-sam-sozdaet-novuyu-narodnuyu-respubliku

Автор: Наталья Макеева

Вернувшийся из поездки в самый западный украинский регион депутат Верховной рады Юрий Береза не нашел там Украины.

Береза, известный помимо прочего неадекватными заявлениями и призывами, типа «сжечь крымчан при освобождении полуострова» или «расстреливать людей за демонстрацию георгиевских лент», или создать концлагеря для сторонников «русского мира» на Украине, вернувшись из поездки в Закарпатье, заявил, что «этот регион идет по пути Крыма».

«На Закарпатье, по сути, псевдореспублика в составе Украины. Я объехал много сел и поселений. К сожалению, Украины там вообще не увидел! Могу признаться, что я там увидел псевдореспублику. Все точно так же начиналось в Крыму», – заявил Береза.

Вполне ожидаемо Береза обвинил в происходящем в Закарпатье Кремль, который якобы «ведет гибридную войну против остатков Украины».

Комментируя данное заявление в эксклюзивном интервью Федеральному агентству новостей, директор Центра геополитических экспертиз Валерий Коровин выразил уверенность в том, что происходящее в Закарпатье спровоцировали действия украинского руководства, направленные на унификацию, неизбежно провоцирующую сопротивление этносов, населяющих Украину.

«Украина неоднородна, полиэтнична, многообразна и поликультурна. Именно поэтому попытка создать там единую гражданскую политическую нацию через украинизацию и унификацию неминуемо ведет ее к развалу. Как, собственно, и любое другое государство постсоветского пространства, будь то Грузия, Молдавия, или даже Россия. Все это традиционные пространства, которые распадаются при применении к ним европейских подходов модерна в т.н. нациестроительстве», – объяснил Коровин.

Венгерский политолог, журналист, член Валдайского клуба Габор Штир также в эксклюзивном комментарии ФАН, в первую очередь, поспешил снять вину за происходящее в Закарпатье с Будапешта:

«Венгрию обвиняют в провокации сепаратизма, но это не так. Венгрия ни в коем случае не ставит перед собой задачу отторжения региона. Венгрия — не враг Украине. Мы всего лишь защищаем свои интересы, защищаем нацменьшинства, живущие в Закарпатье. Украина заявляет о том, что она — Европа, но ведет себя украинская элита по отношению к нацменьшинствам совершенно не по-европейски. Этот подход, в частности — закон об образовании, уже осудили в Совете Европы. Юрий Береза говорит, что Закарпатье – не Украина. С одной стороны, он прав, там вместо институтов государства власть многочисленных мафиозных группировок, занимающихся контрабандой. Этим живут и простые люди, и чиновники, потому что прожить на зарплату невозможно. Это – очень по-украински».

По словам Штира, в Закарпатье Венгрия оказывает помощь местному населению.

«Но помогаем мы не только венграм. Мы помогаем всему региону, и это хорошо понимает местный губернатор. Например, строительство, модернизация дорог — по ним ведь ездят не только венгры, но и украинцы, русины, русские, поляки. Будут ездить туристы, которых надо привлекать в этот чудесный регион, но для этого надо всем вести себя по-европейски. А когда начинается ругань, когда говорят, что, мол, «Венгрия в кармане Путина» — это не по-европейски, это — оскорбление. Когда украинские СМИ пишут о «бедной, грязной Венгрии», мы это воспринимаем, как плевок в лицо. А ведь Венгрия одной из первых признала независимость Украины, а также поддержала ее курс на евроинтеграцию…»

Габор Штир подчеркнул, что Венгрия защищает свои интересы на Украине:

«Но если эти интересы венгров совпадают с интересами русских, как, скажем, в вопросе отношения к нацменьшинствам на Украине, киевским властям стоит задуматься – может, они что-то не так делают».

Что же касается возможной реализации в Закарпатье «крымского варианта», то, по словам Штира, он уверен, что «ни в коем случае, конечно же, не народ, но украинская власть и пресса своими действиями делают из Закарпатья республику». То есть возвращение полностью либо ряда районов региона в состав Венгрии, по мнению Штира, маловероятно, хотя бы в силу того, что в двухмиллионном регионе в лучшем случае лишь 15 процентов составляют венгры.

«Посмотрите на карту, на социологию! Только дурак в Киеве может говорить об этом… В Венгрии этот вопрос серьезно не обсуждается. Мы говорим только о том, что надо помогать венграм, в том числе, настаивать на соблюдении их прав», – заключает Габор Штир.

В том, что за происходящее целиком и полностью несут ответственность киевские власти, также уверен крымско-татарский общественный деятель, публицист, участник многих событий на Донбассе Танай Чолханов.

«На венгров оказывалось давление в этом регионе давно, еще до трагических событий 2014 года, когда у власти был Янукович. После известных событий [имеются в виду Майдан и начало война в Донбассе в 2014 году, — ФАН] радикалы озверели окончательно и начались случаи нападения на местных венгров и русинов», — рассказал он в интервью ФАН.

По мнению Чолханова, ситуация требует активной позиции венгерского руководства.

«Что остается венграм? Только одно — объединяться с русинами и организовывать отряды самообороны. Но они ждут реакции от своих братьев в Венгрии, а Орбан (премьер-министр Венгрии — прим. ФАН) молчит, — говорит Чолханов. — Венгры недовольны такой постановкой вопроса. Дело в том, что в Киеве запрещают преподавать в школах на венгерском языке, а радикалы уже в местах запрещают на этом языке говорить. То есть венграм запрещают быть венграми в принципе. Радикалы уже нападают на их семьи. Зачастую — с арматурами, дубинками, а иногда — и с боевым оружием, которое получили от ВСУ в большом количестве».

Политическим путем разрешить кризис в Закарпатье, уже, похоже, не получится.

«Проблема в целом может быть решена только одним способом – полным демонтажем киевской «власти». Мы видим фашизм, кровавый террор в Донбассе, террор против венгров в Закарпатье. Никакие политические пути решения больше не работают. Перед нами пещерно-фашистское государство «Украина», которое создало такую людоедскую систему», – подытожил Чолханов.

Az ukrán fasizmus rémségei – Csikós Sándor írása

Vitatkozásaim során valahogy szóba került, hogy az ukránok hogy bánnak a hadifoglyokkal. Esetenként ki is végzik őket – néha borzalmas módon.

Egy magyar levelező megemlített egy esetet, amikor az ukránok – szerinte, úgymond – egy erdőben felakasztották a népiek egy katonáját. Biztosan megrendezett jelenet volt – mondta: amikor a felvétel véget ért, az állítólagos katona felugrott, és jót röhögtek a heccen.

Szerinte. Mert én, történetesen nem hallomásból láttam a szörnyű videót: a luganszki Népi Milícia egy harcosát, MINDEN NAPRA VÁRANDÓS FELESÉGÉVEL EGYÜTT akasztották fel abban a bizonyos erdőben. Mi tagadás, naturalisztikus részletekkel (amit ebben az esetben egy videóval is alátámasztottam) ízekre szedtem a valódi kivégzés végrehajtásának mozzanatait, annak lehetséges hátterét.

Mondandómat illusztrálandó, ízekre szedtem egy másik, még rettenetesebb kivégzés részleteit is. Az eset közel három éve történt: egy elfogott donyecki harcost, éjnek idején kivittek egy mezőre (ahol már elő voltak készítve a számára tartogatott kínhalál kellékei: a kereszt, amire ráfeszítették. Majd, felállítva a keresztfát, a rákötözött, rászögezett áldozatnak alágyújtottak. Nem kis megrökönyödésemre antifasisztának ismert ukránok is jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálták bizonygatni: megrendezett jelenet volt. Ott is csatoltam a kínhalál részleteit bemutató videót.

Próbáltam kicselezni a Facebookot: már tudom (helyesebben, immár csak tudtam), hogy az ő általuk kedvelt fél rémtetteiről készített képek, videók közzététele nekik vörös posztó. Szerencsére elég sok helyre sikerült elküldeni a videót – ám egyszer jött a hidegzuhany: “szokatlan aktivitás (?!)” miatt intézkednek, hogy semmilyen szolgáltató ezentúl ne engedhessen a képernyőre. ÜZENEM AZ UTÓKORNAK, HOGY JÓL VÉSSÉK AZ ESZÜKBE: TÖBBÉ EZEKNEK NINCS TOLERANCIA, NINCS KEGYELEM – hiába jajveszékeltek negyven évig a “szólásszabadság” hiánya miatt. Most kimutatják a foguk fehérét! Hát ugyanúgy kell majd bánni velük is, ha – valamilyen csoda folytán – a mi utcánkban lesz ismét ünnep.

Szörnyű, naturalista videó mind a kettő. Pedig mindenkinek látnia kellene – főképpen a döntéshozóknak, mind a két táborból! Lássák csak meg ők is, a jónép is, hogy kikkel adta össze már megint, már harmadszor is, Magyarország!

A LELKI TERROR CÉLJA: A SZABASÁGUKÉRT KÜZDŐK AKARATÁNAK,BELSŐ ELLENÁLLÁSÁNAK MEGTÖRÉSE

A Donbassz népe ellen hódító irtóháborút folytató ukrán hadsereg egyik eszköze: elrettentő fényképek, videók készítése foglyok kivégzéséről.

E filmek egyike-másika oly rettenetes, hogy ukrán – és más nemzetbeli – antifasiszták, hazafiak is bizonygatni kezdik, hogy nem: ilyen nem történhet meg. Mintha nem láttuk volna ezerszer, például, a második világháború rémtetteit. (Vagy más háborúk: koreai, vietnami, stb. szörnyűségeit.)

Ukrán hazafiak esetében a motiváció ugyanaz, mint például Magyarországon azoké, akik ádázul védelmezik, takargatják a magyar honvédségnek a második világháborúban, idegen országok megszállt területein elkövetett rémtetteit. A NEMZETI MUNDÉR „BECSÜLETÉNEK” VÉDELMÉNEK JEGYÉBEN. Aminek lényege: a mi dicső honvédeink olyanok ártatlanok voltak, mint a ma született bárány. Megtestesült Grál-lovagok voltak, akik kenyeret adtak az éhező (mert kifosztott) ukrán, orosz, stb. lakosságnak, civilizációt, a bolsevista diktatúra alóli felszabadulást hozták el nekik. Aminek fényében érthetetlenek, barbár ázsiai bűntettek a bolsevista vörös ármádia dúlásai, fosztogatásai, erőszaktevései – a málenkij robot. A BOLSEVISTA ÁZSIAI HORDÁK MAGYARORSZÁGI DÚLÁSAI: A KOMMUNIZMUS MEGBOCSÁJTHATATLAN BŰNEI, RÉSZEI AZ, ÚGYMOND, SZÁZMILLIÓ ÁLDOZATNAK. (Gondolom, ebbe beleveszik a második világháború 56 millió áldozatát is, FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY AZT KI ROBBANTOTTA KI, MILYEN ÖRDÖGI IDEOLÓGIA, GYILKOS INDULATOK JEGYÉBEN. Illetve… „nem is függetlenül”. Mind gyakrabban halljuk az ellenvetést, hogy a háborút Sztálin, a bolsevizmus robbantotta ki. Már olyat is hallunk, hogy a Szovjetunió volt az, amelyik agressziót követett el a náci Németország ellen. Akik így gondolkodnak, azok döntötték meg a törvényes ukrán elnök uralmát, szabadították rá Ukrajnára a hiénatermészetű, vérengző terrorista banda rémuralmát. Amelyet minden lehetséges módon támogatnak, segítenek.

Ezek a rémségek az ilyen ál-hazafiak bárgyú, gyermeteg eszmefuttatásaiban csíráznak ki. „EGY UKRÁN NEM TEHETETT ILYET”. Ennek lényege: AZ EMBEREK TETTEIT NEMZETI ETNIKAI HOVATARTOZÁSUK – ÉS NEM NEVELTETÉSÜK, AZ ŐKET KÖRÜLVEVŐ TÁRSADALMI KÖRNYEZET – HATÁROZZA MEG.
Nem – mondogatják tehát az ilyesfajta ukrán (hamis) hazafiak. Ilyen kivégzéseket EGY UKRÁN NEM KÖVETHETETT EL. Ha ilyeneket bemutatjuk ezzel – szerintük – befeketítjük az ukrán népet. Úgymond: ÖNNÖN NÉPE ELLEN FORDUL AZ, AKI SZÓL – szólni merészel – arról: nincs makulátlan erkölcsi tisztaságú nép, melynek történetében ne lennének mások ellen elkövetett súlyos, véres rémtettek.

Az egyik posztomnak – melyben a Donbassz megszállt területein a hadifoglyokkal való kegyetlen bánásmódról értekeztem, egy magyar olvasó ellene vetette:

„Lászlo Kaposi · László Mályi és további 1 ember ismerőse – Sándor Csikós .

Minden hátsó akarati szándék nélkül : láttam olyan videót / lehet, hogy nekem meg van /, mikor is egy erdőben, az “elfogott katonát” felakasztanak . Rángatózik keményen, kb. 2 – 3 percig. Csakhogy a folytatásban, ami már nem nyilvános, levágják és láss csodát: nevetve csapkodja az akasztókkal együtt – egymást. Most mellékes, hogy melyik oldal készítette a kamu videót.

Sándor Csikós Lászlo Kaposi Ezt a legendát én is hallottam. Szerintem van ott (mégpedig a Donbasszban), amelyik alávág saját maguknak.”

És részletesen kielemeztem a hivatkozott videót: miért nem helytállóak a „nemzeti mundér becsülete védőinek” állításai:

LELKITERROR-I

Máskor is találkoztam már ehhez hasonlóval. „A mundér becsületét védők” egy még ennél is szörnyűbb rémtettet próbáltak annak idején mentegetni. Ennek részleteit is aprólékosan kielemeztem tehát.

LELKI TERROR – II.

NÁCI-UKRAJNA LEGALÁBB ANNYIRA ALJAS ÉS GYÁVA, MINT AMENNYIRE KEGYETLEN HARCMODORÁNAK SZERVES RÉSZE A MEGFÉLEMLÍTÉS, az emberek elrettentéssel való megadásra kényszerítése. Amit bárgyú álhazafiak nem átallanak kimagyarázni, a rettenetes tanúsítványokat hamisítványoknak minősíteni. Amivel a gonosztevők kezére játszanak.

Nem is eredménytelenül. Magában Ukrajnában a kezdeti rettegés immár a junta iránti rajongássá, a nacionál-fasizmus őrjöngő tombolásává váltott. (Úgy, ahogy az Hitler hatalomra jutása után Németországban is történt.) A legyőzött oroszlakta területeken pedig síri csend honol. Legföljebb a hamu alatt izzik a bosszúvágy, a gyűlölet. (Ahogy az Európa megszállt országaiban is történt.)
ÉS MIÉRT VISEL HADAT AZ UKRONÁCI SZOLDATESZKA MA IS ELSŐSORBAN A MÉG EL NEM FOGLALT TERÜLETEK CIVIL LAKOSSÁGA ELLEN? Miért löveti őket, nap, mint nap? HOGY MINDENT MEGBÉNÍTÓ RETTEGÉSRE, KAPITULÁCIÓRA KÉNYSZERÍTSÉK AZ EMBEREKET. Hogy megfosszák az egykori bányászokból, kohászokból álló néphadsereget legfőbb támaszától: a nép támogatásától. Mely népből ez a hadsereg vétetett.

További anyagok/videók Kelet-Ukrajnából:

1.) Amit nem mutatnak az orosz televíziók:

Эти нацистские мрази – ветераны “антитеррористической операции”, каратели украинской армии.
Собираются установить ordnung. С немецкого – порядок.
“На Украине нет фашизма!”
И вот в эту фашистскую Украину Путин собирается впихнуть Донбасс. Для
этого подписаны Минские соглашения.
Сегодня Киев стягивает войска к границе с Донбассом. Обученные
американскими инструкторами нацистские каратели готовы дальше убивать
мирных жителей Донбасса

2.) https://novorosinform.org/711018

Депутат рады: На Закарпатье Украины нет, там уже «псевдореспублика»

Скандальный украинский депутат Береза заявил, что на Закарпатье уже Украины нет, и он лично там увидел «псевдореспублику».

«Все заявления и намерения ввести миссию ОБСЕ на Закарпатье — это полный бред! Россия с помощью сил Венгрии, которые искусственно создают напряжение на Закарпатье с помощью языка, этнических групп, ведет гибридную войну против нас. Это стратегия РФ — создать волнения на всех фронтах» , — передает слова Березы «Обозреватель».

Депутат напомнил, что это далеко не первый случай, когда «Кремль ведет подрывную работу».

«Все хорошо помнят русин и их требования о провозглашении отдельной республики. Это первый проект Кремля. Затем был еще один ультранационалистический проект на деньги» Газпрома «- партия» Йоббик «, — отметил Береза, добавив, что и сам Будапешт не один год активно раздавал свои паспорта украинским гражданам, хотя это якобы прямо противоречит Конституции.

«Все это звенья одной цепи … Я был в Закарпатье после Нового года. Объездил много сел и поселений. К сожалению, Украины вообще не увидел! Следует признать, что я там увидел «псевдореспублику». Все точно так же начиналось у нас в Крыму «, — констатировал Береза.

Напомним, 27 февраля в Ужгороде неизвестные второй раз за месяц подожгли офис венгерской общины.

7 марта венгры Закарпатья потребовали ввести в область наблюдателей ОБСЕ. После этого МИД Украины категорически отказал закарпатским венграм в автономии.

8 марта глава МИД Венгрии Петер Сийярто заявил, что Будапешт приветствует возможное направлении миссии наблюдателей ОБСЕ в Закарпатье. 

Сегодня вице-премьер-министр Украины Розенко заявил, что никаких оснований для введения наблюдательной миссии Организации по безопасности и сотрудничеству в Европе (ОБСЕ) на Закарпатье нет.


*Экстремистские и террористические организации, запрещенные в Российской Федерации: «Свидетели Иеговы», Национал-Большевистская партия, «Правый сектор», «Украинская повстанческая армия» (УПА), «Исламское государство» (ИГ, ИГИЛ, ДАИШ), «Джабхат Фатх аш-Шам», «Джабхат ан-Нусра», «Аль-Каида», «УНА-УНСО», «Талибан», «Меджлис крымско-татарского народа», «Мизантропик Дивижн», «Братство» Корчинского, «Тризуб им. Степана Бандеры», «Организация украинских националистов» (ОУН).