Az idén tavasszal Paul Moreira francia rendező bemutatta az „A forradalom álarcai” c. filmjét. Az ukrán diplomácia nagy riadalmára, tiltakozásai közepette, a nyugat-európai közvélemény először szembesült a Donbassz népe ellen 2014 áprilisában indított katonai terrorhadjárat látványával, következményeivel (a film jelentős teret szentel a 2014. május 2-i ogyesszai borzalom bemutatásának).
Hónap: 2016 június
„Mindenki be van tojva attól a szótól, hogy forradalom”
Bugyinszki György beszélget Artner Annamáriával, Farkas Péterrel és Szász Gáborral
Mozgó Világ, 2003. november, http://epa.oszk.hu/01300/01326/00045/12bugyinszki.htm
– A Világkereskedelmi Központ (WTO) működése ellen tiltakozó nemzetközi demonstrációk kapcsán sokan egy új, alternatív baloldaliságról beszélnek. Létezik-e ilyen, vagy csak alkalmilag egymásra találó mozgalmakról van szó?
Artner Annamária Én nem nevezném ezeket alternatív mozgalmaknak. Talán azért használják egyesek ezt a jelzőt, mert egy évtizednyi szunnyadás után újólag jelenik meg a baloldali politizálás, Nyugaton éppúgy, mint a hazai színtéren. A kelet-európai rendszerek összeomlása és a kapitalizmus újbóli bevezetése után a társadalom többségét, a szegényebb, dolgozó vagy nem dolgozó réteget képviselő politikai erők sokáig szilenciumra voltak ítélve, vagy ítélték magukat. Magyarországon is csak azért találhatják mindezt újszerűnek, mert a rendszerváltozás után úgy tűnt, mintha ilyen érdekek nem léteznének, pedig gyakorlatilag ugyanarról a több évszázados baloldaliságról van szó.
„Mindenki be van tojva attól a szótól, hogy forradalom” részletei…
La police policée, c’est possible ?
RESISTONS ENSEMBLE / bulletin numéro 153 / juin 2016
http://resistons.lautre.net/spip.php?article563
C’est une chorale qui chante d’une seule voix. D’abord, Philippe Martinez, de la CGT, qui ment : le 1er mai, ce seraient de soi-disant « casseurs » et pas les flics qui auraient attaqués les manifestants, l’affiche d’un syndicat de la CGT dénonçant les violences policières serait l’« affiche de trop » qui ne vise pas la police et les policiers mais les « donneurs d’ordre ». Ensuite, la CGT-Police, selon qui, si « bavures » il y a, comme par exemple au lycée Bergson où le courageux policier assène un coup de poing en plein visage d’un lycéen solidement tenu par « deux collègues », c’est parce que les flics ne sont « pas correctement formés ». Ceux qui tirent sur la foule à hauteur de visage et matraquent à tout va ne seraient pas des exécutants aveugles des basses œuvres du gouvernement et du patronat, mais de pauvres travailleurs fatigués. Alliance, FO, UNSA, CGT-Police, c’est la même chanson, ils syndiquent les policiers comme s’ils étaient des salariés comme les autres. Selon le syndicat de flic le plus « à gauche », le minuscule SUD-Intérieur de chez Solidaires, la police aurait une « double nature », elle protégerait le citoyen en plus de servir au maintien de l’ordre social. Sud-Intérieur appelle les policiers à rejoindre le cortège contre la loi El Khomri, en « oubliant » que les flics sont déjà dans les cortèges…pour taper, gazer, nasser, arrêter, mutiler, provoquer.
La troisième condition de Lénine
RESISTONS ENSEMBLE / bulletin numéro 152 / mai 2016
http://resistons.lautre.net/spip.php?article562
C’était le premier mai à Paris et ce n’était pas comme d’habitude. Ce n’était pas la traditionnelle balade familiale avec les cortèges des partis Kurde ou Tamul. Devant le compact « carré de tête » des « chefs » et leur SO s’amassaient des milliers d’opposants à la « loi travail » et son monde, en lutte depuis déjà 2 mois. Jeunes et moins jeunes, parfois bardés de leur badge et drapeau syndicaux ont bravé l’ « ordre » et crié leur colère en réponse aux brutales provocations du pouvoir : cortèges violemment scindés, enfermant des milliers de personnes dans une « nasse » (tactique nouvelle déjà rodée lors des manifs lycéennes et employée le jeudi 28 avril et pour la première fois dans un cortège du premier mai !). Face aux gazages continuels, les manifestants n’ont pas fui et ont crié « police nationale, police du capital » ou encore « tout le monde déteste la police ». Vous vous rendez compte ? L’enfumage habituel se fissure ! Renvoi à l’échéance des élections de 2017, idéologie sécuritaire et raciste (leur « dernière carte » disions nous dans l’édito du RE d’avril dernier)…une partie de plus en plus massive de la population commence à ne plus vouloir en souper. L’Etat « le plus froid de tous les monstres froids. » (Nietzsche) est contraint de se dénuder. Son dernier atout ce sont ses hommes en armes : matraques, grenades, tonfas, flashballs et bientôt fusils d’assaut.
75
>RÁDIÓBESZÉD [Sztálin], 1941. JÚLIUS 3.
Elvtársak! Polgárok! Testvérek!
Hadseregünk és Hajóhadunk katonái!
Hozzátok fordulok, Barátaim!
A hitleri Németország hazánk ellen június 22-én megindított hitszegő katonai támadása folytatódik. Bár a Vörös Hadsereg hősiesen ellenáll és az ellenség legjobb hadosztályai és légierőinek legjobb egységei már szét vannak zúzva és a harcmezőn lelték sírjukat, az ellenség újabb erőket dob az arcvonalra és folytatja előnyomulását. A hitleri seregeknek sikerült elfoglalniok Litvániát, Lettország jelentékeny részét, Belorusszia nyugati részét, továbbá Nyugat-Ukrajna egy részét. A fasiszta légierők kiterjesztik bombavetőik tevékenységének színterét — Murmanszkot, Orsát, Mogiljovot, Szmolenszket, Kievet, Ogyesszát, Szevasztopolt bombázzák. Hazánkat komoly veszély fenyegeti.