Miért beteg a közép- és kelet-európai baloldal? Az Eszmélet körkérdése és a beérkezett válaszok II.

Az Eszmélet folyóirat 2007-ben az alábbi körkérdést intézte szerzőihez:

“Vajon miért nincs Magyarországon – s voltaképpen az egész közép- és kelet-európai régióban – antikapitalista baloldal? Mik lehetnek azok az objektív és szubjektív tényezők, történeti-ideológiai, esetleg pszichológiai okok, amelyek idevezettek? Miképp lehetséges, hogy Németországban, Franciaországban, de másutt is, léteznek erős baloldali antikapitalista mozgalmak és szervezetek – nálunk viszont nem? Hogy Dél-Amerikában a populista (vagy annak nevezett) antikapitalista baloldal kormányzó erővé válhat – s nálunk jószerével még e mozgalmak neve is ismeretlen? Mi léphet a kommunista és szociáldemokrata mozgalom helyére? Netán ezek újjászületésében kell bíznunk? És addig mit tehetünk?”

A beérkezett válaszokat a 2007. júliusi számban olvashatjuk. A sorozat második részében Krausz Tamás válaszát tesszük közzé ismét (abban a reményben, hogy nem csak az a három ember fűz hozzá megjegyzéseket, akik egyébként minden cikket megkommentel):

Miért beteg a közép- és kelet-európai baloldal? Az Eszmélet körkérdése és a beérkezett válaszok II. részletei…

Miért beteg a közép- és kelet-európai baloldal? Az Eszmélet körkérdése és a beérkezett válaszok I.

Az Eszmélet folyóirat 2007-ben az alábbi körkérdést intézte szerzőihez:

„Vajon miért nincs Magyarországon – s voltaképpen az egész közép- és kelet-európai régióban – antikapitalista baloldal? Mik lehetnek azok az objektív és szubjektív tényezők, történeti-ideológiai, esetleg pszichológiai okok, amelyek idevezettek? Miképp lehetséges, hogy Németországban, Franciaországban, de másutt is, léteznek erős baloldali antikapitalista mozgalmak és szervezetek – nálunk viszont nem? Hogy Dél-Amerikában a populista (vagy annak nevezett) antikapitalista baloldal kormányzó erővé válhat – s nálunk jószerével még e mozgalmak neve is ismeretlen? Mi léphet a kommunista és szociáldemokrata mozgalom helyére? Netán ezek újjászületésében kell bíznunk? És addig mit tehetünk?”

A beérkezett válaszokat a 2007. júliusi számban olvashatjuk. A sorozat első részben Artner Annamária válaszát tesszük közzé ismét:

Artner Annamária:

A kérdésre adott válaszom központi eleme a múlt rendszer értékelése. Ez véleményem szerint már létére is rányomta bélyegét, nagyban előkészítette bukását, azt követően pedig különösen hatékony fegyverré vált az emberiség ocsmányságainak történetében csúcsot döntő kapitalizmus, illetve annak urai és fizetett vagy önkéntes apologétái kezében.

Miért beteg a közép- és kelet-európai baloldal? Az Eszmélet körkérdése és a beérkezett válaszok I. részletei…

MEBAL Közgyűlés 2016.04.05. 18:00 Kossuth Klub

Kedves MEBAL tagok!

Eljött az idő következő közgyűlésünk megtartására 2016.04.05-én, kedden 18 órától a Kossuth Klubban (3. emelet B. terem), amelyre szeretettel várjuk Önöket, várunk Benneteket! A szokásokhoz híven ezúttal is egy az aktuális kérdések hátterét is feltáró előadással indítunk, Krausz Tamás nevével fémjelezve.

A közgyűlés határozatképes, ha a tagság több, mint fele megjelenik. Amennyiben ez nem következne be, akkor 18:20-ra új közgyűlést hívunk össze, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

A tervezett napirend:

  1. Krausz Tamás előadása: Válság, „menekült-ügy”, baloldal (20 perc + rövid vita)
  2. Zollai András ismertetője a Szociális Érdekegyeztető Kerekasztal (SZÉK) előkészítéséről (15 perc + rövid vita)
  3. Az Egyeztető Tanács és az elnök beszámolója az előző közgyűlésünk óta elvégzett munkáról és a tervekről
  4. Pénzügyi beszámoló
  5. Vita és szavazás a beszámolókról
  6. Tisztségviselők választása
  7. Bejelentések, aktuális kérdések

„Elmondanád a véleményedet, tanácsaidat, javaslataidat, netán bírálatodat? Avagy csatlakoznál, mert felismerted, hogy egységben az erő? Gyere el, várunk, meghallgatunk!”

Mészáros Gyula
elnök

Meghívó: Beszélgetés Artner Annamáriával

A Marx Károly Társaság Fóruma és a Május Elseje Társaság Fáklya Klubja szervezésében beszélgetés

ARTNER ANNAMÁRIÁVAL

Tőke, munka és válság a globalizáció korában

(Akadémiai Kiadó) című új könyvéről

Rövid könyvismertető bevezetőt tart: Farkas Péter

2015. február 20-án, pénteken 16 órakor

a Bp. VIII. ker., Magdolna u. 5. alatt, a földszinti  klubhelyiségben

(A József körúttól egy megálló kifelé a 9-es busszal, vagy a 83-as trolival.)

A kötet 3000 Ft-os kedvezményes áron kapható a helyszínen

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérjük, értesítsétek tagtársainkat, hívjatok másokat is!

a Vezetőségek

A hegemón törekvései egy megrendült világrendszerben – felvetések

Állítás:

Az USA főcsapásának iránya Oroszország, de nem egészen mellékesen az európai német befolyás visszaszorítása, az amerikai-EU szabadkereskedelmi övezet megteremtése. Oroszország feldarabolása után befejeződik Kína körülkerítése és a kínai vezetés megdöntése, Kína felosztása a következő cél. Az USA uralkodó rétege az új fegyverek tömeges gyártására állt rá és ki akarja használni pillanatnyi előnyét, mert tudatában van annak, hogy 5-10 év távlatában, ha nem sikerül a mostani elővágás, a BRICS országok és még szélesebb világtömörülés fölénybe kerül és vége az ő világhatalmi pozíciójának. A hegemón törekvései egy megrendült világrendszerben – felvetések részletei…