Óriási dezinformáció Ukrajnáról – Egy norvég újságíró cikke

Arve Meisingset cikke a Novorosszijában

Kijevben 2014. február 22-én történt meg az államcsíny. 2015. április 15-én jelent meg írásom az egyik lapban, „Az igazság Ukrajnáról?” címmel. Most, az események óta eltelt közel három év után azt vártam volna, hogy a külügyminisztériumnak, a sajtónak sikerül majd információkat előbányásznia olyan eseményekről, amelyek inkább alapulnak a tényeken. Láthatóan azonban senki sem adja tanújelét annak, hogy meglenne erre akár a képessége, akár az akarata.

2015. augusztus 1-én Paul Picard, az EBESZ megfigyelői missziójának a vezetője kijelentette, hogy ők a Donbassz térségében nem láttak sem orosz csapatokat, sem orosz fegyvereket. Az ukrán fegyveres erők akkori vezérkari főnöke, Muzsenko ugyanezt mondta. Ám mondta ő ennek az ellenkezőjét is. (1)

Ukrajnának Oroszországra ellenségként van szüksége – hogy igazolhassa a Donbasszban dúló polgárháborút, ás támogatást kérhessen a NATO országaitól. Azt állítják, hogy Oroszország hibridháborút folytat a Donbasszban. Jó volna persze látni ezt dokumentumokkal is alátámasztottan. És ezeket a tényeket azután – ellenőrzés céljából – meg kell küldeni az EBESZ megfigyelőinek. Ha Kijev és a NATO-országok nem bizonyítják ily módon állításaikat, akkor tudni fogjuk róluk, hogy hazudnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

90 éves korában elhunyt Fidel Castro

fidel-85

Fidel, 2011

A forradalmárok már az 1960-as években szívükbe zárták az amerikai imperialistákat elűző kubai forradalom vezérét, az akkor fiatal ügyvédet, a sokak számára csak „Fidel”-ként tisztelt és szeretett népvezért. Fidel 1959-től 2008-ig állt az USA árnyékában a fennmaradásáért küzdő szigetország élén, kivívva ezzel a világ haladó erőinek tiszteletét. Halálával a világ szegényebb lett egy igaz forradalmárral.

Fidel és Che, 1959

 

Ő és Che Guevara, akik mindketten kényelmes középosztálybeli értelmiségi életüket cserélték fel a népek  szabadságáért vívott harcra, mindig egyszerűen éltek és érthetően beszéltek. Ők ketten, a kubai forradalom hatásának is köszönhetően, még életükben az egyetemes szocialista-közösségi forradalom kultikus alakjaivá váltak, hiszen minden igazi nagy forradalom lényege nemzetköziségében rejlik. Fidel és Che mind a mai napig megtestesítik nemcsak a latin-amerikai népek, de minden nép szabadságvágyát, az antikolonialista harc és a társadalmi felszabadítás világforradalmi  küldetését.

Amíg lesz elnyomás a földön, mindig lesz, aki a nyomukba lép.

Emléküket tisztelettel őrzi a hálás utókor.

Szerkesztőség

Krausz Tamás: Trump – az amerikai Hitler?

Néhány szempont a trampizmus értelmezéséhez

A kapitalizmus globális rendszerében a politikai alternatívák is globálisak minden sajátszerűségük ellenére is. Mi, kelet-európaiak igazán jól ismer(het)jük Trumpot és a trampizmust. Most már jobban ismeri Amerika és hamarosan még intenzívebben megismeri Nyugat-Európa is a francia Le Pen, az osztrák Hoffer vagy a holland Wilders és a többi szélsőjobbos figura alakjában. Orbán és Kaczynski a klasszikus történelmi örökség modern megszemélyesítői Kelet-Európában. Ők a „nemzeti tőke” kíméletlen, tréfát nem ismerő képviselői, akik érdekeiket úgy tudják eladni, mintha a mindenkori „nemzeti” vesztesek, a „kisemberek” oldalán állnának, őket védenék. A recept szinte mindenütt ugyanaz: a kapitalizmus megoldhatatlan strukturális válságát, a munkanélküliséget, emberek milliárdjainak végtelen szegénységét, a környezetpusztítást, a háborúk és az erőszak örökös körforgását nem tudják, nem is akarják kiküszöbölni. Az ellenállás, a „lázadók” leszerelésének „vezérelvű” módszereit alkalmazzák. Mindezt azzal a látszattal teszik, mintha valóban el akarnák söpörni az establishmentet. Eltekintve itt a történelmi gyökerek felidézésétől, csupán jelezzük, hogy a tőkés rendszer több mint két évszázados történetében a politikai hatalom menedzselésének különféle típusai jöttek létre: polgári demokrácia, tekintélyuralmi rezsim, fasizmus… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Átadták a Deutscher-díjat Krausz Tamásnak

krausz_t_deutscher_prize_londonLondonban az Isaac Deutscher Memorial Prize kuratóriuma az év „legjobb könyve” díját  2015-ben az ELTE professzora és folyóiratunk szerkesztője Krausz Tamás „Reconstructing Lenin” (Monthly Review Press, N. Y., 2015.) c. műve nyerte el. A díjat „a marxista hagyomány szellemében vagy a marxista hagyományról készült legjobb és legeredetibb angol nyelvű új írásmű” kapja. A díjjal először jutalmaztak magyarországi társadalomtudóst. E díjat a nemzetközileg ismert ellenzéki marxista történész, I. Deutscher és felesége, Tamara Deutscher emlékére 1969 óta adományozzák. A korábbi években olyan marxista tudósok kapták meg, mint Sam Gindin, Leo Panitch, David McNally, Jairus Banaji, David Harvey, Rick Kuhn, Christopher Wickham, Francis Wheen, Eric Hobsbawm, Terry Eagleton, Robert Brenner vagy G. A. Cohen, továbbá a Ramsgate-ben élő Mészáros István, az MTA külső tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

ESZMÉLET: A Népszabadság einstandolásáról

A 2010-ben létrejött tekintélyuralmi rendszer az új uralkodó osztályok hatalmi elitjének egyik frakcióját „örök időkre” bebetonozta a hatalmi struktúrákba. A Népszabadság e fejlődés jogosságát kétségbe vonta, sőt reakciós fordulatnak tekintette. Most mint a (bal)liberális ellenzék utolsó befolyásos lapját, a „zavarkeltés” forrását egyszerűen felszámolják. Hogy e fejlődésnek mennyiben oka maga a hazai liberalizmus (és benne a Népszabadság), azt most ne vitassuk. Folyóiratunk számos cikke, tanulmánya világította már meg ezt a kérdéskört. Tiltakozásunkat akkor fogalmazzuk meg helyesen, ha az autokratikus fordulattal szemben érdekelt minden társadalmi csoportot összefogásra szólítunk fel. Ha „a szabadság kis körei” mind így cselekszenek, az újkapitalizmus hegemonisztikus, tekintélyuralmi politikai menedzselésének gépezetébe homokszemet szórhatunk, s végül, kedvező belső és külső feltételek esetén, meg is állíthatjuk. Ám ne feledjük el: Kelet-Európában az ilyen típusú rezsimeket választási úton – a történelem eddig tapasztalatai szerint – aligha vagy nem lehet elkergetni. Vagy népfelkelés vagy a nyugati gazdasági-politikai nyomás szokott eredményre vezetni. De bárhogyan legyen is, a magyar értelmiségnek utolsó esélye maradék becsületének megmentésére az, hogy széles frontot nyit minden rezsimellenes erő összefogásával a tekintélyuralmi fordulat visszafordítása érdekében.
Mi, baloldali rendszerkritikusok most ne azon dilemmázzunk, mi vezetett ide, mennyiben felelősek a liberalizmus és a parlamenti baloldal politikai erői abban, hogy a dolgok idáig jutottak. Politikailag racionális következtetésként ehelyett szögezzük le: most már a diktatúra kiépítése kerülhet napirendre, amelynek az a célja, hogy az új hatalmi elit és csatolt részei gazdasági és politikai szerzeményeiket „örök időkre” megtartsák. Tegyük világossá hát a magyar társadalom számára, hogy e rezsimmel szemben csak olyan ellenállás és olyan politikai megoldás jöhet számításba, amely a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek szociális érdekeiből indul ki. Vagyis a „fent és lent” ellentétében az utóbbi oldalon állunk, a nemzetközi rendszerkritikai baloldal régi terminológiájával, a gazdaságilag és politikailag uralkodó rendekkel szemben végre az elnyomottak pártját fogjuk! Minden FELTÁMADÁSNAK ez az alapja.

Az Eszmélet folyóirat szerkesztősége

https://www.facebook.com/eszmelet/