ESZMÉLET: A Népszabadság einstandolásáról

A 2010-ben létrejött tekintélyuralmi rendszer az új uralkodó osztályok hatalmi elitjének egyik frakcióját „örök időkre” bebetonozta a hatalmi struktúrákba. A Népszabadság e fejlődés jogosságát kétségbe vonta, sőt reakciós fordulatnak tekintette. Most mint a (bal)liberális ellenzék utolsó befolyásos lapját, a „zavarkeltés” forrását egyszerűen felszámolják. Hogy e fejlődésnek mennyiben oka maga a hazai liberalizmus (és benne a Népszabadság), azt most ne vitassuk. Folyóiratunk számos cikke, tanulmánya világította már meg ezt a kérdéskört. Tiltakozásunkat akkor fogalmazzuk meg helyesen, ha az autokratikus fordulattal szemben érdekelt minden társadalmi csoportot összefogásra szólítunk fel. Ha „a szabadság kis körei” mind így cselekszenek, az újkapitalizmus hegemonisztikus, tekintélyuralmi politikai menedzselésének gépezetébe homokszemet szórhatunk, s végül, kedvező belső és külső feltételek esetén, meg is állíthatjuk. Ám ne feledjük el: Kelet-Európában az ilyen típusú rezsimeket választási úton – a történelem eddig tapasztalatai szerint – aligha vagy nem lehet elkergetni. Vagy népfelkelés vagy a nyugati gazdasági-politikai nyomás szokott eredményre vezetni. De bárhogyan legyen is, a magyar értelmiségnek utolsó esélye maradék becsületének megmentésére az, hogy széles frontot nyit minden rezsimellenes erő összefogásával a tekintélyuralmi fordulat visszafordítása érdekében.
Mi, baloldali rendszerkritikusok most ne azon dilemmázzunk, mi vezetett ide, mennyiben felelősek a liberalizmus és a parlamenti baloldal politikai erői abban, hogy a dolgok idáig jutottak. Politikailag racionális következtetésként ehelyett szögezzük le: most már a diktatúra kiépítése kerülhet napirendre, amelynek az a célja, hogy az új hatalmi elit és csatolt részei gazdasági és politikai szerzeményeiket „örök időkre” megtartsák. Tegyük világossá hát a magyar társadalom számára, hogy e rezsimmel szemben csak olyan ellenállás és olyan politikai megoldás jöhet számításba, amely a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek szociális érdekeiből indul ki. Vagyis a „fent és lent” ellentétében az utóbbi oldalon állunk, a nemzetközi rendszerkritikai baloldal régi terminológiájával, a gazdaságilag és politikailag uralkodó rendekkel szemben végre az elnyomottak pártját fogjuk! Minden FELTÁMADÁSNAK ez az alapja.

Az Eszmélet folyóirat szerkesztősége

https://www.facebook.com/eszmelet/

180 hozzászólás “ESZMÉLET: A Népszabadság einstandolásáról” bejegyzéshez

  1. Tito pulai beszéde

    1956. november 11.

    Tito: A Kádár-kormány azt képviseli, ami Magyarországon a legbecsületesebb

    Tito elvtárs Pulában a Kommunisták Szövetsége isztriai aktívája előtt beszédet mondott az időszerű nemzetközi eseményekről és problémákról. Beszédét az alábbiakban ismertetjük.

    A helyzet ma meglehetősen bonyolult és nem mondhatjuk, hogy nincs bizonyos veszély arra nézve, hogy nagyobb összetűzésekre kerüljön sor – mondotta bevezetőül.

    Mindenekelőtt szeretnék visszatekinteni arra – folytatta -, ami Magyarországgal és Lengyelországgal történt, hogy pontos nézeteink legyenek ezekről az eseményekről. Ezek az események nagyon bonyolultak, különösen Magyarországon, ahol az történt, hogy a munkásosztálynak és a haladó szellemű embereknek nagy része fegyverrel a kézben küzdött az utcákon a szovjet fegyveres erők ellen. Amikor a magyar munkások és haladó erők tüntetni kezdtek, majd később ellenállást tanúsítottak és fegyveres akciókat indítottak a Rákosi-féle módszerek és a Rákosi-féle irányvonal további fenntartása ellen, akkor nem lehetett ellenforradalmi törekvésekről beszélni. Mondhatjuk, szomorú és tragikus dolog, hogy a reakció itt nagyon termékeny talajra találhatott és az ügyek folyását fokozatosan saját malma felé hajthatta, kihasználva a maga céljaira azt az indokolt felháborodást, ami Magyarországon valóban fennállott.

    A magyarországi és lengyelországi események okai…

    (Népszabadság, 1956. november 17.)

    A folytatás térítésmentes olvasása: http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/pulas.htm

  2. (Szörnyű idők…)

    Apró József jámbor zsidó nevelőszüleit, akiket szüleiként szeretett, meggyilkolták a holokausztban. A fiatalembert maga Apró Antal ajánlotta be pilótának és a Petőfi Körön át vezetett az útja a kispesti Nemzetőrség parancsnokságáig. Ausztráliában, a nyilas emigránsokat bosszantva, magyar néptáncra járatta a lányát, aki felnőttként is hű maradt a zsidósághoz.

    – Józsi bácsit is az orosz hadsereg szabadította fel, akiknek 12 évvel később a távozását követelte.

    – Így van. Nevelőszülőknél nőttem fel Kispesten, a szüleim öt hónaposan lemondtak rólam. A szülőanyám és a szülőapám vegyes házasságban éltek, apám nem volt zsidó. A nevelőszüleim viszont nagyon vallásos emberek voltak, kereskedők, mindent megadtak nekem, úgy nevelt anyukám, mintha ő szült volna. Én az övéké voltam. Anyukám 49 éves volt, apukám 53, nem lett gyerekük, nagyon szerettek engem. Volt egy ikertestvérem is, ő Szabadkára került valahogy, csípőficamos volt, kamaszkoromig nem is találkoztam vele.

    Tíz éves voltam ’44-ben, amikor Pest megyében, Vasadon bujkáltunk, Manulek Feri bácsi, álljon itt a neve, öt zsidó családot is bújtatott, köztük a miénket. De valaki feljelentett minket, tudom pontosan, ki volt, a háború végén rögtön belépett a kommunista pártba. Egy éjjel jöttek a német katonák és vittek be minket a pincéből a monori téglagyárba, itt tartottak minket fogva. A szüleimet elvitték, meggyilkolták, énrám már nem került sor. Egy reggelre eltűntek az őrök.

    (…)

    Jelentkeztem … a katonai akadémiára pilótának 1950-ben. Előszörre azt az értesítést küldték, hogy nincs már hely, próbálkozzak jövőre, de az oktatóknak eszébe jutott, hogy nem rokonom-e nekem az Apró Antal, aki akkor az Elnöki Tanács tagja volt és valóban ismertem, az az igazság, hogy szerettem is, ő is úgy tartotta számon, hogy távoli rokonok vagyunk. Segített is, alighanem az ő közbenjárására értesítettek, hogy mehetek mégis.

    (…)

    Aprón keresztül ismertem meg Vas Zoltánt, ő mutatott be Rajk László özvegyének Rajk Júliának, aki bevitt a Petőfi Kör vitáira 1956-ban, 22 évesen, már végzett sportrepülő-oktatóként.

    – Még mindig nem volt szó arról, hogyan fordult végül a nácikat kiverő Vörös Hadsereg ellen?

    – Nézze, azt a hadseregét és konkrétan azt a csapatot, akik bejöttek és felszabadítottak Bennünket, akiknek köszönhetően életben maradtam, azokat imádtam, ott voltak a közelünkben, amikor már a szülőanyámnál laktam. Nagyon megszerettek ők is, mindig játszottak velem, vittek magukkal mindenhová, mert tudták, mi történt velem ’44-ben. Ölelgettek, vigyáztak rám. Egy Szergej nevű sofőr bácsival voltam különösen jóban. Orosz katona vizsgáztatott pilótaként, ma is nagyon szeretem az oroszokat.

    De a Petőfi Kör környékén és máshol is arról beszéltek, hogy nekünk maguknak kell kormányoznunk Magyarországot: nem akartuk mi visszahozni a grófokat meg a nagybirtokot, csak kezünkbe venni a saját sorsunkat. Én végig elleneztem azt is, hogy a pártagokra vadásszanak, az ávósok elleni népítéleteket is, ezt így nem lehet, nem szabad intézni. Még a rendszerváltás idejéből való „Továrisi konyec” – plakátot sem szerettem, amikor láttam, még akkoriban nem éltem itthon. Az ide vezényelt katonák nem tehettek semmiről, őket nem helyes gúnyolni. Nemzetőr-parancsnokként szegény Angyal Pistával intenzív kapcsolatban voltam, ő is így gondolta, mondanom sem kell. Szinte mindenben egyetértettünk.

    – Hogyan került bele a forradalomba?

    – Én is vonultam a tüntető tömeggel október 23-án, ott voltam a rádiónál is, amikor az ávósok tüzet nyitottak a tüntetőkre. Ha ez nem történik meg, bizonyára minden másképpen alakul. Aznap éjjel hazamentem Kispestre 24-én, pedig akkoriban nem sűrűn aludtam otthon. Másnap mondtam egy ismerősömnek, hogy menjünk el a Ferencvárosba, szedjünk össze pár fiatalt, 18-19 éves gyerekeket toboroztunk, én sem voltam sokkal több náluk. Szereztek Csepelről meg máshonnan fegyvereket, Iván Kovács Lászlóval működtünk együtt. Azt tekintettem a legfőbb feladatomnak, hogy vigyázzak azokra a gyerekekre, akik fegyvert kaptak a kezükbe. Amikor megalakult a Nemzetőrség, engem választottak a kispesti parancsnokává, mi vigyáztunk a közrendre a forradalom fegyveres testületeként a Nagyvárad-tértől Pestszentlőrinc határáig.

    – Nem csökkentette a tekintélyét, hogy zsidó, nem érték emiatt támadások?

    – Rólam tudták Kispesten, hogy ki vagyok, de nekem nem voltak ellenségeim soha. (…)

    November negyedike után még egy darabig próbáltuk tartani magunkat, aztán, amikor megpróbáltam hazamenni Kispestre, a szomszédok, mikor látták, már messziről mondták, hogy otthon már várnak, eszembe ne jusson megközelíteni a házat. Egy darabig vidéken bujkáltam, aztán Pesten keresztül tudtam kijutni az országból. A Déli-pályaudvarról indultunk néhányan el Szombathely felé és a kalauz, aki sejtette, mifélék lehetünk, szólt még Fertőszentmiklóson, hogy szálljunk le, mert Szombathelyen letartóztatnak. Napokon át vártunk a csempészekre, december 7-én jutottunk át Ausztriába. Szerencsére jól tudtam németül, segített, hogy szegény édesanyámék jiddisül beszéltek néha egymás között is. Énrám mindig vigyázott a Jóisten.

    – De miért ment rögtön a világ másik végére, Ausztráliába?

    – Amerikába nem akartam menni, úgy éreztem, hogy hazug volt a biztatásuk, hogy tartsunk ki, miközben ők passzívak maradtak. Haragudtam rájuk. Még Linzben megesküdtem a menyasszonyommal, ő egy hónap elteltével jött ki utánam, két hét volt, amíg megtalált. (…)

    Bevándorlási kérelmet adtunk be Kanadába és Ausztráliába is – egy napon, ugyanazon a csütörtöki napon jött meg a válasz mindkettőre. A táborban, ahol éltünk, a parancsnok azt mondta, Kanada nem jó, hideg a tél, Ausztráliában szebb az idő. Én a meleget szeretem, ez döntött az életemről. Triesztben szálltunk hajóra Ausztrália felé egy frissen szerzett, ideiglenes olasz útlevéllel. Július 18-án hajóztunk ki, hagytuk el Európát. Épp egy hónapra rá érkeztünk meg, augusztus 18-án kötöttünk ki Melbourne-ben.
    Gyorsan megszerettem Ausztráliát, tartalékos katona is lettem a magyar pilóta-képzettségemmel, aláírtam, hogy háborúban elmegyek harcolni is az országért. Itt is be tudtam illeszkedni, ezzel soha nem volt gondom.

    – Soha, sehol, semmi?

    – De, azért itt már tényleg volt probléma a zsidóságommal. Az oda menekült magyar háborús bűnösökkel, volt nyilasokkal, akik tudták, hogy úgysem adják ki őket, sok konfliktusunk volt, ki akarták utálni a lányomat a magyar néptánc órákról, zsidógyerek ne tanuljon szerintük magyar néptáncot. De azért igenis tanult, a többség kiállt mellettünk. Nem vagyok nacionalista egyáltalán, minden nemzetiséggel szót tudtam érteni mindig, de ez fontos volt nekünk.

    (…)

    Aztán … 2004-ben, 70 évesen, ha nem is végleg, mert nem számoltam fel egészen az ottani életemet sem, de, mondjuk, hosszabb időre, hazajöttem: elfogott a honvágy.

    A teljes interjú: Apró József: egy holokauszttúlélő ’56-os hős. Lásd http://www.mazsihisz.hu/2016/11/04/apro-jozsef–egy-holokauszttulelo-%E2%80%9956-os-hos-9666.html

  3. Jelentem a Tisztelt Kollégáknak, Eszmetársaknak, Küzdőtársaknak, Elvtársaknak (ki-ki válasszon), hogy meg nem nevezhető források szerint a Mebal-web adminisztrátora „eltűnt”, a rendszer önjáróan működik. Ez azt is jelenti, hogy teljesen fölösleges bármi írást küldeni, ideértve a legutóbbi adminisztrátor személyi e-mail címét is.

  4. Akkor megpróbálom ismét, majd kiderül, nincs-e nevekre (például: Nagy Imre) érzékelésére beállítva negatívan a rendszer. Nagy Imre utolsó levelét szeretném jelezni, amelyet az elpusztított Népszabadság lap (vö. Tovaris 2016-11-08 – 08:35 ) közölt öt évvel ezelőtt.

    Édes Egyetlen Macám! (1)

    Abban a reményben írom e pár sort, hogy valamikor, lehet, hogy halálom után, ha véletlenül is, de ráakadsz.

    1958. V. 2-án kaptam tőled a legelső hírt 13 hónap óta, 1958. IV. 26-án kelt leveledben. Előtte egyetlen levelet sem kaptam.

    Folytatás: Népszabadság, 2011. június 16., 11. old.

  5. Ha lehet még 56-ról…

    Varázslat és ideológia
    (ceterum censeo)

    Mészáros Mártától, a filmművészet hungarikumai egyikétől megszoktuk, hogy műveiben a felfoghatatlant feszegető tragédiákkal találkoztatja a nézőt. Rajtunk kívül létező-létezett ember(ek) szenvedésébe elmerülni viszont, s ez természetes vonás, úgy tudunk, hogy közben felidéződik bennünk valamilyen saját kín. Számtalan, millió s millió egyént el- és megtaposó borzalom történt a huszadik században.

    Folytatás: http://regi.sofar.hu/hu/node/43311

    1. Várom Mészáros Márta filmjét Mező Imréről. Ha majd jön megnézem utána a többit is. Sajnálom, de nem tudok belemerülni 56 hőseibe. Sajnálom, nem akarom megbántani azokat, akik másképpen gondolkodnak. De nekem 56 ennek a rendszernek az alapja. Havas Szófiát most mindenki ki fogja zárni mindenhonnan. Miközben Potyka bácsi és társai hősök lesznek.

        1. Bocsánatot kérek, csak a megjegyzést olvastam, a cikket nem. De a dicsérete (amely szerint hungarikum) nem késztetett a továbbolvasásra. Ilyen az, amikor valakinek előítélete van. Egy filmjét láttam, valami naplót valakinek, valamiről. Azóta nem tolakodtam a jegyért.

          1. Pedig valóban hungarikum, s az is igaz, kontextuálisan érzékelhető, hogy a fogalmat némi iróniával alkalmaztam Mészáros Mártára. Ugyanis kultusz (kritikátlan elismerés) is kialakult személye és rendezései körül, amelyet ő – legalábbis előttünk, földi kishalandók előtt – egyáltalán nem utasít el… Ugyanakkor munkásságának pozitívumai könyvelendők.

      1. Most elgondolkodtam a Mező Imre témán. Miért nem nyúlt hozzá Mészáros Márta? Dacára, hogy minden bizonnyal izgalmas, megfilmesíthető életút („spanyolos” volt stb.)

        A Kádár-rendszerben csak nagy torzítások árán csinálhatta volna meg. Például elhallgatni, hogy Kádár okt. 29-én biztatta Mezőt a felkelőkkel szembeni ellenállás szervezésére…

        A rendszerváltás után meg Mészáros Márta idültté vált antikommunizmusa tehette érdektelenné Mező alakját.

  6. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat Nagy Imre, Angyal István a halál árnyékában se tagadták meg. (Ifjabbaknak. Angyal – mint felkelőparancsnok – november hetedikén kitűzette a vörös zászlót és aznapra fegyverszünetet javasolt a velük szemben álló szovjet erőknek.

  7. Éljen november hetedike! Mindig ünnepnek tekintettem, most is annak tartom. Ehhez az államszocializmus gyarlóságainak semmi közük.

    Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom!

    Minden későbbi kín, fájdalom dacára és mai napig nem szűnő rágalomözön ellenére a világtörténelem legnagyobb és legprogresszívabb eseményei közé tartozik.

    1. Mindenestre ha a kádári rendszert ellenforradalminak hívja Tanár Úr, akkor várom a jelenlegi tipikus polgári demokrácia jelzőit, amely 56 hiteles követőjének vallja magát. Nekem a mai, az eredményből származó levezetés az igazi 56-om. Minden emberi nagyság mindkét oldalon részletkérdés. Ezt a résztvevők megítélhetik, mert átélték. Rám az eredmény maradt. Megéltem a „kádári ellenforradalmi” rendszer eredményeit és most élem a „demokratikus forradalmi rendszer” eredményeit. Nem tud semmilyen filmdráma kiszakítani a tapasztalatok fogságából. S. Mária, G. András és társai és a hatalom szócsövei híven jellemzik, hogy mi volt a cél és mi lett volna az eredmény.

      1. Jómagam mindig hangsúlyoztam az államszocializmus történelmi pozitívumait, nem tagadva, hogy ez idáig – a félperiféria fogságában – zsákutcának bizonyult. Mi evvel a problémája? Továbbá nem értem, miért kizárólag nálam reklamál a tárgyban? Ugyanitt többen és több alkalommal – Macska, Emil, de prof. Krausz Tamás is – hasonló nézetet fogalmaztak meg. Sőt, ha az önigazgató szocializmushoz (kommünszocializmushoz) viszonyítva nem lenne ellenforradalmi a bürokratikus szocializmus (államszocializmus), akkor a kádári rendszer nomenklatúrájának elitje nem menti át politikai pozícióit gazdasági és/vagy közéleti előnyökre a rendszerváltás során. Ez utóbbi tényt viszont éppen ön hangsúlyozza itt visszatérően. Ne rajtam kérje számon a történelem azon feladványait, amelyeket önmagának se tud megválaszolni…

        1. A kádári rendszer nem a nómenklatúrája alapján értékelhető elsősorban, hanem az alkotmányáról és jogi struktúrájáról, a társadalmi berendezkedéséről, a szociális szerkezetről, a népképviselet érvényesítéséről – egyáltalán minden olyanról, ami a szocializmusban jó volt – ma meg nyomát sem látjuk.
          A nómenklatúra csak egyenlőbb kart lenni az egyenlőknél, ezért megteremtette magának a maihoz képest elenyésző jobb létet, kiváltságokat, vélt előjogokat és a lehetőséget a szocializmus megbuktatására.

          1. Ez is egy nézet, amelyet a munkásmozgalomban el kell viselni.

      2. Kedves grz! Külön reagálok számomra pikírtség és csúsztatás benyomását keltő mondatára, idézem: „Nem tud semmilyen filmdráma kiszakítani a tapasztalatok fogságából.”

        Egymással nem összefüggő dolgokat hoz közösségbe. Ugyanis utalt cikkemben éppen a történelmi tapasztalatok alapján (nem csupán valamiféle esztétikai igényességből kiindulva) bírálom Mészáros Márta szóban forgó (Nagy Imréről szóló) filmjét, a „filmdrámát”.

  8. T. ADMINISZTRÁTOR!

    Közéleti illetlenség. és ami nagyobb baj, politikai hiba így elhallgatni 56 emlékét, ahogyan a Mebal-web teszi. Már lassan egy hete, hogy Krausz professzor elküldte önnek a tárgyban készült jegyzetemet, amelyet a Népszava hozott. Újraközlést javasolva a Mebalon. Megjegyzem jómagam is küldtem önnek egy s mást ugyanebben a témában, de nyikkanást nem kaptam… Ezek után mégis fölhelyezek ide néhány dokumentumot, várva szíves intézkedését a jelzett cikkel kapcsolatban.

    Volt egy nyilatkozat 1956. november 11-én…

    >A honvédtisztek figyelmébe !
    Közlemény
    A Budapest területén szolgálatot teljesítő összes honvédtisztek 1956. november 11-én, 9 órától 14 óráig az alábbi helyeken szolgálatfelvétel céljából jelentkezzenek:
    Budán tartózkodók a Petőfi Akadémián (II. kerület, Vöröshadsereg útja 23. szám), a Pesten tartózkodók pedig a Zrínyi Akadémián (X. kerület, Hungária körút 9—11. szám).
    Azok a tisztek, akik 1956. november 8. és 10-e között beosztást kaptak, beosztási helyeiken jelentkezzenek.
    Budapest, 1956. november 10-én.
    Dr. Münnich Ferenc,
    a fegyveres erők minisztereGyors ütemben szervezik az ú| karhatalmat
    A főváros közbiztonságának egyik kulcskérdése most, hogy mielőbb megszervezzék az új karhatalmat, amely őrködik Budapest rendje, a lakosság személyi és vagyonbiztonsága felett. A Budapesti Főkapitányságtól nyert értesüléseink szerint a kerületi kapitányságokon karhatalmi alakulatokat szerveznek, amelyeknek tagjai rendőrök, katonák és munkások.
    A karhatalmi alakulatok tagjait magyar- és orosznyelvű igazolvánnyal látják el, s mint a rend őrei fegyvert viselhetnek, s igazoltatásra jogosultak. Közülük kerülnek ki azok a járőrök, amelyek a fontosabb épületeket őrzik, s éjszaka az utcákon cirkálva óvják a főváros lakossága és az ország javait. Munkájuk ezekben a napokban különösen fontos, hiszen közismert, hogy fegyveres, huligán, bűnöző elemek hány és hány üzletet, lakást raboltak már ki.
    Az új karhatalom megalakulása alkalmából üdvözöljük azokat a rendőröket, katonákat, munkásokat, akik részt vállalnak a rend megteremtésében. Köszöntjük őket, mint a rend és a nyugalom őrzőit. Azt kéri tőlük Budapest lakossága, hogy kemény kézzel sújtsanak le a fosztogatókra, a bűnözőkre, s védjék meg a lakosság, az ország vagyonát. < [Népszabadság, 1956. november 11., 3. old.]

    TISZTI NYILATKOZAT

    Hazánkban nagyméretű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi-Gerő klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért.

    Ezeknek a követeléseknek jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom. Ugyanakkor mélységesen elítélem az ellenforradalmi erők minden formáját, a brutális fehérterrort, a kapitalista restaurációs törekvéseket, a kapitalista körök aknamunkáját, népi hatalmunk ellen.

    Kész vagyok az ilyen törekvések ellen teljes erőmből küzdeni. Tudom, hogy a reakciós erők becsületes dolgozókat is megtévesztettek.

    A helyzet tisztázását nagymértékben megnehezítette a Nagy Imre kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezek után népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkerekednek, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát.

    Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. Támogatom kormányunkat az elmúlt hibák és hiányosságok kijavításában.

    Egyetértek azzal, hogy a népünket és hazánkat fenyegető ellenforradalmi veszély miatt szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió kormánya, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét, az ellenforradalmi erők felszámolásához, népi demokratikus rendszerünk és szabadságunk megszilárdításához.

    Híve vagyok az őszinte egyenjogúságon alapuló magyar-szovjet barátságnak!

    Ünnepélyesen kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseit magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a katonai eskühöz híven, a katonai parancsoknak öntudatosan alávetem magam.

    Tudatában vagyok annak, hogy a népi hatalmunknak a rend, nyugalom, a békés építő munka helyreállítása érdekében olyan hadseregre van szüksége, amely a rendet az egész országban fenn tudja tartani és szilárd, megingathatatlan támasza kormányunknak, népi demokratikus rendszerünknek.

    Egyben kijelentem, hogy az elmúlt időben nem vettem részt népi demokráciánk törvényeit sértő cselekmények végrehajtásában, amelyeket a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elítél.

    A fentieket magamra nézve kötelezőnek tartom, amit aláírásommal igazolok.

    Budapest, 1956. november …

    aláírás

    http://mek.oszk.hu/04000/04056/html/roplap/pdf/roplap1956_0771.pdf
    /Formanyomtatvány, az Országos Széchényi Könyvtár őrzésében. A Nyilatkozatot tilos volt az aláíróknak módosítaniuk. Úgy kellett aláírniuk, hogy semmit nem húzhattak ki belőle. Minden utólagos törlés az aláíró személy példányán illegitim beavatkozás. Szövegét helyesírási javítással jelenítem meg./

    1. Ez a dokumentum, annak ellenére, hogy „azon melegében” készült, máig is alapvetően meghatározza az 1956-os ellenforradalom megítélését. Nagyban hasonlít hozzá az én megítélésem is.

  9. A „nyugati gazdasági-politikai nyomás” olyan nagyszerű „eredményre” vezetett hogy Nyugaton (Portugáliában is) mostanra az összes alantas és be nem jelentett munkát az egykori szovjet tömbből származó kulik látják el – azt is, amire még a pakisztáni sem hajlandó. + azóta nincs hiány prostiban és vérplazma-donorban sem.

    A „népfelkelésekről” – Rongyos Gárda, majd 1944, 56, 89 – már nem is beszélve.

    Mussolini masírozása egy vígopera volt Dr. Németh Miklós — az IMF sokkterápia-szakértője és 1. helytartója — rémuralmához képest, ma-holnap pedig a náci Németországot is űberelni fogjuk. Épp csak egy olimpia hiányzik hozzá.

    Egy magyar, egy kelet-európai proli szenvedése semmiképpen sem vethető össze egy olasz munkásemberével, ahogy a kínai értelmiség megaláztatása sem mérhető ahhoz, amit Demjánék Fülkeforradalmának utcaseprője átél. Elsősorban nem azért, mert relativizálás és bűncselekmény, hanem mert tabu és istenkáromlás. Orbán egy szabadságharcos és imába foglalt hős, Mao pedig terrorista és pokolfajzat…

    Merjünk nagyot álmodni! Hisz nincs erő, ami az 1956-ban (az SzKP XX. kongresszusán) elszabadult történelmi folyamatoknak gátat vetne. A kommunisták pedig a dzsungelben vannak. A Glóbusz túloldalán.

    Minden jel — Paks, honosítási kötvény, sportos Putyin — a Brezsnyev húgyos gatyája után, a Győrkös-affér — a (célját tekintve) sikeres Arab Tavasz — de legfőképpen a gazdaságossági megfontolás – arrafelé mutat, hogy ezt az egész szemétlerakatot és rabszolga-tenyésztelepet ki fogják szervezni a Kremlbe. Azután már az is szerencsésnek mondhatja magát, aki Moszkvában seperheti az utcát, miközben ifjú komszomolisták rugdossák szilánkossá a bordázatát.

    Azok a rohadt komonisták!

    Hatékonyabb demagógok: elég összevetni az Orosz Föderáció propagandaanyagát a Harmadik Birodaloméval! Még a horogkeresztes zászlónál is vörösebbek. Célirányosabban művelik az uszítást, kontrollálják a kétségbeesést és uralják a gyűlöletet, mint azt szerencsétlen Dr. Goebbels tette volt.

    Az értelmiség, a „középosztály” épülésére.

    Ami nem sikerült a fasisztáknak, sikerült a reformkommunistáknak! Amit a Dolfi elfuserált, Putyin mára kijavította.

    1. Ma, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 99. évfordulója, továbbá az 1941. november 7-i díszszemle 75. évfordulóját korhű katonai parádéval és a KPRF szervezésében megtartandó „Vörös Menet” rendezvényeivel ünneplik meg.

  10. Re Tovaris 2016-11-02 – 08:37

    Nem értem, mi a gond abban, hogy jelzem, fegyvereket fegyverraktárból szerezni a legcélszerűbb. Mi végre kell ezt leértékelni mint „civil gondolkodásmódot”, ha csak nem személyeskedés gyanánt, ami ugye óhatatlanság esetén is romboló funkciójú, sőt szándékú.

    Mivel – szokásodhoz híven – megint berántod eljárásom mikéntjének vitatását, személyem működésének minősítését „érvelésedbe, hadd közelítsem most hasonló módon a szóban forgó dolgokat jómagam is.

    Előadod itt (egy-két elvbarátoddal együtt) a kádári rendszer apológiáját 56-tal kapcsolatban. Eltagadod a felkelés alapvetően spontán jellegét. Komolytalan, amit teszel. Legfőképpen szomorú. Sajnálni lehet lehet téged (meg a tiedével hasonló sorsúakat) a történelmi folyamatból következett elesettséged, frusztráltságod okán. Fogatlan oroszlán vagy. A honi államszocializmus nomenklatúrájának magát elvhűségből nem átmentő tagja. Nemigen tudok mit kezdeni kritikátlanságaiddal a tárgyban, mert már részvétet táplálok irántad is.

    1. Hogy az egyetemi ifjúság, a Petőfi Kör stb aktivizálódását október 23 előtt nem kívülről szervezték, az több, mint valószínű. A betiltott, majd engedélyezett Lengyelországgal szolidarizáló tüntetést se valószínű, hogy az „imperialista titkosszolgálatok” szervezték, és annak belpolitikai irányú radikalizálódását sem.

      Ám azt első kézből, anyámtól tudom, hogy már a Kossuth-téren erősen zsidózó csoportok tűntek fel – ugyanis ő (az édesanyám) ezek miatt hagyta ott a tüntetést még Nagy Imre ismert megszólalása („Elvtársak! – Nem vagyunk elvtársak!”) előtt.

      Ugyanakkor a Tefu-teherautók hirtelen megjelenése (a jellemzett sofőrökkel) a Kossuth téren, a fegyverraktárak nagyon szervezett és gyors (kb. 15 percenként egyet-egyet) kifosztása már igencsak nem tűnik spontán akciónak.

      Végül pontosan tudom, hogy a Kádár-történészek kit tartanak az első halálos áldozatnak (osztálytársam édesapját, Kovács László honvéd és nem ÁVH-s tisztet), ezzel szemben az állítólagos „az ÁVO-sok lövik a népet!” esemény Kovács László halálát megelőző áldozatairól semmi konkrét adatról nem tudok. Ez is arra utal, hogy talán itt a Kádár-történészek mondanak igazat.

      Annál is inkább, mert az október 30-kai Köztársaság téri eseményekkel kapcsolatban szemtanúként tudom, hogy az a ma elfogadott állítás, miszerint az ostromot a pártházból kilövöldöző ÁVH-sok provokálták, szemen-szedett hazugság.

      (Részlet egy 1989-es írásomból)

      „Apám a rádiót hallgatta. Nagy Imre beszélt, bejelentette a tűzszünetet, az oroszok távozását. Másnap korán reggel anyám felöltöztetett bennünket a nővéremmel. Mentünk a Nefelejcs utcába meglátogatni nagyanyánkat, megmutatni neki, hogy élünk, egészségesek vagyunk. Mentünk végig az Aggteleki utcán, a Rákóczi út felé. A Bezerédi utcában néhány viharkabátos, fegyveres férfi lopakodott a Köztársaság tér felé. (Ezt nagyon élesen megjegyeztem, mert ekkor láttam először civileket fegyverekkel.) Miközben a fegyveresek a tér felé osontak, a tér felől semmiféle lövés nem hallatszott.

      Ha a pártházból tényleg kilőttek volna, azt a Bezerédi utcán keresztül jól kellett volna hallanunk. Ha pedig hallottuk volna, akkor anyám a két kisgyerekkel azonnal visszafordult volna.

      Az én emlékezetem szerint tehát a fegyveresek nem a pártházból leadott lövések miatt gyülekeztek a téren. Anyám nem kockáztatta volna gyermekei életét.

      Kimentünk a Rákóczi útra, elindulunk a Baross tér felé. Valamilyen kerítésre emlékszem homályosan. Talán a Péterffy Sándor utcai kórháznál lehetünk. Hirtelen igen heves fegyverropogást hallottunk. Halálra váltan rohantunk vissza a falak mentén.”

      1. A spontán robbanásra lehet készülni.

        Nem csak akkor lőhettek a pártházból, amikor anyukád… (Különben én is tudok releváns történeteket szüleimmel.)

        Minden jelen részletezés dacára a vázolt, nem csupán részemről (részedről is!) vallott háromosztatú folyamatelemzés nincs megcáfolva. Tovaris az utóbbit vitatja. persze lehet vitatni, belefér a mai magyar autoriter-nacionalista-fasisztoid maffiakapitalizmusba.

      2. Én pontosan emlékszem, október 23-án öt óra körül a tüntetők a parlament előtt felgyújtottak egy Lenin-fejes vörös zászlót. Ha valaki ebben forradalmi tendenciát lát, az vagy a kormány embere vagy tökkel ütött hülye. Ettől még forradalmárok is lehettek a téren meg az utcákon, A forradalmi tendencia inkább csak a munkástanácsokban koncentrálódott…

        1. Erről beszélek én is. Órák alatt átvették az irányítást az ellenforradalmi erők.
          A munkástanácsokkal is az volt a baj, hogy nem védték meg a kommunista üzemi vezetőket, ill. nagyon hamar ellenforradalmi irányítás alá kerültek.
          Az 1989-es „munkástanácsok” is csak képzelgések voltak, palkovicsostul…

          1. A 89-es munkastanacsokat jol ismertem. Palkovics ott csak a legrosszabbat képviselte. A munkastanacsokat az uj hatalom verte le Palkovics segítségével. Ne becsüljük le a mégoly szerény munkás mozgalmat sem.

    2. Nekem elvtársaim vannak. A sértegetéseket meg sem hallottam. Viszont felsejlik, hogy miért sikerült 1989-ben nem jobbá tenni, hanem megszüntetni a szocializmust. Ezek a nézetek akkor is fenn forogtak és akkor is hamisnak tűntek.
      Sajnálatra meg végképpen nem tarok igényt. Gondolom, a hasonló sorsúak úgyszintén.

      1. Ne vetítsd rám saját modorodat és eljárásodat, kedves Tovaris, hogy azután kikérhesd magadnak.

        Szerintem nem sértés, ha valakinek együttérzést vallunk meg. Én ezt tettem. Jóhiszeműen őszinte megindokolással. Nem szolgáltam rá kifakadásodra. Sőt…

  11. Fekete György-nek 2016-10-31 – 18:09

    Ne haragudj, de ez volt eddig az egyik leggyengébb hozzászólásod.
    Az 1956-os ellenforradalom fő vonalakban már meg volt szervezve. A „fegyverek szerzése” meg jellegzetes civil gondolkodásmód. Persze, hogy nem a cukrászdából szerezték be, hanem a nagyobb honvédségi, rendőrségi és ÁVH-s raktárakból, a FÉG-től (LAMPART) meg a Danuvia készáru raktáraiból. Ezeket a raktárakat őrizték, igaz, nem kellőképpen. Lőszer meg annyi volt, mint a nyű, mert ugye, még tartott a „titóláncoskutyái” elleni háborús készülődés…
    Az egész rendszerváltás „ideológiai” alapját képezte az a mítosz, hogy az ellenforradalom kezdetben „demokratikus, jobb szocializmust akaró népfelkelés volt” Pozsgay erre alapozta egész árulását.
    Erre a hamis mítoszra alapozták az egész rendszerváltást is…

  12. A jelen „nemzeti” parlamentnek se lehetne tagja a Költő…

    Kossuth Hírlapja, 8. szám. 1848. július 9. Pesten, vasárnapon. Felelős szerkesztő: Bajza József

    Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábú sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik.

    H i r d e t é s e k .

    A nemzetgyűlési követekhez.

    Nagy Károly, ki a kiskunsági követséget e l r a b o l t a tőlem, a Pesti Hírlap 99. számába egy czikket lo p o t t b e ellenem. E czikk egészen ő h o z z á m é l t ó , s én öt érte é n h o z z á m m é l t ó l a g vontam kérdőre, s kivántam elégtételt. A milly szemtelen h e t v e n k ed é s s e l irta Nagy Károly e czikket, olly példátlan g y á v a s á g g a l tagadta meg az elégtételt, olly gyávasággal, mellynek párját nem férfiak, de vén banyák életrajzában is hiába keressük. Figyelmeztetem és kérem a nemzetgyűlési követeket, hogy e m e g b é l y e g z e t t e m b e r r e l senki közülök egy sorban ne üljön, nem az én irántami szívesség, vagy barátságnál, hanem azon tiszteletnél fogva , mellyel e testület magénak tartozik.
    P e t ő f i S á n d o r .

    1. A dal szakmailag nem kifogásolható, a szöveg azonban számomra hamis. Még akkor is, ha „fricskázza” a bandzsa Máriát…
      Emlékszem, a rendszerváltoztatáskor egymást túllihegve gyalázták a volt szocialista rendszert, amely egyáltalán lehetővé tette számukra, hogy a társadalom megismerhesse őket.
      Elvonatkoztatva zenei munkásságuktól. Mert ami jó, azt el kell ismerni…

  13. Tovarisnak – tőle idézve

    „Marxnak van egy nagyon igaz és megcáfolhatatlan meghatározása: A lét határozza meg a tudatot….”

    Nahát, most olvasom először…

    „Az én tudatom az én létemet, a te tudatod a te létedet határozza meg…” Mecsoda fölfedezés…

    „Ha a két lét nem teljesen egyforma, annak igenis, objektív okai vannak.” Meg szubjektívek.

    „De ezek az okok nem akadályozzák meg azt, hogy történetesen egy platformon álljunk.” Történetesen.

  14. Fekete György-nek

    Marxnak van egy nagyon igaz és megcáfolhatatlan meghatározása: A lét határozza meg a tudatot….
    Az én tudatom az én létemet, a te tudatod a te létedet határozza meg…Ha a két lét nem teljesen egyforma, annak igenis, objektív okai vannak.
    De ezek az okok nem akadályozzák meg azt, hogy történetesen egy platformon álljunk.

          1. Sajnos, ezt nem értelmezem. Mert nem nyalom senki ülepét, ha erre céloztál….

        1. Megfelelni igyekezve a történelemhűség követelményének, ám egyúttal a jobb kedélyállapot érdekében, derűt fakasztandó 56 eme zord emléknapjain… (Petőfi kommentemhez).

  15. Így, valódi nevemmel, fölhelyeztem a Facebookra:

    Über-évforduló (1956)

    60 éve, hogy 1956. október 30-án a horthysta-hungarista – társadalmi tartalmában: kapitalista – ellenforradalom fölébe kerekedett az október 23-án kirobbant demokratikus-önigazgató, nemzeti felszabadító szocialista forradalomnak, utat nyitva ekként a november negyedikei – második – szovjet intervencióval hatalomra jutó bürokratikus (állam)szocialista ellenforradalomnak.

    Közkegyelet a barikád mindkét oldala mártírjainak, meg az elesett szovjet katonáknak, kitagadva belőle a lincselőket, a fegyvertelen tüntetőkre zúdított sortüzek elrendelőit és leadóit, s azokat, akik foglyul ejtett felkelőket, illetve a forradalomban vezetőnek tekintett személyeket minden kivizsgálás és/vagy bírói ítélet nélkül legyilkoltak, de azokat úgyszintén, akik formálisan jogszerű, ám nyilvánvalóan igaztalan halálbüntetéseket és szabadságvesztéseket előkészítettek, kimondtak, végrehajtásukban közreműködtek.

    /Fekete György nyug. mentálpedagógus történelemtanár véleménye./

    1. ….”az október 23-án kirobbant demokratikus-önigazgató, nemzeti felszabadító szocialista forradalomnak”…ez egészen este 20 óráig még talán érvényes is lehetett.
      De abban a pillanatban ellenforradalommá vált, amikor a felkelők tüzet nyitottak a Rádió épületére és a védőire…
      Az 1956. október 30-a FELÜLÍRT MINDEN VALÓS ÉS VÉLT DEMOKRATIKUS SZÁNDÉKOT.

      1. Minimum annyi történeti forrás számol be arról, hogy a rádió védői kezdték a tüzelést, mint amennyi azt állítja, amit te. Ez egy. Kettő. Hasonló árnyaltsággal adja meg az 1956-os magyar kataklizma jellegét, tartalmát Krausz Tamás és Phoenix (és sokan mások még), mint szerénységem. Ebben a háromosztatú szemléletben október harmincadika alapvető cezúra. Nyilvánvalóan nem a második szovjet beavatkozás konkrét kiváltó okaként (ez csupán propaganda volt, még ha nem kevesen valódi oknak hitték is).

        Természetesen nyugodtan valljad, amit akarsz, nem kívánlak meggyőzni. Szomorúnak azt tartom, hogy nem mered a valódi neved alatt tenni. Szerintem túlkonspirálod ezt a dolgot.

        Még szomorúbb, hogy a Mebalon egy kukk nem jött a mai évfordulóra…

        1. A lényeg az, hogy mi ismerjük egymás nevét. Mások esetleg visszaélhetnének vele. Úgyis megszerezhetik, de ne könnyítsük meg a dolgukat.

          Nem a név számít, hanem a kifejtett vélemény.
          1956-ban nem ellenforradalommal, hanem belső reformokkal kellett volna jobbá tenni a szocializmust. Tudom, akkor ez számos belső és külső tényező miatt nem volt lehetséges.
          De senki, és semmi nem jogosított fel senkit, hogy ezt úgy tegye, ahogy tette.
          A Szovjetunió beavatkozásával meg minden aggály, probléma ellenére egyetértettem, és most is elkerülhetetlennek tartom. Ennek köszönhetően élhettem életem egy jelentős részében boldogan.
          Lehet mindenkinek más véleménye – de ez a végeredményen utólag már nem változtat semmit.

          1. „a végeredményen utólag már nem változtat semmit”

            Olyan sok az ismeretlen változó, hogy ezt se lehet tudományos megalapozottsággal kijelenteni.

            „Nem a név számít, hanem a kifejtett vélemény.” Tévedsz. Mert morálisan van jelentősége.

          2. „A Szovjetunió beavatkozásával meg minden aggály, probléma ellenére egyetértettem” Nem ez a bibi, hanem az, hogy az intervenció a bürokratikus, illetve államszocialista ellenforradalomnak adott lehetőséget, mégpedig egy egész történelmi szakaszra. A kommünszocialista (önigazgató szocialista) forradalom alternatívájával szemben. Persze kérdés, volt-e ilyen valós alternatíva? Szovjet beavatkozás nélkül nem, ami viszont éppen a kizárását jelentette, s – e vonatkozásban – nem is jelenthetett mást. Igen, a kígyó belemar a farkába… A rendcsinálással együtt járt megtorlás kegyetlensége és kiterjedtsége viszont vitatható, sőt egyenesen elítélendő, mert – hosszú távon, a stratégiai szintű politizálás és a társadalmi mentálhigiéné értelmében – Nagy Imre és társainak kivégzése súlyos hiba. Ez meggyőződésem. Persze ettől tovább halmozhatod az ex cathedra formulázásokat.

          1. Ugye nem gondolod komolyan, hogy elhisszük neked a Fehér Könyvek fölmondását?

          2. Fekete György-nek 2016-10-31 – 14:59

            Ide írtam be, mert betelt a közvetlen válaszadás ablaka.
            Nem a Fehér Könyv-nek kell hinni.
            Édesapámnak és testvéröccsének inkább hiszek. Ők, akkor részt vettek az eseményekben, sokkal hitelesebbek voltak, mint utólag a sok tökfej „forradalmár és szabadságharcos”.
            De hagyjuk abba egymás kóstolgatását, mert nem erről szól a történet.

        2. Két megjegyzés:

          1) A Rádióhoz a Kossuth tértől Tefu teherautók vitték (amiket köztudomásúan az autóvezetésen kívül máshoz nem-igen értő deklasszált arisztokraták és dzsentryk vezettek) a tömeget azzal a felkiáltással, hogy ott „lövik a mieinket!” Menetközben szinte tervszerűen fosztottak ki egy sor fegyverraktárt, ami erősen kétségessé teszi az események spontenaitását – ezt a tényközlést napjaink (értsd a rendszerváltás utáni) ’56-os irodalma cáfolni nem, csupán elhallgatni szokta. Ugyanez az irodalom a Rádiót védő, a tömeg közé lövő ÁVH-sokról ír. A Rádió védőit középiskolai osztálytársam édesapja vezette, aki az osztálytársam szerint (a kádárista irodalommal összhangban) katonatiszt volt, és nem ÁVH-s, fegyvertelenül ment ki a tömeget lecsillapítani, s néhány szó után agyonlőtték – így vált ő az események első halálos áldozatává. 1990 körül megjelent egy monográfia az ÁVH-ról, benne az összes ÁVH-tiszt névsorával. Az osztálytársam édesapját Kovács Lászlónak hívták, ami nem éppen egy ritka név. Ennek ellenére az említett névsorban egy sem szerepelt! Ez a tény ismét erős kétségek forrásául szolgálhat a mai ’56-os irodalom szavahihetőségét illetően.

          2) Az Interneten a nicknevek csupán a vitapartnerek aktuális azonosítására szolgálnak. Teljesen mindegy, hogy nyilvánvalóan kitalált nevekről (Phoenix, Tovaris, stb.) van szó, vagy látszólag valóságos személynevekről (Fekete György, stb.) – a valódi személyazonosság megállapítására egyik sem alkalmas, és nem is kell alkalmasnak lennie. Erről szól az Internet. Engem személy szerint az sem zavar, ha valaki több nicknevet használ (például Krónikás, Fekete György, stb.)

          1. Phoenix, én nyíltan használom a nick-nevemet, a Krónikást és a valódit, egymással párhuzamosan. Tehát nem talált. Internet ide vagy oda, nem vállalod, hogy itt az igazi neveddel megjelenjél. Különben van jelentősége a saját név használatának, mert hitelesíti a személyt.

            No meg nem tudni semmiféle kötelező erejű internetes kódexről…

            Ti tulajdonítotok kardinális jelentőséget annak, hogy ki lőtt a rádiónál elsőnek, ráadásul olyan alapon, mintha eldöntené az események jellegét. Holott semmit nem döntött abban, hogy többféle társadalmi-történelmi tartalmú folyamat halad (és hogyan) egymás mellett.

          2. Kedves Phoenix!

            Apropó, még egy dolog. Emil jelezte, elhamarkodtad hozzászólásodat a holokauszt és Románia tárgyában. Én meg evvel kapcsolatban kérdeztem, hogy vajon olvastad-e Malaparte Kaputtját?

          3. Köszönöm, én is ugyanígy, ugyanezeket hallottam. Nem az ÁVH védte a Rádiót, és senki nem lövöldözött a tömegre. Ellenben a tömeg lövöldözött a Rádióra.
            A nicknév használatával kapcsolatos véleményedet teljes mértékben osztom.

          4. Spontán felkelésnél is igyekeznek a felkelők fegyvert szerezni. Nyilván a fegyvergyárból, nem a cukrászdából. Attól, hogy egy felkelés spontán robban ki, készülődhetnek marginális erők efféle történésre illegálisan. Adott elegendő tapasztalatot a huszadik század első fele. No meg a a Rákosi-rendszer az ifjúságot mind gyakorlati, mind elméleti képzésben részesítette a bolsevik felkelés lenini útmutatásairól…

          5. F.Gy. 17:50

            Kedves Tanár úr!

            Túlérzékenységed kissé zavaró. Hangsúlyoztam, hogy engem nem zavar, hogy több nicknevet használsz (én is, máshol).

            Mivel én ismerem azt az angol irodalomtörténeti elméletet, mi szerint Sekszpir műveit nem is Sekszpir írta, hanem egy másik angol, akit szintén Sekszpirnek hívtak 🙂 ezért bizony nem tudom, hogy a Fekete György nicknév mögött nem-e valaki más rejtőzik, akit szintén Fekete Györgynek hívnak – de, és ez a lényeg, abszolút nem is érdekel. A leírt hozzászólásai érdekelnek, azokra reagálok (ha reagálok). És ez nem valamiféle netes kódex parancsából, hanem az Internet objektív sajátosságaiból következik – akár tetszik ez Neked, akár nem.

            F.Gy. 17:56

            Malaparte Kaputtja kedvenc könyveim közé tartozik.

            Nem azt állítottam, hogy Romániában nem volt holokauszt. Azt állítottam, hogy ahol az ország vezetése és a társadalom nem támogatta a zsidók deportálását, ott a németek azt nem forszírozták. Erre konkrét példák:

            a) Dánia, ahol a király – állítólag – kitüzte a sárga csillagot, amikor a német megszállók elrendelték annak viselését a zsidók számára, az ellenállási mozgalom egy éjszaka alatt csónakokon, kishajókon átszállította a nem túl nagy létszámú dániai zsidóságot Svédországba, és ez ellen a németek nem tettek semmit (holott nyilvánvaló, hogy tudhattak róla, és ha akarták volna, megakadályozhatták volna)

            b) Bulgária, ahol a szintén nem túl népes zsidóságot Szófiába deportálták, ahonnan egy (vagy néhány?) szerelvénnyel akarták tovább vinni őket Auschwitzba, de a cár parancsára hazaengedték őket. A németek semmit nem tettek ez ellen.

            c) ROMÁNIA, ahol az Antonescu-rezsim és a Vasgárda a romániai zsidóság közel felét kiírtotta (román holokauszt – erről írt Malaparte), de amikor a maradékot a németek Auschwitzba akarták deportálni, azt Antonescu – nem függetlenül attól, hogy Romániához rohamosan közeledett a szovjet hadsereg – megakadályozta, megüzenve, hogy „a saját zsidainkat majd elintézzük mi magunk”. A németek ezt is tudomásul vették.

            d) Miután Magyarországon a vidéki zsidóságot szinte maradéktalanul deportálták, Horthy – a szövetségesek nyomatékos figyelmeztetése hatására – leállította a budapesti zsidóság deportálását. A németek – megtámogatva a Horthy ellen ezért szervezett csendőrpuccsot, ahogyan azt később, a kiugrási kisérlet miatt a nyilaspuccsal tették – ezt könnyűszerrel meghiusíthatták volna, de nem tették.

          6. Re Phoenix 2016-10-31 – 19:09

            Szerintem ki-ki a saját érzékenységével foglalkozzon.

            Ha összeveted itteni hozzászólásaimmal az ugyancsak itt hozott írásaimat, valamint másutt megjelent cikkeimet, olykor publicisztikámat, valamint a különböző folyóiratokban helyet kapott dolgozataimat, továbbá a MEK-en olvasható könyveimet, minimális szövegértéssel is érzékelni fogod, hogy jelen Fekete György és az utalt munkákat szerzőként jegyző Fekete György – ugyanaz.

            A lényegre térve. Amennyiben valami effélét írsz a romániai holokausztról, mint most, akkor a tárgyban nem kapsz megalapozott bírálatot se Emiltől (Emil 2016-10-31 – 11:21), se tőlem.

          7. „Ha összeveted itteni hozzászólásaimmal az ugyancsak itt hozott írásaimat, valamint másutt megjelent cikkeimet, … , minimális szövegértéssel is érzékelni fogod, hogy jelen Fekete György és az utalt munkákat szerzőként jegyző Fekete György – ugyanaz.”

            Igen, pontosan erről beszélek én is – „minimális szövegértéssel”, és nem a nicknév alapján. Ha a nicknév alapján próbálnálak beazonosítani, akkor esetleg azt hinném, hogy Te vagy az ismert belsőépítész és alávaló orbanista lakáj, ami ugyebár elég nagy sértés lenne Rád nézve.

            Úgy, hogy kérlek, fejezzük be ezt a „vállalom a nevem” vitát, és próbáld meg elfogadni, hogy az Interneten „a stílus az ember”, és nem a név a fontos. Élvezetes intellektuális játék a hozzászóló profilját beazonosítani a stílusa alapján, de a nicknevek mögé kukucskálni, az alig különbözik a kukkolás más formáitól.

          8. Azt az elméletemet, hogy az 1942 januárjában a Wansee-konferencián elhatározott „Endlösung” a moszkvai csatavesztés náci reakciója volt, miszerint a megszállt Európa népeit egy soha nem látott bűnhalmazzal kompromittálva erkölcsileg kényszerítik a III. Birodalom győzelmének támogatására, és ezért ahol a vezetés és/vagy a lakosság nem támogatta az „Endlösungot”, ott azt nem forszírozták, már elég régen vallom.

            Úgy emlékszem, már itt is vitáztunk róla. A vitában tisztáztuk, hogy a megszállt szovjet területeken már a Wannsee-konferencia előtt alkalmazták ezt a gondolatot, de Európa többi megszállt részén csak 1942-ben kezdődött a zsidók szisztematikus kiirtása.

            Ezt az elméletemet mindig a felsorolt példákkal támasztottam alá, és soha nem állítottam, hogy a román nácizmus (Vasgárda, Antonescu) nem volt antiszemita (ellentétben például az olasz fasizmussal, amely egészen a Hitlerrel való szoros szövetség kialakításáig nem volt az).

          9. Re Phoenix 2016-11-01 – 12:05

            Én nem kérlek semmire, mert tőled eltérően én nem kívánom kontrollálni beszélgetőpartneremet.

            Álláspontom változatlan. Az internet fokozott lehetőséget kínál az emberi gyarlóságok kiélésére (persze számos jó, illetve hasznos velejárója is van, csak most nem ezekről szóltam). Megnyilvánulásaid nicknév témában nem írják pozitívan felül benyomásaimat e téren.

    2. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy 1989 is egy „demokratikus-önigazgató, nemzeti felszabadító szocialista forradalom” volt! Nemdebár?

      Hisz 1989-ben is volt MUNKÁSTANÁCSOSDI! (Palkovics) … és a szorgalmas VGMK-soknak volt, irodistáknak, derék, keresztyén atyafiknak! Nem ám a potyalesőknek: Lenin nyomorult proletárjainak, meg vidéki szegényeinek.

      Az ígérgetést sem hagyták ki.

      A Munkásőrség feloszlatását egy erőszakmentes társadalom reményében szavazta meg a társadalom és aligha azért, hogy most a polgárőrök meg kulákőrök masírozzanak mindenfelé. Jól emlékszem: a vízórát is úgy szerelték fel, hogy majd 8 m3-t ingyen kapunk. — Ilyesmivel etettek a Nagy Okosok.

      Micsoda véletlen, hogy 56-ban is az egyetemisták kezdték! De meg lehet nézni azt a díszes, 88-89-es kompániát is! Csupa felsőfokú, meg doktorált, címeres …

      Pedig megmondták a vén komonisták, hogy Mexikó, meg urambátyámvilág – ezek után már csak az jöhet – és még tévedésből sem Ausztria – de hát a mérnök urak, közgazdász és jogász urak – azok aztán! – sokkal okosabbak voltak! Volt már nekik doktorátusuk is ám! (A 70-es évektől.) Bársonytalár aranylánccal az ugyan még nem vót, de hát mindennek eljön a maga ideje.

      – Á dehogy! – ezt mondogatták, amíg volt valamim. Ők ezt sokkal jobban tudják.

      De most, hogy már semmim sincsen – és minden az övék – a Hatalom és a dicsőség -, azt kell, hogy mondjam:

      DEHOGYNEM!

      Mert mindenben – de aztán mindenben – és az utolsó szóig – igazuk volt a „sztálinistáknak”. Nekem még volt szerencsém személyesen ismerni egy párat közülük. No és persze az sem valószínű, hogy véletlenül lett Mao-ból maga a főördög: Belzebúb…

      1. Én is azt mondom, hogy – bizonyos fokig – az (1989-90-es) „ember anatómiája a kulcs az” (1956-os) „majom anatómiájához”. De a fékevesztett és nagyjából megalapozatlan, zsigeri értelmiség-ellenességedet nem tudom megemészteni. Azt sem, hogy képtelen vagy megérteni: a „sztálinisták” nem a prolik érdekeit szem előtt tartó igazi kommunisták (akik között szép számmal vannak értelmiségiek, diplomások), hanem éppenséggel a „proletárdiktatúrát” saját politikai hatalmuk védelmére, majd amikor az védhetetlenné vált, gazdasági hatalomra való átváltásra felhasználó Nomenklatúra-tagok (akik nem mindegyike – bár többsége valóban – diplomás, viszont egyik sem értelmiségi, nem mérnök, közgazdász, jogász, hanem apparatcsik, esetenként mérnöki, közgazdasági, jogász diplomával) és valóban ők csinálták (a levezénylés azt jelenti, hogy ők tervezték, szervezték, irányították, de a piszkos munka egy részét másra testálták) az 1985-90-es rendszerváltást.

        Ami Mao-t illeti, Kínában a rendszerváltást igen ügyesen csinálták: Mao kommunista pártja még formálisan sem adta át a politikai hatalmat másnak, azt megőrizve alakította át a maoista Nomenklatúra (jó – sztálinista – szokása szerint saját magát is állandóan tisztogatva) a leggátlástalanabb állammonopol-kapitalista gazdasággá Kínát, amely nyíltan törekszik átvenni az imperializmus vezető erejének szerepét az Egyesült Államoktól. Félek tőle, hogy te még akkor is imádattal fogod kiejteni Mao nevét, amikor egy Magyarországra települt kínai multi kegyetlenül kizsákmányolt prolija leszel.

        1. Én azt sem hagynám figyelmen kívül, hogy:
          – nálunk a Sztálin UTÁN „csinálták”. (56-ban még nem jött össze, de okulva a hibákból, később már igen.)
          – Kínában pedig a Mao UTÁN.

          Ugyebár a kettő között volt a Kínai-Szovjet szakadás, konfliktus.

          Ami a hatvanas-hetvenes években mifelénk tabu témának számított. Mindenfélét suttogtak: nekem a. lézerágyúval szétlőtt kínai tankok tetszettek a legjobban. Mindebből nálam az jött le, hogy a szovjet kemény legény — és ugyan még gonosz, de már nem annyira — és hogy a Mao még tőle is gonoszabb. Ezt tetézték a Kínát megjárt mérnök urak élménybeszámolói – bezzeg most, a Fülkeforradalomban már semmi kivetnivalót nem találnak!

          Később jött a Tengsziaópingpong — ahogy a Szuhay Balázs viccelődött – akkor már a Brezsnyev volt a gonosz, de a Németh idejére ismét a — ezek szerint akkor még bizonyos mértékben – Népi Kína lett az. (Nyilván nem olyan szinten, ahogyan azt a vicces Thürmer Gyuszó terjeszti.)

          Mind a Hruscsovot, mind pedig Tenget a Mao Ce-tung 1. számú kapitalista utasoknak tekintette — ennek a részleteiről Te bizonyára többet tudsz tőlem. Ezért aztán nem értem, hogy az ő politikájukat miért kapcsolod a maoizmushoz, illetve a sztálinizmushoz? Te érted?

          Vagy vallod?

          Különben az én „imádatom” sosem terjedt túl a családon – ahhoz meg már túl öreg vagyok, hogy megváltozzam.

          Viszont a legszomorúbb (magyar) eladókat a kínai boltokban lehet látni — ilyesmin már nem fogunk összeveszni. Ez már tény.

          1. Kína újkori történelme megérne egy alapos marxista elemzést – mert tény, hogy akkorát fejlődtek, amire a világon eddig, ennyi idő alatt még nem volt precedens.

      2. Már mondtam. Marx, Engels, Lenin, a többit gondold hozzájuk – kivétel nélkül mind értelmiségiek voltak. A baj az, hogy nem volt elég ebből az értelmiségi fajtából – annál több a burzsoá értelmiség sarjaiból. Mit gondolsz, miért korlátozták a Rákosi-rendszerben az értelmiségiek egyetemre jutását és miért forszírozták a munkás-paraszt fiatalok tanulását?
        Kádár alatt kénytelenek voltak az értelmiségiek gyermekeit is beengedni az egyetemekre – mert tudtak – csak sajnos, még erősek voltak a gyökereik – az idő, meg oly kevés volt.
        Magam munkás-paraszt fiatalból lett értelmiségi vagyok, gondolom, nem egyedül. Ami meg most keletkezik – az a selejt értelmiség még selejtebb ivadékai.

  16. Re Tovaris 2016-10-27 – 18:24

    Csakhogy én nem a te hozzászólásodhoz jegyeztem Eörsi Mátyás leleplezését, hanem a Népszabadság elpusztításáról szóló jelen posthoz, amelyhez témájánál fogva a mai magyar politikum teljessége kapcsolható, s ez az összefüggés nem csupán jómagam itteni hozzászólásaiban tükröződik. Te viszont, kedves Tovaris, az én hozzászólásomhoz helyezted más tárgyú hozzászólásodat. Kakukk!

    1. /Korai nem akaratlagos Enter volt; adom a befejező passzust./

      „akkor áll fenn a jogi összeférhetetlenségi probléma” Ez tipikus kiigazító fogalmazás. Holott nem is írtam jogi összeférhetetlenségről. Eörsiről és édesapjához való viszonyáról jegyeztem. Hol van itt akkor az, kedves Tovaris, amit fogalmazol mundérodat védve: „Csak tovább szőttem a fonalat…”

          1. Meg nem destruáló, nem provokáló, nem személyeskedő, pláne nem rivalizáló. Jó gyerek vagy te.

  17. Fekete György-nek, 2016-10-27 – 17:22

    Minden mindennel összefügg valahol. Eörsi témája is lehetne egy „kakukktojás” – de én nem emeltem ellene kifogást – miért is emeltem volna?
    Csak tovább szőttem a fonalat, amely messzire vezethet. az emberek úgy sem nagyon olvasnak mást, mint amit a burzsoá média eléjük tart.

  18. Föltettem a Facebookra:

    56 hatvanadik évfordulóján Eörsi Mátyásról

    Eörsi Mátyás a burzsoá többpártrendszer Kucserája – vö. Háy Gyula: Miért nem szeretem? Irodalmi Újság, 1956. október 6., 3-4. old.

    Elárulta apját. Elárulta nagybátyját.

    Apja, a neves jogász Eörsi Gyula készítette elő a kádári megtorlás törvényerejű rendeletét a statárium meghirdetéséről; lásd 1956/28. törvényerejű rendelet a rögtönbíráskodás elrendeléséről. 1956. december 11. – http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/stattvrs.htm Eörsi Mátyás ezt kompenzálja folytonos kommunistázásával.

    Nagybátyját, Eörsi Istvánt, a magyar feltételekre szabott önigazgató szocializmus hívét Kádérék 1956 decemberében nyolc év börtönbüntetéssel sújtják.

    Eörsi Mátyás ellenben az államszocializmus bukásával megveszekedetten kapitalizmuspárti lesz. Nem tudni arról, hogy a rendszerváltás előtt ne élt volna a hatalom kínálta – édesapja révén ráháramló – kedvezményekkel és előjogokkal. A holokauszt 70.emlékévet is meglovagolta.

    Összegezve. A polgári megélhetési politikus prototípusa.

      1. Pontosítás eredményeként a cím alatti harmadik bekezdés erre módosult:

        Apja, a neves jogász Eörsi Gyula – az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztályának vezetőjeként – részt vett Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának felállításáról és eljárásának szabályozásáról szóló 1957. évi 25. sz. törvényerejű rendelet kodifikációs munkálataiban. Eörsi Gyulát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága azon személyek között nyilvántartja, akik „1956. október 23-tól az 1963-as általános amnesztia kihirdetéséig terjedő időszakban a forradalom vérbefojtásában és az azt követő megtorlásban szerepet játszottak.” Eörsi Mátyás ezt kompenzálja folytonos kommunistázásával.

      2. Egészen pontosan: A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az 1956-os ellenforradalmi cselekmények megbüntetésére alkalmazta a népi demokratikus államrend büntető törvénykönyvének vonatkozó klauzuláit….

          1. Amikor a mai burzsoá törvénykezés a saját törvényei szerint akar minősíteni az akkori törvények szerint végrehajtott cselekedeteket, akkor áll fenn a jogi összeférhetetlenségi probléma. Ugyanis, annak idején az követett el bűncselekményt, aki az akkori törvényekkel ellentétes ítéleteket hozott. Pl. ha valaki büntetése, annak minősítése, súlya ellenkezett, vagy túllépte az adott bűncselekményre vonatkozó büntetési tételeket – azaz, ha börtönbüntetés helyett halálbüntetést kapott – akkor az utólagos jog emelhet kifogást és megsemmisíthet ítéleteket (mondjuk ez a halottakat nem támasztja fel).
            De a mai burzsoá jog eleve nem ismeri el az akkori rendszert, annak törvénykezését és az annak a rendszernek a védelmében hozott bírósági ítéleteket sem. Mert, ha egy, az emberek felakasztásában, kivégzésében, megkínzásában részt vevő személyt „szabadságharcosnak”, „hősnek” kiáltanak ki – a nemzetközi jog szerint is elítélendő kivégzett személyt pedig „mártírnak” – az már messzemenően nem a jogról szól.
            Ott volt a mosonmagyaróvári eset. Az utcán ott a felheccelt tömeg, amelyből civilek fedezéke mögül lövöldöztek a laktanyát védő katonákra – és velük szemben ott egy parancsnok, aki felel több száz, vagy ezer emberért, köti a katonai esküje. Biztos vagyok benne, hogy az akkori törvények szerint mindent megtett, hogy a tömeg oszoljon fel, sőt még annál többet is.
            S mi van, ha megadja magát? Lehet, hogy a felkelők keblükre ölelik, lehet, hogy mint „rohadt ávóst”, agyonlövik. Ha mindez nem történik meg, akkor a helyreállított hatalom teszi ugyanezt. El tudom képzelni a helyzetét annak a parancsnoknak, aki szünet nélkül próbált beszélni a vezérkarral, parancsnokaival, s nem mondtak neki semmit.
            Kívánom a mai hatalomnak, hogy minden képviselője élje át ugyanezeket a pillanatokat…

          2. Nem értelek, Tovaris. Írok egy postot, amelyben leleplezem Eörsi Mátyást. Te meg a mosonmagyaróvári sortűz egyik értelmezését hajtogatod. Semmi gond, ha csak nem az, hogy úgy viselkedsz, mint a kakukk. Nem saját fészket (bejegyzést) készítesz (szinte soha nem csinálsz olyat), hanem mindig a máséba potyogtatsz. Ez viszont nézetazonosság fennforgásakor is kínos…

  19. Miből él Kucsera? Kétségtelenül értéktöbblet kisajátításából. Abból, hogy társadalmunkban az értéktöbblet egy tekintélyes részét nem közhasznú dolgokra — iskolákra, kórházakra, termelést szolgáló beruházásokra, rendbiztonságra, szükséges vezető szervek fenntartására, tudományra, művészetre, üdülésre, szórakozásra, ideológiai munkára — költjük, hanem: Kucserára. Kucsera parvenüségére, Kucsera dilettantizmusára.

  20. Újra és újra leleplezzük a történelemhamisításokat. Elkövetőik fáradjanak ki, ne mi!

    http://nepszava.hu/cikk/1109903-fideszes-magyarazat

    Fideszes magyarázat
    Népszava|2016. okt 26.

    Mintha egyes fideszes vezetők soha nem tanultak volna történelmet, annyi zöldséget képesek összehordani. Íme egy példa. „Az alaptörvény jelenlegi módosítása arról szól, hogy még erőteljesebben ki akarjuk fejezni nemzeti önazonosságunkat, annak védelmét, hiszen ez az államnak kötelezettsége” – nyilatkozta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Majd hozzátette: „az állam nem volt abban az állapotban, hogy meg tudta volna védeni a német megszállás után az itt élő zsidókat, meg tudta volna akadályozni a szovjet hadsereg betörését, a lakosság elhurcolását málenkij robotra, és a háborút követően a németek kitelepítését, a ránk kényszerített lakosságcserét” Holott a történelem valósága egészen más. A magyar állam maga deportálta a magyar zsidókat, tehát szóba se jöhet, hogy – a német megszállás után – akár szándékában állt volna megvédésük. A szovjet hadsereg nem betört a semleges Magyarországra, felülkerekedett a vele szembeni zsákmányszerző háborúban.

    A Vörös Hadsereg felbukkanását a magyar határoknál megelőzte a honvédcsapatok megjelenése a Donnál. A magyar lakosságot nem hurcolták el kényszermunkára a Szovjetunióba. Az történt, mint a többi vesztes állam lakosságával: egyrészt a szövetségesek (a nyugatiak is!) dolgoztatták a német hadifoglyokat a náci birodalom okozta károk mérséklésére, amihez a Szovjetunióban hozzáadódott az újjáépítés szüksége is. Magyarország lakosságából nemegyszer kiegészítették a magyar hadifogoly-létszámot, amit a szovjet katonai-politikai vezetés, nem megalapozatlanul, alacsonynak ítélt a reálisan elvárhatóhoz képest. A németek kitelepítésére a szövetséges nagyhatalmak potsdami megállapodása kötelezte Magyarországot, a magyar-szlovák lakosságcserére meg engedélyt adtak, illetve – az utóbbit – a nyugatiak hallgatólagosan tudomásul vették. Az a magyar állam, amely miatt összesen egymillió állampolgár pusztult el és amely a második világháború után újjáépítette az országot, nem ugyanaz az állam!

    Fekete György, nyug. tanár

    1. Teljesen egyetértek.

      A zsidóság deportálásával kapcsolatban még kiegészíteném azzal, hogy azokban az országokban, ahol az állami vezetés, illetve a nem zsidó lakosság nem működött együtt a németekkel (Dánia, Bulgária, Románia), ott a németek nem forszírozták a deportálást. Magyarországon ez történt Budapest zsidóságával. Miután a magyar hatóságok – együttműködve Adolf Eichmann tizenvalahány fős (nem elírás!) stábjával – deportálták a vidéki zsidóság túlnyomó többségét, Horthy a Vatikánon keresztül figyelmeztetést kapott a szövetségesektől, hogy a háború után felelősségre lesz vonva. Ettől megijedve leállította a budapesti zsidóság deportálását. Az emiatt kitört „csendőr-puccsot” a németek nem támogatták, és így azt Horthy testőrsége visszaverte. Amikor viszont Horthy ki akart ugrani a háborúból, akkor a németek maguk szervezték meg ellene a sikeres nyilas puccsot, ami azt bizonyítja, hogy ha akarták volna, akkor a budapesti zsidók deportálását is kierőszakolhatták volna – de nem akarták …

      1. Románia a holokauszttal kapcsolatban egészen másképpen viselkedett, mint szakemberünk mondja. A románok kiszállították zsidók jó részét szovjet területre, ahol meggyilkolták őket, ráadásul Ogyesszában tízezreket pusztították el, nemcsak zsidókat, kommunistákat, szovjeteket is. Pl. Bogdanovkában az ukrajnai zsidók közül kb. 50 ezret gyilkoltak le, méltó partnerei voltak a német és magyar mészárosoknak…. És ez messze nem minden…

  21. Ebben egyet értve Tovarissal.

    Tényleg tombol a butaság. Minden csapból kommunistázás folyik, ráadásul többnyire primitíven és személyeskedve. Éppen most lepleztem le az egyiket:

    http://nepszava.hu/cikk/1109791-arnyaltan-a-multrol

    Árnyaltan a múltról
    Népszava|2016. okt 25.

    Hivatásom és személyem megnevezésével célpontját képeztem a lapban megjelent kritikának: A felszabadítók szintén tettesek? (Népszava, 2016. október 6.). A szerző Szász Tibor szememre veti, hogy – szerinte – ez év június 13-i olvasói levelemben (A felszabadítók szintén a holokauszt tettesei?) súlyosan tévedek, amikor ezt vallom: „A nácik népirtást folytattak a zsidók ellen, a szovjethatalom fegyvert adott a kezükbe.” Aron Snejer, a Yad Vashem történésze (PhD) számos más szaktörténész kollégájával egybehangzóan állítja: „A nagy honvédő háború során a Vörös Hadsereg soraiban a fronton 430 ezer zsidó harcolt. 27 százalékuk önkéntesként ment a frontra. Több mint 138 ezer zsidó vöröskatona halt meg a háborúban, a háború idején pedig 132 zsidó érte el a tábornoki rangot. A világ egyetlen más országának hadseregében sem volt annyi zsidó származású tiszt és tábornok a második világháború idején, mint a VH-ben.” Még egy engem ért bírálatra reagálok.

    A történelemszemlélet legyen árnyalt. Így helyes. Az 1944-es varsói felkelést semmilyen összefüggés nem fűzi a nekem felrótt kérdéshez. Sztálin cserbenhagyta az Armija Krajowa harcosait, és a varsói lakosságot? A Szovjetunió és a londoni emigráns lengyel kormány a másikéval ellentétes politikai szándéka határozta meg az 1944-es varsói felkelés kimenetelét. Amiképpen Sztálin elvégeztette a piszkos munkát Hitlerrel, hogy megszabaduljon a kommunista vezetésű Népi Hadsereg vetélytársától, akképpen a lengyel polgári vezetők a szovjet vöröskatonák véráldozataira ülve szerezték volna vissza fővárosukat, és a politikai irányítást felette. Előzetesen ezért nem egyeztettek a London alá tartozó lengyel felkelők a Vörös Hadsereg parancsnokaival. Cáfoltam azt is, hogy a felszabadítók beállíthatók a holokauszt tettestársainak. Nem azt vizsgáltam, hogy a nácikon kívül még kik voltak bűnösök a holokauszt végrehajtásában. A hiányolt témák tárgyalását tudatosan hagytam el, az olvasói levél nem tudományos mű.

    Fekete György

    1. Ez a Sztálinnak tulajdonított „cserbenhagyásos” izé szokásos burzsoá történelemhamisítás, olyan mint a többi, sok ezer…
      Sztálin, amikor véget ért a Bagratyion-hadművelet, az erősen megcsappant, hiányos létszámú, megsemmisült fegyverzetek miatt egyszerűen nem kezdhette volna meg, még „menetből sem” az átkelést a Visztulán, amelynek nyugati partját alaposan megerősítette a német hadvezetés. Egyszerűen csak azért, mert onnan már csak Berlin következett…
      Ekkor a Wehrmacht még jelentős erőkkel rendelkezett, ráadásul megérkeztek a frontra az időközben kifejlesztett, jobb minőségű német fegyverek, elsősorban a páncélosok és repülőgépek. A németek minden tartalékukat összeszedték. Őrültség lett volna a szovjet vezetésnek megkockáztatni egy kétes kimenetelű támadást Varsó ellen. Nem beszélve arról, hogy a Krím és Ukrajna nagyobb része még német-román megszállás alatt volt. Az akadémián elég sokat hallottunk ezekről a hadműveletekről, nem kellett hozzá „hadvezéri logika”, hogy belássuk: A Visztulán való átkeléshez a szovjet csapatoknak többszörös túlerőt kellett létrehoznia.
      Sztálin kifejezetten kérte a lengyeleket, a londoni lengyel emigráns kormányt, hogy ne hamarkodják el a felkelést, mert még nem érkezett el az ideje. Nem tudni, hogy Sztálinnak akartak-e betartani, vagy a hagyományos orosz-, szovjet- és kommunista ellenesség vezérelte az Armija Krajowa vezérkarát, de kirobbantották a felkelést.
      A gyenge fegyverzetű, ám lelkes felkelőket a náci csapatok hamarosan legyőzték, szörnyű megtorlást vittek véghez és lerombolták a város nagy részét, amit aztán „természetesen” Sztálin és a Vörös Hadsereg bűnének tulajdonítottak be.
      Az angol bombázó légierő sem segített, mert a távolság kritikusan nagy volt, teljesen ellenséges terület felett kellett volna repülni, erős légvédelem ellenére, s a szovjet északi területeken sem tudtak viszont-ellátó repülőtereket kialakítani, hogy a bombázók visszaútjára kellő mennyiségű bombát és üzemanyagot tudjanak felrakodni.
      Olvastam egy hadvezéri visszaemlékezésben, hogy a háború elején előre nyomuló Wehrmachtot az istenen kívül (Gott mit uns!) a természeti adottságok is segítették. A folyók nyugat felé eső partjai Európában szinte mindenütt magasak, míg a keleti partok laposak, jól tűz alatt tarthatók voltak. Amilyen könnyen haladtak kelet felé a németek, annyira nehéz volt a szovjet csapatoknak a nyugat felé való előretörés.
      Sztálinnak, Zsukovnak megvolt a józan esze ahhoz, hogy ne csináljanak presztízskérdést a támadással, egyes források szerint még így is kissé elhamarkodták a Visztulán való későbbi átkelést.

      1. A varsói felkelés kezdetekor (1944. aug. 1.) „Krím és Ukrajna nagyobb része még német-román megszállás alatt volt”. Ezt az állításodat, kedves Tónikám, kéretik ellenőrizni.

        Ugyanis 1943 novemberében a VH visszafoglalja Kijevet, 1944. januárban az I. Ukrán Front csapatai felszabadítják Zsitomirt, Luckot, Rivnét. 1944. márciusban a II. Ukrán Front csapatai felszabadítják Vinnicát, Csernyivcit, március 2-án elérik a román határt. A III. és IV. Ukrán Front csapatai Dél-Ukrajnát foglalják vissza a németektől (Herszon, Mikolajiv, Odessza). 1944. júliusban az I. Ukrán Front csapatai felszabadítják Lemberget és Sztanyiszlávot. 1944. április 8-án a szovjetek elindították a Krím felszabadítására irányuló offenzívájukat, május elején Szevasztopol felszabadult. 1944. október 14-én Észak-Ukrajna maradék, még német kézen levő területei is felszabadulnak.

        Mindevvel együtt az általad okkal hangsúlyozott logisztikai gondok valóban nyomasztották a szovjet hadvezetést.

        A náci „erőnléthez”. A németek éppen ekkoriban lebombázták az új poltavai repteret (megsemmisítve az ún. Inga-művelettel ott tartózkodó angol bombázók nagy részét (a szovjeteknek nem volt radarvédelmük).

        Ugyanakkor Sztálinnak politikailag kedvező volt a varsói felkelés leverése. Ez összefér azzal, hogy óvott kirobbantásának elhamarkodásától.

        1. Nem vitatva a kronológiát, a szovjet hadvezetés nem tudta erőltetni AKKOR a Berlin felé kijelölt támadást, pont amiatt, hogy elég széles frontszakaszon kellett mélységében előrehaladni, emiatt a déli támadási irányokban a hadműveletek lelassultak (Balkán, Románia, Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia). Gondoljunk csak arra, hogy a szovjet csapatok már Berlinért harcoltak, míg Magyarországon és Csehszlovákiában még javában ellenálltak a németek.Sztálinnak akkor, lehet hogy „jól jött” a Varsói Felkelés leverése, de hosszabb távon, politikailag mégis csak őt tette emiatt felelőssé a nyugat. (Hogy az ellene irányuló német támadás tulajdonképpeni felelőssége viszont bizonyítottan a nyugaté – erről persze a nyugat kussol, vagy félrebeszél)
          A szovjeteknek nem volt rádiólokációs rendszereik, de az angoloknak már volt. Csak gondolom, valami miatt Poltavába nem telepítettek radart, mert az akkori radarok még nem voltak mobilizálhatók.

          De volt még egy tulajdonképpen szintén elbukott felkelés, az SNP (Slovenské Národné Povstanie) – amely a 70-es, 80-as években meglehetős kultusszal bírt – mára hatalmas kuss van róla Szlovákiában is. Ez a felkelés sem volt kellőképpen kidolgozva és a Kárpátokon át való nehézkes logisztika nem tudta a megfelelő ellátást biztosítani a felkelők számára. Mind a varsói, mint a szlovákiai felkelések dicsőségéből ez nem von el semmit, jelentős német erőket kötöttek le, ami végső soron hozzájárult a náci Németország vereségéhez.
          S hogy egy valóban dicsőséges és sikeres felkelésről is essen szó: a Tito vezette Jugoszláv Népfelszabadító Háború.

          Azok a burzsoá történészek, akik Sztálint teszik felelőssé a Varsói Felkelés bukása miatt, azok valahogy kínosan kerülik Horthy szerepét a Hitler utolsó csatlósaként való csúfos bukásban, a nyilas hatalomátvételben, a zsidók kiirtásában, Magyarország elárulásában és lerombolásában.

      2. A témáról egy régebbi cikkem

        KEGYETLEN MEGEMLÉKEZÉS
        (A varsói felkelés 50. évfordulója)

        Lengyelország és a világ a varsói felkelés 50. évfordulójára emlékezett augusztus 1-én. A varsói ünnepségeken részt vett és népeik nevében megkövette a lengyel népet a német elnök, Herczog és Jelcin orosz elnök személyes megbízottja, Filatov.

        A magyar írott és elektronikus sajtó is igen nagy terjedelemben emlékezett meg a tragikus évfordulóról.

        Várható volt, hogy az alkalmat fel fogják használni a korábbi egyoldalú történelmi tárgyalásmód felülbírálására. Amit láttam, olvastam az azonban minden várakozásomat felülmúlta. A történelem aktuálpolitikai meghamisításának olyan tűzijátékát kaptuk, amelyre azt kellene mondanom – példa nélküli. Sajnos nem mondhatom, mert nem az. A rendszerváltás óta ez egyáltalán nem példa nélküli, hanem nagyon is közönséges.

        A kérdéssel mégis foglalkozni két ok miatt tartom fontosnak.

        Egyrészt a történelemhamisítást még a korábbi történelemtorzítás reakciójaként sem lehet elfogadni. Harcolni kell azért, hogy a bonyolult, sok rétegű történelmet végre a maga bonyolultságában és sokrétegűségében próbáljuk megragadni.

        Másrészt a varsói felkelés kapcsán a hitleristák elleni harcban hősi halált haltak emlékét sértik meg a kegyetlen aktuálpolitikai megemlékezéssel.

        Miről van szó?

        A rendszerváltás előtti hivatalos verzió szerint:

        „A lengyel reakciós köröket és az emigráns kormányt aggodalommal töltötte el az a hír, hogy Lengyelország felszabadított területén a dolgozók megteremtették saját hatalmukat. Ezért elhatározták, hogy Varsóban felkelést robbantanak ki, és a fővárost a szovjet csapatok bevonulása előtt az Armia Krajowa birtokba veszi. A szovjet kormány csak akkor értesült a felkelésről, amikor az megkezdődött. Meggondolatlan és szörnyű kalandnak tartotta. Látva azonban, hogy a varsói hazafiak tízezrei vesznek benne részt, minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen a felkelőknek, és csökkentse veszteségüket. Támadó hadműveletet indítani Varsó felszabadítására ekkor katonailag lehetetlen volt. A felkelés a varsói hazafiak hősiessége s a szovjet segítség ellenére elbukott.“ (A második világháború képei 2. Az Európa Kiadó és az APN közös kiadása.)

        A szovjet segítség – nyilvánvaló hazugság. A többiben azonban az igazság több momentuma benne van – olykor némileg kozmetikázva.

        A londoni kormány szovjet ellenes céljaira utal Kovács István cikke a Népszabadságban (A varsói felkelés feliratai – ez az írás az általam ismertek közül még a legmértéktartóbb megemlékezés), de elismerték a felkelés életben maradt AK-harcosai is.

        A mostani megemlékezések fő hangsúlya azonban az volt, hogy a szovjetek megállva a Visztula másik partján tétlenül nézték Varsó pusztulását. Egyes megnyilatkozások egyenesen Sztálint és a Vörös Hadsereget nevezték meg, mint legfőbb felelősöket.

        Mi történt valójában?

        1944 júniusában a szövetségesek partraszálltak Normandiában és a Vörös Hadsereg, megtámogatandó a nagyon régen várt partraszállást, offenzívába kezdett, elindította a híres „Bagratyion-hadműveletet“. A kezdeti sikerek megrészegítették Sztálint, aki utasította a tábornokait, hogy menetből foglalják el Varsót. (A történelem olykor majdnem megismétli magát. 1920-ban a Vörös Hadsereg lengyelországi sikerein megrészegülve a front-kommiszár – I.V.Sztálin – követelte Varsó azonnali bevételét. A támadás kifulladt, s Pilsudski csapatai visszaverték azt, sőt ellentámadásba mentek át, s csak Tuhacsevszkij zsenialitása mentette meg Szovjet-Oroszországot a sokkal nagyobb katasztrófától. Mindenesetre Pilsudski ekkor foglalta el azokat a litván, belorusz és ukrán területeket, amelyeket 1939-ben a Szovjetunió a Molotov-Ribentropp paktum alapján visszafoglalt, s amit Jaltában ismét megtartott.) A Vörös Hadsereg az erőltetett menetben kifulladt és a Visztulán már nem tudott átkelni. Ilyen van a háborúban. Alig néhány hónap múlva a partraszálló szövetségesek támadása fulladt ki az Ardeneknél.

        Hogy mindez igy történt, arra utalások találhatók Kovács István írásában és más visszaemlékezésekben is. Nyilván az offenzíva befulladása előtt szólították fel a szovjet rádióadások Varsó népét a fegyveres felkelésre, aminek ekkor a fejvesztetten menekülő német csapatok miatt ugyanolyan realitása volt, mint Nápolyban, Párizsban majd Prágában. Azonban „július utolsó napjaiban a németek menekülése megszűnt, sőt nagyobb rendőri, csendőri és katonai erők kíséretében egyes közhivatalok is visszaköltöztek Varsóba“ (Kovács I. idézett mű) Erre az AK vezetőinek és a londoniaknak oda kellett volna figyelni, s vagy le kellett volna fújni a felkelést, vagy konzultálni a szovjet parancsnoksággal, aki persze a felkelés lefújását ajánlotta volna. Annál is inkább, mert a szovjet tábornokok ekkor már meggyőzték Sztálint, hogy Varsó forszírozása óriási vér- és időveszteséggel járna, és rábírták, hogy a főcsapás irányát helyezzék át Kelet-Poroszországba. Legnagyobb titokban megkezdődött a szovjet csapatok átcsoportosítása északra, hogy a Varsóba összpontosított német erőt átkarolva kerítsék be és semmisítsék meg. A kirobbant varsói felkelés ezt a tervet veszélyeztette. Ezért volt katonailag lehetetlen a felkelés megsegítése. A szovjet csapatok egyáltalán nem álltak a Visztula másik partján, ott csak minimális erők állomásoztak a németek megtévesztésére. A tankok nem jelenhettek meg a Praga nevű elővárosban, mert már elvonultak északra.

        Kétségtelen tény, hogy Sztálin a varsóiak segélykéréseire a tőle megszokott gorombasággal válaszolt. Ha a kéréseket teljesíti, veszélybe sodorta volna a Vörös Hadsereg stratégiáját. A teljesíthető kisebb kérések (például a szövetséges gépek landolása szovjet repülőtereken stb.) elutasítása ugyan érthetetlen, de azok sokat a varsóiakon nem segítettek volna.

        Az, hogy Sztálin azért nem segített a felkelőknek, mert azok célja nem egyezett a szovjet célokkal nélkülözi az elemi logikát. Hiszen mi volt a londoniak és az AK által irányított felkelés célja? Nem engedni, hogy az oroszok szabadítsák fel Varsót, ezért még az oroszok odaérkezése előtt kiverni a németeket, hogy a szovjeteket „gazdaként“ fogadhassák (K.I. cikke a Népszabadságban). A segélykérés e cél nyilvánvaló feladását jelentette. Ha a szovjet csapatok képesek lettek volna rá, „dicsőséges felszabadítóként“ vonulhattak volna be a lengyel fővárosba. Ha ezt nem tették, akkor elég valószínű, hogy nem is tudták megtenni. Illetve megtehették volna, saját stratégiai (és nem politikai) céljaik feladásával, ami hatalmas emberveszteséget okozott volna a szovjet csapatoknak (ezért vajon az a AK és a londoniak megkövették volna a szovjet népet?) és több hónappal elodázta volna a háború végét. Sztálint a felelősség éppen a „Bagratyion-hadművelet“ tovább erőltetése miatt terheli, amivel többek között hamis illúziókat keltett a varsóiakban és vezetőikben.

        Valószínűtlen az is, hogy a londoniak tudatosan áldozták volna fel a varsóiakat, hogy megoldhatatlan dillema elé állítsák a szovjet hadvezetést (ahogyan ezt a szovjet hadtörténészek állították). Sokkal valószínűbb, hogy szinte monomániásan ki akarták robbantani a felkelést, meg akarták előzni az oroszokat. A felelősség elsősorban azért terheli őket, mert elvakultságukban nem vették észre azt, amit a németek észre vettek – az orosz offenzíva megtorpanását. Öntelt szovjetellenességükben (ez Horthyra emlékeztet minket) túl későn vették fel a kapcsolatot a szovjet parancsnoksággal.

        A varsói felkelés tragédiájában tehát egyaránt szerepet játszott Sztálin és az Armia Krajowa vezetőinek önfejűsége, hatalmi érdekeiknek Varsó népe érdekeinek elébe helyezése.

        Számomra az adott esetben Sztálin (pontosabban a szovjet hadvezetés) vétke azért tűnik némileg kisebbnek, mert az ő hatalmi érdekeinek érvényesülése a háború gyorsabb befejezését jelentette, míg a londoni lengyel kormány és az AK hatalmi érdekeinek érvényesítése a háború elhúzódását eredményezte volna. Ezzel persze lehet nem egyet érteni. Lényegtelen.

        Varsót s népét ugyanis nem a Vörös Hadsereg és nem az Armia Krajowa pusztította el, hanem a Wermacht és az SS. Ez az, amiről nem szabad megfeledkezni. Egy pillanatra sem.

        Budapest, 1994. augusztus 1-én (rövidítve megjelent: A SZABADSÁG)

        1. Ezt az írásodat már annak idején is olvastam. Gondolom, a három különböző írás (ebbe szerény böffenésemet is beleértem) – azért kiegészítik egymást, mert mindegyikünk adott hozzá olyanokat, amik azért beleillenek az összképbe.
          A lényeg az, hogy szemben állunk a kézzel fogható, jól detektált burzsoá történelemhamisítással, amelyre a jelenlegi politikai rendszer a hatalmát és legitimitását alapozza.

  22. A magát haláláig kommunistának valló Angyal István az utolsó szó jogán (halálos ítéletének másodfokú helybenhagyása előtt):

    „Nem kívántam vezetni embereket, csupán állampolgár kívántam lenni. Én mindig elsősorban állampolgárnak tekintettem magamat, a törvények számomra 1945-ig halált jelentettek, sok esetben ezt jelentettek 1945 után is. A kétfajta törvényesség között kerestem valahol az igazságot. Nem találtam meg. Én szabad emberként akartam élni, börtönben nem tudok meglenni. Kérem a bíróságot, hogy hagyja meg az ítéletet.”

    Ezt pedig Tutsek bírónak és az ügyésznek mondta kivégzésekor: „Inkább meghalok, sem hogy olyan szégyenteljesen éljek, mint ti”.

  23. Egy másik aspektusból.

    Reflexió 56 emlékéhez

    A rendszerváltás előtt, kamaszkoromtól úgy negyvenig, a sajnálatos októberi események forradalomként tündököltek bennem.

    A kapitalizmus újraéledése előbb elfakósította, majd történelemlátásom perifériájára lökte e kataklizmát. Igaz, pozitívum is kíséri a változást, hiszen tudatom sokkal árnyaltabban kezeli, mint amikor az államszocializmussal szembeni, részint nemzedéki jellegű, oppozícióm támasztékául szolgált.

    A rendszerváltás óta az állam által erőltetett ünneplése teljesen hiteltelenné vált, legyen a kurzus globalista-liberális vagy nacionálburzsoá. Ugyanakkor a mártírokra – a barikád mindkét oldalán elhullott emberekre, de az elesett szovjet katonákra is! – egyre inkább osztatlan, nem méricskélt megrendüléssel gondolok.

    Már most – pedig még csak közeleg a „tisztelgés” – öklendezek az úri vircsafttól.

    Privát naptáramban nem csak november negyedike, hanem október huszonharmadika is gyásznap.

    Nem megy ki a fejemből: 1944. március 19-én nem röpködtek benzines palackok a bevonuló német csapatok tankjaira (sőt legénységüket nemegyszer megéljenezték), s néhány hétre rá kétszázezer nem zsidó magyar kezdett ügyködni zsidó honfitársai kirablásán és halálba deportálásukon. Tömegek nyomakodtak megszerezni-kiigényelni javaikat, beköltözni lakásukba, elhappolni bútoraikat, de még ingóságaikat is. „Keresztény” ügyvédek, orvosok tucatjai ültek be zsidónak nyilvánított kollégáik praxisaiba.

    És a letagadhatatlan másik pólus: sokkal, de sokkal kevesebb sérelem miatt számos zsidó származású magyar is fegyvert ragadott 1956 őszén az Ivánok ellen…

    Fekete György nyug. tanár

    Megjelent: Népszava, 2016. október 21.

    1. Részletek a Mozgó Világ 2003. novemberi interjújából: http://epa.oszk.hu/01300/01326/00045/12bugyinszki.htm (a MEBAL honlapján is megtalálható)
      (…) Szász Gábor Én az alternatív jellegről beszélnék. Az általam képviselt szervezet, a Baloldali Alternatív Egyesülés nevében szereplő alternativitás onnan ered, hogy a rendszerváltást megelőző időszak vitáiban „az alternatívát” kívántuk felmutatni. E viták résztvevői azt mondták, hogy vagy államszocializmus, vagy polgári-liberális felépítményű kapitalizmus, más lehetőség nincs. A baloldali csak államszocializmust akarhat, mondták, sőt sokan éppen ellenkezőleg érveltek: aki államszocializmust akar, az a jobboldali, a liberális kapitalizmus pártján állók pedig a baloldaliak. Mi már akkor úgy véltük, hogy van más út is. Egy olyan alulról szerveződő, tehát társadalmi önszerveződésen alapuló rendszer, amely arra törekszik, amire a baloldal már százötven évvel ezelőtt is eredetileg törekedett: egyesíteni a tulajdonost és a munkát, ha úgy tetszik a munkást és a termelőeszközt. Vagyis hogy ne váljon külön a tulajdonos és a termelő. Megjegyzem, a Világbank nem támogat olyan államot, ahol ez a szétválás legalább a legfontosabb ágazatokban nem történik meg. Kistermelők persze mindenütt vannak, de nem erről van szó, hanem a dolgozó kollektívákról és azok tulajdonáról. A magyar történelemben is többször fölvetődött ez. 1918-ban a munkástanácsok szakszervezeti irányítással átvették a gyárakat, a gazdátlanul maradt vállalatokat a nemzeti bizottságok mellett az üzemi bizottságok működtették 45 és 48 között. Keveset beszélnek ma arról, hogy 56-ban is volt ilyen törekvés a munkástanácsok részéről, és arról sem beszélnek, hogy a vezetőik 65 százaléka MDP-tag volt. Tehát egyáltalán nem volt szó a baloldalinak tekintett pártoktól való idegenkedésről.
      (…) Artner Az uralkodó ideológia mindenkor az uralkodók érdekeit tükrözi. Nekik pedig nem érdekük azt mondani, hogy az emberek változtatni akartak ugyan azon a rendszeren, de nem igaz, hogy azt akarták, ami most van.
      Szász Ugyanez a helyzet 56-tal is. Akkor a munkástanácsi tagok nem akarták a gyárakat a tőké-sek kezébe adni, ők akarták azokat igazgatni. Olyan megválasztott embereken keresztül, akikben megbíznak. Erre mit hallunk a mostani 56-os beszédekben? Hogy most valósulnak meg az akkori követelések. Ha 56-ban valóban tőkés restaurációt akartak az emberek, akkor Kádárnak volt igaza, aki azt mondta három hónappal később, hogy ellenforradalomról volt szó. Nem lehet egy-szerre igaz, hogy igény volt a kapitalista átalakulásra, és forradalom is volt. Ezek tökéletesen ellentmondanak egymásnak.
      – Amikor az ünnepi beszédekben ilyeneket hallunk, akkor talán nem elsősorban a gazdaságszervezésre gondolnak.
      Szász Ebből a szempontból ez teljesen mindegy. Vagy nem azt akarták, ami most van…
      Artner Vagy 56 tényleg egy szocializmusellenes mozgalom, vagyis ellenforradalom volt. El kellene dönteni.

      1. A munkástanácsok, vagy más néven önigazgatások szerepe egyáltalán nem tisztázott. Hogy irányít egy munkástanács? Mire terjed ki a hatásköre? Ki dönti el, hogy a gyár mit termel, milyen minőségben, megfelel-e a népgazdaság elvárásainak? Hogy illeszkedik be egy állami igazgatási rendszerbe, a bel- és külgazdaságba, miként érvényesülhet az állam, mint működési keretrendszer, miként érvényesülnek a országos és ágazati szabványok, miként szabályoz pro- és kontra a jogrendszer?
        Ezekről soha nem hallottam semmi konkrétumot. Abban biztos vagyok, hogy az 1956-os munkástanácsok tulajdonképpen nem feleltek meg semmiféle ilyen követelménynek, elsősorban politikai nézetek ütköztek, legfeljebb személyzeti- és munkaügyekben lehetett volna valami szerepük – de én, személy szerint nem tartom az ilyesmit életképes dolognak. Nem véletlenül irtózik az ilyesmitől a tőkés gazdaság is.

    2. Na, pont ezek miatt (is) én nem október 23-át ünneplem, mert az nem ünnep, hanem gyásznap egy kommunistának. Ellenben november 4-ét második felszabadulásnak tekintem.
      Ha már aznap este nem kezdték volna lőni a valahonnan fegyverhez jutott ellenforradalmárok a Magyar Rádió székházát – talán én is próbálkoznék árnyalatokkal, szakaszokra bontással, meg mindenféle mással magyarázni a magyarázhatatlant. De nem teszem.
      Mindenkinek a lelkiismeretére bízom a történések megítélését. De számomra az 1956-os „sajnálatos események” kőkemény, kegyetlen, véres ellenforradalom volt, és az is marad. Amíg pislákolni fog bennem az élet…

        1. Végül is ez az, amit társadalmi megbékélésnek, valódi kiegyezésnek lehetne nevezni. Meg merem kockáztatni, hogy még a Deák-féle kiegyezésnél is haladóbb, mert ott egy levert szabadságharc túlélői egyeztek ki a leverőikkel.
          De itt, most mindkét fél „le van verve”.
          Nem lenne jobb a valódi történelmi igazságtétel, és nem az, amit most a hatalom urai annak hazudnak?

      1. Csak azt nem értem, akár milyen makacs gondolkodású ember is Ön, hogy miért nem fér bele a fejébe, hogy forradalmi és ellenforradalmi események, folyamatok egymás mellett és egymásba átfolyva is lehetségesek, hiszen megtörténtek. Azt mondja, hogy Ön marxista….Ezt igazán meg lehet érteni. Valahol olvastam, hogy november 7-én reggel Trockij kijött a lakásából és a házmester majdnem agyonverte…Gondolom, ért engem.

        1. Ha nekem címezte a véleményét, kedves Emil, akkor ajánlom, hogy olvassa el a többi beírásomat is. Mert akkor kiderül, hogy nem tagadom, hogy egyes rétegek valóban demokratikus változásokat akartak, de mivel magyarázza, hogy MÁR AZNAP ESTE ellenforradalmi fegyveres támadás érte a Rádió épületét, ott embereket öltek meg? Nem kellett volna pont emiatt a kormányzatnak AZONNAL állást foglalnia és átvenni a folyamatok felett az irányítást?
          S vajon honnan szerezték a támadók a fegyvereket, amikor a védőknek néhány kézifegyverük volt csupán, ráadásul tűzparancsot nem is kaptak?
          Ami meg utána következett, annak egyenes következménye volt az október 30-i Köztársaság-téri vérengzés, ami minden demokratikus szándékot felülírt.
          Ez nem „makacs gondolkodás”, hanem elvhűség…

    3. TGM cikke 56-ról mint tiszta szocialista forradalom éppen olyan egyoldalú, mint a régi ellenforradalom-koncepció. Ezeket a leegyszerűsítéseket a mai hivatalos „szabadságharcos” hazudozás, a politikai baromkodás is „ösztönzi”. 56-ból nehéz lesz 48-at csinálni. TGM-nél végső soron a Nyugat jobb, mint a Szovjetunió. Nagy balos szövege mögött tkp egy szoc. dem. van.

      1. Komoly ténytévedései is vannak. Például, amikor azt állítja, hogy 1945 Magyarországon „marxizmusban képzett szervezett munkások százezreit” (sic!) találta…

        A filozófusnak nem jut eszébe megnézni, hogy a felszabadulás előtt hány munkás volt szakszervezeti tag. A maximum – bizonyos években – 100 ezer. A nagyon maximum!

  24. Kockáztatva, hogy hó végén mínuszba kerülök, elküldtem – akciós előfizetés keretében – 10 ezer forintot az Arcanum Digitális Tudománytárnak. Felütöttem a Szabad Nép 1949. október 6-i számát (2. old.), mire megborzongtam, s felsóhajtottam: – Be jó, hogy akkor még még se születtem…

    Idemásolok egy rövidebb közlést belőle:

    A hároméves lerv céljait szolgáló összegek elherdálásáról vallottak a tanúk az FM-perben

    A földművelésügyi minisztérium panamistáinak bünperében kedden újra súlyosan terhelő tanúvallomások hangzottak el.

    Harmathy Lajos a Tervhivatal alelnöke vallomásában beszámolt arról a példátlan panamáról, amelynek következményeként az Agráregyetem rektori fogadószobáját 120,000 lorinfos bútorral és berendezéssel látták el, ugyanakkor pedig a tantermekben széklábakkal tüzeltek, vagy még azzal se.

    A szembesítés során dr. Mészár Oszkár miniszteri tanácsos azzal védekezik, hogy „felülről kapta a rendelkezést” a kiutalásra, azonban a tanú szemébe mondja:
    — Egy miniszteri tanácsosnak tudnia kell, hogy tervpénzt csak tervcélokra lehet felhasználni.
    Mészár — minden érvből kifogyva — végül Indulatos hangon „jogszabályt” követel a tanútól arra, hogy a kiutalások felöl nem rendelkezhetett volna szabadon. A Tervhivatal aielmöke nyugodt hangon válaszol:
    — A hároméves terv sikerének biztosítása a legfontosabb jogszabály!

    Dr. Csábay Péter, az FM statisztikai osztályának vezetője, elsősorban dr. Péterhidy Jenő miniszteri osztály- tanácsosról vall terhelőén. Elmondja, hogy Péterhidy a termelési föosztály pénzügyeinek valósággal korlátlan intézője volt és Zámbó osztályfőnök, valamint Serényi Számvevőségi igazgató mellett nem kis része volt abban, hogy a tervhitel pénzéből kisebb-nagyobb összegeket más célokra fordítottak, hogy a minisztériumi számvevőség munkájának racionalizálására előtere jesztdt tervek a vádlottak kiskirály, slga idején nem valósulhattak meg.

    A tanúvallomások után dr. Gyarmati népügyész kiegészíti a vádat Perncczky Bélával, az elsőrendű vádló tál szemben.
    — Vádat emeltek Pemeczky ellen azért is — mondta a népügyész —, hogy a pénzügyminisztérium és a Gazdasági Főtanács rendelkezései ellenére szabotálta a földművelésügyi minisztérium speciális gazdasági feladatait: többek között azzal, hogy a köréje csoportosuló tisztviselőknek — reakciós elvbarátainak — magas jutalomdíjakat fizetett ki különböző valótlan jogcímeken.

    ———————————————————————————

    Természetesen az esemény nem volt ismeretlen számomra. Azonban egészen más egy sort olvasni az ún. FM-perről, s más érzés a korabeli források egyikével közvetlenül szembesülni a történelmi ténnyel.

    Nyugdíjas percek elütésére ajánlom az Arcanumot.

      1. A cikkből a tartalmán kívül kitűnik, hogy az államapparátus szerkezete még a horthysta időszak szerint szerveződött.
        Ezt követte a „szovjet modell”, amit még „eredetibbre” akartak csinálni, mint az egyébként volt…

    1. 1982 óta pedig egyfolytában az IMF-pénzek elherdálásáról vallunk – és meg is kapjuk érte a jól megérdemelt büntetésünket. Kivéve persze a mai dr. Péterhidy Jenőket : a medgyessyket és matolcsyakat.

  25. gruz, 2016-10-20 – 19:14

    Az alapállással egyetértek. De azért árnyalok, mert nem feltétlenül kell az értelmiségnek burzsoának lenni – habár a kezdetek idején honnan a másból jöhettek volna a forradalmárok, mint a burzsoáziából? Oda születtek, a burzsoá lét tette lehetővé tanulásukat – s nagyszerű dolog, hogy ennek ellenére a jórészt tanulatlan munkástömegek sorsának jobbra fordítására szentelték az egész életüket.
    Az értelmiség feladata lenne a népet taní-tani…ahogy a költő mondta.

    1956-ról pedig igenis kell vitatkozni. Lehet, hogy nem itt, mert a tisztelt szerkesztőség valami okból nem nyitott külön témát 1956-nak, lévén az sokak számára kényes, személyes érintettséget is elfedő dolog.
    A „sajnálatos események” önmagában nem értelmezhető problémahalmaz. Benne van a szocializmus teljes története, s még koránt sem zárult le a történelmi folyamat, bárhogyan is próbálja azt a burzsoázia befejezettnek tekinteni.
    A csehszlovákiai események az 1956-os magyarországi ellenforradalom „tanulságából” fejlődötek ki, ahol is az imperialisták tökélyre emelték a megtévesztést, az „emberarcú szocializmus” hamis ideáját, a nyugat „erkölcsi fölényét”, a „szabadság és az emberi jogok” velejéig hamis propagandáját.
    Csak elfeledkezünk arról, hogy a Varsói Szerződés többek között emiatt is lett létrehozva és igazán nem vádolhatjuk meg a „Kreml urait”, hogy túlságosan elhamarkodták volna a csehszlovákiai inváziót. A harmadik világháború lehetősége ugyanolyan reális veszély volt, mint 1956-ban, a szuezi válság idején.

  26. Eörsi Mátyás hiteltelen lemondása a Community of Democracies főtitkári posztjára való FIDESZ-kormány általi jelöléséről, amelyet előzőleg elfogadott…

    Eörsi Mátyás, a megélhetési liberális (aki folyamatosan szorong, hogy apja, néhai Dr.Eörsi Gyula nyomvonalán a bármikor támadható…) a minap „bátor” levelet küldött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, amelyben természetesen ezúttal sem felejtett el kommunistázni.

    Idézek belőle:

    „Történelmi tapasztalatok egész sora szól arról, hogy egy korlátok nélkül működő kormány a demokráciát azért korlátozza, hogy először az általa a nemzet ellenségeinek tartott erőket megsemmisítse,[sic!] abban a hiszemben, hogy majd alkalomadtán, ha az „ellenség” már megszűnt, visszaállítsa a demokráciát.
    Így voltak ezzel a nácizmussal szemben fellépő és és kompromisszumot nem ismerő kommunisták, így volt ezzel Idris király elnyomó diktatúráját legyőző és kompromisszumot nem ismerő Kadafi ezredes, így a Batista rémuralmát elsöprő [sic!] ám kompromisszumot nem ismerő Fidel Castro, és még rengetegen, akik eredendően, saját önképük szerint jóhiszeműen álltak neki ellenfeleik megsemmisítésének, majd lassan saját maguk sem vették észre, mikor váltak maguk is elnyomókká, ahonnan már csak a félelem okán sincs visszaút.” (Varsó, 2016. október 11. Részlet.) – A teljes levél: http://b1.blog.hu/2016/10/18/eorsi_lemondott_orban_tamogatasarol

    Hagyján, hogy gyatrán fogalmaz, tele helyesírási és stiláris hibákkal. Lényegesebb probléma a történelmi ismeretek terén itt is megmutatkozó komoly hiányossága, nem beszélve ismert logikai bakugrásairól, amelyektől e levele se mentes. A levél egészének bírálatától, magamat kímélendő, hadd tartózkodjam.

    1. Sajnos, Eörsi mint politikai vakond érdektelen, de szakmai dilettantizmusa valóban nem ismer határokat. A lemondása egy politikai szépségtapasz erkölcsileg pöttyös pályáján. Mindvégig egy vereségekkel és kártevéssel kikövezett úton masírozott, szégyent hozva apjára és nagybátyjára.

  27. gruz, 2016-10-18 – 21:26

    Tengermély egyetértésem.
    Én sem „ötvenhatozok”, már csak kommunista édesapám emléke miatt sem. A kis műhelyem falán van egy üvegezett dobozka – olyan, mint egy kulcstartó szekrény – abban előkelő helyen van kifüggesztve a „Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem” – amit édesapám az 1956-os ellenforradalom leverésében való tevékeny részvételéért kapott. Van ott még sok másik kitüntetése is, de azok nem ehhez az „ünnephez” aktuálisak…
    Summa summarum: ha győz 1956-ban az ellenforradalom, a kapitalizmus „gyönyörűségeit” korábban ismerte volna meg az akkor eszmélő generáció, nem fanyalodtak volna szüleik elbeszéléseire….személy szerint örömmel tölt el, hogy életem jelentős időszakát szocializmusban élhettem le.

  28. E kérdésben, vagyis 56 ügyében általában, úgy vélem, Pheonixnek van igaza, mínusz kioktatás. Differenciált, figyelembe veszi a történelmi perspektívát, stb. Viszont senkivel nem értek egyet abban, hogy szinte mindenki önostorozó hangnemben ír a baloldalról, leleplez, kioktat stb. Itt az objektív okok most a fontosak, a jó kérdéseket kell feltenni. Meg kellene tudni határozni az antikapitalizmus tartalmát, hogy legyen közös mondani valónk, ha jön a fellendülés es zeng az ég…

  29. Igen, sajnos én is észlelem a pangást. Ebben szerepe van annak is, hogy az un. baloldal is „együtt” ünnepel 23-án. Ha meg ez így van, akkor nem igazán várhatjuk, hogy az agymosott nép megvilágosodik.

      1. Megpróbálok írni.

        ——————————————-

        Egy kis dialektika nem ártana nektek sem.

        Már sokszor leírtam, hogy az OSE-ban legalább öt elkülöníthető ideológiájú csoport játszott szerepet:

        a) proletár-forradalmi a rákosista-sztálinista „bonapartista ellenforradalom” ellen (Tüzoltó utca, Angyal István)

        b) polgári liberális, a „nyugati demokrácia” álmát kergető, az események véresre fordulásától megrémülő (Petőfi körösök, írók, Déry Tibor)

        c) horthysta és nyilas szélsőjobb oldal (Korvin köz, Pongrácz Gergely, Mindszenty)

        d) antisztálinista sztálinisták (a’ la Hruscsov – Münich, Apró)

        e) ortodox sztálinisták (Gerő)

        (a zárójelekbe jellemző példákat írtam és nem tételes felsorlást)

        Ezeken kívűl volt a minden forradalomra és ellenforradalomra jellemző csőcselék igen vegyes és nagyon felszínes ideológiákkal. És persze volt Nagy Imre, aki a d) csoportból a b) felé akarván nyitni megengedhetetlen engedményeket tett a c) csoportnak, valamint Kádár, aki bár elvszerűen harcolt a c) csoport (és bizonyos fokig az e) csoport) ellen, de megfelelni akarván Moszkvának, eltűrte az a), b) és c) csoportok egy kalap alá vételét, félrelökte Angyal István feléje nyújtott kezét és ezzel lényegében olyan engedményt tett az e) csoportnak, ami végül is egyik döntő eleme lett az 1972-1985-1989-es rendszerváltásnak (valódi nevén tőkés restaurációnak).

        Mindezek figyelembe vételével az, hogy ’56-ot magáénak tekintik mind a b) csoport szellemi örökösei (a ‘”demokratikus ellenzék”), mind a c) csoport szellemi örökösei (a kormánypártok és a Jobbik) az természetes. Hogy az e) csoport szellemi utódai úgy ahogy van, elutasítják ’56-ot – érthető. Ám az, hogy az a) csoport potenciális örökösei és a d) csoport potenciális örökösei még mindig nem tudnak kiegyezni egymással – az elkeserítő.

          1. Re Phoenix 2016-10-20 – 11:28

            Tisztelt Phoenix, önreflexióval olvassa el (aki számomra-velem kritikátlanul viselkedik, azzal – internet ide vagy oda – nem tegeződöm) jelen levelét, s meglátja, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Egyúttal jelzem, hogy egyetlen fogalmazásomat, szövegrészemet – ellentétben az én vitaeljárásommal – nem idézte rám vonatkozó állításai alátámasztására. Még a legutóbbi hozzászólásomból se, amelyet Krónikásként jegyeztem. Ez így – most generalizálok először önnel kapcsolatban, míg ön számtalanszor megtette, ami nem más, mint karakterrombolás – egyértelmű destrukció a maga részéről. Személyeskedés a közös bölcselkedés szolgálása helyett. Lehet, hogy ön élvezetet talál az efféle ego-párbajokban, én nem. Tehát a továbbiakban ezekben nem leszek partnere.

        1. Sose vitattam az efféle árnyalt közelítést. Magam is hasonlókat szoktam fogalmazni. Viszont kérdezlek, nem tudnád ex cathedra nélkül? Olvasd el újra második mondatodat… „Egy kis dialektika nem ártana nektek sem.”
          Ez meg fennhéjázó: „Már sokszor leírtam…” Na és? – leírod/leírjuk újra és újra! Egyébként pedig nem kötelező kiállni a placcra.

          1. A baj az, hogy én sajnos nem tudom megfelelően értelmezni az „antisztálinista sztálinisták” fogalmát.

          2. A dialektikát konkrétan Gruz és Tovaris hsz-aiból hiányoltam. A fennhéjázásért mea culpa …

          3. Válasz Phoenix-nek! A dialektika egy történelmi esemény elemzéséből nem hiányozhat. Azonban, ha az embernek véleménye van azt nem a dialektika alapján képzi, hanem a tapasztalatai alapján. Ma a burzsoá parlamentben minden résztvevő náciktól a szésőjobbon át jobbközép un. „demokratikus” pártokig 56-ozik. Én meg nem. Ha ez a dialektika hiánya, akkor én bizony anti-dialektista vagyok.

          4. Szerintem, ha nem is fogadjuk el Phoenix „kioktató, ex-cathedra” stílusát, azért vegyük tudomásul, mert aki életét tanárként töltötte el, nem mentes teljesen ezektől az attitűdöktől. Ilyenkor el kell vonatkoztatni és elsősorban a tartalomra kell koncentrálni. Phoenix mondandóink zöme többnyire tartalommal telítettek. Természetesen, nem kell mindig egyetérteni vele, de ő is velünk van, csak másképpen, mint sokan közülünk.
            Kedves feleségem is tanár volt, magam is megtapasztaltam ezt a stílust a számomra kialakított kommunikációja során is – azzal tudtam kompenzálni, hogy megpróbálok tudást „imitálni” egyes kérdésekben. Nem mindig sikerül…:-)

          5. (gruz 2016-10-18 – 21:26)

            Kedves Gruz!

            Tényleg elnézést kérek kioktatónak tűnő stílusomért (ez nálam, akárcsak Fekete Tanár úrnál szakmai ártalom – ahogyan arra Tovaris nagyon helyesen rámutatott).

            Mindamellett, ha egy esztétikai vagy technikai kérdésben van valakinek véleménye – amivel esetleg nem teljesen értek egyet – akkor e véleményen nem sok értelme van a dialektikát számonkérni. Itt azonban egy politikai fórumon politikai kérdést tárgyalunk – mert ma ’56 elsősorban politikai és csak másodsorban történelmi kérdés.

            Jómagam (elnézést, de megint „fennhéjázni” fogok) gyakran képzelem el szomorú kajánsággal, hogy a mai náci allűröket felmutató jólfésült Orbán Viktor szembetalálkozna 1988-as torzonborz liberális ifjú önmagával (a’ la Karinthy „Találkozás egy fiatalemberrel”), aki undorodva köpné őt szemen. Mindezt annak ellenére (most jön a „fennhéj”), hogy én már 1988-89-ben Orbán Viktort tartottam a legundorítóbb „rendszerváltónak” – egy akkori írásomban meg is írtam, hogy hiába határolja el magát Pozsgay Imre az MSZMP múltjától, Orbán Viktornak (őt írtam, nem Kónya Imrét, nem Antall Józsefet, nem valaki mást) ő csak büdös kommunista marad.

            Mivel ’56 1990-es egyhangú törvénybe iktatása, mint „forradalom és szabadságharc” ’56-ot a rendszerváltás ideológiai alapjává minősítette (érdekes, Kádárék soha sem iktatták törvénybe, hogy ’56 ellenforradalom volt), ezért természetes, hogy ’56 mindenki számára idol, aki a rendszerváltás és a mai Orbán-fasizmus között nem akar ellentmondásos összefüggést látni. Orbánék magukat a rendszerváltás nagyszerű, következetes folytatójának látják, tehát ünneplik ’56-ot, a Jobbik magát tartja a rendszerváltás legtisztább, legkövetkezetesebb, bűnöktől mentes letéteményesének, tehát ünnepli ’56-ot, a „demokratikus ellenzék” Orbánékban (és a Jobbikban) a nagyszerű demokratikus rendszerváltás antidemokratikus kisiklatóit látják, magukat a fenti elemzésemben b)-vel jelölt ’56-os csoport szellemi örököseinek látják (végül is ebben nagyjából igazuk is van), ezért természetesen ünneplik ’56-ot.

            Azonban, mint fentebb megmutattam („fennhéj” 🙂 !) ’56 nagyon nem volt egységes, ezért amikor „ma a burzsoá parlamentben minden résztvevő náciktól a szélsőjobbon át jobbközép un. “demokratikus” pártokig 56-ozik”, akkor nem ugyanarról az ’56-ról beszélnek, sőt, jószerével egyáltalán nem ’56-ról beszélnek, azzal csak ideológiailag takaróznak. Ezért, ha részt akarunk venni (márpedig szerintem részt kell venni) Arturo Ui – Orbán Viktor megállításában, akkor el kell engednünk a fülünk mellett potenciális partnereink (nem szövetségesek, csupán egy alapkérdésben ugyanazt akaró partnerek!) ’56-osozását.

          6. Phoenix 2016-10-19 – 12:10 kapcsán /”Tényleg elnézést kérek kioktatónak tűnő stílusomért (ez nálam, akárcsak Fekete Tanár úrnál szakmai ártalom – ahogyan arra Tovaris nagyon helyesen rámutatott).”/.

            Pestiesen szólva, ügyes. Helyettem elnézést kér valamiért (konkrétum megjelölése nélkül), hogy legutóbbi hibádzásának felelősségét megossza velem, valamint engem célzó koalícióba bújik. Személyeskedő manőverezést alkalmaz, amelybe saját hivatása művelőinek igaztalan jellemzésébe is belehátrál. Hát tessék, folytassa!

          7. (krónikás 2016-10-20 – 07:51)

            Kedves Tanár úr!

            Ha képes lenne a saját írását kívülállóként elolvasni (vagy akármelyik másokat elég durván kioktató, leszóló, megrovó írását), akkor belátná, hogy az én „fennhéjázásaim”, tanáros kioktatásaim semmik az Önéihez képest. Egyébként azt hiszem, hogy néhány hónappal én vagyok az idősebb, úgy hogy: szervusz!

            Én azonban a Te kioktatásaidat, „fennhéjázásaidat” eddig nem tettem szóvá (kivéve, amikor leantiszemitáztál …) és ezután sem kívánom tenni. A témát (a tanárosság témáját) ezzel egyszer s mindenkorra lezártam.

          8. Pardon, feleletemet (megszólíttattam!) az imént nem megfelelő helyre pakoltam. Korrigálok.

            Re Phoenix 2016-10-20 – 11:28

            Tisztelt Phoenix, önreflexióval olvassa el (aki számomra-velem kritikátlanul viselkedik, azzal – internet ide vagy oda – nem tegeződöm) jelen levelét, s meglátja, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Egyúttal jelzem, hogy egyetlen fogalmazásomat, szövegrészemet – ellentétben az én vitaeljárásommal – nem idézte rám vonatkozó állításai alátámasztására. Még a legutóbbi hozzászólásomból se, amelyet Krónikásként jegyeztem. Ez így – most generalizálok először önnel kapcsolatban, míg ön számtalanszor megtette, ami nem más, mint karakterrombolás – egyértelmű destrukció a maga részéről. Személyeskedés a közös bölcselkedés szolgálása helyett. Lehet, hogy ön élvezetet talál az efféle ego-párbajokban, én nem. Tehát a továbbiakban ezekben nem leszek partnere.

          9. Mint írtam, az net-etikai kérdést (úgy vélem, megfelelő önkritikával) lezártam.

          10. Tisztelt Phoenix! Velem szembeni kritikátlanságát (személyeskedését) a nekem címzett előző előtti hozzászólásában is szövegszerűen látom. Sajnálom, hogy érintkezésünket így kell lezárnom (amelyet szinte mindig maga kezdeményezi).

        2. Van, amivel egyetértek. De némely pontokban más az álláspontom. Az a) pontba soroltak végső soron a szovjet csapatok ellen IS harcoltak. Ezért nem kaphattak felmentést. Akkor édesapám hova sorolható, amikor fegyvert fogott az ellenforradalom leverésére? Amikor gyűlölte Rákosit? Ő a szocializmus, a népi demokrácia megvédéséért fogott fegyvert, nem pedig Rákosi, Gerő és társai megvédésére.

          1. Az antisztálinista sztálinisták (a’ la Hruscsov) alatt azokat értem, akik sztálinista eszközökkel lépnek fel a sztálinizmus ellen (a sztálinizmus alatt továbbra sem Sztálin tanait értem, hanem a proletárforradalom olyan „bonapartista ellenforradalmát”, amelyre a Nomenklatúra által irányított, a valódi szovjethatalmat elsorvasztó politikai rendszer, a Nomenklatúra által irányított, a bérmunkát nem megszüntető államigazgatási tulajdon, a kritika elfojtása a „demokratikus centralizmus” elve alapján stb. stb. jellemző) és végső soron csak lájtosítják, de nem szüntetik meg a sztálinizmust.

            Mivel édesapád pontos szerepét az OSE-ban nem ismerem, az általad írtak alapján a d) csoport kádárista vonalába sorolnám, de mivel nem volt meghatározó politikai szereplő, ennek nem sok értelme van. Itt is dialektikusan kellene az események sokszínűségéhez viszonyulni, s nem mind a tíz millió magyar állampolgárt egyenként besorolni valamelyik csoportba.

            A szovjet csapatok szerepe sem volt egyértelmű. Egyrészt a nyílt ellenforradalmi lázadás ellen léptek fel (hogy Kádárék hívták be őket, vagy behívatták magukat Kádárékkal, annak megint csekély a jelentősége), másrészt viszont a sztálinista megoldásokat és az orosz érdekszférát védték – ugyanez a 68-as csehszlovákiai bevonuláskor erkölcsileg már alig (inkább egyáltalán nem) volt védhető.

            Angyal Istvánék november 7-én kitűzték a barikádjukra a magyar mellé a vörös zászlót és tárgyalást ajánlottak Kádárnak, s rajta keresztül a szovjet csapatoknak – akik azt nem fogadták el.

          1. Kedves Phoenix!

            Igazán nem éreztem semmilyen kioktatást. (Jómagam bár nem vagyok értelmiségi 89 óta, de tanár vagyok, lassan 40 éve :-D).
            Inkább csak azt kértem, hogy teljeskörű elemzést 56-ról ne várjon tőlem, mert akkortájt nagyon kis gyermek voltam. Így érthető, hogy 56-ot (OSE jó!!!) csak írásokból, történetekből, külföldi munkám idején (e)migránsoktól (disszidens) hallott beszámolókból ismerem egyrészt. Másrészt pedig az 56-ra hivatkozó magyarországi burzsoá politikusok történeteiből, meg mindenféle idióta bizottságok jelentéseiből, Mécs nevű úr öntömjénezéséből stb. Ebből én levontam néhány következtetést. Természetesen lehet finomítani, de kell lenni egy alapállásnak. Az enyém az, hogy akik most ünnepelnek, azokkal nekem közös ügyem nincsen. Még az un. jobboldali liberálisokkal sem (MSZP stb….). Miért? Mihelyt azt mondom magamról, hogy kommunista vagyok, abban pillanatban Sztálinnal, a Gulággal, a vörös khmerekkel kell egy oldalra állnom, miközben ők elegánsan lerázzák magukról a dimitrovi meghatározás szerinti fasisztákat, nácikat, mondván, hogy ááá… azok nem ők voltak. De nem ők voltak a Vietnamot tönkrebombázó, Allendét megpuccsoló és megölő amerikaiak sem. Stb…
            Ezért léptem ki az értelmiségből, még ha Tovaris barátom szerint, ez nem önkéntes tagság. 56-ról persze lehet, illetve nem lehet vitát nyitni. Ma Mo.-on nem lehet, börtönbe zárhatnak érte. E fórumon, meg nem érdemes tölteni vele az időt.
            Nem tudok egyetérteni a 68-as események erkölcsi oldalát firtató megjegyzésével sem, mert ha akkor nem történik meg a szovjet közbelépés, akkor szegény cseh és szlovák népnek nem 26, hanem 46 éve kellene kapitalizmusban élni. Innentől kezdve persze lehet árnyalni a képet, a dialektika szabályai szerint. Egy tézis majd egy antitézis, de ez legyen az ezzel foglalkozók dolga. A tanár úré, Krausz Tamásé, az Öné, és én azt élvezettel fogom olvasni. De, ne sértődjön meg, az alapvéleményemet nem hiszem, hogy meg fogja változtatni az EF-ról.

          2. Re gruz 2016-10-20 – 19:14

            Kedves grúz, 56-tal kapcsolatban nem kevés gondolat szimpatikus számomra öntől, sőt akad, amit teljesen osztok. Ha lehet, most így, tömörren. Egy kiegészítéssel. Dimitrovot is megbélyegzik, mint sztálinistát. Ormos Máriát meg lekommunistázzák. A sz@revők.

          3. Fekete Györgynek. Én is nagyon sok mindenben egyetértek a véleményével, illetve élvezettel olvasom a stílusos hozzászólásait. Dimitrovot sajnálom, de talán megérti, hogy Ormos Máriát kevésbé. Azért ő is szépen átuszikált a jobboldalra. Nem gond ez, mert ha odatartozik álljon oda. Sok tisztességes ember van azon az oldalon. De legalább az újhitűek ne kommunistázzanak.

          4. Gruznak.

            Ormos Máriát anno külön cikkben merészeltem megbírálni a NOL-on. Így fogalmazom: esetében is árnyaljunk. Vegyük tekintetbe értékes tudományos munkásságát, no meg azt, hogy róla szólva igaztalan összegezve írni: „‘átuszikált a jobboldalra”.

  30. „Beindult” a pangás a honlapon?
    Nem kéne már egy kicsit korszerűsíteni rajta, mert nekem is lenyelte két hozzászólásomat. Ha a szituáció marad, akkor inkább mellőzöm egy darabig a hozzászólásokat. Lehet, hogy még lesznek olyanok is akik ennek kifejezetten örülni fognak….:-)

  31. A Népszava is sietve halad a „Népszabadság” útján: Miközben ócsárolja a bolsevikokat, a jelenlegi orbáni diktatúrát is a bolsevikok oroszországi hatalomátvételéhez hasonlítja. Elfeledi az ökör újságíró, hogy az orosz bolsevik forradalom célja NEM ELSŐSORBAN a hatalom megszerzése – legfeljebb a hatalom megszerzése mint eszköz szerepelt csupán – hanem a nép felemelkedése, a cári önkény megszüntetése volt. „Minden hatalmat a szovjeteknek!”
    Orbán ellenkezőleg, ELLENFORRADALMAT visz végbe. Megszüntette a népképviseleteket, a hatalmat magához ragadta, a NÉP KÁRÁRA.
    Aki ilyen ostobaságokat állít, azokat nevezzük mi, kommunisták a kapitalizmus lakájainak.

    https://nepszava.hu/cikk/1108306-feltamadtak-a-bolsevikok

    És még mindig nem tanul a hülye burzsoázia semmit.

  32. „…csak olyan ellenállás és olyan politikai megoldás jöhet számításba, amely a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek szociális érdekeiből indul ki.”
    Kérdéseim:
    Ki az a „magyar társadalom”, akinek számára ezt világossá kell tenni?
    Miben állna ez a világossá tétel?
    Hogyan lehet ezt világossá tenni, ha a kialakult helyzet okaival nem foglalkozunk?
    Ki és hogyan juttatja el ezt az üzenetet a magyar társadalomhoz, bárki is az?

  33. A honlap malíciózusan megjegyezte, hogy csak „néhányan szólnak hozzá”, azok is többnyire ugyanazok.
    Nos, ennek oka van.
    A kommunistáknak manapság magyar nyelven semmiféle olvasnivalójuk nincs. Magam is már forrásokat böngészek, de abban a magyar témák nem érik el az „ingerületi küszöböt”. Csak a megmaradt internetes fórumok képviselhetik megfelelően a szocializmus ügyét, másfelől marad a népbutító kuss!

  34. A baloldalról való elképzeléseim sokban különböznek a fenti nyilatkozatban olvasható meghatározástól, de az biztos, hogy az Orbán-féle fasisztoid rendszer túllépte azt a határt, amely még úgy-hogy tűrhető volt.
    Ezt a rendszert meg kell szüntetni, véleményem szerint még úgy is, ha meg kell dönteni.
    Parlamentarizmusról csak azután lehet szó.

Hozzászólás a(z) Phoenix bejegyzéshez Válasz megszakítása