Soproni András: Mellékszál – cikk az Élet és Irodalomból

A cikk eredeti megjelenése:

http://www.es.hu/cikk/2017-06-02/soproni-andras/mellekszal.html

Az ÉS hasábjain kisebb vita bontakozott ki a Szocialista Párt Botka-féle szlogenje („Fizessenek a gazdagok”) körül (Gerő András: Könnyed kommunizmus, ÉS, 2017/12., márc. 24. és Székely Gábor: „Könnyed kommunizmus”, ÉS, 2017/14., ápr. 28.). A fő témához csupán annyi hozzászólnivalóm volna, hogy nekem szimpatikusabb a tartalmilag emettől nem messze eső „Igazságosabb Magyarországot!” jelszó, mert ebben nincs explicit fenyegetés, márpedig az ilyesmi ma hiánycikk.

Ezúttal csupán Székely Gábor cikkének egyetlen mondatával szeretnék vitába szállni. „A magántulajdon (…) – írja – az olyan tulajdon, amely alkalmas, sőt, az emberi alkotó géniusz mellett, azt alkalmazva, egyedül alkalmas arra, hogy új értéket és így akár extraprofitot teremtsen annak, akinek a birtokában van. S ezek a kevesek. Németül úgy hívják: das Kapital.” Majd hivatkozik is Marxra, akitől a tőkével kapcsolatos tudását állítólag szerezte.

Én abba a nemzedékbe tartozom, amelyik az egyetemen – szakjától függetlenül – polgazdot is tanult (ifjabbak kedvéért: politikai gazdaságtan), de azon kívül is érdekelt a dolog, szóval, én is olvastam Marxot, ezért le merném tenni a nagyesküt: olyat, hogy a tőke (ráadásul egyedül az) alkalmas, hogy új értéket teremtsen, Marx le nem írt, sőt, aki ilyet vagy hasonlót állított, vitriolos jelzőkkel illette. Értéket, új értéket Marx szerint az emberi munka és csakis az emberi munka képes teremteni, és ezt mellesleg, néhány évezredig tőke megléte nélkül (noha pár évszázadon át magántulajdon viszonyai között) tette. A tőke lényege ugyanis nem az, hogy felhalmozott vagyon, hanem hogy bérmunkával (és bérmunkással) áll szemben, szóval, egyfajta viszony.

Ami az extraprofit ügyét illeti, szerzőnk, azt hiszem, itt is – hogy is mondjam – pongyolán használja a fogalmat. Az extraprofit ugyanis nem egyszerűen nagy profitot jelent, hanem olyat, amit a tőke tulajdonosa úgy nyer, hogy a többieknél olcsóbban jut hozzá az élő és holt munkához, vagy termékének, különlegességénél fogva, a konkurenciánál magasabb árat szabhat. Ebben kétségtelenül szerepet játszhat az „alkotó géniusz”, amennyiben a tőkésnek volt szerencséje kellő időben a munkát olcsóbbá tevő találmányt vásárolni, vagy új, a piacon egyedülálló árucikkel lefőzni a konkurenciát, de megfelel az is, ha (esetleg néhány politikus megvásárlásával, kisebb helyi háborúk eredményeként) sikerül áthelyeznie a termelést olyan országba, ahol a munkaerő ára az otthoninak a töredéke.

Persze, értem én a törekvést, hiszen nem egyedül szerzőnknél bukkan fel manapság: nem szabad elriasztani a kis-, közép- és nagytőkéseket a szocialista párttól, különben megette a fene, hiszen túlnyomórészt belőlük áll, de főképp belőlük él a politikai osztály, azok pedig, akiknek érdekében a szocialista pártnak – elvben – működnie kéne, nemigen törekszenek felé, fenntartását pedig kiváltképp nem vállalnák, és nem is igen tudnák.

Ennyit a mellékszálról.

Soproni András

87 hozzászólás “Soproni András: Mellékszál – cikk az Élet és Irodalomból” bejegyzéshez

  1. Bibó végzetes társadalmi anomáliát fogalmazott meg. (l: 2017-07-28 – 13:03)

    Ehhez képest minden (áruhiány, Szolidárnoszty, IMF, VGMK, Dunaszaurusz, Csernobil, szuperinfláció, román forradalom…) csak másodlagos, illetve következmény. Amit Bibó tollba mondott az az ok, a többi csupán okozat.

    Ezt a társadalmi feszültséget kordában tudták tartani olyan módszerekkel, amivel az Acélember, meg a Mao operált, de — mivel a követőket kigúnyolták, leokádták, kinyírták és kriminalizálták — utána a rendszerváltó értelmiség következett…

    Így hát a megoldás, amit Lenin, vagy a kedves Phoenix vázolt soha nem is valósulhatott meg.

    Ez egy rém egyszerű történet, amit a regnáló hatalom — dacolva Occam beretvájával — kész katekizmussá transzformált. A posztszovjet rezsimek hitvallása ugyanis egyetlen-egy mondatban összefoglalható: A szocializmus semmiképpen sem fenntartható. – ebben aztán mindenki, aki részt vesz a vélemény formálásában egyetért. Ferge Zsuzsától Vlagyimir Vlagyimirovicsig: https://www.youtube.com/watch?v=TSI7WJW8wqE

    Így van ez, kedves Tovaris…

    1. https://kprf.ru/

      Hogy a ma (volt) szovjet állampolgárai mit is gondolnak a mai orosz kapitalizmusról – egy új szocializmus elképzeléséről, az itt naponta eléggé markánsan nyomon követhető.
      Egyebekben jó lenne tudnom, hogy neked mi is az álláspontod szocializmus-ügyben – mert ez egyelőre a kívülálló cinikusságát idézi számomra…

    2. Kedves „r”!

      A katekizmusnak van egy elidegeníthetetlen sajátsága, az pedig az, hogy NEM IGAZ. Ez erre a katekuzmusra is igaz, bármit is mond Vlagyimir Vlagyimirovics, vagy éppenséggel a demokrácia kérdésében vele egyenértékű Ferge Zsuzsa.
      Aki pedig nem ezt a vélemnyt formálja azt a két említett nagyokos (és hasonlóan tanult társaik) kizárja a véleményformálásból. Ez ilyen „rém egyszerű”.
      Van egy bonyolultabb gond is a szocializmussal. Az, hogy míg a kapitalizmus minden aljasságot tolerál, a szocialista eszme egyet sem. „Nincs az a nagy hordó fínom bor, amit egy kis kanál sz@rral, el ne lehetne rontani.” Azután meg mellé állni és kórusban kajabálni, hogy no ugye!

  2. Fekete György-nek 2017-08-11 – 09:26

    Nem zárt katonai körzet, hanem az ismerősöm egy nyugdíjas katonatiszt, aki jelenleg is kapcsolatban áll katonai oktatási relációkkal – kifejezetten megkért, hogy semmi fotó, semmi felvétel – egyébként ezt úgyis tudják rólam otthon, azok, akik erre vannak kihegyezve. Mellesleg bekaphatják.
    Egyébként teljesen civil a kinézetünk.

      1. Azért nem csinálok sok fotót, mert annyi anyag van fenn az orosz városokról az interneten, hogy felesleges. Csak személyes alkalommal készítek fotókat, ami bensőséges. Pedig a fényképezőgépemben van hely bőven…:-)))
        A lényeg a jelenlegi társadalommal kapcsolatos sok tapasztalatom. A lényeg, hogy addig, amíg Putyin Oroszország javát szolgálja, addig nem lesz forradalmi helyzet.
        Az orosz kommunisták amúgy is erősen csépelik mind a parlamentben, mind minden lehető fórumon a kapitalista berendezkedést – rendezvényeiken mindig hatalmas a tömeg.
        Volt szerencsém megtekinteni a Fekete-tengeri Flotta ünnepségeit, a parádét, elég jó helyekről szemlélve.
        A kávézóban, ahol esténként összejövünk, kiderült, hogy a munkanélküliség alacsony, nem tart néhány hónapnál tovább. A szovjet idők első harmadában épült üzemek nagy része már elhagyott, lebontották, vagy egyéb dolgokra használják, ellenben rengeteg vadonatúj modern gyár épült. Az autók majdnem teljesen nyugati, kínai és japán modellek, nagy részük Oroszországban lett gyártva. Az orosz autógyártás is újjáéled.
        Ez a vidék a kubányi kozákság földje, a kulturális hagyományokban mindenütt jelen van a kozák népi kultúra és a szovjet kulturális szokások érdekes egyvelege.
        Természetesen tapasztalható a kapitalizmus minden rossz tulajdonsága is, ezt kár lenne tagadni. De azért az emberi kapcsolatok, a barátságok még erősen őrzik a volt szovjet közösségek jellegzetességeit.

        Feltűnően jók az utak, a legtöbb autóút, de már több ezer kilométer autópálya is létezik. Most épül a transzszibériai autópálya, amely gyakorlatilag az Ural-ig kész, ill. több szakasza működik Omszk, Novoszibirszk, Irkutszk, Habarovszk és Vlagyivosztok között. A krími új híd jövőre elkészül, ami megint csak nem semmi…
        A repülőgépek többsége ma már nyugati típusú, de éppen elkezdték az új orosz fejlesztésű repülőgépek gyártását is. A híres Antonov gépek gyártását „visszavették” az ukránoktól.
        A valamikori szovjet helyzethez képest erőteljesen megjelenik az egyházi élet is. A templomokat szinte mindenütt újjáépítették, ill. sok új templom is épült, nem csak pravoszláv, hanem iszlám minaretek is.
        Röviden ennyit.

  3. r-től idézek (r 2017-08-11 – 12:20):
    A „“posztsztalinista” rendszer válsága: A (Sic!) proletariátus nem tudta megtartani a hatalmát…”.

    Következtetés: a „sztalinista” rendszerben a munkásosztályé volt a hatalom.

    Kérdem, milyen hatalom? A politikai? A gazdasági? A társadalmi? Közvetlenül gyakorolta vagy a élcsapat pártján keresztül? Amennyiben az utóbbi révén, hogyan fér össze vele teljes – lenini – politikai bizottságának, vagyis legfőbb irányító szervének teljes fizikai megsemmisítése?

    Pótkérdés.

    A Kádár-rendszerben meddig volt a munkásosztályé a hatalom? Addig, ameddig Buci Gyuri le nem mondott? Vagy ameddig Biszkut, Komocsinékat stb. nem tették taccsra?

    1. Kronológiailag így jöttek elő:
      1. A maoisták szerint 1956-ig (1976 Kína). — kb. Dalos-Haraszti per
      2. Az antisztalinista-reformkommunista irányzat szerint 1928-ig. — 1987 körül
      3. Az akadémikus, TGM, refkomm, polgári, nácik és mások szerint soha nem volt a munkásoké a hatalom és ilyesmi egyébként is elképzelhetetlen. — 1993 után, de Gazsi a nagy o-kos már másfél évtizeddel korábban rázendített, t.i. amikor kip. a Román Népközt-ból.

      Ezzel tkp. le is írtam a szabványos rendszerváltó entellektüel fejlődését: 1->2->3.

      De én hadd ne foglaljak állást! Azért is … -tam ki 1934-et, amikor beizzott az osztályharc??? – a Great Purge? Magam is tudok érvelni mindkettő – mindhárom mellett és ellene is. De nagyon nem szeretnék, mert Tabu! Különben meg az én véleményem e tekintetben sem const.

      Miénk a Gyár, gyári párttitkár, akiket a Dr. Németh füstölt ki, TSZCS – mint gazd. hat. Fényes Szellők, NÉKOSZ, mint ideológiai hatalom…. és így t… – többet tényleg nem….

      1. Bravó!

        Sikerült összeröttyintened egy hsz-t, amiből egy büdös szó sem érthető.

        Dalos és Haraszti tényleg autentikus maoisták – meg sem álltak az SZDSZ-ig (ahol TÉNYLEG liberálisok lettek).

    2. Marosán György igen egész pályafutása alatt baloldali szociáldemokrata volt, még akkor is, amikor belépett az MSzMP-be. (Apám személyes ismerője, mondhatni bizonyos tekintetben barátja is volt)
      Annak ellenére, hogy sokszor belefutott a demagógia zsákutcájába, a munkások sorsát, érzéseit tudta, ismerte, s nagyon sokszor értelmes dolgokat is mondott. A tőkét, a tőkéseket töretlenül gyűlölte.
      Biszku Béla, Komócsin Zoltán a kornak megfelelő ideológiai szerepben mozogtak, személyes bűnükül nem lehet felróni azt, hogy kommunisták voltak…
      Hogy kié volt a hatalom? Ennek elemzése még várat magára…

  4. A munkamegosztás lényegében igazságtalan maradt – még ha nem is olyan mértékben mint ma, vagy 45 előtt. Az oktatás — ami ezzel szorosan összefügg — dettó — és én úgy gondolom, hogy ebbe bukott bele a szovjet pródzsekt..

    Lehet használni Phoenix gyermekbetegség kifejezését is. Rozsnyai fejletlen szoc-t említ, vagy a szocializmus építésének kezdetleges stádiumát.

    A komcsik elbírtak az intervencióval, a Wehrmachttal. De a diploma fétise előtt térdre omlottak. Részben maguk is értelmiségiek-napok-főpapok-nemesek lettek és utána már hallani sem akartak többé proletárdiktatúráról. (Tisztelet a kivételnek.) Így került sor a rendszervisszaváltásra, amikoris a nagyokosokról kiderült, hogy tkp. a Diktatúra áldozatai: Hiányzó fogaikat kommunista pribékek verték ki és í.t.

    A termelőeszközök társadalmasításához képest a tudás társadalmasítása sokkal nehezebben haladt. Ami történt, azt is a „sztalinisták követték el”. Rengeteg tanfolyam volt, és a felnőttek iskolájában felszámolták az analfabetizmust. Máig hallom a szüleim (távozó) korosztályától, hogy micsoda klassz tanulmányi versenyek voltak akkoriban. De az én időmben, ez már úgy működött, hogy volt volt 1-2 csodagyerek (tehát a maszek, a párttitkár, meg az utálatosabb tanerő csemetéje) — azokat felkészítették. Mi meg amőbáztunk és csodáltuk őket, op. irigykedhettünk rájuk. Innen már csak egy lépés a tandíj, meg a bolognai rendszer. Maga a kandidatúra 1934-be, azaz még a Sztalinjóska idejébe nyúlik vissza…


    Horrible dictu: a maoisták máig a Kulturális Forradalmat tartják a szoc. forradalom tetőpontjának. Azok a kommunista szervezetek, amelyekkel számolnak a Globus dzsungeleiben: Latin-Amerikában, a Fülöp-szigeteken, vagy Indiában nem szokták démonizálni Mao-t.

    Hogy mi igaz a maoizmus-sztalinizmus borzalmaiból, arról beszélni már bűncselekmény, kideríteni számomra képtelenség. Viszont nem nehéz felfedezni a párhuzamot a mi „Rákosi-Gerő klikkünk” és a kínai „Négyek Bandája” eltakarítása között. Ezzel állt elő a „posztsztalinista” rendszer válsága: A proletariátus nem tudta megtartani a hatalmát, a rendszerváltó értelmiség pedig már nem elégedett meg azzal a befolyással amit a Bibó is elemzett, de polgári életvitelt óhajtott. 56, 67 (IMF 1-ször) és 68 elvetélt kísérletei után elkezdődhetett az értékrend visszaforgatása (mi másról szól Hofi, Bacsó, a korabeli filmgyártás?) és győzelemre lehetett vinni a „Tudásalapú Társadalom” eszméjét…

    Meglobogtatták hát a kutyabőrt, és visszaparancsolták a teherviselő rétegeket a nyomorba és a megaláztatásba: https://www.youtube.com/watch?v=biDHqLu1mSQ

    1. Megpróbálom a lehetetlent és megpróbállak komolyan venni (ami az immár patologikus zsigeri értelmiségi ellenességed miatt szinte lehetetlen) . Kérdések sora merül fel:

      1) „A munkamegosztás lényegében igazságtalan maradt … Az oktatás — ami ezzel szorosan összefügg — dettó” – jól értem, hogy a „létezett szocializmusról” beszélsz?

      „… és én úgy gondolom, hogy ebbe bukott bele a szovjet pródzsekt” – pontosabban mibe is?

      2) „Lehet használni Phoenix gyermekbetegség kifejezését is.” – hol és milyen összefüggésben használtam én a „gyermekbetegség” kifejezeést (ezen az oldalon biztosan sehol sem)?

      3) „A komcsik … a diploma fétise előtt térdre omlottak.” – Mit értesz „a diploma fétise” kifejezés alatt?

      4) Ha nem titok, mikor volt az a Te időd, amikor „volt volt 1-2 csodagyerek (tehát a maszek, a párttitkár, meg az utálatosabb tanerő csemetéje) — azokat felkészítették” – ahonnan „már csak egy lépés a tandíj, meg a bolognai rendszer” (miért is?)?

      5) „Maga a kandidatúra 1934-be, azaz még a Sztalinjóska idejébe nyúlik vissza…” – ez hogy jön ide?

      6) „Hogy mi igaz a maoizmus-sztalinizmus borzalmaiból, arról beszélni már bűncselekmény, kideríteni számomra képtelenség” – miért is?

      Talán azt akartad írni: „Hogy mennyi nem igaz a maoizmus-sztalinizmus állítólagos borzalmaiból, arról beszélni már bűncselekmény, kideríteni számomra képtelenség”. Ám így sem világos a dolog.

      A törvény (amit én mélyen elítélek) a Btk. 333. §-a („A nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása”) egy jogi nonszensz, mivel az általa büntetni elrendelt cselekmény korrekt leírása hiányzik belőle (természetesen nem véletlenül). A jogi nonszensszel szemben csak a polgári engedetlenség (kétségtelenül bátor) alkalmazása elvszerű. Számomra (még a nemzeti szocialista rendszerek bűnei esetében is) a dokumentálható tények tagadása primitív marhaság, amit önmagában nem tartok bűncselekménynek, csak akkor, ha nyilvánvalóan a bűnök ismételt elkövetésére uszítanak vele, de akkor az uszítás maga a bűncselekmény, és nem a tény tagadása. Ugyanakkor dokumentumok által nem igazolt állítások tényként való elfogadásának megtagadása még e szerint az agyrém BTK cikkely szerint sem büntetendő.

      7) „67 (IMF 1-ször) ” – ez mi?

      8) „… győzelemre lehetett vinni a “Tudásalapú Társadalom” eszméjét…” – ki, mikor, hol?

      Várom a válaszokat!

      1. Kedves Phoenix! Ha nem akarod, nem muszáj… Tényleg nem…
        1) Igen, jól érted. – A Tudás társadalmasításának elmaradásába – abba bukott bele. – ‘hogy kiemeltem volt.
        2) Máshol és régebbi vitáink során igen. Legalábbis nekem úgy rémlik.
        3) Uazt, amit a Bibó nyomasztó társad. fölénynek nevezett
        4) 70-es évek. Kikalkulálhattad volna… – de ahhoz komolyan kellett volna venned…
        5) Lásd FGy-nek írt legutóbbi válaszomat fentebb.
        6) Biztos igazad van. Bár talán jobb félni, mint megijedni.
        7) http://magyarnarancs.hu/belpol/medgyessy-ugy_mission_impossible-62198
        8) A rendszerváltó értelmiség a Grósz megbuktatásával (881124)
        és az oroszlánrészét a Dr. Németh reformjai által.

        1. Ezt az egészet valamikor a múlt század 20-as éveiben kezdték elrontani – a lenini elképzelések megtagadásával, miközben állandóan Leninre hivatkoztak.
          Abban biztos vagyok, hogy a sztálini politika jelentős eltorzulásai a fasizmus megjelenésével párhuzamosan jelentkeztek – azaz, a fasizmus és a nemzeti szocializmus térnyerése ráhatott a sztálini politika rossz irányú megváltozásához.
          A 2. világháborút megnyerő Szovjetunióban megnőtt az esélye a helyes útirány kialakulásának – de sajnos a sztálinizmus hibáit sztálinista módszerekkel próbálták meg kiküszöbölni – „kutyaharapást a szőrivel”.
          Mindenesetre a volt szovjet rendszer – beleértve az 1936-os alkotmányt is – minden idők legragyogóbb, legtöbb reménnyel kecsegtető társadalma volt, melynek pozitív eredményei máig is hatnak.
          (Sajnos, a negatívok sem kevésbé)

          1. „Ezt az egészet valamikor a múlt század 20-as éveiben kezdték elrontani – a lenini elképzelések megtagadásával, miközben állandóan Leninre hivatkoztak.”

            Hát nem egészen. Ez az egész valamikor a „hosszú XIX. század” végén, az első világháborúban, majd a polgárháborúban eleve „elrontva” jött létre. Amikor Oroszországban úgy jött létre a kapitalizmus, hogy a birodalom dolgozó lakosságának 80-90%-a paraszt maradt és csak 10-20% volt munkás, amikor ennek a paraszti 80-90%-nak a nagy részét kivitték a frontra és ott rohasztották 3 évig, amikor a háborút megszüntetni, a parsztoknak földet osztani rendelt forradalmak nem akarták, vagy nem tudták e rendeltetésüket gyors ütemben teljesíteni. A „Nagy Októberi” tette a legtöbbet, de a mélyen nacionalista Fehér Felkelő Hadsereg összeszövetkezve a halálos ellenség németekkel és japánokkal intervenciós polgárháborút provokált ki a hazátlan bitang bolsevikok ellen, amit muszáj volt megvívni és amit megvívni csak a paraszti tömegek ismételt besorozásával, lövészárkokba kényszerítésével lehetett, miközben az otthon maradtak padlásait le kellett söpörni az utolsó gabonaszemig, hogy a vöröskatonák és a fegyvereket gyártó munkások éhen ne dögöljenek. Vagyis a forradalom egyszerre volt elkerülhetetlen és ugyanakkor minden anyagi-társadalmi alapot nélkülöző (hasonlóan a „Nagy Francia” forradalomhoz). Mindez mélyen aláásta az új rendszer erkölcsét és így – bár nem abszolút végzetszerűen, de nagyon szervesen – következett be a „bonapartista elfajulás/ellenforradalom” (akárcsak névadója a „Nagy Francia” forradalmat követően*)

            ——————————————–
            *) A Francia Királyságnak nem voltak meg a polgári forradalom sikeréhez nélkülözhetetlen gyarmatai (azokat utólag szerezte meg az első és második császárság, illetve a második és a harmadik köztársaság) – ellentétben Németalfölddel (Hollandiával), amely a Spanyol Birodalom ipari műhelyeként vált egy függetlenségi háború után alkalmassá a gyors és töretlen polgári átalakulásra, vagy Angliával, ahol a Tudorok gyarmatosító hadjáratai jól előkészítették a sikeres polgári forradalmat. Sem Hollandiában, sem Angliában nem volt „bonapartista ellenforradalom”.
            ——————————————————-

          2. Phoenix-nek 2017-08-12 – 20:23

            Ezt a véleményedet nem cáfolatnak, hanem kiegészítésnek tekintem. Egy más hozzászólásomban a bolsevik forradalom „hozott anyagból” történő megvalósításáról már szóltam.

    2. A nyomorba most vannak visszaforgatva! A ma már csak Kádár-rendszernek nevezett szocialista kísérlet UTÁN.
      Tényleg? Én most jöttem vissza Kínából. Milyen szellem van 56-nak? Csak nem a kedvenc képviselőnőnkre gondol tisztelt „r”. Mert Ő valóban azt képviseli. Csak meg kell hallgatni, és megszólal 56 szelleme, autetntikusan.

      1. Teszem. Már harmadik hete kinn vagyok Oroszországban, 2 hétig Krasznodar-ban voltam, most Jejszk-ben esz a rosseb. Bulgárián keresztül jöttem repülővel és majd arrafelé is megyek vissza.
        Régi voronyezsi iskolatársaméknál vagyok vendégségben.

          1. Kedves Tovaris! Köszi szépen. Viszont megkérdem, ha már utaltál ilyesmire („Olyan helyek vagyok, ahol nem készíthetek fotókat…”), valamiféle zárt – katonai – körzetben, illetve létesítményben vagy?

  5. Egy társadalomban, ahol szabad egyének önként fognak szövetkezni egyéniségük mind teljesebb kibontakoztatására (megfelelő technológiai háttérrel), ott az igénytelenség ritka lesz, mint a fehér holló.

    Aki mégis ilyen lesz, azt a többiek hagyni fogják – éljen így, ha neki így jó! – és legfeljebb nagyon halkan, „a bajuszuk alatt” fognak rajta szánakozni, hogy mennyire nem tudja még azt sem, hogy mitől fosztja meg magát.

  6. (Röviden.) Adjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy értelmiségivé váljék. Rendben. Viszont mi lesz azokkal, akikben nem lehet az erre irányuló vágyat fölkelteni? Avagy az igénytelenség megjelenhet annyira periférikusan, hogy jelentőségét veszíti?

  7. Két megjegyzést fűzök a témához: ad.1. A tulajdon egy olyan történelmi kategória, amely három egymással összefüggő funkcionális mozzanatból tevődik össze: 1. birtoklás, 2. idegen munka fölötti rendelkezés és 3. egyéni képességek ki-bontakoztatásának eszköze. A történelmi fejlődés során az elsőről a másodikra, majd korunkban a harmadikra helyeződik a hangsúly. A non-profit szféra fő funkciója, hogy tagsága és szolgáltatásainak fogyasztói egyéni képességeit kibontakoztassa azon a területen, amelyen kompetenciája, vagy aktív érdeklődése van. Ezt a célját úgy éri el, hogy elsősorban önként (tehát nem megélhetési vagy egyéb kényszer hatására) végzett munkára támaszkodik. Az ilyen szervezetet nem a profit (2. mozzanat) motiválja, hanem a képességfejlesztési és -kibontakoztatási küldetéstudat (3. mozzanat). Egy karitatív szervezetnél is erről van szó, hiszen fiziológiai és mentális épség nélkül roppant nehéz az emberi képességeket megőrizni és kibontakoztatni. Ez még akkor is igaz, ha a művészettörténet fel-jegyzett éhező, de zseniális művészeket is, akik sajátos, de sajnálatos élményeik hatására alkottak páratlan műveket. Ad. 2. Tegyük fel, hogy a politikai szocializmusok múltszázadi bukásának közvetlen oka árulás volt. Ha ebből indulnánk ki, akkor tisztázni kell, miként vált elárulhatóvá a rendszer? Általában egy rezsim akkor válik elárulhatóvá, ha az uralkodó osztály ellenőrzése megszűnik, vagy vészesen meglazul a rezsim felépítménye felett. Jobb szimatú politikusok időben fölismerik az ilyen helyzetet. Például az 1790-es években Saint Just érzékelte, hogy „megfagyott a forradalom”. Az ún. szekciókból delegált derék forradalmárok az apparátusok hivatalnokaiként megfeledkeztek a delegálóikról, akik nem hívták vissza őket, így elidegenedtek a köznéptől, illetve kikerültek a 3. rend közvetlen felügyelete alól. Amikor az 1910-es ’20-as évek fordulóján Lenin érzékelte a bürokratizmus burjánzását, szorgalmazta a párt feltöltését derék proletárokkal. Ez a javaslata csak formálisan valósult meg. A politikai szocializmusokban a munkásosztály közvetlen és szervezett ellenőrzése egyre kevésbé érvényesült, és az államigazgatási tulajdont sem érezték megvédendő, saját tulajdonuknak. Ez a tulajdon még messze volt attól a célkitűzéstől, amely a modern köztulajdoné lenne, azaz egyéni tulajdon kollektív birtoklással. A hazai termelőszövetkezetek közel kerültek ehhez, és számos vertikális és horizontális integrációba is bevonódtak ugyan, de még ezeket is szét lehetett verni, jóllehet csak egyetlen rendszerváltó párt programjában szerepelt ez a gyalázatos elképzelés.

    1. Pompás okfejtés, ami számomra iróniát is tartalmaz; itt eléggé el nem ítélhető módon elnevettem magam: „…a művészettörténet feljegyzett éhező, de zseniális művészeket is, akik sajátos, de sajnálatos élményeik hatására alkottak páratlan műveket”.

    2. Köszönöm, teljesen így éreztem én is még abban az „átkos” szocializmusban. Hasonló aggályaink voltak, de mint itt már valahol megjegyeztem, a bírálatainkat (a jobbá tétel érdekében) az akkori pártnómenklatúra vagy „imperialista aknamunkának”, vagy „sztálinista dogmatizmusnak” minősítette, miközben fennen hirdette a „tulajdonosi szemlélet állandó erősítését”…
      Ugyanezen embereknek a nagy része bukkant fel később a kapitalista rendszer különféle pontjain, tehát az árulás, mint tény, alapjában nem mellőzhető.

      1. Még valamit. Annak idején jómagam és sokan mások szorgalmaztuk az iparvállalatok szövetkezetesítését – ez főleg a kis- és középvállalatokra vonatkozott. A javító, karbantartó ágazatokban el is terjedt megoldás volt, de mi a kisebb, sok emberi erőforrást felhasználó kis- és közepes TERMELŐ vállalatokra gondoltunk elsősorban.
        Ehelyett beindították a „kiemelt nagyvállalatok” támogatását, ahova dőlt a pénz és a licenc technológia – az eredményét jól ismerjük.

    3. …” az államigazgatási tulajdont sem érezték megvédendő, saját tulajdonuknak.”

      – Igaz-e ez – és ha igaz, akkor milyen súlya volt a restaurációban?

      Ha volt egyáltalán…

      Csak mert a másik oldal nagyjából uezt mondja. Pl ez a mandineres-puzséros észkombájn: http://ligetmuhely.com/liget/a-letezett-szocializmus-leghalalosabb-bune/

      Aztán itt egy – már jó értelemben vett polgári – érvelés, ami viszont nem ezen a nyomon halad: „Most teljesen torz helyzet van e tekintetben, mert hála annak, hogy a munkáshatalmat több évtizedes ideológiai gyúrás eredményeképpen nem tudjuk másképpen elképzelni, mint úgy, hogy a munkásságból származó emberek, akár saját személyükben, akár fiaikban értelmiségi jellegű hatalmi szervezőpozíciókat foglaljanak el, nem pedig úgy, hogy a munkások egész tömegben válhassanak teljes értékű és a más ember mögött magukat semmiképpen hátrább nem tehetőknek érző emberekké; végeredményben tehát az a furcsa helyzet van, hogy a szocializmus megvalósításának vagy megvalósítási programjának az árnyékában ugyanolyan értelmiségi diktatúra jön létre, mint a technokrácia világában, s ez még akkor is így van, hogyha ezt az értelmiségi diktatúrát munkásszármazású emberek fejtik ki, mert hiszen nem az az érdekes, hogy milyen származású az, aki az értelmiségi diktatúrát kifejti, hanem az, hogy az értelmiségi funkció gyakorol diktatórikus vagy nyomasztó társadalmi fölényt a nem értelmiségi funkciókat gyakorlókkal szemben.” — Bibó István: Az európai társadalomfejlődés értelme (csekély részlet, kiemelés tőlem)

      Bibó
      – a problémát érzékeli,
      – a megoldása olyan, amilyen: Nem óhajt hozzányúlni a kasztos, tudományos hierarchiához – amiben ő maga habitált. A léte határozza meg a tudatát.

      Szubjektíve nehezen tudok elképzelni hosszabb távon olyan szocializmust, amiben vannak értelmiségiek és nem értelmesek: prolik, lumpok, középfokúak (sic)… Az „értelmesek” előbb-utóbb a nem értelmesek nyakára fognak hágni – ahogy az meg is történt – és ahogy Bibó is jelezte. ‘Hogy a feudalizmusban a nemes (a különb) a nemtelennek…

      Törzsi társadalom: az idősebbekből lettek a főnökök, a bírák, gyógyítók, tanítók. A (nagy)családi kötelék (őszinte törődés, szeretet) miatt sem a stigmatizálás (a szegényekkel szemben), sem pedig korrupció (a gazdagok csemetéi felé) nem működött. A fiatalok harcosok voltak, a középkorúak pedig pásztorok, a félnomádoknál földművesek is… – ez volt a normális – és innen indult el a munkamegosztás.

      Szintézis kellett volna – szvsz – még hatalom volt hozzá – addig – ma már tkp. mindegy.

      1. A cikket elolvasva – sok minden tényszerű, a valóságnak megfelelő – azonban az okok és az okozatok elemzése valahol sántít. Mindenesetre, azt a feltevésemet erősíti, hogy egy adott szocialista forradalom – ha nincs megfelelő tervezett működési háttere (ami vagy jó, vagy nem) – csak és kizárólag az előző rendszer „anyagából” dolgozhat. Az átmenetben még működnek a megbuktatott rendszer intézményei (benne az emberekkel) – és az újjal szemben erős ellenállás lép fel, amely lehet érzelmi, lehet tulajdonosi, lehet szakmai; – mindenesetre itt siklott ki eddig minden, ami jónak ígérkezett. Az individualizmust nem tudták kikapcsolni…
        Ne feledjük, egy akkora ország, mint a volt cári birodalom egyben tartása, működtetése az adott körülményeken belül – csak diktatórikus módszerekkel volt lehetséges.

        1. Ismét összekevered az okokat és az okozatokat. Azért volt lehetséges a Nomenklatúra terv-diktatúrájára, mert az „előző rendszernek” jószerével alig voltak használható „anyagai”. Hogy az r-nek írt válaszomra utaljak: nem átláthatóvá tették a rendszert, hanem bornirt „szakácsnő” színvonalú „tervezéssel” még átláthatatlanabbá tették azt. Ismét a szélsőséges példa: a pol-poti megoldás.

          1. Nem értem, hogy ez miért ellenkezne az én megállapításommal?

          2. Te írtad:

            „Mindenesetre, azt a feltevésemet erősíti, hogy egy adott szocialista forradalom – HA NINCS megfelelő tervezett működési háttere (ami vagy jó, vagy nem) – CSAK ÉS KIZÁRÓLAG az előző rendszer “anyagából” dolgozhat.”

            Én válaszoltam:

            „AZÉRT VOLT LEHETSÉGES a Nomenklatúra terv-diktatúrájára, mert az “előző rendszernek” JÓSZERÉVEL ALIG VOLTAK használható “anyagai”.”

            Ha végig gondolod, mi az ok Nálad és mi az okozat, mi az ok nálam, és mi az okozat …

            A szovjet Nomenklatúra a cári hagyományok „anyagából” „tervezett”, a magyar Nomenklatúra az „uram-bátyámos” dzsentri hagyományok „anyagából”, a maoista Nomenklatúra a Mennyei Birodalom hagyományainak „anyagából” stb. stb. stb. és ezzel előkészítette azt a kapitalista restaurációt, ami 1989 után bekövetkezett. 1989 táján már nem árultak el semmit, csak logikusan befejezték azt, ami 1928 táján elkezdődött.

      2. Talán vissza kéne költözni a fákra …

        Az fel sem merül Benned, hogy nem az értelmiségieket kell lebutítani a „nem értelmesek” szintjére (esetleg fizikailag kiírtani őket – a’ la Pol-Pot), hanem a „nem értelmeseket” kell felemelni (pontosabban segítséggel, de mégis saját erőfeszítéssel nekik kellene felemelkedni) az értelmiségiek szintjére?

        Két lenini gondolat:

        a) „Olyan átláthatóvá kell tenni a politikai-gazdasági rendszert, hogy azt egy szakácsnő is el tudja irányítani” (nem szó szerinti idézet)

        Ez a lenini kultúrális forradalom aforizmája, aminek köze nincs a maoi-pol-poti „kultúrális forradalom”-hoz, az értelmiség ellenes képletes vagy valóságos tömeggyilkossághoz

        b) Kommunizmus (azaz a tőke társadalmát meghaladó társadalom) = szovjet hatalom (azaz küldötti és nem képviseleti demokrácia, munkásönigazgatás) + az egész ország villamosítása (azaz a munkát mind teljesebben felszabadító csúcs-technológia)

        Ez a politikai-gazdasági bázisa a fenti kulturális forradalomnak.

          1. Te most ugye azt hiszed, hogy baromira szellemes vagy. Tévedsz …

            Te feldicsőitetted a törzsi társadalmat (pontosabban annak egy Általad hamisan felvázolt képét), amire én azzal reagáltam, hogy miért állsz meg retrograditásban a törzsi társadalomnál? Mennyél még visszább, egyenesen a fára a majom testvérekhez – na ott azután nincs semmilyen „értelmiségi diktatúra”…

            Erre Te jössz egy „humorral”, aminek semmi köze az általam felvázolt fejlődési trendhez. Hahahaha … Nagyon vicces, 🙁

          2. re: Phoenix 2017-07-28 – 23:16

            Nekem semmi kifogásom az ellen a trend, megoldás ellen, amit felvázoltál.

            Azt is elismerem, hogy amit a törzsi társadalomról írtam, meglehetősen idealizáltra sikeredett – ahhoz képest, amit mondjuk a Barátaim a kannibálok szerzője vázolt róluk, egészen bizonyosan.

            Egyébként meg kezdjek hozzá én is lemajmozni Téged?

            Sajna a fára nem tudok visszamászni és a korombeli emberszabásúak se nagyon képesek már ilyen kunsztra – talán a legközelebbi életemben – már ha van ilyen egyáltalán. Akkor meg én égi madár szeretnék lenni – valahol lenn, a rikoltó hatvanasoknál. Hatalmas szárnyakkal és icipici agyacskával.

          3. Egy dolgot tisztázzunk – a vita ismételt elfajulását elkerülendő.

            Én nem Téged neveztelek majomnak, hanem arra mutattam rá, hogy sokkal következetesebb lettél volna, ha az emberiséget nem a törzsi szervezethez, hanem egyenesen a majmok közé küldöd vissza. A madarak sem lennének rosszak, de azok egy másik törzsfejlődési vonal …

            Remélem, a vita ezen vonalát lezárhatjuk.

          1. Tudod kedves gruz!

            Én, mint egyszerű szülők segítségével szakmunkás vizsgával is rendelkező értelmiségi a magam „erkölcsi silányságában” nagyon nem kérek a Te igencsak fasisztoid-rasszista „tisztességedből”. Te pontosan úgy jelölöd meg minden baj okának „az” értelmiségieket (an block, disztingválás nélkül), mint a náci csürhe „a” zsidókat, „a” cigányokat, stb. stb. (an block, disztingválás nélkül).

            Lehet jól megsértődni, és még jobban utálni „az” értelmiségieket (an block, disztingválás nélkül). Ettől minden társadalmi probléma nagyon meg fog oldódni …

          2. Ezt sokan nem fogják megérteni. Én értem, de látod, vannak, akik nem.

      3. Érdekes dolog tulajdonképpeni értelmiség-ellenességhez értelmiségiektől idézni. Vesd már le ezt a görcsös és megmagyarázhatatlan értelmiségi-ellenességet. Engem nagyon emlékeztet a „buta” munkások valamikori zsigeri értelmiség-ellenes „tudatához”. (tanulj tinó, ökör lesz belőled!)
        Tulajdonképpen te is értelmiségi vagy, ahogy mindenki, aki már kellőképpen beleásta magát az értelmiségi létbe. Az „értelmiség diktatúrája” maga a burzsoázia diktatúrája.

      4. Van itt egy jó beszélgetés, nem erek ra részt venni benne. Sajna. De nem tom megállni, hogy ne szóljak a mufajkeveredes ellen. Hogy kerül ide egy puzser nevű fajanko, egy műveletlen kókler, ha Marxrol vagy Leninrol beszélünk? Tartsuk a színvonalat, mint Szász vagy Pheonix, Tovaris vagy Fekete…

  8. Mintha az okfejtés során felötlött volna a szerzőben, hogy tulajdonképpen mivel szembe lehet megvédeni az alkotmányoságot. Amit ő extraprofitnak nevez, attól elvonatkoztatva kérdés lényegileg mi marad az ún. tőkéből, mintha a versenyt akarná megzabolázni, az egyéni kockázatvállalást megtartani. A vállalkozó alakja itt, mint a vállalat bürökratikus, szervezési feladatainak intézőjeként léphet fel.

    Másik szempontból, kell e az alkotmányvédelmet a proletár identitáshoz kötni. Tőkés osztályt emlegetni abban a kontextusban, mint „burzsoázia” csak akkor lehet, ha kísérlet történik arra, hogy önálló politikai osztállyá szerveződjön. Említve itt a „tulajdonképpeni fináncarisztokrácia” szerepét .Ennek furcsa ellentétpárja lehet a proletár, melynek rasszista kicsengése van, mint proletár=munkás=ember.

    1. Kedves floodoló/offoló rtom!

      Téged természetesen a legkevésbé sem zavar, hogy a nyitóblogban egy szerző vitatkozik egy másik szerzővel, ezért nyugodtan írod le (értelmezhetetlen marhaságként), hogy

      „Mintha az okfejtés során felötlött volna a SZERZŐBEN …”

      És persze ugyanígy folytatod

      „… hogy tulajdonképpen mivel szembe lehet megvédeni az ALKOTMÁNYOSÁGOT.” (kiemelések tőlem – Phoenix)

      a legkevésbé sem zavartatva magadat attól, hogy a sem a nyitóblogban, sem az eddigi vitában az „alkotmányosság” (két „s”-sel kell írni!) szó nem fordul elő, sem direkt, sem indirekt módon.

      A további hülyeségeidet nem elemzem ki, azok teljesen a fent kiemelt példa tudálékos félreolvasási technikáján alapszanak. Igen jó lenne, ha megkímélnél minket helyesírási és stilisztikai hibáktól hemzsegő áltudományos, a vitatott cikkel/hozzászólásokkal köszönőviszonyban sem levő zagyvaságaidtól.

      Persze én nem vagyok Admin, ezért csak kérni tudlak, és ha kérésem figyelmen kívűl hagyod, azt is tudomásul kell vennem. További agymenéseidhez (valószínűleg) már nem fogok hozzászólni. Ha stílust és témát váltasz, az persze egészen más.

      1. Az egyéni érdek korlátozása a közösség javára hagyományosan alkotmányos indíttatásból merítkezik, mint az emberi együttélés és együttműködés alapokmánya, régen persze az alapelvek gyűjteménye többnyire vallásos, szakrális eredetű volt.

  9. Annak következtében, hogy lényegében békés, sőt a politikailag aktivizálódott társadalom többsége által támogatott ellenforradalom cserélte le az államszocializmust kapitalizmusra (vajon az államszocializmus a kapitalizmuson belül vagy azon túl, illetve azon innen is értelmezhető, s amennyiben „innen is”, ellenforradalom-e a rendszerváltás? – dacára, hogy létrejöttét anno éppen a tőkés fejlődés regionális lehetőségeinek kemény korlátozottsága, a félperiféria meghaladhatatlan alárendeltsége magyarázza, nemzeti-társadalmi katasztrófahelyzetekkel és bizonyos geopolitikai változásokkal tarkítva), egyelőre rejtve maradt a történelmi kérdés: szükség van-e politikai forradalomra, avagy – uralkodó kapitalista környezetben – lehetséges-e politikai forradalom az államszocializmus átlendítéséhez a kommünszocializmusba? Nyilván volt ideológiai diverzió, viszont a jelenségnek, hogy a dolgozók zöme üdvözölte saját uralmi helyzetének megszűnését, inkább eredt a termelés személyi és tárgyi feltételeinek társadalmi antagonizmust szülő szétválasztottságából, a magánérdek önzésének általánosságából, az idegen munka leigázásából mint alapvető termelési viszonyból, az elidegenülés meg nem haladásából (viszony – iszony).

    Rendkívül fontos szempontra próbálok utalni, hiszen – az árulás oki szerepének súlya ide vagy oda – abban az esetben, ha az államszocializmus valóban vereséget szenvedett a kapitalizmustól, akkor annak történelmi bebizonyosodása, hogy nem a magántulajdon a legproduktívabb társadalmi viszony új érték létrehozására, még tudományos elmélet kínálta anticipáció (amely támaszkodik a kapitalizmus válságainak elemzésére). Ide javaslom csatlakoztatni Tütő László dolgozatát:
    http://minerva.elte.hu/tuto/mel.htm

  10. Átvezethet-e az államszocializmus a politikai átmeneti időszakba (avagy azonos-e vele), amelyet követ a kommunizmus alsó foka, illetve mely feltételek meglétekor és mi módon lehet elhagyni azt a történelmi állapotot, amit – társadalmi többlettermék feletti rendelkezés érdekében – a burzsoázia nélküli burzsoá állam részéről az erőszakkal való folyamatos fenyegetés jelent a munkássággal és a parasztsággal mint osztályokkal szemben?

    Mi a történelmi tapasztalat: elérhet-e az államszocializmus olyan mérvű elidegenültséget a társadalomtól, hogy meghaladásához politikai forradalom is szükséges? Elidegenült-e annyira a létezett államszocializmus, hogy benne a társadalmi többlettermék feletti rendelkezés elsajátítása az értéktöbblet elsajátításának jegyeit öltötte fel?

    Ha belátjuk, hogy alapvetően nem valamiféle árulás vetett véget az államszocializmusnak, akkor el kell fogadnunk, hogy tényleges tőkeviszonya és proletariátusa volt? Hiszen a munkások SEHOL nem keltek védelmére…

    Számomra e kérdések fogalmazódtak meg.

    (Személyeskedést, gúnyolódást és kioktatás stílusát teljesen mellőző véleményeket kérnék szépen.)

    1. Pedig volt árulás. Soroljam, hogy kik követték el?
      Az, hogy a szocialista rendszert nem védték meg, az egy igen tudatos ideológiai diverzió következménye volt, amely ki volt hegyezve a szocializmus hibáira, beleértve a tulajdonviszonyok tudatos manipulálását is. Emlékszem, sokan kérdezték annak idején, hogy „elvtársak, miért nem lövünk?”. Válasz: kire, a népre?
      …szóval nagyszerűen ki volt ez találva.

      1. Két eset lehetséges.

        a) A „nép, az istenadta nép” menthetetlenül ostoba, és ezért a tőke meghaladása reménytelen (hiszen a tőkések és kiszolgálóik viszont rettenetesen okosak, és mindig át tudják verni a népet);

        b) Összekevered az okozatokat az okokkal.

        Hmmmm???

        1. Annak idején, amikor benne voltunk a rendszerváltás előkészítésének korai szakaszában, voltunk néhányan, akik észrevettük, hogy a gyakorlat szöges ellentétben álltak a gyakorlattal – többnyire azt a választ kaptuk, hogy vagy „imperialista ügynökök” vagyunk, vagy „sztálinista őskövületek” (persze, ezek rokon értelmű dolgok, ugye?)….Nos, lehet keresni az ok-okozati összefüggéseket.
          A lényeg az, hogy azok árulták el a szocializmust, akik eleve úgy működtették, hogy a kapitalizmus fölénybe kerüljön és aztán át lehessen adni-venni a hatalmat – persze saját maguk részére júdáspénzt és hatalmat biztosítva.
          Amire annak idején hivatkoztak, miszerint a szocializmus a gazdaság hatékonysága miatt bukott meg, most ugyanazok legalább annyira ócska gazdaságot működtetnek, mint a szocialista gazdaság volt, azzal a különbséggel, hogy a termelőeszközök zömmel a külföldi tőke birtokában vannak.
          Ami korszerű és modern, az nem a mienk. Legfeljebb nekünk dudál a gyár és bérrabszolgaként dolgozhatunk benne.

          1. „a gyakorlat szöges ellentétben áll az elmélettel” – akartam eredetileg írni….

          2. A lényegről.

            „A lényeg az, hogy azok árulták el a szocializmust, akik eleve úgy működtették, hogy a kapitalizmus fölénybe kerüljön és aztán át lehessen adni-venni a hatalmat – persze saját maguk részére júdáspénzt és hatalmat biztosítva.”

            Megint két (egymást nagyjából kizáró) eset lehetséges.

            a) Egyszer, valamikor (de pontosan mikor is?) ezek a későbbi árulók puccs-szerűen átvették az addig jó irányba fejlődő szocializmus működtetését és – megint csak a „nép, az istenadta nép” menthetetlen ostobasága miatt – jelentős (és főképpen hatékony) ellenállás nélkül megvalósították összeesküvésüket.

            b) A „leggyengébb láncszem”-ekben végbement forradalom belső ellentmondása (egyszerre volt elkerülhetetlen és szinte teljesen megalapozatlan) szervesen (majdnem, hogy szükségszerűen) fajult el (bonapartista elfajulás) egy Nomenklatúra által politikailag uralt, államigazgatási tulajdonon alapuló államkapitalizmussá, amely „utolérni és megelőzni” akarta a nála hatékonyabb nyíltan tőkés centrumot, ami eleve kudarcra volt ítélve. A szocialista átmenetnek nem egy a centrumnál hatékonyabb kapitalizmust kell létrehoznia, hanem egy attól minőségileg alapvetően különböző – ezért a hatékonyság mentén össze nem hasonlítható -, a magántulajdont (idegen munka leigázását) megszüntető társadalmat, ahol szabad emberek – magasan fejlett techmikai környezetben – önkéntesen szövetkezve termelik meg az egyed- és fajfentartáson túl az egyéniségek szabad kibontakozást is szolgáló javakat és viszonyokat. A Nomenklatúra vezérelte „szocialista” államkapitalizmus, amely az érintett országokban igen jelentős sikereket ért el, no nem a szocializmus építésében, hanem a későbbi szocialista forradalom azon elengedhetetlen alapjainak megteremtésében, amit a térségre jellemző prekapitalista elemekkel szennyezett kapitalizmus nem volt képes megteremteni. Ám eközben egyrészt kimerítette a továbbfejlődés erőforrásait és – ettől nem függetlenül – a Nomenklatúra egyre erősebben elkülönült érdekekkel önálló (uralkodó)osztállyá alakult, amelyet amikor a kimerülő erőforrások következtében politikai hatalmának elvesztésével fenyegettek, akkor e politikai hatalmát gazdasági hatalommá konvertálta (részben saját tőkét felhalmozva, részben a kapcsolati tőkéjét felhasználva a nemzetközi tőke komprádorává változva), amit csak nyílt tőkés restaurációval tudott megvalósítani. Ezért hol nyíltabban, hol a háttérbe húzódva a „rendszerváltás” tényleges levezető ereje volt. Ezt joggal lehet a szocializmus eszméje elárulásának nevezni, de a leváltott rendszer nem a szocializmus eszméjének megvalósulása volt, így annak bukása nem ezen árulás következménye volt. Hogy Lenint parafrázáljam:

            „A Nomenklatúra döntő szerepe a >>rendszerváltásban<< természetesen nem volt véletlen, de ugyanúgy nem lehet nekik személyes bűnükül felróni, mint Trockijnak azt, hogy nem volt bolsevik."

            Hmmmm?????

    2. Amennyiben elfogadjuk a marxi álláspontot, hogy a magántulajdon=kizsákmányolás lényege nem a többlettermék ellenszolgáltatás nélküli elsajátítása, hanem az idegen munka leigázása, akkor igen „el kell fogadnunk, hogy” az államszocializmusnak „tényleges tőkeviszonya és proletariátusa volt”, még ha bizonyos sajátosságokkal is (amik egyes esetekben jobbak, más – és sajnos ezek voltak a meghatározóak – rosszabbak, kevésbé hatékonyak voltak, mint a nyilt tőkeviszony sajátosságai).

  11. Mivel én nem vagyok ebben a témában olyan szinten, mint Phoenix – én inkább azt a gondolatomat tenném közzé, hogy a kapitalizmust elismerő, magukat baloldalinak vallók miként találnak ki állandóan „tetszetős” elméleteket és próbálják a marxizmust „szalonképessé” tenni a kapitalizmuson belül. Ha jól tévedek, teszik ezt már a kezdetek óta és jelentős tömegeket tévesztenek meg.

  12. Alapvetően és nagy mértékben egyetértek Soproni András álláspontjával. Különösen azzal, hogy felhívja a figyelmet:

    „A tőke lényege ugyanis nem az, hogy felhalmozott vagyon, hanem hogy bérmunkával (és bérmunkással) áll szemben, szóval, egyfajta viszony.”

    Amikor én ezt szoktam kifejteni, azonnal szükségesnek tartom ezzel kapcsolatban megkülönböztetni a személyes tulajdont a magántulajdontól (amit a polgári jog, a „PTK” tudatosan nem tesz meg).

    Ugyanakkor pontosítanám Soproni álláspontját azt illetően:

    „… én is olvastam Marxot, ezért le merném tenni a nagyesküt: olyat, hogy a tőke (ráadásul egyedül az) alkalmas, hogy új értéket teremtsen, Marx le nem írt, sőt, aki ilyet vagy hasonlót állított, vitriolos jelzőkkel illette.”

    Valóban ILYENT Marx soha nem írt le, de hasonlót – igen. A Kommunista Kiáltványban olvasható:

    „A burzsoáziának a történelemben felettébb forradalmi szerepe volt.

    A burzsoázia nem létezhet anélkül, hogy ne forradalmasítsa folyton a termelési szerszámokat, tehát a termelési viszonyokat, tehát az összes társadalmi viszonyokat. Ezzel szemben minden korábbi ipari osztály első létfeltétele a régi termelési mód változatlan fenntartása volt. A burzsoá korszakot minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Az összes szilárd, berozsdásodott viszonyok, a nyomukban járó régtől tisztelt képzetekkel és nézetekkel együtt felbomlanak, az összes újonnan kialakuló viszonyok elavulnak, mielőtt még megcsontosodhatnának. Minden, ami rendi és állandó, elpárolog, mindent, ami szent, megszentségtelenítenek, és az emberek végre arra kényszerülnek, hogy józan szemmel vizsgálják léthelyzetűket, kölcsönös kapcsolataikat.”

    Súlyos hibát követünk el, ha ezt figyelmen kívűl hagyjuk. Éppen azt a történelmi dialektikát kell megérteni, hogy ez a maga idejében forradalmi termelési mód nem rossz emberek, gonosz szivarozó tőkések összeesküvése miatt, hanem kibékíthetetlen belső ellentmondásai miatt válik a fejlődés gátjává, ellenforradalmivá.

    Egy konkrét példa. „Marxista” körökben szokás arról beszélni, hogy a tőke („a tőkés kizsákmányolók”) elveszik – ellenszolgáltatás nélkül – a bérmunkások által megtermelt érték egy részét, az értéktöbbletet (ez eddig rendben is van) – PEDIG HA NEM LENNE TŐKÉS KIZSÁKMÁNYOLÁS, AKKOR A MEGTERMELT ÉRTÉK A MEGTERMELŐINÉL MARADNA! Na ez (amit ORDIBÁLVA kiemeltem) már nem stimmel. A „burzsoázia felettébb forradalmi szerepe” ugyanis röviden és tömören abban állt (és bizonyos fokig áll a mai napig is – csak ma az ellenforradalmi szerepe már elnyomja ezt az egyre csökkenő jelentősségű forradalmi szerepet), hogy A TŐKÉS KIZSÁKMÁNYOLÁS NÉLKÜL A TERMELŐ MUNKÁSOK AZ ÉRTÉKTÖBBLETET NEM TERMELNÉK MEG.

    Marx nem véletlenül bontotta fel a bérmunka termékét „szükséges termékre” és „többlettermékre”. Kényszer nélkül a bérmunkás csak a számára szukségeset termeli meg. A tőke által „folyton forradalmasított” termelési viszonyok mára (vagy a közeli jövőben) már lehetővé teszik, hogy a fejlődés által a jelen végső fogyasztáson felül valóban megkövetelt többletterméket is (és csak azt! – a végső fogyasztás javai mellett természetesen) a tőkés (és minden más) magántulajdon alól felszabadult, önkéntesen szövetkező termelők szukségesnek érezzék, és szabadon (a felismert szükségszerüség birtokában) azt megtermeljék, felhalmozzák.

Hozzászólás a(z) r bejegyzéshez Válasz megszakítása