14 thoughts on “ЭТОГО ЗАБЫТЬ НЕЛЬЗЯ!”

  1. https://www.vesti.ru/doc.html?id=3037834

    75 éve, 1943 júliusban, ezekben a napokban zajlott Prohorovka községnél, a kurszki kiszögellésben a világtörténelem legnagyobb harckocsi ütközete, amely megerősítette a sztálingrádi csata eredményét, a háború irányának a megfordulását, immár végérvényesen.

  2. Nem csak az utóbbi években újra és újra, hanem még a 60-as években készült szovjet filmekben is mindig az a kérdés állt a középpontban, hogy miért tudtak a németek kezdetben olyan sikereket elérni, amely következtében hatalmas területeket foglaltak el, hadseregeket zártak körül és semmisítettek meg, valamint szovjet katonák százezreit ejtették fogságba?

      1. Pedig a te általad többször is hangoztatott véleményeidet véltem a cikkben felismerni.

        1. Hát én ilyen sztálinista ömlelgéseket nem szoktam produkálni. Természetesen nem a szovjet népek önfeláldozó hősiességét vonom kétségbe, és nem is Hruscsov sztálinista antisztalinizmusát “dicsőitem”. De Sztálin bűnnél nagyobb hibáiról nem Hruscsovtól van tudomásom. És ahogyan a Napóleon elleni Nagy Honvédő Háború igazi hőseinek az orosz népet tartom, mértékkel elismerem Kutuzov és hadvezér társai érdemeit viszont a Szent Szövetséget összekalapáló cárról nem igen van jó szavam, ugyanez a helyzet a Hitler elleni háború esetében is – természetesen “mutatis mutandis”.

          Igen jellemző, hogy hogyan váltott színt Sztálin a német orvtámadás után, s hogyan váltott vissza régi színére fokozatosan 1943-tól 1946-ig. Mint “tiszteletbeli pityerec” különösen nem tudom neki megbocsátani a “leningrádi ügyet”, ahol leszámoltatott a leningrádi blokád hős vezetőivel (nem hű vazulusára, a blokádot háttérbe húzodva végig rettegő Zsdanovra gondolok).

          A médium, ahonnan a cikk (gyengécskén) le lett fordítva, egy putyinista sajtóorgánum, ahol a sztálinizmust a szovjet hatalom nélkül próbálják reinkarnálni (az adott cikk szerzője erről egy-két apró helyen megfeledkezik ugyan – de ez “bocsánatos bűn”, még nem olyan furfangos, mint a gazdája). Általában jellemző, hogy egyre szorosabb párhuzamot vonnak a két Nagy Honvédő Háború között, elmosva azt az alapvető különbséget, hogy az első a szentszövetségi európai ellenforradalom fontos része volt, az utóbbi viszont egy antifasiszta, interacionalista, szocialista fordulat igéretét hordozta magában. E fordulat legnagyobb akadálya – az USA-NATO-imperializmus mellett – éppen a sztálinista “bonapartista ellenforradalom” volt.

          1. Nincs ellenvetésem.
            Annyit azonban hozzáteszek, hogy bármennyire hős egy nép – kétség nem fér a szovjet nép hősiességéhez – nem önmagától az.
            Abban a hazaszeretet – mind a legfőbb érzelmi alap – az akkori környezet, az akkori politikai vezetés, a gazdasági és társadalmi környezet is döntő mértékben jelen volt.

            Ez az, amit lehet tagadni, magyarázni, de mit sem változtat a megtörténteken.

            Saját életemre visszagondolva – már “sajnos” van elegendő történelmi távlat hozzá – most kezdek sok dolgot a helyére tenni, mert már nem befolyásolnak a jelen sokszor hamis illúziói.

  3. Igen, soha nem felejtjük! A Vörös Hadsereg hősi ellenállása az egész emberiség javát szolgálta.

    1. Hát, nekem valahogy sántít ez a “nem lekommunistázható” történészi eszmefuttatás, a szándékát értem, de történelmi értéke szerintem nincs. Legfeljebb egy memoár kerekedhetett volna ki belőle. A Molotov-Ribbentrop paktum létrejöttének körülményei – a Népszövetség impotenciája, Hitlernek a nyugati polgári demokrácia elleni támadása – bármennyire is furcsa volt a világ számára – az eltelt idő függvényében egyre világosabban igazolja, hogy Sztálin nem tehetett mást – még ha nagy árat is fizetett a Szovjetunió érte.
      A fő cél a két ellenség – a náci Németország és a “bolsevik” Szovjetunió összeugrasztása volt, abban reménykedve, hogy megsemmisítik egymást.
      Csak Hitler nem azt tette, amire a nyugat számított…

      1. “Sztálin politikája ezzel szemben „lényegében mindig is bizonyos fajta józan reálpolitika volt””. Mit vitatsz a Lukács recenziójában? Nem tudlak követni. Mutass rá konkrétan a recenzió szövegében, amit bírálsz.

        1. Nem akarok vitatkozni, igazad van. Arra akartam kilyukadni, hogy a nyugati történészek nem mentesek saját látásmódjuktól – ez a természetük – de legalább vannak, akik kénytelenek beismerni, ha nehezen is, hogy Hitlert és Sztálin csak a legeslegfelszínesebb külsőségek alapján lehet “összehasonlítani” – a lényeget tekintve nem. Sztálin hibái az általa kialakított politikában leledzenek, de sokkal realistább politikus volt, mint Hitler.
          Hitler azzal, hogy megtámadta a Szovjetuniót, a realizmust kiiktatta gondolkodásmódjából…

          1. Örülök, hogy értesz (gondoltam is, hogy így van, s csupán a “radikalizmusod” lendülete hömpölygött, különben csupa igazat elénk sodorva): amennyiben a “kommunistázással” elhülyített közönségnek nem “lekommunistázható” és egyúttal szakmájában elismert történészre hivatkozva mutatunk rá a történelmi valóra, talán inkább meghallanak bennünket.

  4. Az utóbbi években hatalmas reneszánszát éli a szovjet-orosz filmművészet, amely vadonatúj filmekkel mutatja be, sokszor más nézőpontból is a Nagy Honvédő Háborút. A filmek többsége elsősorban a háború kezdeti időszakait mutatja be, sok hamis mítoszt, pátoszt oszlat el. Eddig úgy tudtuk, hogy a Wehrmacht szinte akadálytalanul tört előre – Drang nach Osten…
    Pedig, a fejetlenség, a káosz kétségtelen megléte ellenére már az első napokban tömeges hősiesség jellemezte a Vörös Hadsereg ellenállását. Ennek első, eklatáns példája a breszti erőd ellenállása volt. Már kora ősszel jelentősen lefékeződött a német “villámháború”, ami a volokalamszki országúton történt, az megmutatta, hogy a Vörös Hadsereg nem is olyan gyenge, mint ahogy a németek gondolták.
    Persze, a németek hatalmas gazdasági potenciálja még 1942 végéig újabb hatalmas támadásokra adott lehetőséget, de a Szovjetunió gazdaságának a 30-as években történ hatalmas modernizációja olyan ipari potenciált hozott létre, amelyet a náci Németország már nem tudott felülmúlni.
    A nyugati országok két vasat tartottak a tűzben. A létüket veszélyeztető náci Németország legyőzését, valamint a Szovjetuniónak a háborúban történő legyengítését.
    Lehet gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha….ha a Szovjetunió belső politikai-gazdasági–társadalmi viszonyai kedvezőbben alakulnak, mint ahogy alakultak…a háború nem tartott volna négy évig, sokkal kevesebb áldozatot követelt volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.