Fekete György: A másik Ungváry, avagy fontos-e, hogy a magyar történelemtanároknak milyen legyen a magyar történelem?

Az alábbi cikk az Eszmélet folyóirat weboldalán jelent meg a vita után pár nappal.

2016. február 18-án két tudós között olyan vita folyt le, amelyet a média az utóbbi évek történész-csörtéjeként aposztrofál. Krausz Tamás professzor (KT) és Ungváry Krisztián tudományos munkatárs (UK) csapott össze a tudományos ismeretterjesztés hazai fellegvárában, a Kossuth Klubban. Legfrissebb köteteik apropóján (KT – Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947; UK: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban 1941-1944. Esemény – elbeszélés – utóélet) két, egymással teljes mértékben ellentétes nézet ütközött meg a huszadik század nagy történeti eseményeiről, azok értelmezéséről. Végignézve a vitát (Krausz-Ungváry vita a KK-ban), nyugtalanság vett rajtam erőt, amíg rá nem eszméltem a megoldásra, ami már megadta a megfejtés nyugalmát.

Gyermekként sokunkat magával ragadott az éppen tanulni kezdett régmúlt. A história nem egy frissen megismert történése lebilincselte képzeletünket. Mégpedig úgy, hogy azonosultunk őseinkkel, mi is részt vettünk cselekedeteikben. Velük űztük a Csodaszarvast, egészen a Kárpát-medencéig. Búvár Kunddal merültünk alá a habokba, Botond erejével csaptunk oda mesebeli buzogányunkkal. Szent László oldalán mentettük az elrabolt magyar lányokat. Toldi Miklóst követve átéltük a király iránti hűséget. Kinizsiként fogunk közé kaptuk az országunkra támadó törököket. Saját tragédiánkként gyászoltuk Muhit és Mohácsot. Végső diadalt remélve együtt rikkantottunk a Vezérlő Fejedelem kurucaival. A jelen fegyvereit időutazással a segesvári síkra lopva megmentettük Petőfit és győzelemre vittük a szabadságharcot. (Mindezzel az sem okozott disszonanciát, ha – esetleg – Rúth szeretetét, Sámson erejét, a Góliátot legyőző Dávid leleményességét és bátorságát, Eszter szilárdságát és Dániel rettenthetetlenségét is magunkénak vallottuk.)

Nem volt ezzel az ábrándozással semmi baj. Nem okozott semmilyen ártalmat, hogy első történelemtanáraink így alapozták meg a tantárgy szeretetét, hiszen valóban hőstettek foglyai lettünk. Olyan cselekedeteké, amelyeket minden szabadságszerető, a Jónak elkötelezett ember magáénak vallhat, legyen bármely nemzet fia-lánya (nyilvánvalóan más-más díszletekkel, szereplőkkel és forgatókönyvekkel). Ráadásul, e korok iskolai és szülői-rokonsági regélése nagyjából fedte egymást.

A huszadik századhoz érve azonban szétfoszlik gyermeki ártatlanságunk – vagy annak mítosza. A modern történelemmel való találkozás már jóval ambivalensebb képet ad elődeink cselekedeteiről, mint a dicső – illetve annak ábrázolt – régmúlt. Apánkról, anyánkról, nagy-, déd-, ükszülőinkről van szó. Sorsuk vegyes érzéseket kelt bennünk, ugyanakkor lelkiismeretünk és önbecsülésünk arra kényszerít minket, hogy állást foglaljunk, mentségeket keressünk a vétkekre, bűnökre (ha voltak), illetve megmagyarázzuk, hogyan vált lehetségessé a huszadik század számos sötét fejezete közül a legtragikusabb, a második világháborúban elkövetett népirtások egész sora, és mind közül a legnagyobb méretű, a holokauszt.

Elháríthatatlan kérdések fogalmazódnak bennünk: „Tetszik-e, ahogyan a huszadik század történelme, és benne Magyarországé zajlott? Minek kellett volna másként történnie, hogy tessék?”

Nos, e felismeréssel elsősorban UK megnyilvánulásai szembesítettek a hivatkozott vitán, amelyek „kiteljesedtek”, „letisztultak” a Facebook közösségi oldalon megosztott nyilvános töprengéseiben.

UK már a vita elején kijelentette, hogy meggyőződése: nem volt Nagy Honvédő Háború, ugyanis szovjet oldalról a németekkel szembeni harcot – szerinte – polgárháború egészítette ki, mégpedig azonos súllyal. Példákat is próbált felhozni arra, hogy bizonyítsa, a sztálini Szovjetunió éppolyan háborút folytatott a saját lakossága ellen, mint a náci Németországgal szemben. A Facebookon még egyértelműbben, „radikálisabban” fogalmaz. Innen idézem néhány állítását.

Kérdés: „Nem előnyösebb az emberi civilizációnak, hogy a sztálini Szovjetunió (nem volt más Szovjetunió!) képes volt halálra roppantani a náci Németországot?”

UK válasza: „Amennyiben leszámítanám a kérdésből azt, amit nem nagyon lehet, nevezetesen azt hogy a zsidónak minősült személyek totális legyilkolása lett volna a következménye a nácik győzelmének, azt kell mondanom, hogy nem biztos. Pláne azért nem, mert a totális német győzelem és a patt között számos változat képzelhető el. Ahogyan voltak reformkommunisták, úgy lehettek volna reformnácik is.”

Kérdés: „A kijevi belváros NKVD általi felrobbantása és 33 ezer ukrán zsidó Babij Jarban -két nap alatt történt- gödörbe lövése között ok-okozati összefüggés van, illetve ezt a népirtást (hiszen ez népirtás már, nem tömeggyilkosság!) az Einsatzgruppe C nem a Generalplan Ost szellemében, az abból eredő intenciók és parancsok alapján, hanem a kijevi német katonai parancsnok szociális érzékenységéből [UK emelte ezt ki a vitán! – FGy]- konkrétan: nem zsidó ukránok javára történő zsidólakás-osztogatási vágyból- fakadó utasításnak engedelmeskedve végezte?”

UK válasza: „Részben, bár én nem így fogalmaznék.”

Kérdés: „Ön a vita során többször is aláhúzta, hogy ahol nem volt partizánmozgalom, ott se a magyarok, se a németek nem csináltak tömeggyilkosságokat (eltekintve a zsidók lemészárlásától meg számos nem zsidó halálra éheztetésétől, ami ugye, mármint eltekinteni -vetem közbe-, képtelenség…). Kérdem, mit bizonyít az ön tétele, mire jó, még ha igaz is?”

Ungvárynak nincsen rá válasza, ha csak nem valamiféle 1918-as Zinovjev-cikkre való hivatkozás, amely a polgárháború (!) és a világforradalom véres megvívására ösztönöz. Ezt hozza fel Ungváry a Hitler, a Wehrmacht és az SS népirtó parancsaival és a népirtás ismert gyakorlatával szemben. Itt már formai értelemben sem számít a szakma, csak a szovjet történelem kriminalizálása mint érzelmi cél. Merre tart UK?

Összegezve a fentieket – vonatkozó Facebook-bejegyzése, valamint a kommentekhez kapcsolódó megszólalásai alapján, lásd Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című könyvének facebook oldala –, UK jelenleg a következőket vallja.

1/ A náci Németország totális veresége – dacára, hogy kizárólag e kimenetel garantálta a holokauszt teljességének meghiúsítását – nem a legelőnyösebb történést képezte az egész emberiség számára (cáfolat alább, UK „reformnácizmusának” bírálatánál).

2/ A Szovjetunió végzett népirtást, méghozzá nagyobbat, mint a náci Németország. (Cáfolat. A sztálini rendszer nem semmisített meg a Szovjetunióban 10 millió embert, mint ahogyan UK híreszteli. A valóság közel 1 millió. Ellenben a náci agresszió elpusztított majd 30 millió főt. Ám egyáltalán mi végre csinál számháborút UK? FGY)

3/ A Szovjetunió legalább ugyanannyira viselt háborút saját lakossága ellen, mint a nácikkal szemben, vagyis a német támadás általános polgárháborút generált, szinte felülírva a német-szovjet háborút, amit UK szerint bizonyít a németek oldalán harcoló 1 millió szovjet ember – hadifoglyokból és a megszállt területek átállt lakosaiból. (Cáfolat: UK semmiféle Wehrmacht hadrenddel vagy más elégséges német katonai forrással nem igazolja állítását, továbbá a tekintetben is torzít, hogy száma a Nagy Honvédő Háború egész idejére vonatkozik.)

4/ Nem volt Nagy Honvédő Háború és nem voltak kollaboránsok, mert mindenki a túlélés parancsának engedelmeskedett, nem pedig ideológiáknak. (Cáfolat. Egyfelől kemény indoktrinációt érvényesítettek mindét oldalon, másfelől a hitleristák a szovjet embereket személyes létük megsemmisítésével fenyegették, ami eleve kiváltotta belőlük a hazafias érzéseket. Végül, de nem utolsósorban: akármi vezette háborús cselekvéseikben a Szovjetunió polgárait, elsöprő többségük a támadó németekkel szemben sorakozott föl, akár katonaként, akár hadi munkásként. A nácik által megszállt területeken meg nem volt általános az átállás.)

5/ A Szovjetunió kulturálisan alsórendű Németországhoz képest, lakói „félázsiaiak” (ennek az „érvelésnek” ellentmond a német hadsereg népirtása).

6/ A hitleri és a sztálini „felperzselt föld” taktika egymással azonos. (Cáfolat. Agresszor és megtámadottja közé nem tehető egyenlőségjel.)

7/ Hitler tulajdonképpen nem volt agresszor, ugyanis preventív háborút indított Sztálin ellen. (Itt is ellenpontozzunk. Nem indíthatott preventív háborút Hitler a Szovjetunió ellen, hiszen erről mérvadó német forrás egyáltalán nincs, csupán a Führer és Göbbels utólagos propagandája, továbbá a Sztálin ellen fordulás akkor fogalmazódott meg Hitlerben aktuálisan, amikor érzékelte, hogy az Angliával szembeni német invázió belátható időn belül keresztülvihetetlen. Legalább ennyire fontos tény, hogy egyetlen szovjet államvezetői, tehát politikai döntésről nem tudunk, amely Németország elleni háború indítását rendelte volna el. UK abszolút hipotetikus terveket lobogtat bizonyítékként. Fittyet hány arra, hogy a kor általános katonai doktrínája védekezés esetén is támadásba átcsapás, az ellenség térfelén vívandó harc érdekében. Valamint ma is megszokottnak számítanak a stratégiai-szimulációs hadi játékok, alternatívák-forgatókönyvek kidolgozása a vezérkarban, gyakorlatok csapatokkal. UK azt se veszi figyelembe, hogy általános mozgósítás a német támadás előtt egyáltalán nem volt. Harckészültségbe is pusztán a határ menti körzetek csapatait helyezték, s csak az utolsó órákban. Sztálin mindent megtett, hogy ne is provokálja Hitlert. A német támadást előjelző szovjet kémjelentéseknek nem adott hitelt. A Szovjetunió az összes szállítási kötelezettségének eleget tett, amelyet Németországgal szemben vállalt. Szintén lényeges történelmi összefüggés, hogy a tények szerint Hitler komolyan készült Anglia megszállására. Vajon kockáztatja-e majdnem egész légi erejét, ha szovjet lerohanástól valóban kell tartania? Mindehhez elsősorban lásd Háború és nemzeti önismeret. 70 éve támadta meg a náci Németország a Szovjetuniót. Szerkesztette Bartha Eszter, Krausz Tamás. Russica Pannonicana. Budapest, 2011. Ruszisztikai Könyvek XXXII. Innen: Mihail Minc: A szovjet vezetés katonai-doktrinális irányvonala és a szovjet stratégiai tervek az 1941-42-es években. 71-85. old., Bartha Eszter: A „preventív” háború és a totalitarianizmus összefüggései: néhány megjegyzés a vitához az angolszász szakirodalom alapján. 113-124. old.)

8/ Magát a második világháborút se Hitler robbantotta ki, hanem Hitler és Sztálin közösen. (Cáfolat. Ezt a tézisét UK az 1939. augusztus 23-i szovjet-német megnemtámadási egyezménnyel, valamint a nyugati demokráciák és a Szovjetunió közötti tárgyalások előzőleg történt kudarcba fulladásával indokolja. Csakhogy UK negligál rendkívül lényeges történelmi körülményeket, közülük a két legfontosabb: 1938. szeptember 29-30-án Münchenben ugyanezek a hatalmak paktáltak le Hitlerrel Csehszlovákia és bizony a Szovjetunió kárára; s szintén ugyanezek a hatalmak az 1939. nyári egyezkedéseken – valamiképpen mindig meghiúsítva annak elfogadását, hogy német támadás esetén a Vörös Hadsereg átléphesse országa határait – a Szovjetuniót olyan helyzetbe törekedtek szorítani, hogy a tényleges háborút egyedül viselje a náci Németországgal szemben.)

9/ Amennyiben kapott volna rá időt, a nácizmus “megreformálható” volt (UK szerint), feltéve, ha a világháború német győzelemmel, de legalább döntetlennel (UK-nál: „patt”) végződik. (Cáfolat alább.)

UK nem gondol bele, hogy az ún. reformnácizmus, amely mellett kardoskodik, teljesen fiktív jelenség és fogalom. Miért? Mert azt jelenti, hogy a nácizmus megszűnik az lenni, ami. „Reformnáci” se volt soha. Előfordult (nem jellemzően), hogy valaki valamilyen megvilágosodás, vagy megbánás következtében megszűnt náci lenni, ám arról nem szól a fáma, hogy az ilyen ember reformnáciként határozta volna meg magát. Ugyanis a nácizmus megreformálhatatlan. Hiszen, ismételjük, megreformálásával már nem nácizmus… Franco élete végéig fasiszta… Von Stauffenberg először követte Hitlert, majd – nagyon helyesen – életére tört. Nem tartotta magát reformnácinak. Sophie Scholl és Hans Scholl felháborodtak volna, ha bárki reformnácinak nevezi őket. A portugál és spanyol „reformnácikra” hivatkozni – amiképpen UK teszi, történelmietlen. Portugália és Spanyolország a félperiféria és a centrum határán billegő fasiszta diktatúrák voltak, a nagyhatalmaknak alárendelten, függésben a liberális-demokrata USA világhatalmától. Amennyiben viszont a náci Németország győz a Szovjetunióval szemben, mindenképpen az európai egyeduralom birtokába jut (az Új Rend!), egyenlő világhatalmi pozícióban az USA-val és/vagy Japánnal. Ráadásul modern gazdasággal, élenjáró technikával. Hogy ilyen körülmények között fennmaradt volna-e a náci rezsim embertelensége, az merőben ahistorikus és sehová nem vezető töprengés. A holokausztot meg nem lehet zárójelbe tenni. Mert egyfelől annyira humánumtagadás, másfelől jöttek volna sorra a többiek (30-50 millió szláv elpusztítása, magyarok az őshazába stb.). Nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mire megvalósul UK fantazmagóriája, a „reformnácizmus”, a hitlerizmus kiirtja az egész európai zsidóságot és sok milliós nagyságrendben megritkítja a szláv népeket.

Tehát mivel magyarázhatóak UK rémséges (náci?) tanai, amelyeket tudós létére megfabrikált? A válaszhoz az írás elején vázolt mentálhigiénés közelítés juttat el.

Tudniillik arról van szó, hogy UK-NAK NEM TETSZIK, HOGY A NÁCI NÉMETORSZÁG MEGSEMMISÜLT, S VELE AZ ÚRI (HORTHYSTA) MAGYARORSZÁG. ENNYIRE GYŰLÖLI A SZOVJETUNIÓT. GYŰLÖLETÉBEN PEDIG EGY MÁSIK, HAMIS, A TÉNYEKET ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEKET MEGERŐSZAKOLÓ TÖRTÉNELMET FARIGCSÁL.

Na jó, mondhatjuk, ez UK magánvéleménye, amelyet egy észak-amerikai típusú demokráciában szabadon közreadhat, sőt tanárként terjeszthet. Azonban a mi hazánk 600 ezer saját fiát-lányát elpusztította, illetve végzetüket tudván tudva halálra adta, előzőleg őket megszégyenítve, munkából-oktatásból kilökve, javaikat elrabolva. Nekünk ezt jelentették az UK által visszamenőleg győztesnek sóvárgott hatalmak. Érthetetlen átalakulás ez UK-ban, ugyanis nem kevés olyan művet is produkált, amelyek éppenséggel leleplezik az ősgonoszt (KT), a nácizmust és magyar szövetségeseit.

Súlyosbítja a bajt, hogy UK – itt bírált nézeteivel – mérgezi a közvélekedést, különösen az ifjúságot. E következtetést igazolják UK tárgyalt Facebook-bejegyzésének hozzászólásai. Példák, szemléltetésül.

Ifjú történelemtanár hozzászólásából: „…nemzeti érdekek érvényesítésére a leghalványabb esély is csak akkor nyílott volna, ha megnyerjük a háborút. De nem így történt, tehát azt várni, hogy valaki 2016-ban releváns nemzeti érdekekkel indokolja a második világháborús magyar szerepvállalást, nem több árnyékboxolásnál[sic!].”

AK-géppisztolyos jelzetű, radikálisan magyar Facebook-használó: „Már az is csodaszámba megy, hogy az NKVD, illetve a szovjet bűnei is latba esnek így 70 év után… pedig az eseményeket összességében kell értékelni… De sokan a szovjetre még mindig úgy tekintenek, mint a megtámadott ártatlan bárányra… Ebben valószínűleg része van annak is, hogy a baloldali politikát Nyugat-Európában a KGB szponzorálta, és a szocialista kommunista rendszerek még alig 30 éve buktak meg… van még hiba a fejekben nem kevés…” (UK lájkolta ezt! – FGY)

Csodálkozhatunk-e a közvélekedésben egyre inkább eluralkodó zavarodottságon? Elvégre olyan történész hinti szét a nácimosdató eszméket, aki a megszálló náci és horthysta csapatok zászlaja alatt küzd az antiszemitizmus ellen…

UK legszívesebben újravívná a második világháborút,  hogy az ne szovjet győzelemmel végződjön. UK evvel nincs egyedül. A magyar társadalom jelentős része még mindig nem nézett szembe a Hitlerrel való szövetkezéssel, a holokauszttal és a Szovjetunióban elkövetett háborús bűncselekményekkel.

Fekete György, történelemtanár

6 thoughts on “Fekete György: A másik Ungváry, avagy fontos-e, hogy a magyar történelemtanároknak milyen legyen a magyar történelem?”

  1. Ma bukkantam erre rá, s pont ideillik:

    Magyar királyi honvédtiszt hadi korrektsége a keleti fronton (saját maga adta közre, mégpedig nem fogságban, tehát nem lehet bolsevik propaganda!)

    Horthysta százados írja, hogy egyrészt ő és katonái is harcoltak egyenruha, illetve megkülönböztető jelzés nélkül, másrészt a megszállt szovjet területek (Ukrajna, 1943) civil lakosainak agyonlövéséhez a gyanú elegendő volt:

    1943 augusztusában és szeptemberében személyesen vezettem a Sslawetschna és Shelon patak közötti partizán területen 7 lovassal, 1 félderítőjárőrt. Magam és lovasaim, akiknek fele a legügyesebb gyalogos tiszteseimből került ki, ukrán ruhába öltöztünk. A partizánoktól zsákmányolt panje lovakat és nyergeket használtuk. Egyik munkácsi honvédem, aki tökéletesen beszélje az ukrán-orosz nyelvet, főpartizán szerepet kapott (köztünk). Csak neki volt szabad beszélnie. Így sikerült az egyik leégetett faluban a gabonát gyűjtő polgári lakosságot teljesen és veszélytelenül megközelítenünk s a falu közepén két partizánt lefegyvereznünk. A tolmácsom és én vettük ki a kezükből a töltött puskát s utána a gabonakévék aljáról maguk a partizánok szedték elő a lőszert és adták át nekünk.
    Tanulság volt: Polgári ruhában, tehát bandita módszerrel, leleményességgel igen szép eredményt érhetünk el.

    (…)

    Mindenkivel szemben bizalmatlanok legyünk. Az óvatosságot párosítsuk leleményességgel, ha a vad rámenés hoz gyümölcsöt, ne habozzunk a legkíméletlenebbnek lenni! Nem volna teljes élményeim felsorolása, ha nem említeném még meg egyik veszélyes helyzetemet. Ez ismét egy lovas felderítés kapcsán történt, amikor viszont valamennyien rendes egyenruhában voltunk. Csapatainktól 25 km-re távol a sötét erdők legvadabb orosz területeire hatoltunk be. Csapatainktól semmi támogatást nem remélhettünk. Az egyik leégett faluban kikérdeztünk egy férfit, majd szabadon engedtük. Ezután a szomszédos néhány házból álló falu szélén lenyergeltünk, s pihentünk. A falu teljesen elhagyott volt, a lakosság előlünk menekült ki. Pihenő közben 60—70 éves öregasszony akart bejönni, visszaküldtem, nehogy megszámoljon bennünket. Ennék ellenére többet látott mint kellett volna. Elindulásunk után 3 oldalról kaptunk géppisztoly és puskatüzet. Csak különös szerencsénknek tulajdonítom, hogy még lovat sem talállak el. Igen fáradságos és óvatos bujkálás után, a lovakat 2 km-en át vezetve, tudtunk a gyűrűből kicsúszni. Tanulság volt: lakott hely közelében vagy ahol megfigyelhetnek, ne időzzünk. Két nappal később az egész századommal meghajtottam a fenti területet s irgalom nélkül agyonlövettem minden gyanús személyt.

    In Fehér Béla százados: Élmények Oroszországban. Magyar Katonai Szemle, 1944. 1. negyedév, 266-267. old.

  2. >UK válasza: “Amennyiben leszámítanám a kérdésből …, …hogy a zsidónak minősült személyek totális legyilkolása lett volna a következménye a nácik győzelmének…”<

  3. Igaza van Fekete tanár úrnak, amikor a reformnácizmus fikcióját kritizálja. A nácizmusnak ‒ a különféle fasizmusok között ‒ az a megkülönböztető jegye, hogy immanens része a népirtás. Egy olyan könyvből idézem az alábbiakat, amelynek szerzője nem vádolható balos ideológiai elfogultsággal, és oroszul sem kell tudni hozzá.
    „Az európai zsidóság eltávolítása és deportálása ugyanis olyan tény volt, amiről 1942 és 1945 között a kontinens minden lakosa tudomást szerzett. Eltűnésük definiálta a náci uralom irgalmat nem ismerő barbár jellegét, kimondatlan fenyegetést jelentett minden egyén számára, aki elutasította a nácik hatalmát vagy vétkezett az ellen, és mindenkit figyelmeztetett, hogy amit egy néppel meg lehetett tenni, azt bármelyik másikkal is megtehetik. Ha a dolgok mélyére tekintünk, a végső megoldás gépezete és a náci birodalom egy és ugyanaz volt: mivel a szisztematikus tömeggyilkosság a náci hatalom-gyakorlás minden részletében benne rejlett, Hitlernek alig kellett a szó hagyományos értelmében uralkodnia meghódított alattvalóin. Öt terror alatt eltöltött éven át a koncentrációs táborok létének puszta tudata önmagában elegendő volt ‒ egy maroknyi hősies ellenállót kivéve ‒ mindenkinek a szánalmas alávetettségben tartásához.”
    JOHN KEEGAN: A második világháború, EURÓPA KÖNYVKIADÓ, BUDAPEST, 2003. 193. old.

    1. Nekem már a “reformkommunista” kifejezés is böki a csőrömet. Ezeket valamikor úgy hívták, hogy árulók, revizionisták, renegátok. Az “eurokommunizmus” is hasonló szerzemény…
      Tipikus burzsoá megjelölés, amely arra szolgál, hogy lejárassa a kommunizmus eszméjét.

      John Keegan könyvét pedig Ungváry Krisztián úrnak is el kellene olvasni. Nem orosz, nem szovjet, nem kommunista, nem baloldali – tehát nem fog viszketni tőle.

  4. Ungváry egyszerűen a hovatartozásának megfelelő, fasisztoid polgári ideológia csinálója, hirdetője, gyakorlója.
    Történész mivolta kizárva. Míg Krausz Tamás professzor a legújabb köri történelem kiváló ismerője, ezen belül magas fokú orosz nyelvtudással alátámasztott orosz-szovjet történelem kutató – a történelmet nem kizárólagosan kezeli, hanem gazdasági és politikai ismeretekkel is körülbástyázza. Minden adata ellenőrizhető, más forrásokban is ugyanúgy megtalálható – egyszóval nem fantáziál és nem hazudik. Ha téved, az is emberi mivoltának tudható be, mint minden ember esetében, aki gondolkodik. Nem az ő hibája, hogy Ungváry Krisztián, aki mellesleg a tanítványa – még az árnyékéban sem sompolyoghat.

    Ungváry teljesen kiszolgálja a burzsoá “történelemfelfogást”, amely szerint a történelem nem az, ami ténylegesen megtörtént, hanem az, amit szerettünk volna, hogy megtörténjen”…
    Sántító téziseinek alátámasztására egyszerűen hazudik, sehol sem ellenőrizhető “adatokat” citál elő, ha sarokba szorítják egyszerűen nem reagál. Az, hogy az orosz nyelv ismerete nélkül nem orosz (szovjet) levéltárakban kutakodik (pedig megtehette volna segédlettel) – hanem antikommunista, russzofób polgári munkákból táplálkozik – már eleve programozza hiteltelenségét. Először csak sajnáltam, de már haragszom is rá.

    A holokauszttal kapcsolatos sületlenségei pedig a burzsoá társadalom világméretű bűnös felelősségét igazolja a nácikkal és tetteikkel kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *