Szász Gábor: Mérnöki pontosítás

Szász Gábor ÉS-ben 2016.07.08-án megjelent cikkének első változata

Tekintettel arra, hogy Ungváry Rudolf műszaki értelmiségi, sportszerűbb, ha én, a gépészmérnök (is) reagálok az általa jegyzett vitacikkre (Hamis pontosítások. ÉS, 2016. 07. 01.). A szerző nyilatkozataiból tudható, hogy egyetemi tanulmányai során csak azért szentelt különös figyelmet a marxizmus tantárgyakban megnyilvánuló összetevőinek, mert meg akarta ismerni gyűlölete tárgyának elvi hátterét. (A Cseljabinszki Traktorgyár avató ünnepségén a következő feliratú transzparens is ki volt feszítve: „Ismerd fel, gyűlöld és pusztítsd el ellenségeidet!”). Érthető hát, hogy amikor Fekete tanár úrnál (Fekete György: Átírva. 2016. 05. 27., Pontosítok. 06. 17.) olyan fogalmakat és érveléseket ismert fel, amelyekhez hasonlókkal az 1950-es években is találkozott, akkor úgy vélte, hogy ezekre rámutatva triumfálni lehet. Ráadásul, a marxi fogalomalkotás mélyebb megértése nem egyszerű dolog. (Rudolf Steiner: A szociális élet kérdései, Mandátum Kiadó, 1990. c. könyvének 52. oldalán írja, hogy „… egy olyan képzetalkotási mód, mint Karl Marxé, ami – bárhogyan is viszonyulunk a tartalmához – az emberi gondolkodással szemben a legmagasabb követelményeket támasztja…”).

A vitának van egy olyan szabálya, hogy nem cáfolok olyasmit, amit a vitapartner nem állított, illetve állításaiból logikailag sem következik. Fekete tanár úr nem állította azt, hogy a müncheni egyezmény ugyanolyan volt, mint a Molotov‒Ribbentrop-paktum. Azt állította, hogy az előbbi (München, 1938) kikényszerítően hatott az utóbbira (Moszkva, 1939). Ebből az következik, hogy a polgári demokratáknak nincs erkölcsi alapjuk az utóbbiért elmarasztalni a Szovjetuniót. Ungváry Rudolf helyesen állapította meg, hogy a későbbi Szövetségesek gyötrelmes önvizsgálat és a Tengelyhatalmak agressziója nyomán jutottak el Münchentől az Atlanti Chartáig (1941).

Ungváry Rudolf érvelései között felbukkannak furcsa hasonlatok is. Technikatörténettel is foglalkozó mérnöknek bizarr kijelentés, miszerint a szélsőjobboldal szakítása a felvilágosodás eszméivel az őserdőbe vinné vissza az emberiséget. A két világháború közti időszakban a három fasiszta agresszor – Japán, Németország és Olaszország – jelentős műszaki fejlesztést végzett. Az I. világháborúban gyökerező technikai és szervezési mozzanatokra alapuló iparszerű népirtás nem jellemző az őskorra. Az őserdővel nyilván arra utal Ungváry Rudolf, hogy a közállapotok irracionálisnak tűnő hanyatlása és a totális fasiszta államok műszaki-tudományos bázisa közti ellentmondás beláthatatlan veszélyt jelentett az egész emberiségre. Sajnos a polgári demokráciák sem nélkülözték a tudománytalan vélekedéseken alapuló emberellenes gyakorlatot. Pl. az I. világháború idején besorozott amerikai újoncok pszichológiai vizsgálatának lesújtó eredményei nyomán kibontakozó eugenika az USA egyik XX. századi szégyenfoltja.

Ungváry Rudolf egy zárójeles megjegyzésével („Ügyesen kimarad Fekete érveléséből, hogy nem pusztán a „marxi”, hanem a marxista-leninista kommunizmus megvalósításának kísérletéről volt szó!”) Fekete tanár úr jellemhibáját véli kimutatni. Holott érvelése azon alapul, hogy az eredeti marxi gondolatok helyett-mellett más tényezők is érvényesültek, amikor a körülmények szorító kényszere hatására több gazdasági-társadalmi fordulat zajlott le (pl. NEP, I. ötéves terv), s a praxis elvi indoklásának szükséglete visszahatott az SZK(b)P hivatalos ideológiájára, amelyet marxizmus-leninizmusnak is neveznek. Már csak azért sem használhatta a „kommunizmus megvalósításának kísérlete” fordulatot, mert a II. világháborút megelőző három ötéves terv célja a szocializmus alapjainak lerakása volt úgy, hogy a gazdaság kellő védelmi potenciált is biztosítson. Ő, mint tanár, bizonyára tudja, hogy mi a különbség a politikai szocializmus, a nyers-kommunizmus, az ún. átmeneti korszak, a szocializmus és a kommunizmus között. Nem illik elvárni tőle olyan inadekvát fogalom használatát, amely a polgári publicisztikában divatos, de differenciálatlansága miatt a tudományos tartalmat nélkülözi.

Ungváry Rudolfnak az a megállapítása, amely szerint a szélsőséges politikai programok nem valósulnak meg spontán módon, ezért a politikai hatalom segítségével intézményesített erőszakra van szükség, azt sugallja, mintha a polgári demokráciák pusztán szerves fejlődéssel, szervezett erőszak nélkül jöttek volna létre. Vagyis a csavargás-elleni törvény, a gyarmatosítás, a rabszolgahajók, a polgári forradalmak terrorja és egy sor újkori háború csak az ördög műve volt. Ugyanide tartozik megemlíteni, hogy a polgári demokráciában a hagyományos szociáldemokraták nyugodtan kezükben tarthatják a kormányrudat tartósan, hiszen bukásuk után szociális célú törvényeiket egy más összetételű parlament kiiktathatja. A polgári demokrácia jogrendje és a köznép attitűdje a hatalomra kerülés és a hatalom kizárólagossá tétele erőszakos útjának nem kedvez. Ezt látta be Hitler az 1923-as müncheni sörpuccs kudarca után. Sajnos azt követően, hogy Hindenburg elnök kinevezte kancellárrá Hitlert, a nácik a politikai rendszert erőszakkal totális diktatúrává változtatták. Szintén történelmi tény, hogy az emberiséget fenyegető szélsőjobboldali rendszerekkel szemben szükség volt a Szovjetunióra.

Befejezésül hadd tegyem hozzá aktuális politikai tapasztalatomat: a mai szélsőjobbal szembeni eredményes küzdelemhez a polgári demokraták tömegbázisa és elméleti felkészültsége sem elegendő. Minden politikai csoport két fronton küzd. A kapitalizmust meghaladni szándékozó baloldaliak a liberálisok ellen is küzdenek, és egyik érvük az, hogy azok gazdaságpolitikájának negatív szociális következményei a szélsőjobb szálláscsinálói. A szélsőjobb mindenfelé ütne. A polgári demokraták nem minden történeti indokolás nélkül vélik úgy, hogy a radikális baloldal egy rossz közállapotú rendszert hozna a nyakukra, miközben elismerik, hogy a cél más, de azt nem tartják elérhetőnek, s az odavezető út gyötrelmeit hangsúlyozzák. A radikális baloldal a mai állapotokat tartja alattomos agressziónak a köznép ellen, de tudja, hogy a szélsőjobb a nyílt agressziót követné el. E helyzet a társadalom többségének kedvező kimenetelt kínálhat: a polgári demokraták a legsúlyosabb szociális kínok enyhítésében a baloldal partnerévé válnak, összefogást kínálva vele a szélsőjobb ellen. Ami mindkét fél részéről stratégiai cél lehet. (Carl von Clausewitz szerint a rövidtávú cél taktikai, a középtávú stratégiai, a távlati pedig politikai szintű.) Tehát a politikai felek között tisztázni kell, hogy a kapcsolatnak milyen az időhorizontja, mert csak akkor lehet korrekt megállapodást kötni. Nem baj, ha a távolabbi cél szerint megmarad az ellentét. Ilyenformán volt kiemelkedő az Ungváry Rudolf által is idézett Churchill rádióbeszéde 1941 júniusában, amikor szolidaritásáról biztosította azt a Szovjetuniót, amelynek társadalmával és távlati céljaival kapcsolatos korábbi fenntartásait nem kívánta visszavonni.

Szász Gábor

7 hozzászólás “Szász Gábor: Mérnöki pontosítás” bejegyzéshez

    1. ungváry és fia minden csatornán és újságban szeretett vendégek, mert a patologikus antikommunizmusuk és ruszofóbiájuk az új rendszer bármely támogatója számára mézes puszedli. Ld. eszmelet.hu online-on a népszabadságos Révész levelezését a kis Ungváry védelmében. Tanulságos.

  1. Az írást rendkívüli módon üdvözlöm. Rögtön kiegészíteném a Churchill-re vonatkozó szakaszt a saját érzéseimmel. Szerintem Churchill kényszerből, csak amikor már látta, hogy hová fejlődik a nyugat cinkossága Hitlerrel – aminek közben fél Európa az áldozata lett – akkor – ébredt rá annak tudatára, hogy Hitler ellen egyedül a Szovjetunió tud döntő áldozatokat hozni. Pedig akkor még Japán viselkedése sem volt teljesen megnyugtató.
    A 2. Front késleltetésének az lett a következménye, hogy az addig jelentős anyagi- és élő veszteségeket elszenvedett Szovjetunió oly mértékben meggyengítette a náci haderőt, hogy a nyugati szövetségeseknek már nem tudott akkora nagyságrendű veszteségeket okozni – persze meglepetésekre azért még képes volt.
    Európa, benne Németország kettészakításában jelentős szerepet játszott a hidegháború „beindítása” – amely éppen Churchill nevével van „fémjelezve”.

    Mint mérnök, híradós tiszt, a volt szovjet haditechnika elég jó ismerője (itt a Cseljabinszki Traktorgyár említése is a témába vág) – technikailag, műszakilag képes volt olyan mennyiségű és minőségű haditechnika előállítására, amely eredményesen alkalmazható volt a Nagy Honvédő Háborúban. Az angolszász szállítások, a zsákmányolt német és japán haditechnika műszaki megoldásai aztán megjelentek a szovjet haditechnikában is, amiről kiderült hogy nem is olyan rosszak. (legfeljebb a burzsoá propagandában ócskák, de akkor meg mitől rettegnek annyira? :-)))

    Ungváry cikkével kapcsolatban annyit, hogy amíg nem olvastam, nem szeretném minősíteni. De már az is betájol, ha az itt említett szerzők alaposan helyreteszik a témát.

Vélemény, hozzászólás?